Askoll accessori

2016.12.28.

Olasz márkához méltón a kiegészítők stílusáról sem feledkeztek meg. Rengeteg praktikus és nagyon nőcis kiegészítőt lehet korrekt áron rendelni a bringákhoz.

Galéria képek: 

Askoll eB1, eB2

2016.12.28.
Galéria képek: 

Askoll eS1, eS2

2016.12.28.
Galéria képek: 

100 millió autónál tart a Honda

2016.12.28.
A Honda karácsony előtt pár nappal jelentette be, hogy legyártotta története 100 milliomodik autóját. Azt nem árulták el, hogy pontosan melyik típus volt a 100 milliomodik, de ez a gyárak számát és a napi 18 ezer legyártott autót tekintve nem is lehet könnyű megállapítani. A Honda Európában nem szerepel valami erősen az utóbbi években, de világszinten továbbra is a legnagyobbak közé tartozik: 2016 első 10 hónapjában 4,16 millió autót gyártottak le, ebből csak 661 ezret Japánban. A Honda Motor Company motorkerékpár-gyártással kezdte, az első négykerekűre 1963-ig kellett várni. Ekkor mutatták be a T360 nevű mini haszonjárművet és az S500 roadstert. Utóbbiban egy 531 köbcentiméteres, kétvezértengelyes, sornégyes motor dolgozott 44 lóerővel, ami a 680 kilogrammos mini sportkocsit akár 129 km/h sebességre is fel tudta gyorsítani. A Honda első autógyára 1964-ben nyitott meg Sayama városban, ma viszont a márka már öt kontinensen összesen 34 autógyárral rendelkezik. Érdemes megjegyezni, hogy a Honda készíti a világon a legtöbb belső égésű erőforrást, ha az autómotorok mellett a motorkerékpár-, a fűnyíró-, a hajómotorokat is beleszámítjuk.
Címkék: 

Hivatalosan is bemutatkozott az új Suzuki Swift

2016.12.28.
A Suzuki hivatalosan bemutatta a Swift ötödik generációját, amely január 4.-től már kapható is lesz Japánban, az európai értékesítés pár hónappal a márciusi Genfi Autószalonra tervezett világpremier után kezdődik. A forma határozottan swiftes maradt a függőleges fényszóróknak és a feketére festett A-oszlopoknak köszönhetően, de sok újdonságot is felfedezhetünk a karosszérián az ívelt sárvédő-szélesítésektől kezdve a hatszögletű hűtőmaszkon és a kupésan lejtő tetőn át a rejtett hátsó kilincsekig. Az új kisautó 3840 mm hosszú, 1695 mm széles, 1500 mm széles, a tengelytávja pedig 2450 mm. Ez a Swift generáció a merev és könnyű új Heartect platformra épül, ami nem egyezik azzal, ami a Baleno és az Ignis alapjait adja. A motorok terén viszont már felfedezhető a rokonság, a másik két modellből ismert egyliteres, háromhengeres turbómotorral és az enyhe hibrid rendszerrel megtámogatott 1,2 literes, négyhengeres szívómotorral is meg lehet rendelni a Swiftet. Előbbi a japán belpiacos változatban az RS változatot hajtja, akár hatfokozatú automata váltón keresztül is. Hatalmasat fejlődött a Swift biztonsága is, a feláras Safety csomag olyan tételeket tartalmaz, mint kamerát és lézert is használó vészfékező rendszer, az automatikus távfény-kapcsolás, és a radaros, távolságtartó tempomat (ACC). Az új Swift formás, háromküllős, lapított aljú sportkormányt kapott, a műszerfali középkonzolon egy nagyméretű érintőképernyő is megjelent.

Sípályára vezette a navigáció, tűzoltók hozták le

2016.12.28.
Bár a nyugdíjas sofőrnek többször is feltűnt a tábla, autóval behajtani tilos, ennek ellenére megbízott a navigációban. Vesztére, ugyanis a jeges sípálya közepén rekedt Zell am See-ben, Ausztriában hétfőn este - írja az orf.at A német férfi egy lezárt gazdasági útvonalon autózott másfél kilométert, itt figyelmeztette többször is tábla, de csak ment tovább. Összekerékhajtású járművével egészen egy sípályáig jutott, itt azonban a kerekek már nem bírták a havas, jeges utat. Jobbnak látta, ha segítséget hív. Érkeztek a tűzoltók, a hegyi mentők, akik a sípályát gondozó speciális járművel biztonságos helyre szállították az autót is, a söfőrt és három utasát. A sípályán rekedt autóról a fotókat az orf.at oldalán, itt nézheti meg.  

Mesél a szakértő – Ti megvennétek?

2016.12.27.
Még novemberben kaptunk megrendelést egy 118d BMW teljes körű, vásárlás előtti átvizsgálására. A Fővárosi Autópiacon néztük meg a gépet, ahonnan a Facebook oldalunkra élőben is bejelentkeztünk. a 12 éves bajor Golf állapota tulajdonképpen megfelelt a korának, de találtunk néhány dolgot, ami eléggé a „határeset” kategóriába sorolta a kocsit. Esztétika kívül Egy autó állapotának legszembetűnőbb mutatója a karosszéria állapota. Ezt látjuk először, ezt látjuk már távolról is, magyarul az első benyomást a külső alapján kapjuk, így nem csoda, hogy ha sok használt autó kereskedő minden mást zárójelbe téve előbb kívül glancolja ki az autót. Ha nincs is minden kisebb sérülése kijavítva, vagy lefényezve, egy teljes polírozás után az autó csillogni fog, felületein remekül tükröződik a táj, és aki csak ezt figyeli, az hamar szerelembe tud esni. Nekem mindig külön tetszett a mosolyt formáló küszöbív Az egyes karosszériája ebből a szempontból nem vakított. A vészhárítókon, ajtó éleken és sárvédő íveken körben megtalálhatóak voltak a kisebb-nagyobb fényezési hibák, rányitások és karcok, én sokkal jobban kedvelem az ilyen kendőzetlen állapotokat, mint a sokszor szakszerűtlen beavatkozásokkal (pl. ecsetelés) eltüntetni próbált esztétikai hibákkal tele autókat. A festékréteg mérések alapján kiderült, hogy a bal hátsó- és a jobb első sárvédő korábban sérült. Ezek közül a jobb első csak színátfújást kaphatott, a rétegvastagság 204 és 222 mikron között változott, tehát a fújás egyenletes volt. Ezzel szemben a bal hátsó sárvédőn volt egy-két kiugró érték, például a hátsó ajtó felőli részen 1.600 és 1.700 mikrométer közötti értékek voltak mérhetők, ráadásul a javítás nem sikerült valami jól, mert szabad szemmel is jól látható volt, hogy hullámos a lemez felülete. Élben fénysérült A küszöböket és az oszlopokat is mindig le kell mérni, de különösen igaz ez olyankor, amikor a mellette álló elemen ennyire kiugró értékek mérhetők. Szerencsére ezek a takart elemek nem voltak korábban javítva, tehát a kocsi sérülései csak a külső burkolati elemeket érintették, ami azért megnyugtató. Esztétika belül Vannak az azonnal feltűnő hibák. Tipikusan ilyen egy csúnyán kopott kormány, vagy váltógomb, de a pedálok lesimult szélei sem szépek. Én mindig a belső esztétikához sorolom az ajtók gumitömítéseit is, vagy ahogyan röviden nevezzük, a kédereket. A kéderek extrudálással készülnek, profiljuk általában önmagába záródó, belső kialakításuk pedig olyan, hogy több légüreg képződik bennük. Ha egy kéder elszakad, azt nem biztos, hogy azonnal észrevesszük. Ezért szoktam én minden autónál végigtapizni a gumit, hogy mindenhol épségben van-e. Sajnos a 8-10 év feletti autóknál már-már megszokott, hogy legalább egy helyen hibás a tömítés. Még csak kezdődő a baj A szakadt, vagy sérült kéder magában hordozza a beázás kockázatát, ezért ilyen esetben javasolt a csere. Ezt persze senki sem teszi meg mindaddig, amíg egy kiadós nyári zápor után azt nem észleli, hogy valahol bizony becsurgott az égi áldás. A 118-ast sem kerülte el a jelenség. Igaz, hogy ez még csak kezdődő dolog, de a jelenségből hamarosan igazi szakadás lesz, akkor pedig felmerül majd a csere költsége, ami 23.000,- Ft lesz kb. ha gyári alkatrészt veszünk. (Ilyen kopó alkatrészekből meg bontottat venni nem javasolt, kivéve, ha tényleg nagyon jó állapotút fogunk ki.) Fékrendszer és futómű Evezzünk kicsit lényegesebb vizekre és lessük meg az autó legfontosabb berendezését, a féket. A próbaúton nagyon meggyőző volt a kocsi. Az üzemi fék fékhatása megfelelő volt, nem rángatott, nem húzott el. Egy ilyen meggyőző eredmény mellett is muszáj azonban ránézni a fék alkatrészeire, leginkább a féktárcsákra és betétekre, de emelés közben a fékcsövek állapotát is érdemes ellenőrizni, illetve a motortérben rá kell nézni a fékolaj szintjére is. Vállasodó A fékkel nem szabad játszani! Én már ennél kevésbé kopottabb tárcsákat is kukáztam. Igaz, hogy műszakilag nem feltétlenül indokolt a fenti állapotú tárcsa lecserélése, ezért a tanúsítványra az került, hogy 50% alattiak az alkatrészek. A futómű a következő olyan egység, amire ha nagyon el van hanyagolva, szabad szemmel is jól látható összegeket lehet költeni. A próbaúton hallható volt az első futómű felől érkező nagyon enyhe kopogás, aztán az emelésnél kiderült, hogy az elöregedett, kirepedezett szilentblokkok lehetnek a hibásak, de arra is fény derült, hogy az axiális csuklóknak is van már enyhe lógása, amit az alkatrész cseréjével lehet orvosolni, amit pedig minden esetben a futómű műszeres beállítása követ. A rozsda is felüti a fejét, Ausztriában másképp sóznak A futóműhöz tartozik még, hogy a próbán érzetre már kicsit puhák voltak a hátsó lengéscsillapítók. Itt arra kell számítani, hogy a legszerényebb minőségű alkatrészt sem kapjuk meg 15.000 Ft alatt és ráadásul kettő kell belőle, plusz be is kell szerelni őket… Szélvédő Kimaradt az esztétikai hibák közül, hogy egy nagyobb kavicsnyomot találtunk az első szélvédőn, mégpedig éppen a vezető látómezőjének alsó részében. Azért szentelünk neki külön bekezdést, mert ez nem csupán szépséghiba, hanem adott esetben zavaró is lehet, sőt, ahogy telik-múlik az idő és dermesztő hideg és rekkenő hőség váltják egymást, ebből a sérülésből könnyen elindulhat egy tisztességes repedés is, és erre a jelenségre a hazai szuper útviszonyok csak rásegítenek, ahogy a kátyúkba zuttyanva különböző erőhatások érik a kasztnit. A fényképeken egy tollheggyel szoktam érzékeltetni a méreteket Diagnosztika A végére tartogattam a legjobbat, mert amit eddig felsoroltam a kocsiról annak alapján mindenki joggal azt mondhatná, hogy ezek javarészt kopó-forgó alkatrészek, vagy fogyóeszközök (pl. szélvédő) egy tíz évnél is öregebb kocsin ezek természetesek. És igazuk is lenne, ettől még bátran bele lehetne fogni a vásárlásba, hiszen előbb-utóbb nálunk is elkopnának a dolgok. Az öregedő dízeleknél azonban nagyon oda kell figyelni, mert a precíz rendszerekben a legkisebb hiba is láncreakciókat indíthat el. Ennek az autónak például teljesen el volt tömődve a gázolajszűrője! A gázolajszűrő nagyon fontos elem, mert a tankból érkező üzemanyagban lévő szennyeződéseket ez az alkatrész fogja meg, hogy jussanak el a porlasztócsúcsokig. A porlasztók nagyon kicsi réseken fújják ki magukból a gázolajat, ezek az alkatrészek igen érzékenyek a szennyeződésekre. Többek között ezért sem javasolnám senkinek, hogy a benzinkutakon kívülről vegyen gázolajat, hiszen a különböző áttöltések, kannázások közben óhatatlanul is szennyező anyagok jutnak a naftába, amik igen kínos jelenségeket okozhatnak a motorban. A gázolajszűrőt általában minden második olajcserekor kell cserélni, de tekintettel arra, hogy általában 3-5 ezer forintos tételről beszélünk, én minden olajcsere alkalmával új szűrőt kérek. A kiszerelt szűrőt mindig lefényképezem az új mellett, hogy látható legyen a kontraszt. 20.000 km után, prémium gázolajjal - akkor 180.000 ezer után milyen lehet? A fenti képen látható különbség 20.000 km alatt alakult ki úgy, hogy kizárólag az egyik legdrágább gázolajjal használom az autót! A vizsgált autóban 183 ezer kilométer volt, izgalmas kérdés, hogy volt-e valaha egyáltalán kicserélve a szűrő, és ha nem, vajon az milyen hibákat okozott már a befecskendező rendszerben. Ha már felmerült a kérdés, hiányos német tudásomat latba vetve megvizsgáltam az osztrák szervizkönyvet, és a meglévő 11 bejegyzésben, a „Dieselkraftstofffilter” bejegyzések mellett egyiknél sem találtam ikszet a „Ja” mellett… A diagnosztikával kimutatott hibáknak azonban itt még nincsen vége. A négyből három henger izzítógyertyái meghibásodtak. Ezek az alkatrészek nem egyszerre mennek tönkre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kocsival régóta nem foglalkoztak már behatóan. A szervizkönyv utolsó bejegyzése egyébként 159.966 km-nél volt, de ez az írás csak egy pollenszűrő cserét jelez. Az izzítógyertyák leginkább télen jutnak főszerephez, hiszen ilyenkor van szükség arra, hogy a hideg égésteret előmelegítsék, hogy a befecskendezett gázolaj ne csapódjon egyből ki a hengerfalra. Persze általában enélkül is beindíthatók ezek a motorok, de higgyük el, nem véletlenül tették bele ezeket az alkatrészeket. A meghibásodott (zárlatos) izzítógyertyák javítása nem lehetséges, ezeket ki kell cserélni. A művelet elvileg annyi, hogy a régit kiszedik, a furatot óvatosan kitisztítják, majd be az új és kész. De ezeknél a régi kocsiknál gyakran elfordul, hogy az évtizedes nagyságrendben nem mozgatott menetes alkatrész egyszerűen belerohad a furatba és amikor megpróbálják kicsavarni, egyszerűen beletörik. Részlet a diagnosztikai lekérdezés jegyzőkönyvéből Ha ez megtörtént, akkor két lehetőség marad. Az egyik a klasszikus módszer, vagyis, hogy leveszik a motorról a hengerfejet és szépen kidolgozzák belőle a gyertyát. Igen, ám, de a hengerfej levétel nem egyszerű dolog, mert nem lehet csak úgy visszatenni, hanem a hengerfej alsó síkját le kell munkálni, új tömítés, új csavarok kellene hozzá, ráadásul a hengerfejre csatlakozó összes ki- és bemenő ág (szívósor, kipufogósor, termosztátház) tömítései is cserések. Így lesz a 15.000 Ft-os javítás helyett (mondok egy számot) 200.000,- Ft a műtét. A másik megoldás, hogy a beletörött gyertya alatt dugattyút a felső holtpontba állítják, majd a gyertyába menetet vágnak, és egy célszerszám segítségével próbálják kiütögetni az alkatrészt. Ezt azonban nem sok helyen vállalják be, mert különleges szakértelmet igényel, ráadásul nem is lehet előre megmondani, hogy mennyi időt (pénzt) fog igénybe venni a szerelés és a siker sajnos nem 100%-os. Semmi sem utalt a kilométeróra manipulálására A diagnosztikai lekérdezés eredményei közül még a kiegészítő fűtés keringető szivattyújának meghibásodását emelném ki, de ez az alkatrész nem létszükséglet, hiányában mindössze annyit tapasztalhatunk, hogy nagyon lassan fog felmelegedni a kocsi. Ti megvennétek? A felsorolt főbb javítási szükségletek árát legfeljebb csak tól-ig lehet becsülni, de az „ig” része eléggé bizonytalan. Ráadásul a kocsi elmúlt 10 éves, és jellemzően ez az a lélektani kor, ami felett már egészen biztosan előjön legalább évente valami nagyobb meghibásodás. Úgyhogy tegyük fel, hogy én 118d BMW-t szeretnék venni. Tegyük fel, hogy elfogadom, hogy az öregedő prémium autók műszakilag is elfogadható szinten tartása igen drága dolog, és tegyük fel azt is, hogy bevállalom, hogy darázsfészekbe nyúlok, no és persze mindehhez megvan az anyagi forrásom, akkor igen, megvenném, miért ne? De, száz százalék, hogy a feltárt hiányosságok árát a kereskedő nem fogja elengedni, de még a nagyobbik részét sem! Úgyhogy biztosan lesz olyan rész, amiért duplán fogok fizetni. A magam részéről egy ilyen autónak gyorsan elengedném a kezét, és örülnék annak, hogy voltam olyan előrelátó, hogy vásárlás előtt átnézettem az autót.

Sydney-Hobart - Rekorddöntéssel győzött a Perpetual Loyal

2016.12.27.
- Az ausztrál Perpetual Loyal nyerte a 72. Sydney-Hobart vitorlásversenyt. Az Anthony Bell tulajdonában lévő és általa kormányzott 100 lábas szupermaxi 1 nap 13 óra 31 perc és 20 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél-Wales és Tasmania közötti 628 tengeri mérföldes (1163 kilométeres) távot, amivel megdöntötte a verseny rekordját. Az eddigi csúcsot a Wild Oats XI tartotta, amely 2012-ben 1 nap 18 óra 23 perc 12 másodperc alatt ért célba. A nyolc győzelmével rekorder hajó ezúttal is jó eséllyel pályázott az első helyre, de az élről ki kellett állnia a tőkesúlybillentő hidraulika meghibásodása miatt. A Wild Oats XI tavaly sem tudta befejezni a versenyt. A Perpetual Loyalon - a legénység taktikáért felelős tagjaként - ott volt az ausztrál Tom Slingsby, aki 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett a Laser hajóosztályban, a következő évben megnyerte az Amerika Kupát, de a Sydney-Hobart viadalon eddig még nem győzött.
Címkék: 

Lezárt akta: autókat gyújtott fel

2016.12.27.
Még nyáron érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Hegyeshalomban az egyik ház udvarán több gépjármű ég. A rendőrök a helyszínen egy férfit találtak, aki éppen a háza udvarán égő autókat próbálta meg eloltani egy locsolókannával. A katasztrófavédelem helyszínen megjelent munkatársai elmondták, hogy a férfi nem engedte meg nekik, hogy a magánterületére bemenjenek eloltani a tüzet, illetve elvégezni a keletkezett károk felmérését. A rendőrök felszólították a telek tulajdonosát - K. T. 44 éves helyi lakost -, hogy ne gátolja a katasztrófavédelem munkatársainak tevékenységét. A férfi végül beengedte az ingatlanára a szakembereket, akik megvizsgálták a két kiégett gépkocsit. K. T. a járművek tulajdonjogáról úgy nyilatkozott, hogy azokat Ausztriából hozta Magyarországra bontás céljából. A tűz keletkezéséről a katasztrófavédelem munkatársainak azt mondta, ő gyújtotta fel az autókat, mert a fém alkatrészeket később hulladékként, a mosonmagyaróvári hulladéktelepen akarta értékesíteni. A rendőrök a 44 éves férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a K. T. 44 éves hegyeshalmi lakossal szemben folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.
Címkék: 

Rosberg meg van győződve arról, hogy jó döntést hozott

2016.12.27.
- Teljesítettem a küldetésem, pályafutásom csúcsán hagyom abba a versenyzést, mostantól új feladatokon dolgozhatok - mondta a német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi lapszámában. A versenyző - egyelőre nem tisztázott szerepkörben - a Forma-1-ben szeretne maradni. Hozzátette: reméli, korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal - akivel gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeztek - a jövőben jobb lesz a viszonya, mint az utóbbi években volt. Rosberg váratlanul, öt nappal azután jelentette be visszavonulását, hogy csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon. A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyző Pascal Wehrlein.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója