Szilveszter-rali - Huszonnégy autómárka, csaknem 300 induló

2016.12.27.
- Összesen 291 induló lesz, ami a verseny történetében rekord, ahogyan az is, hogy 24 márka képviselteti majd magát a viadalon, a legtöbb, szám szerint 91 ismét a Ladából lesz - mondta Füredi András, a verseny egyik főszervezője, s hozzátette: a nézők számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak a mogyoródi pálya főbejáratával szemben kijelölt területen, illetve a Hungaroring nagy parkolójában. A kilátogató közönségnek a korábbi évekkel ellentétben ezúttal jegyet kell majd váltania, igaz, a 2000 forintos belépő mindkét napra és a kísérő rendezvényekre is érvényes lesz. A jegyeket a Hungaroring főbejárata melletti pénztárban, valamint a pálya mellett kijelölt négy helyszínen lehet majd megvásárolni. Garamvölgyi Zoltán, a verseny másik főszervezője elmondta, kedden tesztelnek a résztvevők, szerdán pedig a gépátvétel után, 15.30 órakor kezdődik a viadal. A Szilveszter-rali össztávja 79,33 kilométer, a szerdai egy gyorsasági szakaszt csütörtökön további hat etap követi majd. A verseny az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz. A tavalyi győztes Kazár Miklós minden szakaszon más navigátorral indul a Ford Fiesta R5-ös volánja mögött, a 2015-ös győztes Mitsubishit pedig ezúttal Friedmann Zsolt vezeti majd, aki mellé egy szakasz erejéig navigátorként Gyutai Adrián gyorsaságimotoros is beül. Az idei Szilveszter-ralira a tavalyi eseményhez hasonlóan Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Lengyelországból is érkeznek versenyzők.

Africa Race - A dobogó a cél a Szalay, Bunkoczi páros számára

2016.12.27.
- Nagyon erős az új motor, pedig nyolcszáz köbcentivel kisebb, mint tavaly, de így is legalább ugyanazt a teljesítményt tudja - jelentette ki Szalay Balázs kedd délelőtt a Hősök terén megtartott magyarországi ünnepélyes rajtnál. Az Opel Mokka pilótájának elmondása szerint nagyon jól tudják, mi vár rájuk, hiszen huszonkettededszer vesznek részt sivatagi ralin, ebből negyedszer az Africa Race-en. Bunkoczi László saját bevallása szerint idén ugyanazt a teljesítményt tudta elérni a fizikai teszten, mint tavaly, de mivel közben egy évvel idősebb lett, ezért ezt nem tartja rossz eredménynek. - Megérdemelnénk, hogy odaérjünk a dobogóra - fogalmazott a navigátor, aki annak örül, hogy ezúttal ismét ott lesz a mezőnyben a csapat versenykamionja is, melyet Darázsi Zsolt vezet majd, és Szalai Norbert lesz a navigátora. - Nagyon erős lesz így a csapatunk. Darázsi Zsoltékkal tizenharmadik vagy tizennegyedik éve járjuk együtt a világot, versenyzünk együtt, rájuk fért már, hogy újra velünk indulhassanak - jegyezte meg Bunkoczi László. A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett. A MAN-kamiont vezető Darázsi Zsolt elárulta: legutóbb Dél-Amerikában állt rajthoz, majd három évet kihagyott, és a mostani Africa Race nagyjából a tizedik versenye lesz. Az eddigi legjobb eredménye még a Dakaron egy szakasz negyedik pozíció, összetettben pedig egy 16. hely volt. - Már régóta szerettem volna visszatérni Afrikába, mert itt sokkal több a dűnés rész, ami nekem jobban tetszik - vallotta be a pilóta, aki az elsődleges célnak azt tekinti, hogy végigérjenek, a többi szerinte már a technikán múlik majd. - Azért szeretnénk megszorongatni Kovács Mikiéket - fűzte hozzá Darázsi. Az Africa Race harmadik magyar egysége ugyanis a Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió lesz, akik nyolcadszor versenyeznek Afrikában, és a kamionok között egyértelműen az első helyre törnek. - Győzni megyünk Afrikába, nem nézelődni - foglalta össze a lényeget Kovács Miklós pilóta, aki többször végzett már dobogós helyen Afrikában, sőt 2010-ben nyert is. A következő Africa Race-en 49 autó, 52 motor és 10 kamion áll rajthoz. A gépátvételt csütörtökön tartják Monacóban, ahonnan egy nappal később indul útnak a mezőny. A versenyzők Marseille-ből december 31-én kelnek át Afrikába, és a szilvesztert is a hajón töltik. Ezt követően Marokkót és Mauritániát átszelve, mintegy 6500 kilométer megtétele után január 14-én érkeznek meg a szenegáli Rózsaszín-tó partján kijelölt célba.

Jövő év elején indulhat a termelés az Apollo Tyres magyarországi üzemében

2016.12.27.
A gumiabroncsgyártó vállalat az MTI érdeklődésére közölte: a termelés beindítására nagy erőkkel készülnek, a cég már most több mint 300 magasan képzett mérnököt, technikust és abroncsgyártó szakembert alkalmaz. A munkatársak egy különleges képzésben is részt vettek, 10 hetes szakmai gyakorlaton vettek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban az elmúlt egy év során. A tréning célja, hogy a szakemberek magabiztos szaktudással vegyenek részt a gyöngyöshalászi gyár ultramodern technológiát képviselő gépeinek beüzemelésében, illetve a jövő év elején zökkenőmentesen indíthassák el azokat. Az Apollo Tyres részt vesz a duális képzésben is: egy gyöngyösi és egy hevesi középiskolával, valamint a Miskolci Egyetemmel működik együtt annak érdekében, hogy kinevelje a gumiipari szakemberek következő generációját. Az első középiskolai osztályok ebben a tanévben indultak el. Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, az üzemben Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd. A magyar komány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított beruházás alapkövét 2015. áprilisában tette le Orbán Viktor miniszterelnök és Onkar S. Kanwar, a vállalat elnök-vezérigazgatója.
Címkék: 

Extrákkal gazdagodik a BMW 6-os sorozat

2016.12.27.
A BMW 6-os sorozat képviselőit a bajor gyártó ügyfelei immáron a vadonatúj Sonic Speed Blue mélykékmetál karosszéria-fényezéssel is megrendelhetik. Az M Sport felszereltségi csomag részeként – amelyet mindhárom modellváltozat esetében külön-külön állítottak össze a tervezők – a BMW 6-os Coupé, a BMW 6-os Cabrio és a BMW 6-os Gran Coupé alá a BMW M divízió 20 collos könnyűfém kerékgarnitúrája is elérhetővé válik. Az M-specifikus, duplaküllő-dizájnú, kéttónusú keréktárcsákat eltérő méretű, defekttűrő abroncsokkal szereli fel a gyártó. Az M Sport felszereltségi csomag kiegészítő opciójaként megrendelhető, szénszálból készült dekorcsíkokkal ráadásul az utastér sportos hangulata is még tovább fokozható. Ezek a tételek korábban egytől egyig a BMW M6 Coupé, a BMW M6 Cabrio és a BMW M6 Gran Coupé kiváltságai voltak. Negyven évvel ezelőtt a 6-os szám visszavonhatatlanul egybeforrt a vérpezsdítő menetdinamika és a fejedelmi luxus kettősével. A BMW 6-os Coupé első modellgenerációja 1976-ban ünnepelte világpremierjét, elegáns vonalvezetése és sportos menettulajdonságai mellett pedig úttörő innovációival is lenyűgözte a rajongókat: a tekintélyes kupé volt az iparág történetének első sorozatgyártott modellje, amely intelligens Check Control fedélzeti computerrel dolgozott. Az ikonikus 6-os BMW közvetlen utódja 2003-ban érkezett meg az utakra, a luxus sportautók nyitott tetős vezetési élményével kecsegtető BMW 6-os Cabrio pedig egy évvel később mutatkozott be a nagyközönség előtt. A legújabb modellgeneráció már három különböző változatban kínálja fel az ügyfeleknek a vezetés hamisítatlan élményét, a lendületre, az eleganciára és az exkluzivitásra helyezve a hangsúlyt. A BMW 6-os Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,4 – 9,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 143 – 217 gramm / km), a BMW 6-os Cabrio (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,6 – 9,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 221 gramm / km) és a BMW 6-os Gran Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,5 – 9,4 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 147 – 219 gramm / km) 235 kW / 320 lóerő maximális teljesítményű sorhatos benzinmotorral (640i), 330 kW-os / 450 lóerős V8-as szívvel (650i) és 230 kW / 313 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres dízelmotorral (640d) egyaránt elérhető. Mindhárom erőforrást nyolcsebességes Steptronic sport automataváltóval társítja a gyártó, már az alapfelszereltség részeként. A benzinüzemű motorokat megillető mély orgánumról sport kipufogórendszer gondoskodik, amely minden vezetési szituációban a luxustrió fáradhatatlan teljesítményét nyomatékosítja. A BMW legendás hátsókerék-meghajtásának alternatívájaként pedig a BMW 6-os sorozat mindhárom modelljéhez a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás is elérhető. A 6-os BMW utasterében végletekig kifinomult stílus és széleskörű alapfelszereltség teremti meg a luxusszínvonalú atmoszférát. A vezető és első utasa már az alapfelszereltség részeként könnyűszerkezetes, fűthető és az emberi test ülési anatómiája szerint megtervezett ülésekben foglalhat helyet, amelyeket integrált biztonsági övekkel, elektromos állítógombokkal és memóriafunkcióval szereltek fel a mérnökök. A BMW 6-os sorozat átfogó alapfelszereltségének része továbbá a Dakota bőrkárpitozás, az elektromosan állítható, multifunkciós kormány, a WiFi-hálózatot és vezeték nélküli okostelefon-töltést is kínáló BMW ConnectedDrive navigációs rendszer, a prémium hangsugárzó-rendszer, a LED-es első fényszórópár és a riasztóberendezés is. A BMW 6-os sorozat tulajdonosai a Design Pure Experience és a Design Pure Excellence felszereltségi csomagok exkluzív tételeivel ráadásul részletekbe menően személyre is szabhatják autójukat. A bajor gyártó ügyfelei mindkét esetben gondosan válogatott kiegészítőkkel emelhetik ki egyéni ízlésük szerint a BMW 6-os Coupé, a BMW 6-os Cabrio és a BMW 6-os Gran Coupé megjelenésének, illetve utasterének sportos vagy elegáns oldalát. A 6-os BMW-hez elérhető BMW Individual opciók mindemellett arra is lehetőséget biztosítanak, hogy az exkluzív kisugárzás, a kiváló anyaghasználat és az elsőosztályú kivitelezés terén egyaránt összetéveszthetetlenül egyedi luxusautó szülessen. A BMW 6-os sorozathoz megrendelhető M Sport felszereltségi csomag mindhárom modellváltozat esetében típus-specifikus lehetőségeket kínál, amelyek a jármű lendületes teljesítményét, karosszéria-kialakítását, utastér-hangulatát és vezethetőségét is a modellváltozat sajátosságai szerint tárják az ügyfelek elé.      

Oroszország leállította valamennyi Tu-154 típusú gépét

2016.12.27.
Az orosz hadsereg előzőleg közölte, hogy a parttól 1600 méternyire, 17 méteres mélységben megtalálták a gép fő fedélzeti hangrögzítő berendezését (egyik feketedobozát). A készüléket órákon belül Moszkvába szállítják elemzésre. A nyomozáshoz közel álló egyik illetékes arról tájékoztatta a TASZSZ orosz állami hírügynökséget, hogy a gép feketedobozainak elemzése - a szalagok minőségétől függően - néhány naptól akár több hétig is eltarthat. A mentők kedd reggelig a szerencsétlenül járt gép hét nagyobb darabját találták meg, amelyek közül négyet már kiemeltek, további hármat pedig - közöttük a négy feketedobozt tartalmazó farokrészt - kedden fogják a felszínre hozni - mondta a TASZSZ-nak egy illetékes. Kedd reggelig 13 holttestet és 156 emberi maradványt találtak. Hivatalos forrásból a hírt még nem erősítették meg. A kutatók - 39 tengerjáró hajóval - kedd reggelig a Fekete-tenger medencéjének 100 négyzetkilométeres területét vizsgálták át a szerencsétlenség körzetében. A kutatásban több mint 3500 ember és több mint 500 műszaki eszköz - összesen 45 hajó, 15 repülőgép, 16 helikopter és több drón - is részt vesz. A légi járművek eddig 240 négyzetméternyi területet vizsgáltak át. A mentés kezdete óta a búvárok 70 merülést hajtottak végre. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.  

Botka Dávid: Ideje lenne már győznöm a Hungaroringen

2016.12.27.
Úgy tűnik, számos érdekesség és nagy csata várható az idei, 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen több versenyző is a győzelemre hajt: a 2015-ös Európa-bajnok, a tavalyi viadal második helyezettje, Botka Dávid, a 2014-ben már dobogóra álló ifjabb Kiss László, valamint a testvérét, a Mikulás Rallye-t megnyerő Ranga Pétert követni szándékozó ifjabb Ranga László. December 27-e és 29-e között idén is megrendezik a Hungaroringen a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 18. verseny lesz a viadal történetében. A 2015-ös Európa-bajnok Botka Dávid tavaly hatalmas csatában maradt alul Kazár Miklóssal szemben. A kiváló pilóta idén már semmit sem akar a véletlenre bízni, és korábbi navigátorával mindenképpen győzni megy az évzáró viadalra.. - Megszokott autómmal, a Citroen DS3 R5-össel állok rajthoz, ezzel is jelezvén, nagyon komolyan veszem a Szilveszter Rallye-t. Tavaly egyetlenegy hibát vétettem, de az nagyon sokba került… Nagyon várom már a versenyt, éppen itt az ideje, hogy nyerjek végre a Hungaroringen. Az itinert régi navigátorom diktálja majd, aki most már a csapatfőnöki teendőket látja el – fogalmazott Botka Dávid. A két évvel ezelőtti dobogós, ifjabb Kiss László sem elsősorban szórakozni érkezik a mogyoródi évbúcsúztatóra. A miskolci versenyző mára már belakta a Ford Fiesta R5-öst, így nem is olyan titkos favoritja lesz az idei Szilveszter Rallye-nak. - Lassan belakjuk az autót, és egyre jobban érzem magam benne. Nagyon nehéz ilyenkor felmérni az erőviszonyokat, de bízom magunkban. Ezúttal a versenyzés a fontos számomra, így Zsuzsin kívül senki sem ül mellém idén a navigátori ülésbe. Noha nehéz feladat lesz, mégis megcélzom a dobogót, annak is minél magasabb fokát – jelentette ki ifjabb Kiss László. Az előző, szintén nagyon népszerű viadalon, a Mikulás Rallye-n Ranga Péter győzött, és a család „becsületéért”, valamint a hungaroringi győzelemért ezúttal a testvére, ifjabb Ranga László száll harcba december 28-29-én. - Nagyon örültem Péter sikerének, de az, hogy én is hasonlóan zárjam az idei évet, csekély az esélye. Persze nem azt akarom mondani, hogy eleve feladom a nyerési esélyeimet, ám az öregecske, igaz, nagyon erős Mitsubishim nem tudom milyen ellenállásra lesz képes az R5-ösök ellen. Mindenesetre rajtam nem fog múlni, nyomom, ahogy a csövön kifér, és amit lehet, kihozok a versenyből – árulta el ifjabb Ranga László. A tavalyi évhez képest a 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye pályavonala – mind a belső, mind pedig a külső részen – némileg módosul az eddigiekhez képest, de ezek a változások a szervezők szerint még látványosabb versenyt ígérnek. Egy biztos, december 28-án, szerdán egy körgyorsra valamint a rajtceremóniára kerül majd sor (15.30-as kezdéssel), csütörtökön (december 29.) pedig hat gyorsasági vár majd a versenyzőkre, az első rajtra reggel fél nyolckor kerül majd sor. A 2016-os Szilveszter Rallye össztávja 79,33 kilométer lesz.

Kisbusz és nyerges vontató ütközött, 15-en sérültek meg

2016.12.27.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 27-én 7 óra 30 perc körül a 42. számú főút 49. kilométerszelvényben, Biharkeresztes és Mezőpeterd között egy kisbusz és egy nyerges vontató eddig tisztázatlan körülmények összeütközött. A baleset következtében többen könnyű sérüléseket szenvedtek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. - Tizenöten sérültek meg könnyebben egy balesetben a 42-es főúton, amikor kedd reggel egy kisbusz kamionnal ütközött - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Demeter Erika rendőr főhadnagy tájékoztatása szerint a sérülteket a mentők kórházba vitték, a helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályás útlezárás van érvényben. Kérik az arra haladók fokozott figyelmét és türelmét!

A TASZSZ szerint megtalálták az orosz repülőgép egyik feketedobozát

2016.12.27.
- A kutatási munkálatok során a repülőgép pilótafülkéje alatt megtaláltuk az egyik feketedobozt - idézi a meg nem nevezett illetékest a TASZSZ, hozzátéve: egyelőre nem tudják, milyen állapotban van a berendezés. Az illetékes röviddel később közölte, hogy sikerült a feketedobozt kiemelni a vízből, rövidesen repülővel Moszkvába viszik, ahol a védelmi minisztérium szakemberei elemzik. " - Jelenleg azt tartják a baleset egyik lehetséges fő okának, hogy idegen tárgyak kerülhettek a gép hajtóművébe - írja az orosz állami hírügynökség egy másik illetékest idézve, aki szerint továbbra is vizsgálnak más lehetséges okokat, így a pilótahiba, illetve a gép fedélzetén történt műszaki meghibásodás lehetőségét is. Az orosz hírügynökség a mentőszolgálatoktól kedd reggel úgy értesült, hogy három újabb holttestet és rengeteg emberi maradványt találtak a szerencsétlenség térségében. Az értesülést hivatalos forrásból eddig még nem erősítették meg. Előzőleg 13 holttest megtalálásáról számoltak be. Hétfő reggel tizenegy holttestet és 86 maradványt szállítottak katonai géppel Moszkvába, a nap folyamán újabb két holttestet és újabb maradványokat találtak. Megtalálták Roman Volkovnak, a gép parancsnokának holttestét is, őt az egyenruháján lévő rangjelzésről azonosították. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és vezetője utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton.  

Halálra gázolt a vonat egy nőt Zalaegerszegen

2016.12.27.
A Mávinform tájékoztatása szerint Zalaszentiván és Zalaegerszeg között vonatpótló buszok szállítják az utasokat, ezért a Nagykanizsa-Zalaegerszeg és a Celldömölk-Zalaegerszeg szakaszon 50-80 perces késésekre kell számítani. A 72 éves asszonyt a Zalaegerszegről Celldömölkre tartó személyvonat gázolta el a Bíró Márton utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság azt közölte: a fény- és félsorompóval felszerelt útátjáróban a fénysorompó üzemszerűen működött. A helyszínelés idejére a két állomás között a vágányt lezárták, és a közút érintett szakaszán is teljes lezárás van érvényben, kerülni a Berzsenyi utca és a Báthory utca felé lehet.

Már a Monte-Carlo Rallyra gyúr a Toyota

2016.12.27.
Az autósport csúcsát képviselő rally világbajnokság WRC olyan új kihívást és lehetőséget jelent a Toyota számára, aminek révén még magasabb szinten képezheti munkatársait, új technológiákat fejleszthet ki, és a világ minden táján számtalan különböző útfelületen szerezhet tapasztalatokat. Mindez értékes segítséget jelent abban, hogy a világvezető márka „még jobb autókat” alkothasson.  - Nagy örömmel mutatom be a WRC-n induló autónkat, csapatunkat és partnereinket. Szeretném kifejezni hálámat és tiszteletemet a rajongók ezreinek, akik 17 évet vártak erre a napra, valamint a rally szervezőinek, résztvevőinek és az autógyáraknak, akik távollétünkben is látványosan fejlesztették a rally-sportot. Mindenkinek köszönjük, most pedig visszatértünk! – fogalmaz a Toyota, és egyben a WRC csapat elnöke, Akio Toyoda. - Az autókat és az embereket egyaránt hatalmas próbatétel elé állítja ez a versenysorozat. A TOYOTA GAZOO Racing ’utál’ veszíteni – és természetesen a WRC-be sem ezért térünk vissza. Volt alkalmam Tommi oldalán kipróbálni a Yaris WRC-t, és meggyőződhettem róla, hogy jó okkal bízunk a csapat versenykészségében. Finn, német és japán csapattársainkkal minden tőlünk telhetőt megteszünk majd az előttünk álló utolsó hónapban, hogy rajongóink okkal örüljenek a Toyota visszatérésének és jogosan mondhassák: büszke vagyok arra, hogy a Toyotának szurkolok. Bízom benne, hogy számíthatunk a támogatásukra – teszi hozzá az elnök. Yaris WRC: a WRC-gépek új generációja A Yaris WRC-t úgy fejlesztették ki, hogy minden szempontból megfeleljen a 2017-es versenyszezonban érvényes FIA műszaki előírásoknak, így az autó a WRC-gépek új generációjának tagja, amely a következő évadokban új magasságokba röpíti majd a sportágat. A Yaris WRC 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses motorja 380 lóerőnyi teljesítményt ad le, és a nagy szabadságot biztosító aerodinamikai előírásoknak köszönhetően az autó dizájnja egyszerűen lenyűgöző. A Yaris WRC tervezését, megépítését és kifejlesztését egy tapasztalt mérnökcsapat végezte, amelynek Tom Fowler, Simon Carrier és Mikko Ruoho is tagja. - A Yaris WRC egy remekül megtervezett autó, hihetetlen potenciállal – avat be Tommi Mäkinen, a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapatfőnöke. „Az új előírások sokkal szabadabb kezet adtak a fejlesztőknek. És bár még alaposan ki kell tapasztalnunk az autóban rejlő lehetőségeket, már most kijelenthetjük, hogy ez a gép megbízható és gyors. Alig várom már, hogy lássam, mire képes versenykörülmények közt!” 2017. január 19-én két Yaris WRC áll rajthoz a Rally Világbajnokság nyitó futamán Monte-Carlóban; a volán mögött Jari-Matti Latvala és Juho Hänninen ül majd. A szezon során tesztpilótaként a fiatal finn versenyző, a WRC2 Bajnokság idei győztese, Esapekka Lappi is részt vesz a csapat munkájában. Jari-Matti Latvala: az ász Jari-Matti Latvala 2002 óta versenyez a WRC-ben, s azóta újra meg újra lenyűgözi a rally közönségét: a 2016-os szezont például 16 futamgyőzelemmel zárta. 169 rajtjával és három bajnoki érmével kétségtelenül a Miikka Anttilával közösen autózó Jari-Matti a WRC egyik legjobb pilótája. Hihetetlen tapasztalata és páratlan teljesítménye komoly előnyt jelent a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat számára. - Rallys pályafutásom egy Toyota Corolla GT volánja mögött kezdődött 2001-ben, és első eredményemet egy Corolla WRC-vel értem el a Rally Világbajnokságon a 2013-as észtországi futamon. Így aztán több szempontból is úgy érzem, hogy hazatértem! Nagy örömmel csatlakoztam a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapatához; szerencsésnek tartom magam, amiért részese lehetek e történetnek, és remélem, rengeteg győzelmet aratunk majd! – fogalmaz a népszerű pilóta. Juho Hänninen: a tapasztalat erejével Juho Hänninen, a TOYOTA GAZOO Racing WRC másik pilótája (és navigátora, Kaj Lindström) szintén a kezdetektől részt vett a Yaris WRC fejlesztésében. Juho hatalmas WRC-tapasztalata és autóismerete nagy érték a csapat számára. Esapekka Lappi: a fiatal tehetség A WRC2 frissen megkoronázott királya, a finn versenyző mindenkit lenyűgözött sebességével, pörgésével és alkalmazkodó készségével. Miután kipróbálta magát az Európai Rally Bajnokság R5 kategóriájában és világszintű tapasztalatot szerzett a WRC2 Bajnokságban, a fiatal finn most új kihívást talált, hiszen ő lett a TOYOTA GAZOO Racing WRC csapat tesztpilótája. - Őrületes lehetőség ez számomra és navigátorom, Janne Ferm számára. Egy álom vált most valóra. Éveken át keményen dolgoztunk, hogy eljussunk ide – és végre sikerült! Izgalmas és ösztönző élmény a csapat tagjává válni, és rendkívül hálásak vagyunk a lehetőségért. Alig várom már, hogy megkezdjük a tesztprogramot a TOYOTA GAZOO Racing csapattal és a Yaris WRC-vel! – fogalmaz lelkesen a fiatal tehetség.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója