Lovak szaladgáltak az autópályán, órákig tartott a befogásuk

2016.12.28.
A különös állatkaland szerda éjjel történt Ausztriában, az A1-es autópályán - írja az orf.at.  A két ló, a négy póni és a szamár miatt az autópályát éjjel két órakor két órára lezárták Regau és Seewalchen között. Húsz egyenruhást vezényeltek a pályára, akiknek két órán át tartott az állatok befogása. Szerencsére megúsztuk a helyzetet baleset nélkül - mondta el az orf.at-nek Josef Riedl, a Rutzenmoos-i Tűoltóság parancsnoka.  Az állatok egy környékbeli gazdaságból szöktek meg eddig tisztázatlan körülmények között.  Fotó: orf.at - Rutzenmoos-i Tűoltóság

800 millió forintos forrást nyert Pécs közlekedési fejlesztésre

2016.12.28.
A közleményben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott projekt céljáról azt írták: az átfogó fejlesztés a kerékpáros és a helyi autóbuszos közlekedés a pécsi belvároson keresztüli "gyors, biztonságos és vonzó" átjutását biztosítja majd.      Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy gyorsabbá kívánják tenni a közlekedést a belváros és az Egyetemváros településrészek között. A beruházás tervezett elemei között említette a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében új körforgalom kialakítását, illetve onnan - a Hungária utcán keresztül - a Kórház térig tartó szakaszon új kerékpárutak építését és autóbusz-folyosó létesítését.      A városvezető kitért arra is, hogy a 759 millió forintos projekt egyelőre tervezési fázisban van. A 2017 tavaszára, nyár elejére időzített kivitelezést átfogó társadalmi egyeztetés is megelőzi majd - tette hozzá.      A baranyai megyeszékhely tavasszal indította el a kerékpárhálózat bővítését, a közösségi közlekedési fejlesztését, valamint az úthálózat gazdasági szempontok szerinti modernizációját célzó programját - idézte fel a polgármester.      A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken a belváros átmenő forgalma és környezeti terhelése - áll a közleményben, amely a további célok között említette még a városközpont behajtási és parkolási rendszerének dinamikusabbá, hatékonyabbá tételét.

Automata fékezőrendszer állította meg a berlini halálkamiont

2016.12.28.
Az automatikus fékezőrendszer hetven-nyolcvan méter után bekapcsolt és megállította a járművet - állapította meg a City névre hallgató szakértői csoport, amely a Szövetségi Ügyészség megbízásából végezte el a vizsgálatot. A technika életeket mentett, sokkal többen meghaltak volna, ha a kamionban nincs ilyen berendezés - olvasható a szakértői jelentésben. A Bild emlékeztet arra, hogy Nizzában július 14-én több mint nyolcvan ember halt meg a merényletben. Ha azon a járművön lett volna automatikus fékező rendszer, sokkal kevesebb lett volna a halálos áldozat. Korábban volt olyan verzió, hogy a lengyel sofőr, akitől elrabolták a kamiont, elrántotta a kormányt, hogy életeket mentsen.   Az automata fékezőrendszer lényege, hogy a kamion szenzorai érzékelik az ütközést, s ha a sofőr nem cselekszik és nem fékez, automatikusan megállítja a járművet.

Gyorshajtás a síbalesetek leggyakoribb oka

2016.12.28.
Az elmúlt síszezonban több mint hatezer síbaleset történt Ausztria Stájerország tartományában, s az idén sem számít kevesebbre a Közlekedésbiztonsági Kuratórium - írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja. A gyorshajtás mellett a másik leggyakoribb ok, hogy a síelők túlbecsülik képességeiket. A balesetek 93 százaléka esés közben éri e a síelőt. Az esés pedig a rosszul megválasztott sebességéből vagy a rosszul megválasztott pályából tevődik össze. Ez utóbbi azt jelenti, nehezebb pályán kezdenek el síelni, mint amire a képességeik alapján az indokolt lenne. Illusztráció: landhotel-kanzler.at Kéz- és lábtörés, ficam, szalakszakadás, vállsérülés - a kuratórium szerint ezek a leggyakoribb sísérülések. Örvendetes viszont, hogy egyre többen viselnek védősisakot. A felnőttek 88 százaléka, a gyerekeknek pedig a 95 százaléka sisakban síel. Az orf-at-nak nyilatkozó szakember szerint Stájerországban idén sem lesz kevesebb síbaleset, mint tavaly. A legtöbb baleset egyébként a szezon kezdetén következik be, mert a síelők felkészületlnül, kellő gyakorlat nélkül, gyakran rossz kondícval állnak neki kedvenc téli sportjuk művelésének. 

Tovább javított a körrekordján a Volkswagen Golf GTI

2016.12.28.
A Volkswagen Golf Clubsport S-t azért fejlesztette ki a Volkswagen, hogy elnyerje a leggyorsabb fronthajtású szériaautó címet a Honda Civic Type-R-től. Idén májusban a hátsó ülés nélküli, 310 lóerős, elsőkerék-meghajtású sportautó meg is döntötte a Honda 7:51-es körrekordját, és 7:49,21 perc alatt futott körbe a Nürburgring Nordschleifén, ezzel is tisztelegve a Golf GTI 40. születésnapja előtt.   Bár azóta sem volt veszélyben a rekord, a Volkswagen most nyilvánosságra hozta, hogy idén ősszel még egyszer kiküldték az autót a legendás versenypályára, ahol további két másodpercet sikerült lefaragni a korábbi rekordból. A Volkswagen Golf GTI Clubsport S ezúttal 7:47,19 másodperc alatt ért körbe Benny Leuchterrel, a gyári tesztpilótával a volánnál.

A fékszárny meghibásodása okozhatta az orosz gép lezuhanását

2016.12.28.
A gép parametrikus adatait rögzítő feketedoboz keddi elsődleges elemzése során a lapot tájékoztató, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a pilóták súlyosbították a helyzetet, amikor az orr felemelésével korrigálni akarták a fékszárny meghibásodását. A lap internetes oldalán szerdán megjelent cikk szerint a búvároknak kedden sikerült 30 méteres mélységből kiemelniük a legnagyobb roncsot, a farokrész négyméteres darabját. Ebben találták meg a parametrikus adatrögzítő berendezést, amelyet elemzésre a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben működő Központi Tudományos Kutató Intézetébe szállítottak. A tárca egyelőre nem tette közzé az elemzés eredményét, amelynek "végleges következtetéseit az összes lehetséges tényező tanulmányozása után az állami bizottság fogja nyilvánosságra hozni". A nyomozáshoz közel álló forrás szerint a repüléskor a szárnyaknál további felhajtóerőt biztosító fékszárnyakat behúzó rendszer nem működött. A lap által megkérdezett szakértők szerint a be nem húzott félszárny kellemetlen jelenség, de egyáltalán nem jár végzetess következményekkel. Ezt a jelenséget részletesen ismertetik a Tu-154 típusú gép üzemeltetési utasításaiban, és állandóan oktatják a géppel repülő pilóták számára. A lap által megkérdezett szakértők szerint a gép személyzete a meghibásodást valamilyen okból nem tudta kezelni, sőt saját cselekedeteikkel súlyosbították az önnmagában véve nem végzetes problémát. A szakértők feltételezik, hogy a katonai pilóták kompenzálni próbálták a zuhanórepülést, és túlságosan erősen húzták maguk felé a kormányt, növelve ugyanakkor a hajtóművek teljesítményét. Emiatt kerülhetett a gép a kritikus állásszögbe, veszített a sebességéből és felemelkedés helyett a tengerbe zuhant. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között. MTI

Átadták a világ első napelemes autóútját

2016.12.28.
A normandiai Tourouvre-au-Perche-ben található, napelemes panelekből összeállított útszakaszt 5 millió euróból építtette meg a francia állam. A 2800 négyzetméteres felület a Nap energiáját elektromos energiává alakítja, a paneleket korábban parkolókban tesztelték, mostantól azonban napi 2000 autó fog rajtuk haladni, ami sokkal nagyobb megterhelést jelent a burkolatnak. A Wattway-nek nevezett út most kezdődő tesztelésen fog kiderülni, hogy az út által termelt áram elég-e ahhoz, hogy a 3400 fős lakosságú falu minden utcáját kivilágítsák belőle. A siker esélyét csökkenti, hogy ebben a régióban évente mindössze 44 erős napsütéses nap van, ellentétben például Marseille régiójával, ahol négyszer ennyi. A napelemes utat Ségolène Royal francia környezetvédelmi miniszter adta át, és egyúttal elárulta, hogy azt szeretné, ha az autópályákon minden ezredik kilométert napelemes panelekből építenének meg.
Címkék: 

Ízelítő képeken az Audi új zászlóshajója

2016.12.28.
Az Audi egy ízelítő fényképet és pár skiccet mutatott be legújabb tanulmányautójáról, a Q7-nél sportosabb új SUV-ról, a Q8-ról. A fényképen Mark Liche, az Audi dizájnigazgatója rántja le a leplet a kocsi orráról, ami elég karakteres lett a hatalmas singleframe hűtőmaszktól, és a benne lévő hat függőleges osztástól. A LED-es fényszórók egy egységet képeznek a hűtőmaszkkal, az alsó légbeömlőket pedig ezüst keretezéssel emelték ki. A Q8 négyüléses, terepkupénak tekinthető szériaváltozata 2018-tól lesz kapható, riválisának a BMW X6 és a Mercedes GLE Coupé tekinthető. Műszakilag a Q7-re épül majd a Q8, az MLB Evo padlólemez és a motorkínálat is ismerős lesz a testvérmodellből. A rajtokon lévő autón az e-tron felirat látható, ami arra utal, hogy hibrid hajtáslánccal is kínálni fogják a kocsit. Várható, hogy a 2017-ben érkező új A8 csúcstechnológiái, mint például a 48 V-os elektromos rendszer, a nagyfelbontású OLED kijelzők és az önvezető funkciók is megjelennek majd a Q8-ban. „A Q8 tanulmánnyal megalkottuk a Q-sorozat csúcsmodelljét. A formaterve egyszerre tükröz sportosságot és presztízst. Ami még fontos ezzel a show-carral kapcsolatban, hogy tágas utasteret kínál négy egyformán kényelmes üléssel még úgy is, hogy a tetővonala meglehetősen lapos” – mondta Liche az autóról.  
Címkék: 

Askoll video

2016.12.28.

NAV: több jogsértést derítettek fel ekáer-adatok alapján

2016.12.28.
A NAV szerdai tájékoztatása szerint a Pest megyei adó- és vámigazgatóság munkatársai ekáer-adatok alapján ellenőriztek egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemet. A helyszíni ellenőrzéskor kiderült, hogy a cégnek több mint 1 millió forint adótartozása van, amelyet többszöri felszólítás ellenére sem rendezett, ezért lefoglalták az üzemben található, több millió forint értékű munkagépeket. A pénzügyőrök ekáer-jogsértést is megállapítottak, illetve a további vizsgálat kiderítette, hogy négy alkalmazott bejelentés nélkül dolgozott. Az ügyben hatósági eljárás indult, a jogsértések miatt több mint félmillió forint bírság várható - közölte a NAV. Egy másik, az ekáer kontrolladatai alapján végzett ellenőrzésnél olyan, szójadarát és pelletet forgalmazó gazdálkodót vizsgáltak, amelynek forgalma több mint 100 millió forint eltérést mutatott az Európai Unión belüli beszerzéseknél. Az ekáer-bejelentések alapján a cég rendszeresen vásárolt más tagállamokból, majd ezeket a termékeket Magyarországon továbbszámlázta, így próbált kibújni az adófizetés alól. A NAV munkatársai az adózó bankszámláját zárolták, raktárkészletét lefoglalták. Az intézkedések eredményeképpen az adózó a teljes összeget megfizette - derül ki a közleményből. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója