Ketten is szemben a forgalommal - ugyanazon az autópályán

2021.10.31.
Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 82 éves kazincbarcikai és egy 59 éves encsi nővel szemben. Az egyik esetben a 82 éves nő 2021. október 30-án a kora reggeli órákban az M30-as autópálya belső sávjában haladt a forgalommal szemben Tornyosnémeti irányába. Az út 51. kilométerszelvényében két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót, így a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt. A másik esetben az 59 éves nő a kora délutáni órákban haladt szabálytalanul az autópálya 64. kilométerszelvényének belső sávjában a forgalommal szemben, amelynek során kétszer is megfordult az úttesten, amíg elhagyta a pályát. Itt baleset nem történt. A rendőrök mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tetősátrat és hűtőszekrényt is tettek az új Hummerbe

2021.10.31.
A gyártó cég, a GMC számos szokatlan módosítást hajtott végre a Hummer elektromos kisteherautón. A Motor1 információi szerint az autó különleges változatait a SEMA tuningfesztiválon mutatják be a nagyközönségnek, amelyet Las Vegasban rendeznek november 2-5 között. A Hummer legérdekesebb változata a túra pickup volt. Az autót alumíniumvázas sátorral és vízálló napellenzővel szerelték fel. A könnyű hozzáférés érdekében az autó egy speciális összecsukható létrát is kapott. Végül a pickup-ban egy kis italhűtőszekrényt is elhelyeztek. Ezek a tartozékok várhatóan rendelhetőek is lesznek, bár a kiegészítő felszerelések árait nem hozták nyilvánosságra. Szintén bemutatnak egy Hummer-változatot opcionális tetőtéri világítóegységgel, valamint a Chip Ganassi Racing Extreme-E nevű rally-prototípust. A sorozatgyártásba került GMC Hummer EV szériaváltozata 2020 végén debütált. A fő különbség elődeihez képest az elektromos hajtómű megjelenése volt. Csúcsváltozatban három akkumulátoregység található, amelyek összteljesítménye meghaladja az 1000 lóerőt. Az akkumulátorok körülbelül 550 kilométer megtételét teszik lehetővé újratöltés nélkül. Az elektromos pickup számos szokatlan funkciót kapott. A GMC Hummer EV-nek van egy speciális Crabwalk üzemmódja, amikor mind a négy kerék azonos szögben forog egy irányba. Ez lehetővé teszi, hogy a pickup átlósan mozogjon szűk terepen. Ezenkívül az autó rendelkezik az úgynevezett Extract Mode beállításának lehetőségével, ami 15 centiméterrel növelheti meg a hasmagasságot. A terepjárót 18 kamerával szerelték fel, amelyek folyamatosan pásztázzák a jármű alváza alatti felületet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Látni és látszani! – Itt a téli időszámítás

2021.10.31.
Ma, október utolsó vasárnapján egy órával visszatekertük az órákat, és ezzel elkezdődött a téli időszámítás. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy órával tovább aludhatunk – legalábbis amíg meg nem szokjuk az átállást –, viszont jóval hamarabb sötétedik. Már délután fél ötkor lemegy a nap, vagyis ezekben a hónapokban sokan sötétben mennek haza a munkahelyükről, edzésről vagy különóráról. A téli időszámítás és a rövidülő nappalok miatt egyre többet kell sötétben közlekedni A rövidülő nappalok mellett ősszel az esős, párás, ködös időjárás miatt gyakrabban fordul elő, hogy rosszak a látási viszonyok. Ezért különösen fontos ilyenkor betartani a „látni és látszani” elvet, vagyis azt, hogy a megfelelő világítással jól lássunk, és a többi közlekedő is időben észrevegyen minket.  Ellenőrizd a világítást! Fontos, hogy minden sofőr felkészítse a járművét erre az időszakra. Az autósok ellenőrizzék a fényszórókat, ködlámpákat, izzókat, de arra is érdemes figyelni, hogy kifogástalanul működjenek az ablaktörlők, legyen elegendő ablakmosó folyadék, amiből ilyenkor már téli, fagyálló változatot érdemes használni, amelyik kék színű.  A bringásoknak is nagy figyelmet kell fordítaniuk a láthatóságra, hogy ne fantomként tekerjenek a forgalomban, ami életveszélyes. A KRESZ ezeket írja elő a biciklire: Kötelező egy előre fehér vagy sárga fényt adó lámpa, hátra pedig piros fényt adó lámpa. A lámpák fényét tiszta időben legalább 150 méter távolságról lehessen látni. Jó tudni, hogy a lámpák akár villoghatnak is, már nem előírás a folyamatos fény. Az is egy nem túl régi módosítás, hogy a világítást akár a kerékpáros testén, táskáján is el lehet helyezni. Kötelező elöl fehér, hátul piros fényvisszaverő macskaszem. Kötelező az első keréken két darab borostyánsárga küllőprizma. A küllőprizmák helyett az is elfogadott, ha a gumiabroncson van fehér fényvisszaverő körgyűrű. Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárosnak fényvisszaverő mellényt kell viselnie.  Milyen lámpát vegyek a bringámra? Kis túlzással mindegy, milyen lámpád van a bicikliden, a lényeg, hogy legyen nálad és működjön! Bár a hagyományos dinamók nem tűntek el, és modern agydinamós lámpák is vannak, a legtöbb bringás elemes vagy akkumulátoros LED-es lámpával világít az éjszakában.  Hatalmas a kínálat az apró, gombelemes „jelzőfényektől” egészen a brutális reflektorokig. Általános használatra érdemes egy közepes méretű és fényerejű, akkumulátoros, USB-n keresztül tölthető és a töltöttséget kijelző lámpát venni, amelynek több üzemmódja van és képes olyan fényerőre, hogy normál sebesség mellett akár teljes sötétségben is biztonságos legyen a bringázás.  Érdemes egy jobb, tölthető akkumulátoros lámpát választani Az elemes vagy akkus lámpáknál arra kell nagyon odafigyelni, hogy ne hagyd túlságosan lemerülni, mert akkor nem fog eléggé világítani. Főleg az elemes típusokra igaz, hogy fokozatosan gyengül a fényük, amit nem mindig vesz észre az ember. Amikor felteszed a kerékpárra a lámpát, közelről nézve úgy tűnik, jól világít, de valójában csak halvány fénnyel pislákol, amit csak sokkal közelebbről lehet észrevenni. Ezért nagyon fontos, hogy erős elemekkel és feltöltött akkumulátorokkal induljunk bringázni a sötétben.  Láthatóság gyalog és futva A feltűnő színű és fényvisszaverő csíkokkal ellátott láthatósági mellényt szerencsére egyre többen hordják, és nem csak akkor, amikor kötelező. A szürke őszi napokon akár nappal is felvehetjük, mert sokkal könnyebben észrevesznek minket az autósok, és nagyobb biztonságban tekerhetünk. Gyalogosként is nagyon hasznos a biztonsági mellény: rossz látási viszonyok között, gyengén kivilágított útvonalakon a gyalogosok is nagyságrendekkel feltűnőbbek lesznek a közlekedők számára, ha láthatósági mellényben vagy élénk színű ruhában sétálnak. Gyerekek számára különösen ajánlott a láthatósági mellény viselete.  Azoknak a futóknak is érdemes odafigyelniük a láthatóságra, akik nem futópályán, hanem a városban, az utcákon futnak. Ma már a futóruhák szinte mindegyikét fényvisszaverő elemekkel látják el, ami nemcsak a sötét utcákon hasznos, hanem akkor is sokat segít, ha a futó – a gyalogosokhoz képest – jóval nagyobb tempóban áthalad egy zebrán. Vannak, akik nemcsak élénk színű, fényvisszaverő ruházatot viselnek futás közben, hanem kisebb lámpát is rögzítenek a hátukra, hogy még könnyebben észrevegyék őket. A láthatóság terén a több a jobb, így minden kisebb-nagyobb dolog csak biztonságosabbá teszi a közlekedést.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Idén utoljára - holnaptól lehet pályázni elektromos biciklik vásárlására

2021.10.31.
Az ITM által vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Schanda Tamás emlékeztetett: a kormány az elmúlt csaknem egy évben több mint 5700 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához mintegy 615 millió forinttal járult hozzá. Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat utolsó szakasza november 1-jén, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke ebben a körben is a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint. Az ITM közleménye szerint Schanda Tamás kiemelte, hogy a kormány által elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv egyik fontos célja a közlekedés zöldítése. Ennek érdekében az ITM tavaly novemberben elindította az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatot, hogy alternatívát nyújtson a gépjárműhasználattal szemben és egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze az embereket a hétköznapokban is. "Ebben a hónapban elérkeztünk a pályázat záró szakaszához, éppen ezért minden érdeklődőt arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel, hiszen ezáltal kedvezményesen kerülhet a birtokába egy környezetbarát közlekedési eszköz" - idézték az államtitkár szavait. A pályázati dokumentumokat november 5-én éjfélig lehet benyújtani. A kiírás és bővebb információk az IFKA honlapján érhetők el - olvasható az ITM közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megviseli a magyarországi autógyárakat a globális csiphiány

2021.10.31.
A Magyar Suzukinál 2021-ben a globális félvezető hiány miatt körülbelül egy havi termelési darabszám esett ki, jelenleg egy műszakban folyik a termelés - tájékoztatta Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető az MTI-t. Kifejtette: habár a vevői igények továbbra is magasak a modelljeik iránt, értékesítési terveiket mégis kénytelenek folyamatosan felülvizsgálni, és a legyártható darabszámokhoz igazítani. Kiemelte: a hazai piacon még nem növekedett számottevően a várakozási idő, köszönhetően annak, hogy észlelve a várható nehézségeket az év első felében nagyobb készletekkel dolgoztak. Egyes ritkább felszereltségek esetében fordulhat elő kisebb csúszás, ugyanakkor az elkövetkező hónapokban - a magas vevői igények és az alacsony készletszintek miatt - a várakozási idő növekedésére kell számítani. Közölte: a nemzetközi chiphiány okozta kiesés miatt az eredetileg tervezett 143 000 járműnél kevesebbet fognak készíteni Esztergomban az idén, a csökkenés mértéke az alkatrészhiány utolsó negyedéves alakulásától függ. (Fotónk illusztráció) A Magyar Suzuki a cég korábbi tájékoztatása szerint 2020-ban 112 475 gépkocsit gyártott. A tavaly eladott 111 044 esztergomi gyártású Suzuki 87 százalékát exportpiacokon értékesítették. 2019-ben még 185 ezer itt készült autót adtak el. A kommunikációs vezető jelezte, hogy a nemzetközi helyzet következtében növekedtek a gyártási költségek és ezek hatásait kénytelenek részben beépíteni az áraikba. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Suzuki Zrt.-nél a foglalkoztatottak létszáma e helyzetben is állandó, a munkabérek kifizetése folyamatos, a dolgozók havi béres elszámolásban vannak. Bonnár-Csonka Zsuzsanna rámutatott: amint más piaci szereplők, úgy a Magyar Suzuki sem látja pontosan, hogy meddig tarthat még az autóipar működése szempontjából meghatározó csiphiány. A cég elektronikai alkatrész beszállítóival közösen folyamatosan figyeli és elemzi a piaci helyzetet, és azon dolgozik, hogy a gyártás ellátása folyamatos legyen. Az Audi Hungaria működésére szintén jelentős hatást gyakorol, hogy a félvezetők iránti megnövekedett igények az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozták. A cég az MTI-t arról tájékoztatta, hogy ennek következtében az elmúlt időszakban több műszakot le kellett mondani a motor- és a járműgyártás területén egyaránt. Jelenleg az Audi Hungaria motor- és járműgyártásában a gyártási program szerint zajlik a termelés - közölték. Ugyanakkor az alkatrészellátási fennakadások következtében átmenetileg az alkatrészellátáshoz kell igazítani a termelést, ennek következtében a jövőben is előfordulhatnak műszaklemondások - jelezték. A konszern mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkatrészellátási hiányt a lehető leggyorsabban megoldja, és hatáását a lehető legminimálisabbra mérsékelje - hangsúlyozták, hozzátéve: a vállalat rugalmas termelésszervezésének köszönhetően tudja kezelni a félvezetőhiány miatti termelésingadozást, így ennek nincs hatása az Audi Hungaria határozatlan munkaszerződéssel rendelkező törzsállományának foglalkoztatására. A 2021-es év gyártási volumenére nagyban kihat a félvezető-ellátás bizonytalansága - mutattak rá, pontos prognózisra azonban az állandóan változó körülmények miatt nem vállalkoztak. A cég korábbi tájékoztatása szerint tavaly 155 ezer 157 járművet készítettek Győrben, ez 9660 darabbal volt kevesebb, mint az előző évben. Az Audi Hungaria közölte: folyamatosan elemzik a történéseket, és szoros egyeztetésben állnak beszállítóikkal, a logisztikai partnerekkel és a konszern további gyártótelephelyeivel. A cég azzal számol, hogy a félvezető-ellátás helyzete a következő hónapokban is turbulens marad. Az Audi Hungaria tájékoztatása szerint a csiphiány okán az autók megrendelésétől számított átfutási idő bizonyos modelleknél megnövekedhet. Ezzel kapcsolatban a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria adott tájékoztatást. Bujáki Zsolt kommunikációs vezető az MTI-nek elmondta: a csiphiány szétzilálta az értékesítésnél korábban vállalt precíz határidőket. A megrendeléstől az autók átvételéig a korábban, normál üzletmenetben jellemző 8-12 hét akár négy héttel is növekedhetett felszereltségtől függően, de jelenleg, extrém esetben ennél sokkal nagyobb csúszás, modelltől és felszereltségtől függően akár 6-12 hónap is előfordulhat. A harmadik magyarországi autógyártó, a kecskeméti Mercedes-gyár idén  háromszor is kénytelen volt leállítani a termelést a beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábbi tájékoztatása szerint januárban, áprilisban és augusztusban is termelési szünetre kényszerültek. Akkori közlésük szerint a gyár a helyzethez a termelés rugalmas módosításával alkalmazkodott, a termelési szünet idejét karbantartási tevékenységekre és az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használták fel. A kecskeméti gyárban 2020-ban több mint 160 ezer autót gyártottak, 2019-ben még 190 ezret. A Daimler német autógyártó autói iránti kereslet továbbra is erős volt az idén, a cég második negyedéves gyorsjelentésében jelentős nyereségről számolt be, ám arra figyelmeztetett, hogy a félvezetők hiánya a második félévben már visszaveti az értékesítést és jövőre is éreztetni fogja hatását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hatodszor emelték a Ladák árát egy év alatt

2021.10.31.
A Lada hivatalos honlapja szerint a Granta, a Vesta, az XRay, a Largus és a Niva (köztük a Niva Travel) árai emelkedtek - ez az orosz márka hatodik áremelése 2021 eleje óta. A modellek ára 9-13 ezer rubellel (kb. 40-55 ezer forinttal) nőtt, de az ötajtós Niva Legend rögtön 20 ezer rubelt ugrott. Az áremelkedés a vártnál nagyobbnak bizonyult, mivel az AvtoVAZ elrendelte a kereskedőknek, hogy helyezzenek el minden autóban egy "autós segédcsomagot", ami önmagában 2.300 rubelbe kerül. Az AvtoVAZ legutóbb szeptemberben „igazította ki” az árlistákat: akkor minden Lada-modell költsége átlagosan 2,7 százalékkal nőtt. Emellett az árak januárban (2-5 százalékkal), márciusban (2 százalékkal), májusban (2 százalékkal) és júliusban (2,4 százalékkal) is emelkedtek. Most a legolcsóbb Granta alapára 559,9 ezer rubel (kb. 2,3 millió forint), a Vesta - 795,9 ezer, az XRay - 774,9 ezer, a Largus - 780,9 ezer, a Niva Legend - 659,9 ezer rubel és Niva Travel - 831,9 ezer rubel. A felárak a karosszériaszínektől is függenek. Például a Lada Granta Cross számára kifejlesztett narancsos "Aurum" szín most 11 ezer helyett 15 ezer rubel pluszba kerül. Egy másik narancssárga árnyalat, az "Amber" extra ára, amelyet az XRay Cross számára kínálnak, háromezer rubellel, 18 ezerre emelkedett. A már említett "autós segédcsomag” elakadásjelző háromszöget, elsősegély-készletet, vontatókötelet és egy OP-2-es poros tűzoltó készüléket tartalmaz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Furcsa magyarázatot adott a kamionos, miért zúzott le egy parkoló kocsit

2021.10.30.
A baleset adatai alapján az akkor még ismeretlen járművezető 2021. október 25-én 20 óra 20 perc körül Sántos belterületén közlekedési balesetet okozott. A sofőr az általa vezetett nyerges vontatóval nem tartott kellő oldaltávolságot az út szélén, szabályosan leállított személyautótól, és az oldalának ütközött. Az okozó a hatóság értesítése, valamint adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A balesethez érkező egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, és a rendelkezésre álló kamerafelvételek elemzése alapján azonosították az érintett tehergépjárművet. A kamion vezetőjével szemben, október 28-án helyszíni bírságot szabtak ki. A 43 éves férfi az ütközést azzal indokolta, hogy az öngyújtóját kereste, így figyelmetlenségből hajtott a parkoló autóba. Korábban nem történt még vele ilyen, megijedt, és nem tudta mit kell tennie. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vakrandi egy furcsa párral: az őrült és a józan

2021.10.30.
Nézed a kétülésesek hirdetéseit, aztán választasz. Többnyire a teljesítmény és sebesség, de leginkább az ár és forma alapján, mert dögös kocsi kell. Ebben a műfajban egykor az olaszok és a britek uralták a piacot, de több válság után alaposan megritkult mezőnyük, eltűntek olyan klasszikusok, mint az első James Bond filmben szereplő Sunbeam Alpine, vagy a nem kevésbé legendás Herald Triumph. Egy igazi klasszikus far: Austin Healey                     Forrás: LSB Bukott műfaj? A roadsterek mezőnyében az angolok voltak a műfaj királyai, a 007-es Sunbeam sportkocsihoz hasonlóan sorra került lakat olyan műhelyekre, mint az Austin Healey, Bristol, Jensen, Herald Triumph, MG, melyek ma már értékes veteránok, vagy éppen youngtimerek. Mint a General Motors Speedstere, melyet Opel és Vauxhall jelvénnyel is gyártottak a Lotusnál, ám a britek hamar feladták. Nem úgy a japánok. Távol-keleti legendák A Mazda 1989 áprilisában lépett színre az immár legendává nőtt MX5-ös ( hazai piacán Miata) modellel, mellyel rekordot is döntött: 2016. április 22-én elérte a milliós darabszámot, amivel rekorder a nyitott kétülésesek között. Kitűnő modell és keresett a használt piacon a Toyota MR2-es, ám a japán óriás feladta a nyitott kocsik gyártását, ha a GT86-ot nézzük, akkor igazat kell nekik adnunk abban, hogy a karosszéria merevségét és a stabilitását nem nem áldozták fel a szellős és hajborzoló száguldás oltárán. Ezt az élményt a Toyota később is meghagyta a BMW-nek, amikor megszülték a Supra-Z4-es párost. Aura, az egyszerű és környezetbarát             Forrás: LSB Nincs esély a csúcsdöntésre A kétülésesek mezőnyében egyelőre nem kell rekordöntésre számítani, különösen nem a XXI. század versenyzőivel, melyek között akadnak forradalmi megoldások, de egyelőre még csak ötlet, vagy tanulmánymodell szinten. Itt van például az Aura, vagy az immár kínai tulajdonú MG legújabb kreációja. Technológiájában és színében is zöld       Forrás: LSB Józanul egyszerű Az Aura is elektromos és persze minden eddigi modellnél környezetbarátabb, ezt állítja több járműipari cég, melyeknek együttműködéséből született a spártai formájú roadster. A villanymotoros projekt neve Niche Vehicle Network, melynek keretében több brit startup dolgozott komolyabb autóipari támogatással jövőbiztos megoldásokon, például univerzális villanyautó-átalakító készleten. Spártai EV                  Forrás: LSB Dupla akkupakk Az új technológiákkal épített Aura roadster karosszériája megújuló forrásból származó műanyagokból készült. A kocsinak két akkumulátora van, egyet kapott az orrába, egy másikat a padló alá, ezek egyenként 44 kWh kapacitásúak és egy töltéssel 400 kilométeres útra elég energiájuk. Az Aura fedélzeti rendszere Android operációs rendszerű hatótáv-előjelzője félszázalékos pontossággal irányít a legközelebbi töltőlehetőséghez. Műszerfalán10 colos monitor van, kormánnyal együtt mozgó érintőképernyője pedig 5 colos kijelzőt kapott. Futirista Ryzr                                     Forrás: MG-SAIC Örült cucc Roller, gördeszka? Van jobb! A brit MG angliai tervezőstúdiójának műve a hátra csatolható sportjármű, amivel közlekedni is lehet. Lóghatna ruhafogason is a Ryzr, ami a kínai SAIC tisztán elektromos R márkájának készült és igen eredeti, mert annyira lekönnyítették, hogy alig van karosszériája. Használatához kell viszont egy speciális szkafander, amire hátizsákként fel lehet csatolni a járművet, aztán következhet az indulás és vezetés, ami páratlan élményt ígér. A szabadság élményét ígéri       Forrás: SAIC Műszaki adatok? Ja, az nincs A ruha része egy csatlakozópanel, amivel biztonságosan ülésre rögzíthető a vezető, aki kulcs helyett hangutasítással indíthatja járművét. Műszaki paramétereket még nem közölt a gyártó, csupán olyan általános információkat, hogy a Ryzr könnyedén vezethető, és motorkerékpárhoz hasonló szabadságérzetet nyújt pilótájának, utasának, mert hogy kétüléses. Természetsen utasának is kötelező a szkafander. Több, mint utópia                             Forrás: SAIC Maze Ugyancsak a brit-kínai márkákból álló cégcsoport megvalósult víziója az MG Maze tanulmánymodell, melyet a SAIC, a ROEWE és az MG márka londoni stúdiójában álmodtak meg. A kétüléses kocsi természetesen elektromos és fekvő üléseivel autonóm üzemmódra is alkalmas, miközben igazi vezetési élményt is biztosít manuálisan is, de Carl Gotham dizájnigazgató szerint ennél többről van szó, mert a Maze a jövő technológiáinak száguldó kísérlete, kezdve a konstrukciótól, a felhasznált anyagok újrahasznosíthatóságán át a UX/UI technológiáig. Londoni studióban kreálták a Maze koncepciót is          Forrás: MG/SAIC                   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Minden, amit a Toyota új villanyautójáról tudni lehet

2021.10.30.
A Toyota első, kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett, vadonatúj e-TNGA platformon nyugvó típusának előfutárát idén áprilisban mutatta be a cég. A bZ4X tanulmányautó geometrikus formavilágánál csak annak kormánykereke volt megdöbbentőbb – annál is szenzációsabb, hogy a Toyota a későbbiekben számos globális piacán, így Európában is elérhetővé teszi ezt a One Motion Grip névre keresztelt elektronikus (steer-by-wire) rendszert. A különleges, mechanikus kapcsolatokat nélkülöző kormánymű ütközéstől ütközésig mindössze 150 fokot fordul, azaz átfogás nélkül irányítható vele az autó. A kormányérzet állítólag megmarad, beleértve az útról kapott visszajelzéseket (ezt a vezetőtámogató funkcióknál már ismert aktív kormányzásinyomaték-szabályozással éri el az autó),ugyanakkor elmaradnak a rezgések és ütések. További előny a jóval kisebb helyigény, ami megkönnyíti a be- és kiszállást, valamint az elméletileg tetszés szerint módosítható kormányzási karakterisztika – egyelőre nem tudni, hogy csak előre beprogramozott áttételek és rásegítési erők közül választhatunk majd, vagy lehetőség lesz egyedi beállítások alkalmazására is. A One Motion Grip elektronikus kormánymű kétségtelenül a legszenzációsabb eleme a Toyota bZ4X-nek, ám nem a legfontosabb. Az autó ugyanis, amelynek hivatalos európai piaci bevezetésére december 2-án kerül sor, vadonatúj szerkezeti felépítéssel indít új fejezetet a Toyota történetében. A Subaruval közösen kifejlesztett, kifejezetten akkumulátoros elektromos járművekhez fejlesztett platform teherviselő elemként alkalmazza a nagy energiasűrűségű lítiumion akkumulátorcsomagot. Ez mély tömegközéppontot, rendkívül kedvező torziós szilárdságot, optimális tömegeloszlást és mindebből adódóan kiemelkedő irányíthatóságot, stabilitást és biztonságot eredményez. Ennek az extrém merev platformnak köszönhetően a bZ4X méretéhez képest szokatlanul nagy tengelytávval rendelkezik. Az újdonság 90 mm-rel hosszabb és 85 mm-rel alacsonyabb a Toyota RAV4-nél, ugyanakkor tengelytávja 160 mm-rel hosszabb annál. Mivel a modell két villanymotorja mélyen, gyakorlatilag a padló alatt helyezkedik el, a tradicionális motortérben csupán a rendszert vezérlő elektronikát és annak segédrendszereit kellett elhelyezni; ez (a RAV4-énél 50 mm-rel) alacsonyabbra húzott motorházfedelet, az pedig kiemelkedő gyalogosvédelmi teljesítményt eredményez. A geometria járulékos előnye a kedvező, 11,4 méteres fordulókör. Az utasok számára elsősorban a kiemelkedő helykínálatban nyilvánul meg ez a különleges kialakítás; a lábtér mindkét üléssoron a kategória legjobb értéke, a tandemtávolság (azaz az első és hátsó utasok csípőpontja közötti távolság) eléri az egy métert. A fejtér bőséges, akár panoráma napfénytetővel, akár a hajtóakkumulátor töltésére szolgáló, évente akár 1800 kilométernyi teljesen zöld energiát megtermelő napelemes tetőpanellel szerelik az autót. A csomagtartó alaphelyzetben 452 literes. A Toyota bZ4X első- vagy összkerékhajtással rendelhető; az utóbbi összteljesítménye nem jelentősen nagyobb (150 helyett 2x80 kW), viszont jobb tapadást, stabilabb menettulajdonságokat és ezáltal fokozott dinamikus biztonságot eredményez. Az elsőkerék-hajtású változat 8,4 másodperc, az összkerékhajtású 7,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebességük egyaránt 160 km/óra. Az AWD rendszer külön üzemmódokat kínál havas, saras úton való elindulásra, mély hóban történő haladásra, vagy akár komolyabb terepjárásra. Az elektromos hajtáslánc hangolása lehetővé teszi az egypedálos vezetést, azaz a menethelyzetek jelentős részében a fékpedál érintése nélkül, csupán a gázpedált felengedve lassítható kellő mértékben az autó. A Toyotánál első ízben vízhűtéssel szerelt akkumulátor 71,4 kWh kapacitása kétkerékhajtással kb. 500, összkerékhajtással mintegy 460 kilométer megtételét teszi lehetővé egyetlen feltöltéssel. Az akkumulátorcsomag egyenáramú gyorstöltővel akár 150 kW teljesítménnyel tölthető; utóbbi azt jelenti, hogy kb. 30 perc alatt teljes kapacitásának 80%-ra tölthető. Az akkucsomag legkülönlegesebb jellemzője, hogy a Toyota várakozásai szerint 10 év, illetve 240 000 kilométer után is megtartja eredeti kapacitásának 90%-át. A tekintélyes hatótávolsághoz a bZ4X kedvező aerodinamikai jellemzői is hozzájárulnak: a minimalista formavilágú karosszériát az első lökhárító sarkaiban kialakított légcsatornanyílások, teljesen burkolt fenéklemez, osztott tetőspoiler, hátsó diffúzor, valamint a hátsó szélvédő kilépő élének ’kacsafarok’ kialakítása teszi különösen áramvonalassá. A hajtáslánc elemeinek hűtésére szolgáló levegőt lezárható rostélyon keresztül vezetik be az érintett komponensekhez. Noha a bZ4X először hagyományos kormánykerékkel és kormányművel kerül forgalomba, a vezetői környezetet a futurisztikus One Motion Grip rendszerhez igazították. A műszeregység egy 7 colos digitális kijelző, amely a vezető látóterébe emelkedik, mintha head-up kijelző volna. A hangvezérléssel vezérelhető funkciók körét kibővítették, mostantól akár az ablaktörlő vagy a klímaberendezés is hallgat a vezető szóbeli utasításaira. A multimédiás rendszer új fejlesztésű, képességeit vezeték nélküli szoftverfrissítés (OTA) funkció tartja mindig a legfejlettebb szinten. A hagyományos indítókulcs helyett okostelefonos ’digitális kulccsal’ is nyitható és indítható a jármű; ez a ’kulcs’ igény szerint más felhasználóknak is továbbküldhető. A bZ4X a biztonság terén is újat hoz: a harmadik generációs Toyota Safety Sense rendszer kibővített funkcionalitással – például szélesebb tartományban működő ütközésmegelőző, veszélyfelismerő szenzorokkal, téves pedálkezelést letiltó rendszerrel és vészhelyzeti megállító funkcióval – juttatja közelebb a Toyotát és ügyfeleit a vállalat kitűzött céljához: hogy nullára szorítsák vissza a halálos vagy súlyos kimenetelű közlekedési balesetek számát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Malajziában börtön jár az autópályán kerékpározásért

2021.10.30.
A malajziai törvények igen szigorúan kezelik a kerékpárosokat: megkövetelik, hogy a kerékpár elejére és hátuljára lámpákat helyezzenek el, valamint a csengő is kötelező. Ha ezek nincsenek meg a kerékpáron, az 480 dolláros bírságba kerülhet a bicikliseknek, vagy akár hat hónapot is börtönben tölthetnek. Mindemellett a kerékpár lefoglalása is része a lehetséges büntetéseknek. Bár a tilalom minden, autópályán kerékpározó személyre kiterjed, úgy tűnik, hogy a hatóságok elsősorban a biciklisek nagy csoportjaira összpontosítanak, akik állítólag problémákat okoztak az autósoknak az elmúlt hónapokban. Konkrét esetekről nem esett szó, de a hatóságok állítólag azután vezették be a tilalmat, hogy a közösségi médiában olyan videókra figyeltek fel, amelyeken kerékpáros csoportok saját magukra és másokra veszélyes módon közlekednek. A kerékpárosok ellen egyelőre nem történt intézkedés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója