Optimalizált akkumulátormenedzsment a ŠKODA ENYAQ iV számára

2022.08.22.
Díjmentes szervizakció keretében frissíti a ŠKODA AUTO már kiszállított ENYAQ iV modelljeit legújabb szoftverével. Az ME3 verzió – amellyel az ENYAQ iV család mostantól kiszállított példányai természetesen már eleve rendelkeznek – számos optimalizációt tartalmaz. A fejlettebb akkumulátormenedzsment nagyobb hatótávot tesz lehetővé valós menetkörülmények között, amit új funkciók egészítenek ki, egyebek mellett a kijelzők, az infotainment-rendszer és a ŠKODA Connect online-szolgáltatásai számára. Az ENYAQ iV modellek tulajdonosaival a helyi ŠKODA partnerek veszik fel a kapcsolatot, hogy szervizidőpontot egyeztessenek az ME3 szoftververzió díjmentes telepítéséhez, amely mintegy öt órát vesz igénybe a műhelyben. Ezt követően a ŠKODA ENYAQ iV konfigurációjának köszönhetően a legtöbb jövőbeli frissítés már távoli - Over-the-Air - update formájában, vagyis a ŠKODA márkaszerviz ismételt felkeresése nélkül válik telepíthetővé. Az akkumulátor és a töltés területén az új szoftver többek között akkumulátorkímélő üzemmódot is kínál. Ennek aktiválásával a következő töltési folyamat során már legfeljebb 80 százalékig töltődik csak fel az akkumulátor, ami egyszerre kíméli, illetve növeli élettartamát. Igény szerint természetesen az akkumulátor teljes tárolókapacitása és maximális töltési sebessége is bármikor rendelkezésre áll. A maximális töltőteljesítmény a 62 kWh energiatároló képességű akkumulátor esetében akár 120 kilowattra, míg a nagyobb, 82 kilowattórás akkumulátorral szerelt modelleknél akár 135 kilowattra nő. Továbbfejlesztett hőmenedzsmentjének köszönhetően az akkumulátor tovább növeli a ŠKODA ENYAQ iV család tagjainak valós menetkörülmények között kínált hatótávját. Az infotainment-rendszer töltési és hatótáv-grafikája mostantól az úticélt és a szükséges töltési helyszíneket is megjeleníti. Ugyancsak fejlesztések állnak rendelkezésre a Digital Cockpit műszeregység és a Head-up kijelző számára, amelyekről egyebek mellett már az akkumulátor pillanatnyi töltöttségi szintje is leolvasható. A tolatókamera megnövelt kontrasztaránnyal működik, így képén még jobban kivehető a jármű környezete. A vezető a multifunkciós kormánykerékről gyorsan és egyszerűen, gombnyomásra válthat oda-vissza az Adaptív sebességszabályzás (Adaptive Distance Assist; ACC) és a Menetasszisztens (Travel Assist) között, emellett a ŠKODA Connect számos online-szolgáltatásának funkciói is bővültek, így most még intuitívebben használhatók. A ŠKODA eddig több mint 70 ezer példányt adott át az ügyfeleknek ENYAQ iV modellcsaládja tagjaiból, az SUV-modell így 3,5 százalékos piaci részesedést ért el a tisztán elektromos, akkumulátorhajtású járművek között Európában. Az Európai Unióban legnagyobb darabszáman értékesített BEV-modellek rangsorában a hetedik helyen áll a cseh autógyártó zászlóshajója. Az ENYAQ iV sorozat sikere az egyes európai piacokat tekintve is egyértelmű: hazai piacán, Csehországban, az ENYAQ iV család éppúgy „bestseller” a BEV-modellek mezőnyében, mint Szlovákiában, Finnországban, Dániában és Hollandiában, míg Ausztriában, Svájcban, Lengyelországban és Észtországban egyaránt a harmadik helyen áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagy értékű Mercedest foglaltak le a rendőrök Csanádpalotán

2022.08.22.
Az átkelőn egy dán állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre augusztus 21-én este egy dán honosságú Mercedes-Benz GLE típusú személygépjármű sofőrjeként. Az adattári ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a személyautóautó szerepel a körözési rendszerben, azt a dán hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 15 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

ZF: Új ütközéselkerülő rendszer a városi buszokhoz

2022.08.22.
Ez a - kifejezetten városi buszokhoz tervezett - rendszer nemcsak a balesetek számának csökkentéséhez járul hozzá, de a fékezés vagy ütközés okozta sérülések kockázatát is leredukálja a buszon belül. A CMS kompatibilis a belsőégésű, illetve elektromos motorral hajtott járművekkel is. ,,Azzal, hogy a radarokat és kamerákat egy központi feldolgozó egységgel és a fékrendszerrel is összeköttetésbe hoztuk bizonyítékot ad arra, hogy a stratégiánk a mobilitás következő generációját támogatja. Elsődleges célunk a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése volt a közlekedésben résztvevők és az utasok számára. A piacon már jelenlévő tehergépkocsi és autóbusz alkalmazásainkat kiegészítve már a városi buszok szegmensébe is beléptünk. A fejlett fékrendszerek alkalmazása egyébként is fontos a biztonság és az autonóm vezetés szempontjából, emellett pedig technológiai kihívással is szolgáltak az összetett városi buszalkalmazások megismerése” – mondta Philipp Helmich, a ZF haszongépjármű-megoldások üzletágának járműdinamikai termékcsaládokért felelős vezetője.   Ez a rendszer biztonságtechnikai szempontból jelentős értéket kínál az OEM-gyártók és a flottaügyfelek számára. A kifinomult helyzetelemzés alappillérei között az objektumok felimerése és osztályzása áll, amelyek elengedhetetlen összetevői a veszélyes közlekedési helyzetek felismerésének és elkerülésének. A CMS a ZF által tehergépjárművekhez kifejlesztett legújabb OnGuardMAX technológiára támaszkodik, amely kifejezetten a városi buszokra szabott speciális jellemzőkkel és funkciókkal lett ellátva. A kamera és a radar adatainak kombinálása a forgalmi helyzet folyamatos elemzését biztosítja. A lehetséges ütközést felmérve a rendszer arra is képes, hogy ráfutásos ütközésre figyelmeztető jelet adjon ki, és a baleset megelőzésére automatikusan lefékezze a járművet. A jármű sebességéhez és súlyához pontosan kalibrált fékezési tulajdonságokkal kombinálva a hirtelen fékezés utasokra gyakorolt káros hatásai is leredukálhatók. Az ADAS- és fékrendszer közötti zökkenőmentes összeköttetésnek hála az utasokat nem éri akkora erőhatás, hogy kikerüljenek természetes egyensúlyukból, elessenek.

Ott Tänak magabiztos győzelmet aratott Belgiumban

2022.08.22.
Tänak akkor vette át a vezetést, amikor csapattársa, Thierry Neuville az árokba csúszott a szombati nap utolsó előtti gyorsasági szakaszán, és kiesett. Az észt 8,2 másodperces előnnyel fordult rá az utolsó napra, és meg is tudta tartani az első helyet egészen a célig. Pedig a toyotás Elfyn Evans nem akarta föladni a harcot a győzelemért, a vasárnapi két első gyorsasági szakaszt meg is nyerte, de érdemben nem tudta csökkenteni a hátrányát.   Még az utolsó gyorsaságin is adott Tänaknak 2,2 másodpercet, de így is kikapott az összetettben 5 másodperccel a 2019-es világbajnoktól. Ha pénteken nem kapott volna egy lassú defektet, és utána nem kellett volna egy esőgumival mennie, és nem kapott volna 10 másodperces büntetést a 8-as szakaszról való késése miatt, akkor Evans simán megnyerhette volna az Ypres-ralit. Tänak újabb sikere azt jelenti, hogy a világbajnokságban 94-ről 72 pontra csökkent a hátránya a Belgiumban az első napon balesetet szenvedő, de a vasárnapi Power Stage-et megnyerő Kalle Rovanperä mögött, négy versennyel a szezon vége előtt. A gyártók versenyében a Hyundai az újabb sikere ellenére is 88 ponttal van lemaradva a Toyota Gazoo Racing mögött. „Hatalmas meglepetés számomra, hogy itt tudtunk győzni – nagyjából hasonló, mint amekkora a finnországi elsőség volt” – nyilatkozta Tänak a célban. „Nem számítottunk rá, de valahogy összejött minden ezen a ralin. Remek látni, hogy elkezdenek jönni az eredmények, de még nagyon sok területen kell javulnunk, még sokkal erősebbek is lehetünk, így még sokat kell dolgoznunk” - tette hozzá. Esapekka Lappi Finnország után itt is dobogóra állhatott, és ezúttal nem síszemüvegben, mert nem borult, és a szélvédő a verseny végéig a helyén maradt a GR Yarisban. Ezen a hétvégén hiba nélkül vezetett, de a pénteki rossz gumiválasztás megpecsételte a sorsát, onnantól kezdve nem küzdhetett a győzelemért. A verseny pozitív meglepetése az autótörő hírében álló Oliver Solberg volt, aki a sok, előle kieső versenyzőnek is köszönhetően az előkelő negyedik helyre hozta be a Hyundai-t, 106,9 másodperccel lemaradva Lappitól. A fiatal svédnek ez karrierje eddigi legjobb eredménye a WRC-ben. Az utolsó nap nagy vesztese Adrien Fourmaux volt, aki összetörte a Ford Pumát, és kiesett. Az M-Sportnak így mind a három versenyzője autót tört ezen a hétvégén, ami jelenetős pénzébe fog kerülni Malcom Wilson csapatának. Az ötödik helyen Kacuta Takamoto végzett, aki Svédország óta mindig bekerült a top6-ba. A japánt a rossz gumiválasztás, váltó- és hibrid rendszer problémák is hátráltatták, de semmi sem vette el a kedvét. A WRC2-t a belga bajnokság állandó résztvevője, Stéphane Lefebvre nyerte meg egy Citroënnel Andreas Mikkelsen, Yohan Rossel és Chris Ingram előtt. A világbajokság három hét múlva folytatódik a murvás Akropolisz-ralin, Görögországban. Végeredmény, Ypres-rali: 1 O. Tänak / M. Järveoja Hyundai i20 N Rally1 2:25:38.9 2 E. Evans / S. Martin Toyota GR Yaris Rally1 +5.0 3 E. Lappi / J. Ferm Toyota GR Yaris Rally1 +1:41.6 4 O. Solberg / E. Edmondson Hyundai i20 N Rally1 +3:28.5 5 T. Katsuta / A. Johnston Toyota GR Yaris Rally1 +6:06.1 6 S. Lefebvre / A. Malfoy Citroën C3 Rally2 +9:45.7 7 A. Mikkelsen / T. Eriksen Škoda Fabia Evo +10:03.8 8 Y. Rossel / V. Sarreaud Citroën C3 Rally2 +10:54.8 9 C. Ingram / C. Drew Škoda Fabia Evo +11:20.8 10 N. Gryazin / K. Aleksandrov Škoda Fabia Evo +11:26.8

Az ország egyik leghíresebb kutyája lett a Magyar Közút Emkája

2022.08.22.
- Alig egy hete osztottunk meg egy fürdetős videót a jászberényi kollégáink által megmentett kiskutyáról, melynek korábban egy közönségszavazás alapján a nagyon egyedi Emká nevet adtuk - írja közösségi oldalán a Magyar Közút. Már a megtalálásáról szóló fotók és videók is nagyot mentek a sajtóban és a közösségi oldalakon, de a fürdetős anyaguk mindent vitt. Ezt portálunk is lehozta, a videót itt nézheti meg. Az országos sajtón kívül a Facebook oldalukon is mindent letarolt a videó: közel 2 millió emberhez jutott el a bejegyzés, ami egészen hihetetlen. De, hogy fokozzák a kis Emká népszerűségét, nemrég a Fókusz stábja is meglátogatta és egy szuper anyagot készített az ország most már egyik leghíresebb kutyusáról. - Gyorsan nő a kis drágánk, de még valahogy mindig belefér a kollégánk zsebébe - írják. A Fókusz riportja itt nézhető vissza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kovács Bálint magyar motoros körrekordja a Hungaroringen

2022.08.22.
A 20 éves Kovács - csapata vasárnapi közlése szerint - a magyar nyílt nemzeti gyorsasági bajnokság negyedik fordulójában 1:49.428 perces kört futott a mogyoródi aszfaltcsíkon, aminél gyorsabban hazai motoros még nem teljesítette a valamivel több mint 4,3 kilométert. Fotó: sportmotor.hu A közlemény szerint a HUMDA Academy által támogatott Kovács a futam hét köréből háromszor is áttörte az 1:50 perces határt Ducatijával, és meg is nyerte az open 1000-es kategória futamát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Putyinnak írtak levelet a dühös autógyári munkások

2022.08.22.
A korában IzsAvto néven működő autógyártó üzem kollektívája levélben fordult az orosz elnökhöz, amelyben felhívták Putyin figyelmét a vállalat nehéz helyzetére. A levél egyik kiváltó oka az volt, hogy az AvtoVaz autóipari nagyvállalat az izsevszki üzemből Togliattiba akarja átvinni a cég zászlóshajója, a Lada Vesta gyártását. A levélben markáns kritikát fogalmaztak meg az autóipari óriás vezetésével szemben. Azt írták: „Kiderült, hogy az AvtoVAZ felső vezetése szándékosan becsap bennünket. El fogják venni a Vestánkat, leszerelik és elviszik a gyártóberendezéseket. Nekünk csupán egy ígéretet hagynak, hogy mi gyártjuk majd az elektromos Largus-t, aminek tervei jelenleg csak papíron léteznek. Ahhoz, hogy a gyártás beinduljon, két-három év kemény előkészítő munkára van szükség” – áll a Putyinnak írt levélben. A Lada Izsevszk munkavállalói szerint a vállalat csak hitegeti őket a ködös jövőképpel. Ugyanis Oroszországban - az elektromos autók értékesítési statisztikái szerint - a mostani, nehéz időszakban nem lehet ezernél több elektromos gépkocsit értékesíteni az új autók piacán. Emiatt a cég 3000 fős dolgozói létszámát 70 százalékra kell majd csökkenteni.   Az izsevszki gyár idén júliusban „befagyasztotta” a termelést a Lada Vesta zászlóshajó-modell összeszereléséhez szükséges importált pótalkatrészek hiánya miatt. Ezt a modellt 8 éve készítik itt. A teljes kapacitású termelés idején az alkatrészeknek csupán 40 százaléka származott orosz beszállítóktól, a fennmaradó 60 százalékot importálták. A Togliatti székhelyű orosz autóipari óriás izsevszki alkalmazottai a levélben azt kérték Putyintól, „utasítsa” az AvtoVAZ vezetőségét, hogy keressen beszállítókat a Vesta gyártásának Izsevszkben történő mihamarabbi újraindításához, ahol a termelés minden feltétele biztosított.” Az Lada Izsevszk - 2017-ig Izsevszki Autógyár – Udmurtföldön található. A terület Oroszország európai részén, az Uráltól nyugatra fekszik. A vállalat az Izsevszki Gépgyár (Izsmas) személygépkocsi-gyártó részlegeként jött létre 1965-ben. Később IzsAvto néven működött. Kezdetben egyes Moszkvics modelleket gyártott, majd a 2000-es évektől Lada modelleket készít. A cég 2011-től az AvtoVAZ autógyár 100%-is tulajdonában van, és 2017 óta használja a Lada Izsevszk nevet. 2015-től a LADA Vesta különféle változatait gyártja. Az üzem 2018-ban több mint 131 ezer járművet állított elő.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos autópálya-balesettel zárult a vasárnap

2022.08.22.
Egy kamion és négy személyautó ütközött össze az M4-es autópálya 27-es kilométere közelében, Üllő térségében, a főváros felé vezető oldalon, nem sokal éjfél előtt vasárnap. A karambolban egy autó az árokba borult. A műszaki mentést a monori hivatásos és az üllői önkéntes tűzoltók végezték. A balesethez a mentők is kiérkeztek, az érintett szakaszt a mentés idejére teljesen lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Üzemanyagcella vagy lítium-ion akkumulátor?

2022.08.21.
Mind a lítium-ion akkumulátorok, mind az üzemanyagcellák központi szerepet játszanak a jelen de még inkább a jövő logisztikájában. A targoncák és más raktári járművek alternatív meghajtási módjai iránti kereslet nem fog csökkenni - éppen ellenkezőleg, nőni fog. A belső égésű motorral hajtott teherautókkal szemben jelentős előnyöket kínálnak: az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás és a helyi szennyezés elkerülése hozzájárul a környezet védelméhez. Ezenfelül az akkumulátoros és üzemanyagcellás targoncák magas rendelkezésre állást és alacsony karbantartási igényt kínálnak, ami hozzásegíti a vállalatokat a költséghatékony működéshez. Pontosan melyek tehát e két energiaforrás erősségei, hasonlóságai és különbségei? A lítium-ion akkumulátorok megbízható, nagy teljesítményű energiaforrások A lítium-ion akkumulátorok kivételesen hatékonyan alakítják át a tárolt energiát kimenő teljesítményre. Akár 30 százalékkal hatékonyabbak a mozgási energia átadásában, mint például az ólomsavas akkumulátorok. Néhány lítium-ionos villanytargonca már képes elérni a dízelüzemű targoncák teljesítményét. Ezáltal akár nyolc tonnás terhek emelésére is alkalmasak. Rendkívül rugalmasak, akár szélsőséges körülmények között is képesek megbízhatóan működni. A lítium-ion akkumulátorok jól bírják az intenzív és gyakori töltést, és ez növeli vonzerejüket az intralogisztikai ipar számára. Ez lehetővé teszi, hogy a targoncákat több műszakon keresztül többé-kevésbé folyamatosan lehessen használni. Az ólom-sav akkumulátorok nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal. A lítium-ion akkumulátorok ráadásul gyorsan töltődnek. Megfelelő töltéssel pár perc alatt annyienergiát képesek felvenni, hogy a targonca egy órán keresztül működhessen. A feltöltési folyamat pedig nem károsítja az akkumulátort. Sőt, kívánatos: az ideális töltöttségi állapot a teljes kapacitás 20-80 százaléka között van. Van, ahol előnyösebb a hidrogénüzem Nulla károsanyag-kibocsátás, nagyfokú rendelkezésre állás, magas energiahatékonyság - ezek mind olyan tulajdonságok, amelyekkel az üzemanyagcellás hajtások büszkélkedhetnek. Az üzemanyagcellák optimális kihasználásához azonban a megfelelő infrastruktúra kiépítése szükséges. A targoncákat jellemzően egy helyi hidrogéntöltő állomáson keresztül töltik fel. A megbízható hidrogénellátást mindenkor biztosítani kell, ezért a házon belüli infrastruktúrát általában külső beszállítókkal kombinálják. A befektetés azonban hosszú távon megtérülhet. Egy hidrogénállomás tartósan előnyös minden olyan vállalkozás számára, amely körülbelül 20 darabos, gyakran használt járműparkkal rendelkezik, és nagy a készletforgalma. Az egyik legnagyobb előnyük, hogy ugyanolyan gyorsan feltölthetők, mint a hagyományos, belső égésű motorral működő targoncák - és a folyamat rendkívül biztonságos és tiszta. Ennek eredményeképpen az üzemanyagcellák ideálisak a rendkívül magas higiéniai követelményeket támasztó iparágakban, például a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban. A mai üzemanyagcellák energiasűrűsége nagyon magas. Következésképpen a nagy rendelkezésre állás, a hosszú üzemórák és a több műszakos működés tekintetében felvehetik a versenyt a lítium-ion akkumulátorokkal. A több műszakos áruforgalmi tevékenységek esetében érdemes lehet egy nagy flottát üzemanyagcellákra átállítani. Ha viszonylag kevés targonca vagy vontató van használatban, és a készletforgalom alacsony, akkor valószínűleg nem éri meg beruházni egy teljes körű infrastruktúra-frissítésbe. Ehelyett ezekben a forgatókönyvekben célszerűbb átállni a nagy teljesítményű lítium-ion akkumulátorokkal szerelt elektromos targoncákra. Összefoglalva, mindkét meghajtási rendszer nagy lehetőségeket rejt magában, és a jövő intralogisztikájának alakítása előtt áll. A lítium-ion akkumulátorok és az üzemanyagcellák nem közvetlen versenytársak, és valószínűleg egymást kiegészítő szerepet játszanak majd a jövő raktáraiban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már szombattól elfogadják a szeptemberi helyközi bérleteket

2022.08.21.
Vitézy Dávid közösségi oldalán azt írta: "A zavartalan tanévkezdet érdekében arra kértem a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatókat, hogy augusztus 27-étől fogadják el a szeptemberre érvényes havi és első félhavi bérleteket", így a tíz éve változatlan árú bérletek érvényességi időtartama öt nappal meghosszabbodik ebben a hónapban. A vakáció végével rengeteg diák ül vissza az iskolapadba, közülük sokan ingáznak otthonuk és oktatási intézményük között. A szünidőből visszatérő fiatalok a tanévnyitó vagy a kollégiumi szoba elfoglalása miatt akár már augusztus utolsó napjaiban buszra, vonatra szállhatnak." "Mindenkit szeretnénk megkímélni a megspórolható időveszteségektől és felesleges költségektől" - írta az ITM államtitkára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója