Forma-1 - Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

2026.08.25.
Fotó: McLaren A formula1.com honlapon olvasható interjúban az olasz szakember úgy fogalmazott, a 26 éves brit pilóta vezetése és teljesítménye "nagyon magas szintet" képvisel, igazi vb-címvédőhöz méltót. "Amit a legjobban kedvelek az ő F1-es pályafutásában az az, hogy folyamatosan fejlődik. A tavalyi szezon elejét követően valami bekattant nála. Azt látom, hogy versenyről versenyre egyre erősebb lesz, pedig az előző hétvégén egyáltalán nem tűnt úgy, hogy közel lehetünk a futamgyőzelemhez" - mondta Stella, utalva Norris múlt vasárnap aratott sikerére Zandvoortban. A brit címvédő a nyári szünet előtt a Hungaroringen érte el idei első sikerét, majd a Holland Nagydíjon ismét nem talált legyőzőre. "A sprintfutamon látott teljesítményünk után arra összpontosítunk, hogy megnézzük, milyen lehetőségeink vannak a gumik kihasználása és az autó tökéletesítése szempontjából. Lando pedig mestere azoknak a szituációknak, amikor olyan körülmények alakulnak ki, mint most Hollandiában, amikor az autó folyamatosan csúszkál a versenyen és gyenge a tapadás" - dicsérte versenyzőjét az 55 éves csapatfőnök. Norris jelenleg 83 ponttal marad el a vb-pontversenyt vezető olasz Andrea Kimi Antonellitől (Mercedes), Stella azonban még nem gondol arra, hogy maradt-e esély a világbajnoki cím megvédésére. "Csak a következő versenyre koncentrálunk, mert arra van ráhatásunk, ami közvetlenül előttünk áll. A következő hétvége Monzában lesz, amely teljesen más kihívásokat tartogat, mint a Hungaroring vagy Zandvoort, de ha Olaszországban is az látszik, hogy fejlődünk, akkor optimistán tekinthetünk a szezon hátralévő részére" - fogalmazott a McLaren csapatfőnöke. Az összetettben negyedik Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri 12 forduló után a hetedik, míg a McLaren a konstruktőrök versenyében a harmadik helyen áll. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Így hangolták át a budapesti tömegközlekedést a mobilcella-technológiával

2026.08.25.
Fotó: BKK A korszerű közlekedésszervezésben kiemelt szerepet kapnak a mobilitási adatok: segítségükkel nemcsak az látható, hogy hányan használják a közösségi közlekedést, hanem az is pontosabban megérthető, hogyan változnak az utazási szokások a különböző napszakokban és időszakokban. A BKK ezért folyamatosan alkalmazza azokat az innovatív technológiai megoldásokat, amelyek támogatják Budapest közösségi közlekedésének adatvezérelt fejlesztését. Ennek egyik eszköze a mobilcella-technológia alapú utasforgalmi adatok elemzése, amely nagy mennyiségű, anonim és összesített adatok alapján pontosabb képet alkot az utasforgalom időbeli alakulásáról, így minden korábbinál részletesebben látható, hogy a nap különböző időszakaiban mikor és melyik irányban változik az M4-es metró kihasználtsága. A módszer olyan helyeken és időszakokban is értékes információkat nyújt, ahol nem áll rendelkezésre automatikus utasszámlálás, ezáltal kiegészítheti, illetve részben kiválthatja a helyszíni kézi forgalomszámlálásokat. A BKK szakemberei több mint 200 nap utasforgalmi adatait dolgozták fel, így már olyan összefüggések is láthatóvá váltak, amelyeket rövidebb időszakot vizsgáló hagyományos forgalomszámlálásból nehezebb lenne azonosítani. A vizsgálat egyik fontos megállapítása, hogy az iskolaszüneti péntekek forgalma eltér az iskolaszünet többi hétköznapjától, és több szempontból inkább a tanítási időszak pénteki forgalmához hasonlít. Ráadásul a délutáni utazási igények az M4-es metró két végállomásának irányában sem egyformán alakulnak. Az elemzések kimutatták, hogy a nyári iskolaszünetben iránytól függően óránként átlagosan 2000-2500 utas utazik a vonalon, ugyanakkor Kelenföld felé a 3400-4000 utas körüli csúcsforgalom már 14 órától jelentkezik. A mobilcella-alapú elemzések eredményeit helyszíni ellenőrző mérések is megerősítették. Ezek együttesen azt mutatták, hogy érdemes a menetrendet is az iskolaszüneti pénteki napokon jellemző eltérő időpontokban jelentkező utazási igényekhez igazítani. A feltárt összefüggések alapján a BKK idén nyártól új menetrendet vezetett be az M4-es metrón az iskolaszüneti időszakok pénteki napjaira. A módosítás lényege az volt, hogy a legsűrűbb követési idő a jellemző utazási szokásokhoz igazodva a korábbi menetrendhez képest fél-másfél órával korábbra került. A korábban késő délután biztosított kapacitás egy részét a BKK kora délutánra csoportosította át, amikor Kelenföld felé óránként 800-1000-rel több utas utazik, mint a késő délutáni időszakban. A bevezetést követő ellenőrző mérések megerősítették, hogy Kelenföld felé továbbra is a kora délutáni időszakban jelentkezik az erősebb forgalom, míg a Keleti pályaudvar felé a forgalmi csúcs később alakul ki. Az ellenőrző vizsgálat azt is igazolta, hogy a nyári péntekeken Kelenföld felé már 12 óra körül erősebb utasforgalom figyelhető meg, mint a tavaszi tanítási szünet idején végzett kontrollmérés során. A mobilcella-technológia alkalmazása jól példázza, hogyan fordíthatók le a nagy mennyiségű közlekedési adatok a mindennapi utazást segítő, kézzelfogható intézkedésekre. A BKK célja, hogy a rendelkezésére álló adatelemzési lehetőségeket a jövőben is felhasználja a közösségi közlekedés tervezéséhez és finomhangolásához, hogy az minél pontosabban kövesse a városban élők és közlekedők valós utazási igényeit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bátor rendőrök oltottak egy lángoló autót az M3-ason – fotókkal!

2026.08.25.
Fotók: police.hu A Készenléti Rendőrség debreceni osztályának egyik egysége Budapestre tartott augusztus 20-án délelőtt, amikor az M3-as sztrádán, a 110-es kilométerszelvényben, Gyöngyösnél a járőrök egy kigyulladt kocsira lettek figyelmesek. Egy román rendszámú autó motortere lángolt a leállósávban. Utasok már nem voltak benne, mindegyikük még időben sértetlenül elhagyta a járművet. A KR-es járőrökkel egy időben érkeztek meg a helyszínre a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai. Míg ők biztonságos helyre kísérték az utasokat, addig a készenléti rendőrök poroltóval kezdték oltani a tüzet. Hat ilyen készülék tartalmát fújták ki az égő kocsira. Amikor a füzesabonyi hivatásos tűzoltók odaértek, átvették az oltást, és áramtalanították a járművet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Két magyar gyerek a világ legjobbjai között a Toyota Álomautó Rajzpályázatán

2026.08.25.
A 2004-ben útjára indított Toyota Álomautó Rajzpályázat a 15 éves és annál fiatalabb gyermekeket hívja arra, hogy képzeljék el és alkossák meg a jövő mobilitásáról szóló víziójukat. Megalapítása óta a pályázatra több mint 10 millió alkotás érkezett 153 országból és régióból. A „Boldogságot mindenkinek” küldetését követve a Toyota olyan jövőt kíván teremteni, amelyben mindenki álmodhat egy jobb holnapról. A kreativitás erejében bízva rendezzük meg ezt a versenyt, hogy inspiráljuk a gyermekeket, a holnap vezetőit: bontakoztassák ki alkotóerejüket, és éljék át az álmok örömét. A verseny 19. kiírásában 87 országban és régióban rendeztek nemzeti fordulókat, és 2026 márciusáig világszerte mintegy 260.000 pályamű érkezett. A nemzeti fordulókból a világversenybe továbbjutott alkotások közül mindhárom korosztályban – 7 éves és annál fiatalabb, 8–11 éves, valamint 12–15 éves korosztály – egy fődíjas és hét legjobb döntős került kiválasztásra. Emellett egy-egy pályamű részesült a különdíjakban: a „Változtassuk meg az autók jövőjét” díjban és a „Waku-Doki” díjban. A zsűrit a művészet, a formatervezés, a motorsport, az újságírás és a kurátori szakma szakértői, valamint a Toyota Motor Corporation azon munkatársai alkották, akik a dizájn és a technológia eszközeivel dolgoznak azon, hogy mindig egyre jobb autók szülessenek. A zsűritagok több nézőpontból vizsgálták meg a pályaműveket, és az alkotások üzenete, eredetisége és művészi minősége alapján választották ki a nyerteseket. A zsűri így fogalmazott: „Olyan alkotásokkal találkoztunk, amelyekből árad az emberi kedvesség, és olyanokkal is, amelyek reményt ébresztenek.” Hozzátették: „Bár a gyermekek életkörnyezete világszerte eltérő, mindennapi gondolataik és saját élményeikből formálódó érzéseik erőteljesen jelennek meg azokban a rajzokban, amelyeket ilyen odaadással készítettek.” A zsűri kiemelte azt is: „A felnőttek gyakran korlátok és megkötések között gondolkodnak, és arra összpontosítanak, ami megvalósíthatónak tűnik. Ezzel szemben nagyon sokat tanulhatunk a gyermekektől, akik feltételektől mentesen merik kifejezni a világról alkotott ideális víziójukat.” A magyar pályázók számára különösen szép eredményt hozott a 19. Toyota Álomautó Rajzpályázat világversenye: Lena Szava Dianis 7 évesen, a 7 éves és annál fiatalabb korosztályban Homemade car című alkotásával, míg Panna Ilona Gulyas 12 évesen, a 12–15 éves korosztályban Life-Toyota című rajzával került a világ legjobb pályaművei közé. A Toyota Álomautó Rajzpályázat hivatalos weboldala. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Balaton környékén vezettük az elektromos Lexus ES-t

2026.08.25.
Az ES a márka első teljesen elektromos szedánja. Az új, immár nyolcadik (Európában a második) generációs ES 5,14 méteres hosszával már méretben eléri, sőt, meg is haladja a korábbi LS méreteit, és az E szegmens legnagyobb lábterét kínálja fel utasainak (1,1 métert meghaladó első és hátsó üléspozíciók közti térrel). Az egyedülálló kényelmet szintén a márkától megszokott módon az ottomán kialakítás, a sofőrös utazáshoz illeszkedő elnöki kivitel szolgálja a kínálat csúcsán. A Lexus ES minden tekintetben nagyobb lett elődjénél. Formája áramvonalas, légellenállásai együtthjatója 0,25. A kocsi teljes hossza 5,14 méterre nőtt (+165 milliméter), tengelytávja 2,95 méter  (+80 milliméter), szélessége 1,92 méter (+55 milliméter). A megnövelt méretek jelentősen tágasabb utasteret eredményeznek, a hátsó lábtér például 77 milliméterrel nőtt. Csomagtartója átlagos, a gyártói adatok szerint 517 literes, de szűk nyíláson át pakolhatjuk és sajnos nem dönthető a hátsó üléstámla, így például korlátozott a szállítható nagyobb tárgyak, eszközök köre. Elegancia felsőfokon A márka hagyományaihoz híven a természetes anyagok és a luxus megoldások kombinációja továbbra is egyedülálló hangulatot, az omotenashi szellemiségében egy elegáns nappali otthonosságát adják a legmodernebb technológiával és érzéki élményekkel kombinálva. Az egyedi japán 3D technológiával megformázott, sötétben világító bambusz betétek (csak magasabb felszereltséggel választható), az akár valódi bőr borítású kárpit elemek és az ezzel kombinált különleges belső hangulatvilágítás, valamint a legmagasabb felszereltséghez tartozó, 17 hangszórós Mark&Levinson audiorendszer egyszerre adnak egyedi érzéki élménykombinációt az autóban ülőknek. Az ES-ben mutatkozott be a Lexus legújabb generációs multimédia rendszere, mely egy 14 hüvelykes központi és egy 12,3 hüvelykes vezető oldali digitális műszeregységgel tájékoztat. Villanyautóként is kiváló Bár a hazai bemutatón a hibrid változatot nem tudtuk vezetni (az ősszel érkezik többféle változatban a szalonokba), az első benyomások alapján kiváló villanyautót építettek a japánok: a nagy utazóautó érzés állandó, a csend tökéletes, erőből nincs hiány és a kényelem még az ottomán ülések nélkül is szultáni.   Az elektromos modell 22 kilowattos váltakozó áramú töltés mellett 150 kilowattos egyenáramú töltést tesz lehetővé, előbbi kategóriaelső, utóbbi átlag alatti, de gyorstöltéssel elméletileg félóra alatt tízről nyolcvan százalékosra lehet tölteni a bruttó 77 kilowattórás akkumulátort (nettója 72 kilowattóra). Kétféle 400 voltos kivitelben kapható nálunk az autó, mindkettőt kipróbáltuk. Az üresen több mint 21 mázsás ES 350e változatban a villanymotor az első tengelyt hajtja 224 lóerős teljesítménnyel, az ES 500e kivitel összkerékhajtással (azaz két villanymotorral) és bruttó 75 kilowattórás (nettó 71 kilowattóra) akksival 343 lóerőt hív életre. Előbbi álló helyzetből száz kilométer/óra sebességre nyolc másodperc alatt gyorsul fel, utóbbinak ehhez csak 5,5 másodpercre van szüksége. Mindkét modell végsebessége 180 kilométer/óra, hatótávjuk elméletileg 450-500 kilométer. Aki szeret hajózni, imádni fogja A Lexus ES kényelme nemcsak az utastérben érhető tetten, hanem a vezetési élmény is inkább kényeztető, mint sportos. Magasan ülünk a vezetőülésben. Még sportmódban is erősen hullámzik az autó, nagy tempóval haladva nem igazán éreztem az autó tapadását, a kormányzás és a menetdinamika lassú, nyugodt haladásra ösztökél, egyáltalán nem jó száguldozni vele. Lehet, ki is próbáltuk, de nem esett jól. Ahogy annak idején a legerősebb LS-ben is éreztem: nagyon megy, de minek sietni? Ez az autó a békéről, a luxusról és a kényeztetésről szól. Kanyargós úton követi a kijelölt ívet, a karosszéria nem billen nagyokat, de a hirtelen terhelésváltáskor érződik az akkumulátorok hatalmas tömege. A futómű olyan puha, hogy légrugózásra gyanakodtam, de felvilágosítottak, hogy ez csak sima adaptív felfüggesztés. A bemutatón az is kiderült, hogy a Lexus  ES történetében először kapott többlengőkaros hátsó felfüggesztést, míg a magasabb felszereltségű modellek  adaptív rendszert is kínálnak. Az első futómű MacPherson rugóstagos. A fékek nyúlósak, a gumik csikorgásra hajlamosak - a kocsi minden porcikájával tiltakozott az agresszív használat ellen. Addig kerestem a határait, amíg egy káli hukkanón hangos csattanással jelezte a hátsó futómű, hogy ez most sok volt. A fogyasztás elfogadhatóan alakult, de mivel csak országúton vezettük, felszínes benyomást kaptunk. Tempós haladás mellett mindkét modell 16-17,5 kilowattóra körüli értéket fogyasztott 100 kilométerre vetítve. Kép és szöveg: Biró Csongor/Lexus    
Címkék: 

Idősek csak korlátozásokkal vezessenek? – Érdekes társadalmi vita Olaszországban

2026.08.25.
A sajtóban közölt korlátozások a 85. életévüket betöltött vezetőkre vonatkoztak. Eszerint egyebek között azt tervezték, hogy a korosztályba tartozó autósok nem vezethetnek száz kilométerrel messzebb mindenkori lakóhelyüktől, nem vezethetnek autósztrádán, valamint velük szemben zéró toleranciát alkalmaznak az alkoholfogyasztásban, miközben a fiatalabb sofőröknél 0,5 ezrelékes véralkoholszint megengedett. A tárca elismerte, hogy javaslatokat mérlegelt, amelyek azonban nem kerülnek bevezetésre. Egyetlen új intézkedésnek számít, hogy a 85 év felettiek esetében "tüzetesebb" orvosi vizsgálatot írnak elő a jogosítványhoz. A tavaly novemberben készített felmérés szerint Olaszországban közel egymillió a nyolcvan év fölötti vezetők száma, a hetvenöt fölöttieké másfél millió, és közel hárommillió a 70 és 75 év közötti autósoké. A hatályos előírások szerint 50 éves korig tízévenként kell megújítani a jogosítványt, utána ötévenként, majd hetvenöt év fölött háromévente. Nyolcvan év után minden második évben új orvosi vizsgálattal lehet megújítani a vezetői engedélyt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Újabb részletek a nagy balatoni autós üldözésről

2026.08.25.
Fotó: police.hu A tájékoztatás szerint a nemzeti ünnep délutánján egy motoros rendőr megállított egy osztrák rendszámú, bizonytalanul közlekedő autóst a 71-es főúton, Tihany térségében. Azt írták, a sofőr az intézkedés közben nagy sebességgel elhajtott a gépkocsijával, a követésbe megerősítésként később becsatlakozó rendőrök elől is hosszú időn át menekült, figyelmen kívül hagyva a megállásra irányuló felszólításokat. A férfi menekülés közben kerékpárúton közlekedett, áthajtott a vasúti kereszteződésen a tilos jelzés, valamint a leengedett sorompó ellenére, és több, a feltartóztatására az úton megálló rendőrautónak is nekiment, majd a gyalogos rendőrök irányába kormányozta a járművét. A gépkocsi elől elugró rendőrök egyikét elsodorta, ő és a rendőrautóban ülő kollégája is könnyebben megsérült. A rendőrök lövéseket is leadtak a menekülő jármű kerekeire, de a sofőr a gépkocsival csak azt követően állt meg, hogy Balatonfüreden egy villanyoszlopnak ütközött. A tájékoztatás szerint a középkorú, magyar állampolgárságú férfi több kábítószer hatása alatt állt. A nyomozó ügyészek a sofőrt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, rongálás, bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója a letartóztatást a szökés és a bűnismétlés veszélyével indokolva el is rendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be - áll a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rekordmagasra emelkedik a dízel ára Szlovéniában

2026.08.25.
Fotó: Petrol Az energiaügyi és infrastrukturális minisztérium hétfői közlése szerint a 95-ös oktánszámú benzin literenkénti szabályozott ára 2,6 centtel, 1,60 euróra (582 forintra), a dízelé 4,6 centtel, 1,90 euróra (689 forintra) emelkedik. A fűtőolaj literje 4,7 centtel drágul, így 1,51 euróba (549 forintba) kerül. A dízel ára első alkalommal éri el az 1,90 eurót Szlovéniában. Az eddigi csúcsot április 8. és 13. között jegyezték, amikor literenként 1,89 euróba került. A fűtőolaj korábbi rekordja ugyanebben az időszakban 1,48 euró volt. Az új árak a minisztérium közlése szerint egy hétig lesznek érvényben. A kormány június közepe óta nem változtatott a jövedéki adókon. A benzin után literenként 0,41759 euró (151 forint), a dízel után 0,33 euró (120 forint), a fűtőolaj után pedig 0,07875 euró (29 forint) jövedéki adót kell fizetni. A dízel jövedéki adója már elérte az uniós szabályok által megengedett legalacsonyabb szintet. A kabinet az üzemanyagárak emelkedésének mérséklésére szeptember 28-áig felfüggesztette az energiahatékonysági hozzájárulás és a szén-dioxid-kibocsátási adó megfizetését a benzin, a dízel és az extra könnyű fűtőolaj után. A tárca számításai szerint a kormányzati intézkedések nélkül a benzin literje mintegy 1,80 euróba (654 forintba), a dízelé 2,11 euróba (767 forintba), a fűtőolajé pedig 1,73 euróba (628 forintba) kerülne. A szabályozott árakat továbbra is a világpiaci olajtermékárak, valamint a dollár és az euró árfolyamának alakulása alapján állapítják meg. A számításnál az olajtermékárak hétnapos átlagát veszik figyelembe. A szabályozás nem vonatkozik az autópályák mentén működő töltőállomásokra, ahol továbbra is a kereskedők határozzák meg az árakat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tizenkétezres Type R, ami még lábra is húzható

2026.08.25.
Ha hamarosan belefutnánk Fukuokában vagy Miyagiban (miért ne tennénk?) egy Syunsoku feliratos, látványosan felmatricázott Honda Civic Type R-be, az nem véletlen. Ezzel promózzák ugyanis a legújabb együttműködésüket az Achilles sneaker gyártóval, akik épp most dobnak piacra egy hot hatch inspirálta gyerekcipő sorozatot. A lábbelik 16-tól 23 centiméterig lesznek elérhetőek, ez EU méretezés szerint 25-östől 36-os méretig elérhető cipőket jelent, szóval akár már 3 éves kortól a Honda Civic Type R hangulatával öltöztethetjük fel a gyerkőcünket. A leglátványosabb minden bizonnyal a fehér-fekete változat, aminek a hátulján a Honda jelvénye, lábfején pedig a Type R logója köszön vissza, miközben a cipőfűzők feletti tépőzáron egy hatalmas Syunsoku felirat található. A különböző változatok természetesen az autó fényezésével megegyező neveket kaptak, és nem kevésbé látványos a fekete cipősdobozuk sem. Az alapmodell neve egyébként Ultima Cheetah, és meglehetősen sikeres modell Japánban, a gyártó hazájában. Méltó együttműködés a piac egyik legutolsó igazi hot hatch-ének tiszteletére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Külföldi rendszámokkal trükköznek az adócsaló olaszok

2026.08.24.
Az olasz hatóságok hadat üzentek a közkeletű nevén „lengyel rendszámtábláknak” nevezett csalási módszernek. A szaknyelv ezt „külföldi rendszámtábla-utánzásnak” nevezi, és az új olasz KRESZ igyekszik elejét venni a hasonló típusú trükközésnek, vagyis a hamis külföldi rendszámok használatának. Tullio Ferrante, a Közlekedési Minisztérium államtitkára közölte: „a külföldi rendszámtáblákkal történő visszaélés különösen elterjedt jelenség Dél-Olaszországban. Ferrante hangsúlyozta, hogy a minisztérium „határozott intézkedéseket kíván hozni” annak érdekében, hogy azonosítható, nyomon követhető és ellenőrizhető legyen bárki, aki rendszeresen külföldi rendszámú járművet használ Olaszországban. Az államtitkár szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden járműnek – legyen az olasz vagy külföldi bejegyzésű – rendelkeznie kell érvényes kötelező biztosítással, amit regisztráltatni kell az olasz hatóságoknál. Ez a visszaélés-típus különösen elterjedt Campania tartományban, főként Nápolyban, ahol Michele di Bari prefektus célzott ellenőrzéseket rendelt el. Az akció keretében kiszűrik, és adott esetben elkobozzák azokat a gépjárműveket, amelyek fiktív külföldi rendszámmal közlekednek a kötelező biztosítás elkerülése érdekében. A külföldi rendszámtáblák kérdése évek óta a viták középpontjában áll.  2018-ban már egyszer hoztak egy rendeletet, amely – néhány kivételtől eltekintve – megtiltotta az olaszországi lakosok tulajdonában lévő, külföldi rendszámú járművek forgalomba helyezését. Ezt követően a KRESZ-t is módosították. Korábban a három hónapnál hosszabb ideje Olaszországban tartózkodó személyek tulajdonában lévő külföldi járműveket kellett kötelezően regisztráltatni. Ezt akkor úgy változtatták meg, hogy a külföldi állampolgárok tulajdonában lévő, Olaszországban egy évben 30 napnál hosszabb ideig közlekedő járműveket is regisztráltatni kellett, még akkor is, ha nem egymást követő napokról volt szó. Az új KRESZ bevezetésével a külföldi rendszámtáblával rendelkező autókra – a regisztráció után – kötelezően biztosítást kell kötni egy olasz vagy az országban működési engedéllyel rendelkező társaságnál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója