Újabb mérföldkő: Audi Hungaria Külső Tanszék alakul a Széchenyi István Egyetemmel karöltve

2019.06.11.
„Töretlen fejlődést mutat az a kiváló együttműködés, amelyet a Széchenyi István Egyetemmel immár nyolc tanszéken folytatunk. A felsőoktatás és az ipari szféra összefonódása által jelentős elméleti és gyakorlati tudás koncentrálódik, amely kiemelkedő jelentőségű minden résztvevő számára. Büszke vagyok arra, hogy az új tanszék vállalatunk falain belül talált otthonra”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, Prof. Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Dr. Csóka János, az Audi Hungaria Külső Tanszék vezetője és az AUDI HUNGARIA Zrt. Kísérleti Motorgyártó Központjának vezetője Az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar kötelékén belül alakult új tanszék a mesterképzésben részt vevő diákok gyakorlatorientált oktatásában vállal jelentős szerepet. A tanszék vezetője Dr. Csóka János, az Audi Hungaria Kísérleti Motorgyártó Központjának vezetője. Az újonnan alakult tanszék az Audi Hungaria 25 éves motorgyártási tapasztalata és a legújabb, jövőbe mutató technológiák birtokában tudja az egyetem elméleti oktatását gyakorlatban alkalmazható témákkal támogatni. Ilyenek például a virtuális motorszerelés vagy a motorakusztikához és elektromotorokhoz kapcsolódó vizsgálati módszerek. A tantervbe épülő gyakorlati órákat a Kísérleti Motorgyártó Központ magasan képzett szakértő munkatársai fogják tartani már a 2019/20-as tanév őszi szemeszterétől. 2015. január 1-jén alapította a vállalat a győri egyetemmel karöltve az Audi Hungaria Járműmérnöki Kart. A karhoz immár hét tanszék tartozik: a Belsőégésű Motorok és Járműhajtások Tanszék, a Járműgyártási Tanszék, a Járműfejlesztési Tanszék, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, a Környezetmérnöki Tanszék, a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék, valamint az újonnan alapított Audi Hungaria Külső Tanszék. 2014-ben a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon megalapították a Vezetéstudományi és Szervezeti Kommunikáció Tanszéket, amely szintén az Audi Hungariával közösen jött létre.    

A Mercedes Bank marad a Bundesligából kiesett Stuttgart főszponzora

2019.06.11.
2023 júniusáig meghosszabbította fő- és mezszponzori megállapodását a csapat a bankkal. Összeget nem közöltek. Az automobilwoche.de szerint már hetekkel korábban aláírták a szerződést, de csak később hozták nyilvánosságra. A kieséstől veszélyeztetett, s azóta kiesett stuttgarti labdarúgó csapat örömének adott hangot, hogy a Mercedes továbbra is támogatja őket. A közlemény szerint a focisták mellett az e-sport szakosztályra is vonatkozik a szponzori támogatás.   

Év Magyar Autója: Nevezték a DS 3 Crossback szabadidő-autót

2019.06.11.
A PSA-csoport prémiummárkája, a DS 2015-ben vált teljesen önállóvá. A DS Automobiles küldetésének tekinti, hogy a francia luxus hagyományait átvigye az autóiparba. A DS modelleket korábban a Citroën hálózat értékesítette, azonban 2018. december 1-jétől már kizárólag DS bemutatótermekben történhet a modellek forgalmazása. Magyarországon Budapesten van a szabványoknak megfelelő DS Store, ahol már a márka második modellje, a DS 3 Crossback is kapható. DS 3 Crossback A márkától megszokott, merész formavilágú és luxus belsővel is rendelhető városi szabadidő-autó számos, magasabb kategóriából ismerős technikai vívmányt vonultat fel. Ilyen a LED-mátrixos fényszórója, amely képes kitakarni a szemből érkező autót éjszaka, valamint az előttünk haladót a vakítás elkerülése érdekében. Kilincsei fizikailag besüllyednek az ajtók síkjába, a DS 3 Crossback érzékeli a kulcs közeledését, és ha 1,5 méteren belül ért a gazda, automatikusan kiemeli a kilincseket, induláskor pedig behúzza azokat. Nyitásához nem kell kulcs sem, sőt, egyszerre akár öten is hozzáférhetnek az autóhoz a márka mobilos alkalmazásával, amely bluetooth alapú kapcsolattal kommunikál az autóval, ezen keresztül kinyithatjuk, és el is indíthatjuk az autót. A DS 3 Crossback a PSA-csoport háromhengeres 100 és 130 lóerős 1,2 literes háromhengeres benzinmotorjával készül. Választható erősebb, 155 lóerős 1,6 literes turbómotorral és nyolcfokozatú automatikus váltóval is. Dízelből kettő van, az 1,5 literes HDi 100 és 130 lóerős teljesítménnyel érhető el. A DS 3 Crossback teljesen elektromos változatban is kapható lesz, az E-Tense kivitelt 136 lóerős és 260 Nm nyomatékú villanymotor hajtja, amihez egy 50 kWh-s akkumulátorban tárolja az energiát, amely WLTP norma szerint 300 kilométerre elég hatótávot ad. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire. További részletek: www.evmagyarautoja.hu

Tragédia: Két magyar motoros ütközött magyar autóval Ausztriában

2019.06.11.
Eddig tisztázatlan okból történt a hármas karambol. A magyar személygépkocsit egy 40 éves nő vezette, a kocsiban további két ember ült. Ők a magyar határ felé tartottak. A két magyar motoros – 37 és 27 éves – a határ felől Bécs irányba tartott, amikor egy körforgalom közelében összeütköztek a magyar autóval. A 37 éves motoros a helyszínen meghalt, fiatalabb társát, valamint az autóban ülő három embert súlyos sérülésekkel kórházba vitték. Az érintett szakaszon több óráig állt a forgalom, a járműveket terelőútra irányították - olvasható az osztrák Burgenlandi Tartományi Rendőrség honlapjának sajtóközleményében.  

Dunai hajóbaleset - TEK: belátható távolságban van a Hableány kiemelése

2019.06.10.
Jasenszky Nándor a sajtótájékoztatón ismertette: a négy emelőheveder a hajó alatt van, az ellenőrzésük megtörtént, a megfelelő pontokon helyezkednek el, és fel vannak adva az uszályokra. Úgy fogalmazott, egyelőre nincs konkrét időpontja a kiemelésnek, de "ha lehet, erőltetnénk". Elmondta: délután a bárkán 50 Celsius fok van, ezért egy kevésbé meleg, reggeli óra "szerencsésebb lehet" a kiemelésre. Azonban éjszaka biztosan nem kezdik meg a kiemelést a rossz látási viszonyok miatt. Hozzátette: a Clark Ádám úszódaru hamarosan elfoglalja a helyét, ahonnan az emelést végrehajtja, és akkor áll össze a négy hajóból álló úszómű. Kifejtette, hogy a darushajó pozicionálása, rögzítése, az úszómű "összeigazítása" a sodrásban "nem egyszerű". Ha összeigazították a hajókat, még egyszer ellenőrzik a hevederekhez rögzített kötélrendszert. "Ha ez megvan, készen állunk az emelésre" - jegyezte meg. Szólt arról, nagyon fontos, hogy "minden a helyén legyen" az emelésnél, hiszen 70 éves a hajótest, és bár engedéllyel rendelkezve hajózott a Dunán, nem tudható, hogy az ütközés milyen mechanikai sérülést okozott. Közölte: mindent megtesznek, hogy a hajó egyben kiemelhető legyen. "Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a testtel történik valami" - fűzte hozzá. MTI/Máthé Zoltán Jasenszky Nándor ismertette a kiemelés folyamatát is. Eszerint az emelés nagyon lassú lesz, először az a cél, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ez az egész emelés legkritikusabb pontja. Ha a hajó megindul felfelé, először a roncsolt kapitányi híd jelenik meg, amit a víz felszíne felett átvizsgálnak, holttestek után kutatva. A következő emelési szakaszban a napozófedélzet maradványainak szintje jelenik meg, amelyet szintén átvizsgálnak, ezt pedig a terem átvizsgálása követi, ahol a legtöbb utas tartózkodott. Erősen feltételezhető, hogy a roncsban lesznek még áldozatok - mondta. Tájékoztatása szerint: amennyiben átvizsgálták a termet is, a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a kék színű bárkán. Ha oda a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A ronccsal kapcsolatos további eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata lesz. A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Itt és így készül az NSX szupersportkocsi...

2019.06.10.
A PMC a gyártást tekintve kétarcú. Míg egyfelől a legmodernebb, automatizált autóipari gyártástechnológia rejtőzik falai mögött, addig másrészről az emberi szakértelem és fizikai jelenlét is kimagasló szerepet tölt be a folyamatokban. Ez a kettősség limitált szériás modellek esetében jellemző, ahol a robotizált megoldásokhoz tapasztalt szerelők kézügyessége és szinte tévedhetetlen minőségellenőrök társulnak. Az NSX szupersportautót pályakész állapotban adják szállítják le a megrendelőknek. Ezt azonban egy összetett folyamat előzi meg, amelyben a Honda teljes szabadságot élvezve alakíthatta ki a munkaállomásokat, választhatta ki szakembereit és emelhetett át eljárásokat egy az egyben a gazdag hagyományokkal rendelkező versenysportjából. A konstrukciós kialakítás, a festési módszer, az összeszerelés és a minőség-ellenőrzés magában foglalja a fejlett alumínium térváz teljesen automatizált MIG hegesztését, a 14 órás, 16 szakmabeli precíz kézi összeszerelését, valamint a dinamikus tesztelést és ellenőrzést – merítve a versenytapasztalatokból. A Marysville-i létesítmény közelében található Anna motorgyárból érkeznek az NSX-hez a motorok – utóbbi egység a Honda legnagyobb blokkgyára. A 75 fokos hengerszögű, 3,5 literes, V6-os biturbó egy fejlett, 9 fokozatú, duplakuplungos automata váltóhoz és egy elektromotorhoz társul. A bejáratott és bevizsgált erőforrásba 150 mérföldet tesznek a tesztelők, így attól a pillanattól, hogy a kezünkben fogjuk az autó kulcsát, egyből meglátogathatjuk a legközelebbi versenypályát. A belsőégésű motort a PMC-ben építik be a vektorvezérelt és a szuperautók birodalmában világelső, elöl helyet kapó további két elektromotor társaságában. Következzen néhány megoldás, amely világszinten elismerésre méltó és/vagy kategóriateremtő az autógyártásban! Az alumínium anyagú térváz precíziós hegesztését 100%-ban robotok végzik. A 8 robot összesen 860 MIG ponton hegeszt, nagy pontossággal reprodukálható módon. A vázat 360 fokban képes mozgatni a tartószerkezet, így nagy szabadsággal és a robotkarok igényei szerint forgatható a munkadarab a térben – az autóiparban először csak egy oldalon rögzítve azt felül. A hegesztés pontosságának tűréshatára az emberi hajszál vastagságának harmadánál is kisebb. Az autóiparban először alkalmaztak speciális öntési technológiát az NSX vázszerkezetének nyúlványait összekapcsoló elemek esetében. Ted Klaus főmérnök szerint nem tudták volna ilyen kivételesen mervre megalkotni a vázszerkezetet, hogyha nem vezetik be elsőként az új megoldást az iparban. A hibrid padlólemez és az alumínium térváz egysége és nyúlványai; és a motortartó bakok és felfüggesztési csatlakozópontok nemcsak biztonságkritikusak a gyűrődés vonatkozásában és az ütközésbiztonságban, de nagy hatással vannak a csavarodási merevségre, ezáltal pedig a jármű teljes dinamikus teljesítményére. A térvézat cinkalapú fürdőben kezelik elő korróziógátlás céljából. A bevonat nemcsak osztályelső minőséget garantál, de a festési folyamat hulladékanyagainak mennyiségét is mérsékli, csökkentve a környezeti terhelést. A kategóriában páratlan fényezés összesen 11 réteg felvitelét foglalja magában, az előkészítés és a polírozás lépései mellett. Az automatikus lézeres ellenőrzések mellett a folyamatokba beépített szemrevételezéses és egyéni méréseken alapuló ellenőrzések is nagy hangsúlyt kapnak – elvégre az egyenként és legutolsó lépésben felhelyezett, fényezett karosszériaelemek felszerelés utáni tökéletes illeszkedésének és az erőforrás pontos beépíthetőségének záloga ez. Maga a teljes összeszerelés 14 órát vesz igénybe autónként. A V6-os motort az Anna gyáregység mesterei rakják kézzel össze és húzzák meg az 547 csavart az előírt nyomatékkal. Az építési metódust a márka versenymérnöki programjából emelték át egy az egyben, s ez a lépés 6 órát jelent blokkonként. Aztán  bejáratás következik, utalva a korábban említett pályakész leszállítás állapotra. A PMC középső részén történik a végső minőségellenőrzés, így minden részleg kellően ráláthat az NSX-re. Magát a fejlesztést a Honda R&D Americas, Inc. végezte raymondi, Ohio állambeli központjában, amely nagyjából egy mérföldre fekszik a Performance Manufactirung Centertől. Az autó dizájnjáért Michelle Christensen felelt, egyedüli hölgyként a szupersportautók világában, a japán Wako Studio kezdeti tervei alapján. A folytatásban megvizsgáljuk, mitől is olyan egyedi ez az NSX – ha már maga a gyártása ilyen különleges.

Hamilton 2023-ig tervez

2019.06.10.
“Michael 38 évesen vonult vissza. Én most 33 vagyok és 5 évet még mindenképpen versenyeznék. Nyerni akarok.” – fogalmazott a pilóta David Letterman kérdésére. Hamilton jelenlegi szerződése 2020-ig szól a Mercedes csapatában, de ha a csapat továbbra is ilyen versenyképes marad, semmi akadálya egy esetleges hosszabbításnak. Ugyanakkor régóta rebesgetik, hogy a brit szeretné kipróbálni magát a Ferrari csapat színeiben is, de ahhoz, hogy az olaszok megszerezzék Hamiltont, minden bizonnyal javulniuk kell. Persze nem lehet tudni, Hamilton valójában meddig folytatja, de a Forma1 számára kétségtelenül előny, ha a mezőnyben van, hiszen továbbra is a legjobb pilóták egyike, ha nem a legjobb.

Rendkívüli bejelentést tett a Toyota

2019.06.10.
A Toyota azt közölte, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártójával, a kínai CATL-el és a szintén kínai BYD elektromos autógyártóval megkezdett együttműködésre révén 5 évvel az eredetileg tervezett 2030-as céldátum előtt, 2025-re el kívánja érni az évi 5,5 millió darabos részben vagy teljesen elektromos autó értékesítést, amiből közel 1 millió darabot tehetnek majd ki a zéró emissziójú akkumulátoros elektromos (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) autók. Ezzel egyidőben a Toyota megerősítette a 2020-as évek elejére várható minimum 10 új akkumulátoros elektromos Toyota és Lexus bemutatását, és bejelentette úgynevezett ultra-kompakt modelljeinek 2020-tól történő érkezését.

Belső kamerás videón az ID.R brutális köre

2019.06.10.
Megírtuk, hogy a Pikes Peak után a legendás Nürburgring Nordschleifén is jól szerepelt a Volkswagen ID.R. Bő negyven másodperccel javította meg a „zöld pokolban” az elektromos autók eddig körrekordját a 680 lóerős kocsi. A napokban közzétette a VW a belső kamerás felvételt is, amit itt lehet megnézni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója