Már a következő Dakarra készül a Toyota

2019.06.13.
Miközben az egész világ a Toyota Gazoo Racing színeiben versenyző V8-as Toyota Hiluxok győzelmét ünnepelte a 2019-es Dakar ralin, a japán márka másik, ikonikus terepjárója, a Land Cruiser is ragyogó teljesítményt mutatott a világ egyik legkeményebb motorsport-eseményén. A T2 géposztályban a Christian Lavielle/Jean-Pierre Garcin páros megismételte 2017-es győzelmét, megelőzve azt a 2018-as aranyérmes Akira Miurát (navigátora Laurent Lichtleuchter), aki a francia Nicolas Gibon másodpilótájaként 2014-ben ezüstéremmel, 2015-ben pedig arannyal zárta a szériakivitelű autók versenyét. Mindezt a Dakar egyik legsikeresebb csapatának a színeiben: a Team Land Cruiser - Toyota Auto Body 1995 óta folyamatos résztvevője (2005 előtt Araco néven) a Dakarnak. Ez idő alatt öt alkalom kivételével minden évben aranyéremmel térhettek haza Japánba az istálló versenyzői, 12 alkalommal kettős, egyszer pedig hármas győzelmet aratva a kíméletlen terepralin. A Toyota Motor Corporation 1945-ben alapított karosszériagyártó leányvállalatának motorsport-részlege 2020-ban is folytatni igyekszik a sikerszériát, és ennek érdekében május 22. és június 3. között Marokkóban megkezdték a felkészülést. Nagy a tét, hiszen a Team Land Cruiser sorban hetedik győzelmét arathatja jövőre. A teszten Akira Miura pilóta és rutinos szerelője, Iwahama-szan nemcsak az új évadra felkészített, automata sebességváltós, dízelmotoros LC200-as versenyautót teszi próbára, hanem Ryota Nakabut is, aki a csapat új szerelőjeként most ismerkedik a technikával és a körülményekkel. A Dakar 11 év után búcsút int Latin-Amerikának, ám nem Afrikába tér vissza, hanem a Közel-Keletre: 2020. január 5. és 17. között Szaúdi-Arábia ad otthont a világ legismertebb terepralijának. A hatalmas kiterjedésű ország három nagyvárosát érinti a 9000 kilométeres útvonal; Dzsiddából egy hosszú vargabetűvel, öt nap alatt érnek el a versenyzők a királyság fővárosába, Rijádba, ahonnan egynapos pihenő után, egy újabb tekintélyes kitérővel érkeznek meg az ország jövőjét megtestesítő szupervárosba, a 2018-ban alapított, félig kész Qiddiyába, amely Szaúd-Arábia új kulturális és szórakoztató központja lesz.

36 000 töltőpont a Volkswagentől

2019.06.13.
Ezeket a Volkswagen üzemekbe, és a nagyvárosokban működő mintegy 3.000 Volkswagen márkakereskedésbe telepítik. A Csoport töltési infrastruktúrára szakosodott cége, az Elli (Electric Life) által nyújtott „We Charge” töltő szolgáltatással a Volkswagen újabb, a töltéssel kapcsolatos jövedelmező üzleti területekre lép be. Összességében a Csoport mintegy 250 millió eurót fektet be európai telephelyeibe. Ezzel egyidejűleg a csoport további intézkedések bevezetését sürgeti, hogy Németországban több töltőállomás kezdje meg működését. „A töltési infrastruktúra az e-mobilitás gyors áttörésében egyre inkább döntő tényezővé válik Németországban. Az elektromos autó töltésének ugyanolyan egyszerűnek és kézenfekvőnek kell lennie, mint egy okostelefon töltésének. Ezért van szükség jóval több töltőállomásra a nyilvános helyeken és a saját Wallboxok telepítésének egyszerű szabályzására. A Volkswagen szándéka ezekre felhívni a figyelmet, és minden szinten részt venni a töltési infrastruktúra fejlesztésében” - mondja Thomas Ulbrich, a Volkswagen márka e-mobilitásért felelős igazgatótanácsi tagja. Az infrastruktúra fejlesztése minden felhasználási forgatókönyvben A Volkswagen becslése szerint a jövőben a töltési műveletek 70%-át otthon vagy a munkahelyen fogják elvégezni. A Volkswagenhez tartozó Elli teljes körű töltési megoldásokat kínál majd a vállalatok és a fogyasztók számára, hogy 2020-tól megfeleljenek ezeknek a követelményeknek. Ezek a megoldások a megfizethető fali dobozoktól kezdve mindent lefednek, beleértve a telepítést és a megfelelő öko-energiát is. A németországi Volkswagen üzemekben a márka mintegy 4.000 töltőpontot telepít a munkavállalók számára; ezek közül sok a nyilvánosság számára is hozzáférhető lesz. A nyilvános töltőállomásokat várhatóan az összes töltési művelet körülbelül egynegyedénél fogják használni. A Volkswagen „We Charge” szolgáltatásával az ügyfelek a jövőben több mint 100.000 töltési pontot kaphatnak Európa-szerte - középtávon a szám 150.000 töltési pontra emelkedik. Tervezik a kiskereskedelmi láncokkal való partnerséget, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy kényelmesen feltölthessék autójukat a vásárlás közben. Ez már elkezdődött a Tescoval az Egyesült Királyságban, és más láncok is követni fogják a példát. A Volkswagen a hosszú távú utazásokhoz szükséges töltési lehetőségek főbb alapjait is lefektette. Az ID. modellcsalád hosszabb hatótávolságot kínál, és gyors újratöltésre tervezték. Az ID.3* egy gyors töltőállomáson a kiválasztott opciótól függően 100 - 125 kilowatt-tal is tölthető. Az ipari partnerekkel együtt a Volkswagen 400 gyorstöltő állomást is telepít 2020-ig az IONITY program keretein belül Európa-szerte, ami 2.400 töltőpontot jelent majd a főbb útvonalakon és autópályákon. Emellett a Volkswagen gyorstöltő infrastruktúrát létesít a városi területeken is. Az első 28 gyors töltőállomást, amelyek nem az autópálya hálózathoz tartoznak majd, június végén Wolfsburgban helyezik üzembe. Ezek a Volkswagen AG által Wolfsburg város 80. évfordulójára nyújtott ajándék részét képezik. A politikusok részéről erősebb elkötelezettségre van szükség Mindemellett a töltési infrastruktúra bővítését jelentősen meg kell erősíteni az elkövetkező hónapokban. A Koalíciós Megállapodás egyedül Németországban 2020-ig több mint 100.000 további nyilvános töltési pont létesítését irányozza elő. Ezeknek a töltőpontoknak még csak egy töredéke készült el. A Volkswagen meg van győződve arról, hogy erősebb elkötelezettségre van szükség a politikusok részéről. Az infrastruktúra gyors terjeszkedésének alapjait gyorsan meg kell teremteni, például a bérleti és építési törvények módosításával, illetve az állami és magán parkolóhelyek töltőállomásokkal való infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó támogatások bővítésével. „Van lehetőség arra, hogy az e-mobilitás valódi sikertörténetté váljon Németországban. Ha az ipar és a politikusok összehangolt erőfeszítéseket tesznek, akkor nagyon gyorsan leküzdhetjük a töltői-infrastruktúra okozta kihívásokat. Hasonlóképpen az iparágban működő technológiai alapú strukturális átalakulást csak együtt dolgozva tudjuk megcsinálni,”- mondja Thomas Ulbrich e-mobilitási bizottsági tag. „Németországnak szüksége van egy e-mobilitás főtervre.” *A jármű értékesítése még nem kezdődött el Európában  

Egy új tanulmányjármű a Scaniától

2019.06.13.
Az innováció ékes példájaként a Scania mérnökei a vállalat DNS-ét, azaz a moduláris rendszert, új szintre emelték egy olyan tanulmányjármű kifejlesztésével, amely megváltoztathatja az alakját a különféle városi szállítási feladatokhoz.   Számtalan város felgyorsítja manapság a változásokat a városi közlekedésben, ugyanis szükség van a károsanyag-kibocsátás és a forgalom zsúfoltságának csökkentésére. Az elektromos és az önvezető járművek technológiai, illetve infrastrukturális előnyei kulcsfontosságú tényezők lesznek a városok számára, amikor átállnak egy fenntartható közlekedési rendszerre.      „Az NXT egy elképzelés a városi közlekedés jövőjéről. Ezeknek a technológiáknak a jó része még nem teljesen kiforrott, számunkra azonban fontos volt készíteni egy tanulmányjárművet, hogy látható formában és műszakilag is megmutassuk a megvalósítható ötleteket” – mondta a Scania elnök-vezérigazgatója, Henrik Henriksson. „Az NXT-t 2030-ra és az utánra terveztük, azonban számos olyan élenjáró megoldást vonultat fel, amelyek már ma is rendelkezésre állnak.”    Az NXT esetében az első és a hátsó hajtómodul buszfelépítményhez, elosztó tehergépkocsira való felépítményhez vagy hulladékgyűjtő felépítményhez is csatlakozhat. Ennek az innovatív tanulmányjárműnek a buszmodulját kiállítják az UITP globális közösségi közlekedési konferencián Stockholmban, június 10–12-én.     Megosztás és nagyobb rugalmasság     A járművek fontos szerepet játszanak abban, hogy tényleges változást érjünk el a közlekedési ökoszisztémában, de más igények is mutatkoznak. Az infrastruktúra jelentős fejlesztése szükséges az elektromos és az önvezető járművek kiszolgálásához. Továbbá a városokban a hét minden napján, illetve a nap 24 órájában az emberek és az áruk áramlását összefüggően kell kezelni, nem pedig külön-külön tervezni.    

Újabb Civic Type R körrekord: Bathurstben, Buttonnel a volán mögött

2019.06.12.
Nem sokkal az új Honda Civic Type R nemzetközi bemutatója után a japán gyár eldöntötte, hogy megdönti az elsőkerékhajtású autók körrekordják a lehető legtöbb legendás versenypályán világszerte. Silverstonnal kezdtek, majd jártak a Hungaroringen is, és persze nem maradhatott el a kultikus Nordschleife aszfaltcsíkja sem. Hosszabb csönd után most újra hasonló hírek láttak napvilágot a Honda házatájáról, ugyanis most Ausztrália leghíresebb, és a világ talán legtechnikásabb versenypályáján, Bathurstben döntöttek rekordot. 2:34.207. Mostantól ezt az időt kell megdöntenie egy hot hatchnek, ha arra vállalkozna, hogy lenyomja a japánok kihegyezett méregzsákját. Persze a körrekord nem jöhetett volna létre egy profi pilóta nélkül. Az új 310 lovas Type R-t nem más, mint Jenson Button, a Formula-1 2009-es világbajnoka hajtotta, aki nem mellesleg Honda nagykövet is. A pálya egyébként 6,2 kilométer hosszú, 23 kanyar és akár közel 200 méteres szintkülönbségek jellemzik, szóval korántsem játék rajta végighajtani. A körrekordhoz 14 körre volt szüksége a brit sztárpilótának.

Ford Driving Skills for Life - Budapest

2019.06.12.
A társadalmi szerepvállalás jegyében idén harmadszorra kerül megrendezésre az amerikai autógyártó balesetmegelőzési programja a Ford Driving Skills for Life. A negyvenhárom országot érintő globális kampánynak Magyarország 2017 óta a részese. Amióta ez a vezetéstechnikai tréning nálunk is elindult, azóta saját gyerekemként kezelem a programot – mondta Györke Orsolya a Ford kommunikációs vezetője. Nemcsak szülőként, hanem felelős vezetőként is úgy gondolom, hogy előre kell gondolkoznunk. A statisztikák egyértelműen alátámasztják, hogy komoly feladattal állunk szembe. Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 15% százaléka okozott vagy szenvedett már el autóbalesetet. 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok – tette hozzá a kommunikációs vezető. Györke Orsolya a Ford kommunikációs vezetője A Ford által 2003-ban indított programban világszerte egymillióan vettek részt.  Európában 2013 óta vannak Ford Driving Skills for Life tréningek. Ez idő alatt harmincnyolcezer frissjogosítványos fiatal „végezte el a kurzust”. A tréningek moduljai folyamatosan igazodnak a közlekedési körülményekhez. Az alapmodulokat olyan vészhelyezti szimulációk alkotják, mint például az alulkormányozottság, megcsúszás, vészfékezés, hirtelen irányváltás A résztvevők emellett azt is kipróbálhatják, hogy milyen külső zavaró körülmények mellett vezetni, (lásd: mobilozás) vagy azt is, hogy drog, ittas vagy bódult állapotban, hogy változik meg a reakció idő. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok 13% százaléka vezetett már ittasan, 8 százaléka illegális szerek hatása alatt, vagy 15 százalék pedig másnaposan. Ebben az éveben a kerékpáros közlekedéssel egészül ki a tréning programja. Nem véletlenül, hiszen Európában csak nem 250 millióan pattannak nyeregbe. Az egyes országok presszionálják is a kerékpáros közlekedést, azonban az infrastruktúra csak nehezen követi az egyre nagyobb igényeket. A morál pedig néhol a béka feneke alatt van. A sajtótájékoztatón autósok vs. kerékpárosok kiélezett közlekedési szituációiról kaptunk egy zanzánsított videókivonatot, amiből egyértelműen kiderül, hogy mindkét oldalból hiányzik a kölcsönös tisztelet. A helyzet normalizálásának érdekében a Ford a Ford Driving Skills for Life programjával párhuzamosan elindította „Az út mindenkié kampányát”, aminek fő üzenete, hogy összhangot teremtsen a két tábor között. Az DSFL-be integrált új modul a digitális világot használja segítségül. A ‘WheelSwap’ segítségével láthatóvá válik, hogy milyen hajmeresztő – és mennyire életveszélyes – a másik fél számára, ahogyan az úton viselkednek. Az első felmérések azt mutatják, hogy miután az emberek mindezt megélték a virtuális valóságban, szinte valamennyien azt mondták, hogy változtatniuk kell a közlekedési szokásaikon. De, nemcsak az elrettentés szolgálja az új állomás beiktatása a tréningbe, hanem a megelőzést is. Ehhez az úgynevezett “Dutch Reach” technikát is megismerhetik a résztvevők, ami segít elkerülni az olyan baleseteket, mint például a kerékpárosokkal való ütközés az ajtó nyitásakor, illetve megtanulják észlelni a holttérben felbukkanó kerékpárosokat és biztonságos távolságot tartani, amikor kikerülik őket. Ford Driving Skills for Life 2017-es magyarországi debütálása óta mondhatni teltházzal üzemel, és idén is maximális létszámra számítanak. Eddig csaknem ezren próbálhatták ki magukat a kiélezett helyzetekben, amihez a márka mindig a legújabb modelljeit biztosítja. A Fiesta, majd az EcoSport után 2019-ben a Focus-ok volánja mögött próbálhatják ki magukat a jelentkezők. A négy, egyenként félnapos tréningre szeptember 21-22 kerül sor Budapesten, a Pólus Center parkolójában. Az érdeklődők már most is jelentkezhetnek rá a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A DSFL kiváló eszköz arra, hogy tovább javítsuk a fiatalok autóvezetői képességeit, különös tekintettel az európai közlekedés folyamatosan változó körülményeire. Ezzel ugyanúgy növelhetjük az ő biztonságukat, mint a többi közlekedő – köztük a kerékpárosok – biztonságát,” - zárta le az esemény felvezetőjét Györke Orsolya.

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára pénteken

2019.06.12.
A változást követően a benzin literenkénti átlagára 382 forintra, a gázolajé 388 forintra csökken. Az üzemanyagok ára legutóbb múlt pénteken csökkent, a 95-ös benziné 9 forinttal, a gázolajé 6 forinttal lett kevesebb. Ahogy lenni szokott, az autósok akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

80 éves a skót legenda, Sir Jackie Stewart

2019.06.12.
A skóciai Miltonban született 1939. június 11-én. Apja egy kis családi műhelyt vezetett, innen a gépek szeretete. Bátyja lett előbb autóversenyző, Jackie először csak titokban, álnéven indult versenyeken, mert szülei ellenezték szenvedélyét. Miután tizenöt éves korában otthagyta az iskolát - utóbb kiderült: súlyos diszlexiája volt -, inkább agyaggalamb-lövészettel foglalkozott, és egyetlen találaton múlt, hogy lemaradt a római olimpiáról. Az autósport sokat köszönhet annak az elrontott lövésnek, mert ezután a száguldást választotta. A tehetséges fiatalembert huszonöt évesen vette be Ken Tyrrell a Formula-3 sorozatban szereplő csapatába, amit a skót reménység zsinórban hét győzelemmel hálált meg. 1965-ben csatlakozott a British Racing Motors (BRM) Formula-1 csapatához, ahol három szezont töltött. A legmagasabb osztályban 1965. január 1-jén, a dél-afrikai nagydíjon mutatkozott be, s a rajt után rögvest az élre állt, de motorhiba miatt fel kellett adnia a küzdelmet. Szeptemberben, Monzában állhatott először a dobogó tetejére, az évet Jim Clark és Graham Hill mögött harmadikként zárta, de autója később már nem úgy teljesített, ahogy elvárta. Amikor Tyrrell 1967-ben úgy döntött, hogy saját Forma-1-es istállót alapít, Stewart rögtön csatlakozott hozzá, együttműködésük komoly sikereket hozott a versenyzőnek és a csapatnak is. A Matra szponzorálta csapatnál az első évben, 1968-ban második lett Hill mögött, a következő évben óriási előnnyel nyert, s nyakába került a világbajnoki koszorú. A Tyrrell Racing 1970-ben szakított a Matrával, abban az évben Stewart csak egyszer tudott győzni. 1971 ismét sikeres éve volt: hat futamgyőzelmet aratott, második világbajnoki címét 29 pont előnnyel gyűjtötte be. A következő évben második lett a fiatal Emerson Fittipaldi mögött, de utolsó Formula-1-es évét 1973-ban ismét, immár harmadszor is világbajnokként zárta, címét már két versennyel a szezon vége előtt bebiztosította. Az évad utolsó futama kereken a századik versenye lett volna, de miután a szabadedzésen csapattársa és barátja, Francois Cevert halálos balesetet szenvedett, a gyász jeléül nem állt rajthoz. Amikor a "repülő skótként" emlegetett Stewart ereje teljében, harmincnégy évesen visszavonult, Juan Manuel Fangio óta a Forma-1 legnagyobb egyéniségének számított. Összesen 99 Forma-1-es versenyen indult, 27 győzelmet szerzett, és 43-szor állhatott fel a dobogóra. Az autóversenyzők az ő idejében minden versenyen szó szerint az életüket kockáztatták, és Jackie Stewart mondta ki először, hogy ennek nem kellene így lennie. Akkoriban ez eretnek gondolatnak számított, sokáig egymaga vívott harcot azért, hogy a Forma-1 biztonságosabbá váljon. Többek közt neki köszönhető, hogy a versenyzők használni kezdték a teljesen zárt bukósisakokat és a biztonsági övet, de segített egy orvosi egység létrehozásában is, mely futamról futamra utazott a csapatokkal. Sikeresen kampányolt a pilóták és a nézők testi épségét egyaránt óvó biztonsági korlátok és kiszélesített bukóterek mellett is. A karizmatikus skót - védjegyévé vált fekete sapkájával és rocksztárhoz méltó, hosszú hajával - rendkívüli népszerűségre tett szert, ő lett az első F1-es szupersztár. Bár sokan laza, jópofa playboynak tartották, aki fényűző életmódot folytat, és kapcsolatot tart neves politikusokkal, zenészekkel és filmsztárokkal, valójában nagyon is családcentrikus ember. Több mint fél évszázada él szeretetben feleségével, akivel két fiút neveltek fel. Forma-1-es pályafutásának befejezése után tv-kommentátorként dolgozott, emellett a Fordnál tanácsadó volt. 1997-től vezette a nevét viselő Forma-1-es csapatot, amelyet két év múlva családi okok miatt eladott a Fordnak, 2000 elején lemondott a jogutódnak számító Jaguár-istállónál betöltött vezetői tisztségéről is. 2002-ben jóindulatú tumorral műtötték. 2000-2006-ban a Brit Autóversenyzők Klubjának elnöke volt. 2001-ben lovagi rangot kapott a királynőtől, így kijár neki a Sir megszólítás. Üzleti vállalkozásainak köszönhetően multimillomos üzletember is, aki folyamatosan figyelemmel kíséri az F1-es "száguldó cirkuszt". (az MTVA Sajtóadatbankjának portréja)

Év Magyar Autója - két autót nevezett az Audi, az egyik elektromos

2019.06.12.
Q3 A Győrben készülő Audi Q3 családi szabadidő-autó második generációja az Audi csúcsmodelljeihez hasonlóan digitális műszerfalat és nagy MMI érintőképernyőt kapott. A vezetéstámogató rendszerei közül kiemelkedik az adaptív menetasszisztens, amely az adaptív sebességszabályozást, a dugóasszisztenst és a sávkövető rendszert egyesíti. A manőverezés során egyebek mellett négy kamerájával segíti vezetőjét az Audi Q3, amelyek az SUV közvetlen környezetét jelenítik meg a szórakoztató- és információs berendezés nagyméretű képernyőjén. Itt kísérheti figyelemmel a vezető a parkolási asszisztens manővereit is, amely önállóan kormányozza az autót a parkolóhelyre, illetve onnét ki. Elődjéhez viszonyítva a Q3 csaknem minden méretében nőtt, hosszúsága 4485, szélessége 1856, míg magassága 1585 milliméter. 77 milliméterrel megnyújtott tengelytávja bőséges, széleskörűen variálható térkínálatot ad. A hátsó ülés hosszirányban 150 milliméterrel eltolható, 40:20:40 arányban három részre osztott támlájának dőlésszöge hét fokozatban állítható. A csomagtartó térfogata a hátsó ülés, illetve támlája pozíciójától függően 530-tól egészen 1525 literig variálható. Öt motorváltozat – három benzin és két dízelüzemű – szerepel a Q3 palettáján, első-, illetve quattro összkerékhajtáshoz csatlakozva. A győri erőforrások 110 (150 LE) és 169 kilowatt (230 LE) közöttiek. Mindegyik motor négyhengeres, közvetlen befecskendezésű és turbófeltöltésű, valamint erőteljes, kulturált és gazdaságos. A váltó hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú S tronic lehet. A műutaktól távol állandó összkerékhajtás gondoskodik az optimális tapadási képességekről. Törésbiztonsága ötcsillagos. e-tron Az Audi e-tron, a márka első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modellje 408 lóerős teljesítményével nem csupán sportos, hanem a mindennapokban is kiválóan használható. Két, Győrben készülő elektromos motorja, valamint elektromos összkerékhajtása figyelemreméltó menetteljesítményt és agilis irányíthatóságot nyújt. Olyan innovatív technológiával rendelkezik, mint például a virtuális külső tükrök. 95 kW kapacitású akkumulátorával akár 400 kilométer is megtehető egy töltéssel. A Győrben gyártott két, összesen 660 newtonméter rendszer-forgatónyomatékot előállító villanymotorja álló helyzetből kevesebb, mint hat másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer/órás sebességre az e-tront, a szabadidő-autó végsebessége eléri a 200 kilométer/órát. A nagytestű villanyautó 4901 milliméter hosszú, 1935 milliméter széles és 1616 milliméter magas, csomagtartója hátul 600, elöl 60 literes. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire. További részletek: http://evmagyarautoja.hu/

Oroszország 30 százalékkal növelte autóexportját az első négy hónapban

2019.06.12.
Az autóexportból származó bevétel 26,8 százalékkal, 454,4 millió dollárra nőtt. Ebben az időszakban az importált autók száma 3,9 százalékkal, 89,7 ezerre csökkent, értékük ugyanakkor 4,6 százalékkal, 2,456 milliárd dollárra nőtt. Oroszországban májusban 137 624 új személyautót értékesítettek. A tavaly májushoz viszonyított 6,7 százalékos csökkenés két éve a legnagyobb mértékű volt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója