Dunai hajóbaleset - nem tett feltáró vallomást a meggyanúsított hajóskapitány

2019.06.08.
A szállodahajó ukrán állampolgárságú hajóskapitányát halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le. A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart. A BRFK részletekbe menő közleménye szerint a mentéssel párhuzamosan a nyomozók megszondáztatták a szállodahajó 64 éves kapitányát. Meghallgatták a szállodahajó személyzetét és minden utasát. Egyebek mellett lefoglalták a hajóvezető telekommunikációs eszközeit, a szállodahajó szerverét, a radarképernyő és a teljes rádióforgalmazás adatállományát rögzítő adathordozókat, valamennyi AIS adatot. A rendőrök a balesettel összefüggésben 230 embert kérdeztek ki, további 66 embert tanúként. A magyarul nem beszélő tanúk és a gyanúsított esetében hat tolmács közreműködésével történt kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt - olvasható a közleményben. A BRFK a magyar büntetőeljárásjog szabályai szerint folytatja a baleset körülményeinek vizsgálatát. A közleményben felidézik, hogy a balesetről május 29-én 21 óra 15 perckor történt az első állampolgári bejelentés a rendőrségre. Az első bűnügyi egység a bejelentéstől számított 14 percen belül érkezett a helyszínre (az első vizirendőr gyakorlatilag az állampolgári bejelentéssel megegyező időpontban bekapcsolódott a személyek mentésébe, felkutatásába). Az ügy kiemelt tárgyi súlyára tekintettel Pintér Sándor belügyminiszter a hajóbaleset körülményeinek minden részletre kiterjedő, ugyanakkor gyors vizsgálata érdekében nyomozócsoport felállítását határozta meg. Az átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező hatvan emberből álló nyomozócsoport a baleset óta pihenőidejét leszűkítve 6180 munkaórát teljesített - írták a közleményben. A nyomozócsoport tagjai folyamatosan elemzik a különböző adatbázisokból származó több tízezer adatot, 16 térfigyelő kamera lefoglalt felvételeit, illetve a rendőrség felhívására az állampolgároktól származó, a rendőrségnek átadott videó- és kamerafelvételeket. A balesetben részes szállodahajón igazságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával a rendőrség szemlét tartott, kamerafelvételeket foglalt le és 4896 digitális fényképfelvételt készített. Lefoglalta a szállodahajón fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát. A több mint nyolc órán át tartó szemlén lefoglalt informatikai adatállomány együttes mérete meghaladja a két terrabájtot - közölte a BRFK. A nyomozók a vizsgálat teljessége érdekében felvették a kapcsolatot a Duna menti tagállamok valamennyi társhatóságával, valamint a holland rendőrséggel. A nyomozócsoport vezetője folyamatosan egyeztet a nyomozás felügyeletét ellátó ügyészi ügyfeldolgozó csoporttal, a nyomozati cselekményeknél ügyész van jelen. A nyomozócsoport vezetőjét és vonalvezetőit Budapest rendőrfőkapitánya naponta kétszer beszámoltatja - írta a BRFK, kiemelve: "a nyomozás eredményes befejezéséhez valamennyi személyi és tárgyi feltétel rendelkezésre áll". A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart. MTI
Címkék: 

A moped tizenkétszer veszélyesebb mint az autó

2019.06.08.
Ismerd fel a saját kockázataidat – így hangzik a kampány jelmondata. A statisztika szerint a magyar határral szomszédos tartományban 79 fiatalt ért baleset tavalyelőtt mopedozás közben, közülük 41-en 12 és 16 év közöttiek voltak. Ha a 15 év körüli korosztályt nézzük, az összes mopedbaleset 65 százalékát ők adják, tudatosítanunk kell bennük, hogy a moped 12-szer veszélyesebb, mint az autó, a mopeden ugyanis nincs kaszni – nyilatkozta Sabibe Kaulich, a Közlekedésbiztonságért szervezet vezetője. Számos rendezvényt rendeznek e témában, s olyan fiatalokat is meghívnak előadóként, akik átéltek már mopedbalesetet, így közvetlen érintettként tudják felhívni mások figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

Megnyílt az első magyarországi CUPRA márkakereskedés

2019.06.08.
CUPRA néven egy új, saját identitással rendelkező márkát indított a SEAT 2018-ban, amely a korábbi paletta legsportosabb, azaz CUPRA felszereltségű modelljeit gyűjti egy kalap alá, így az egész motorsport és verseny részleget is, amely eddig a SEAT Sport keretein belül működött. A SEAT az egyik leggyorsabban növekvő márka Európában, pénzügyileg és értékesítésben is történetének legjobb eredményét érte el tavaly: összesen 517.600 járművet adott el 2018-ban, amely 10,5 százalékkal haladta meg a 2017-es teljesítményüket. Ezzel párhuzamosan az üzemi nyerség 2017-hez képest 33,4 százalékkal 254 millió euróra nőtt, s a márka forgalma 3,1 százalékkal 10,2 milliárd euróra gyarapodott, így minden adott volt a CUPRA beindításához. „A SEAT évek óta jelentős erőforrásokat fordít kutatás-fejlesztésre, ennek eredménye az autóink minőségében és a vásárlói visszajelzésekben érzékelhető igazán, hiszen Európa szerte, így hazánkban is szép sikereket érünk el. Ami pedig különösen fontos, hogy ilyen eredményekkel nagy stabilitással vághatunk neki azoknak a kihívásoknak, amelyeket az elektromos autózás támaszt a gyártók elé – tájékoztatott Papp Zoltán, a SEAT márkaigazgatója a márkakereskedés ünnepélyes megnyitóján. – A márka fejlődésének következő lépcsőfokát jelenti a CUPRA bevezetése, amellyel azokat a vásárlókat célozzuk, akik nem szeretnének volumen modellt vásárolni, de német prémium autóban sem ülnének szívesen, hanem olyan egyedi autót keresnek, amely nem jön velünk szembe minden nap az utakon. Idén várhatóan huszonöt-harminc CUPRA találhat gazdára hazánkban.” A tervek alapján Európában a SEAT márkakereskedések 20 százaléka kap jogot arra, hogy hivatalos CUPRA kereskedéssé váljon, ez megközelítőleg 260 értékesítési pontot jelent majd az öreg kontinensen. Hazánkban az adottságainak köszönhetően a Duna Autót választotta a Porsche Hungaria erre a szerepre, így az óbudai SEAT kereskedést alakították át a CUPRA előírásoknak megfelelően. Ettől függetlenül a hazai SEAT márkakereskedések is értékesíthetik a bevezetést követően az új márkát. Az SUV-k népszerűségének köszönhetően a CUPRA az Atecával lépett elsőként piacra, amely a 300 lóerős, 2.0 literes TSI motorjának, feszes futóművének, a 4Drive összkerékhajtásnak és a nagy teljesítményű Brembo fékeknek köszönhetően igencsak népszerűnek bizonyult a különleges formákat és sportos autókat kedvelő, ám mégis egyedi modelleket kereső vásárlók körében. Így röviddel a márka bevezetését követően már 14.400 darabot értékesítettek 2018-ban a négykerekűből. Az Ateca mellett a Leon CUPRA R is újdonságként érkezik a kínálatba, amely szintén a 300 lóerős, 2.0 literes TSI motorral, 4Drive összkerékhajtással és 7-sebességes DSG váltóval kapható. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Porsche Hungaria minket választott a CUPRA hivatalos magyarországi értékesítési partneréül – mondta el Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója. – Június hatodikától a CUPRA Ateca kedvezményes finanszírozással vásárolható meg kereskedésünkben: harminc százalékos önrész befizetésével és harminc százalékos maradványértékkel, harminchat hónapos futamidővel, százötvenkilencezer-kilencszázkilencven forintos havi díjért juthatnak hozzá a vásárlók.” Jövőre három újabb modell érkezhet a kínálatba, az új Leon alapjaira épülve bemutatkozhat az ötajtós és a kombi CUPRA Leon, valamint a CUPRA Formentor is, amely a legkorszerűbb technológiát és a vezetés élményét egyesíti a nagy teljesítményű plug-in hibrid motorral. Az előzetes információk alapján a Formentor a beépített akkumulátor csomaggal tisztán elektromos módban 50 kilométer megtételére lesz képes WLTP menetciklusban.                
Címkék: 

Év Magyar Autója: Két autót nevezett a Volkswagen

2019.06.08.
Volkswagen Passat Európa egyik legnépszerűbb autója immár több mint 30 millió példányban készült az elmúlt évtizedek során, a legfrissebb generációt tavasszal mutatták be és hamarosan hozzánk is megérkezik. Ebben a modellben alkalmazza először a Volkswagen az intelligens sebesség- és sávtartó rendszerét, amely 0 és 210 kilométer/óra sebesség közötti tartományban részben automatizált vezetést tesz lehetővé.  Vészhelyzeti kormányzás-asszisztense szükség esetén fékezéssel javítja a kikerülési manőverek biztonságát, az autó világításáról pedig LED mátrixfényszórók gondoskodnak, az autó nyitása, zárása és indítása akár mobiltelefonról is lehetséges, de ezeknél is fontosabb, hogy a Passat hálózatból tölthető GTE hibridje immár 70 kilométeres elektromos hatótávval rendelkezik. Volkswagen ID.3 Lezárta az online előjegyzések felvételét az ID.3 villanyautó első, 30 ezer példányos modellszériájára a Volkswagen, az autó várhatóan jövő nyáron érkezik meg hozzánk.  Az akkumulátortól függően 330, 420 vagy 550 kilométeres hatótávval (WLTP) rendelkező Volkswagen ID.3 elektromos autó idén ősszel debütál a nagyközönség előtt a frankfurti IAA autószalonon. A megrendelések teljesítését 2020 áprilisától kezdi meg a Volkswagen, a gyártás 2019 végén kezdődik meg a jelenleg átalakítás alatt álló zwickaui gyárban. A modell várható sikerét jelzi, hogy a megrendelésfelvétel első óráiban összeomlottak a szerverek a nagy érdeklődés miatt. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire. További részletek: www.evmagyarautoja.hu

Már akkor is biztonságban lehetünk, ha idősebb autóval kelünk útra

2019.06.08.
Mindannyiunk rémálma egy jól induló autós családi nyaralás, amit tönkretesz egy műszaki hiba, és ami miatt idegen országban az út szélén vesztegelünk.. A gépjármű javítása, illetve elszállíttatása, de már önmagában a segítségkérés sem egyszerű dolog külföldön, idegen nyelven, főleg ha ez például egy éjszakai országút mellől válik szükségessé. Az Europ Assistance Magyarország az ilyen és hasonló helyzetekre nyújt megoldást most bevezetett új szolgáltatásával, amely egyszerre tartalmazza a gyors segítségnyújtást, és a mögötte álló biztosítást.  Az új termék egyedülálló a hazai piacon, mivel mostantól korlátozás nélkül köthető idős gépjárművekre is, és egy átlagos nyaralás időtartamára is, akár két-három hetes időszakra is. Ez annyit jelent, hogy akár egy 20 éves autóval útra kelő család is biztonságban érezheti magát műszaki meghibásodás vagy baleset esetén, mivel a szolgáltatás nem tartalmazza a korábbi, legfeljebb 300 000 lefutott kilométerre vonatkozó limitet sem. Az új biztosítás vonatkozik a belföldi utazásokra, illetve a külföldiekre egyaránt. Az autós az Európai Unió 28 tagországa mellett további 14 európai országban kap gyors segítséget. A szolgáltatás mögött a világ egyik legnagyobb asszisztencia szolgáltatója, az Europ Assistance világhálózata áll, a szerződések biztosítási fedezetét az Europ Assistance csoport írországi biztosítója nyújtja. A biztosítás tartalmazza a műszaki segélykocsi gyors kiküldését, amely elvégzi a helyszíni javítást és a gépjármű üzemképes állapotba hozását. Amennyiben a gyors javításra nincs lehetőség, a járművet a legközelebbi szervízbe szállítják. Új szolgáltatás, hogy amennyiben az autótulajdonos úgy dönt, hogy itthon szeretné megjavíttatni járművét, erre is van lehetőség. A szerződés tartalmazza a jármű hazahozatalát, illetve annak költségeit is egy bizonyos összeghatárig. A szolgáltatásról bővebben: www.autosos.hu Mint ismert, a hazai gépjárműpark átlag életkora sajnálatosan magas, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2018 végére elérte a 14,2 évet. A statisztika szerint az autópark átlagéletkorának növekedése 2007 óta folyamatos. 2007-ben a járművek átlagos életkora 10,3 év, 2010-ben 11,3, 2016-ban 13,9, 2017-ben 14,1 év volt. „Az ügyfelek részéről egyre nagyobb az igény az idősebb gépjárművekkel kapcsolatos szolgáltatásaink iránt. Ismert, hogy a hazai autópark átlagéletkora igen magas, ami sajnos magában rejti a járművek gyakoribb meghibásodásának lehetőségét is. Ezen szerettünk volna segíteni, s lehetőséget nyújtani ahhoz, hogy ügyfeleink a nyári utazási szezonban már akkor is biztonságosan útra tudjanak kelni családjukkal, ha idősebb járművel rendelkeznek. Termékünk egyedülálló Magyarországon, mivel segítségével kisgyermekekkel is bátran elindulhatunk a régi családi autóval, akkor is biztonságban lehetünk” – emelte ki az új biztosítási konstrukció előnyeit Kalmár László, az idén húsz éves Europ Assistance Magyarország régiós vezetője.

Mesél a szakértő – A remény hal meg utoljára

2019.06.07.
Közeledünk a 100. Mesél a szakértő esettanulmányhoz. Rovatunkban vásárlás előtti használt autó átvizsgálási kalandjainkról eredményeinkről számolunk be meglepő őszinteséggel. Nem egyszer fordult már elő, hogy annak ellenére, hogy az azonosításra alkalmas adatokat és fotó részleteket kitakarjuk, saját portékáját vagy portáját mégis felismeri a kereskedő, és a cikk megjelenése után nálunk jelentkezik, hogy vegyük le cikket. Nem szoktuk. Tessék nagy levegőt venni, kifejtős írás következik! A hirdetés egy részlete Más üzletét rontani nem szabad, a célunk a cikkekkel sem ez. Mi nem vagyunk Németország, sem Ausztria, sem más fejlett ország szintjén, hogy a használt autókkal kapcsolatban szóba jövő teendő mindössze annyi legyen: hogyan tüntessük el az országból őket. Nálunk az autósok szörnyen nagy hányada kényszerül arra, hogy beérje a használt piac kínálatával, hiszen csak erre van pénz. Írásaink célja a céges küldetésünk is egyben: ha már a fentiekben vázolt helyzetben vagyunk, minél több autóvásárló figyelmét hívjuk fel a használt autókkal kapcsolatos, sokszor elég jelentős kockázatokra. Nem csak a vásárlás kockázatos Persze ott kezdődik minden, hogy megvásárolunk valamit, ami nagyon nem olyan, mint amilyennek hirdették. A másik gond abból fakad, hogy sokszor nem vagyunk tisztában azzal, hogy egy tinédzser korban lévő autó – pláne, ha prémium – milyen fenntartási költségeket követel, feltéve, hogy azt eredeti méltóságának megfelelően szeretnénk üzemben tartani. Általában azért adnak el egy autót, mert olyan költséghelyek jelentkeznek, amelyeket nem kívánnak tovább finanszírozni. Cserélni kell a vezérlést, a kettőstömegű lendítőkereket, baj van a tüzelőanyag rendszerrel, telítődött a részecskeszűrő és még hosszan sorolhatnám az akár több százezer forintos javítási tételeket. A baj akkor van, ha ezekkel a tételekkel csak a vásárlás után szembesül az új tulajdonos. Heti 2-3 pórul járt autó tulajdonos Igazságügyi gépjármű szakértőként minden héten több olyan telefont kapok, hogy nemrég vettek egy autót, és az első szervizlátogatás, vagy komolyabb átvizsgálás után milliós összegű árajánlatokkal bombázták meg őket, annyira rossz állapotban van az autó. A legutóbbi ilyen egy szombathelyi kereskedésben autóbeszámítással vásárolt Mercedes-Benz C220T CDI esete volt. Műszakilag 300.000,- Ft ráköltésével tulajdonképpen egész jó állapotra hozták a kocsit, de a gyári diagnosztikai lekérdezés kimutatta, hogy a leolvasott futásteljesítménynél jóval több km van a kocsiban. Ilyen esetben – amikor 3-4 százezres költés után tulajdonképpen jó az autó -, hogy ne húzzuk egymás idejét azt szoktam javasolni, hogy hagyja a szakértőt és az ügyvédet, ne kezdjen bele hosszú és költséges jogi procedúrába, mert attól még nem lesz autója, hanem nyelje le a békát és inkább ne is idegeskedjen, mert egyszerűen nem éri. Újabban azt is szoktam tanácsolni, hogy írjon egy megfelelő hangvételű levelet a kereskedőnek, eladónak, mert terápiás jelleggel az is segíthet, de ez már a pszichológia asztala. Visszatérve a C Mercihez egy mondatra. Az ügyfél azért cserélte el a menő és jó állapotban lévő GLK-osztályos Mercedes-ét, mert sürgősen készpénzre volt szüksége. A tranzakcióval 900.000,- Ft maradt a zsebében, ebből költött háromszázat a kocsira, azonnal. Már csak hatszáz van meg a pénzből és innen kellene elkezdeni szakértőre és ügyvédre költeni. Azonnal belemenne még háromszázezer és akkor még csak a per kezdetére várunk. Szóval szakértőként két ingyenes jó tanácsom van. 1 – nem érdemes belemenni a procedúrába, 2 – legközelebb vásárlás előtt át kell vizsgáltatni. Okos ügyfél A második tanácsra hallgatott az az ügyfelünk is, aki reményteljesen tekintett egy 5-ös BMW megvásárlására, de biztos, ami biztos, megbízott minket a vásárlás előtti, helyszíni járművizsgálattal. Már a hirdetés is lelombozó volt. 1,3 millió forintért kínált E60-as. Pontosabban egy automataváltós 520i, ami 310.000 km-t mutat. Az új korában minimum tízszeres áron kínált felső-középkategóriás limuzin tehát elveszítette értékének 90%-át. Akkor vajon, milyen állapotban lehet most? Hmm? A 2004-es 520i kínálatot elnézve abszolút első helyen találtuk meg az autót, tehát ez a legolcsóbb. A legdrágább, szintén ennyi futással 2 millió forint. Hát, ha ez sem gyanús, akkor tényleg érdemes vizsgálatot rendelni. Több, egyenként is halálos sérülés Ezt a bűnügyi magazinokban, esetleg a krimikben szokták mondani a halottkémek, de akár a mi címünk is lehetett volna. Ugyanis a vizsgálatunk több olyan kizáró okot tárt fel, ami miatt ez a BMW abszolút rossz választásnak tűnik. A két leginkább rettegett tényező a tekert kilométeróra és a korábban összetörött jármű. Mivel előbbi beigazolódását már a címben sejtettem, kezdjük most a karosszéria állapotával! Ahol sárga az állapotmező, az nem megfelelő, ahol a piros keretű a festékréteg, ott nem gyári a fényezés Az, hogy a külső burkolati karosszériaelemek közül csak a bal hátsó ajtó tűnik eredeti fényezésűnek még elfogadható lenne. 15 év alatt egy autó mindenképpen összeszed jónéhány kisebb-nagyobb sérülést, ami után könnyen indokolttá válik egy „telifény” is, azaz, hogy a járművet körben újra fényezik, mert így elkerülhető, hogy a friss szín elüssön az eredetitől. De az A-oszlopon mért festékréteg vastagsági eredmények azonban már aggasztóbbak, a várt értékek kétszeresét mértük. Annak ellenére, hogy ennyi helyen fújták a kocsit rengeteg esztétikai hiba van rajta. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy teljesen indokolt egy „telifény”, az pedig a hibajavítással együtt nincs meg 400.000,- Ft alatt. Utastér Itt van egy két elgondolkodtató részlet. Például, hogy az üléslapok és a hátsó ülés háttámlája miért nem egyező kivitelű és mit keres még két ülés a csomagtartóban? Első ülések kompletten, hátsók részben cserélve. Hátsó fejtámlák? Miért nincs rögzítve a vezetőülés(!) biztonsági öv feszítője és miért világít a légzsákrendszer meghibásodására figyelmeztető lámpa a műszerfalon. (A két dolog nyilván összefügg.) A kormány viszont erősen kopott, pedig ezt viszonylag olcsón lehet jó állapotra hozni. A hátsó szélvédő elektromos naprolója nem működik. A navigáció DVD-je nincs meg. Most mit írjak, mennyiből áll helyre egy ilyen utastér? A motor A fedélzeti számítógépen is látható üzenet szerint a gyújtógyertyák cseréje 8.000 km-el ezelőtt lett volna esedékes, ezeket egy időszakos karbantartás társaságában mindenképpen ki kell cseréltetni. A gyertyák költségéhez vegyük hozzá a motorolaj és szűrő, légszűrő, pollenszűrő cseréjének költségét is és hát jó gazdaként nem lehet elkerülni egy vezérléscserét sem. Összegeket már nem írok. Van még egy kis olajfolyás a szelepfedél környezetében és néhán csövön, de tekintsük ezeket bagatell hibának. Kerekek Egy prémium autó küllemét alapvetően határozza meg, hogy milyen felni van rajta. A 17 collos gyári alumínium kerekek közül egy volt elfogadható állapotban, a két jobboldali fénysérült, a bal első peremsérült is volt. Ha kimaxoljuk a felnijavítást és igényesen újíttatjuk fel őket, akkor már meg is van a következő (minimum) százezer helye. A gumik minőségi besorolása sem volt köszönőviszonyban a BMW márkával. Három éves, 3 mm profilmélységű téli gumik voltak az autón, de csak tengelyenként azonosak, ráadásul az egyik első abroncs oldala sérült volt, tehát elkerülhetetlen a csere. A 17-es abroncsgarnitúra közepes minőségben, szereléssel legyen jó esetben 150.000,- Ft, és akkor ez még csak az egyik szezonra való készlet. Ezek mind nem számítanak Az a baj, hogy amiket eddig soroltam, sok autóvásárló szemében megoldható problémának tűnik, pedig ha összeadjuk, akkor itt is könnyen adódik egy vételárnyi költség. Nem is beszélve a sok bosszúságról és vesződségről, ami a helyreállítással jár. De ha azt mondom, hogy a kocsiban a hirdetés 310.000 km-ével szemben legalább 524.000 km van, na, akkor az már baj! A BMW-t végül egy ablakemelő vezérlőegység letárolt hibája buktatta le, ahol a hiba bekövetkeztekor eltárolt üzemi állapot adatai között találtunk egy 524.280 km-es állást. Nem tudjuk, pontosan mikor volt ennyi az autóban, de hogy most már ennél is több van benne az biztos. De állapotot veszünk nem? De igen. Mennyivel másabb volna a helyzet, ha 524.000 km-t jelezne ugyan az autó, de látni lehetne rajta a folyamatos karbantartást, a törődést. Próbaút és emelés már nem volt Az ügyfelünk eleget látott így is, nem volt szükség további vizsgálatokra. Persze egy álommal szegényebb lett, de legalább nem sétált bele egy csapdába, amitől – többek között ezzel az írással is -  másokat szeretnénk megóvni. Segíthetünk?

Oroszországban csökkent az új autók eladása májusban

2019.06.07.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB által közölt adatok szerint májusban 137 624 új személyautót értékesítettek, ami 6,7 százalékkal kevesebb a tavaly májusihoz képest. A májusi eladáscsökkenés két éve a legnagyobb mértékű. Áprilisban az eladások 2,7 százalékkal csökkentek, márciusban 1,8 százalékkal nőttek, februárban pedig 3,6 százalékkal estek éves összevetésben. Az idei első öt hónapban 677 600 új autót adtak el Oroszországban, 2,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.  Májusban a legkeresettebb modell a Lada Granta volt, amelyből több mint 11 ezret adtak el, 30,7 százalékkal többet, mint tavaly májusban. Az eladási lista második helyén a Lada Vesta állt, amelyet a Kia Rio követett. Tavaly csaknem 1 millió 800 ezer új autót értékesítettek Oroszországban, 12,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Tavaly a legkeresettebb modell a Lada Vesta volt, amelyből az egy évvel korábbinál 40 százalékkal többet, 108 ezer 364-et adtak el.
Címkék: 

Eredményes tesztelésen van túl a Toyota Le Mans előtt

2019.06.07.
A Toyota az azt megelőző két drámai, az utolsó pillanatban elveszített Le Mans után tavaly aratott először diadalt a legendás pályán, a pilóták pedig – hiába van már zsebükben a világbajnoki cím – eltökéltek hogy megismételjék a tavalyi bravúrt, és ismét felálljanak a dobogó legfelső fokára. Fernando Alonso most áll utoljára rajthoz a TOYOTA GAZOO Racing WEC csapatának tagjaként, ám a pilóta és a versenyistálló korábbi tájékoztatása szerint a nem titkoltan a motorsport Tripla Koronájára áhítozó, ám egyes találgatások szerint a Dakar felé is kacsintgató sztárpilóta továbbra is a versenycsapat kötelékében marad. A szokásos futam előtti tesztelés volt az egyetlen lehetőség a csapatok számára a verseny előtt megismerni a 13.626 méteres La Sarthe pályát, így különösen fontos volt, hogy kihasználják a pályán eltölthető nyolc órát az autók felkészítésére. Indul a 2018-2019-es FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) utolsó eseménye. A legjobb köridőt Sébastien Buemi érte el, 8. rajtszámú TS050 HYBRID-jével, amivel Kazuki Nakajima és Fernando Alonso is versenyez. A 3 perc 19,440 másodperces köridő 0,809 másodperccel volt jobb a Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López által vezetett másik autó idejéhez képest, amivel egyébként Mike a leggyorsabb kört (3 perc 20,249 mp) futotta. A TS050 HYBRID-ek köridői valamivel gyengébbek voltak, mint amit a tavalyi tesztnapon elértek. Ez részben a nemrég elvégzett technikai kiegyenlítés miatt szükséges tízkilós súlynövekedésnek tudható be. A pilóták egész nap tökéletes, napsütéses időjárást élvezhettek, 30 fok körüli csúcshőmérséklettel. Ez lehetővé tette a csapat számára az aerodinamikai, mechanikai és hibrid rásegítési beállítások átfogó finomhangolását. Remekül kihasználták a nagyszerű időjárást, így a két TS050 HYBRID összesen 220 kört, azaz 2998 kilométert teljesített. A Le Mans 24 órás futamon történő induláshoz a tesztnapon az összes pilótának – még a Le Mans- és WEC-győzteseknek is – legalább három időmérő kört kell teljesítenie a pályán. Ennek a formaságnak minden TOYOTA GAZOO Racing pilóta gond nélkül eleget tett. A korábbi Le Mans-győztes, Brendon Hartley – aki jövőre már a csapat tagjaként indul majd itt – hivatalosan első alkalommal szerepelt a TOYOTA GAZOO Racing színeiben, hogy az előírt köröket teljesítve tartalékként beugorhasson, ha valamelyik pilótát le kellene cserélni. A csapat Le Mans-ban marad a versenyhét előtti felkészülés utolsó szakaszára, ami kedden, a 4,14 kilométeres Bugatti Circuit pályán tartandó shakedown-teszt lesz. A versenyhét vasárnap délután kezdődik az autók és a pilótáik bemutatásával Le Mans városközpontjában. Mike Conway „Kellemes érzés volt megtenni az első köröket reggel, ilyenkor tudatosodik az emberben, hogy elérkezett a nagy futam. Eleinte poros volt a pálya, de idővel aztán jobb lett. Többféle változtatást elvégeztünk az autón, így most, a versenyhéten igen jól megy. Az is fontos volt, hogy felvegyük a forgalom ritmusát. Idén 62 autó áll majd a rajtrácson, ezért résen kell lenni, nehogy időt veszítsünk.”   Kamui Kobayashi „Jól haladtunk ma, minden egyes alkalommal fokozatosan javítottunk a beállításokon. A pálya állapota szintén óráról órára javult, ahogy egyre több gumi került az aszfaltra. Összességében remek napunk volt, váratlan fejlemények nélkül. Természetesen soha nem vonunk le következtetéseket a tesztelésen elért köridőkből, mert ez még a futam legeleje, a pálya pedig csak jobb lesz később.”   José María López „Jó érzés Le Mans-ban lenni, mindig remek élmény ezt az autót itt vezetni. Már most érezhető a fantasztikus légkör, bár még közel két hét van hátra a versenyig. Ez az, amire egész évben várunk. Ma jól ment a munka, mindkét autó gyors volt, egyre magabiztosabbak és felkészültebbek leszünk, ahogy telik az idő a versenyhét előtt.”   Sébastien Buemi  „Pozitívan alakult a tesztnap, sok kört tudtunk teljesíteni. Az autó ugyanaz, mint tavaly volt, szóval nem voltak meglepetések. Rengeteg adatot kell elemeznünk, hogy az autó a lehető legerősebb legyen majd a jövő héten. Elég meleg volt ma, sokkal melegebb, mint tavaly ilyenkor, ezért hasznos volt megtapasztalni, hogyan viselkedik a gépünk ilyen körülmények között.”   Kazuki Nakajima „Nagyon meleg nap volt, de jó érzés ismét itt lenni Le Mans-ban, nagyon élveztem a vezetést. A mai célkitűzés az volt, hogy minél több kört tegyünk meg, újra ráérezzünk erre a pályára, és kipróbáljunk bizonyos abroncs-specifikációkat. Nem vagyok benne biztos, hogy a versenyhéten ugyanilyen körülmények lesznek majd, de minden egyes körrel egyre többet tanulunk. Szóval minden rendben, semmi gondunk nem volt.”   Fernando Alonso  „Több, mint száz kört tettünk meg ma, ami több mint ezer kilométert jelent autónként. Ez sok hasznos információt hozott a csapatnak, úgyhogy a tesztelés nagyon hasznos volt. Onnan folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk, és minden a terveink szerint alakult, szóval elégedett vagyok. Jó érzés volt meggyőződni arról, hogy minden rendben van.”   Brendon Hartley „Annyira jó volt ismét itt lenni ezen a fantasztikus pályán egy négykerék-hajtású, ezer lóerős hibrid autóval! Kicsit szomorú voltam, hogy alig három mért kör után vissza kellett mennem a bokszutcába, de végül is így terveztük. Nagyon élveztem az ismerkedést az autóval, fantasztikus volt minden, alig várom, hogy újra beülhessek.”   Tesztnapi időeredmények: 1. #8 TOYOTA GAZOO Racing 3 perc 19.440 mp 108  kör 2. #7 TOYOTA GAZOO Racing +0.809 mp 112 kör 3. #1 Rebellion (Jani/Lotterer/Senna) +1.883 mp 77 kör 4. #11 SMP (Petrov/Aleshin/Vandoorne) +2.621 mp 61 kör 5. #3 Rebellion (Laurent/Berthon/Menezes) +2.754 mp 84 kör 6. #17 SMP (Sarrazin/Orudzhev/Sirotkin) +2.759 mp 70 kör  
Címkék: 

Palkovics: Magyarország tud és akar buszokat gyártani

2019.06.07.
A miniszter kiemelte, a kormány célja az, hogy a következő hat év alatt hatezer buszt lecseréljenek a városi és helyközi közlekedésben. A kormány jelenleg vizsgálja annak a lehetőségét is, hogy a 25 ezernél nagyobb lélekszámú városokban három év múlva kizárólag elektromos, vagy más környezetkímélő meghajtású buszokat helyezzenek üzembe - mondta a miniszter.  Hozzátette, ehhez meg kell vizsgálni, hogy melyik az optimális megoldás, mert mindkét típus esetében sokféle igény merül fel. Egyebek mellett az elektromos busz esetében megfelelő töltőhálózat szükséges megfelelő kapacitással, de az is fontos, hogy a buszokat tudják szervizelni. Hangoztatta, hogy mindezt támogatja a buszstratégia, amely egyrészt kimondja, hogy a Magyarországon futó mintegy 8500 darab, 14 és 15 év átlagéletkorú buszt szeretnék lecserélni olyan, lehetőleg Magyarországon gyártott buszokra, amelyek környezetkímélők és fejlett utasbiztonsági rendszerekkel vannak felszerelve. Darabszám és hajtáslánc tekintetében mindenfajta technológiával rendelkezünk ahhoz, hogy Magyarországon itthon gyártott buszok fussanak - fogalmazott a miniszter. A hazai buszgyártás nem vonatkozhat csak Magyarországra, fontos az exportképesség is, és az, hogy nagyobb mértékben hazai hozzáadott értékkel gyártsanak. Erre kiváló példa a Kravtex-Kühne csoport, mert nyolcvan százalékban hazai hozzáadott értékkel gyártanak - mondta Palkovics László.  Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója a csoport buszgyártásának huszadik évfordulóján és az elkészült kétezredik Credobus bemutatásán elmondta, hogy az Econell 12 típusú, ultrakönnyű konstrukciójú elővárosi modell a cégcsoport egyik legkeresettebb típusa, amely a Volánbusz mellett valamennyi regionális közlekedési központ flottájában megtalálható. Jelenleg a helyközi közlekedésben minden harmadik busz Credobus - mondta. Hozzátette, hogy ezekkel a buszokkal évente több mint kétmilliárd forint összértékű üzemanyag-megtakarítást érnek el a szolgáltatók, ezáltal mintegy 16 ezer tonnával csökkentik a szén-dioxid kibocsátást. A cégvezető ismertette, hogy a csoport 2018-ban elindított, hárommilliárd forintos saját forrásból megvalósuló beruházási programjának keretében Győrben ezer négyzetméterrel bővítették a gyártócsarnokot és korszerűsítették az öntödét. A buszgyártásba pedig eddig több mint tízmilliárd forintot fektetett a csoport. Süli Csaba, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. vezérigazgatója hozzáfűzte, hogy a beruházási program keretében Mosonmagyaróváron négyezer négyzetméterrel bővítették a gyártó területet, továbbá munkásszállásokat alakítanak ki. A csoportnál a buszgyártás 1999-ben indult, jelenleg évente 250-300 buszt gyártanak. A vállalat hatszáz embert foglalkoztat. A cégcsoport 2019-ben a Rábától, az egri ZF-től, és az Autofertől együttesen várhatóan mintegy 1,5 milliárd forint értékű alkatrészt fog rendelni, és közel kétmilliárd forintot költenek különböző hazai műanyag, gumi, üveg gyártmányokra és egyéb termékekre - közölték.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója