Angliában fejleszti majd villanyautóit a Polestar

2019.06.04.
Már egy éve, hogy a Volvo bejelentette: korábbi teljesítménymodellekért felelős csapata külön utakra tér, és mostantól ők felelősek majd a kínai hátterű svéd autógyár villanyautóiért, amiket ezentúl tehát szimplán Polestarként forgalmaznak majd. Legutóbbi sajtóanyagukból már az is kiderül, hogy a fejlesztést és kutatást az Egyesült Királyságban képzelik el, egészen pontosan Coventryben, ahol dedikált fejlesztőközpont építésébe kezdenek. Az itt székelő mérnökök feladata teljesítmény-orientált elektromos hajtások fejlesztése lesz, hogy tovább bővíthessék a Polestar 2-vel elkezdett modellpalettát. Az új központ 60 dolgozónak biztosít majd munkalehetőséget, arra pedig igen egyszerű a válasz, hogy miért pont ezt a brit várost választotta a Polestar. Itt székel többek között a Jaguar-Land Rover is, a Geely dizájnstúdiója, illetve itt gyártják az új plug-in hibrid London Taxikat. Már idén elkezdhetik a munkát a Polestar új irodájában, később pedig további bővülést terveznek. A várakozások szerint az új brit csapattal sikerült kiváltaniuk az amúgy meglehetősen sikeres svéd csapatukat.  

Egy este két kocsit is loptak

2019.06.04.
A Szécsényi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két 17 éves nógrádszakáli lakos ellen. A jelenlegi adatok alapján a két fiatalkorú 2019. június 3-án éjfél körül Ludányhalásziban, egy ingatlan előtt – nyitott állapotban – parkoló Suzuki Maruti típusú gépkocsiba beült és azt ismeretlen módon beindította. A járművel a fiatalok Benczúrfalva belterületéig közlekedtek, ahol azt hátrahagyták. Ezt követően a településen egy szintén ház előtt álló nyitott tehergépkocsit a kesztyűtartóból kivett indítókulccsal beindítottak. A két fiú a Volkswagen Transporterrel Szlovákiába autózott, miközben azt átkutatták és a benne lévő készpénzt, a jármű hatósági engedélyét, üléshuzatát magukhoz vették, a forgalmi rendszámot leszerelték és ezeket eltulajdonították. A gépkocsit a két tizenéves Busa belterületén őrizetlenül magára hagyta. A rendőrök a fiatalkorúakat a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították és elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A magyar hatóság tagjai a személygépkocsit, míg szlovák kollégáik a tehergépkocsit felkutatták és lefoglalták.

Az M76-os egy újabb eleme került a helyére

2019.06.04.
Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője a helyszínen kedden tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy mintegy 170 milliárd forintos beruházással épül az a 40 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út, ami Zalaegerszeget és az M7-es autópályát köti össze. A leendő út a Modern városok program keretében, a már félkész zalaegerszegi járműipari tesztpályához kiegészítő tesztkörnyezetként is csatlakozva épül. Fotó: Varga György/MTI Az M76-os itteni szakasza az M7-es holládi lehajtójától 5,6 kilométer hosszú, amihez eddig egymillió tonna földet és félmillió tonna követ mozgattak meg. A tavaly kezdődött munkálatok egyik legkomplexebb eleme a két közutat, vasúti síneket és a Zala folyót is átívelő híd, amelynek leghosszabb gerendái több mint 44 méteresek és 56 tonna súlyúak - ismertette a képviselő. Kiss Boglárka, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. szóvivője hozzátette: a majdani csomópont "fél lóhere" alakot formáz és elsősorban Balatonszentgyörgy megközelítését teszi lehetővé. A hídszerkezethez szükséges 229 betongerendát vasúton szállították a helyszínre, ahol 400 tonnás daruval emelik be azokat a helyükre. A szóvivő elmondta azt is, hogy az M76-os első ütemének építése az időjárási körülmények ellenére is ütemterv szerint halad, a nyomvonal töltésének építése zajlik most. A tervek szerint ez a szakasz 2020 nyarára készülhet el.

Ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival

2019.06.04.
A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát. Közölték azt is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A reptéren található beléptetőrendszer felismeri az autók rendszámát, és automatikusan be- és kiengedi a járműveket. A felhasználók a szolgáltatást a normál percdíjakon felül 1 990 forintos reptéri díjért vehetik igénybe, amely automatikusan hozzáadódik az utazás végösszegéhez.

Le Mans előtt tiszteleg a Ford ünnepi versenyautó-fényezése

2019.06.04.
A 2019-es futam az utolsó Le Mans-i verseny lesz a gyár jelenlegi Ford GT-programjában, lezárva a Le Mans-ban versenyző gyári Ford GT-k történetének újabb dicsőséges fejezetét. “2016-ban a Ford visszatért Le Mans-ba, hogy megünnepelje a hihetetlen 1966-os győzelem 50. évfordulóját. A megemlékezés a lehető legjobban sikerült, hiszen megnyertük a versenyt,” emlékezett vissza Bill Ford, a Ford Motor Company ügyvezető elnöke. “Nagy pillanat volt számomra, amikor munkatársaink nevében felállhattam a dobogóra, így idén is nagyon várom, hogy Le Mans-ban méltóképpen teljesítsük e fejezet zárófutamát.”

Év Magyar Autója 2020 - íme, a győztes a logó

2019.06.04.
Az Autós Nagykoalíció logótervezési pályázatára 15 pályázó 19 igényes pályamunkát küldött be az április végi határidőig. A szakmai zsűri, amelynek tagjai Lenkei Balázs egyetemi adjunktus, Ferenczy Noémi-díjas iparművész és Scherer József emeritus professzor, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja egyhangú döntést hozott, amikor a négy pályamunkát benyújtó Varga-Lelkes Annamária 1-es számú tervét ítélte a legjobbnak. A nyertes pályázó 150 ezer forint díjazásban részesült. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is. Megkezdődtek a nevezések A díjakra autókat nevezni június 30-ig lehet. A Skoda elsőként nevezte be a Kodiaq RS és a Scala modellt a Magyarország Autója 2020 kategóriában, az Opel ugyanerre a díjra nevezte be az Astrát, a Corsát és a Crossland X modellt, míg az Év Zöldautója 2020 díjra a Grandland X Hybrid4 hálózatból tölthető hibridet és az elektromos Corsát jelölte. A Volkswagen a Magyarország Autója 2020 díjra a Volkswagen Passatot, míg az Év Zöldautója 2020 díjra a Volkswagen ID.3 villanyautót jelölte.  

Nagyon bejött az oroszoknak ez a kupé

2019.06.04.
Az új Lexus RC-t választották egymillió szavazat alapján Oroszországban az év kupéjának. De a japán gyártónak nem csak ez a modellje népszerű: a Lexus tavaly a harmadik egymást követő évben bizonyult a harmadik legnépszerűbb luxusautómárkának ott. 2018-ban a Lexus újabb értékesítési rekordot ért el Oroszországban; a márka 24.312 új járművet adott el. Az „Orosz Év Autója” nemzeti díj az autóiparban. A különböző kategóriák győzteseire januártól áprilisig online szavazhatnak a résztvevők.

Terepesítették a Superb-et is

2019.06.04.
A Skoda Superb combi scout formájában a cseh márka új csúcsmodellel egészíti ki offroad-változatai kínálatát. A hajtásrendszer, illetve a jármű aljának kőfelverődések elleni védőburkolatát és a 15 milliméterrel megnövelt hasmagasságot egyaránt magában foglaló megemelt és megerősített futómű, valamint az összkerékhajtás révén a Skoda Superb combi scout a műutaktól távol is kedvező benyomást kelt. Mindezt a vezetői profil-választás (Driving Mode Select) további Offroad üzemmódja is segíti, az adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC) pedig extrafelszereltségként rendelhető. A Skoda Superb combi scout-hoz két motor közül lehet választani: az egyik a 2.0 TDI 190 lóerős, 400 newtonméter maximális forgatónyomatékú változata, a másik a benzines 2.0 TSI erőforrás (272 LE). A terepes Skoda Superb is a scout-modellek stílusát viszi tovább. A Superb-család további tagjaitól eltérően új tervezésű, egyaránt alumíniumhatású alsó védőlemezekkel kiegészített, robusztus első és hátsó lökhárítót kapott, míg kerékjáratait, oldalküszöbeit és ajtói alsó részét műanyagborítások óvják. Az offroad-stílusú, robusztus modellek immár nagy hagyományokra tekinthetnek vissza a Škoda kínálatában, 13 évvel ezelőtt mutatkozott be ugyanis elsőként az Octavia második generációjának masszív offroad-külsejű kivitele.

Dunai hajóbaleset: újabb áldozatot azonosítottak

2019.06.04.
A rendőrség kedden azt írta, a Dunából kiemelt holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett nő a hajóbaleset kilencedik dél-koreai áldozata. A hatóságok továbbra is keresik az eltűnteket a Duna teljes déli szakaszán – tették hozzá. Merüléshez készül egy búvár egy úszó-pontonon a Dunán, a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében 2019. június 4-én. MTI/Szigetváry Zsolt Szerda este, nem sokkal 21 óra után a dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó a Margit hídnál összeütközött a Viking szállodahajóval. A Hableány másodpercek alatt elmerült. Az elsüllyedt turistahajón 35-en tartózkodtak: 22 nő, 12 férfi és egy gyermek. A kapitányon és a matrózon kívül a többiek turisták, illetve idegenvezetők. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Hétfő este a rendőrség azt írta, a hajóbaleset áldozataként azonosítottak a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, Hartánál egy férfiholttestet is. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója