2020.01.19.

Sergey Velmozhko Ukrajnából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

2020.01.19.

Ismét közvetlen éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és Európa több nagyvárosa között. Tizenhat év után a belga fővárosba tartó első nemzetközi éjszakai szerelvény Bécsből indul vasárnap este - közölte a helyi sajtó vasárnap.

2020.01.19.

Az Attitude Prévention egy infografikát készített, hogy megismertesse a személyszállító járművek helyes használatának szabályait.

 

2020.01.19.

A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az elmúlt évben 4,8 százalékkal több benzin és 5,5 százalékkal több gázolaj fogyott tavaly, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 5,3 százalékkal haladta meg az előző évit - írja az MTI.

2020.01.19.

Bíróság elé állítják azt a férfit, aki december 20-án Nagyatádon betörte egy autó szélvédőjét és oldalsó ablakait. 

 

2020.01.19.

A magyarországi tavakon már kialakult néhány centis jégtakaró, de egyelőre nagyon veszélyes rámerészkedni. Még várni kell a korcsolyázással.

2020.01.19.

A tizennégy évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben - írja az MTI.

2020.01.19.

Az üzemanyagárak emelkedése növelte döntően az átlagos fogyasztói árakat decemberben – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1-en.

2020.01.19.

A drónokat manapság nem csak szórakoztató céllal, fotók és videók készítésére használják. A megfigyelésen túl az utóbbi egy-két évben a világ számos részén váltak gyakorivá a drónok felhasználásával elkövetett támadások - írja a hirado.hu.

2020.01.19.

Pierre Gasly és Daniel Kvyat egészen hasonló karrierútnak járnak különböző szakaszaiban. Mindkettőjüket előléptették a Toro Rosso csapatából a Red Bull ülésébe, majd mindketten rövid idő alatt újra a kisebbik csapat autójában találták magukat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.17
A címvédő Nagy Norbert nyerte az autós hegyi Eb németországi állomását és továbbra is vezet. ..
2024.06.17
Egymást érik a súlyos esetek az M3-as autópályán: Mezőkövesd térségében baleset, Bagnál autótűz....
2024.06.17
Jet-ski élménynappal, mentett kutyák strandolásával, és vegán ebéddel ajándékozza meg a Jet Power....
2024.06.17
A BMW 2-es Coupé párját ritkítja a kompakt szegmensben, hiszen extrovertált sportosságát és mérnöki....
2024.06.17
Megérkezett az első Budapesten összeszerelendő CAF-villamos kocsiszekrénye a megrendelt és gyártás....
2024.06.17
Kisteherautóval karambolozott egy terepjáró az M7-esen, Székesfehérvár és Pákozd között, közölte a....
2024.06.17
Csaknem másfél millió kilométert futott hat év alatt egy Toyota Tundra motorgenerál nélkül. Az autó....
2024.06.16
Ötven vadonatúj csuklós dízelautóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba. A modern,....
2024.06.16
A Monacói Nagydíjon leleplezett Purespeed Speedster a limitált szériás, exkluzív Mythos sorozat....
2024.06.16
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Gyógymód. ..