Gázolás miatt késésekre kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló vonatok közlekedésében, valamint a balatoni vasútvonalakon is hétfő reggel.
A győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának diplomaátadóját február 20-án rendezték a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. Az ünnepségen Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a közel száz frissdiplomás fiatal szakembert.
A 34 éves Sebastian Nittnaust két ismeretlen támadta meg csütörtökön szülei szőlőjében Golsban (Neusiedl am See kerület). A földre lökték, majd ellopták az autóját és a mobiltelefonját, és elhajtottak Magyarország felé – írja az orf.at.
Két személyautó ütközött össze frontálisan a 81-es főúton, Sárkeresztestől északra a 10-es kilométernél, ezért teljes szélességében lezárták a főutat – közölte az Útinform vasárnap este a honlapján.
A dél-koreaiak keresik a kihívást, bármire felkészítik autóikat. Például mentésre.
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Náthás akkumulátor.
A BYD két év múlva megkezdi a szilárdtest-akkumulátorok beépítését az autóiba – fedte fel Szun Huja-dzsun, a BYD sencseni akkumulátorgyárának műszaki igazgatója.
A 2024-es rekordév után idén januárban tovább emelkedett az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Az idősek különleges követelményeket támasztanak az autóval szemben. Ilyen például a megemelt üléshelyzet és a jó áttekintés. Ezek a modellek megfelelnek a tökéletes senior autó ADAC kritériumainak – írja honlapján a Német Autklub. A kínálatból kitűnik, hogy nem a magyar nyugdíjasokra gondoltak...
Egyetlen generációt élt meg, ám ez alatt kultikus státuszra tett szert az FJ Cruiser, a Toyota deklaráltan stílusvezérelt terepjárója. Feltámasztása mindig is központi téma volt a rajongók körében, és most úgy tűnik, akár már az...