BÉT

BÉT - Csökkenésre számítanak az elemzők

2013.09.30.

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

    Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: az amerikai költségvetési vita miatti kedvezőtlen nemzetközi hangulat várhatóan a hazai részvényindexet is lefelé mozgatja majd.
    Az elemző szerint nagyobb mozgás, illetve némi emelkedés az Egisnél lesz, miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken jóváhagyta a Servier-csoport vételi ajánlatát. A részvényenként 28 ezer forintos ajánlattal a befektetők október 2. és november 5. között élhetnek.
    Csökkenésre számít Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője is, aki szintén az amerikai költségvetési vita miatti bizonytalanságot emelte ki. A reggeli órákban már jelentős csökkenés volt az ázsiai tőzsdéken, és ez várható az európai börzéken, valamint a BÉT-en is - mondta.
    A hazai papíroknál Nagy András szintén az Egist és a PSZÁF jóváhagyását emelte ki, ami szerinte is hozhat kisebb pozitív reakciót a papíroknál.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,14 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 18 659,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 200 forinttal, 1,25 százalékkal 15 860 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,60 százalékkal 4356 forintra erősödött, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,60 százalékkal 307 forintra esett, forgalma 427,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,26 százalékkal 3840 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 4,1 milliárd forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,24 százalékkal 27 500 forintra nőtt.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A hónap tragikus híre, hogy motorozás közben életét vesztette egy fiatal kolumbiai motoros, aki....
2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....