Chrylser 300

Visszatér a Chrysler ikonikus szedánja, lehetséges, hogy vele együtt egy új Lancia is?

2025.08.27.

A Chrysler hisz abban, hogy van jövője az elegáns szedánoknak, ezért 2029-re szeretnék visszahozni a 300-as modellt.

A Chrysler 300 az ismertebb szedánok közé tartozik, mivel 2023-as gyártásáig ez volt az utolsó amerikai szedán. Európában Lancia Thema néven árulták a modellnév második generációjaként, és bár itthon nem igazán tudott labdába rúgni a német prémiumok mellett, mégis fel-feltűnt az utcai forgalomban. Azonban a rég erős mindkét márka mostanában súlyos problémákkal küzd. Bár terveznek új autót, a  Lanciának jelenleg egyetlen modell, a kis Ypsilon alkotja a palettáját, míg a Chryslernek kettő, a Pacifica és a Voyager. Ez változni fog a jövőben, mivel a Lancia újra vissza akar térni a piacra, míg a a Chrysler pedig nemrég jelentette be, hogy az alig két éve kifutott 300-as modell visszatér.

A Halcyon koncepció lesz az új 300 alapja.

A nagyméretű családi szedán 300 néven érkezik majd, és rengeteg dizájnelemét a gyártó Halcyon nevű koncepciója adja, amit tavaly mutattak be. A 300-as mindig is az a fajta autó volt, ami egyszerre elegáns és brummogós, valódi amerikai gép, V8-as Hemi motorral. A Lancia változat persze ennél valamivel szerényebb hajtást kapott, de a külsőn nem változtattak. A Chrysler 300 tényleg sokat jelentett a tengerentúlon, mivel a cégcsoport 2008-ban a csőd szélén állt, olyannyira, hogy kiszedték a villanykörtéket a gyáraikban, hogy spóroljanak a számlákon. Az új generációs 300-as ekkor még csak tervezési fázisban volt, de a Chrysler úgy döntött, folytatják a munkát.

A Halcyon is valami hasonlót reprezentál, és bár kérdéses, megmarad-e a Chrysler, azért talán nincs ennyire nagy bajban a cég, mint 2008-ban. A futurisztikus külsejű koncepcióautó a Chrysler abbéli hitét jelképezi, hogy van jövője az elegáns, egyben funkiconális szedánoknak az SUV-k és crossoverek tömegében. Sőt, még a Stow 'n Go üléseknek is lehet esélye (a koncepcióban az üléseket bele lehet süllyeszteni a csomagtartóba, hogy még nagyobb teret kapjunk).

A Motortrend szerint így fog kinézni a 300-as szedán.

Szegény ember Bentley-je

A 300-at sokszor csúfolták, mivel prémium szedán akart lenni, de árcédulája és minősége is a Bentley és más hagyományos gyártók alatt volt. Ez persze megfizethetőséget is jelentett. 2023-ban mégis úgy döntöttek, átalakítják kanadai gyárukat és az elektromos modelleknek adják át a helyet. Bár nem akarták teljesen elkaszálni a 300-as hagyatékát, akkor arra voltak tervek, hogy a Chrysler Airflow crossover lesz a modell utódja, de az elmúlt két évben rengetegszer gondolták át a tervet, mígnem arra jutottak, hogy lesz egy crossover 2027-re, később pedig egy szedán.

Az 5,7 literes, V8-as Hemi persze nem jön szóba az új modellek hajtásánál, helyette az STLA platformra szeretnének áttérni, amely minden hajtáslánccal működik: belső égésű, hibrid, plug-in hibrid és akksis modellek is építhetőek rá. Az eredeti tervek a Chryslernél arról szóltak, hogy minden új modell teljesen elektromos lesz, de azt látják, a vevők egyelőre még nem állnak készen az EV-kre, így a legcélszerűbbnek egy hibrid hajtás látszik. És bár a Hemi továbbra is népszerű, a belső égésű motor valószínűleg inkább a soros, hathengeres, 3,0 literes, turbós Hurricane-je lesz. Második megoldás lehet még az eTorque hajtás, amit a Ram 1500-ban használnak, ahol a hibrid hajtást a 3,6 literes Pentastar V6-os motor egészíti ki.

A "szegény ember Bentley-je" megfizethető, mégis elegáns és erős.

A szedánt összkerék-meghajtásúra tervezik. Az STLA nagy platformja azért is hasznos, mivel 400 és 800 voltos feszültséget elbír és nagyjából 640 kilométeres a hatótávja. A platform mellett a 300-as az STLA Smart Cockpitjét és STLA Brain operációs rendszerét is megkapja, illetve az STLA AutoDrive-ot is, amely pedig a különböző vezetést támogató rendszereket takarja. Az utolsó indok pedig, hogy a Chrylser ezzel a platformmal akar fejleszteni, az az, hogy ha mégis meggondolják magukat a szedánnal kapcsolatban, bármikor át tudják alakítani a formatervet egy crossoverre.

Az pedig, hogy ez a fejlesztést miben segíthet a testvérmárka Lanciának, szimplán egyszerű találgatás. De azt gondolom, mivel a múltban az európai piacon nagyobb sikerrel tudták eladni a Lancia-matricás Chryslereket, ha a szedán sikeres, itthon is megjelenhet a modell, de az olasz márkajelzéssel. Ez pedig egy érdekes vetélytársat jelenthet a szegmensnek, amelyet könnyűszerrel uralnak a német modellek.

Képek forrása: Stellantis 

 

Forrás: 
Motortrend

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....
2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....