A biztonságos vezetésért kampányol az AutoWallis Csoport

2023.05.23.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) motorkerékpár-beszállító partnere, az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor és a BRFK Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottsága idén különleges videót készített a gyorshajtásból eredő balesetek visszaszorítása érdekében. Az edukációs videóban a BRFK kötelékében szolgáló két motoros rendőr mellett Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-versenyző, MotoGP világbajnok, valamint Kiss Norbert, négyszeres Európa-bajnok kamionversenyző is szerepet kapott. Az AutoWallis leányvállalata és a BRFK azért döntött a közlekedésbiztonsági videó elkészítése mellett, mert tavaly – a KSH adatai alapján – összesen 20 752 baleset történt Magyarország útjain, ebből több mint 10 ezer járt súlyos sérüléssel, a halálos balesetek száma pedig ezer feletti volt. A rendőrségi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gyorsulási versenyek még mindig gyakoriak a közutakon. A Wallis Motor példát szeretne mutatni, hogy a versenyzésre született autókat is a helyükön kell kezelni, így az autókereskedéseknek is ki kell venni a részüket abban, hogy felhívják a figyelmet: az általuk forgalmazott modelleket vezetni ugyanúgy felelősség, mint élmény. Az AutoWallis Csoport elkötelezett a fenntartható működés és a társadalmi értékek mellett, így a tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalatai közül elsőként dolgozta ki Zöld Finanszírozási Keretrendszerét, idén márciusban pedig publikálta első fenntarthatósági (ESG) jelentését, melyben áttekintette működését, meghatározta a fenntartható működéshez köthető főbb folyamatokat, és átalakította a jelentéskészítéséhez szükséges belső információs rendszerét. Az AutoWallis terve, hogy 2024 végére megszerezze ESG minősítését. A közlekedésbiztonsági videó az alábbi linken érhető el: Az utca nem versenypálya – vigyázzunk egymásra!    

A vas helyett a szoftver az autóipar jövője: egy mai felsőkategóriás autóban már 100 millió sornyi kód fut

2023.05.23.
Négy tektonikai jelentőségű technológiai megatrend hajtja jelenleg az autóipar történetének eddigi egyik legjelentősebb átalakulását. Az egyik ilyen a perszonalizáció vagyis személyre szabhatóság, hiszen az autókban futó szoftvereknek köszönhetően egyre több funkció szabható testre, az okostelefontokhoz hasonlóan számos applikáció tölthető le a gépjármű rendszerére. A másik megatrend az automatizált mobilitás: már a jelenlegi autókban is számos vezetést támogató önvezető funkció érhető el – gondoljunk csak a parkolási asszisztens megoldásokara, ezek sora a jövőben pedig egyre inkább bővülni fog. A harmadik ilyen trend az összekapcsoltság: a modern járművek az IoT megoldásoknak köszönhetően egyre inkább képesek lesznek majd egymással kommunikálni, ezáltal jelentősen csökkenhet a balesetek száma az utakon. A negyedik, iparágat meghatározó megatrend pedig az elektrifikáció, vagyis „villanyosítás”, mely az előző háromhoz hasonlóan szintén sokkal inkább a szoftver-, mint hardverfejlesztés oldalról jelent forradalmi változást és támaszt kihívásokat. „Az autóipari fejlesztések ma már sokkal inkább a szoftverről szólnak, hiszen az autók architektúrája, technológiai rendszerének felépítése egyre összetettebbé válik. Ki lehet mondani, hogy szoftver forradalom zajlik az iparágban. A számok is beszédesek, hiszen amíg egy átlagos iPhone alkalmazás mintegy 40 ezer sornyi kódból épül fel, a Firefox legújabb verziója 9,7 millió, a teljes Facebook 62 millió sornyi kódból, addig egy modern felsőkategóriás autó szoftveres megoldásai mintegy 100 millió sornyi kódból épülnek fel. Ez a szám pedig egyre csak nőni fog: néhány év múlva 2-300 millió sornyi kódról beszélhetünk, míg a teljesen önvezető autók rendszerei, várhatóan mintegy 1 milliárd sornyi kódot tartalmaznak majd” – hívta fel a figyelmet a Craft Konferencián előadásában Mészáros Attila, a Bosch Magyarország vezetői élmény területének szoftverfejlesztési igazgatója. Életeket ment a mesterséges intelligencia Az önvezető autózás, vagy automatizált mobilitás terén is jelentős fejlesztések zajlanak, melyekből a Continental magyarországi fejlesztő központja is kiveszi a részét. A szakmán belül, az önvezetésnek 6 szintje van (0-tól 5-ig terjedő skálán), melyből a jelenlegi autók a kettes szintet érik el, hiszen a mai autókban már számos automatizált vezetéstámogató funkció megtalálható: a sávtartástól, az adaptív tempomaton keresztül az automata vészfékezésig. „Az önvezető technológiák evolúciójában hamarosan elérjük a harmadik szintet, ami azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben a sofőrnek már nem kell a vezetésre összpontosítania, hanem végezhet más tevékenységet is. Az ötödik szint pedig azt jelenti majd, hogy sem kormány, sem pedál nem lesz már az autókba építve. Az biztos, hogy ehhez a fejlődéshez nagyon összetett algoritmusra van szükség, ami képes a világunk, környezetünk komplexitását kezelni. Ebben tud sokat fejleszteni a mesterséges intelligencia, ami képes arra, hogy a különböző szenzorokból, kamerákból érkező környezeti adatokat strukturálja és feldolgozza – mondta el előadásában Takács Árpád, a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központja Szenzor Fúziós Csoportjának vezetője. Becslések szerint a szoftverfejlesztők munkaidejének akár 42%-a is kárba mehet A régió legnagyobb nemzetközi, szoftverfejlesztéssel és technológiai trendekkel foglalkozó szakmai fesztiválja számos további aktuális, gyakorlati témával foglalkozott a technológia és szoftverfejlesztés területéről. A jelenlegi legforróbb globális téma, az AI és a gépi tanulás mellett fókuszba került a Platform Engineering és a Team Topologies módszertan, vagyis azok a megoldások, melyek a hatékony csapatmunkát támogatják. Illetve több előadás foglalkozott a felhőalapú fejlesztésekkel is. Szó esett egyebek mellett arról, hogy a „kódminőség” egy elvont fogalom, amely üzleti szinten nehéz értelmezni. Következésképpen a szoftvercégek a kódminőséget folyamatosan „feláldozzák” az új funkciók fejlesztésének oltárán. Ebből fakadóan becslések szerint a fejlesztők munkaidejének akár 42%-át is kárba mehet, ami felesleges stresszt és bizonytalanságot okoz, valamint a munkát a kelleténél kevésbé élvezetessé teszi. A mesterséges intelligencia a szoftverfejlesztői szakmára is „rá rúgta az ajtót” és sokan gyökeres változásokat prognosztizálnak a kódolás terén. Ezzel kapcsolatban a konferencián elhangzott, hogy az AI inkább kiterjeszti, bővíti az emberi képességeket, mintsem helyettesítené azokat. Emiatt a szoftverfejlesztői szakmának is meg kell találnia a mesterséges intelligencia helyét a munkafolyamatokban, hiszen a megfelelő módszerrel jelentősen növelhető a kódolás hatékonysága.  A digitális transzformáció a kiskereskedelmet és a szegmens egyik jelentős globális szereplőjét, a Tesco-t sem kerüli el. A Craft Konferencián a Tesco Technology több, szoftverfejlesztéssel foglalkozó, vezető beosztású munkatársa is részt, vett. Matthias "Maze" Reik, a vállalat szoftverfejlesztési vezetője előadásában bemutatta a Tesco által használt technológiai megoldások sokszínűségét, gyakorlati példákon keresztül, megmutatva, hogy hogyan lehet 1,6 millió mikroszervíz alkalmazást költséghatékonyan, összehangolva működtetni. Közel hárommillió forintos összdíjazású kódoló verseny A Craft Konferenciával egy időben, azonos helyszínen tartották a nagysikerű CraftHack hackathont is, így a többnyire pályakezdő kódolók lehetőséget kaptak arra, hogy meghallgathassák a programban szereplő előadásokat, részt vegyenek a networking eseményeken és a kiállítói arénában, valamint az élő pitchek során olyan cégeknek mutatkozhassanak be, mint a Tesco Technology, a Continental, az EPAM, vagy a Bosch. Az indulók három kihívás közül választhattak: a SEON jóvoltából kiírt feladat keretében egy olyan AI, vagy adat alapú megoldást kellett kitalálni, ami segít az online csalások elleni küzdelemben. A Hack&Heal szekció keretében a magyar egészségügyi rendszer néhány problémájára: a betegút javítására és a várólisták átláthatóvá tételére, valamint az egészségügyi felszerelések logisztikájának és elosztásának országos szintű javítására fogadtak javaslatokat. Míg a szervező CraftHub a saját kihívása keretében a programozó versenyek forradalmasításával, megújításával kapcsolatos megoldásokat várt. A verseny fődíját a HealthHub nevű projekt zsebelte be, amely mesterséges intelligencia segítségével képes sürgősség alapján rangsorolni a CT vizsgálatra várakozó betegeket, így képes optimalizálni és átláthatóvá tenni az egészségügyi várólistákat. A három kategória győztes és a fődíjas projekt összesen 7.500 eurónyi (közel 3 millió forintnyi) pénzdíjazásban és egyéb juttatásokban is részesült. A fődíjas HealthHub pedig egyeneságon bejutott Európa legnagyobb programozó versenyére, a Junction hackathonra, valamint a finnországi versenyre való kijutásban és ott tartózkodásban is támogatást kapnak a fődíj keretében. A verseny három kategóriájában összesen több mint 40 projekttel neveztek az indulók.  
Címkék: 

Egy újabb német cég mondott daszvidányiát az oroszoknak

2023.05.23.
Az autóipari beszállító és abroncsgyártó Continental fontos lépést tett előre az Oroszországból tervezett kivonulással. A Kaluga városában található, 1100 főt foglalkoztató üzemet eladták az orosz S8 Capital cégnek. Sok más céghez hasonlóan a Conti is ezzel a döntéssel reagált az Ukrajna elleni orosz agressziós háborúra. Illusztráció: Continental Az üzemben a Continental autógumikat, klíma- és szervokormányokat, valamint légrugós rendszerek alkatrészeit gyártotta az orosz piac számára. Az értékesítés része a moszkvai gumiabroncs-értékesítő cég is. Az ügyletet az illetékes hatóságok jóváhagyták - közölték. A felek megállapodtak abban, hogy nem hozzák nyilvánosságra a vételárat és egyéb részleteket. A Continental szerint továbbra is részesedéssel rendelkezik egy tachográfokat gyártó vegyes vállalatban, körülbelül tíz alkalmazottal. Az értékesítési folyamat előrehaladott állapotban van, és a szükséges hatósági jóváhagyások még függőben vannak. Moszkvában is vannak értékesítési irodák, amelyek körülbelül 30 alkalmazottat foglalkoztatnak. Itt is még keresik az ellenőrzött kivonulást.  

Újabb Lexusokba ülhettek a Pick Szeged kézilabdásai

2023.05.22.
Miközben az autópiac az elmúlt években újabb és újabb kihívásokkal kellett, hogy szembenézzen, a szigorodó emissziós előírásoktól a koronavíruson és a chip és félvezetőhiányon át az ukrajnai háború autóipari beszállítókra gyakorolt hatásáig, a magyarországi újautó piaci zöldülésének motorjaként ismert Toyota és Lexus évről évre rekordokat döntve növelte hazai értékesítéseit és piaci részesedését, a Toyota pedig évek óta őrzi piacvezető pozícióját. Lexus sorakozó Szegeden, a Kovács Autóháznál. Ez biztos alapot teremt ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság mobilitási partnereként is ismert japán autógyártó ismét meghosszabbítsa az OTP Bank – PICK Szeged férfi kézilabdacsapattal 2011 ősze óta fennálló együttműködését. A korábban mintegy hét éven át Toyota modelleket használó csapat jövőbeni sikereit támogatandó a Toyota Central Europe Kft. és a Lexus Szeged márkakereskedés idén immár ötödik alkalommal biztosítja a környezetbarát Lexus modellek használatának lehetőségét a hazai és nemzetközi szinten is sikeres magyar kézilabda klub számára. Az ötszörös Magyar Bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes és egyszeres EHF-Kupa győztes csapat játékosai, az edzők és a vezetőség továbbra is vadonatúj ES szedánokat, NX közepes méretű és RX nagyméretű SUV-okat használhatnak majd. Az "elnöki" asztal: Szűcs Ernő Péter, Kovács Péter, László Richárd és Kárpáti László, Lexus márkavezető. „A Lexusra jellemző legendás megbízhatóságnak és minőségnek, valamint a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos meghajtás iránti fokozott ügyfélérdeklődésnek köszönhetően a Lexus kimagasló sikerrel zárta a kihívásokkal terhelt tavalyi évet. Ugyanez a legjobb teljesítmény iránti töretlen elkötelezettség segíti a magyar bajnoki címért idén is versenyben lévő OTP Bank – PICK Szeged férfi kézilabdacsapatát is. Az elmúlt több mint egy évtizedben a csapat számos emlékezetes pillanattal gazdagította a sport szerelmeseit, és számtalanszor bebizonyította, hogy a nehezebb időszakokon is túllendülve újra és újra képes a csúcsra érni” – mondta az autók átadásakor László Richárd. A Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója hangsúlyozta, épp az elmúlt évek rendkívüli kihívások terhelte időszakában érték el magyarországi történetének legjobb eredményeit. Ez tette lehetővé, hogy továbbra is kitarthassunk a csapat mellett. „Nagy öröm számunkra, hogy folytathatjuk az értékteremtő együttműködést, és bízunk benne, hogy támogatásunk további motivációt jelent majd a csapat számára a hazai és nemzetközi porondon elért további sikerekért folytatott küzdelemben. Támogatásunk a megújuló csapat iránti bizalmunk kifejezése, és reméljük, hogy az előttünk álló egy évben is számos közös sikernek örülhetünk majd együtt.” Játékosok, formaruhában. A Toyota és a Lexus immáron több mint egy évtizede hűséges partnerei az OTP Bank – PICK Szeged csapatának. „Az együttműködés legnagyobb próbáját a nehéz időszakok jelentik. Éppen ezért különösen nagyra értékeljük, hogy a Toyota és a Lexus abban az időszakban is kitart megújuló csapatunk támogatása mellett, amikor az egész autóipart súlyosan érintik a megnövekedett szállítási határidők. Mindent megteszünk azért, ahogyan az elmúlt évtizedben, úgy a jövőben is megszolgáljuk a belénk fektetett bizalmat” – mondta Szűcs Ernő Péter, a klub elnöke. Több mint három évtizedes Toyota márkakereskedői múlttal immáron tizedik éve láthja el a Toyota szegedi márkaképviseletét a Kovács Autóház, amely hat éve nyitotta meg Szegeden Magyarország második Lexus márkakereskedését. Mikler Roland elégedett. „Az első pillanattól igyekeztünk a város közösségének értékteremtő tagjává válni, amelynek kulturális támogatása mellett fontos pillére a Szeged egyik büszkeségének számító OTP Bank – PICK Szeged férfi kézilabda csapattal folytatott együttműködés. Éppen ezért természetes volt számunkra, hogy a nehezített piaci körülmények mellett is folytatjuk az OTP Bank - PICK Szeged férfi kézilabda csapat támogatását. Bízunk benne, hogy a megújuló csapat a jövőben is rengeteg sikerrel örvendezteti meg a szegedieket, a hazai kézilabda rajongókat és persze bennünket” – mondta Kovács Péter, a szegedi Toyota Kovács Autóház és a Lexus Szeged tulajdonosa, az ünnepélyes autóátadás házigazdája. Tőle tudjuk, hogy kilenc NX, nyolc teljesen új generációs RX modellt, valamint négy Lexus ES-t használhat majd a csapat a továbbiakban – valamennyi takarékos, öntöltő hibrid. Szita Zoltán üléspróbája. Ahogy felénk mondják, a használt, visszavett Lexusok nem „koppantak” 70 százalékukat május első harmadában eladták, ennyire már előfoglalásuk is volt. Ahogy a korábbi években, így idén is gyorsan gazdára találhatnak tehát a kézilabdások által visszaadott autók. „Nem félek attól, hogy egy is a nyakunkon marad, amiben az is szerepet játszik, hogy az új autók árának átlagosan 80 százalékáért kínáljuk a modelleket. A jellemzően 20 ezer kilométer körüli futásteljesítményű egyéves Lexusok lényegében új autók” – hangsúlyozta Kovács Péter. Az ilyenkor elmaradhatatlan csoportkép. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Európa kedvence lehet ez a most érkező kompakt Lexus

2023.05.22.
Június első hétfőjén mérföldkőnek ígérkező világpremierre készül a Lexus. A rendkívül szűkszavú beharangozóból semmi nem derül ki az LBX néven debütáló új modellről. Ugyanakkor a kedvcsináló illusztrációk alapján, ha biztosat nem is állíthatunk, jó eséllyel cáfolható az a nemzetközi autós sajtóban szárnyra kapott hír, hogy az újonc a Lexus első városi crossovere volna. A prémiummárkák hagyományosan kerülik a B-szegmenst. Jó okuk van erre: egyrészt a kisautók fizikai méretei behatárolják a mérnökök lehetőségeit a rugózási kényelem és a zajkomfort optimalizálása terén. Másrészt a kis lökettérfogatú és hengerszámú erőforrások járási kultúrája és erőkifejtése sem felel meg a prémiumszegmensben támasztott elvárásoknak. Végül, de nem utolsósorban, ebben a méretosztályban nincs akkora mozgástér az árképzésben, hogy a gyártók érvényesíteni tudnák a jobb minőségű anyaghasználatban, a magasabb színvonalú szolgáltatásban rejlő lehetőségeket. Mindezek az okok az előzetes fotón közölt autórészlet arányaival együtt arra engednek következtetni, hogy az LBX nem a Lexus UX kistestvére, hanem inkább féltestvére lesz. Ugyanarra a kompakt TNGA-C platformra épülhet tehát, ám szögletesebb karosszériájával az elegancia helyett a praktikumot helyezné előtérbe. Ez a törekvés jelenik meg egyébként a szintén előzmények nélkül érkező Lexus TX felső kategóriás szabadidőjárműben, amely várakozásaink szerint az RX praktikusabb, tágasabb alternatívája lehet (mindkét modell a TNGA-K architektúrát alkalmazza.) Az UX-ből kiindulva az LBX három különböző hajtáslánccal képzelhető el: a 2,0 literes benzinmotor mellett egy szintén kétliteres full hibrid variáns, valamint egy akkumulátoros elektromos kivitel is szóba jöhet. Európában ezek közül a 184 lóerős full hibrid lehet a legnépszerűbb, így nem valószínű, hogy másféle konfigurációban is elérhetővé teszi azt a Lexus. Minden észérv ellenére a premier pillanatáig nem kizárható, hogy az LBX mégis egy szubkompakt, azaz városi méretű crossover lesz. Ebben az esetben viszont az a kevésbé valószínű, hogy a prémiumcélokra eddig soha nem alkalmazott TNGA-B padlólemezre építik a típust; akkor már jobbak lehetnének az esélyei a globális piacokon egy tisztán elektromos városi szabadidőjárműnek, amely a szerény külső méretekre rácáfolóan tágas belső teret kínálhat, míg az akkumulátorcsomag biztosíthatja a komfortos rugózáshoz szükséges tömeget. Fotók: Lexus További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Dél-koreai cég gyárt alkatrészeket a Cybertruck számára

2023.05.22.
  Nemrég derült ki, hogy a Tesla nagy megrendelést adott le a Cybertruck alkatrészeinek gyártására. A maekyung.com dél-koreai weboldalon megjelent információk szerint a Seoyon E-Hwa beszállító kapta a megrendelést, és a cég ezt meg is erősítette. A megrendelés összértéke mintegy 300 milliárd von (78 milliárd forint).    A hírt a Tesla híroldala, a Teslarati is megerősítette azzal, hogy a szerződés 2028-ig szól. Az egyesült államokbeli piacon már jelen lévő Seoyon E-Hwa értékpapírjai szerepelnek KOSPI dél-koreai összetett részvényindexét adó törzsrészvények között. A vállalat egyebek mellett ajtópaneleket, lökhárítókat, ülések, tetőkárpitokat, csomagtartókat, csomagtartópolcokat, képernyőegységeket és karosszéria-oszlopokat gyárt.  A Seoyon E-Hwa által bérelt mexikói telephely közel lesz a Tesla austini gyárához. Az alkatrészbeszállító 13 milliárd von (3,3 milliárd forint) bérleti díjat fizetett, hogy alkatrészeket gyárthasson a Cybetruck-nak. A Seoyeon E-Hwa már júniusban külföldi munkavállalókat küld Mexikóba. A vállalat által gyártandó A-, B- és C-merevítők a Cybertruck karosszériájának és tetejének összekötésére szolgálnak majd. A hidegen hengerelt, rozsdamentes acélból készült, merev külső vázzal rendelkező futurisztikus kisteherautó a hagyományosoktól eltérő tervezési és gyártási módszerekkel készül ugyan, de bizonyos dolgokban megtartja a rég bevált és alkalmazott alkatrészeket és gyártási eljárásokat is.  A Tesla futurisztikus megjelenésű elektromos pickupját 2019 novemberében mutatták be nagy csinnadrattával, s már két napra rá csaknem 150 ezer megrendelés érkezett rá. A sorozatgyártás elkezdését ennek ellenére többször elhalasztották. Még mindig sokan kételkednek abban, hogy a Tesla vezérigazgatója, Ilon Musk Cybertruckkal kapcsolatos álmai valóra válnak. Bár most se tudjuk biztosan, hogy mikor érkezik meg az elektromos pickup, s mennyi időbe telik, amíg a nagyüzemi gyártás megkezdődik, a dél-koreai beszállítótól érkezett hír is arra enged következtetni, hogy Ilon Musk álma hamarosan valóra válik.  
Címkék: 

A BMW lesz az FC Bayern München kosárlabdaosztályának mobilitási partnere

2023.05.22.
A felek a partnerség égisze alatt a kosárlabdapályán kívül is együttműködnek majd, társadalmi felelősségvállalást ösztönző és nonprofit közös projektekben. „Az FC Bayern világszínvonalú kosárlabdát játszik Münchenben, egyre nagyobb rajongótáborral. Mobilitási partnerükként izgatottan várjuk, hogy közösen lépjünk át sikertörténetük következő fejezetébe, a pozitív energiákat a sportágon túlra is kiterjesztve” – mondta Bernd Döpke, a BMW müncheni fióktelepének vezetője. „Miként a BMW, úgy az FC Bayern München kosárlabdaosztálya is globális siker, amely mélyen szülővárosában gyökerezik. Mindketten magukban hordozzák eredetüket és a város határain túl is Münchent képviselik” – tette hozzá. A hosszútávú együttműködés részleteit a felek egy július elejére tervezett sajtótájékoztatón jelentik be, a BMW müncheni fióktelepének székházában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Szijjártó: az osztrákok évek óta nehezítik magyarok belépését

2023.05.22.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy előző este telefonon beszélt osztrák kollégájával, Alexander Schallenberggel, aki jelezte, hogy számukra "problémát vagy kérdőjeleket" jelent a szóban forgó lépés. Az ügyről itt írtunk. "Ez az intézkedés szuverén magyar döntés, az nem irányul egyetlenegy szomszédos országgal szemben, semmifajta szomszédos országbeli specifikumot nem tartalmaz" - szögezte le. "Én ezt úgy fogom fel, hogy mi külföldi bűnözőket utasítunk ki, jobb is, hogyha elhagyják az országot és nem is gondolnának arra, hogy mifelénk jöjjenek" - tette hozzá. Ugyanakkor aláhúzta: "Magyarország álláspontja változatlan, az illegális migrációt rendkívül veszélyes folyamatnak tartjuk, ezért a déli határunkon továbbra is a legszigorúbban járunk el a határsértőkkel és az őket segítő vagy felbujtó vagy szállító embercsempészekkel szemben". "Az pedig, hogy Ausztria határellenőrzést foganatosít a magyarországi határon, sajnos nem új, ugyanis - ellentétben a schengeni megállapodás szellemiségével - már hónapok vagy évek óta látjuk azt, hogy az osztrákok nehezítik magyar és más állampolgárok belépését Ausztriába" - jelentette ki. "Már hónapok vagy évek óta látjuk azt, hogy az osztrákok nehezítik magyar és más állampolgárok belépését Ausztriába, és miközben az osztrákok szabadon jöhetnek be Magyarországra várakozás nélkül, addig a magyarok hosszú várakozást, esetenként hosszú várakozást követően léphetnek csak be Ausztriába. Tehát mondjuk a határellenőrzés bevezetésével való fenyegetés az nem új" -  tette hozzá.

Metrófelújítás - Átadták a Lehel és a Nagyvárad téri állomást

2023.05.22.
Az utolsóként felújított állomások átadásán, a 3-as metróvonal rekonstrukciójának záróeseményén, a Nagyvárad téri állomáson Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: a beruházás nemcsak Budapestnek és Magyarországnak, hanem az Európai Unió (EU) számára is fontos. A felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött - jelentette ki, hozzáfűzve: bízik abban, hogy a jövőben, az uniós források megérkezésével, több ilyen együttműködésnek adhatnak majd teret. A miniszter úgy fogalmazott, a megvalósult együttműködés jó példa arra, ha "igazán fontos dolgokról van szó, akkor, bár politikai zörejek kísérhetik az együttműködést, adott esetben akadályozhatják is, de végső soron meghiúsítani nem tudják".  Navracsics Tibor kiemelte, Budapest közlekedése, "a főváros pozíciója és helyzete" az egész ország szempontjából meghatározó. Nemcsak gazdasági, kulturális, hanem a mindennapi élet szempontjából is. Gyakorlatilag minden második magyar valamilyen formában mindennapos tevékenysége során "találkozik Budapesttel" - tette hozzá. Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott a kormánynak, az EU-nak, a beruházásban közreműködőknek, valamint megköszönte a Budapesten közlekedők türelmét. Azt mondta, a metróvonal felújítása nagy kihívás volt a városnak, de azt reméli, hogy amikor a megújult, akadálymentesített metrót használják az emberek, azt fogják gondolni, hogy megérte. A projekt nem tudott volna megvalósulni kormányzati támogatás nélkül - emelte ki a főpolgármester, majd úgy fogalmazott: "itt is szeretném ösztökélni a magyar kormányt, hogy rendezze vitáit az Európai Unióval, hogy a források megérkezhessenek Magyarországra". Karácsony Gergely a felújított metrót elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánlotta, akik a rekonstrukció alatt születtek, hiszen - mint mondta - "végső soron értük csináljuk ezt az egészet". Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Európa egyik legmodernebb metróvonalát adják át. A beruházás során felújították a vágányokat, 40 ezer négyzetméter burkolatot tettek le, és a lefektetett erősáramú vezetékek hossza akkora, hogy azok Barcelonáig elérnének. Továbbá, Magyarországon először építettek be ferdepályás felvonókat és a teljes metróvonal akadálymentes - mondta el. Bolla Tibor közölte, a rekonstrukció öt és fél éve alatt a munkálatok egyetlen egy napra sem álltak meg és 3500 ember dolgozott a felújításon. A metrópótló buszok a felújítás ideje alatt 22 millió kilométert tettek meg - jegyezte meg. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, a 3-as metró az ország legforgalmasabb vasútvonalának számít, naponta több mint félmillió utast szállít. A fenntartható közösségi közlekedési rendszert fejleszteni és működtetni az infrastruktúra rendbetétele nélkül nem lehet - hangsúlyozta. Agnes Monfret, az Európai Bizottság egységvezetője, a regionális és várospolitikai főigazgatóság képviselője arról beszélt, a 3-as metró felújítása az eddigi legnagyobb uniós támogatással rendelkező projekt volt a 2014-2020 közötti kohéziós programból. Az EU nemcsak azért támogatta a felújítását, mert "a kék metróvonal zöld", hanem mert korszerűsítették, biztonságosabbá, gyorsabbá és felhasználóbarátabbá tették a 3-as metró vonalát - mondta. A Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfő délelőtti ünnepélyes átadásával véget ért a 3-as metróvonal rekonstrukciója, kora délutántól a szerelvények a teljes vonalon közlekednek és az összes akadálymentesített állomáson megállnak. Fotók: Mónus Márton A három ütemben zajló munkák 2017. november 6-án kezdődtek az északi szakasz lezárásával (Újpest-központ - Dózsa György út állomások között), amit 2019. március 30-án vehettek újra birtokba az utasok. A déli szakasz felújítása (Népliget - Kőbánya-Kispest állomások között) 2019. április 6-tól 2020. október 22-ig zajlott. A középső szakasz (Lehel tér - Nagyvárad tér állomások között) rekonstrukciója ezzel párhuzamosan már 2020 márciusában megkezdődött az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson. A fordítóállomásként kulcsszerepet játszó Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfői átadása egyben az utasforgalmat befolyásoló munkálatok befejezését is jelenti. A metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV közreadott sajtóanyaga szerint az EU felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója