Ma már élesben versenyeznek a Szilveszter Rallye-n

2022.12.28.
Mivel közeledik az év vége, így az autósport szerelmeseinek figyelme már 24. Szilveszter Rallye felé fordul, melyet a szokott időben és helyszínen, december 27-től 29-ig a Hungaroringen rendeznek meg. Ahogy eddig minden évben, így most is lesz több olyan újdonság, ami még inkább nézőcsalogató lesz az év utolsó napjaiban. Maga a verseny 28-án és 29-én a Hungaroring belső területén, illetve a közvetlen környékén lesz megtartva, és akárcsak tavaly, idén is tartják magukat a rendeletben előírt 9.00 és 18.00 közötti idősávhoz. A technikai átvételek és a pályabejárások 27-én lesznek, míg verseny december 28-án egy 8,1 és egy 11,1 kilométeres szakasszal indul, Míg 29-én szintén lesz egy 8,1 és egy 11,1 kilométeres szakasz, amihez két 7,3 kilométeres szakasz adódik hozzá. 2022-es Szilveszter Rallye össztávja 56 km lesz. - Összesen nyolc ország – magyar, szlovák, cseh, osztrák, német, román, szlovén és lengyel – 227 versenyzője áll majd rajthoz a leadott nevezési lista alapján. Külön öröm a számunkra hogy negyvenkét hölgy is megméretteti magát a Szilveszter Rallye-n – mondta el Füredi András, a verseny főszervezője. Miután megrendezik az idei Szilveszter Rallye-n a regularity kategória, azaz a veterán, illetve a veteránkorú autók átlagtartó viadalát, így az eddigieknél sokkal nagyobb létszámban állnak rajthoz a korosabb járművek: 23 darab Oldtimer, 13 darab Youngtimer vetélkedik majd egymással az óévbúcsúztatón. Itt a licenccel rendelkezők a teljes versenytávot teljesíthetik majd, míg az amatőrök csak a belső pályán és egy napon mérettetnek meg. - Komoly versenyautókban sem lesz hiány, hiszen egy WRC, valamint tizennégy R5-ös is ott lesz a rajtnál. Sőt, nálunk debütál a Skoda legújabb versenygépe, a Fabia RS Rallye2. Természetesen ismét a közönségkedvencből, a Ladából lesz a legtöbb a mezőnyben az elmúlt évekhez hasonlóan, szám szerint hetvenkettő, de a Trabantból is hasít majd jónéhány – árulta el a verseny főszervezője. Az idei évben a 12 éven aluliak ingyenesen látogathatják a rendezvényt. Aki online, elővételben veszi meg a jegyét, az 3.500, aki a helyszínen, az 4.000 forintot kell, hogy fizessen a belépőért. Idén nem lesz élő közvetítés a 24. Fenstherm Kontakt Szilveszter Rallye-ról, így aki élvezni szeretné az óévbúcsúztató minden pillanatát, a menjen ki a Hungaroringre. A meteorológiai előrejelzések szerint az időjárásra nem lehet majd panasz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új versenytárs az elektromos pickupok piacán: Lordstown Endurance

2022.12.28.
A Lordstown Endurance megkapta a végső jóváhagyást az értékesítés megkezdésére, az első kisteherautókat a napokban kezdik leszállítani ügyfeleiknek. Hosszú és nehéz út volt ez a Lordstown Motors számára. A pénzügyi nehézségekkel megküzdve a vállalat bejelentette, hogy az Endurance kisteherautó immár teljes körűen homologizált, megkapta a forgalmazáshoz szükséges valamennyi engedélyt az USA Környezetvédelmi Ügynökségétől, valamint a California Air Resources Board részéről. Így megkezdődhet a 100 százalékban elektromos pickup értékesítése. Az első megrendelt járművek a Foxconn ohiói üzemének futószalagjáról legördülve hamarosan megérkeznek a vásárlókhoz. Ez hatalmas győzelem Lordstown számára, hiszen az Endurance modellel egy újabb elektromos pickup is megjelenik a globális piacon. Olyan versenytársakkal kell majd harcolnia a fogyasztók kegyeiért, mint a GMC Hummer EV, a Ford F-150 Lightning és a Rivian R1T. A túlélésért folytatott harc azonban még korántsem ért véget: a cég harmadik negyedéves eredményjelentése komor képet festett. Kiderült, hogy Lordstown eddig mindössze 12 elektromos pickupot épített.  A márka szerint az eredeti termelési célok eléréséhez újabb tőkebevonásra lesz szükség. Ezért további partnereket keres hosszú távú projektjéhez. A Lordstown Endurance első gyártási sorozata 500 járműre korlátozódik, mivel az anyagköltség jelentősen magasabb, mint a várható eladási árunk. Valójában a vállalat egyelőre minden eladott kisteherautó után pénzt veszít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kényszerleszállást hajtott végre egy Ryanair gép Budapesten

2022.12.28.
Azt írták, a gép fedélzetén 176 utas és 9 fős személyzet tartózkodott. A közlemény szerint a gép technikai probléma miatt hajtotta végre a kényszerleszállást. A leszállást követő ellenőrzés során a szakértők nem találtak semmilyen anomáliát, tűzre utaló nyomot a repülőgépen. A gép egyelőre Budapesten parkol, az utasokat pedig egy másik repülőgép szállítja tovább Bukarestbe még az este folyamán - közölte a Budapest Airport. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Bizarr balesettel zárult a kedd

2022.12.28.
Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Székesfehérváron, a 7-es főút Kadocsa utcai szakaszán, a Bulcsú utca közelében - adta hírül nem sokkal kedd este 9 óra előtt a katasztrófavédelem. A baleset következtében a vezető kiesett a járműből. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók és a társhatóságok is dolgoztak a helyszínen, ahol egy sávon haladt a forgalom.

Három mázsa túlsúly ára – drága teher

2022.12.27.
A rendőrök az M0 autóúton vették észre a román honosságú autószállító karavánt a napokban. Kivezették a járműszerelvényt, a mérés pedig alátámasztotta gyanújukat, a megengedettnél 315 kilogrammal többet nyomott. A sofőrt 100 ezer forintra bírságolták, és csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatta útját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hosszú távra tervez a Ford Otosan

2022.12.27.
A Ford Otosan a márka egyik „európai” bástyája – azért idézőjelben, mert történetesen Törökország kisázsiai részén, Gölcükben működik. Ám ettől függetlenül teljesen belesimulnak munkamódszerei és céljai a nemzetközi tendenciákba. A fenntarthatósági problémákat nagyobb témakörökre bontotta, mint a „klímaváltozás”, a „hulladék és körforgásos gazdaság”, a „víz”, a „sokszínűség és befogadás” illetve a „társadalom”. Néhány tényadat a nálunk nem túl ismert autógyárról. 1959-ben alapították, alkalmazottainak száma közel húszezer, közülük 1500-an dolgoznak az erős kutatás-fejlesztésben. Gyártási kapacitása 471 ezer darab évente, előállít személyautókat, könnyű haszonjárműveket, nagy tehergépkocsikat, motorokat, sebességváltókat, hajtásláncokat és elektromos motorkerékpárokat. 2021-es nettó árbevétele nyolcmilliárd dollár volt. A Ford Otosan hét éve Törökország első számú exportőre, és 11 éve a legnagyobb török autóexportőr. Kétmilliárd dolláros beruházással fejleszti az új generációs elektromos haszonjárművek gyártását a Kocaeli üzemben, és új akkumulátor-összeszerelő sort létesít, hogy Törökország első autóipari vállalataként gyártson elektromos könnyű haszonjárműveket és akkumulátorokat. Egy másik beruházás 650 ezer darabra növeli járműgyártó kapacitást. Beruházásaival és technológiai fejlesztéseivel az autóipari villamosítás hajtóerejének számító Ford Otosan közzétette, hogy már a közeljövőben zéró kibocsátású járműveket gyárt és értékesít, illetve hogy széndioxid-semlegessé tegye üzemeit, beszállítói és logisztikai szolgáltatásait. Arra törekszik, hogy 2030-ra csak zéró károsanyag-kibocsátású személyautókat, 2035-re zéró károsanyag-kibocsátású könnyű és közepes haszonjárműveket, 2040-re pedig zéró károsanyag-kibocsátású nehéz haszonjárműveket értékesítsen. Mindezzel, az E-Transit és az E-Transit Custom modellek egyetlen európai gyártójaként, létfontosságú szerepet játszik a Ford villamosítási stratégiájában. Azt akarja, hogy törökországi gyártólétesítményei és kutatás-fejlesztési központjai 2030-ra széndioxid-semlegessé váljanak, és a telephelyein felhasznált összes villamos energiát száz százalékig megújuló forrásokból nyerje. Mivel az autóipar összetett rendszer, a Ford Otosan felméri és kiszámítja beszállítói széndioxid-kibocsátását, és feladatul tűzte ki, hogy 2035-re az ellátási láncának több, mint háromszáz beszállítója se bocsásson ki széndioxidot, illetve logisztikáját 2035-ig tervezi ugyanilyenné alakítani. Továbbá elkötelezte magát a hulladékmentes működés mellett: teljesen kizárja működéséből az egyszer használatos műanyagokat, és 2030-ra harminc százalékra növeli az újrahasznosított és megújuló műanyagok arányát a járműgyártásban. Mivel az ivóvízkészletek is a fenntarthatóság létfontosságú elemei, a vállalat arra törekszik, hogy 2030-ra a Gölcük, Yeniköy és Eskişehir üzemekben negyven százalékkal mérsékelje az egy legyártott járműre jutó vízfelhasználást. A jelenleg uralkodó társadalmi elvárások jegyében az autóiparban a legtöbb nőalkalmazottat foglalkoztató Ford Otosan 2030-ig ötven százalékra emeli a vezetői pozíciókban foglalkoztatott nők arányát. Kiegészítésképpen felvállalta olyan startupok támogatását, amelyekben a vezető pozíciók legalább felét nők töltik be. A vállalat 2026-ra százezer nőt szeretne elérni közösségi projektjei révén, amelyek célja a figyelem felkeltése, a képzés és a pénzügyi támogatás. A vállalat bejelentette, hogy harminc százalékra kívánja növelni a fenti területeken dolgozó nők arányát, márkakereskedői hálózatában pedig még ezt az arányt is megduplázza. Mindezek ésszerűségén már lehetne vitázni, tervezek is írni róla, Gondolatjel rovatomban. A munkahelyi egyenlőség népszerűsítését célzó, sokszintű tevékenységével a Ford Otosan lett az egyetlen autóipari cég – és egyben az első és egyetlen törökországi ipari vállalat –, amely 2021-ben szerepelt a Bloomberg Nemek Egyenlősége indexén. A vállalat idén is megőrizte pozícióját ezen a listán, sőt az egyenlőségre összpontosító intézkedéseinek köszönhetően magasabb pontszámot ért el a tavalyinál. A cég régi törekvése, hogy Törökország legértékesebb és legvonzóbb ipari vállalata legyen; ezért számos konkrét célt tűzött ki, hogy valós közösségi értéket teremtsen. 2030-ig 35 százalékra szeretné növelni dolgozói részvételi arányát az önkéntes társadalmi tevékenységekben. Személyes benyomások az üzemlátogatásról. Sok autógyárban jártam, tudom mivel összehasonlítani. Nagyon szervezett és magas fokon automatizált az egész, mindent digitálisan vezérelnek, ellenőriznek, szabályoznak. Targoncavontatású kis „vonaton” vittek körbe minket, olyan nyugodt légkört tapasztaltam, mint szinte még sehol, nyugodtan, természetes tempóban dolgoznak az emberek, itt aztán nem kell félni a minőség ingadozásától, vagy egy „hétfőn gyártott kocsi” hibáitól. Alaposan megnéztem három, szúrópróba-szerűen a szerelősor végéről kiemelt járművet: tökéletesen párhuzamos, keskeny karosszéria-fugák, minden simán, jó érzést adva működik, Nem hiszem, hogy „újságíró-vakításra” tettek volna ki preparált kocsikat, biztos vagyok, hogy egyenletes színvonalú a gyártás. A látottak szerint meg lehet bízni a Ford Otosan termékeiben.
Címkék: 

Semmi sem volt rendben a karácsonyi ámokfutónál

2022.12.27.
Állampolgári bejelentés érkezett a Dombóvári Rendőrkapitányságra karácsony első napjának délutánján, hogy egy autós a városközpontban nagy sebességgel - a közlekedők biztonságát veszélyeztetve – közlekedik. A rendőrök nem sokkal később ellenőriztek egy autót és annak sofőrjét. A 27 éves helyi férfi adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy nincsen jogosítványa. A sofőrt megszondáztatták, mely pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították. Ezzel azonban még nem volt vége a problémáknak. Az egyenruhások megállapítottak, hogy az autót ideiglenesen kivonták a forgalomból, a műszaki érvényessége több mint egy éve lejárt, és érvényes kötelező felelősségbiztosítás sincs rá, és azt sem tudni, hogy ki az igazi tulajdonosa. A járőrök a 27 éves férfival szemben több eljárást is indítottak, és elvették a kocsi rendszámait is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már rendelhető a világ egyik legkedveltebb autójának reform-szériája

2022.12.27.
Átírja a múltat, újragondolja a jelent, előrevetíti a jövőt. Ez az elektromos Abarth 500, amit november 22-én mutattak be Torinóban. Sokat változott ahhoz képest, amit az Abarth márka eddig jelentett mind a Fiat, mind a rajongók számára. Egy olyan elem, amely kiválóan alkalmazkodik az új vezetési dimenzióhoz. A debütálás alkalmából Olivier François, a Fiat és az Abarth vezérigazgatója, a Stellantis globális marketingvezetője mérföldkőnek titulálta a napot, amikor bemutatták Európában az első elektromos Abarthot és elindították a márkát Brazíliában az új Abarth Pulse bevezetésével. Az Abarth 550e a Fiat 500e alapjaira épült. A részletek azok, amelyek a különbséget jelentik és szinte személyiséget adnak az autónak, ami biztosan nem marad észrevétlen az utakon. A bevezető színek, a savzöld és a méregkék kiemelik a kerek, letisztult formákat, amelyek természetesen megőrzik az Abarth-identitást, de nem mondanak le arról a kifinomult eleganciáról sem, amely az első, alacsony károsanyag-kibocsátású 500-ast jellemezi. A könnyűfém keréktárcsák 18 colosak, a skorpió logót pedig egy villám keresztezi, hangsúlyozva a motorháztető alatt található villanymotor jelenlétét. A belső tér a Fiat 500 elektromos modellel megegyező élményt kínál, racionális térrel és a legmodernebb technológiai integrációval.   A súlyelosztás javult a kiváló stabilitás és a teljesítmény érdekében. Az alacsonyabb súlypont és a nagyobb szélesség lehetővé tette, hogy áttörjék azokat a dinamikai korlátokat, amelyekre a belsőégésű motorral szerelt 500 Abarth gyakran hajlamos. Az érzékenyebb elektromotor, a hosszabb tengelytáv és a szélesebb nyomtáv megfelelőbb úttartást, nagyszerű kezelhetőséget és menetdinamikát kínál, így az új Abarth 500e gyorsabb reakciót, jobb kanyarodási sebességet és úttartást biztosít, mint a benzines változat.  A 155 lóerős modell 7 másodperces gyorsulással büszkélkedhet, ugyanakkor nulla károsanyag-kibocsátást garantál. Autonómiája meghaladja a 250 km-t. Az új Abarth 500e rendelkezik a Sound Generator funkcióval, amely reprodukálja a Scorpion motorjainak és kipufogóinak legendás üvöltését. Az Abarth az első elektromos 500-ast egyedi, "Scorpionissima" kivitelben hozza forgalomba és háromféle vezetési móddal lesz elérhető: Turismo, Scorpion Street és Scorpion Track. Az exkluzív grafikájú, számozott eredetiségigazolással készülő, bevezető szériából mindössze 1949 darab készül, ami a torinói karosszériaépítő alapítási évét idézi. Az ár 43 000 euró, az első szállítások pedig 2023 júniusától várhatóak. Forrás: gazzetta.it, ansa.it Fotók: abarth.it További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magától megáll, ha a sofőr nem képes vezetni

2022.12.27.
Az eredményben nagy szerepe van annak, hogy a legújabb Lexus Safety System + az alapfelszereltség részeként kínál lenyűgöző biztonsági és asszisztensfunkciókat a modellben. Az autó, amikor veszélyt észlel, figyelmezteti a sofőrt, és szükség esetén képes beállítani a sebességet, beleavatkozni a kormányzásba és aktiválni a fékeket, hogy elkerülje a balesetet, vagy csökkenteni az ütközés következményeinek súlyát. E technológiai fejlesztések magas szintje hozzájárult ahhoz, hogy az új RX ötcsillagos minősítést szerezzen az Euro NCAP által végzett független, szigorú biztonsági tesztelési és értékelési programban. A teszteredmények 90 százalékos eredményt mutatnak a felnőtt utasok védelmére vonatkozóan, 87 százalékot a gyermek utasok esetében, 89 százalékot a forgalom veszélyeztetett résztvevői, mint például a gyalogosok számára és 91 százalékot a biztonsági segédfunkciók teljesítményére. Az autó ütközést megelőző rendszere (PCS) mostantól radarok és kamera kombinációját használja, hogy szélesebb érzékelési tartományt érjen el, és többféle veszélyhelyzetet ismerjen fel. Az autó megkapta az aktív támogatással ellátott vészhelyzeti kormányasszisztenst (ESA), amely azonnal képes segítséget nyújtani a kormányzásban és a fékezésben, hogy az autó stabilan és a forgalmi sávon belül maradjon, ha hirtelen manővereket kell végrehajtania az akadály elkerülése érdekében. A holttérfigyelő (BSM) és az automatikus fékezéssel kombinált hátsó keresztirányú forgalomfigyelő (RCTA) támogatja a biztonságos előzést és manőverezést, míg az első keresztirányú forgalomfigyelő (FCTA) – amely a kibővített biztonsági csomag része – figyelmeztet a két oldalról közeledő járművekre a rossz rálátású kereszteződésekben. A holttérfigyelő szerepet játszik az e-Latch ajtónyitó rendszer által lehetővé tett biztonságos kiszállást segítő rendszer (SEA) működésében is, amely megakadályozza, hogy az ajtókat figyelmetlenül kinyissák, amikor hátulról jármű érkezik. Az éberség figyelő monitor a kormánykerék fölé szerelt kamera segítségével folyamatosan ellenőrzi a vezető állapotát, felismerve, ha fáradtság vagy rosszullét miatt veszítette el a koncentrációt. A monitor világelsőként kapcsolódik az autó aktív biztonsági rendszeréhez: ha a vezető nem reagál a riasztásokra, megakadályozza a gyorsulást, szabályozott körülmények között állóra fékezi a járművet és bekapcsolja a vészvillogót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ez a kínai márka csak elektromos autóval rajtol a magyar piacon

2022.12.27.
Harmadik kínai márkaként regisztrált Magyarországon a Geely, mely idén már 150 ezer autót értékesített Európában. A kínai holding része a svéd biztonsági szakértő és fura driftelő bajnok, vagyis a cégcsoport két szélsőségese, a Volvo és a Zeekr. Sőt, ennél színesebb a paletta, mert a kínai multimilliárdos folyamatos cégfelvásárlásokkal gazdagítja kollekcióját, miközben újabb márkákat kreál. Budapesti Geely preimer     Fotó: Boros Jenő A tulajdonos és elnök Li Shufu már a fellegekben jár, mert bekebelezte az észak-amerikai repülőautó specialista amerikai Terrafugia céget. Listáján szerepel már a Volvo Cars mellett a Lotus, a Proton, a London Taxi, jelentős a részesedése a Daimler AG-ben és a Volvo Truck & Bus társaságban. A Volvo AB része a Renault Truck és az amerikai Mack, UD. Közben új márkákat is kreált: Volvo alapokra épül a Li Shufu átal kreált Polstar, Lynk & Co, és Zeekr, amely nemcsak agresszív dizájnjával lett híres, hanem azzal is, hogy dupla Guinness-rekordot állított fel driftben és szlalomban, szedánja leverte a világ villanyautóit. A Geely kínai prémium villanyautó-márkája, a Zeekr 2021-ben jelent meg a piacon, első modellje, az összkerékhajtású 001-es 207,996 km/óra sebességgel száguldott keresztben. Egy gumifüst alatt egy másik csúcsot is felállított: 49,05 másodperc alatt szlalomozott az ötven bójából álló pályán. Rekorder Zeekr    Forrás: LSB A Geely csoport kínálata egyre színesebb, hála ambiciózus tulajdonosának, a milliárdos Li Shufunak: a Zeekr-hez hasonlóan kínai belső piacra gyártja a Xing Yue, Bo Yue, Emgrand modelleket, ezk is és a tengerentúli exportra készülő Azkarra, valamint a maláj piacon forgalmazott Proton X70-es is Volvo alapokra épül. Szóval Li Shufu alaposan kihasználja a szinergiákat. Mobilitási élményt teremteni, ezzel szlogennel lépett az autóiparba 1997-ben a Geely, ami első kínai autómárkaként 2020-ra elérte a 10 millió darabszámot és jelenleg már túljutott a 22 millión. Trendi műszerfal     Fotó: Boros Jenő A cég több tervezési és kutatás-fejlesztési központot működtet Sanghajban, a svédországi Göteborgban, az egyesült királyságbeli Coventryben, az egyesült államokbeli Kaliforniában és a németországi Frankfurtban, ezekben 21 ezer mérnököt alkalmaz. Az intelligens gyártás tekintetében a Geely világszerte több mint 40 jármű- és hajtáslánc-gyártó üzemmel rendelkezik. Az első Geely modell     Fotó: Boros Jenő Az 1997-ben alapított cég a Hao Qing nevű minivel kezdett, ez volt az első kínai magántulajdonú üzemben gyártott autó. Százezer jüanba került, ami akkoriban tízszerese volt az egyéves kínai átlagjövedelemnek, az első évben tízezret, 2003-ban százezret adtak el belőle. A Geely termelése folyamatosan nőtt: 2009-ben 326 ezerre, 2018-ban 1,58 millióra. Az igazi sikert az Emgrand GS és GL Crossover hozta meg, ezekből már több mint hárommillió kelt. A Geely kínai autóipari holding tavaly 2,2 millió járművet gyártott és értékesített, idei terve 2,5 millió autó. Nyitás a magyar piacon is     Fotó: Boros Jenő Magyarországi belépő modellje az elektromos hajtású Geometry C, melyet globális igényekre fejlesztett. A kompakt osztályú Geometria C WLTP szerinti hatótávolsága egy töltéssel 460 km, villanymotorjának csúcsnyomatéka 310 Nm, álló helyzetből 7,7 másodperc gyorsul százra. A Geometry C aktív intelligens hőmérséklet-szabályozó rendszere -30°C és +55°C között képes működni, folyamatosan felügyelve az akkumulátor teljesítményét, stabilitását. A Geely Smart Energy Management (SEM) rendszer az energiatárolás, az energiatakarékosság, az energia-visszacsatolás, az energiavezérlés és a frissítés öt dimenziójának algoritmus-alapú energiahatékonysági vezérlésével hatékony energia-visszanyerést valósít meg, biztosítva a hatótávolság becslésének közel 100 százalékos pontosságát, jelentősen csökkentve a felhasználók hatótáv paráját. Budapesti Geely premier     Fotó: Boros Jenő A Geely Geometry C 2023. januárjától rendelhető, ekkor érkeznek az első példányok a közép-európai régióba. A gyártási és átfutási idő a versenytársakhoz képest várhatóan rövidebb lesz: körülbelül négy hónap a megrendeléstől a szállításig. A kínai gyártó a novemberben kötött partneri szerződéssel lép az Európai Unió területére ezzel a modellel, amellyel kategória-első akar lenni, ezt a budapesti aláírási ceremónián nyilatkozta Cook Xue, a Geely Automotive International vezérigazgató-helyettese. A GACE ügyvezető igazgatója, Molnár Viktor elmondta, hogy elkezdték az egész Magyarországot lefedő kereskedői partneri hálózat kialakítását, melyben a jövő év első felétől lehet autót rendelni, az első teljes évben ezernél több jármű eladásában bíznak. Cook Xue, Molnár Viktor és Mihályi Norbert      Fotó: Boros Jenő A Grand Automotive Central Europe importőr céget az izraeli Taarura holding alapította, 2019-ben kezdte meg működését Magyarországon, ahol átvette a Nissan márka importőri feladatait, kezdetben Magyarország mellett Szlovákiában és Csehországban, idén októbertől pedig a teljes adriai régióban. Emellett az olasz Piaggio haszonjárművek disztribútora is. A GACE partner kereskedései tavaly több mint 6000 járművet értékesítettek a három országban. Magyarországon 32 Nissan-kereskedés tartozik a GACE hálózatához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója