Tanműhelyet létesít Budapesten a Continental

2017.06.11.
A társaság közleménye szerint az 50 fős tanműhely a vállalat saját dolgozói, illetve középiskolás tanulók számára biztosítja az alapvető technikusi ismeretek, valamint az ipar 4.0 újdonságaival kibővített tudás elsajátítását. Hozzátették, hogy a szeptemberben megnyíló tanműhely igazodik a középiskolai oktatáshoz és a többműszakos munkarendhez, a képzésben részt vevőket emellett ösztöndíjjal is segítik. A közlemény idézi a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki a szakemberhiánnyal, az autóipar fejlődésével és a munkakörök folyamatos átalakulásával indokolta a beruházást. Felidézték, hogy a cég évek óta együttműködik az ország számos középiskolájával, üzemeikben pedig a felsőoktatásban tanulók számára indítottak gyakornoki programot. A Continental Magyarországon hat gyárral és egy gumiabroncs logisztikai és kereskedelmi központtal van jelen, a bérelt munkaerővel együtt mintegy nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A nemzetközi vállalat öt divíziója végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán valamint Budaörsön.

A franciák harcba szállnak a navigációs mobilappok ellen

2017.06.11.
Franciaországban egyébként tiltott azoknak a mobil alkalmazásoknak és navigációs eszközöknek a használata, melyek előrejelzik a közlekedésbiztonsági kamerák elhelyezkedését. A most felmerült megoldási javaslat lehetővé tenné a rendőröknek, hogy 20 km-es szakaszon és 24 órán keresztül ellehetetlenítsék az információk megosztását olyan szolgáltatások számára, mint például a Waze vagy Coyote. Nehéz dolga lesz a fejlesztőknek, ha a franciák betiltatják a rendőri ellenőrzések helymegosztását (forrás: etsc.eu) A francia kormány egyértelműen közlekedésbiztonságot nevezi meg az intézkedések alapjául, de sejthető, hogy a terrorizmus elleni harcban is sokat segít, ha az ellenőrzési pontok „láthatatlanok” maradnak. (nyitókép: i.kinja-img.com)

Katalán Nagydíj - Dovizioso újabb sikere

2017.06.11.
Az élről indult spanyol Daniel Pedrosa a harmadik, honfitársa, Marc Marquez pedig a második helyen ért célba. A kilencszeres világbajnok olasz Valentino Rossi (Yamaha) a nyolcadik, míg a pontversenyben éllovas spanyol Maverick Vinales csupán a tizedik helyen zárt. Eredmények: MotoGP (25 kör, 116,3 km): 1. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 44:41.518 perc 2. Marc Marquez (spanyol, Honda) 44:45.062 3. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 44:48.292 Az állás: 1. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 111 pont, 2. Dovizioso 104, 3. Marquez 88. Moto2 (23 kör, 107 km): 1. Alex Marquez (spanyol, Kalex) 42:40.502 perc 2. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 42:44.027 3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 42:44.954 Az állás: 1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 123 pont, 2. Lüthi 116, 3. Marquez 103. Moto3 (22 kör, 102,3 km): 1. Joan Mir (spanyol, Honda) 42:11.846 perc 2. Romano Fenati (olasz, Honda) 42:12.037 3. Jorge Martin (spanyol, Honda) 42:12.125 Az állás: 1. Mir 133 pont, 2. Fenati 88, 3. Aron Canet (spanyol, Honda) 85 +++ bsa/ske/srd
Címkék: 

Tänak nyerte a Szardínia-ralit

2017.06.11.
Ott Tänak eddig 73 rali-vb futamon indult, de eddig még nem tudott egyszer sem győzni, igaz, már többször is közel állt hozzá. Több mint 24 másodperces előnnyel kezdhette el Szardínia-rali utolsó, vasárnapi napját, amit okosan osztott be. Igaz, a végén megfeleződött előnye Jari-Matti Latvalához képest, de az első helyét komolyan nem veszélyeztette a finn.   Tänak egy hajmeresztő jelenetet is átélt vasárnap, amikor egy kézilabda-méretű szikla pattant fel az autójára, de szerencsére kárt nem okozott benne. Vasárnap délelőtt az is lassította, hogy egy lyukon keresztül rengeteg por jutott be az autójába, amitől nem látta rendesen az utat, és egy kanyart el is hibázott. Tanak ölébe a 13. szakasz után hullott a vezetés, amikor Hayden Paddon megrongálta autója futóművét, és kiesett. Vasárnap Latvala mindent egy lapra feltéve próbálta befogni a Forddal versenyző észtet, de a 17. gyorsaságin lefulladt, az utolsó, powerstage szakaszon pedig elvétette az egyik balkanyart, így végül nem tudta befogni Tänakot. Thierry Neuville állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Talán előrébb is végezhetett volna, ha szombaton nem tűnik el a fékhatás a Hyundai i20 WRC-jéből, amikor Paddont üldözte az első helyért. A hétvége pozitív meglepetését Esapekka Lappi szolgáltatta, aki mindössze élete második vb-futamán indult. A Toyota fiatal finn versenyzője hat szakaszgyőzelmet is bezsebelt, és megérdemelten szerezte meg az értékes 4. helyezést ezen az autó- és gumigyilkos futamon. Ő nyerte a vasárnapi utolsó szakaszt, a powerstage-et is, amiért 5 plusz pont lett a jutalma. Előrébb végezhetett volna, ha pénteken nem tűnik el a második fokozat a Yaris WRC váltójából. Sébastien Ogier-nek nem volt jó versenye: a vb-pontversenyben vezetőként pénteken neki kellett elsőként indulni a pályákon, ami azt jelentette, hogy ő takarította őket, ami jelentős időveszteséget jelentett számára. Amikor szombattól már nem ő indult elsőként, akkor meg a Ford Fiesta vezethetőségére panaszkodott, főleg az alulkormányzottság zavarta. Végül Lappi mögött az ötödik helyen végzett, de a pontversenyben 18 pontra csökkent az előnye Neuville-hez képest. Juho Hänninen a vasárnapi utolsó szakaszon vesztette el az ötödik helyet a Yaris kormányzásának hibája miatt. A veterán finn pénteken még az első helyért csatázott, amikor a 9. szakaszon összetörte a Yaris orrát egy szalagkorláton. Mads Ostberg privát Ford Fiestájának kitört a jobb hátsó kereke az utolsó szakaszon, de ez csak a jéghegy csúcsa volt számára, mivel az egész hétvégén problémák lassították. Végül a hetedik helyre azért behozta a sérült autót. Andreas Mikkelsen első idei WRC-futamán a nyolcadik helyre hozta be az egyetlen állva maradt Citroënt. A norvég egész hétvégéje azzal telt, hogy megpróbálta a vezetési stílusát a C3 WRC számára idegen, túlkormányozott viselkedéséhez igazítani. Végeredmény: 1 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team Ford 3h25m15.1s 2 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 12.3s 3 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Motorsport Hyundai 1m07.7s 4 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 2m12.9s 5 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team Ford 3m25.3s 6 Juho Hanninen, K.Lindstrom Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 3m38.5s 7 Mads Ostberg, O.Floene M-Sport World Rally Team Ford 6m31.8s 8 Andreas Mikkelsen, A.Jager Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 8m07.8s 9 Dani Sordo, M.Marti Hyundai Motorsport Hyundai 17m02.8s 10 Yazeed Al-Rajhi, M.Orr Yazeed Racing Ford 18m28.3s  
Címkék: 

Távozni készül az Opel vezérigazgatója, Audi-vezér lehet

2017.06.11.
A Reuters hírügynökség vasárnapi értesülése szerint a Volkswagen visszavenné az Opel vezérigazgatóját és valószínűleg az Audi vezetésével bízná meg. Karl-Thomas Neumann eredetileg a Volkswagentől igazolt át 2013-ban az Opelhez. A hírügynökség értesülését sem az Opel, sem a Volkswagen nem kommentálta. Az Audi vezérigazgatója, Rupert Stadler alatt állítólag "inog a szék" a Volkswagen dízelügyének a kezelése miatt. Korábban írtuk: A lap szerint a vezérigazgató június 22-én tájékoztatja az Opel felügyelőbizottságát döntéséről. Az Opel szóvivője hírügynökségi megkeresésre rámutatott, hogy a cég tájékoztatási politikája szerint nem kommentálnak személyzeti ügyekről terjesztett híreszteléseket. Az adásvételi ütemterv szerint az Opel az év második felében kerülhet a PSA konszern tulajdonába és ennek legkorább dátuma július 31. lehet. Eddig a határidőig kell teljesülnie a tulajdonosváltás minden előfeltételnek, beleértve a versenyfelügyeleti engedélyt is. A FAS beszámolója szerint Karl-Thomas Neumann jó döntésnek tartja ugyan az egyesülést a PSA konszernnel, aggódik viszont amiatt, hogy a franciák megfelelő súllyal kezelik-e az elektromos mobilitásra való átállás szükségességét. Az Opel üzemi tanácsának korábbi elnöke, Klaus Franz az Automobilwoche lapban szombaton megjelent interjúban már megpendítette az Opel vezérigazgatójának valószínű távozását, mivel véleménye szerint Neumann nem lesz képes olyan irányítás alatt dolgozni, mint amit a PSA vezére, Carlos Tavares is képvisel. A PSA 2,2 milliárd euróért vásárolja meg a General Motorstól az Opelt és annak brit ikertestvérét, a Vauxhallt. A franciák terveiről annyit lehet tudni, hogy költséghatékonyabbá kívánják tenni az Opel működését. Az Opel/Vauxhall 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat hét európai országban, ennek felét Németországban. Tekintettel arra, hogy a PSA saját fejlesztési központjaiban 13 ezer alkalmazottat foglalkoztat, az Opelnél valószínűleg létszámcsökkentésre kell számítani. Az Opel németországi alkalmazottainak munkahelyét kollektív szerződés garantálja 2018 végéig.

Tóbiás és Balambér csónakázik

2017.06.11.
A természet lágy ölén kép (programturizmus.hu) Tóbiás és Balambér már a kocsi hátsó ülésén ült miközben édesapjuk vezetésével a kis család Tisza-tó fele tartott. A két lurkó már nagyon izgatott volt, mert utoljára két éve ültek hajón, és már el is felejtették, hogy milyen jó élmény. - Nagyon jó lesz, biztos fogunk látni egy csomó halat, madarat, vízinövényt, meg együtt fogunk evezni anyával meg apával. – lelkendezett Tóbiás. - Képzeld Tóbiás, én még nem is csónakáztam. – árulta el testvérének Balambér. - Hát az meg, hogy lehet? – érdeklődött Tóbiás. - Én eddig csak ilyen nagy sétahajón ültem, de még sosem eveztem, meg félek nehogy beleessek a vízbe, vagy felboruljon a csónak. – mondta testvérének Balambér. - Ne aggódj Balambér, majd én vigyázok rád, nem fogsz bele esni, ha betartod a szabályokat. Halgass mindig apára, nagyon fontos! - Rendben, igyekszem. – válaszolta nevetve Balambér. A kis család már meg is érkezett a Tisza-tóhoz, ahol megkezdődött a szuper hajókázás. Messze a város zajától. (kép: hahohajo.hu) Először, a kenutároló előtt a túravezetők gondosan beosztották a hajókat, majd megmutatták, mitől megy előre a kenu, és kitértek arra is, miként lehet ezt az egyébként egész stabil jószágot a felborítani, vagyis, hogy mit nem szabad csinálni a kenuban. Mindenki felvette a mentőmellényt, ami azért nagyon fontos, hogy ha vízbe pottyannának, a mentésben résztvevők egyrészt könnyen meglátják őket, másrészt a mentőmellény segít abban, hogy a szerencsétlenül járt fennmaradjon a víz felszínén. Emellett a túravezető arra is figyelmeztette az utasokat, hogy a csónakban üljenek le, ne tegyenek hirtelen mozdulatokat, hogy megőrizzék a vízen úszó jármű stabilitását. A tapasztalt „kapitány” azt is elmondta Tóbiásnak és Balambérnak, hogy ha valaki mégis a vízbe esne, annak a csónakból valamilyen felúszó tárgyat (mentőgyűrű, mentőlap, fenékdeszka) kell kidobni, és a kiemelést úgy kell elvégezni, hogy a csónak ne boruljon fel. Ha valami miatt nem sikerül a csónakba visszaemelni a pórul járt utastársat, haladéktalanul fel kell hívni a 112-es segélyhívót. Mentőmellényben, vidáman, biztonságban (kép: kemping-grill.hu) Ha veszélyhelyzet közeleg, vagy annak bekövetkezte esetén a mentőmellényt fel kell venni (bár Tóbiásék elővigyázatosságból ezt már a parton megtették), és haladéktalanul el kell indulni a legközelebbi part felé. Ha a partrajutás sikertelen, segítséget kell hívni, és végre kell hajtani a következőket: A csónakot le kell horgonyozni hosszú horgonykötéllel és összecsukott horgonnyal, Le kell ülni vagy feküdni a csónak aljába úgy, hogy a vízijármű súlypontja minél alacsonyabban legyen! A befröccsenő vizet folyamatosan el kell távolítani, de csak semmi hirtelen mozdulat! Szükség esetén a felesleges tárgyakat (pl.: horgászfelszerelés) ki kell dobni! A segítség megérkezéséig vagy a partra sodródásig meg kell őrizni a nyugalmat. - És mi van, ha mégis felborul a csónak? – kérdezte Tóbiás megszeppenve. - Akkor sem kell megijedni – nyugtatta meg a túravezető – csak kapaszkodjatok bátran a csónakba, és várjátok meg, amíg a mentőcsapat odaér. A hasznos tanácsok meghallgatását követően szépen vízre szálltak. - Na, hogy megy a lapátolás kedveskéim? – kérdezte az édesanya. - Nekem már nagyon jól megy. – lelkendezett Balambér. - Akkor csak így tovább. – buzdította Balambért édesanyja. Mintha nem is vizen, hanem virágokon siklana. (kép: bekatutaj.net) Nagyon ügyes haladt a csapat, a Tisza-tó, fákkal körül ölelt, kis zeg-zugos részein. Láttak sok tiszavirágot, békákat, madarat, vidrát, és még hódot is. Láttak nagyon ritka madarakat is mint például a búbos vöcsök, kis kócsag, kanalas gém. Az evezést gyakran pihenőkkel szakították meg, nehogy valaki nagyon elfáradjon, és lemaradjon a csapattól. Ebédidőben közösen készítettek el nagyon finom bográcsos gulyást, melynek az elkészítéséből és az elfogyasztásából is mindenki ki vette a részét. Az ebéd után volt egy kisebb pihenés, hogy mindenki újult erővel tudjon nekivágni a visszaútnak. Ilyen szép madarat nem látsz máshol. (kép: tiszatoelovilaga.hu) - Szerintem nagyon szép volt az a búbos vöcsök. – mondta édesapjának Tóbiás. - Nekem is nagyon teszett, de visszafelé is nagyon figyelj, hátha látunk még érdekesebb és szebb állatokat. A kis pihenő után szépen lassan visszaindultak a bázisra. Visszafelé is folyamatosan ámulatba ejtette a túrázókat a természet, gyönyörű fűzfák, óriási vizinövények, és tavirózsák tömkelege gyönyörködtette a szemüket. Az egész túra alatt 10 km-t tett meg evezve a kis család, szóval nem volt csoda, hogy a nap végére, már nagyon elfáradtak. Még egy jó lángost ettek a Kempingnek a büféjében, majd beszálltak az autóba, és kellemesen elfáradva, de élményekkel gazdagodva indultak el haza. Talán ilyenkor a legszebb (kép: mertutaznijo.cafeblog.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Mégsem a valódi Senna-sisakot kapta meg Hamilton

2017.06.11.
A háromszoros világbajnok brit pilóta megszerezte 65. pole pozícióját, ezzel beállította példaképe, Ayrton Senna rekordját, aki tragikus véget ért pályafutása során 65 első rajtkockát szerzett. Érzelmes pillanat volt, amikor az időmérő utáni nyilatkozatok alatt Hamiltont megajándékozták egy Senna-sisakkal, amiről ki is emelte a narrátor, hogy eredeti, versenyen viselt sisak. - Azóta kiderült, hogy ez nem igaz - írta a formula.hu. Amit Hamiltonnak átnyújtottak, csak egy replikája Senna 1987-ben viselt bukósisakjának, sosem viselte versenyen. Senna családja a Motorsport.com oldalnak tisztázta a helyzetet: fejvédő promóciós célokat szolgált, fotózások és marketinges megjelenések során használta. Nem kell azonban bánkódnia Hamiltonnak, mivel az eredetit is megkapja majd, de azt nem Kanadában, hanem később Monacóban.

Nem nőtt a forgalom az ukrán vízummentesség miatt a magyar határon

2017.06.11.
Tájékoztatásuk szerint a záhonyi határátkelőhelyen a szokásos vasárnapi forgalmat lehet tapasztalni, az intézkedés miatt a várakozási idők nem emelkedtek. A www.police.hu oldalon olvasható adatok szerint a Magyarországra belépő személyautóknak hatvan percet kell várakozniuk Záhonynál. Vasárnap nulla órakor életbe lépett az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentessége, a szabályok szerint Ukrajna biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárai ezentúl vízum nélkül utazhatnak az Európai Unió tagállamaiba. Az ilyen úti okmánnyal rendelkező ukrán állampolgárok félévenként 90 napot tartózkodhatnak az uniós országokban - az Egyesült Királyság és Írország kivételével - turisztikai vagy üzleti céllal, valamint családi okokból. A határátlépéskor az utasnak rendelkeznie kell olyan papírokkal, amelyek jelzik utazásának célját. Ha a határőrök kérik, akkor igazolnia kell, hogy van szálláshelye vagy szállodafoglalása, fel kell mutatnia a visszaútra szóló jegyet, egészségügyi biztosítását és meghatározott pénzösszeget. Az utóbbi országonként változó nagyságú, Magyarország esetében a legkisebb, 35 euró.

Májusban tovább növelte eladásait a Daimler

2017.06.11.
A legnagyobb növekedési ütemet, 32,2 százalékot a kínai piacon érte el a Daimler, de belföldön, Németországban is átlagon felüli, 17,4 százalékos növekedést ért el eladásaiban. Az eladások bővülését Britta Seeger, a Daimler értékesítési igazgatója elsősorban a Mercedes E-osztály új modelljével elért piaci sikereknek tulajdonította. A Mercedes-Benz márka májusban 13,5 százalékkal növelte eladásait az egy évvel korábbihoz képest, míg a Smart értékesítése 4,8 százalékkal csökkent. Az év első öt hónapjában a Mercedes-Benz 14,3 százalékkal növelte eladásait, míg a Smart forgalmát is beszámítva a Daimler autóeladásai 12,9 százalékkal nőttek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója