Osztódás

2016.11.19.
Hamarosan New York Brooklyn városrészére is kiterjeszti működési területét, a BMW Group prémium autómegosztó szolgáltatása, a ReachNow újabb metropoliszban teszi elérhetővé ügyfelei számára a minden tekintetben személyre szabott mobilitás opcióit. Mindezzel párhuzamosan a ReachNow négy vadonatúj, kísérleti jelleggel bevezetett mobilitási szolgáltatása a személyre szabott utazás új dimenzióját is életre hívja, amely a saját igények szerint alakított mobilitás lehetőségét nyitja meg a felhasználók előtt. A ReachNow még az idei évben megkezdi kísérleti jelleggel bevezetett mobilitási szolgáltatásai átfogó tesztelését, amelyek segítségével a felhasználók már sofőrrel együtt is kérhetik a járműparkba állított egyes BMW modelleket, az előre egyeztetett időpontokra és helyszínekre pedig különleges járműveket is kibérelhetnek – akár öt teljes napon át. Azon MINI-tulajdonosok pedig, akik távollétükben is kamatoztatnák négykerekű kedvencük képességeit, a forradalmi autómegosztó szolgáltatáson keresztül bérbe is adhatják járművüket. A ReachNow mindezeken felül egy vadonatúj lakossági szolgáltatást is bevezet, amely egy komplett autóflotta kibérlését teszi lehetővé, kizárólagos helyszíni rendelkezésre állással emelve minden korábbinál magasabb szintre a személyes mobilitás kényelmét.

A 2005-ös színtet érhetik el jövőre Symonds szerint

2016.11.19.
Jelentős aerodinamikai szabályváltozások következnek a Forma–1-ben a következő szezonban. A sportág történetében most először fordul elő, hogy a szabályalkotók a tempó tudatos és nagymértékű növelését célozták meg a változtatásokkal – ezzel reagálva az F1-et az elmúlt három szezonban érő folyamatos kritikákra. Gyorsabb, agresszívebb, nehezebben vezethető autókat ígérnek, melyek az előzetes törekvések (és például a Pirelli jóslata) szerint 5 másodperces gyorsulást is elérhetnek jelenleg futó elődeikhez viszonyítva. Nico Rosberg Barcelonában teszteli a 2017-es gumikat (Fotó: Pirelli) Dőlnek majd a pályacsúcsok – ígérték. A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds azonban úgy véli, a valóságos tempójavulás kisebb lesz, mint amilyet az FIA előzetesen jelzett – a legnagyobb mértékű a nagy leszorítóerejű pályákon, mint Barcelona, a legkisebb pedig a Monzához hasonló kevés leszorítóerős ringeken lesz. „A teljesítmény leginkább a 2000-es évek közepén látotthoz fog hasonlítani, de nem teljesen fogja elérni azt. Az előzetes cél öt másodperc volt körönként, de nem vagyok biztos benne, hogy ezt el fogjuk érni” – nyilatkozta az ESPN-nek. „A gumik persze nagy ismeretlent jelentenek, amik miatt nem tudjuk, pontosan hová is visz az utunk. De ha ésszerűen tippeljük meg a gumik teljesítményét, szerintem inkább olyan négy másodperces gyorsulásra számíthatunk.” Pat Symonds (Fotó: Batchelor / XPB Images) „Egy olyan pályán, mint a barcelonai, az új autók igen jól fognak teljesíteni, talán jobban, mint az olyan helyeken, mint Monza, ahol valójában nagyon sok leszorítóerőt leveszünk majd, mivel a szélesebb gumik óhatatlanul nagyobb légellenállást jelentenek majd. Nem hinném, hogy az ilyen pályákon jelentős különbség mutatkozna meg a korábbi időkhöz képest. Vagy legalábbis távolról sem olyan mértékű, mint más helyeken.” A versenyzők persze így is várják a megújulást, mivel az utóbbi időben cseppet sem tetszett nekik, hogy az alacsony kanyarsebességek miatt már távolról sem olyan megterhelő F1-es autót vezetni, mint régebben volt. Symonds szerint azonban ezen a téren sem szabad csodákra számítani. „Már vezettek ilyen autókat korábban, úgy 2004 és 2005 körül” – utalt arra, hogy az F1-es autók nem jelentenek majd nagyobb kihívást jövőre, mint a V10-es korszakban. „Hogy egy példát mondjak: ha van egy 200 km/órás tempójú kanyar, az talán úgy 30-35 km/órával lesz gyorsabb jövőre, ami talán több G-erőt jelent majd. Igen, egy kicsit megterhelőbb lesz, de nem őrületes mértékben” – jósolta a brit.   (ESPN, telesport.hu)  

Halálra gázolt egy embert a villamos a fővárosban

2016.11.19.
A szóvivő szerint a 4-es és a 6-os villamos vonalán történt a baleset nem sokkal a megálló előtt.  Az elgázolt ember beszorult a villamos alá, egyelőre nem tudták kiemelni. A rendőrség sajtóügyeletese az MTI-vel azt közölte, hogy a baleset a Keleti Károly utcánál történt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közösségi oldalán az olvasható, a 4-es és a 6-os villamos helyett a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között pótlóbuszok járnak. Nem közlekedik a 17-es villamos sem a Széll Kálmán tér és a Margit híd között.

Az „Érchegy” költöztetése Scaniával

2016.11.19.
A nagy svéd bányavállalat, az LKAB, a dán Mammoet túlméretes szállító vállalat és a NYAB svéd építő vállalat közös vállalkozásában 30 házat és többlakásos épületet, melyek között a legnehezebb 230 tonna súlyú, szállítanak el a közeli Koskullskulle községbe. Bár a városban az átalakulás részeként sok épületet egyszerűen lebontottak, illetve le fognak bontani, az LKAB úgy döntött, hogy számos történelmi épületet, melyek közül legrégebbi az 1909-as évből származik, megóvnak a gällivare-i önkormányzat kérésére.      Kulturálisan jelentős    „Elhatároztuk, hogy kulturális és történelmi okokból megmentjük őket. Ezek közül néhány Malmberget legrégebbi házai közé tartozik, melyek az LKAB dolgozói számára épültek” – mondta Maritha Mossberg, az LKAB szóvivője, elmagyarázva, hogy a lakásokat ezekben az épületekben ki lehet majd bérelni.    A Kapitány bányagödör      A Mammoet – amint elvégezték az előkészületi munkálatokat, és a házakat felemelték alapjaikról – Scania tehergépkocsijainak csapatával, köztük egy, a túlméretes szállítmányokhoz Allison automata sebességváltóval ellátott Scania R 620 V8 járművel, szállítja át az épületeket új környezetükbe.    18 tengely, 144 kerék    Miután betolatnak az egyes házak alá, a Mammoet csapat lassan felemeli a 63 tonnás, 18 tengelyes Nicolas MHD trélert, kiegyensúlyozva, egyenletesen elosztva a házak súlyát a tréler 144 kerekére, mielőtt rögzítenék a terhet és elvontatnák.     „A tréler teherbírása maximum 36 tonna tengelyenként, ami a tréler teherbírását 600 tonna felettivé teszi” – magyarázta a Mammoet gépkocsivezetője Trond Friis. A vontató hátsó részén elhelyezett generátor látja el energiával a tréler hidraulikus és kormányzási rendszereit, mely rendszereket a tréler elején ülő szakember kezel a szállítás közben.      Mivel a speciálisan felszerelt Scania R 620 maximálisan 250 tonna terhelésre van jóváhagyva, a nagyobb házaknál a Mammoet egy második, a tréler hátuljához kapcsolt vontatóval segít be, egyaránt tolni és fékezni. A Mammoet gyorsan dolgozva, az egyes házak felhelyezése után, kevesebb, mint egy óra alatt teszi meg az egész hét kilométeres távolságot.    

Forgalomkorlátozások lesznek a Határ úti metróállomásnál a 3-as metró felújításának előkészítése miatt

2016.11.19.
A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint hétfőtől szombatig naponta 7 és 16 óra között kell majd útszűkületekre, valamint irányonként egy-egy sáv forgalmának biztosítása mellett sávlezárásokra számítani. A későbbi felszíni metrópótláshoz szükséges további út- és forgalomtechnikai munkák a Határ úti metróállomás környékén várhatóan jövő év február 18-ig tartanak. Kiépítik az ideiglenes forgalomtechnikát, burkolat- és szegélybontási, szegélykorrekciós, térvilágítási, marási és aszfaltozási, valamint közműmunkák várhatóak, továbbá kanyarodó sávot és gyalogos-átkelőhelyet is építenek.

Range Roverrel Sporttal léc nélkül

2016.11.19.
A Range Rover Sport a tökéletes nagyteljesítményű prémium szabadidőjármű, egyben a legelső sorozatgyártású gépkocsi, amelynek volt mersze vállalni a félelmetes kihívást. Az ismert autóversenyző és autós kaszkadőr, Ben Collins irányítása alatt a kiváló terepalkalmasságú szuper-szabadidőjármű számára a svájci Mürrenben fekvő sípálya alattomos talaja sem jelentett akadályt; az autó 21 perc 36 másodperc alatt teljesítette a 14,9 kilométeres távot. A 2170 méteres szintkülönbségű út során a Range Rover Sport pontosan követte a síelőknek kijelölt Inferno Mürren pályát, a világ egyik legrégebbi, egyben legnehezebb alpesi lesikló versenyének útvonalát. Az autó útja havon, jégen, köveken, sáron, törmelékes aszfalton, füvön és murván vezetett át; a Land Rover úttörő Terrain Response technológiája a legnehezebb helyzeteken is átsegítette. A 2013-ban bevezetett Range Rover Sport hamisítatlan sikertörténetnek bizonyult: az autó a nagyméretű szabadidőjárművektől elvárható kifinomultságot és terepalkalmasságot a sportautókra jellemző menetdinamikával párosítja. Idén augusztusban olyan újdonságokkal gyarapodott a modellcsalád kínálata, mint a Land Rover InControl Touch Pro infotainment rendszerének legfrissebb kiadása, a fejlett vontatástámogató rendszer, valamint a takarékos 2,0 literes dízelmotor.Ben Collins brit autóversenyzőnek, aki a Top Gearben alakította Stiget, hajtűkanyarok és szakadékok nehezítették a dolgát. „Túlzás nélkül pályafutásom egyik legkeményebb feladata volt ez a kihívás. A kitűzött útvonal eszement volt, életemben nem autóztam még ilyen kemény pályán. A fortyogó láva kivételével minden elképzelhető és elképzelhetetlen akadállyal szembe kellett néznem, a menetkörülmények pedig nem is lehettek volna kedvezőtlenebbek: a viharos időjárás mellett sziklák, fák és általában olyan akadályok nehezítették a pályát, amelyeknek nagyon nem szerettem volna nekimenni. Ennek a kihívásnak csak egy győztese lehetett: vagy a hegy, vagy az autó. A siker kulcsa a precizitás volt: tudnom kellett tartani a sebességet, és úgy leereszkedni a hegyoldalon, ahogy a síelők teszik: ráfeküdve az ívekre. A Range Rover Sport rengeteget segített ebben. Be kellett kapcsolnom a Terrain Response rendszert, mert a fű olyan volt, mint a jégpálya, ám a technológia kihúzott a pácból. Hittem az autóban, így az egymást követő próbálkozások során egyre jobb időt tudtunk futni. Őszintén szólva nem kíméltem, ám csak ment és ment – elképzelni sem tudtam volna alkalmasabb járművet erre a feladatra.” A gyönyörű, ám igen veszélyes hegyi pálya felső szakaszán, ahol Collins 120 km/óra sebességet ért el, jég és havas eső nehezítette a Range Rover Sport dolgát, míg az alsó szakaszon, ahol 155 km/óra csúcssebességet mértek, a köd és a nyirkos fű okozott kellemetlen pillanatokat. Az úttörő Terrain Response technológia hatféle üzemmódban képes a jármű beállításait az aktuális felülethez igazítani. Dinamikus üzemmódban például a kanyarstabilizátor felkeményedik, így csökken az oldaldőlés; a Fű/Murva/Hó üzemmód motorfék alkalmazásával mérsékli a túl- és alulkormányozottságot, míg a Sár és Keréknyom üzemmódban zárt a hátsó differenciálmű, ami a kerekek kontrollált kipörgése révén biztosít jobb tapadást és erőátvitelt. Úton lefelé a tökéletes nagyteljesítményű szabadidőjármű a kemény mínuszok mellett félelmetes, olykor 75 százalékos meredélyekkel találkozott – ezek meredekebbek, mint a legismertebb síparadicsomok, pl. Chamonix legtöbb fekete pályája. A páratlan bravúrt egy Range Rover Sport modell vitte véghez. Az 510 lóerős, kompresszoros 5.0 V8 benzinmotorral szerelt autó a versenyző biztonságáról gondoskodó bukókerettől és a megerősített abroncsoktól eltekintve tökéletesen szériaállapotú volt.

Opel Grandland X: új kompakt crossover

2016.11.19.
Az Opel Grandland X olyan, mintha az Opel Crossland X nagyobb testvére lenne. Mindkét teljesen új crossover-modell (CUV) 2017-ben indul, egy SUV lazaságát egyesítve jó adag menetdinamikával. Ellenállhatatlan terepes vonzerejével, magas üléshelyzetével, jó körkilátásával, a könnyű be-és kiszállással, valamint nagyvonalú helykínálatával a Grandland X remekül illik napjaink aktív életstílusához. Stílusa ügyesen egyesíti a robusztusságot az eleganciával, utastér-koncepciója pedig a bőven mért komfortot a célszerűséggel. A Grandland X tovább bővíti az Opel eddig is átfogó kínálatát a különösen népszerű kompakt osztályban, hiszen a sikeres Astra – 2016 Év Autója – és a nemrégiben bemutatott hétüléses Zafira mellé sorakozik fel. "Az Opel Grandland X kalandkereső egyéniség, mindig kész új felfedezésekre – városban éppúgy, mint azon kívül. Új crossoverünk fantasztikusan néz ki, és új vevőket lelkesít fel az Opel iránt", mondta a márka marketing-vezetője, Tina Müller. A Grandland X egy nagy Opel-modelloffenzíva része, amelynek keretében 29 új típus jön ki 2016 és 2020 között. Viruló piacra érkezik, hiszen tíz év alatt – 2007 és 2017 között – hétről húsz százalékra nő a SUV/CUV-részarány az eladott új autók között. Az Opel Crossland X és az Opel Grandland X tovább gerjeszti ezt a növekedést. Az Opel Crossland X 2017 első felében rajtol a B-szegmensben, ahol az Opel MOKKA X már hatszázezer vevőre talált. Az Opel Grandland X 2017 őszén robban be egy lépcsővel feljebb, a C-szegmensbe, amelyben Európa-szerte a kompakt osztály minden ötödik eladását regisztrálják.

Teljes útlezárás az 55-ös főúton

2016.11.19.
A baleset 2016. november 19-én valamivel 11 óra után történt a főút 9-es kilométerszelvényében. Egy kerékpárost sodort el egy személyautó. A biciklist a mentők kórházba szállították. A helyszínelés idejére a rendőrség az útszakaszt teljes szélességében lezárta. A főút forgalmát Zákányszék felé terelik.      

Megnyílt a Los Angeles-i Autószalon

2016.11.19.
A nyugati parti nagyvárosban 1906 óta rendeznek autókiállítást, az elsőn 19 jármű volt, míg ebben az évben a kiállítótér 71 ezer négyzetméterén 36 gyártó több mint száz modelljét tekinthetik meg a látogatók november 27-ig. Bár az esemény elsősorban az amerikai, illetve a japán gyártók számára fontos, idén az európai cégek is kiemelten kezelték az eseményt: két gyártó, az Alfa Romeo és a BMW-csoporthoz tartozó Mini is világpremiert tartott. A milánói sportautómárka 106 éves történetének első nagy szabadidőautóját mutatta be, amely a Stelvio nevet kapta, a Mini pedig a Countryman legújabb generációját leplezte le a kiállításon. Az európai gyártók közül az észak-amerikai piacon jelen lévő márkák közül csak a Ferrari nem vonult fel standdal. Az amerikaiak közül a Cadillac, illetve a Lincoln jelentkezett új tanulmányautóval: előbbi egy Escada, a Lincoln pedig egy Navigator nevű luxuslimuzint mutatta be az amerikai közönségnek. A idei kiállításon a filmipar is nagy szerepet kapott a Nissan szerepvállalása miatt. A japán gyártó ugyanis részt vesz az új Star Wars film, a Zsivány egyes kampányában, ennek részeként ötezer darab különleges felszereltségű Qashqai szabadidőautót dobnak piacra. Ezeket a szalonon is bemutatták a Zsivány egyes néhány kosztümjével együtt. A kiállítás részeként kihirdették a 2016-os "Év zöld autója" díjat, amelyet a második generációs Chevrolet Volt kapott. (MTI)

Baleset történt a 41-es főúton Baktalórántházánál

2016.11.19.
ét gépkocsi ütközött össze 2016. november 19-én 11 óra körül a 41-es számű főút 27. kilométerében, Baktalórántháza közelében. A baleset következtében két személy megsérült. A rendőrök a baleset helyszínelésének ideje alatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az arra közlekedőket kérjük, vezessenek fokozott figyelemmel és tartsanak kellő követési távoltságot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója