Suzukikra kerülhet elsőként a Graboplast alvázvédője

2015.12.18.
Kaptunk a Suzukitól alvázat, felkentük rá az anyagot – nyilatkozta Jancsó Péter, aki szerint a következő év első felében nem elképzelhetetlen, hogy a japán autógyár Magyarországon készülő autói már Graboplast alvázvédővel lesznek bevonva. A Volkswagennél a jelek szerint lassabban haladnak a dolgok, Wolfsburgban vizsgálják az anyagot, a cégvezető számításai szerint a következő évben még nem számít arra, hogy a VW Graboplast alvázvédőt vásárol. A Graboplast keverőüzeme Ősszel jelentette be a győri székhelyű társaság, hogy olyan alvázvédelmi anyagot állított elő, mellyel a magyar autógyártók igényének jelentős részét, valamint exportpiacokat is képes kiszolgálni. Ezzel a speciális padlógyártás területén régiós szinten meghatározó vállalat a Magyarországon is jelentős beszállítóként jelenhet meg. A Graboplast fejlesztésének köszönhetően éves szinten akár 4 ezer tonna alvázvédelemhez szükséges anyagot képes előállítani győri gyáregységében. A személygépjárművek alvázvédelme során használható plasztiszol speciális PVC por, lágyító és egyéb komponensek összekeverésével, szűrésével és homogenizálásával készül. A fejlesztéssel a Graboplast egyik nem titkolt célja, hogy exportpiacainak fejlesztése mellett az új termékkel hosszabb távon a Magyarországon működő autógyárak beszállítójává válhasson. Jancsó Péter elnök-vezérigazgató A győri székhelyű Graboplast Magyarországon elsősorban padlóiról és parkettáiról ismert, a világban azonban komoly járműipari beszállító. Speciális padlóit autóbuszokba, vasúti kocsikba és metrószerelvényekbe építik be. Graboplast padlók vannak egyebek mellett a sanghaji és a riói metróban. Járműpadlóban sikeresek vagyunk – értékelte a helyzetet a cég karácsonyi fogadásán. 2015-ben persze voltak nehézségeik. Az orosz piacra az embargó miatt nem tudtak szállítani, a kínai gazdasági fejlődés megtorpanása pedig kihatott a közlekedési beruházásokra is, így ott kevesebb járműpadlót rendeltek. Kínai autóbuszba Graboplast járműpadló. Az idei növekedés mértéke 1-2 százalék lesz, már ami az árbevételt illeti. Az eredmény ennél jóval nagyobb lesz, 15-20 százalék között.  2014-ben egyébként 17,5 milliárd forintos árbevétel mellett egymilliárd forintos eredményt produkált a társaság. Ukrajnában védelmi pénzt kérnek, hogy ne törjék fel a raktárainkat – jelezte Jancsó Péter azt, miért is voltak kénytelenek lemondani Ukrajnáról. A két fontos kelet-európai piac elvesztése ellenére idén is növekedni tudott a győri székhelyű társaság, ami a piac ismeretében nem kis eredménynek számít. A növekedés minden bizonnyal jövőre is folytatódik, néhány héten belül ugyanis átadják a Graboplast új gyárát Tatabányán. A cég egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Jancsó Péter beszélt arról is, hogy a tervek szerint jövőre 9 milliárd forintra mérsékelik a Graboplast jelenleg mintegy 10 milliárd forintos hitelállományát.   
Címkék: 

Enyhén csökkent a román gépkocsigyártás, az autópiac bővült

2015.12.18.
 Az egyesület által közölt statisztikai adatok szerint a január-november közötti időszakban 358 914 gépkocsit gyártottak Romániában, 1,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi év azonos időszakához képest. Ebből 314 165 járművet a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gyártott, 44 743 ezer autót az amerikai Ford. A gépkocsiexport is visszaesett, a vizsgált időszakban 331 522 autót vittek külföldre, 1,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A román autópiac ugyanakkor 18,6 százalékkal bővült, miután 109 716 új autót adtak el. Ezek 81 százaléka személygépkocsi volt, amelyek értékesítése csaknem 17 százalékkal bővült tavalyhoz mérten. A román autópiacon továbbra is a Dacia az első 34,5 százalékos piaci részesedéssel, majd a Volkswagen következik 10 százalékkal, a Skoda 9 százalékkal, a Ford és a Renault 6,2-6,2 százalékkal, az Opel 3,7 százalékkal. Csütörtökön tették közzé a használt gépkocsik forgalmának adatát is: az első tizenegy hónapban Romániában csaknem 13 százalékkal, 226 862-re nőtt a használt gépkocsik átírása. (MTI)

De Rooyék Goodyearral mennek a dakaron

2015.12.18.
A 375/90R22.5 méretű abroncsokat három Iveco kamionra szerelik fel, amelyekkel az „Odüsszeia” elnevezésű 2016-os Dakaron indul a csapat.  A Dakar a világ legnagyobb tereprali összecsapása autósok, motorosok és kamionosok számára, amelyet 2016-ban január 3. és 16. között rendeznek meg Argentínában és Bolíviában. A hollandiai székhelyű De Rooy csapat három kamiont nevezett a versenybe, amelyekre a Goodyear terepre készült, 375/90R22.5 méretű ORD tehergépkocsi-abroncsai kerülnek felszerelésre.  A fő versenykamiont Gerard de Rooy vezeti, aki a kamionosok kategóriájában megnyerte a 2012-es Dakart, a második járművet a De Rooy csapat tagja, Aleš Loprais irányítja, míg a harmadik, nagysebességű szervizkamionban Ton van Genugten ül majd a volán mögött.  A Goodyear ORD abroncsaira alapos tesztelés után esett a választás, amelyet 2015 júliusában a spanyolországi Baja-ralin, majd 2015 októberében a marokkói OiLibya-ralin végeztek. A tesztfutamok során a luxemburgi Goodyear Innovációs Központ mérnökei a csapattal együttműködve azon dolgoztak, hogy megalkossák az abroncs teljesítménye szempontjából a legjobb konfigurációt, és optimalizálják azokra a körülményre, amellyel a versenyzőknek szembe kell nézniük. A tesztelt gumiabroncsok – amelyet majd a Dakaron is használnak – a Goodyear 375/90R22.5 méretű ORD tehergépkocsi-abroncsai voltak.  Ez a Goodyearnél alkalmazott egyedi méret váltja fel a csapat által korábban használt 14.00R20 méretű abroncsokat.  A 375/90R22.5 méretű Goodyear ORD abroncs megtartja a 14.00R20 méretre jellemző külső átmérőt és szélességet, de a nagyobb felniátmérő nagyobb fékhézagot, ezzel pedig jobb hőellenállást biztosít. Henk van Leuven, a De Rooy csapatfőnöke hozzáteszi: „A Goodyearrel közösen végrehajtott tesztek során bebizonyosodott, hogy milyen egyedülálló teljesítményre képesek a Goodyear terepre készült ORD tehergépkocsi-abroncsai. Biztosan állíthatjuk, hogy ez a legjobb abroncs, amivel ringbe szállhatunk a Dakaron!  Az abroncs kulcsfontosságú tényezője azirányú célunknak, hogy januárban visszahódítsuk a dobogó legfelső fokát, és biztosak vagyunk benne, hogy a Goodyear abroncsaival ez sikerülni is fog.” Az „Odüsszeia” elnevezésű Dakar 2016. január 3-tól 16-ig zajlik Argentínában és Bolíviában. A 2016-os versenyen várhatóan több mint 50 ország több mint 660 versenyzője vesz részt, több mint 400 motor, quad, autó vagy kamion kormánya mögött. A 2016-os Dakar útvonala az alábbiak szerint alakul: 01/03: Buenos Aires – Villa Carlos Paz 01/04: Villa Carlos Paz – Termas de Río Hondo 01/05: Termas de Río Hondo – Jujuy 01/06: Jujuy – Jujuy 01/07: Jujuy – Uyuni 01/08: Uyuni – Uyuni 01/09: Uyuni – Salta 01/10: Pihenőnap Saltában 01/11: Salta – Belén 01/12: Belén – Belén 01/13: Belén – La Rioja 01/14: La Rioja – San Juan 01/15: San Juan – Villa Carlos Paz 01/16: Villa Carlos Paz – Rosario

Folytatódik az M3-as autópálya továbbépítésének tervezése

2015.12.18.
A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: hogy az elképzelések szerint a sztrádát a jelenlegi vásárosnaményi végpontjától továbbépítik a magyar-ukrán határig, a kárpátaljai Beregszász irányába. Vásárosnaménytól Záhonyig pedig az M3-asról leágazva gyorsforgalmi autóút kialakítását tervezik, így az út a következő években két ponton éri el az ukrán határt. Seszták Miklós elmondta: jövőre el kell készülnie a Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárútnak a 38-as számú főút mentén, és megígérte, hogy 2016. december 15-én, az avatás napján Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kovács Ferenccel, a szabolcsi megyeszékhely polgármesterével együtt biciklin teszik meg a mintegy 30 kilométeres távot a két város között. Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a most befejeződő európai uniós ciklusban Szabolcs megyében 75 milliárd forint értékű, 150 kilométer hosszú közút épült. Megépült például az M3-as autópálya Vásárosnaményig, a beregi város új Tisza-hidat is kapott, elkészült Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának két szakasza, megerősítették a 4-es számú főút 40 kilométeres nyírségi részét, valamint 11 balesetveszélyes csomópontot szűntettek meg. Jövőre folytatják az M3-as autópálya Vásárosnamény utáni szakasza építésének előkészítését, a nyíregyházi nyugati elkerülő út újabb szakaszait befejezik, megkezdik Kisvárda déli tehermentesítő útjának kialakítását, valamint megerősítik a Debrecen-Mátészalka közötti 471-es számú út burkolatát. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere az orosi új körforgalmi csomóponttal kapcsolatban megemlítette: a több mint 346 millió forint értékű beruházás során a 41-es főút érintett kereszteződésében gyalogátkelőhelyek, autóbusz-megállóhelyek is épültek, szélesítették az út leállósávját, valamint kialakították a korszerű közvilágítást. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter péntek délután átadta Fényeslitke és Komoró elkerülő útját is, amely egyben a fényeslitkei ipari park területét köti össze a Budapest-Záhony közötti 4-es számú főúttal. A 3 milliárd 619 millió forint összegű útfejlesztés 85 százalékát európai uniós támogatásból finanszírozták. A beruházás keretében öt kilométer új nyomvonalú út, két hídszerkezet és három körforgalmi csomópont épült. Kialakítottak 2,2 kilométer hosszú kiszolgáló utat, két kilométeren pedig a meglévő út korrekciója, korszerűsítése történt meg. A két híd a Nyíregyháza-Záhony közötti vasúti fővonalat, valamint a fényeslitkei rendező-pályaudvar iparvágányait, illetve több összekötő- és szervizutat keresztez. A 160 hektáros, teljesen közművesített fényeslitkei ipari park 3,5 milliárd forintos beruházással épült, és 2011 márciusában adták át. (MTI)

Az ABB elektromos buszrendszert mutatott be Párizsban

2015.12.18.
Az ABB TOSA technológiáját először 2013-ban alkalmazták. A rendszert Genfben, a repteret a kereskedelmi vásárközponttal összekötő útvonalon helyezték üzembe. A nagy teljesítményű városi közlekedés igényeire tervezett rendszerrel a csuklós autóbusz15 másodperc alatt feltölthető, azaz az utasok fel- és leszállása során végrehajtható az útvonal menti kijelölt feltöltési pontoknál, és a végállomásokon pedig hosszabb idejű feltöltést biztosító infrastruktúra áll rendelkezésre.  „A párizsi kiállításon a TOSA iránti nagy érdeklődés azt jelzi, hogy a megoldásban komoly üzleti lehetőségek rejlenek” – mondta Olivier Augé, a TOSA globális termékmenedzsere. „A nagyvárosok tömegközlekedési hatóságai világszerte arra törekszenek, hogy kevésbé szennyező technológiákra álljanak át, de sok olyan hatóságot is ismerünk, amely ma már nulla (helyi) kibocsátású rendszerek bevezetését tűzi ki célul. A párizsi RATP azt tervezi, hogy 2025-re buszparkjának 80%-át villamos üzeműre cseréli.” A TOSA-rendszerű elektromos busz tetején egy vezérelt működésű töltőkar van kiépítve, amely a töltésre kijelölt megállókban alig 1 másodperc alatt automatikusan rácsatlakozik a gyorstöltőre. A töltőkar és a 15 másodperces töltési idő minimálisra csökkenti a jármű megállóban eltöltendő tartózkodási idejét. A TOSA- rendszerű e-busz az energiát kompakt akkumulátorokban tárolja, amelyek az utastér növelése érdekében a busz tetejére vannak telepítve. Az elektromos busz fékezés közben is képes energiát termelni, azaz energiát visszanyerni. Az így termelt energia tovább csökkenti a jármű teljes energiafogyasztását. A 18,75 méter hosszú buszt 143 utas befogadására tervezték. A TOSA rendszer további előnye, hogy üzemeltetése – a villamosokkal és a trolibuszokkal szemben – nagyon kevés infrastruktúra kiépítését igényli az útvonal mentén, ami kiküszöböli az áramszedők városképromboló hatását, és csökkenti a karbantartási igényt is. Az ABB világszinten vezető szerepet játszik az elektromos járművek gyorstöltő rendszereinek gyártása és szállítása terén. A TOSA rendszer mellett, az ABB egyenáramú DC gyorstöltőket gyárt az elektromos buszokhoz, de a termékek palettáján ott találjuk a hajtásláncokat (azok a szerkezeti elemek, amelyek a motor energiáját átviszik a hajtott kerekekre) és az előregyártott e-busz alállomásokat is, amelyek biztosítják a szükséges DC áramellátás hálózatba integrálását.      

Közlekedési hatóság: mozgóképes kérdésekkel bővül jövőre a KRESZ-vizsga

2015.12.18.
A közlemény szerint az eddig alkalmazott korszerű ábrák, grafikák, fényképek mellett megjelenő kisfilmek egy konkrét forgalmi szituációt és nem egy kiragadott pillanatot ábrázolnak majd. Az NKH azt írta, a fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgázók élethűbb megjelenítésben értelmezhessék - ezáltal jobban megértsék - az adott közlekedési helyzetet, így jóval felkészültebben kerülnek ki a forgalomba, ennek következményeként pedig jelentős mértékben javulhat a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra.  Hozzátették, a filmbejátszások legfeljebb tíz másodpercesek és a kérdés megválaszolására adott egy percen belül akár többször is lejátszhatóak, de a válaszadásra összesen ezeknél a kérdéseknél is csak egy perc áll rendelkezésre.  Nem változik a vizsgán feltett összes kérdés száma, összes pontértéke és a megfelelés ponthatára sem - közölte a hatóság. A szervezet emlékeztetett arra, hogy idén januárban a számítógépes elméleti vizsga "kérdésbankja" teljesen megújult. Ez egyrészről a korszerűtlen, elavult ábrázolások, technikai megoldásokkal kapcsolatos kérdések modernizálásából állt annak érdekében, hogy a járművezető-jelöltek a gyakorlatban alkalmazható tudást szerezhessenek. Másrészről a kérdések száma jelentősen nőtt, így elkerülhetővé vált az a helytelen tanulási módszer, amikor a vizsgázó csak memorizálja az adott kérdéshez tartozó helyes választ - írták. (MTI)

Nissan a digitális kamera guru

2015.12.18.
A beépített modern biztonságtechnológiai megoldások velejárójaként a Nissan legkeresettebb modelljeiben autónként akár öt kamera is dolgozhat. Ez egyben azt jelenti, hogy a világ vezető crossovergyártója mintegy 3400* darab digitális kamerát értékesít naponta, ami átlagosan több mint két darabnak felel meg percenként. Az új Qashqai 2014-es bevezetése óta a Nissan számos szakmai díjjal is elismert crossover modelljeibe – Qashqai, Juke, X-Trail – már több mint 1,9 millió kameraegységet építettek be. A fenti modellek csúcsfelszereltségű változataiban autónként négy nagylátószögű kamera néz az autó elé, mögé, illetve bal és jobb oldalra az úttörő 360 fokos parkolókamera-rendszer részeként. A 360 fokos parkolókamera, felülnézeti képe vizuális segítséget nyújt a kocsi helyzetének felméréséhez más járművekhez vagy az útburkolati jelekhez képest, nagyban megkönnyítve a parkolási manővereket. A Qashqai és X-Trail modellekben emellett még a szélvédőn is van egy többfunkciós kamera, ami egyebek mellett a táblafelismeréshez, vagy a távolsági fényszóró automatikus kapcsolásához szükséges. Mindez jól mutatja, hogyan teszi a Nissan egyre többek számára elérhetővé a legmodernebb technológiákat. A kamerákra alapuló technológiák a teljes mértékben önvezető autók kifejlesztésében is kulcsfontosságúak. A Qashqai és X-Trail modellekbe szerelt kamera alapú rendszerek már most is képesek az önálló parkolásra, illetve a Nissan Aktív Biztonsági Pajzs elemeiként olyan funkciókat nyújtanak, mint a Holttérfigyelés vagy a Mozgó tárgyak észlelése, melyek nélkülözhetetlenek lesznek a jövő önjáró autóiban is. Az Aktív B iztonsági Pajzs egyik legötletesebb funkciója az intelligens, öntisztító hátsó kamerarendszer, ami felismeri, ha elkoszolódik, és ilyenkor automatikusan aktiválja a tisztítást. A beépített számítógép másodpercenként több mint 15 megapixelnek megfelelő adatmennyiség feldolgozására képes; a hátsó rendszámtábla fölött elhelyezett kamera beépített, vízzel és sűrített levegővel működő tisztítóberendezése gondoskodik arról, hogy a NissanConnect rendszer 7 hüvelykes kijelzőjén mindig tiszta kép jelenjen meg, ezzel is hozzájárulva az autó utasai, illetve a gyalogosok biztonságához. „Az autó körüli mozgást radaros megoldásokkal követő rendszerektől eltérően az Aktív Biztonsági Pajzs mindhárom eleme a hátsó kamera adatait használja, ami kiváló hátsó kilátást és védelmet nyújt az autóban ülőknek” – mondta el Christopher Parker, a Biztonsági Pajzs rendszer vezető tervezője. „Az utasbiztonság messze a legfontosabb szempont a munkánk során, és a Nissan e téren mutatott proaktív hozzáállásának eredményeképpen ezek a technológiák ma már folyamatosan a vezetők rendelkezésére állnak.” A crossoverek iránti kereslet folyamatos növekedésével a Nissan becslései szerint a következő öt évben összesen több mint 10 millió darab digitális kamerát fognak beépíteni a különböző modellekbe. A fejlesztőmérnökök már a képalkotó rendszerek következő generációján dolgoznak, amiből a Gripz crossover koncepcióautó már adott is némi ízelítőt. A fényszórókba épített kamerák lehetővé teszik az autóval az utakon – vagy éppen terepen – átélt kalandok azonnali, élő internetes közvetítését.

Hipersebességgel startolt a Tucson!

2015.12.18.
Az üzem 2011 júniusában kezdte meg a Hyundai ix35 gyártását. Azóta több mint 700 000 darab kompakt szabadidőjármű gördült ki a gyár kapuján, beleértve a vadonatúj Tucson modellt is: a járműkategória egyértelműen főszerepet játszik a gyártóüzem sikeres működésében. „A vadonatúj Tucson európai bevezetése minden korábbi Hyundai modellénél sikeresebbnek bizonyult: immár ez a típus a Hyundai márka új nagykövete.” – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. „A Tucsonhoz hasonlóan az új Hyundai gépkocsik 90 százalékát Európában, Európának tervezték és fejlesztették, ami még vonzóbbá teszi ezeket a gyártmányokat a helyi vásárlók számára. Csehországi gyártóüzemünk kulcsfontosságú szerepet vállal a Hyundai működésében azáltal, hogy képes kielégíteni ezt a hallatlanul nagy keresletet.” A HMMC a közelmúltban ünnepelte a sorozatgyártás beindításának 7. évfordulóját: az üzemben 2008 novemberében kezdődött meg az első generációs Hyundai i30 gyártása. Azóta több mint 1,8 millió gépkocsit állított elő a gyár, amely a világ több mint 60 exportpiacára termel. A gyár maximális éves gyártókapacitása 300 000 darab gépkocsi és 600 000 darab sebességváltómű. Az üzem foglalkoztatási szempontból is fontos szereplője a térség gazdaságának: közvetlenül 3400 alkalmazottnak ad munkát – ezek 97 százaléka cseh állampolgár –, míg a térségben további 7000 munkahelyet teremtett a Hyundai jelenléte. Az európai fókuszú termékek (a 2008-ben bevezetett Hyundai i30-tól kezdve a vadonatúj Tucsonig) iránti igen magas keresletnek köszönhetően a csehországi üzem a kezdetektől fogva teljes kapacitáson termelhetett, még a gazdasági válság éveiben is. A törökországi gyártóüzem 200 000 darabos éves kapacitásával együtt a Hyundai Motor összesen félmillió darab, mindenekelőtt az európai vásárlókat megcélzó gépkocsit állít elő évente. Tíz tény a HMMC ultramodern gyártóüzeméről 2008 novembere óta több mint 1,8 millió gépkocsi készült a HMMC-nél 2011 júniusa óta több mint 700 000 darab kompakt szabadidőjárművet állított elő a HMMC A tömeggyártás 2008 novemberében, a Hyundai i30 modellel vette kezdetét A gyár éves termelési kapacitása 300 000 gépkocsi és 600 000 sebességváltómű A gyártósort egy 80 főből álló mérnökcsapat állította át a vadonatúj Tucson gyártására A gyártási folyamat összesen 21 órán át tart. Ebből kilencet a fényezőműhelyben tölt a gépkocsi, túlnyomórészt száradással. Ugyanazon a gyártósoron három különböző modell – Tucson, i30, ix20 – készül. Minden egyes karosszéria 17 darab, 0,7 mm vastag acéllemezből préselt panelből áll össze A HMMC gyártósorain több mint 400 ipari robot dolgozik; közülük 300 a hegesztőműhelyben található Az üzem területén található, 3,3 kilométeres tesztpályán minden legyártott autót megvizsgálnak    

A Bridgestone új gumi technológiája

2015.12.18.
A Bridgestone 5 éve mutatta be a technológiát a Franfurt Auto Show-n, az a verzió még hangszenzort használt, s annak segítségével számította ki a terhelést és azokat a külső erőket, amik a gumira hatottak. A CAIS 2 egy új, gyorsulási szenzorral is kiegészült, mely felismerte az út felületi adottságait. 2014-ben mutatkozott be a CAIS 3, mely már a gumi kopását is képes volt monitorozni. Kifejezetten az abroncsokat megcélozva, ez a rendszer már a gyorsulási szenzorra támaszkodik, melyet a gumibelső falán helyeztek el, s egy szabadalmaztatott elektromágneses generátorból nyeri az energiáját. A feladata annyi, hogy monitorozza a gumi magas frekvenciájú rezgéseit, és elküldje azokat a központi modulhoz, mely az autó belsejében helyezkedik el. Ott az adatokat feldolgozza az agy és lefordítja az aktuális útviszonyok nyelvére, ily módon hét különböző állapotot vázol fel: száraz, félszáraz, nedves, latyakos, friss hóval borított, letaposott hóval borított és jeges útszakaszok. Ezeket az információkat aztán eljuttatja a vezetőhöz, aki így mindig a lehető legaktuálisabb útviszonyokról kap jelentést. A Bridgestone távlati tervei közt az is szerepel  hogy később majd ezek a rendszerek meg is osztják a mögöttük haladóval az információkat, de ehhez persze az kell, hogy minden autóban legyen CAIS.

Spártai élvezet

2015.12.18.
Az új E10R lényege a közepesen felszerelt turbó 2,3 literes EcoBoost motor, mely 261 kW-ra és 475 Nm-re képes. Ez bővel felülmúlja a 149 kW-os E10-est, és vetekszik a Ford Focus RS-sel, bár súlyra csak fele annyit nyom, hiszen a Zenos mindenestül csak 700 kiló. Ekkora erő, egy ilyen könnyű testben annyit jelent, hogy a Zenos iszonyatosan gyors: 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a maximális sebessége 250 km/h.Az autó különleges OZ RACING kerekeken ül, melyek AVON ZZS gumikba vannak csomagolva, amellett hogy jól néz ki, kb. 10 kilóval csökkentik a rugózatlan súlyt.  És igen, ahogy arra számítani lehetett, ez a szuperkönnyű autó belülről elég spártai. A sofőr és a navigátor még kompozit 4 pontos biztonsági öv alatt ülnek, de amikor a felszereltségi lista harmadik vagy negyedik pontja a 12 voltos szivargyújtó, akkor ott azért sejteni lehet, hogy bizony nem egy Rolls-Royce-ba ülünk bele. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne egy kicsit megfűszerezni a belsejét: a szénszálas ülések, a hatpontos verseny biztonsági övek, és a gyorszáras kormánykerék mind-mind elérhetőek. A Zenos étoszának veleje mindig is az elérhető áru teljesítmény volt, így nem meglepő hogy teljesítmény-érték arányában ez az autó egyáltalán nincsen túlárazva, 44 ezer dollárba kerül. Persze nem olcsó, de mindenképpen ésszerű befektetésnek számít.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója