Kitolatni a zsákutcából?

2024.03.08.
Hullámzó az elektromos autók terjedése, hála a politikusok döntésének, akik szerint olykor támogatni kell vásárlásukat, olykor nem. Ezt a hullámvasutat tükrözik az EV értékesítési számai, miközben az árak mellett a töltőhálózat bővülési tempója sem igazán doppingolja a vevőket. Némi optimizmusra ad okot az akkukapacitás és a hatótávolság folyamatos növekedése, de a csodára még várni kell: a villanyautósok táborában Szent Grálként emlegetett szilárdtest csomagok sorozatgyártása késik. Pedig iszonyatos összegek mentek el a fejlesztésekre az elmúlt években. Csak a VW AG 2018. és 2021-as költségvetésében 300 millió eurót költött a kaliforniai Quantumscape partnercég kutatásaiba. Két trend figyelhető meg az elektromos autók fejlesztésénél: vannak márkák, amelyek az olcsóbb modelleket fejlesztik, és vannak, amelyek a nagyobb hatótávolságú, vagy/és az eszelős tempóra képes képes sportos modellekre koncentrálnak. Van olyan konszern, amelyik mindegyikkel foglalkozik, mert mindegyiknek megvan, meglesz a vásárlóközönsége, de valamennyi változat iszonyatos fejlesztési pénzt, időt igényel. Egyedül nem megy Még a multinacionális gigacégek se győzik egyedül: a kínai Nio és a Mercedes a tajvani Prologiummal, a BMW és a Ford a coloradói Solid Powerrel, Hyundai/Kia és Stellantis csoport a massaschusettsi Factorial Energyvel, a General Motors, a Honda, a Geely és a SAIC a Solid Energy Systemmel kooperál. Csak a VW AG 2018. és 2021-as költségvetésében 300 millió eurót költött a kaliforniai Quantumscape partnercég kutatásaiba. Közülük eddig csak a kínai Nio ígéri, hogy már idén piacra dobja sorozatgyártású, akár ezer kilométeres hatótávú és olcsó ET-7-es jelzésű Na-ion akkus modelljét. A Toyota merészebb, igaz csak később, három év múlva dobná piacra 1200 kilométeres hatótávú elektromos autóját. Az olcsó EV autók titka a közös fejlesztés mellett a felhasznált anyagok összetétele, ebben forradalmi lépés a nátrium-cellakémiával működő akku, melynek gyártási költsége majdnem fele az eddigi megoldásoknak. A lítiumhoz hasonlóan a nátrium is nagy reakcióképességű alkálifém, melyet az akkun belül a folyékony elektrolit tartalmaz. Elektromos töltésű részecskéinek, ionjainak tömege, mérete nagyobb a lítiuménál, ami nagyobb cellákat és kisebb energiasűrűséget eredményez, viszont olcsóbb, hála a könnyen előállítható komponensnek. Az NMC akkumulátorokban nikkel, mangán és kobalt ötvözetet, az LFP jelzésűeknél lítium-vasfoszfátot használnak, utóbbit fejlesztette és alkalmazza a BYD. A kínai gyártó drasztikus tesztjei igazolták, hogy az autóiban használt LFP lapos akkumulátorcellák akkor is biztonságosan működnek, ha azokat erős külső behatás, akár egy lándzsadöfés éri. Ütközéskor történő sérülés hatására sem hevül túl, nem robban fel. Fogyasztói szempontból előny az LFP hosszabb az élettartama, ráadásul jobban bírja a töltést-merítést, túltöltést-túlmerítést és elméleti kapacitása maximálisan kihasználható, ami az NMC akkumulátoroknál 80 százalék. Az LFP hátránya, hogy azonos tömeg mellett negyedével, harmadával kevesebb energia tárolására képes, mint az NMC, ami a hatótávolságot befolyásolja. Az LFP előnye, hogy alapanyaga olcsóbb, könnyen hozzáférhető, ami csökkenti a gyártási költségeket, miközben az NMC emberiességi kérdéseket is felvet a kongói kitermeléseken alkalmazott gyermekmunkások miatt. Akku torta Két kínai és egy koreai konszerné a piac majd kétharmada, mert az elektromos autó ágazathoz hasonlóan az akkugyártásban is ázsiaiak dominálnak: a CATL részesedése 34 százalék, az LG Energy Solution-é 14 százalék, a BYD-é 12 százalék. A CATL partnere többek között az Audi, a Bentley, a BMW, a Porsche, a Seat, a Škoda és VW, az LG beszállít a General Motors márkáinak, a Buicknek, a Cadillacnek és a Chevroletnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Legendás autók, amiket nők inspiráltak

2024.03.08.
Alfa Romeo Giulia A sportos autó nevét egyes történetek szerint Rómeó és Júlia története, azaz a populáris kultúra két leghíresebb szerelmese inspirálta. Egy másik verzió szerint viszont az olasz filmrendező és forgatókönyvíró, Federico Fellini feleségéről, Giulietta Masináról nevezték el az Alfa Romeo 1962-es modelljét. A név tényleges eredetét sohasem tisztázták. Chevrolet Caprice A modellből több mint 1 000 000 darabot adtak el, az 1960-1970-es években ez volt az egyik legnépszerűbb autó. Az autó nevének eredetéről két különböző történet kering. Az egyik szerint Bob Lund, a Chevrolet értékesítési igazgatója nevezte el egy New York-i előkelő étterem után, míg a másik verzió alapján az autóvezető James P. Chapman lányáról, Caprice Chapmanről kapta a nevét. Fiat 125 Samantha A felsőkategóriás autónak számító modellt a pletykák szerint Samantha Jonesról nevezték el, aki az 1960-as években a Revlon és a Vogue modellje volt. Több mint 600 000 darab Fiat 125 autót gyártottak le, amely az eleganciát és egy sportautó teljesítményét ötvözte. Ferrari BB A modellt Leonardo Fioravanti tervezte a Pininfarinában. Az olasz autótervező azután javasolta a BB nevet miután kollégáival Brigitte Bardot-ként kezdték emlegetni a modellt, mivel úgy gondolták, hogy az autó olyan szép, akárcsak a színésznő – akinek egyébként a rajongói voltak. Ford Crown Victoria A történelem egyik legikonikusabb autóját Viktória brit királynőről nevezték el. Az Egyesült Államokban rendőrautóként és taxiként szolgáló Crown Victoria gyakorlatilag kikerülhetetlen szereplője az amerikai kultúrának – szinte nincs olyan helyben forgatott film vagy sorozat, amiben ne látnánk ezt a modellt. Lotus Elise A gyors és elegáns autót 1996 szeptemberében adták ki, és Romano Artioli, a Lotus egykori elnökének unokájáról, Elisaról nevezték el. A brit autógyártó 2021-ben gyártotta le az utolsó modellt, amelynek tulajdonosa természetesen Elisa lett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tisztelgés egy guruló műalkotás előtt

2024.03.08.
Az egyetlen példányban elkészített modell E Ink technológiát alkalmazó, elektroforetikus dizájnelemekkel átszőtt fóliája elektromos hatásra képes animáltan változtatni a színeit. A BMW i5 Flow NOSTOKANA karosszériamotívumai Esther Mahlangu 1991-ben tervezett BMW Art Car guruló műalkotása előtt tisztelegnek. „A BMW i5 Flow NOSTOKANA egyfajta főhajtás a BMW márka történelme előtt, miközben egyedi módon folytatja kultúra iránti globális elkötelezettségünket. A modell olyan progresszív technológiával testesíti meg a művészet és a dizájn találkozását, amely már önmagában is művészettel ér fel” – mondta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője. 1991-ben Esther Mahlangu a BMW 525i modell műszaki alapjaira álmodta meg a BMW Art Cars kollekció tizenkettedik guruló műalkotását, amellyel a világhírű sorozat első női és első afrikai művésze lett. „Évekkel ezelőtt, amikor az autó karosszériaszíneinek változtathatósága még csak a fejemben létezett, már akkor az ő művészete adott számomra ihletet” – fogalmazott Stella Clarke, a BMW Group előremutató innovációkra szakosodott részlegének kutatómérnöke. „Teljességgel szürreális, hogy ez az ötlet ma már Esther Mahlangu díszítésmotívumai mentén is megvalósítható” – tette hozzá. Az innovatív Flow technológiának köszönhetően a BMW i5 karosszériáján valósággal életre kelnek a 88 éves művész jellegzetes színei és mintái. A tisztán elektromos meghajtású limuzint az elektroforetikus animáció sokszínűsége dinamikus műalkotássá varázsolja. „Lélegzetelállító látvány, ahogy a modern technológia kibővíti a művészetemet és egy teljesen új közönség számára teszi azt elérhetővé” – nyilatkozta Esther Mahlangu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Aki teheti, kerülje el a körgyűrűt!

2024.03.08.
Az M0-s autóút déli szektorában, a Megyeri híd felé vezető oldalon, az M5-ös autópálya csomópont előtt baleset történt. A 27-es km-nél fokozott figyelemmel közlekedjenek! A torlódás 2-3 km hosszú. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kettős rekorddöntést hozott a február a környezetkímélő autózásban

2024.03.08.
Kiemelték, februárban két fontos mutatóban is jelentős mérföldkövet lépett át Magyarország az elektromobilitás hazai terjedésében, a világoszöld hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma a múlt hónapban 88 229-ról 90 823-ra nőtt, a tisztán elektromos hajtásúaké 49 757-ről 51 461-re. Ismertetik, hogy a teljes állomány 2594 darabos gyarapodása havi rekordnak számít, az eddigi csúcs 2252 darab volt 2022 márciusában. Ugyanígy minden korábbinál nagyobb, 1704 darabos a bővülés a tisztán elektromos kategóriában, itt 2021 decembere csúszott le a képzeletbeli dobogó tetejéről az akkori 1522 darabbal. A komplett zöld flotta 2020 elejéhez képest több mint ötszörösére, a leginkább környezetbarát járműpark több mint hat és félszeresére nőtt Magyarországon. Hangsúlyozták, a jövő a zöld energiáé. A kormány a tiszta energiatermelés mellett több programmal ösztönzi a tárolást is összesen 200 milliárd forint értékben. Felidézik, hogy a vállalatok február eleje óta igényelhetnek állami hozzájárulást tisztán elektromos személyautók és kishaszonjárművek beszerzéséhez. A legfrissebb adatok szerint az eddig beérkezett 1918 pályázatban több mint 9,1 milliárd forint támogatást kértek a cégek 2347 gépjármű megvásárlásához. A 30 milliárd forintos keretösszegű kiírás jövő tavaszig nyitva áll a hazai vállalkozások előtt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Lezárul egy korszak: nem gyárt több benzines performansz modellt a Hyundai

2024.03.08.
Megrázó és fájdalmas ilyesmit hallani, de ismét elesik egy erős vára az európai élményautózásnak: jelen esetben a Hyundai az, ami bejelentette, hogy 2024 második felétől nem fognak árusítani hagyományos hajtású performansz modelleket Európában. A dél-koreai gyártó egy németországi szóvivője beszélt nemrég arról, hogy még idén kivezetik a cég palettájáról az N divízió alá tartozó modellekből a benzines hajtást. Aki nem tudná, a Hyundai N részlege olyasmi, mint a Mercedes-Benznél az AMG vagy a BMW-nél az M-modellek, azaz olyan szabadidőautók, amelyek utcai modellek kissé erősebb motorral ellátott verziói. És a kissé szó alatt jó sokat kell érteni. A rendelkezés az i20 N, i30 N és az i30 N Fastback modelleket érinti, amelyek kis hatchbackek, mivel Európába nem kerültek be a nagyobb Veloster N vagy Elantra N kocsik. A Hyundai német szóvivője azt mondta a döntésről: A Hyundai Motor úgy döntött, hogy leállítja az ICE N modellek gyártását az európai piacon még az év első felében. A döntés a cég azon célkitűzését támogatja, miszerint az európai vásárlóknak csak zéró-emissziós modelleket kínálunk 2035-re és 2045-re pedig 100 százalékosan karbonsemlegesek legyünk." A szóvivő azt még hozzátette, hogy a fenn felsorolt modellek még az év végéig elérhetőek lesznek a márka honlapján, ameddig kitartanak a készleteik, de a gyártás még július előtt le fog állni. A döntés azonban nem jelenti az N-vonal végét, a tengerentúlon például nemrég jelentették be, hogy megvannak a tervek egy új Elantra N szedánhoz, amely nagyobb motort kap majd, mint a jelenleg elérhető Elantra N. Emellett Európában sem kell teljesen lemondani a performansz Hyundaiokról a márka kedvelőinek, legfeljebb a benzines hajtásról. Már most elérhető a teljesen elektromos Ioniq 5 N, az Ioniq 6 N pedig elvileg hamarosan érkezik. A döntés mögött persze nem meglepő módon természetvédelmi és pénzügyi okok húzódnak. A benzin ára egyre csak emelkedik, az európai emissziós megszorítások egyre keményebbek, így a gyártók is egyre a megújuló energiaforrások irányába kacsintgatnak. A Hyundai i30 N 2017 óta létezik, az i30 N Fastback 2018 óta, az i20 N pedig 2020-ban jött ki, így elég tiszavirág életük volt, mégis a Hyundai úgy döntött, hogy ennyi pont elég volt belőlük. Emellett a Hyundai más terveket szövöget az európai piacon, így valahol vágni kellett. Az i20 N mellett az i30 N és i30 N Fastback is kivonul az év végéig. (Forrás: Hyundai) Nem a dél-koreai gyártó az egyetlen, aki ilyen helyzetben találja magát. Az Opel OPC modelljei és a Peugeot GTi változatai már rég nincsenek, a Volkswagen nemrég végezte ki az Up! GTI és a Polo GTI modelleket, a mindenki kedvenc Golf GTI-je pedig elvesztette manuális váltós verzióját és már csak automatával érhető el, meg persze elektromosan. A másik kedvencnek számító Ford Fiesta ST 2023-ban tűnt el végleg a gyártó honlapjáról, a Focus ST 2025-ben követi. Nem csak a benzines szabadidőautókat sújtja a lépés, a dízelesek is hullanak szép számmal. A Golf GTD és az Octavia RS szintén nemrégiben került a vágóasztalra. Végső soron érthetőek azok a sirámok, amelyek temetik ezeket a modelleket, mivel a benzin illata és a motor búgása nem összehasonlítható az elektromos autókkal és az olyan gépek, mint a Golf GTI vagy a Fiesta ST, könnyen és gyorsan lopták be magukat a közönség szívébe és sokan így vannak a Hyundai N vonalával is. Viszont az elektromos autók jönnek, elkerülhetetlenül és biztos vagyok benne, hogy a gyártók elő fognak állni olyan gépekkel, amelyek - bár halkabbak és kevésbé büdősek lesznek - elnyerik a vásárlósereg figyelmét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! Nyitókép forrása: Hyundai

Új modell gyártásába kezd a BMW

2024.03.08.
A BMW Group dingolfingi gyárában megkezdődött az új BMW 5-ös Touring sorozatgyártása. A nóvum a prémium szegmens első olyan képviselője, amely nem csupán benzines és dízelüzemű erőforrásokkal, illetve plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával, de tisztán elektromos meghajtással is elérhető. A BMW i5 Touring így a dingolfingi üzem elmúlt szűk három esztendejének negyedik zéró emissziójú modelljeként gurul le a gyártósorról. „A BMW 5-ös Touring különösen fontos Németország és az európai piac számára, rengeteg ügyfél várja már” – fogalmazott Christoph Schröder, a BMW Group dingolfingi gyárának igazgatója. Május végén azonban véget érnek a várakozások, a BMW 5-ös Touring hatodik nemzedékének első példányai ugyanis megérkeznek a márkakereskedésekbe. Az újdonság már rendelhető. 1991-es debütálása óta a BMW 5-ös Touring kizárólag az alsó-bajorországi üzemben készül, a modellből az elmúlt évtizedek során összesen már több mint 1,2 millió darab látott napvilágot. Ahogyan elődmodellje, úgy az új BMW 5-ös Touring is a BMW 5-ös limuzinnal, a BMW 4-es sorozattal és a BMW 6-os sorozattal közös gyártósoron készül, hajtáslánc-technológiától függetlenül. A BMW Group hozzávetőlegesen 80 millió euró befektetésével készítette fel a létesítményt az új BMW 5-ös Touring érkezésére. „Nekünk itt, Dingolfingban a BMW 5-ös sorozat a génjeinkbe van kódolva. Az új Touring sorozatgyártásának beindítása pedig a következő lépés a sikeres modellsorozatunk megújulása felé vezető úton” – tette hozzá Christoph Schröder. Tavaly a Dingolfingban napvilágot látott új modellek mintegy harmadát a BMW 5-ös sorozat adta. Idén a Touring modell érkezésével ez az arány jelentős mértékben nőhet, olyannyira, hogy akár az 50 százalékot is megközelítheti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Frontális karambol a 47-esen, ketten a roncsokba szorultak

2024.03.08.
Frontálisan összeütközött egy gépkocsi és egy teherautó a 47-es főút 15-ös és 16-os kilométerénél, Sáránd külterületén. A személyautóba két ember beszorult, őket a műszaki mentéshez riasztott debreceni hivatásos tűzoltók feszítővágóval kiemelték. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Képeken az M5-ösön történt tragikus baleset

2024.03.08.
Fotók: MTI/Donka Ferenc A jelenlegi adatok alapján az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 103-as kilométernél, Kunszállás térségében 2024. március 7-én 12 óra 40 perc körül halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, amelyben egy ember életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrök a sztráda Budapest felé vezető oldalát teljes egészében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Kimera bemutatja a hatszáz lóerős EVO38-at

2024.03.08.
Az olasz cég néhány éve mutatta be a Lancia 037 ralliautó alapjain nyugvó EVO37-esét, most pedig tovább finomított-javított rajta, inyenceknek való gépkocsit varázsolva belőle. A névadással nem sokat teketóriázott: kódnévben szereplő utolsó számjeget eggyel növelte, és így lett EVO 38-as a kívül-belül korszerűsített sportautó.   Ide tartozik, hogy Walter Röhrl  1983-ban nyerte meg a több mint százéves múltra visszatekintő Monte Carlo-ralit egy Lancia Rally 037-essel, ez volt az utolsó hátsókerék-meghajtású autó, amelyik vb-címet nyert. Anno a Lancia is tervezett 038-as modellt, de ez vágyálom maradt csupán, ezért az EVO38-asra tekinthetünk némileg úgy, mint egy régi álom megvalósulására. Az EVO38-as elődje amolyan modernizált és tuningolt változata lett. Erősebb turbófeltöltő, hatékonyabb légbefúvó rendszer és változó szerepvezérlés révén a benzint emésztő 2,1 literes motor még izmosabb, 600 lóerős lett 580 Nm-s forgatónyomatékkal. Az autó hatfokozatú kéziváltót kapott. Leginkább az összkerékhajtás, és a műszerfalról vezérelhető, elektrohidraulikus difiblokkoló különbözteti meg a hátsókerek-hajtású elődjétől. Stílusban és ízben a 38-as hű maradt elődjéhez, bár leheletnyi változás van azért a sárvédők alakjában - szemből nézve jóval szélesebbek -, módosult a motorborítás, a diffuzor és még néhány apróság.   Az  Ultima Evoluzione (Végső Evolúció) néven regisztrált autóból mindössze 38 készül el, ami a kódnévből is következik.  Az autó árát egyelőre titokban tartják, talán a genfi debütálás után erre is fény derül. De ne is várjuk, hogy a Lancia 037-es ihlette, erősen korszerűsített és igen ritka restomod olcsó lesz, mert már az elődje is súrolta a 200 millió forintot.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója