Értékesítési rekordot ért el a Tesla a harmadik negyedévben

2019.10.14.
A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben, de kevesebbet a 99 ezres piaci várakozásoknál. Az értékesítési adatok ismeretében a Tesla részvénye négy százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a "tömegterméknek" szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal növekedtek. A Model S és Model X szériából a Tesla 17 400 autót értékesített a negyedév folyamán, kevesebbet az elemzők által várt 18 829 autónál. A Model 3 szériából 79 600 autót adott el, többet az elemzői előrejelzésekben szereplő 79 470 autónál. A Tesla közleménye szerint a harmadik negyedévben beérkezett megrendelései meghaladták a kiszállításokat, rendelésállománya így növekedett. A Tesla 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki az idei évre, így a tervezett alsó határ eléréséhez az első kilenc hónapban kiszállított 255 ezer autót figyelembe véve a negyedik negyedévben még 105 ezer autót kell leszállítania megrendelőinek. A Tesla októberben kezdi meg a Model 3 széria gyártását újonnan létesült kínai üzemében, ahol az év végére heti ezerre tervezi felfuttatni a termelési kapacitást. A kínai üzem munkába állásával az év végére a Tesla el kívánja érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást. Harmadik negyedéves mérlegét a Tesla a hónap végén, vagy a jövő hónap elején hozza nyilvánosságra. Elon Musk vezérigazgató az év végére tervezte nyereségessé tenni a Tesla működését, és a harmadik negyedévet jelölte meg a fedezeti pont elérésére. A cég alapítása óta már hatmilliárd dollár veszteséget halmozott fel. Ebből egymilliárd dollárt az idei év első felében. A Tesla alapjában véve nem a nyereséget, hanem a termelés növelését és a technológiai fejlesztést tekinti fő feladatának. Ennek keretében invesztált a sanghaji gyártóüzem létesítésébe és olyan új modellek fejlesztésébe is, mint a Model Y terepjáró és a Semi elektromos kamion. 

A BMW M és a Les Voiles de Saint-Tropez

2019.10.14.
A BMW M divízió a jövőbe mutató BMW Vision M NEXT tanulmányautóval és egy BMW M850i Coupé vezette elegáns flottával ünnepelte szeptember 28. és október 6. között a Francia Riviérán az idei vitorlás szezon végét, a jachtsport és a vitorlázás szerelmeseinek gyűrűjében. A BMW Group 2015-ben állt hivatalos autóipari partnerként a Les Voiles de Saint-Tropez regatta mellé, amely immár húsz éve bocsátja közös vízre a hajóépítés évszázados történetének legendáit és a jacht-technológia legfejlettebb innovációit. Idén a regatta Wally Class kategóriájának győztesét a bajor prémiumgyártó BMW Trophy különdíjjal is jutalmazta. A lélegzetelállító flottában több mint háromszáz vízi jármű gyűlt össze, a XX. század elején megrendezett Amerika Kupán is részt vett, fenséges J-class jachtoktól kezdve, a szénszálból készült hajótestre tervezett legmodernebb innovációkig – amely kiválóan passzol a BMW Vision M NEXT tanulmányautó forradalmi karakteréhez. A Les Voiles de Saint-Tropez vitorlásverseny október 4-6. közötti záró hétvégéjével párhuzamosan a bajor prémiumgyártó a Német Túraautó Bajnokság (DTM) Hockenheimringen megrendezett szezonzáró futamán az új BMW X5 M és az új BMW X5 M Competition, valamint az új BMW X6 M és az új BMW X6 M Competition németországi premierjét is megtartotta. A Les Voiles de Saint-Tropez a Francia Riviérán megrendezett vitorlásversenyek csúcspontja, amelyen idén a BMW Yachtsport és a BMW Franciaország mintegy kétszáz vendéget látott vendégül exkluzív szezonzáró partiján. A meghívott vendégek élőben hallgathatták meg Renzo Vitale zeneművész azon modern hangdizájnját, amelyet kifejezetten a BMW Vision M NEXT tanulmányautóhoz komponált. Az egybegyűlteket Dr. Nicolas Peter, a BMW AG igazgatótanácsának pénzügyekért felelős tagja és Vincent Salimon, a BMW Franciaország ügyvezető igazgatója köszöntötte. A vendégek nem csupán a BMW Vision M NEXT tanulmányautót csodálhatták meg testközelből, de a M850i Coupé luxusmodellt, az M135i xDrive prémium kompaktot, valamint az M2 Competition, az M4 Competition és a BMW M5 Competition sportautókat is.

Laudának ajánlja rekordot hatodik bajnoki címét a Mercedes

2019.10.14.
Egy leggyorsabb versenykörön és az érte járó extra ponton múlt csak, de a Mercedes már az első „meccslabdáját” kihasználta, és már Japánban bebiztosította a 2019-es bajnoki címeit. A megszerzett 41 pontjuk éppen annyi volt, amennyi ahhoz kellett, hogy Mexikóba érve már matematikai esélye se legyen az ellenfeleknek az utolérésükre. Emellett az is biztossá vált, hogy csak az ő két versenyzőjük jöhet ki győztesen az idei egyéni küzdelemből is, hiszen Lewis Hamilton a harmadik helye ellenére behozhatatlan előnyre tett szert a hozzá legközelebb álló nem-mercedeses versenyzővel, Charles Leclerc-rel szemben. Matematikai esélye még a futamot megnyerő Valtteri Bottasnak van a végső sikerre. Egy vörös sapka a győzelmi serlegben: a hatodik cím Niki Laudáé is (Fotó: XPB) A csillagos márka tovább őrzi veretlenségét a 2014-ban indult hibridérában. Sorozatban hatodszor dupláztak, és ezzel egy egyéni bajnoki címmel túlszárnyalták a 2000-es évek Ferrariját. Michael Schumacher akkori csapata 1999 és 2004 között hat konstruktőri bajnoki címet nyert és 5 egyénit. A szuzukai vasárnappal tehát a Mercedes vált minden idők legtovább domináló csapatává a sportág történetében. Toto Wolff pedig e csapat a főnökének vallhatja magát. Büszke rá, ám miközben ünnepel, barátjára, az istálló sikerének másik letéteményesére, az idén májusban 70 esztendősen elhunyt Niki Laudára is gondol, akinek tanácsadóként még úgy is fontos szerepe van az idei duplázásban, hogy abból betegsége miatt már nem vette ki a részét. - Niki most azt mondaná: »Gratulálok a hatodikhoz, de most komoly problémátok van a következő évre!« Aztán együtt repülnénk haza, és talán elmondaná nekem, hogy nincsenek barátai, de én a félbarátja vagyok… Nagyon hiányzik! – nyilatkozta Wolff a brit Sky Sportsnak, felidézve az egyik korábbi bajnoki sikerük után ténylegesen lezajlott „félbarátos” beszélgetésüket. Wolff számára nem is kérdés, a sikerüket Laudának ajánlják, és ezt azzal is jelezték, hogy a csapat győzelmi fotójához a diadalt meghozó győzelmi serlegbe belehelyezték a háromszoros világbajnok legenda védjegyévé vált piros sapkát, mely a halála óta minden egyes versenyen ott rikít a garázsuk hátuljában. „Igen, ezt Nikinek ajánljuk, mert annyira meghatározó szereplője volt ennek az útnak már az elejétől kezdve. Már a puszta jelenléte is rendkívül fontos volt. És az a fajta elegy, amit a támogatás és a nyomásgyakorlás terén megtalált, nagyon különleges személlyé tette őt.” Hatodik bajnoki győzelmét ünnepli a Mercedes csapata Szuzukában (Fotó: MTI/EPA) Az osztrák nemcsak vezetőtársként és üzlettársként, de igazi barátként is tekint Laudára. Elismerte, az elvesztése még ma is szívfájdító számára, és nem is volt könnyű átállniuk a nélküle zajló munkára. „Ez nagyon nehéz volt, mivel minden egyes nap hiányzik. Minden nap gondolok rá, és valahányszor beszélgetünk a barátokkal, a feleségével, Birgittel, valamint az én nejemmel, Susie-val, egyszerűen szürreális érzés, hogy nincs közöttük, mivel annyira jelentős személyiség volt.” Bizonyos módon azért még ma is segíti Wolff munkáját a korábbi kolléga. „Elgondolkodom rajta, mit mondana ő, mire gondolna. De ezzel nem lehet pótolni a hiányát. Egyszerűen már nincs itt” – jelentette ki kicsit elérzékenyülve. Wolff szerint a hatodik sikert Lauda elvesztése és a rekorddöntés együtt teszi számukra rendkívülivé. „Minden egyes bajnoki siker más miatt különleges. Ez most azért lett az, mert nehéz volt újra feltalálnunk önmagunkat, új célokat kitűzni, ami mindenkit motivál. Niki hiányzik, és ezért is olyan rendkívül különleges ez a hatodik, amivel túlszárnyaltuk a tizenöt évvel ezelőtti Ferrarit. Még föl sem fogtam.” Forrás: m4sport.hu

6 halálos és 52 súlyos baleset történt a hétvégén

2019.10.14.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 547 személyt fogott el, közülük 112 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 358 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 509 személyt állítottak elő, köztük 256 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 39 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.   

Mesél a szakértő – Készíts elő még egy milliót

2019.10.13.
Mielőtt belekezdünk, szeretnék egy örömteli tényt rögzíteni: A 100. Mesél a szakértő esettanulmányunk következik. Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, 2014. október 4-én indítottuk útjára itt az Autószektoron a Mesél a szakértő rovatot. Akkor alapítottuk szakértő kollégáimmal a használt autók vásárlás előtti, független, helyszíni átvizsgálására szakosított cégünket, amely immár a legrégebben a piacon lévő cég ezzel a tevékenységgel Magyarországon. Akkor már 5 éve vettem fel használt autók állapotát és úgy gondoltuk, hogy a felhalmozódott tapasztalattal – ami nagyságrendileg 5.000 jármű átvizsgálását jelenti – kezdeni kellene valamit, szervezettebb formában. Azóta, csak a vállalkozás keretein belül 1.200 jármű átvizsgálását végeztük el az általunk kidolgozott technológiával. Amint belefutunk egy nem szokványos esetbe, vagy kirívóan rossz állapotú használt autóba, azonnal billentyűzetet ragadunk és bemutatjuk kedves olvasóinknak a történetet – Mesél a szakértő. A téma iránt érdeklődőknek folyamatosan frissülő Facebook oldalt és a Tudatos használt autó vásárlók csoportját is fenntartjuk, immár több ezer követővel. Tessék csatlakozni! Jubileumhoz méltó autót veszünk górcső alá Múlt héten, egy céges flottából kieső BMW 530 GT xDrive típusú autót vizsgáltunk. Az igazoltan Magyarországon vásárolt, 2. tulajdonosánál lévő autóban éppen csak elhagyta a 200.000 km-es kijelzést a számláló. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk az ilyen autókra, hogy luxuskocsival van dolgunk, sokan örülnének, ha ilyennel járhatnának, én is… Az extrákat is figyelembe vevő egykori, 2011. év végi új ára 22 millió forint felett volt, egy friss lekérdezés alapján az 530 és 535 GT xDrive modellekből a szóban forgó évjáratból 5 találat adódik a legnépszerűbb hirdetési portálon. Ezek ára 4,5 milliótól 6,1 millióig terjed, érdekes módon a (bevallott) futásteljesítmény nem korrelál a kínálati árakkal, inkább azt a kis 5-ös számot kell megfizetni, mert az plusz 54 lóerőt és 40 Nm-t jelent. (530d – 245/258 Le – 560 Nm, 535d 299 Le – 600 Nm) Hol érdemes szétnézni? Nagy kérdés a használt autó keresésnél, hogy a kínálat melyik végéről válogassunk. Egyszerűbb erre válaszolni, ha mondjuk Suzuki Vitarát, Ford Focust, VW Passatot, vagy más, olyan modellt keresünk, amiből nagyon sok van a piacon. Ekkor egyértelműen a kínálat felső harmadát érdemes böngésznie annak, aki jó állapotban lévő autót szeretne. Ebben a kategóriában viszont inkább okosan kell keresgélni. Egyrészt a felhozatal igen karcsú, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a drágán hirdetett autó mögött nem egy, az autót túlértékelő gazda áll. A „mi” példányunk Elég jól el volt eresztve az 530GT extrákkal. A szériafelszereltségen túl többek között kértek bele éjjellátó asszisztenst (583.000,- Ft), nemesfa burkolatot (172.000,- Ft), „nagynavit” (732.000,-), elektromos árnyékoló rolókat (143.000,- Ft), komfortüléseket elöl memóriával (321.000,- Ft) és még sorolhatnám az összesen 4 millió 250 ezer forinta rúgó extralistát, de mind közül a legrosszabb ár-érték aránnyal bíró cucc a HUD (Head Up Display), vagyis a szélvédő információkat vetítő berendezés, ami új árán 405.000,- Ft-ért volt rendelhető. A karosszériával lesz egy kis esztétikai munka Ezt a kocsit egy cégvezető használta. Míg az autó utastere példás állapotban maradt, a külső bizony itt-ott már elszenvedett néhány sérülést. Fényezni kell az első lökhárítót, a motorház fedelet és még néhány kisebb kavicsnyomot is be kellene foltozni körben az autón. Ennél nagyobb a baj a hátsó vészhárítón, ott ugyanis egy lyuk is van a műanyagon, ezt fényezés előtt javítani kell. A jobb első ajtó be is van horpadva, itt a lakatosnak lesz dolga, mielőtt a fényező nekiállna a munkának. Korábban is javították már a GT-t. A festékréteg mérés eredményei alapján kimutatható volt, hogy minden baloldali elem, a csomagtér ajtó és a jobb első ajtó sérült volt. A baloldali elemek pedig nem egy eseményhez kapcsolódóan voltak javítva, mert az első és a hátsó ajtó között még úgy is észleltem a színeltérést, hogy orvosi papírom van róla: színtévesztő vagyok. Nagyon óvatosan számolva, legalább 250 ezer forintot kell áldozni a karosszériára, hogy a nagyon feltűnő hibák nélkül élvezhessük az autó szépségét. A fék Egy egri BMW-re szakosodott autószerelő mesternél jártam tavaly ilyenkor. Ők nem márkaszerviz, de mind a négy álláson bajor termékek voltak karbantartáson, a cég neve is sugallja, hogy legszívesebben a propelleres kocsikat szeretik. Elszoktam én már attól, hogy márkaszervizen kívül gyári alkatrészeket lássak, főleg, ha fékjavításról van szó. Kérdeztem is a tulajdonost, aki tényleg feketeöves BMW-s, hogy az ügyfél kifejezett kérése-e volt-e a gyári féktárcsa-fékbetét kombó. Mondta azonnal, hogy nem! Egészen egyszerűen az van, hogy szinte a teljes utángyártott palettát kipróbálták már, de semmilyen kombinációban nem érték el a kellő tartósságot, minőséget, úgyhogy ők jó ideje már csak és kizárólag ezt ajánlják az ügyfeleknek. Amikor a GT első fékjeit megláttam, már tudtam, hogy meg kell néznem a gyári alkatrészárakat hozzá. Nem számítottam rá, hogy majdnem 300 ezer forintot fog mutatni a kalkulációs program. A hátsó féktárcsa is vállasodott már, de annak most még semmilyen költségét nem vesszük figyelembe. Motor és váltó, összkerékhajtás A 8-fokozatú ZF váltó a motor 560 Nm-es nyomatékát az osztóművön keresztül mind a négy keréken igyekszik átadni az úttestnek. A szemlén szerencsére volt megfelelő hely kipróbálni, hogy húz egy ilyen teljesítményű Grand Turismo. Hát nagyon jól, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról. Amikor kettesben és hármasban igyekeztem a maximális gyorsulást kipréselni a kocsiból, enyhe és ütemes rángatást éreztem magam alatt. Először még arra gyanakodik az ember, hogy egyenetlen az úttest, de akárhányszor próbáltam újra és újra éreztem a rángatást. 2.600 km-en belül szervizesedékesség, érdemes egy pillantást vetni a légszűrő állapotára Azonnal rávágnánk, hogy váltóhiba, de az összkerék meghajtás miatt elbizonytalanodtam, úgyhogy ismét egri szakértő kollégámmal konzultáltam. Fotelből nem szakértünk, de neki is erős gyanúja támadt, hogy 200 ezer kilométeres futásteljesítmény után bizony az xDrive-ok osztóműve kezd rakoncátlankodni. Kérdésemre, hogy milyen javítási költségre számíthat a reménybeli új tulajdonos eléggé kiábrándító válasz érkezett. Ha esetleg tényleg a váltó, és megúszható egy váltóolaj és szűrő cserével az ügy akkor, 150.000 körül kell készülni. Ha osztómű gond van, és a szerencsésebb esetet alapul véve javítható, akkor 300-350 ezer forintos számlára kell számítani, ha viszont csak a csere oldja meg a problémát, akkor ez az egy tétel is bőven a milliós költség fölé kúszik majd. Sajnos végítéletet csak egy alapos szakműhelyi vizsgálat ad majd, reméljük, hogy nem a legrosszabbra kell felkészülni. Gumiabroncsok Vesszőparipám, hogy bár nagyon jól mutatnak a nagy kerekek az autón, arra is gondolni kell, hogy a 18 colos felniket körbegumizni önmagában is egy vagyon, arról nem is beszélve, hogy a nagyobb kerekek sérülékenyebbek is. Az első abroncsok még rendben voltak, de két hátsó Pirelli erősen kopott volt már, profilmélységük nem érte el a 3 mm-t. Ez még akár le is húzhatna egy szezont, de semmiképpen sem a hátsó tengelyen, viszont mindkét hátsó gumi külső oldala le volt dörgölve és kisebb-nagyobb sérüléseket is láttam rajta. Úgyhogy mese nincs, legalább két gumit venni kell a BMW-re, ami a Pirellinél maradva, 245/50R18-as méretben nem áll meg 120.000 Ft alatt és akkor még nem beszéltünk a szerelési díjról, no, meg arról sem, hogy igényeséknél 4 db egyforma gumin fut az autó. Sajnos emellett a bal első és a jobb hátsó alufelni is fény- illetve peremsérült volt, de ezzel sem számolunk ezúttal, van így elég költeni valónk már. De még nincs vége. Szervizesedékesség Ha ezek még nem lennének elég elrettentő számok, akkor a biztonság kedvéért még megemlíteném, hogy a műszerfali kijelzés szerint az időszakos karbantartás 2.600 km-en belül esedékes. Akármennyire is igyekszünk, erre is kell szerviztől függően 100-150 ezer forint tartalék. Ez az autó jelez, de sok kocsi nem. Bár ezt a tényt mindig sulykoljuk, sokan nem veszik számításba, hogy ha nincs 100%-os bizonyosságom arról, hogy volt időszakos szervizelés az autón, akkor a legjobb és legbiztosabb, ha mindenképpen csináltatunk egy motorolaj cserét szűrővel, levegőszűrővel, automataváltó esetén váltóolaj cserét, magasabb futásteljesítményű autóknál vezérléscserét. Visszatérve az 530d GT-re: most már az is köztudomású, hogy a 2009 után gyártott hathengeres BMW dízelmotorokban 200.000 km-es futásteljesítménynél megelőző jelleggel el kell végezni a csapágysor cserét a főtengelyen, mert igencsak hajlamos ez a motor beállni annak ellenére is, hogy mindig kap friss olajat a motor. Ezt a műveletet a vezérléscserével együtt javasolják elvégezni a szakik. Ha volt pénz majomra… …legyen banánra is! – tartja az immár szállóigévé érett mondás. A prémium autó, használtan is prémium, az alkatrészárak is „prémiumok” és a hozzá értő szerviz óradíja is „prémium”. Vagy megkapja egy ilyen autó, amit megkövetel, vagy szégyellnivaló, lekoszlott verda lesz belőle, ami néhány év leforgása alatt gazdasági totálkáros lesz magától. Nem szerettem volna külön bekezdést szentelni ennek, de az első szélvédőn is éktelenkedik egy nagyobb kavicsnyom, és a motorház fedél belső burkolata is a múlté már, de ezekkel talán még együtt lehet élni, úgyhogy költséghelyként nem szerepeltetem. Sok ez az 1+ milliós azonnali költség, vagy nem? Hát kifizetni biztos, hogy sok! De ha azt vesszük, hogy vélhetően ezek után hosszabb ideig csak tankolnunk kell az autót, akkor nem annyira. Hiába veszünk 5-6 millióért autót, egy 8-10 éves kocsin már garantált, hogy előjönnek ezek a problémák. Minél összetettebb a technika, annál garantáltabb. A megtalált hibák egy része természetesen szem előtt van és feltűnő, de akad köztük olyan, amit mi csak a tapasztalatunk és a nekünk segítő szakemberek tapasztalatai alapján tudunk megmondani. Egy biztos, aki használt autó váráslás előtt áll, annak a legkisebb költség egy független helyszíni vizsgálat, amelyen a kocsik főbb hibáinak nagy része biztosan felfedezhető. A többi döntés és pénztárca dolga.

Hidrogénes kamionok Svájcnak

2019.10.13.
A Hyundai H2 Xcient típusú kamionok 258 lóerős üzemanyagcellás rendszere két párhuzamos elemből épül fel. A hidrogén tárolásáról összesen hét tartály gondoskodik, 400 kilométeres hatótávot garantálva. Svájcban összesen 1600 ilyen kamiont állítanak forgalomba 2020 és 2025 között. A Hyundai egy svájci céggel közös vállalatot hozott létre a költségek minimalizására, az infrastruktúra hatékonyabb kiépítésére. A projekt később európai méreteket ölt, benzinkúthálózat tulajdonosokat, fuvarozó és kereskedelmi cégeket is bevonva.

Új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren

2019.10.13.
Az új utasterminál tervezésére még ebben az évben kiírják a pályázatot – mondta Papp László. Évről évre növekszik a debreceni légikikötő utasforgalma, az évtized elején alig több mint tízezren vették igénybe egy év alatt a Debrecen International Airport (DIA) szolgáltatásait, tavaly 380 ezren utaztak, az idén pedig év végéig az utasszám várhatóan meghaladja a 600 ezret. Vajda János, a repülőtér igazgatója hozzátette: folyamatosan fejlesztenek a területen, a jelenlegi terminál kapacitása azonban elérte a végső határát. Az idén mind a charterforgalomban, mind a menetrend szerinti – Wizz Air és Lufthansa – járatokon nőtt az utaslétszám, a hatóságok pedig Európa egyik legbiztonságosabb repülőterévé nyilvánították a debrecenit – mutatott rá. Radó András, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere azt mondta, légitársaságuk utasforgalma dinamikusan nő Debrecenben, a közelmúltban köszöntötték a másfél milliomodik utasukat, és az idei 500 ezredik utas is a Wizz Air járatát választotta. Jelenleg 14 úti cél érhető el közvetlenül Debrecenből, a közkedvelt üdülőhelyekre, szigetekre télen is indítanak járatokat – fűzte hozzá.

A Malév utáni piaci rést töltheti be a lengyel LOT légitársaság

2019.10.13.
A dél-koreai főváros repülőterére indított új járatról hangsúlyozta: meg kellett győzni a koreai felet, hogy a LOT nem a szabályok megkerülésével akar versenyelőnyhöz jutni, hanem mindkét ország érdekében szeretné a járatot üzemeltetni. Hozzátette: hisz abban, hogy ha Dél-Korea látni fogja az előnyöket, akkor engedélyezni fogja a napi járat indítását is, amely a gazdasági élet és az üzleti utazás fellendítéséhez nélkülözhetetlen. Rafal Milczaraski aláhúzta, hogy a LOT fontos stratégiai döntést hozott, amikor eldöntötte, hogy új bázist nyit a saját országán kívül, és az új járatok beindítása utána LOT magyar leányvállalatot hoz létre, amely magyar engedélyekkel repül majd. Elmondta azt is, hogy a LOT fejlődéséhez a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is fejleszteni kell, és ebben a légitársaság partnerséget ajánlott az üzemeltető Budapest Airportnak, mivel álláspontja szerint a két félnek szorosan együtt kell dolgoznia. Megjegyezte, a LOT már bizonyította szándékát, most a Budapest Airportnak kell bizonyítania, hogy képes hatékonyan működő gyűjtő-elosztó repülőteret üzemeltetni. A legfontosabb feladatnak az utasok és csomagjaik schengeni és nem schengeni övezet közti zökkenőmentes váltását, valamint a ráhordó járatok kiszolgálását nevezte. A LOT július végén jelentette be, hogy jövő tavasszal öt új útvonalon nyit járatokat és Budapestről Stuttgartba, Szófiába, Belgrádba, Prágába és Bukarestbe is el lehet majd jutni a cég repülőgépeivel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója