Itt a Škoda innovatív, elektromos kétkerekű-koncepciója

2019.09.22.
A hátsó kerékagymotor legnagyobb teljesítménye négy kilowatt és akár 45 kilométer/óra sebességre is gyorsíthatja a járművet. A két, egyaránt 52 cellából felépülő lítiumion-akkumulátor kapacitása összesen 1250 Wh és akár 62 kilométeres hatótávot is lehetővé tehetnek, emellett egyszerűen kivehetők és a hálózati elektromos csatlakozóról vagy menet közben a rekuperáció segítségével tölthetők. Az optimális biztonság szolgálatában a KLEMENT elöl blokkolásgátlóval (ABS) kiegészített, hidraulikus fékkel és korszerű LED-világítástechnikával készül.     A KLEMENT jövőbeni esetleges sorozatgyártású változata még számos új ötlettel is bővülhet, például vezetői segédrendszerek, a Function on Demand szolgáltatás vagy épp a különleges hababroncsok formájában. Utóbbiak a futócipőkben használatos csillapítóanyagból készülnek, a közlekedés különösen kényelmes és alacsony zajszintű élményét kínálva.   Az EUROBIKE mintegy 1400 kiállítóval világszerte a legjelentősebb kerékpár-kiállítás és-vásár, amelyet Friedrichshafenben, az idén szeptember 4. és 6. szakmai napokkal és szeptember 7-i közönségnappal rendeznek meg.  

Egymillió fölé emelkedett Kínában az elektromos töltőállomások száma

2019.09.22.
A töltőállomások iránti igényt táplálja, hogy várakozások szerint tavalyhoz képest az idén 27 százalékkal több, 1,6 millió teljesen elektromos, valamint hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevűkön „új energia járművet” (new-energy vehicles, NEV) adnak el. Kína néhány év alatt a világ legnagyobb elektromosautó-piacává nőtte ki magát, a vásárlóknak és a gyártóknak egyaránt nyújtott különféle kedvezményekkel, támogatásokkal és ösztönzőkkel. Kínában júliustól mérsékelték a NEV-autók vásárlásának állami támogatását, aminek az lett a következménye, hogy visszaesett az eladott elektromos autók száma.  

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Biztonságos közlekedés ősszel

2019.09.22.
Bár remélhetőleg lesz még néhány kellemes napsütéses napunk ebben az évben, a hűvös, csípős hajnalok és éjszakák már egyértelművé tették, hogy lassan beköszönt az ősz. Ilyenkor megváltozik az időjárás, és más körülmények fogadják a közlekedőket, a balesetek elkerülése érdekében ezekre oda kell figyelni.  Megváltozott körülmények Az őszi hónapokban a balesetek jellemző oka, hogy a közlekedők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket, vagy nem elég körültekintőek, ha gyalogosokról van szó. A legtöbb problémát többnyire a köd és a szitáló eső miatt csúszóssá váló utak, valamint a romló látási viszonyok okozzák. Ezért ne közlekedjünk úgy, mintha még nyár lenne. Lassabban, körültekintőbben haladjunk kettő- vagy négy keréken és gyalogosan egyaránt. A köd jelenti az egyik komoly veszélyforrást Az őszi időszakra jellemző nedves, nyálkás, gyakran falevelekkel borított utak komoly odafigyelést igénylenek. Nedves útfelületen jelentősen nő a fékút, a féktávolság, a hirtelen fékezéssel nagy mértékben nő a megcsúszás, kifarolás veszélye. Ilyen útviszonyok között a megengedettnél is alacsonyabb sebességgel közlekedjünk, óvatos, finom fékhasználatra törekedjünk, illetve kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat. Ez pedig vonatkozik az autósokra és a biciklisekre is.  Nagyon fontos, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse a járművét. Az autósok ellenőrizzék a fényszórókat,  a ködlámpákat, izzókat, a fékrendszert, az akkumulátort, és ha kell, szervizben nézessék át a kocsit. Fontos, hogy jó állapotban legyenek a gumiabroncsok, és lassan lehet készülni arra is, hogy a téli gumik felkerüljenek a kocsira. Olyan apróságnak tűnő dolgokra is érdemes ügyelni, hogy rendben működjenek az ablaktörlők, és legyen megfelelő ablakmosó folyadék, amiből ilyenkor már áttérhetünk a téli, fagyálló változatra.  Világítás és láthatóság Ősszel az esős, párás, ködös időjárás miatt rosszabbak a látási viszonyok, ráadásul korábban is sötétedik. Ezért elengedhetetlen, hogy rendben legyen a világítás a járműveken. A bringások ne hagyják otthon a lámpát, mert esős, rossz időben, napközben is sokat segít a láthatóságon, sötétben pedig kötelező a megfelelő világítás.  A kerékpárról ne hiányozzanak a fényvisszaverő elemek sem: az elöl fehér, hátul piros színű prizma, valamint legalább az első keréken két darab oldalsó fényvisszaverő. Utóbbi lehet küllőre szerelhető prizma, de ma már megfelel az olyan gumiabroncs is, amelyen fényvisszaverő körgyűrű található. Csak óvatosan a csúszós falevelekkel! A bringásoknál esős időben az is rontja a helyzetet, ha olyan fékrendszerük van, amely a felnit fékezi. Ilyen az országúti fék – köznapi nevén a patkófék – vagy a V-fék. A nedves felniken a fékpofák sem fognak annyira, főleg ha már áttekertünk néhány mélyebb pocsolyán. További veszélyforrás ősszel az erős oldalszél vagy széllökés, ami kibillentheti az egyensúlyából a kerékpárost. Ha nem is esik el, hirtelen, kiszámíthatatlan mozgása akár balesetet is okozhat.  Figyeljenek a gyalogosok is Esős, latyakos időben, amikor a járda mellett nagy tócsában áll víz, nehéz az úttesten átkelni. A gyalogos ilyenkor jellemzően arra figyel, hogy ne lépjen a vízbe, kevésbé foglalkozik a forgalommal. Az autósnak számítania kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban az úttestre léphet, és a jármű elé kerülhet. Persze a gyalogosoknak is jó tisztában lenniük ezzel a jelenséggel: attól még, hogy nem szeretnénk bokáig gázolni a vízben, a forgalomra is figyelni kell. Attól még, hogy esik, a forgalomra is figyelni kell A gyalogosoknak azt is számításba kell venniük, hogy vizes úton az autók féktávolsága jelentősen megnövekszik, nem tudnak olyan hirtelen megállni. Mielőtt lelépünk az úttestre, gondoljunk erre is, és ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, ikább várjunk még egy-két autót. Főleg lakott területen kívül vagy közvilágítás nélküli utakon jelent veszélyt, hogy a gyalogosokat nehezen veszik észre az autóvezetők. Ezért ha ilyen helyen járunk, mindig vegyünk fel fényvisszaverő, láthatósági mellényt, mert így megelőzhetők a balesetek.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Kirepült a megperdülő kocsiból a biztonsági övvel trükköző sofőr

2019.09.22.
Az ütközést elkerülve a két gépkocsi fékezett, azonban a baleset vétlen részese az útról letért és az út melletti földterületre sodródott, ahol az autó magatehetetlenül, tengelye körül többször megpördült. Az autóban ülő 19 éves utas a forgások során az autóból kiesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelés során a rendőrök megállapították, hogy a baleset vétlen sérültjei – a sofőr és utasa – a biztonsági övet nem használták, és az autóból kiesett férfi oldalán az öv helyére egy öv nélküli csat volt bedugva.     A 29 éves kislángi férfi ellen büntetőfeljelentést tettek közúti baleset okozásának vétsége miatt, míg a biztonsági öv használatát elmulasztókkal szemben közigazgatási eljárást indítottak a székesfehérvári rendőrök.

A mikromobilitási eszközökkel ideálisabb lesz a városi közlekedés

2019.09.22.
2030-tól az új gépkocsik a 2021-es szinthez képest átlagosan 37 és fél, az új kisteherautók pedig 31 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsáthatnak ki. Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke a Kossuth Rádió Európai idő című műsorban elmondta, azt láthatjuk, ma már nem elég az egyik pontból eljutni a másik pontba, mindezt úgy kell megtenni, hogy az a leggyorsabb legyen, és minél kevesebbet ártsunk vele környezetünknek. Ennek érdekében többféle járművet is használhatunk utazásunk során: közösségi és megosztási rendszereket is egyaránt. A technológiai fejlődés, vagyis a mikromobilitási eszközökként ismert járművek - rollerek, kapszulaautók és egyéb elektromos kisjárművek - elterjedése gyorsan történik. Habár nem vagyunk ehhez hozzászokva, a kormányzat és a nagyobb városok is nyitottak ezen eszközök integrálására, ezzel pedig fokozatosan leveszik a terhet a városi közlekedésről, így egy ideálisabb állapotot teremthetnek meg idővel ezen a téren.

Egyre fontosabb, hogy ember lépjen a Marsra

2019.09.22.
„Az évtizedek óta tartó űrszondás kutatásoknak köszönhetően elég jól ismerjük a Mars felszínét, tudjuk milyen veszélyek várnak ott ránk. Mégis sokan úgy vélik, szükség van az ember által vezetett kutatásokra is” – mondta Sik András Mars-kutató a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzátette, nagy esély van arra, hogy a Marson megtalálhatjuk a földön kívüli élet nyomait, de az űrszondák csak előre beprogramozott funkciók alapján működnek. Egy ember által vezetett kutatás akár néhány nap alatt olyan asztrobiológiai felfedezéseket tehet, amelyekre az űrszondák évtizedek óta nem voltak képesek. Azért is fontos, hogy még több információt megtudjunk a Marsról, mert sok jel arra mutat, hogy néhány évszázadon belül az emberiség nagy részének el kell hagynia a bolygót. Új otthont pedig valószínűleg a Marson talál majd. „Az előkészítő munkálatokat, a terep megtapasztalását és az ottani első kolónia kialakítását minél hamarabb el kell kezdeni” – véli Sík András. Az 1970-es évektől sokáig csak a NASA felségterületet volt a Mars-kutatás. Mostanra már Kína is feltörekvő űrhatalommá vált. Számos ember által vezetett expedíciót tervez az űrbe, céljai közt szerepel a Hold ember általi elérése is. Megjelentek  az űrturizmussal, űrtechnológiákkal foglalkozó magáncégek is. Ezek közül a leghíresebb az Elon Musk által vezetett cég, amelynek szakértői már elkezdték egy negyven férőhelyes űrhajó kialakítását, amellyel turistákat szállítanak majd a Marsra. Az űrkutató azt is elmondta, nem akkor indulunk a Marsra és térünk vissza a Földre, amikor szeretnénk, vannak előre betervezett menetrendek, amik nem járnak komoly kockázattal. A menetrendek kialakításánál a tudósok azt vették figyelembe, hogy a Földre való visszatérés kevesebb kockázattal járjon, mint két év eltöltése a Föld körül keringő űrállomáson. Hozzátette, a mérlegelt kockázatok közt szerepel a sugárzásveszély, az oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet, a folyékony víz nehéz elérhetősége és az egyharmados gravitáció.

Palkovics: az autómentes nap a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönöz

2019.09.22.
Palkovics László az Európai Mobilitási Hetet lezáró autómentes hétvége megnyitóján kiemelte, a szeptember 16-22. közötti rendezvénysorozatnak Magyarország már a 2002-es indulás óta résztvevője; az idén csaknem 300 település csatlakozott a kezdeményezéshez. A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja.      A miniszter szerint éppen ezért "büszkék lehetünk, hogy Magyarország már nem csak az autóipari márkák jelentős részének gyártó bázisa, hanem a fejlesztő bázisává is vált". Mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az autonóm, vagyis önvezető és elektromos hajtású járművek fejlesztését jelentik - tette hozzá. A tiszta, fenntartható ország megteremtéséhez a felelős kormányzati klíma- és energiapolitika mellett az emberek, a vállalatok, az intézmények, az egyetemek és a kutatók együttműködésére és szerepvállalására is szükség van - hangoztatta a tárca vezetője. Hozzátette: a kormány által elkészített fenntarthatósági stratégia egyik fő célkitűzése az elektromos és környezetbarát megoldásokon alapuló zöld közösségi és személyi közlekedés feltételrendszerének megteremtése. Ezért ösztönzik az elektromos autók térnyerését és környezetkímélő buszok beszerzését is - fűzte hozzá. Palkovics László elmondta, hogy a tisztán elektromos meghajtású autók beszerzését a kormány anyagi forrásokkal támogatja, eddig több mint 1600 ilyen típusú jármű vásárlásához járultak hozzá, a pályázat tavaly meghirdetett második ütemére pedig már több ezren jelentkeztek. A közösségi közlekedés fejlesztésében a "zöld busz" program játszik fontos szerepet. Annak célja, hogy tíz éven belül a helyi buszközlekedést teljes egészében "zöldítsék", ami azt jelenti, hogy mintegy 2100 régi, környezetszennyező buszt cserélnek le elektromos meghajtású járműre - ismertette a miniszter.  

Vettel jövője a 2021-es szabálykönyvtől függ?

2019.09.22.
Vettel megjegyezte, hogy a döntésében nagy szerepe van a 2021-ben életbe lépő új szabálykönyvnek. “Még egy évig él a szerződésem, minden, ami utána jön, már az új szabályok alá tartozik, úgyhogy nyilván jól meg fogom nézni őket.” – mondta a négyszeres világbajnok német pilóta. De az új szabályokat „hatalmas lehetőségnek” tekinti a sport jobb pozicionálására. Szerinte nagyon fontos, hogy a szabályok tényleg jobbá tegyék a sportot, mert a legjobb szándék ellenére is előfordulhat, hogy csak unalmasabb lesz a verseny. Mindazonáltal biztosak lehetünk benne, hogy messze nem csak a szabályokon múlik Vettel maradása, vagy éppen távozása. Ha sikerül jó eredményeket elérnie, jó eséllyel maradna, de azok hiányában tényleg kérdéses, hogy akarja-e folytatni majd.

Anyukám is érteni fogja – Új autóban gondolkodsz? Akkor húzzál bele!

2019.09.21.
Elég jól hasít a hazai, meg persze az európai új autó eladás. Itthon a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) augusztusban kiadott 2019-re vonatkozó éves becslése 160.000 db új személygépjármű forgalomba helyezését prognosztizálja. Ebből (ténylegesen) augusztusban 15.618 új kocsi talált gazdára a nyár utolsó hónapjában. Ennyire jól állunk, vagy van valami más is a háttérben? Több szakértő elmondta az utóbbi hetekben, hogy a járműipar újabb recesszió előtt áll és ennek oka nem csak az előző pénzügyi válságot követő konjunktúra kifutása, hanem a most az EU-ban bevezetés előtt álló WLTP2 szabvány, amely egyebek mellett kimondja, hogy az egyes járműgyártók által forgalomba helyezett járművek kibocsátása átlagosan nem haladhata meg a 95 g/km-es CO2 értéket. (A WLTP korábbi hatásairól itt olvashat.) Golf flottát mérnek egy tesztközpontban Ezt jelenleg egy gyártó sem tudja, jellemzően 100 g/km érték felett állnak. A felkészülést megkezdték a gyártók, de mi legyen a legyártott motorokkal és a már kész autókkal, ezeket muszáj értékesíteni, hiszen az új szabályozás kegyetlen magas adókkal bünteti azokat a járműveket, amelyek a meghatározott szint felett vannak. Minden gramm, amellyel az adott norma felett van a jármű €95,- adót von maga után. Minden egyes eladott jármű tekintetében természetesen. Sietni is kell, hiszen a raktáron lévő autókat nem is lehet majd forgalomba helyezni az EU-ban, ha nem teljesítik a követelményeket. Úgyhogy jönnek az akciók, a kiárusítások, hiszen „all must go”, mindent el kell adni. Hogy lehet, hogy a kisautók tűnnek el ennek hatására? Ez egy elég furcsa előrejelzés, hiszen az tűnne logikusnak, hogy a nagy, benzinfaló szörnyetegeket kell kivenni a kínálatból, ez azonnal lecsökkenti a flotta kibocsátási átlagát. Persze csökkenni fog a V8-as autókínálat is, de érdemes megnézni egy másik szempontból is a kérdést. A nagy autók árazása már régen úgy van kitalálva, hogy azokon magasabb az árrés, ráadásul a vevőkör árérzékenysége alacsonyabb, másképpen fogalmazva, ez a kör mindenképpen meg fogja venni az autót. A kisautók vásárlói azonban jól megnézik minden egyes forint helyét. Az új kisautók árát a szabályozás adói jelentősen drágítják. A belépőszintnek mondható kb. 5 milliós autók ára várhatóan azonnal 10%-ot drágul és ez még csak az első hullám hatása. De már ez is elegendő lehet arra, hogy sokan elhalasszák, vagy akár elvessék az újautó vásárlást. Az új Renault Clio - kaphatunk még ilyet jövőre? (Fotó: Bíró Csongor) Ezek a jelenségek várhatóan azt jelentik majd, a kínálat két véglete leszűkül, kevesebb kisautó és kevesebb felsőkategóriás luxuskocsi lesz, így a legtöbb modell 100 és 170 lóerő közötti alsó- és felsőközép kategóriás jármű lesz. Tulajdonképpen eltűnik majd a belépő szintű és egyel nagyobb járművek közötti, ma még jelentő árkülönbség, és akkor ki fog a kisautó mellett dönteni. Nem sokan, így a gyártók nyilvánvalóan eltüntetnek majd egy-egy kisebb modellt is a kínálatukból. Idehaza még egy tényező játszik Ez pedig nem más, mint a hazai valuta helyzete. 20 év alatt nem nagyon tapasztaltuk, hogy akár középtávon is csökkent volna 1 euró ára. 1999-ben 250 forint körül nyitott az Euro, ma ez nagyjából 330 Ft. Míg Magyarország viszonylag jelentős exportja miatt nemzetgazdasági szinten ez akár jó is lehet, az „utca embere” ebből annyit észlel, hogy drágábban megy nyaralni és telelni, drágább a benzin és sokkal többe fog kerülni az új autó. Kiszállításra váról Suzukik a gyári parkolóban Aki teheti, most vegyen új autót Ha a rendelésre gyártott autó nem is érkezik már meg az év végéig, a raktárkészletekről érdemes lehet még az idén vásárolni. Biztosat senki sem tud mondani, de az előjelek alapján annyi látható, hogy egyrészt a WLTP2 szabályozás, másrészt a gazdasági helyzet miatt minél gyorsabban döntünk, annál jobban járhatunk. Ha ehhez még hozzávesszük a gyártók értékesítési kényszerét, és azt, hogy jelenleg még viszonylag kedvező feltételek mellett vehetünk fel hitelt, akár autóra is, akkor a döntésünk még könnyebbé válik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója