Visszatér a 3-as BMW a túraautózás világába

2019.04.23.
Emlékszem, nem is volt olyan rég, hogy a túraautózásban szinte alapvetés volt a szedán karosszéria. Azóta viszont változtak a vásárlói igények, a szedán eladások hanyatlásnak indultak, így erre a gyártóknak is reagálni kellett. Azért jó látni, hogy van, ahol még ismerik az ősi receptet, és a csinosabb farú modellt veszik alapul, amikor versenyautó fejlesztésbe kezdenek. Ez történt most a BTCC, azaz a Brit Túraautó Bajnokság világában, ahol hosszú idő után végre visszatér a 3-as BMW, ezzel leváltva a korábbi 1-es BMW versenyautót. Rögtön három autót is nevezett a BMW UK, amikből kettő a legendás M-es dekort viseli majd. Az autókat a West Surrey Racing készítette fel, kódneve alapján a 330i M Sportot vették alapul, noha teljesítményadatokat egyelőre nem közöltek. Pilótaválasztás terén nem bízták a véletlenre, a háromszoros BTCC bajnok Colin Turkington mellett Tom Oliphant és Andrew Jordan tereli majd az új versenyautót, olyan ellenfelek ellen, mint Honda Civic Type R, Ford Focus RS, Vauxhall Astra, vagy épp Subaru Levorg. Ezzel 2009 után először lesz újra 3-as BMW a brit versenypályákon, ahol korábban már 5 bajnoki címmel tette le névjegyét a modell.  

Premier az Eiffel Műhelyházban a BMW Group Magyarország támogatásával

2019.04.23.
A BMW Group Magyarország kiemelt stratégiai partnerének új integrált műhely-, raktár- és próbacentrumában színpadra állított A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című Mozart-pasticcio előadás ősbemutatójával vette kezdetét az Eiffel Műhelyház száznapos próbaüzeme. Mozart a Szöktetés a szerájból megírását követő években tevékenyen foglalkozott a vígopera műfajával. A rászedett vőlegény is feltehetően ebből az időszakból való, amelynek azonban csupán a nyitánya, néhány zenei részlete és librettója maradt fenn. Az 1784-ben keletkezett A kairói lúd pedig figyelemreméltó fináléval, ám kevésbé erős szövegkönyvvel rendelkezik, amit Varesco abbé, az Idomeneo című Mozart-opera librettistája jegyez. Az 1991-ben, Mozart halálának 200. évfordulóján megjelent összkiadást hallgatva Ókovács Szilveszterben merült fel a gondolat, hogy a Figaro házassága vagy a Don Giovanni zenei ötleteit előrevetítő, magyarországi utalást is tartalmazó (A kairói lúdban esztergomi parókákról esik szó), töredékességük miatt azonban szinte elfeledett operakezdeményeket egy darabbá lehetne kovácsolni. A koherens, színpadra alkalmazható mű elkészítése érdekében a régizene kiváló szakértőjéhez, Németh Pálhoz fordult, míg Ókovács Szilveszter feladata a szövegkönyvek egyesítése volt. A darabot az Operában rendszeresen dolgozó Toronykőy Attila rendezi. „Ez a Mozart-opera egy olyan helyen születik meg, amely a Magyar Állami Operaház kortárs játszóhelye lesz a jövőben. Egy olyan operát szeretnénk létrehozni, mely klasszikus értékekkel bír, de a mai kor szellemisége, vizualitása is megjelenik benne” – mondta. Számára A kairói lúd nem volt ismeretlen, hiszen egy korábbi, szegedi operatanszakos vizsgarendezésénél már foglalkozott vele. Az előadás látványtervezője Juhász Katalin, aki legutóbb tavaly, a Gördülő Opera Szerelmi bájital előadásán dolgozott a rendezővel, de a Figaro 2.0 vizuális megoldásai is az ő nevéhez BMW GROUP Vállalati kommunikáció fűződnek. A fukar Don Pippo márkit Kovács István, titkárát, a szerelemeseket segítő Calandrinót Biri Gergely alakítja. A márki gyámleánya, Celidora szerepét Bakonyi Anikó, míg a szerelmét, Biondellót Balczó Péter formálja meg. A további szerepeket Váradi Zita, Keszei Bori, Szerekován János és Fülep Máté énekli. Az alkotók reményei szerint egy hangulatos, vidám művet ismerhetnek meg az érdeklődők, benne számos olyan muzsikával, amik eddig csak Mozart fiókjában lapultak. „Érdekesség lesz, nemes kísérlet, méltó a »harmadik operaház« megnyitásához” – fogalmazott Ókovács Szilveszter főigazgató. Az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében debütáló előadás fényét az Erkel Színház kiemelt stratégiai partnere, a BMW Group Magyarország egy BMW i8 Roadster kiállításával emelte. Az ősz folyamán hivatalosan is megnyíló létesítmény, új játszóhelyet, közösségi teret és további együttműködési lehetőséget is hordoz magában. A BMW Group közel 50 éves múltra visszatekintő, világszerte több mint száz kulturális intézményi együttműködést magába foglaló Art&Culture programjához az Opera 2015 februárjában csatlakozott, a vállalat magyarországi kulturális kommunikációjának pilléreként. Fotó: Rákossy Péter, Opera  

Ilyen lesz egy Volkswagen kereskedés két év múlva

2019.04.23.
„Ez a megfelelő lépés a megfelelő időben.” – fogalmazott Jürgen Stackmann, a Volkswagen egyik vezetője. Szerinte jelenleg olyan tempóban változik az üzleti környezet, a felhasznált technológia és az ügyfelek elvárása, hogy kénytelenek voltak mielőbb változtatni. Az újdonságok egyike, hogy minden Volkswagen-ügyfél saját azonosítót fog kapni, ennek segítségével pedig valóban személyre szabott ajánlatokat fog kapni az illetékes kereskedőtől, valamint a problémák azonosítása is könnyebb lesz ezáltal. Persze kérdéses, hogy mennyi és milyen adatra van szüksége a németeknek, hogy tényleg új élményt nyújtsanak. Hogyan fog ez működni? A járművek értesítik a kereskedőt a prediktív karbantartási alkalmazáson keresztül, hogy a következő szerviz hamarosan esedékes. Az ügyfelek a Volkswagen We digitális ökoszisztémájából is széles körű szolgáltatásokat tudnak majd elérni, mint például a We Park, We Deliver vagy a We Connect. Vannak olyan szolgáltatások is, amelyek túlmutatnak az ügyfelek saját járművein, mint például a We Share - a tervezett autómegosztási szolgáltatás a Volkswagentől. Az online üzletág is kulcsfontosságú szerepet játszik az új értékesítési modellben, és már most is folyamatosan bővül. A kereskedőivel folytatott új digitális partnerség keretében a Volkswagen egy közös internetes platformot fog kifejleszteni, amely a teljes autóvásárlási folyamatot egészen a szerződéskötésig kezelni fogja, beleértve a finanszírozást, a fizetést és a használt autó beszámítást is. Az ügyfelek a teljes márka modellválasztékából választhatnak, és a kiválasztott kereskedőjüknél online vásárolhatnak. A Volkswagen esetében az új platform a közvetlen értékesítés lehetőségét kínálja a márka  számára, azonban a kereskedőkkel való konfliktust elkerülendő, ezt a lehetőséget elsősorban a szoftver és az on-line szolgáltatások területén kívánja használni a német gyártó. Azok a vásárlók, akik jobban szeretik a kapcsolatot a márkával és a kereskedővel, a jövőben különböző kereskedésformák közül választhatanak. Öt új formátum lesz a hagyományos, teljes körű kereskedések mellett, amelyek egy tető alatt értékesítést és szervizelést biztosítják. Minden kereskedőnek csak egy teljes funkciójú létesítményrel kell rendelkeznie a jövőben. A kereskedők az érintett importőrrel egyetértésben alakíthatják ki a nekik megfelelő formát, hogy üzleti tevékenységüket hatékonyabbá és ügyfélorientáltabbá tegyék. Választhatnak, hogy hagyományos, minden szolgáltatást egyszerre nyújtó kereskedést működtetnek, de dönthetnek úgy, hogy városi bemutatótermet vagy pop-up kereskedést indítanak, vagy éppen használtautó-kereskedésként, esetleg szervizként folytatják tovább. A Volkswagen abban bízik, hogy az új koncepció segíti a kereskedőket és a márka ügyfelei számára is jobb élményt nyújt majd. Ha pedig így lesz, a csoport többi márkája is sorra kerül, így néhány éven belül szinte a teljes Volkswagen csoport átalakulhat.

Szomorú ünnepi mérleg: heten haltak meg balesetben

2019.04.23.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 738 személyt fogott el, közülük 125 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 505 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 666 személyt állítottak elő, köztük 304 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 81 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 453 esetben foganatosítottak. Magyarország területén 2019. április 19-én 0 óra és 2019. április 22-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 115 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 52 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, további 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.   
Címkék: 

Kína központi szerepet játszik a Volkswagen elektromos mobilitási stratégiájában

2019.04.23.
A mobilitási offenzíva folytatása és az elektromos mobilitás elfogadottságának növelése érdekében új vegyesvállalat hivatott bővíteni a töltőinfrastruktúrát. A jövő technikáinak átfogó kutatása szolgálatában a Volkswagen Group China az új ONE R&D struktúra keretében fogja össze a Volkswagen és Audi márkák, illetve a konszernszintű fejlesztés teljesítményét. Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „Ígéretünkhöz híven nem csupán a károsanyag-kibocsátás mérséklésének jogszabályi előírásait teljesítjük Kínában, hanem tisztaüzemű mobilitással és környezetkímélő gyártási folyamatokkal lépésről-lépésre teljes mértékben a szén-dioxid-semlegességre összpontosítunk. Kína e tekintetben központi jelentőségű.” Dr. Stephan Wöllenstein, a Volkswagen Group China vezérigazgatója így fogalmazott: „A Volkswagen Group China 2019-ben folytatja elektromos járműflottája kiépítését, s az év végére tizennégy elektromos modellel kiemelkedően széles választékkal szolgálunk Kínában ügyfeleinknek. Két modellünkkel, amelyek jövőre már a moduláris elektromos hajtásrendszer-platform (MEB) alapjain érkeznek a piacra, illetve a digitalizáció területén tervezett beruházásainkkal folytatjuk a Volkswagen átalakítását, kínai partnereinkkel közösen teljes mértékben újraértelmezve a mobilitást.” Elektromos mobilitási offenzívája keretében a Volkswagen-csoport 2028-ig mintegy 11,6 millió elektromos autó gyártását tervezi Kínában, ami több mint a fele a vállalatcsoport által kitűzött teljes 22 milliós volumennek, amihez mindhárom vegyesvállalat – a FAW-Volkswagen, a SAIC VOLKSWAGEN és a JAC Volkswagen – hozzájárul. Amint az elkövetkező év során a SAIC VOLKSWAGEN antingi és a FAW-Volkswagen foshani gyára megkezdi az MEB-alapokra épülő járművek gyártását, egyedül ez a termelőkapacitás mintegy 600 ezer tisztán elektromos hajtásrendszerű járművet jelent éves szinten. Mindezeken túl a JAC és a SEAT saját platformot fejleszt kisebb elektromos autók számára. A Volkswagen és partnerei mind a harminchárom kínai termelési helyszínének ökológiai lábnyomát tovább kell javítani. Egyedül az elmúlt év során 13 százalékkal sikerült csökkenteni a kínai üzemek szén-dioxid-emisszióját, összesen 390 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását előzve meg. A töltőinfrastruktúra bővítése Új vegyesvállalatával a Volkswagen a töltőinfrastruktúra fejlesztését célozza, hogy kínai ügyfelei rugalmasabban és kényelmesebben tölthessék fel elektromos járműveiket, otthon és útközben egyaránt. A Star Charge, a FAW és a JAC együttműködésének keretében az idei év végétől privát falitöltőket (Wallbox) kínál és nagyszámú nyilvánosan igénybe vehető töltőállomást létesít, arról pedig, hogy az autósok gyorsan és egyszerűen találhassanak megfelelő töltőállomást, a felhasználók és a töltőállomások hálózati kapcsolata gondoskodhat. Ezt az integrált connectivity-megoldást a Mobility Asia, a Volkswagen Group China leányvállalata kínálja, amely a mobilitás területének minden alkalmazására fejleszt digitális ökoszisztémát. Új technikák a jövő, új modellek a jelen számára A jövő technikái fejlesztési teljesítményének és kapacitásának bővítése érdekében a Volkswagen és Audi márkák, illetve a konszernszintű fejlesztés ONE R&D struktúrát alakít ki, e szoros együttműködés keretében aknázva ki a lehetséges szinergiákat és fokozva a hatékonyságot. A jelenlegi ügyféligények kielégítésére a vállalatcsoport márkái egyedül az idén nyolc új SUV modellel jelennek meg a piacon, amelyek közül öt helyi gyártású.                        
Címkék: 

A legfontosabb dolgokban a nők döntenek

2019.04.23.
Van egy csomó dolog, ami kapcsán a tudatos nők egészen biztosan jól döntenek. Ilyen például az, hogy nem kell állandóan a legutolsó divatirányzatokat követni (mert azok nem feltétlenül állnak mindenkinek jól), vagy, hogy nem kell mások ízlését kritika nélkül kiszolgálni – hiszen a külvilág elvárásaival szemben sokkal fontosabb, hogy önmagunknak teljen öröme abban, amit éppen viselünk, ahogyan élünk. Mit tudnak a nők, amit a férfiak biztosan nem? 1.       Az első és legfontosabb, hogy a lakás a gyerekekért (is) van – és bár nagyon vonzó dolog a lakberendezési újságok vagy Pinterest szépen beállított albumfotóiból inspirálódni, a gyerekek napi működése az elképzelt képeslap minőséget úgyis felül fogja írni. Az ingatag lábakon álló design bútorok, értékes kanapék ráérnek később is! 2.       A kevesebb – több! Azaz nem érdemes túl sok bútort tenni a nappaliba, hiszen az egyben gyerekjátszótérré is változik majd, és ennek megfelelően szépen meg fog telni napközben számtalan plüssállattal, legóval és kisebb-nagyobb műanyag játékokkal. 3.       Amíg kicsi a gyerek, sok a baleset. Divatosak a letisztul formák és a könnyű bézs színek, de a gyerekek nagy örömére sokkal jobban látszanak rajta a zsírkréta és étel foltok, mint mondjuk a sötétebb típusú társaikon. (Kisgyerekek mellett a hófehér kanapé pedig egészen biztosan „felejtős”). Hogyan oldódik fel ez a dilemma? Az első és legfontosabb, hogy a nők a gyerekek és a lakás kérdéseiben sokkal praktikusabban döntenek – és ebben a kérdésben a legtöbb esetben a férfiak is meghajtják előttük a fejüket. A Nemzeti Otthonteremtési Közösség (közismertebb nevén: NOK) munkatársainak internetes gyorsfelmérése szerint a nők a legnagyobb kérdésekben (is!) maguknál tartják a döntési jogkört – főleg, ha már gyerekes anyukák! 1.       Milyen lakásban éljen a család? A legtöbben azt gondolnánk, hogy egy ilyen jellegű, elsősorban anyaginak tűnő kérdésben közös döntés születik a családokban – de a legnagyobb meglepetésre úgy tűnik, hogy nem! A NOK kérdésére válaszolók szerint 65%-ban még mindig a nők hozzák meg a döntést arról, hogy milyen típusú lakásban éljen a család. 2.       Hova járjon a gyerek óvodába vagy iskolába? Ebben a kérdésben szinte teljesen a nők kezében van a döntés! A megkérdezettek 91%-a nyilatkozott úgy, hogy a gyerek ovi vagy iskola választásában a nők döntik el, hogy mit tartanak a legjobbnak a gyerekük számára. 3.       Hova menjen a család nyaralni? Lehet, hogy a férfiaknak van szavuk abban, hogy mennyit költhet a család az éves pihenésre, de az, hogy az hol történjen már a nők döntése. A megkérdezettek szerint az ilyen jellegű döntéseket a családok 2/3-ában a nők hozzák meg. Azért a férfiaknak sem kell mindent feladniuk! Van egy terület, amit a NOK kutatás eredményei szerint még egészen biztosan nagyon sokáig maguknál tarthatnak: ez pedig az autó vásárlás. Ebben a kérdésben szinte 100%-ban (91%) a férfiak hozzák meg a végső döntést. A nőknek talán csak 
Címkék: 

A Mercedes idén nem ad pénzt a pártoknak

2019.04.23.
Tavaly jelentős támogatásokat adott a német konszern a politikai pártok működésére Németországban, összesen 320 ezer eurót. Százezer-százezer eurót kapott a CDU és az SPD, 40 ezer eurót a Zöldek, a CSU és az FDP. Idén a támogatás összege nulla. A Daimler illetékese azt nyilatkozta, a döntés nincs összefüggésben a politikai helyzet alakulásával. Pártok helyett a Mercedes a képzésre, a természetvédelemre, a tudományra, a művészetre és a kultúrára fókuszál. A hírről a Bild am Sonntag adott hírt, forrásként pedig a Daimler egyik szóvivőjét jelölte meg.
Címkék: 

Ausztriából is eltűntek a gumisok, türelem kell az abroncs cseréhez

2019.04.23.
Bár sok magyar gumis Ausztriában vállal munkát, főleg Győr-Moson-Sopronból és Vasból vannak kinn sokan, ők sem tudják pótolni a szakemberhiányt az orf.at beszámolója szerint. Ausztriában hivatalosan április 15-ig tart télies viszonyok esetén a kötelező téli abroncs használata, így az osztrák autósok csak egy hete cserélik le tömegesen a téli gumit. A műhelyekben azonban kevés a szakember, így nagy türelemre van szükség. Bécsben főleg a kis- és közepes műhelyekben hiányzik a szakképzett munkaerő. Legalább harmadával több szakemberre lenne szükség, több mint száz szerelő hiányzik – nyilatkozta a Bécsi Gazdasági Kamara illetékese a Heute című lapnak. A szakemberhiány döntő oka, hogy a fiatalok nem választják szakmának az abroncsszerelést. Probléma az is, az emberek interneten keresztül vesznek abroncsot, ahol olcsóbban megkapják, ez ugyancsak nehezíti az abroncsos szakma helyzetét Bécsben és Ausztriában.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója