Két rendőrautó ütközött Budapesten, egy rendőr meghalt

2018.02.16.
A közlemény szerint a két rendőrautó eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze nem sokkal éjfél előtt a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében. A rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta. A forgalmat a környező utcákba terelték.

Audi RS5 teszt: és akkor kétszáznál bekapcsoltam az ülésmasszázst

2018.02.15.
Hogy néz ki? Mindig úgy gondoltam, hogy az RS5 a legdrurvább Audi. Vezettem már versenypályán, közvetlenül R8-as vagy RS6 Avant után, hajtottam TT RS-t, RS3-ast, RS4-est, de a legnagyobb tiszteletet az RS5 kapja nálam. Bevallom, félek tőle. Most, az egyhetes teszt után ez a félelem kissé szelídült, már többet megengedek magamnak, úgy érzem, közelebb kerültem hozzá, de bizalmával sosem élnék vissza és meg is tartom a néhány lépés távolságot. Akárhogy szépítjük, ritka, amikor ilyen erejű és teljesítményű sportautót próbálhatunk ki, az RS5 ajándék. Szép ajándék. Már az A5 kupétól is lehidaltam, az RS5 szépsége pedig egyenesen elkápráztatott. Férfiasabb, izmosabb és hivalkodóbb mezei társánál (15 milliméterrel szélesebb), domborodó karosszériájának néhány eleme ráadásul Győrben készült, akárcsak bivalyerős motorja. A szélesebb nyomtáv miatt ki kellett szélesíteni a kerékjáratokat, megjelenéshez az egykori Audi 90 IMSA versenyautót vették alapul. Az quattro Gmbh és az Audi Sport munkájának nyoma számos helyen tetten érhető, feliratok, toldatok és szélesített karosszéria jelzi, hogy nem hétköznapi modellel van dolgunk. Szárnyacskák, légbeömlők, karbon visszapillantók, kovácsoltvas Audi Sport felnik (19 hüvelykesek), széles és gyönyörűen durrogó dupla-dupla kipufogók, vörös féknyergek fűszerezik a látványt. Bent is tart a varázslat, a kormány vaskos alcantara borítása jelzi, hogy még télen is izzadni fogunk, a sportülések parádésan tartanak, a karbonszálas betétetek pedig a sportosság pályájára állítják. Naná! Hova máshová! Bár a legnagyobb és legokosabb audis kijelzőt kapta meg, sokat nem variáltam a megjelenítését. Középen nagyban a fordulatszámmérő és a sebesség, más trükk nem kell. A Bang & Olufsen ebben az autóban csak harmadlagos szereplő, nincs is sok értelme extraként kérni, itt a zene kidörgőkből, a motorból és a vacogó fogainkból zúg. Hogy megy? Nehéz száraz tényekről beszélni egy ilyen élményautóban, de essünk túl rajta. A legfontosabb adatokat már elárultuk, a 600 newtonméteres maximális nyomaték már percenként 1900-as fordulattól a rendelkezésünkre áll egészen 5000 fordulatig. Alig kell tehát a gázhoz érni, máris csattog az ostor. A 450 lóerős csúcsteljesítmény magas fordulaton, 6700-nál jön elő, széles tartományban használható. A turbókat a hengersorok közé tették, rengeteg hőt tolnak ki, hidegebb estéken a verda mellé bújhatunk melegedni. Az RS5 V8-as elődjéhez képest 60 kilót fogyott, az 1,6 tonnás szépség a 0-100-as sprintet 3,9 másodperc alatt futja. Az opciós dinamikus csomaggal 280 kilométer/óra a végsebesség. 200 fölött nem nagyon mentem vele - esküszöm, biztos úr! Milyen vezetni? Luxus sportautó, nem versenyautó, hanem luxus versenyautó. Képzeljük el, hogy ahogy a Bang&Olufsent túlharsogja a 2,9 literes biturbó és a kidörgők zajos orgiája, közben meg fűt és masszíroz az ülés, amint a kilométeróra átlépi a 210 kilométer/órát. Őrület! Nem fáj sehol, nem akar soha megölni, nem tesz nevetségessé senki előtt, inkább azon van, hogy a legjobban érezzük magunkat benne. Nem erőszakos, de bármit megtesz értünk. Kitépi az ember kezéből a kormányt, de az útról nem tér le. Már az első kilométerek után összetűzésbe kerültem a törvénnyel: fotózás közben körbevett egy kisbusznyi rendőr, hogy aztán szűnni nem akaró faggatással elégítsék ki kíváncsiságukat. A 35 milliós ár láthatólag lehangolta őket, ahogy az a megjegyzésem is, hogy ezzel - mutattam a Caddyre - nehéz lesz utolérni. Aztán egy olyan kövér gázfröccsel hagytam őket faképnél, hogy még most is találgatják, hogy hány kilométerre lehettem, amikor még hallani lehetett a durrogásokat. Vadságától a könnyünk kicsordul, ahogy kettéhasítja a teret. A hangokra, azaz a showműsorra jól rájátszik az Audi, az RS5 nagy színész, igazi spíler, a durrogás, robbanás és ropogás mellett egy újabb elemmel gazdagodott a repertoár. Dinamikus (kinyílik két pillangószelep a kipufogóban) és egyéni módban (minden paraméter egyénileg testre szabható) gázelvételre olyan erőszakos dobogás hallatszik a kocsi fara felől, hogy azt hinnénk Robert de Niro átrakta az S8-ból a bukott ügynököket, akik kétségbeesetten próbálnak szabadulni a vörös tornádóból. Ha túlságosan élvezzük a játékot, 18-20 literes fogyasztással számoljunk, amúgy a hatszáz kilométeres teszt végén - a legnagyobb megelégedésemre - 12,3 liter benzint kért 100 kilométerenként. Váltója nyolcsebességes, hagyományos automata (tiptronic). A központi differenciálmű teljesen mechanikus, Torsen-rendszerű, alapesetben 40:60 arányban osztja meg a nyomatékot az első és a hátsó tengely között, de akár küldhet több mint 80 százalékot hátra és 70 százalékot előre. A feláras sportdiffi a hátsó tengely kerekei között képes szétosztani a nyomatékot, az ívbelső kerekek fékezésével segít kanyarodni. Fékei határozottak és nem fáradékonyak, az alapáras, lyuggatott, úszó ágyazású fékek helyett jó pénzért karbon-kerámia tárcsákat is beszerezhetünk. Független felfüggesztése elöl és hátul is speciálisan erre a modellre hangolt, ötlengőkaros. Mennyibe kerül? Brutális autóhoz brutális ár dukál, alapára 25,7 millió forint, a képen látható tesztautó ennél pont tízmillióval kerül többe. Kép és szöveg: Biró Csongor

Újabb jelentős díjat nyert a Toyota és a Lexus hibrid technológiája

2018.02.15.
A brit Fleet World és társkiadványai, a világ hetven országában megjelenő International Fleet World, valamint a haszonjárművekre koncentráló Van Fleet World és az emissziómentes mobilitás trendjét nyomon követő EV Fleet World idén is elismerésben részesítette az év legjobb termékeit és szolgáltatásait. A szakértőkből álló zsűri nem kevesebb mint 31 kategóriában – 16 modell vagy modellcsalád, két autógyártó és 13 szolgáltatás között –mérlegelt, és hozott döntést a leginkább költséghatékony, legjobb időgazdálkodást lehetővé tevő, legbiztonságosabb és legcsekélyebb károsanyag-kibocsátású opciókról. A Brit Királyi Autóklub (R.A.C.) dísztermében átadott díjak közül a legjobb technológiai tartalomért járó elismerésen a Toyota és a Lexus hibrid modelljei osztoztak. A zsűri nem fukarkodott az elismeréssel, amikor döntésüket meg kellett indokolni: „A Toyota és a Lexus márkák immár húsz éve összpontosítnak a hibridekre, és ezzel nagyságrendekkel megelőzik vetélytársaikat. A márkák kínálata olyan élvezetesen vezethető és ténylegesen takarékos modellekből áll, amelyek kínálata a legtöbb méretosztályt lefedi, gyakran kiváltva a klasszikus dízelmotoros opciót. Az eredmény: 107 g/km átlagos CO2-kibocsátás Nagy-Britanniában, ami jóval kedvezőbb, mint az ugyanott mért 121 g/km piaci átlag.” Ami a Toyota és a Lexus hibrid modellpalettáját illeti, valóban a piac legszélesebb és legnépesebb választékáról beszélhetünk. A márkák 2017-ben 1,52 millió hibrid gépkocsit adtak el világszerte; a másfél milliós álomhatárt eredetileg 2020-ra szerette volna elérni a Toyota. Az elmúlt két évtizedben eladott hibridek száma idén februárra elérte a 11,47 milliót; ezzel összesen 90 millió tonna CO2 kibocsátásától kímélte meg a környezetet.

A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra

2018.02.15.
A vizsgálat során megkérdezett 863, jogosítvánnyal rendelkező, saját vagy céges autót használó interjúalany mintegy harmada jelezte, hogy 2019-ig lecseréli jelenlegi autóját. Az új személyautó vásárlásakor 10-ből 9-en mérlegelnék egy alternatív meghajtású kocsi beszerzését - ismertette Kovács Balázs, a kutatási projekt vezetője a közlemény szerint. A kutatócég becslése szerint a teljes autós célcsoport negyede, míg a viszonylag új (5 évnél fiatalabb) autót használók harmada venné számításba legközelebb az e-autó vásárlásának lehetőségét. A felmérés alapján a gyerekes családok és a diplomás autósok különösen nyitottak a tisztán elektromos hajtású gépkocsik vásárlására. Az új technológia mellett nem csupán a racionalitás, vagy a környezetvédelem szól a megkérdezettek szerint, hanem az autózás újszerű élménye is. A legnagyobb félelmet a magas beszerzési ár és a korlátozott utazási távolság jelenti. A felmérés szerint a többség túlbecsüli a villanyautók valós kapacitását, az elektromos autótól elvárt, egyetlen töltéssel megtehető minimális távolságot pedig átlagosan 375 kilométerben jelölték meg. A tényleges napi használatot felmérve ugyanakkor kiderült, hogy a legritkább esetben van szüksége egy áltagos magyar autóhasználónak erre a hatótávra. Az Ipsos kutatói szerint az autóvezetők 54 százaléka számára egy korszerű elektromos autó már jelenleg is megoldást kínálna a hétköznapokban. A kormányzat a következő években az elektromos autók átlagosan 65-68 százalékos bővülésével számol - emlékeztet az Ipsos. (mti)

A Forma-1 utánpótlása: a jövő sztárjai

2018.02.15.
Max Verstappen Verstappen.nl A holland pilóta még mindig pofátlanul fiatal, hiszen húsz évével a legtöbb „legfiatalabb” kifejezéssel kezdődő rekordot már magáénak tudhatja. Kivételt képez ezek alól a legfiatalabban pole-t szerző versenyző díja, ami továbbra is Sebastian Vettel rekordja, de a holland sztárnak még van több mint fél szezonja, hogy ezt is besöpörje. Nem is kell részletezni, mekkora jövő áll a holland sztár előtt, nem sokan fogadnának rá, hogy a fiatal Verstappen előbb-utóbb nem lesz világbajnok. Daniel Ricciardo Formula1.com Verstappen csapattársa már 28 éves, de biztosak lehetünk benne, hogy a következő évtizedben még sokat halljuk a nevét. Eddig 27 dobogója és 5 futamgyőzelme van, amivel cseppet sem elégedett, hiszen ahogy minden pilóta, világbajnok akar lenni. Kérdés, az erős konkurencia mellett sikerül-e? Esteban Ocon Formula1.com A 21 éves francia versenyző előtt nagy jövő áll, ezt idén bebizonyította, amikor egymásra halmozta a jobbnál-jobb helyezéseket. Az idei szezont a 8. helyen zárta, végig nagy versenyben volt csapattársával, Sergio Perez-zel, akit több alkalommal is maga mögé tudott utasítani. Lance Stroll Formula1.com A fiatal kanadai nem biztos, hogy édesapja milliói nélkül is a mezőny tagja lenne, de az azeri nagydíjon bizonyította rátermettségét, amikor a legfiatalabb, debütáló évében dobogóra álló pilóta lett. Ennek ellenére kétségtelen, hogy még bőven bizonyítania kell, hogy valóban helye van a királykategóriában, de első szezonja egyáltalán nem sikerült olyan csúfosra, mint arra sokan számítottak. Charles Leclerc Sky Sports Talán a legnagyobb tehetség Verstappen mellett, a Ferrari nagyon sokat vár tőle. A 2018-as szezonban bemutatkozik, az Alfa Romeo-Sauber pilótája lesz, és ha igazán jól sikerül első szezonja és hozza, amit várnak tőle, jó eséllyel pályázhat Kimi Raikönnen 2019-re – valószínűleg – megüresedő ülésére. Antonio Giovinazzi Sky Sports Az olasz tehetség már bemutatkozott a száguldó cirkuszban, az előző szezonnyitón ő helyettesítette Pascal Wehrleint, aki sérülés miatt nem tudta vállalni az indulást. Ezután a Ferrari harmadik számú pilótájaként vett részt a versenyeken, ahogy idén is a maranelloi istálló tartalékja lesz. Szergej Olegovics Szirotkin Autosport Az orosz tehetségtről sokat hallhattunk az utóbbi időben, hiszen Robert Kubica vetélytársa volt a Williams fennmaradó üléséért vívott harcban, amit végül kisebb meglepetésre megnyert, így jövőre a Williams pilótájaként áll rajthoz a versenyhétvégéken. Tesztpilótaként 2016 óta a Renault csapatát erősítette. Carlos Sainz Jr. már harmadik évét kezdi a Forma-1 mezőnyében. Carlos Sainz Jr. Formula1.com  Első évében kissé elhalványította tehetségét Verstappen bődületes sebessége, de idővel bebizonyította, a következő évtized egyik nagy sztárja lehet. Jövőre - egy a száguldó cirkuszban szokatlan kölcsönügylet keretein belül - a Renault versenyzője lesz.  

Honda újdonságok a Genfi Autószalonon

2018.02.15.
Vadonatúj CR-V A Genfi Autószalonon ünnepli európai premierjét a Honda CR-V legújabb generációja. A modell ezentúl hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz az öreg kontinensen, nem mellesleg minőségét, megjelenését, belső kialakítását és kifinomultságát illetően is nagyot lépett előre a kifutó nemzedékhez viszonyítva. Mesterhármas – a Honda elektromos tanulmányautói A 2017-es frankfurti világpremiert követően Genfben is nagyközönség elé gurul az Urban EV Concept. Ez a koncepció újabb bizonyíték, hogy a Honda hamarosan betör az elektromos autók európai piacára, sorozatgyártású változata a tervek szerint jövőre érkezik a márkakereskedésekbe. A tavaly októberi Tokiói Motorshow-t követően Genfben is színre lép a Sports EV Concept, ami ámulatba ejtő formavilágával és alacsony súlypontjával a jövő sportkocsiját jeleníti meg.  A trió harmadik tagja nem más, mint a mesterséges intelligenciára épülő, autonóm közlekedésre is képes NeuV. A különlegességet a 2017-es CES-en már megcsodálhatták az amerikai vásárlók, most pedig az európai közönség is szemügyre veheti. Motorsport-ünneplés Honda módra Az elektromos járművek mellett két- és négykerekű versenygépeket is bemutat a márka. Jelen lesz például a vadonatúj Civic Type R TCR, amivel a WTCR 2018-as futamain indul a Honda, és számos egyéb aszfaltszaggató is, közöttük olyan ínyencségekkel, mint az NSX GT3 vagy a MotoGP-világbajnok RC213V versenymotor. Mindemellett a World Superbike sorozatban és a Dakar Rallyn induló Hondákat is közszemlére állítják, biztos nem fog unatkozni a nagyérdemű. Elsőként szerepel nemzetközi autókiállításon a Jazz X-Road A seregszemle egyik legjobban várt újdonsága kétséget kizáróan a Honda Jazz X-Road. A terepes megjelenésű modell a nemrégiben bemutatott Jazz 1.5 i-VTEC Dynamic szomszédságában fogadja majd az érdeklődőket, tekintélyt parancsoló megjelenését egyebek mellett a fekete, műanyagból készülő kerékjáratiív-borításoknak és küszöbszoknyáknak, az ezüstre fényezett első-hátsó koptatóknak, valamint a 16 colos, könnyűfém felniknek köszönheti. A különleges kivitel mozgatását 1,3 literes, 103 LE-s, benzines motorra bízták a Honda mérnökei, az erőátvitelről hagyományos kéziváltó vagy extraként rendelhető CVT (Continuously Variable Transmission - folyamatosan változó áttételű automatikus váltó) gondoskodhat.

Elmarad a Budapest Motor Fesztivál

2018.02.15.
A cég minden körülményt mérlegelve a látogatók érdekében hozta meg ezt a nehéz döntést. Miután a nagy motor importőr cégek egy része jelezte, hogy idén nem vesz részt a szezonnyitó rendezvényen, a Hungexpo az utolsó pillanatig tárgyalt a legjelentősebb márkákat forgalmazó kereskedőkkel és potenciális kiállítókkal, azonban támogatás hiányában több partner is visszalépett a megjelenéstől. A Hungexpo számára a látogatók és kiállítók elégedettsége a legfontosabb érték, a cég vezetése úgy véli, hogy a jelen körülmények között nem tudja biztosítani a megszokott színvonalú motoros seregszemlét, és a piaci szereplőkkel együttműködve a jövő évi kiállítás megszervezésére koncentrál. A cél továbbra is az, hogy fenntartva a folyamatos véleménycserét a szakma képviselőivel, az ország legnagyobb ilyen típusú rendezvényét kínálják évről-évre a mintegy 30 ezer érdeklődő látogatónak. A már megvásárolt jegyek árát a szervezők visszatérítik, a kellemetlenségért elnézést kérnek. A változás, az ugyanebben az időben megrendezésre kerülő Budapest Boat Show-t nem érinti, melyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Címkék: 

Autólopás! STA 214 A Kia Sportage SLS - narancs

2018.02.15.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám (német):  STA 214 A -Gyártmány:  Kia -Egyéb típus:  SLS -Típus:  SPORTAGE -Kivitel:  SUW -Gyártási év:  2012 -Motorszám:  D4HAB -Alvázszám:  05YPC813CCL126913 -Szín:  narancs -Lopás időpontja:  2018 február 13 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  II. -Utca, házszám:  Törökvész út -Megjegyzés:  Az autón még a német rendszám volt.

Nőtt az új autók eladása az EU-ban januárban

2018.02.15.
Az ACEA európai szakmai szövetség csütörtökön közölte, hogy az unióban januárban 1 millió 254 ezer új személygépkocsit helyeztek üzembe, 7,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Nagy-Britannia kivételével, ahol 6,3 százalékkal kevesebb új gépkocsit regisztráltak, az EU összes tagállamában bővültek az eladások. A főbb piacok közül Spanyolországban 20,3 százalékos, Németországban pedig 11,6 százalékos volt a növekedés éves összevetésben. Az ACEA adatai szerint Magyarországon 8891 új személygépkocsit regisztráltak januárban, 38,5 százalékkal többet, mint 2017 első hónapjában. Az egyes gyártókat tekintve 308 ezer eladott személyautóval a Volkswagen-csoport állt az élen januárban, majd 208 ezerrel a PSA-csoport, 116 ezerrel a Renault-csoport, 84 ezerrel az FCA-csoport, 83 ezerrel a Ford, 73 ezerrel a BMW, 72 ezerrel a Daimler és 66 ezerrel a Toyota-csoport következett. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója