Forma-1: 2029-ig hosszabbított a legendás vezető

2025.03.14.
  Domenicali korábban a Ferrari csapatfőnöke volt Fotó: Ferrari A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media szerdai közleménye szerint az olasz vezető 2029 végéig kötelezte el magát. Az 59 éves Domenicali korábban a Ferrari csapatfőnökeként tevékenykedett, jelenlegi pozícióját 2021 januárja óta tölti be. Elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy továbbra is a sportág élén állhat, és a folytatásban is mindent megtesz majd annak sikerességéért. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az Opel Olympiával a cég az autóipari innováció 90. évfordulóját ünnepli

2025.03.14.
A Opel Type Olympia modell az első német sorozatgyártású autót képviselte, amelynek önhordó alváza teljesen acélból készült. Bevezették a gyártásba az úgynevezett „összeházasítást”. Ezzel a koncepcióval új fejezetet nyitottak a technika történetében és megalapozták a sorozatautó-gyártás jövőjét. Cabrio, mely szedánként született, zárt lemeztetővel is gyártották. Az Opel Olympia az első sorozatgyártású jármű Németországban, amely önhordó volt, vagyis teljes acél karosszériával rendelkezett, amelyre az Opel szabadalmat jegyeztetett be. Képletesen szólva, a karosszéria és az alváz önhordó szerkezetté olvadt össze, mint egy repülőgép elemei. Ez a műszaki koncepció szakítást jelentett az akkori autógyártás hagyományos építési technikáival szemben. Az önhordó test fémváza profilozott lemezekből állt, amelyek egymással össze voltak kötve, mint egy repülőgép építésénél, ami kisebb tömeget eredményezett.  A mindössze 835 kilogrammos saját tömegével az Opel Olympia 135 kilogrammal nyomott kevesebbet elődjénél, amely azonos motorral szerelt profilvázra épült. Az eredmény: ugyanazzal a motorral javult a menetteljesítmény, és csökkent az üzemanyag-fogyasztás. Mindez az Opel Olympiát nemcsak kategóriája leggazdaságosabb sorozatgyártású szedánjává tette akkoriban, hanem a leggyorsabbá is. Az 1,3 literes, 18 kW (24 LE) motor 95 km/h végsebességig vitte az autót. Ugyanakkor az Olimpia átlagosan 9,5 liter benzint fogyasztott 100 kilométeren.
Címkék: 

Klasszikus BMW-k a neten: gyári adatbázis mindenkinek!

2025.03.14.
A BMW Group Classic egy mindenki számára elérhető, online történelmi modelláttekintővel kedveskedik az autórajongóknak, a müncheni központú vállalatcsoport felfrissített online archívumát pedig a BMW, a Mini és a BMW Motorrad márkák átfogó történelmi online termékkatalógusaival egészíti ki. A Mini és a BMW Motorrad termékkatalógusai először 2021-ben váltak elérhetővé a nagyközönség számára. A történelmi BMW modellek áttekintő weboldala mostantól szintén látogatható online. E keresőfelület ezen a weboldalon érhető el. Az online katalógus 80 év (1928 – 2008) 424 típusváltozatát gyűjti csokorba, a BMW 3/15 PS sorozattól kezdve, a BMW Z4 (E85/E86) modellcsaládon keresztül, egészen a BMW 3-as sorozatig (E46). Az online katalógust a Mini és a BMW Motorrad márkák áttekintő weboldala teszi teljessé. A történelmi BMW modellek áttekintő weboldalán a különböző korszakok modellcsaládonként is szűrhető négykerekűiről rövid leírások és informatív adatok egyaránt megtalálhatók, szót ejtve az adott modellsorozatról, a karosszériaváltozatok sajátosságairól és az erőforrásokról is. Mindezeket korhű fényképek egészítik ki, a BMW Group Classic gyűjteményének és a történelmi BMW modellek médiaarchívumának köszönhetően. E célból 614 adatkészletet és 524 képet dolgoztak fel a készítők, akik a tervezés során a keresőfelület könnyű áttekinthetőségére kiemelt hangsúlyt fektettek. A történelmi BMW modellek áttekintő weboldala a jövőbeni generációkkal is tovább bővíthető majd. Azon autórajongók, akik még mélyebben szeretnének elmerülni a BMW Group modelltörténetében és a BMW Group vállalati történelmével kapcsolatos egyéb témákban, azok a BMW Group Classic 2024-ben átdolgozott online archívumának további hivatkozásai alatt tehetik ezt meg. Itt többek között nyomtatott kiadványok (például prospektusok, műhelyirodalmak és felhasználói kézikönyvek), illetve szakkönyvek digitalizált változatai is megtalálhatók. „Teljes modelltörténelmünk áttekintő weboldalával egyrészt kielégítjük az ilyen online felület iránt hosszú évek óta mutatkozó igényeket, másrészt újabb digitális eszközzel maximalizáljuk ügyfeleink elégedettségét” – mondta Katrin Gfrörer, a BMW Group archívumának és történelmi járműgyűjteményének vezetője. „A történelmi modellek áttekintő weboldalán ráadásul az online archívumunkban található adatbázis nagy része elérhető, így az információs és kutatási célokra egyaránt felhasználható. Ezen intézkedések nagymértékben igazolják a BMW Group Classic digitalizációs stratégiáját” – fogalmazott. A történelmi BMW modellek áttekintő weboldalát és a BMW Group archívumát az alábbi hivatkozásokon keresztül érhetik el: A történelmi BMW modellek áttekintő weboldala. A történelmi Mini modellek áttekintő weboldala. A történelmi BMW Motorrad modellek áttekintő weboldala. A BMW Group archívuma. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Meglepetésekkel indult a Forma-1: mutatjuk az első eredményeket!

2025.03.14.
Fotó: Ferrari A szezon első tréningjén Norris mindössze 0.149 másodperccel ment jobb kört, mint a második helyen záró Carlos Sainz Jr. a Williamsszel. A spanyol pilóta teljesítménye azt sugallja, hogy a szakértők várakozásának megfelelően a Williams lehet a középmezőny egyik legjobb istállója. Az első szabadedzést Leclerc zárta a harmadikként, míg hétszeres világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton csak 12. lett. A címvédő és sorozatban négy vb-címnél járó holland Max Verstappen (Red Bull) ötödikként végzett az első gyakorláson. A második tréningen Leclerc-nek sikerült a leggyorsabb kört megfutnia, de mindössze 0.124 másodperc volt az előnye a hazai közönség előtt szereplő Oscar Piastri (McLaren) előtt. A harmadik köridőt Norris autózta. Ezen a gyakorláson Hamilton is jobban összeszokott már a Ferrarival, ötödik lett, míg Verstappennek a hetedik hellyel kellett megelégednie. Jó időket ért el a Red Bull fiókcsapataként működő RB (Racing Bulls): a japán Cunoda Juki a negyedik, míg újonc csapattársa, a francia Isack Hadjar a hatodik helyen zárt. Eredmények: Első szabadedzés (élcsoport): 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:17.252 perc 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:17.401 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:17.461 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:17.670 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:17.696 6. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:17.713 Második szabadedzés (élcsoport): 1. Leclerc 1:16.439 perc 2. Piastri 1:16.563 3. Norris 1:16.580 4. Cunoda Juki (japán, RB) 1:16.784 5. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:16.859 6. Isack Hadjar (francia, RB) 1:17.019 A további program: szombat: 3. szabadedzés 2.30 időmérő edzés 6.00 vasárnap: futam 5.00 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Így élje túl a motoros szezont! – 9 tanács a rendőrségtől

2025.03.14.
Az elmúlt időszakban a kedvező időjárásnak köszönhetően többen pattantak motorkerékpárjuk nyergébe és sajnálatos módon történt már motorost érintő személyi sérüléssel járó baleset is. Fontos tehát, hogy mindenki felkészülten és biztonságosan vágjon neki a tavaszi motoros szezonnak!. Motorkerékpár ellenőrzése: Mielőtt útnak indul, ellenőrizze motorja műszaki állapotát, így a gumikat, a fékek működését, az olaj és más folyadékok szintjét, valamint a világítást. Ruházat: Viseljen megfelelő védőfelszerelést, sisakot, kesztyűt, protektoros dzsekit, nadrágot, csizmát! A réteges öltözködés segít alkalmazkodni a változó időjárási viszonyokhoz, a ruházat megválasztásánál legyen szempont a megfelelő észlelhetőség is. Fő a fokozatosság: Amennyiben hosszú idő után ül újra a vasparipára, ne próbáljon meg azonnal nagy sebességgel közlekedni! Ismerkedjen meg újra a motorral és gyakorlással próbáljon felkészülni a különböző közlekedési helyzetekre! Lassú kanyarodás: A kanyarodás, a fékezés technikája és a sebesség megválasztása különösen fontos, mivel a tavaszi csapadék miatt az útfelület tapadása még nem optimális, az időjárási és látási viszonyok rövid időn belül többször változhatnak. Figyeljen a környezetre: Tavaszi időszakban a járművezetők és gyalogosok figyelmetlenebbek lehetnek, mert előfordulhat, hogy hosszú tél után még nem számítanak a motorosra, így a távolságot túl, míg sebességet alábecsülik. Mindig kísérje figyelemmel környezetet, defenzíven vezessen, készüljön fel a váratlan helyzetekre is! Körülményekhez való alkalmazkodás: Az időjárás változékony lehet. Csúszós utakon lassabban haladjon, a sebeséget mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válassza meg! Tartson távolságot: Tartson biztonságos követési és oldaltávolságot más járművektől, hogy legyen idő reagálni a váratlan helyzetekre! Vezetési technikák gyakorlása: Ha lehetősége van rá, gyakoroljon egy biztonságos helyszínen, tanpályán, a többi közlekedőtől elzártan! Ha szükséges, kérjen segítséget vezetéstechnikai oktatóktól! A lényeg az, hogy biztonságosan kipróbálja a különböző vezetéstechnikákat, mint például a fékezés, kanyarodás, kikerülés, manőverezés, illetve mindezek kombinációját. Éberség: Mindig legyen éber és figyeljen a forgalomra, különösen a kereszteződéseknél és a gyalogos-átkelőhelyeknél. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Algériában restaurálták a „sivatagi óriást”

2025.03.14.
Az autó 1957-ben debütált, és mindössze négy példányban készült, három lapos- és és egy billenőplatós változatban. Kettő marad meg közülük: az egyiket a Lyon melletti Foundation Berliet múzeumban őrzik, a másikat – amelyet most újítottak fel - az ENTP algériai olajipari vállalat birtokolja, és Hassi Messaoud városában lévő terminálján lehet megtekinteni. A teherautó 15,3 méter hosszú, csaknem 5 méter széles és 4,5 méter magas, rakodóplatója 27 négyzetméteres. A háromtengelyes teherautó kerekei 2,2 méter átmérőjűek, és körülbelül egy tonnát nyomnak egyenként. A jármű saját tömege 102 tonna, a váltószerkeze egymagában 2,5 tonnás. A teherautót V12-es, 29,6 literes Cummins dízelmotor hajtotta, a kéziváltón át 600, illetve későbbi változata 700 lóerős teljesítményt produkálva, amelyet feltüntettek a teherautó hűtőrácsán is. A teherautó végsebessége 70 km/óra volt, csurig pakolva is óránként 45 kilométeres sebességgel haladhatott. A teherautót ellátták negyven lóerős pótmotorral is, hogy működőképes legyen a jármű fék- és kormányrendszere abban az esetben is, ha a dízelmotor felmondja a szolgálatot. Bár annak idején ez volt a legnagyobb és legerősebb teherautó a világon, és bemutatták a párizsi és a genfi autókiállításon is, a rendkívüli terepjáró képességekkel megáldott sivatagi monstrum kérészéletűnek bizonyult. A sikersztorinak az algériai függetlenségi harcok súlyosbodása, majd Algéria függetlenné válása vetett véget. Franciaország algériai olajkutatásait felfüggesztették, a T100-as feleslegessé vált. Alig hét év után, 1964-ben leállították a gyártást, és csupán kettő maradt meg közülük, a másik kettő ment ócskavasnak.  
Címkék: 

Podcast - A halottak suttogtak fülébe, most az élőkhöz beszél

2025.03.13.
Borítófotó: Vendel Lajos nool.hu Podcast adásunk meghallgatása 16 éven aluliak számára nem ajánlott!   A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.      

Hidrogéntechnológiai Innovációs Díj pályázat indul

2025.03.13.
A pályázat célja minden olyan tudományos és kutatási eredmény, illetve innovatív megoldás támogatása, amelyek a hidrogéntechnológia újszerű alkalmazását célozzák az energetikában, a közlekedésben, az építőiparban, az agráriumban vagy a nehéziparban. A benyújtott pályamunkáknak szellemi alkotásnak kell minősülniük, és üzleti szempontból is hasznosíthatóknak kell lenniük. A díj elbírálásában előnyt élveznek azok a zöld átmenethez kapcsolódó innovatív megoldások, amelyek hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kibocsájtásának csökkentéséhez a technológiai és ipari folyamatokban, valamint növelik az energetikai rendszerek hidrogéntechnológiai alkalmazási lehetőségeit. A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség egyik kiemelt feladata, hogy támogassa a hazai hidrogén ökoszisztéma fejlesztését, technológiai inputok, beruházási és pályázati lehetőségek felmutatásával – emelte ki a pályázat kapcsán Lepsényi István, a szövetség elnöke. Hozzátette, ennek a feladatnak része a most megjelent pályázat és a 2025-ös évben Japánba és Kanadába tervezett nemzetközi szakmai utak. Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a HUN-REN elkötelezett a hazai tudományos és innovációs ökoszisztéma fejlesztése mellett, különös figyelmet fordítva a fenntartható gazdaság és az ipari-technológiai fejlődés szempontjából kulcsfontosságú területekre. A HUN-REN a Hidrogéntechnológiai Innovációs Díj meghirdetésével azon kutatók és fejlesztők munkáját kívánja elismerni és támogatni, akik tudományos és mérnöki megoldásaikkal elősegítik a hidrogén szélesebb körű és hatékonyabb alkalmazását. A pályázat célja, hogy ösztönözze a fiatal szakembereket és kutatókat innovatív ötleteik gyakorlati megvalósítására, előmozdítsa a kutatási eredmények ipari hasznosítását, és lehetőséget biztosítson a legígéretesebb magyar fejlesztések nemzetközi bemutatására. A pályázat fődíja az Osakai Világkiállításra történő kiutazás teljes költségének biztosítása és a találmány világkiállításon történő bemutatása. A nyertes pályázók kiutazását a MOL is 600 ezer forinttal támogatja. Ez kivételes alkalmat teremt a kapcsolatok kiépítésére globális szakmai, befektetői és értékesítési partnerekkel. A pályázatok elbírálását az energiaitudomány elismert szakemberei és a hidrogéntechnológia vezető tudományos műhelyeinek képviselői végzik. A nyertes pályázók számára a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség hazai befektetői eseményt szervez, amelyen a feltalálók bemutathatják innovációjukat a Szövetség tagságát alkotó közel 100 nagyvállalatnak, intézményeknek, valamint kis- és középvállalkozásoknak. A Szövetség célja, a legéletképesebb újítások és találmányok mielőbbi gazdasági hasznosítása. A pályázatot természetes személyek adhatják be, pályázatonként egy fő. Amennyiben a pályamű több személy – egy alkotóközösség, kutatócsoport vagy vállalkozás – közös munkája, abban az esetben csatolni kell az alkotóközösség teljes körű felhatalmazását a csoport és a találmány képviseletére, a díj átvételére és a találmány promóciójára a díjjal kapcsolatosan. A részletes pályázati felhívás letölthető és megtekinthető a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség honlapján: https://hh2.hu/hidrogentechnologiai-innovacios-dij/ Szellemi alkotásnak minősül az az alkotás, ötlet, amely alkalmas lehet arra, hogy szellemitulajdon-védelem (szabadalom, használatiminta-, formatervezésiminta-, növényfajta- vagy topográfiaoltalom, know-how) tárgyát képezze.  

Megújul az elektromos MG ZS

2025.03.13.
Sokat köszönhet ZS kompakt crossoverének az MG, hiszen ez az autó alapozta meg egykori brit, mára kínai márka európai terjeszkedését, először az Egyesült Királyságban, később pedig az EU országaiban is. Ugyanakkor a jelenlegi generáció már 2017 óta piacon van, és a tavalyi, generáció váltásnak mondott frissítés is inkább volt egy erős facelift, hiszen az autó alapvető elemei megmaradtak ugyanannak. Most azonban már érződik a változás szele, hiszen Kínában már leleplezték az elektromos MG ZS utódját, ami odaát ES5 névre hallgat, az Egyesült Királyságban ugyanakkor csak S5 néven fog debütálni. A legnagyobb változást természetesen az jelenti, hogy az MG 4 dedikált villanyos MSP platformjára fog épülni. 4480 mm-es hosszával valamivel nagyobb lesz elődjénél, míg a csomagtere 462 literes. Kínában ugyanazokat a hajtásláncokat kapja, mint az MG 4, tehát a bevezető széria 168 lóerős, míg a Long Range 201 lóerő, és az Extended Range változat már 241 lóerős. Ennek megfelelően a CATL LFP akksikból is háromféle változat lesz elérhető, amik 424, 514, valamint 524 km-es hatótávot ígérnek, ám ezekkel érdemes megvárni az európai számokat. Odabent egy 10,25-colos digitális műszerfal és egy 15,6-colos infotainment kijelző kap helyet, illetve sokat javítottak a beltér anyagminőségén is állítólag. A brit szigetországban 15 millió forint alá fogják beárazni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Árokba hajtott egy kisbusz az M7-esen, mentőhelikopter a helyszínen

2025.03.13.
Árokba sodródott egy kisbusz az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Székesfehérvár közelében, az 57. kilométernél. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók több embert kiemelnek a járműből. A műszaki mentést a Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon két sávon halad a forgalom.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója