Omoda 9 teszt: Mire elég 530 lóerő?

2025.11.29.
Hogy néz ki?  Az Év Magyar Autója 2026 versenyben a legjobb hibridek kategóriában nevezett Omoda 9 SHS csatlakozott a szép kínai autók táborához (hazai piacán más néven fut a kocsi, ott Exeed Yaoguang a neve, ami elnyerte a a rangos International Design Awards arany fokozatú díját), dizájnja nem hagy semmi kívánnivalót, vonzó a szemnek kívül és belül egyaránt. Kivétel a négy kamu kipufogóvég, amire semmi szükség nincs. Amúgy a kocsinak van stílusa, a tervezők (a formatervet Steve Eum jegyezte) ügyeltek a részletekre, néhol persze a nagyzás bűnébe estek… Szépek a lámpák, sötétben kiválóan világítanak.  Kijelzőből három van, a két digitális fizikai (egyenként 12,3 hüvelyk a képátlójuk, a műszerfal közepén található érintésérzékeny) és egy vetített, virtuális a szélvédőn. A 14 hangszórós Sony hifi szépen szól, külön érdekesség, hogy a kihangosított telefonbeszélgetés hangja a fejünk mellett a fejtámlába épített hangszóróból érkezik, így olyan, mintha a beszélgető partnerünk mögöttünk ülne. Vicces, bár van olyan partnerem, akit nem szeretnék magam mögött tudni az autóban… A klíma fizikai gombokkal kezelhető, a fedélzeti menü rendszerét nehéz áttekinteni, de ehhez valószínűleg én születtem túl korán.  A fűtött, masszírozó és hűthető első és fűthető hátsó ülések is kényelmesek, elektromos mozgatás a hátsókhoz is elérhető. Az ergonómián van mit javítani, a kormány és az ülés állíthatósága nem tökéletes (még).  Az Omoda 9 SHS hossza 4,8 méter, szélessége 1,9 méter, magassága 1,7 méter, tengelyek közötti távolsága 2,8 méter, tömege 2,2 tonna. A kamerarendszer 540 fokban lát körbe és a kocsi alatt, a parkolás a segítségével elég könnyű. A csomagtartó 660 literes. A hátsó ülések háttámláit ledöntve a hasznos befogadó tér 1783 literre hizlalható, így befért gond nélkül a versenybringám de még a hokis cuccom is, egyszerre. Kerekei 20 hüvelykesek, a tesztautón még nyári Michelin gumik feszültek (mérete 245/50 R20).  Hogy megy?  Durva számok jellemzik a D szegmenshez tartozó szabadidő-autót (prémium ellenfelei: Audi Q5, BMW X3, Mercedes-Benz GLC, Range Rover Velar, Volvo XC60) 9-est: motorjainak teljesítménye 530 lóerő (395 kW), legnagyobb forgatónyomatéka 700 Nm, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,9 másodperc alatt gyorsul fel. Mindeközben akár 145 kilométert megtehet csakis elektromos módon, a teljes hatótávja pedig meghaladhatja az 1100 kilométert. Végsebessége 180 kilométer/óra.  A tekintélyes teljesítményt nem V8, de még nem is hathengeres motor szolgáltatja, hanem egy szerény, 1,5 literes, turbós négyhengeres - villanymotor armadával támogatva. A belső égésű motor 140 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 215 Nm. A villanygépek közül kettő elöl (a kisebb 100 lovas - 70 kW -, a nagyobb 120 lóerős - 95 kW) dolgozik, egy combosabb, 234 lovas (175 kW) pedig hátul teljesít szolgálatot. A trió összesen 455 lóerőt és 700 Nm-t ad be a közösbe. Az energiát 34,5 kWh kapacitású NMC kémiájú akkumulátor tárolja, amelyet akár 65 kilowattal is tölthetünk DC-töltőn (CCS csatlakozóval van ellátva). Megéri használni, mert AC-töltőn csak 6,6 kilowattal tölthető az akku.  Milyen vezetni?  Tapasztalatom szerint a száz kilométer fölötti elektromos hatótávra városi és elővárosi forgalomban lehet számítani még fűtéssel is, autópályán már jelentősen megnő az áramfogyasztás, ahogy az utolsó kilométereken a rendszer automatikusan hibrid üzemmódra vált - és benzint felhasználva kezdi tölteni az akkut. Ha ragaszkodunk a villanymódhoz, választhatunk a menüben egy kikényszerített ev+ üzemmódot. Az időjárási és üzemi körülmények ezt nem minden esetben engedték meg, de amikor lehetett, elektromosan közlekedtem az Omoda 9-essel. A fogyasztást a rendszer benzinre átszámolja, 6-6,5 liter körül alakult (100 kilométerenként) a tesztelés során. Csakis elektromosan használva 18-22 kilowattóra között fogyasztott 100 kilométerre vetítve, attól függően, mennyire sietős volt menet. Benzintankja nagyvonalú, hetven literes. Csendes az autó, így menet közben nehezen lehet megállapítani hangról, hogy épp mi hajtja, a zöld ev és az Eco felirat a kijelzőn megnyugtató. Zöld rendszám már nem jár hozzá, pedig ez az autó megérdemelné.  Vezetősegédből van egy rakás (legalább húszat számoltam össze), szinte minden, a vetített kijelzőtől a félautomata kormányzásig. Kár, hogy nem lehet többségét kikapcsolni. Bizonyos figyelmeztető funkciók kikapcsolás után is csipognak, amivel néha az őrületbe kerget az autó. A sebességhatárra figyelmeztetést ki lehet kapcsolni, ilyenkor csak a képi figyelmeztetés villog, ám a táblafelismerőt nem sikerült, így minden egyes észrevett táblát hangos ujjongással jelez. Idegesítő. Szintén zavart, hogy nem mindig sikerült elindulni az autóval. Azaz a hátra- és az előre menet váltásánál néha lefagy az autó és hiába nyomtam a menetpedált, nem mozdult. Ilyenkor újra, határozottabban kellett a fékre taposni és ismét megkísérelni a váltókarral az R vagy a D fokozat kiválasztását. Általában másodjára sikerült.  Először tényleg nem tudtam elindulni (nincs indítógomb, a menetválasztó karral indulunk), telefonos segítséget kellett kérnem, de az valóban az én bénaságom volt. Ugyanis nem kötöttem be magam, mert előtte még nyomogattam volna a telefonom, de fáztam és gondoltam, bekapcsolt motorral fűtök. A biztonsági öv becsatolását követően indult és menetbe is állt az autó.   A legtöbb családi utazáshoz az Omoda 9 egy kényelmes cirkáló. Csendes, kifinomult, és különösen tetszik, hogy legtöbbször elektromos autóként futhat. Ugyanakkor szükség esetén félelmetes teljesítményt is megidézhet. Bár a dizájn, a hajtás és a kényelem kitűnő ebben az Omodában is, az olyan fontos jellemzők, mint a futómű és a kormányzás nem hibátlanok. A kormány steril és érzéketlen, a visszajelzései pontatlanok, amelyek rontják a vezetési élményt. Hasonlóan hervasztó a futómű is (elöl MacPherson, hátul multilink), amely a legkisebb fekvőrendőrtől is szó szerint berosál. A kátyúkkal, bordákkal nehezen birkózik meg, de a hosszanti úthibákat jól csillapítja. Tempósan hajtva ijesztően billeg és sodródik a kocsi, jelentős az alulkormányzottsága, a Nürburgringre semmi pénzért nem hajtanék fel vele. Ugyancsak kritikával illetem a fékeket: amikor egy barátomnak megmutattam, mit tud ez a sok motor egyszerre, erejével lenyűgöztem, de a lassítással és fékezéssel csalódást okoztam. Alig tudtam megállítani az elszabadult testet. A fékek alulméretezettek és a lágy, nem dinamikusra hangolt futómű sem támogatja a sportos vezetést. Összkerék-hajtási rendszere automatikus, de van hat választható menetprogramja.  Mennyibe kerül?  Az Omoda 9 SHS ára (bevezető akcióban 21,99 millió forint) nagyon jó szerintem, ennyi luxust, erőt és szolgáltatást egyetlen másik márka sem ad ebben a kategóriában ennyi pénzért. Garanciája hét évre (vagy 150 ezer kilométerre) szól de egymillió kilométerig vállal a motorral kapcsolatban szavatosságot az importőr. Az extralista egészen rövid, csak fényezést lehet külön rendelni az autóhoz, minden más alap, ebben is különleges az európai törésteszteken is ötcsillagos Omoda 9.  Kép és szöveg: Biró Csongor
Címkék: 

Elkezdte működését a Széchenyi István Egyetem Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszéke

2025.11.29.
A győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. együttműködése több évre visszanyúló, folyamatosan bővülő stratégiai partnerség, amely újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék megalapításával. A közös törekvés egy olyan tudásközpont létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mérnöki szaktudás fejlesztését, a sportmenedzsment-gyakorlatok erősítését, valamint a hazai technikai sportok innovációs potenciáljának kiaknázását. A tanszék létrejötte illeszkedik abba a fejlődési ívbe, amelynek eredményeként a két fél 2022-ben és 2023-ban stratégiai megállapodásokat kötött, az egyetem pedig önálló standdal jelent meg az idei Formula 1 Magyar Nagydíjon. Fotó: SZE A tanszék tábláját ünnepélyes keretek között leplezték le november 22-én, majd az új szervezeti egység meg is kezdte oktatási tevékenységét: a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak hallgatói egész napos, gyakorlatorientált programon vettek részt a Hungaroringen. Ennek keretében interaktív kerekasztal-beszélgetésen találkoztak a Hungaroring Spot Zrt. vezetésével, így Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatóval, dr. Lukács Ágnes vezérigazgató-helyettessel, Ariane Frank-Meulenbelt nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetővel, Gyulay Rebeka portfólióigazgatóval és Tóth Anita sajtófőnökkel.  A szakemberek többek között a létesítményfenntartás kérdéseiről, a sport- és létesítménymenedzsment kihívásairól, a hazai utánpótlás helyzetéről és a Formula 1-gyel, mint világmárkával való hosszútávú kapcsolattartás feltételeiről osztották meg tapasztalataikat. Az is hangsúlyt kapott, hogy milyen versenyhelyzetet teremt a nemzetközi autósportban olyan új, jelentős forrással rendelkező helyszínek megjelenése, mint Las Vegas, Katar vagy Abu-Dzabi. A hallgatók Richter Gábor pályaigazgató szakértő vezetése mellett bejárhatták a Hungaroring kulisszák mögötti helyszíneit is. Megismerhették a főépület működését, betekintést nyertek a versenyirányítási központ munkájába, megtekintették a pódiumteraszt, a főlelátót és a kommentárállásokat, végül pedig magát a pályát is. „A Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék jelentős lépés a tehetséggondozás és az innováció szempontjából, amely tovább erősíti hazánk pozícióját az autó-motorsport térképén. A hallgatók olyan személyiségektől tanulhatnak, akik nap mint nap a nemzetközi élvonalban dolgoznak. Ez a partnerség nemcsak kiváló szakemberek képzéséhez, hanem a magyar technikai sportok fejlődéséhez is hozzájárul” – fogalmazott dr. Kolossváry Tamás, a technikaisport-menedzser szak felelőse, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának vezetője. „A Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék mérföldkő a Hungaroring számára, és egyben erős üzenet a magyar autósport jövőjével kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy a pálya és az egyetem együttműködése olyan tudásbázist teremt, amelyből az egész hazai technikaisport-társadalom profitálhat. A célunk az, hogy itthon képezzük azokat a szakembereket, akik a nemzetközi élvonalban is megállják helyüket. A tanszék létrejötte biztosítja, hogy a legmodernebb technológiák és fejlesztések közvetlenül kapcsolódjanak a gyakorlati, versenypályán zajló munkához. Hiszünk abban, hogy ez az együttműködés hosszú távon is megalapozza a magyar autósport további fejlődését és versenyképességét” – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.  

Történelmi siker: a Volkswagen az első gyártóként négy modelljéért kapta meg az „Arany Kormánykerék” elismerést

2025.11.29.
Thomas Schäfer, a Volkswagen márka vezérigazgatója így nyilatkozott: „Előttünk még senkinek nem sikerült négy Arany Kormánykereket nyerni egyszerre. Rendkívül büszke vagyok a teljes Volkswagen-csapatra. Ezek az elismerések fontos visszajelzést jelentenek arra nézve, hogy a „Volkswagen BOOST 2030” stratégiánkkal jó úton járunk. Az elvárásunk egyértelmű: technológiai szempontból vezető volumengyártóvá akarunk válni. Jövőre hat új modellt dobunk piacra, egyik fantasztikus modellt a másik után. Erőteljes formatervezéssel, csúcsminőséggel, prémium technológiákkal és a megfelelő nevekkel. 100 százalékban VW!” Az AUTO BILD és a BILD am SONNTAG már 1976 óta ítéli oda „Az arany kormánykereket”, amely Európa egyik legrangosabb autós elismerésének számít. Az „Arany Kormánykerék 2025” díj győzteseire összesen 72 új modell közül lehetett választani. Az AUTO BILD, annak európai partnermagazinjai, valamint a BILD am SONNTAG olvasói egy előzetes szavazáson választhatták ki az év legjobb járműveit. Kategóriánként a három legjobb modellt ezután a Lausitzringen tesztelte egy zsűri, amelynek a BILD-csoport szakújságírói mellett autóversenyzők és az autók iránt rajongó hírességek is tagjai voltak. 17 kategóriában értékeltek, olyan szempontok alapján, mint a hajtás, futómű, dizájn, minőség, fenntarthatóság, ár-érték arány, biztonság és fogyasztás. A négy győztes modell áttekintése: A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. születésnapját és a jubileumi évre időzítve piacra dobja a GTI történetének legerősebb, sorozatgyártású járművét, ez a Golf GTI EDITION 50. Az exkluzív modell 239 kW (325 LE) teljesítménnyel és 420 Nm forgatónyomatékkal kiemelkedő menetdinamikát és számos dizájnkülönlegességet kínál. A rendkívül dinamikus ID.7 GTX Tourer 2024 nyara óta gazdagítja a termékpalettát, és ez a Volkswagen első teljesen elektromos kombija. Tágas helykínálattal rendelkezik és nagyon kényelmes, emellett 250 kW (340 LE) teljesítménnyel, duplamotoros összkerékhajtással érhető el. Az új Tayron egy tágas, sokoldalú SUV, amely a Tiguan és a Touareg között helyezkedik el és egyesíti a kényelmet, a sokoldalúságot és a modern technológiákat. Opcionálisan hét üléssel is kapható és akár 2,5 tonnás vontatható tömeget kínál. Az új T-Roc kiváló minőséggel és innovatív megoldásokkal mutatkozik be, amelyet az előző modellhez képest minden területen továbbfejlesztettünk: sportos-elegáns dizájnnal, nagyobb hellyel és kényelemmel, innovatív hibrid technológiával, valamint a magasabb kategóriákból átemelt vezetéstámogató rendszerekkel.    1 Golf GTI EDITION 50 – kombinált energiafogyasztás: 7,9–7,6 l/100 km; kombinált CO₂-kibocsátás: 179-173 g/km; CO₂-kibocsátási osztály: G-F. 2 ID.7 GTX Tourer - kombinált energiafogyasztás 18,8-16,6 kWh/100 km; kombinált CO2-kibocsátás 0 g/km; CO2-kibocsátási osztály A            

Bécsi taxisok nagy tüntetése

2025.11.29.
Bécsi taxis cég hírdetése a Facebookon. Fotó: Facebook A taxis cégek kritikája: Az Uber, a Bolt és a hasonló szolgáltatások megkerülik a meglévő díjszabási és szabályozási rendszert. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a "Állítsuk meg a káoszt" mottó alatt zajló tüntetést kizárólag független bécsi taxisofőrök és sofőrök támogatják, "politikai funkció, pártpolitikai befolyás és a Kereskedelmi Kamarával való kapcsolat nélkül". A tiltakozások az olyan digitális platformszolgáltatók, mint az Uber és a Bolt által gyakorolt ​​növekvő versenynyomásból fakadnak. Az engedélyt a Bécsi Állami Rendőrség adta meg. A tüntetés várhatóan december 9-én folytatódik. A szervezők ezt követelik: Többek között „a taxis céh általi megbízható és integritásalapú érdekképviseletet”, valamint egységes és kötelező érvényű taxidíjat követelnek minden bécsi személyszállításra, beleértve az ársáv eltörlését. Továbbá területi védelmet és a működési engedélyek szigorúbb ellenőrzését akarják.    

Sesks átvette a vezetést Szaúd-Arábiában, miközben a vb-címért folytatott küzdelem szorosabb nem is lehetne

2025.11.28.
Mārtiņš Sesks a Szaúd-Arábia-rali utolsó napját, a szombatot az élen kezdi, miután egy késői időbüntetés miatt Fourmaux az első helyről a negyedikre esett vissza a brutális pénteki napot követően, amelyen szinte mindenki defektet kapott. Pénteken a 2025-ös egyéni vb-címért folytatott küzdelem is szorosabbá vált, ha ekkor lett volna a verseny vége, akkor egyetlen pont különbséggel Ogier lenne a bajnok. De szombaton még 10 bónusz pontot lehet szerezni, és a sorrend is változhat az utolsó három gyorsaságin. Amíg nem kapott büntetést, Fourmaux a nap végén, 14 gyorsaságit követően 2,4 másodperces előnnyel állt Sesks előtt, és mindössze 5,8 másodperces előnnyel Thierry Neuville előtt. A nap során többször is változott az abszolút első helyezett személye. Fourmaux-ék győzelmi esélyét a navigátora az vette el, hogy, mint utólag kiderült, az előírtnál egy perccel korábban értek be a TC14A technikai zónába az éjszakai szerviz előtt, ami 60 másodperces időbüntetést ért a sportfelügyelőknél.   A francia pilóta vezetett reggel hat másodperccel, de délelőtt az előnye fokozatosan csökkent, mivel egy törött hátsó lengőkarral küzdött. Egy ponton az első négy között mindössze 6,3 másodperc volt a különbség. A pénteki utolsó előtti szakasz azonban döntőnek tűnt, mivel a győzelemért harcolók közül Sami Pajari és Ott Tänak is megállt, hogy defekt miatt kereket cseréljenek, Fourmaux pedig – akit lassított a kerékcsere után közvetlenül előtte haladó Pajari által felvert por – rossz helyre kanyarodott egy elágazásnál, így 24 másodpercet veszített azon a szakaszon. Ez Sesksnek 22,1 másodperces előnyt biztosított a nap utolsó gyorsasági szakasza, a Wadi Almatwi 2 előtt, de a piros Fordot hajtó lett pilóta a napi záró szakaszon bal hátsó defektet kapott, ami ismét a feje tetejére állította a sorrendet. Fourmaux vette vissza a vezetést, de a gyorsasági szakaszt végül ő is bal első defekttel fejezte be. Azonban 2,4 másodperccel így is az élen maradt (a büntetésig), a jó formában versenyző Thierry Neuville pedig hirtelen mindössze 5,8 másodperccel volt lemaradva az élről. Fourmaux büntetése miatt Sesks az első helyre lépett előre Neuville és Kacuta Takamoto előtt, Fourmaux pedig most 57,6 másodperccel lemaradva a negyedik helyen áll. „A 13. szakaszon aratott győzelem után 22,1 másodperces előnnyel vettük át a vezető pozíciót legközelebbi riválisunk, Formaux előtt! A szakasz nagyon trükkös volt, de próbálkoztunk. Micsoda nap. Micsoda szakasz. Mindenkinek problémái vannak a Szaúd-Arábia Ralin. Mindketten – Fourmaux és mi – az utolsó szakaszon defektet kaptunk, és szombaton mindössze 2,4 másodperces hátránnyal vágunk neki a verseny végének. Neuville a harmadik, 3,4 másodperccel lemaradva. Hihetetlen” – nyilatkozta este a boldog és kimerült lett pilóta. „Őrület volt” – mondta Fourmaux a büntetés híre előtt. „Valahányszor elveszítjük a vezetést, az mindig visszajön. Mindenhol sziklák vannak. Csak menedzseljük a kockázatvállalásunkat, és megyünk tovább.” A káosz messze túlnyúlt a két versenyző közötti küzdelmen. Defektje után Pajari a harmadik helyről a hetedikre esett vissza, míg az utolsó futamját teljesítő, jövőre pihenőt tartó Tänak az ötödik helyről a top 10-en kívülre került. Az időveszteségeik lehetőséget adtak Neuville és Kacuta számára, akik mindketten felkapaszkodhattak a dobogós helyekre. De a szaúdi verseny középpontjában továbbra is a címért folytatott küzdelem állt. Elfyn Evans reményei az első bajnoki cím megszerzésére komoly csapást szenvedtek, amikor a 11-es gyorsasági defektet kapott, és több mint 90 másodpercet veszített. Emiatt a napot csak a nyolcadik helyen fejezte be. Sébastien Ogier – aki három ponttal lemaradva kezdte a versenyt – pénteken kezdett elhúzni a toyotás csapattársaitól, mígnem a 14-es gyorsasági szakasz utolsó kilométerein egy jobb hátsó defekt miatt csak az ötödik helyen végzett Kalle Rovanperä mögött, mindössze 0,2 másodperccel lemaradva. Azt mondta, hogy „tiszta lutri, ki kap itt defektet”. Rovanperä, aki egy szakaszgyőzelemmel zárta a napot, így feljött az ötödik helyre Ogier elé, míg Pajari a korábbi lemaradását követően a hetedik helyre zárkózott. Evans a nyolcadik, Grégoire Munster és Oliver Silberberg (WRC2) pedig még szintén a legjobb 10-ben végeztek. A szombati fináléban három gyorsasági szakaszt rendeznek, az egyik a rali leghosszabbja. Mindössze 65,86 km választ el minket a WRC 2025-ös bajnokától. Sesks az élen hajszolja az első győzelmét, Neuville pedig az idei első győzelmét. Ogier és Evans pedig egymással vannak elfoglalva, ami a vb-címért folytatott küzdelem szorosságát látva érthető. Az állás péntek este: 1. Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) 2ó43p20.1mp 2. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +3.4mp 3. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +41.5mp 4. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +57.6mp 5. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +1p12.6mp 6. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +1p12.8mp 7. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +1p34.8mp 8. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +3p52.6mp 9. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1) +6p13.4mp 10. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR Yaris Rally2) +7p26.7mp

Katari Nagydíj - Piastri rajtol az élről a sprintfutamon

2025.11.28.
Fotó: Ferrari A vb-pontversenyben második pilóta mellől a brit George Russell startolhat majd a Mercedesszel, míg a világbajnoki versengésben éllovas Lando Norris csak harmadik lett a másik McLarennel. Nála is rosszabbul járt a harmadik, a világbajnoki címért még harcban lévő holland Max Verstappen: a címvédő hatodik pozícióból indulhat. A sprintkvalifikáció negatív szenzációját a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton okozta, aki csak 18. lett a Ferrarival. Idén hat sprintfutamos hétvégét rendeznek a világbajnoki sorozatban, ezek közül ez az utolsó. A 19 körös rövid távú viadal első nyolc helyezettje szerez vb-pontokat, az első nyolcat, a második hetet, a harmadik hatot, a negyedik ötöt, az ötödik négyet, a hatodik hármat, a hetedik kettőt, a nyolcadik pedig egyet. A sprintfutamra közép-európai idő szerint szombaton 15 órától kerül sor. A sprintfutam rajtsorrendje: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) George Russell (brit, Mercedes) Lando Norris (brit, McLaren) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Cunoda Juki (japán, Red Bull) Max Verstappen (holland, Red Bull) Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Isack Hadjar (francia, RB) Oliver Bearman (brit, Haas) Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) Nico Hülkenberg (német, Sauber) Esteban Ocon (francia, Haas) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Liam Lawson (új-zélandi, RB) Lewis Hamilton (brit, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Alpine) Franco Colapinto (argentin, Alpine) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Úgy néz ki, mint egy Audi TT, de a lemezek alatt nagy meglepetés rejlik

2025.11.28.
Audi TT "RS4" Ferdinand Porsche unokája, a 2019-ben elhunyt Ferdinand Piëch híres volt arról, hogy kemény kézzel vezette a rá bízott részlegeket és karrierje utolsó szakaszában (1993-2002) a teljes Volkswagen-konszernt, de a munkamódszereit rendszerint siker koronázta. Komoly átszervezésekkel, az 1996-ban bevezetett platform-stratégiával és az egyéb költségcsökkentésekkel talpra állította az anyagi gondokkal küszködő wolfsburgi vállalatot, sőt, sok egyéb európai márka felvásárlásával a legnagyobb európai autógyártóvá tette. Olyan ikonikus járművek fűződnek a mérnökből lett topmenedzser nevéhez, mint a Le Mans-i győztes Porsche 917, az Audi 80, az Audi 100, az Audi első luxusautója, a V8, és legfőképpen a világ első összkerékhajtású személyautója, a Quattro, melynek versenyváltozata uralta a rali-világbajnokságot a 80-as évek elején. De a 90-es években az ő ötlete volt a teljesen alumínium karosszériás Audi A8, a háromliteres átlagfogyasztású Volkswagen Lupo, illetve az amerikai piacot meghódító, Golf-alapú Volkswagen Új Beetle kifejlesztése is. Dr. Ferdinand Piëch a Quattro modelljével A Volkswagen csoport néhány legambiciózusabb mérnöki projektjét is jóváhagyta, például az Audi A8-nál is fényűzőbb Volkswagen Phaeton, a világrekorder (egy liter) átlagfogyasztású XL1, illetve a 400 km/h fölötti végsebességű, 1000 lóerő fölötti teljesítményű Bugatti Veyron kifejlesztését. Utóbbinak W16-os henger-elrendezésű, négyturbós, nyolcliteres motorját Dr. Hanula Barna irányításával fejlesztette ki a Bugatti. Új technikai megoldások felfedezésére irányuló törekvései a vezetői pályafutásának végéig megmaradtak, és e cikk főszereplője, a TT-re hasonlító sárga sportautó is ennek az egyik legjobb példája. Ismerős sziluettje ellenére ez nem egy normál, Győrben gyártott Audi TT (Tourist Trophy). Az egyedi építésű, kanárisárga fényezésű kupé ugyanis egy TT karosszéria és RS4 Avant összeolvasztásával jött létre, nyolc hónapig tartó kézi munkával, 2001-ben. Lényegében ez a sportautó egy első generációs (B5-ös), V6-os turbómotorral szerelt RS4, amelyre egy szintén első generációs (8N) TT karosszériát szereltek. Fura látvány a hosszirányban beépített motor egy TT-ben Az ezredfordulón az Audi egy TT fölé pozícionálható sportautó ötletével játszott. Akkoriban az R8 még nem létezett, mivel a Lamborghini Gallardo testvérmodelljét csak 2003-ban, a Le Mans Quattro koncepcióautó formájában mutatták be, mielőtt 2006-ban gyártásba került. Negyed századdal ezelőtt az Audi mérnökei inkább azzal kísérleteztek egy „hobbiprojekt” keretében, hogy az RS4 Avant technikáját kombinálták a TT kompakt méretű karosszériájával. A technika alatt pedig szinte mindent értünk: a fél és kardántengelyeket, motort, hátsó differenciálművet, a 18 colos könnyűfém kerekeket, a hatalmas fékeket, a hatfokozatú kézi sebességváltót és még sok mást. Bár a TT-műszerfalat megtartották, az ülések helyére jó oldaltartású kagylóüléseket szereltek. Először is az ingolstadti mérnökök 170 milliméterrel rövidítették az RS4 Avant padlólemezét az üzemanyagtartály előtt, hogy az illeszkedjen a jóval kisebb méretű TT tengelytávjához. A motorháztető alatt az ismert 2,7 literes V6-os RS4-motor kapott helyet, melynek pótlólagos légbeömlő nyílásokra volt szüksége az első lökhárítóban. Érdekesség, hogy ez a prototípus az egyetlen Audi TT, amely V6-os motort használt, mivel az első két TT-generáció V6-osnak hívott 3,2 literes motorja valójában a szűk hengerszögű VR6-os volt (a Volkswagen-csoport csak 2024 végén hagyta abba a VR6 motorok gyártását). A donor A legnagyobb különbség az eredeti TT-hez képest, hogy a hengerenként ötszelepes, biturbó V6-ost hosszirányban szerelték be, ellentétben a normál TT-k keresztirányú elrendezésével. Természetesen az összkerékhajtást is lecserélték a nem állandó Haldexről a jóval igényesebb, állandó négykerékhajtást biztosító, mechanikus Torsen-differenciálműves rendszerre, amelyet szintén az RS4-ből kölcsönöztek. A motor már alapállapotában is 380 lóerőt és 440 Nm nyomatékot adott le, amit egy hatfokozatú kézi sebességváltó továbbított a négy kerékre. Egyes hírek szerint később 450 lóerőre is felhúzták a teljesítményt. Nem nehéz elképzelni, hogy a „TT Coupé RS4” komoly menetteljesítményekre volt képes. Például mindössze 4,9 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 100 km/h-ra, és tiltás nélkül 280 km/h-s végsebességet ért el, tehát a 250 lóerős normál V6-os TT-nél 1,6 másodperccel gyorsult jobban, és 30 km/h-val volt nagyobb a végsebessége. Az igényesebb, nagyautós technika persze megnövelte a tömeget, a „TT RS4” 1550 kilogrammot nyomott, bár a 2003-ban piacra dobott VR6-os motorral felszerelt szériagyártású TT is csak 60 kilóval volt könnyebb kézi váltóval (az RS4 Avant tömege 1620 kg volt). Kellett a nagy hátsó szárny a leszorítóerő miatt Egy 2013-as interjújában Stephan Reil, a Quattro GmbH (ma Audi Sport) korábbi termékfejlesztési igazgatója a TT RS4-ről azt nyilatkozta, hogy „hihetetlenül élvezetes vezetni” és „akkoriban a 911-et is felülmúlta”. Nem a levegőbe beszélt, az egyetlen darabban létező prototípust ugyanis alaposan tesztelték, közel 20 ezer kilométert mentek vele. A Piëch-korszaknak 2002-ban vége lett, az új cégvezetés pedig a TT RS4 esetleges szériaváltozatának gyártását túl költségesnek találta ahhoz, hogy megvalósítsa. Végül az Audi nem a TT-t fejlesztette tovább, hanem egy valódi szupersportautót fejlesztett ki a középmotoros R8 képében, amely a Lamborghini-technikájára épült. Érdekesség, hogy az RS4-rokonság akkor is megmaradt, ugyanis R8 alapmodelljét ugyanis nem a Gallardo V10-es szívómotorja, hanem a B7-es RS4-hez kifejlesztett, 4,2 literes szívó V8-as mozgatta. Audi-kupék. A Concept C állítólag megvalósul Mára már mind a TT, mind az R8 gyártását megszüntette az Audi, de az ingolstadti prémiumgyártó 2027-ben állítólag vissza akar térni a sportautó-szegmensbe a 2025 szeptemberében bemutatott, tisztán elektromos Concept C tanulmányautó szériaváltozatával. ez az első Audi, amelyet már az új dizájnigazgató, az olasz Massimo Frascella irányításával terveztek, és az első modell, amelyen a márka új formanyelve látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Büntethetők lesznek az elektromos rollerrel szabálytalankodók Szegeden

2025.11.28.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletet módosítása az elektromos rollerek mellett vonatkozik más elektromos vagy gépi meghajtású szabadidős és sporteszközökre is. Tilos lesz ilyen eszközzel közlekedni a gyalogutakon, gyalogos övezetekben, valamint a gyalog- és kerékpárút gyalogosoknak fenntartott részén. Közigazgatási bírsággal sújthatják azokat is, akik a biztonságos közlekedést akadályozó módon - például a vakok- és gyengén látók közlekedését segítő sávokban - hagyják járművüket. Binszki József (Összefogás Szegedért) várospolitikai alpolgármester elmondta, az első időszakban csak figyelmeztetni fogják a szabálytalankodókat, csak amennyiben ez nem vezet eredményre, szabják ki a legfeljebb 200 ezer forintos bírságot. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Terrahawk Paladin és Skynex: nyugati légvédelmi rendszerek az ukrán haderő kötelékében

2025.11.28.
Az ukrán sajtó időnként, általában hetekkel vagy hónapokkal az esemény után, számol be arról, hogy a nyugati támogatás jóvoltából milyen új eszközökkel gazdagodott az ukrán hadsereg. Terrahawk Paladin – brit precizitás az ukrán fronton A szaksajtó tájékoztatása szerint a Makszim Krivonosz nevét viselő 156. légvédelmi rakétaezred  szolgálatba állította a Terrahawk Paladin rendszert, amelyet a brit MSI Defense Systems fejlesztett. A rendszer német  MAN Rheinmetall HX (8×8) terepjáró alvázára épül, és egy 30 mm-es MK44 Bushmaster automata gépágyúval van felszerelve. Ez a fegyver akár két kilométeres távolságban lévő célokat is képes megsemmisíteni, különleges, előre programozott robbanású lőszerekkel. A komplexum része egy radar és az MSI saját fejlesztésű SATOS optikai célzóállomása, amely hőkamerával és lézeres távolságmérővel segíti a cél felderítését. Az 156. légvédelmi rakétaezred a háború kezdete óta 619 légi célt semmisített meg, köztük 542 drónt, 29 helikoptert, 13 repülőgépet és 35 rakétát. Skynex – német technológia a drónok ellen Ezzel párhuzamosan Németország által finanszírozott és szállított négy Skynex légvédelmi rendszer is megérkezett Ukrajnába, és már sikeresen be is vetették. Erről Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója számolt be. A Skynex rendszerek szintén MAN Rheinmetall HX (8×8) alvázra épülnek, és 35 mm-es Oerlikon Mk 3 automata gépágyúval rendelkeznek, amely akár 1000 lövést képes leadni percenként, hatóereje pedig 4,5 kilométer.   A Skynex négy önálló légvédelmi egységből áll, egy Oerlikon Skymaster tűzvezető járműből, valamint egy Oerlikon X-TAR3D taktikai radarból, amely akár 50 kilométerre lévő célokat képes észlelni. Az ukrán légvédelmi parancsnokság által közzétett videón látható, ahogy a Skynex megsemmisíti az iráni fejlesztésű Shahed drónokat, amelyeket Oroszország vet be.  

Lexus LF TT, avagy amikor a gyakornok elszabadul

2025.11.28.
Az autóipari formatervező gyakornok feladata általában nem több mint ötletvázlatok, skiccek, kisebb részletek 3D-s modellezése - ezek ritkán lépnek túl a belső prezentációk világán. Flament azonban ennél sokkal tovább ment: valóságos minitanulmányt alkotott. A Lexus ugyan hivatalosan nem fogadta örökbe a modellt, de a márka filozófiájának lenyomata így is teljes erővel ott vibrál a karosszéria minden vonalában. Ha elszigetelten nézzük, az LF TT-ről a Rezvani taktikai járművei jutnak eszünkbe; az amerikai manufaktúra extrém, katonai ihletésű gépeket készít, amelyeknél a megjelenés legalább olyan fontos, mint a műszaki tartalom. De láthatjuk az LF TT-t akár egy videojáték főgonoszának járművének is. A szögletes oldalfalak, a páncélzatra emlékeztető ívek, és a támadó kiállás azt sugallják, hogy ezzel a kocsival nem megkerüljük a házat, hanem áthajtunk rajta. Ám, ha alaposabban vizsgálódunk, akkor a masszív geometria alatt kirajzolódik a Lexusok hosszú, íves tetővonala, a több rétegben felépített felületek, és az a fajta precizitás, amely a márka L-Finesse filozófiájának a sajátja. Flament tisztelettel bánt a Lexus formai örökségével, de nem félt feszegetni a kereteket. Sőt, mintha azt kérdezte volna: mi történne, ha a Lexus készítene egy csúcs pick-upot, egyfajta platós LFA-t, amelynek fő jellemzője nem a használati érték, hanem a jelenlét, a technológiai tartalom és a vizuális drámaiság? Az orr-rész külön tanulmány. A klasszikus orsó alakú hűtőmaszk helyét mélyen süllyesztett, trapéz alakú üreg vette át, amelybe három erőteljes fényforrás került –azaz az „orsó” itt negatív térként fogalmazódik meg. E fölött pengevékony nappali menetfény húzódik, amely a jelenlegi RX és RZ modellek fényszablyáinak radikális újragondolása. A géptetőn origamiszerű élek futnak szét az emblémától, s optikailag feszítik a felületet. Ez is mind L-Finesse, csak éppen eddig nem látott, brutalistább dialektusban előadva (az építészetben a brutalizmus a masszív, egyszerű, minimalista és tömbszerű formák használatának stílusa volt az 1950-70-es években). A Tesla Cybertruckkal való párhuzam kézenfekvő, de az LF TT teljesen más szellemiséget képvisel. A Tesla a nyers, hajtogatott acél érzetére épít, míg Flament terve egy páncélzat rétegeit idézi, amely alatt izmos, szoborszerű forma feszül. A lemezek finoman domborodnak, és mélyen bevágott törésvonalak keresztezik őket – mintha élő, szépen definiált izomzatot fedne a páncélzat. A kupés tetővonal az A-oszloptól a farig egyetlen ívben fut, és inkább emlékeztet a nagy teljesítményű Lexus LC-re, mint bármilyen pick-upra. A hátsó rész ugyanezt a logikát követi. A teljes szélességű fénycsík a Lexusok új formai védjegye, de itt sűrű, függőleges lamellák soraként jelenik meg, ami a luxuskarórák részletes kidolgozására emlékeztet. A rövid túlnyúlás, a fastback vonalvezetés és a hatalmas kerekek mind azt üzenik: az LF TT a közútjainkra szelídített rally-raid szuperautó, amely a márka kreatív bátorságát demonstrálja. Az LF TT valójában nem több — de nem is kevesebb —, mint annak bizonyítéka, milyen látványos eredmény születhet, ha egy tehetséges fiatal tervező szabad kezet kap, és merészen nyúlhat hozzá a Lexus ikonikus formanyelvéhez. Nem hivatalos gyári tanulmány, de többet mond el a Lexus potenciális jövőjéről, mint sok hivatalosan koncepció.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója