Májusban 7,1 százalékkal nőtt az utasforgalom Ferihegyen

2026.06.20.
A legtöbben Londont, Párizst és Milánót választották úti célul, az első öt hónap utasforgalma meghaladta 7,6 milliót - közölte a Budapest Airport a honlapján. Az összesítés szerint májusban a cargo üzletág erősödése lendületes maradt, a kezelt 41 398 tonna áru 11,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A stabilan emelkedő árumennyiség január és május között 188 457 tonna légiáru kezelését jelentette a repülőtéren. A tájékoztatásban arra is kitértek, a Budapest Airport elkötelezett az esélyegyenlőség támogatása mellett, ezért kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő utasok igényeire. Ezt a célt szolgálja az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult DANOVA NEXT projekt, amely egy magyar nyelven is elérhető beltéri navigációs alkalmazással segíti az utasok, köztük a látássérült és a kerekesszékes utasok tájékozódását és közlekedését a repülőtér 2. Terminálján. A digitális fejlesztés mellett a Budapest Airport további vezetősávokat is telepített látássérültek számára, a repülőtéri taktilis sávok teljes hossza közel két kilométer - tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Árokba menekült előzés közben, örökre megtanulta a leckét – videó

2026.06.20.
Az első esetben egy szabálytalan előzés majdnem frontális balesethez vezetett, a második felvételen pedig egy autó kereke vált le menet közben, és kis híján a mögötte haladókba csapódott. Az első felvétel 2026. június 12-én, este fél hét körül készült a Veszprém vármegyei Kup után. Jól látható rajta, ahogy egy személyautó a Volvo előtt haladva egy kamion előzésébe kezd annak ellenére, hogy az útszakaszon előzni tilos. A manőver közben azonban szemből is érkezik egy jármű, így a szabálytalanul előző sofőr hirtelen rádöbben, hogy nem maradt elegendő helye visszasorolni. A pánikba esett autós végül inkább az út menti árokba kormányozta járművét, hogy elkerülje a frontális ütközést. „A Volvo előtt haladó autós előzni kezdte a kamiont az előzni tilosnál, jöttek szembe, megijedt, inkább az árokba hajtott. Senki nem sérült meg. A kamionossal és akinek majdnem neki mentek, megálltunk és kihúztuk az árokból. Emberünk nagyon megijedt, és azt mondta, hogy most örökre megtanulta, hogy ilyet nem szabad csinálni.” – írta meg a felvétel beküldője.   A második felvétel egy nappal korábban, június 11-én délután készült az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár után, Budapest irányába, a 157-es és 158-as kilométerszelvény között. A külső sávban haladó autó bal hátsó kereke menet közben egyszerűen levált, majd nagy sebességgel a belső sáv felé gurult, éppen a kamerás autó elé. A beküldő szerint az utas gyors reakciója és figyelmeztetése nélkül könnyen súlyos baleset történhetett volna. „Autópályán haladtunk hazafelé, amikor a külső sávban haladó autós elhagyta a bal hátsó kerekét, és az egyenesen elénk gurult a belső sávban. A mellettem ülő figyelmeztetésének köszönhetően vészfékezéssel és irányváltással épphogy sikerült elkerülni a bajt. Elég veszélyes szituáció volt.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Visszatértek a Balaton fölé a légirendészet ikonikus helikopterei

2026.06.20.
No, nem a gyárból, és nem is a Siófok-Kiliti repülőtérről, ahol ilyenkor állomásoznak a gépek, hanem technikailag és a képesítés szempontjából. A nyári szolgálatellátásra ugyanis már jóval korábban kezdődik a felkészülés. A pilóták különböző típusú feladatellátásához ugyanis oktatópilóták mellett kell megszerezni, megújítani a jártasságokat, begyakorolni azokat a repülési elemeket, amelyeket a szolgálati repülések során szükséges végrehajtani. Van itt minden a teheremeléstől a műszerrepülésen és a víz fölött alacsony magasságon történő repülésen át a kényszerhelyzeti eljárások gyakorlásáig. Balatoni szolgálatot csak az adhat, akinek minden képesítése megvan. A pilóták mellett ilyenkor a helikopterek karbantartásával foglalkozó műszakiaknak is több a tennivalójuk, hiszen a repülésben minden egyes alkatrésznek üzemideje, időszakonként előírt kötelező ellenőrzési rendje van, amit természetesen a nyári feladatellátás tervezésénél figyelembe kell venni. Csak a meghatározott karbantartásokon átesett, minden előírt feltételnek megfelelő helikopter szállhat fel. Ez persze nem csak a balatoni szolgálat esetére értendő, hanem általános érvényű szabály. A nyári strandszezon felkészülési ideje a légirendészetnél május végén sikeresen lezárult, rajtuk bizonyosan nem múlik, hogy a fürdőzők biztonsága a levegőből is szavatolva legyen. Szöveg és kép: Antal Norbert/Police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy apró hiba is közel 30 ezres bírsághoz vezethet a nyári autópályamatrica-vásárláskor

2026.06.20.
A tanév végét követően, a nyári hónapokban vesz új lendületet az e-matrica-vásárlások száma. Június, július és augusztus hónapban vásárolja meg az utazóközönség az éves pályamatrica-mennyiség nagyjából harmadát. A matricavásárlásokkal együtt a vásárlói tévesztések, mint a rendszám-, felségjel- vagy a díjkategória-elírások száma is megugrik ezt az időszakot érintően, ezért a Magyar Közút Útdíj Üzletág fokozott figyelemre inti a közlekedőket a jármű- és matricaadatok ellenőrzése kapcsán. A Magyar Közút Útdíj Üzletág adatai szerint a nyári hónapokban veszik meg az úthasználók nagyjából a harmadát az egész évben vásárolt matricamennyiségnek. Például, a tavalyi évre az utazóközönség – az előértékesítéssel együtt – közel 15,5 millió darab e-matricát vásárolt, aminek körülbelül a harmadát, mintegy 4,8 millió darabot június, július és augusztus hónapban vették meg a közlekedők. Az említett nyári időszakban általában alapvetően a rövidebb ideig érvényes úthasználati jogosultságok népszerűek, a heti (10 napos) e-matricából veszik a közlekedők a legtöbbet (2025-ben a teljes nyári matricavásárlás 54%-a volt), de sok fogy a havi és a napi vignettából (2025. évben kb. 20-20% volt) is. Tavaly egyébként a nyári hónapokban vásárolt matricamennyiség nagyobb részét, 59 százalékát külföldi, 41 százalékát pedig hazai utazók vették meg. Azonban míg előbbiek körében a heti (51%), napi (26%) és havi (22%) matrica volt a legnépszerűbb, a hazai utazóközönség a heti (közel 57%) után a havi (15%) és a vármegyei (15%) jogosultságot választotta inkább. A fentiekre tekintettel a nyári matricavásárlási szezon indulása előtt a Magyar Közút Útdíj Üzletág felhívja az utazóközönség figyelmét arra, hogy a vásárlás során – mindig – még a fizetés előtt ellenőrizzék a közlekedők az e-matricához rögzített járműadatokat: a rendszámot, a felségjelet és a díjkategóriát is, hiszen az ellenőrzőszelvény aláírásával a vásárló megerősíti, jóváhagyja a megadott adatok helyességét. Azonban, ha ezek valamelyike tévesen került rögzítésre, az úthasználat jogosulatlanul történik, hiszen az ellenőrzési rendszer által látott tényleges és a matricához tévesen megadott járműadatok nem egyeznek, és így a jármű üzembentartója pótdíj kiszabására számíthat. Ezt utólag lehet ugyan javítani, de azt intézni kell, így felesleges idő-, pénz- és energiapazarlással jár. Éves szinten egyébként az ügyfelek 23-24 ezer esetben kérik rendszám korrigálását, és 4-5 ezer esetben a felségjelzés és a díjkategória javítását az útdíjfizetési szolgáltatónál. Szintén fontos időben ellenőrizni az e-matrica vásárlásakor az érvényességi időt, és vármegyei matrica vásárlása esetén a vármegye nevét is. Könnyen előfordulhat ugyanis – és elő is fordul sok esetben –, hogy a vásárló két vármegyei (pl. egy Pest és egy Fejér vármegyére érvényes) jogosultságot szeretne venni, azonban helyette két ugyanolyan (pl. két darab Pest vármegyére érvényes) vármegyei matricát vesz. Utólag ezt is lehet korrigálni, de csak részben, hiszen bár az egyik vármegyei matricát – a kettős vásárlás miatt - visszaveszi a Magyar Közút Útdíj Üzletág, azonban, ha pótdíjat kapott az üzembentartó, mert másik vármegyében is használt díjköteles utat, akkor az nem kerülhet visszavonásra, hiszen az utazáskor arra az útszakaszra nem volt érvényes e-matricája. Mindezek azonban odafigyeléssel megelőzhetőek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A nemi szervét mutogatta a vétlen családapának az illegális autóversenyző + videó

2026.06.20.
A vádirat szerint a budapesti férfi – a bűnügy vádlottja – 2024 januárjában személyautójával közlekedett az M2 autóúton Göd irányába. A kocsiban ült felesége és két kiskorú gyermeke. A férfi az út során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik autóssal, akivel versenyezni kezdtek. A férfi előtt haladt az úton a sértett, akinek kocsijában három gyermek utazott. A vádlott és a vele versenyző másik autós hol a sértett kocsija előtt, hol amögött haladt. Mivel a versenyző személyek egymás mögött is többször fékeztek, így a sértettet is többször fékezésre kényszerítették.   Amikor a sértett a gödi lehajtó felé vette az irányt, a versenyző férfi követte őt, végig dudált rá és távolsági fényszóróját is felkapcsolta, amivel a sértettet elvakította. A településen belül a vádlott több méteren keresztül a sértetti gépkocsi mellett haladt mielőtt megelőzte azt. Ezután fékezni kezdett és a kormányt is jobbra-balra rángatta, ezzel megállásra kényszerítve a másik autót. Amikor a vádlott kiszállt, ordítozott és a nadrágját lehúzva nemi szervét mutogatta. A sértetti kocsijához érve annak motorháztetejét és oldalát ököllel ütötte, valamint többször is az autó sárvédőjébe rúgott, amivel több mint 700 ezer forintos kárt okozott. Még az sem tartotta vissza a vádlottat, hogy a sértett nagyobb gyermeke végignézte erőszakos, garázda magatartását, amivel veszélyeztette az erkölcsi fejlődését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Évente vizsgáztatták volna a régi autókat – Brüsszelben most lefékezték az ötletet

2026.06.20.
Képzeljük csak el: egyetlen, viszonylag egyszerű intézkedés évente nagyjából 74 emberéletet menthetne meg, és mintegy 850 súlyos sérülést előzhetne meg azokban a tagállamokban, ahol ma még nem kötelező. Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága (TRAN) nemrég úgy foglalt állást, hogy nem támogatja ezt az intézkedést: a tíz évnél idősebb személyautók kötelező éves műszaki vizsgáját. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) csalódottságának adott hangot a műszaki vizsgálati csomag (roadworthiness package) felülvizsgálatáról szóló szavazás eredménye miatt, és arra figyelmeztetett, hogy a képviselők nem tették meg azt az érdemi előrelépést, amelyre a közlekedésbiztonság terén szükség lett volna. Az ETSC szerint a kisteherautók, az idősebb személyautók és a motoros kétkerekűek ellenőrzése kulcskérdés lehet az uniós közlekedésbiztonsági célok teljesítésében. (Forrás: AI generált illusztráció) A bizottság a fenti adatok ellenére sem állt a tíz évnél idősebb autók évenkénti ellenőrzése mellé — pedig az ETSC szerint önmagában ez az egy lépés akár évi 74 halálesetet és 850 súlyos sérülést előzhetne meg abban a 11 tagállamban, ahol az ilyen rendszeres ellenőrzés egyelőre nem létezik. A képviselők emellett úgy döntöttek, hogy a kötelező időszakos műszaki vizsgát nem terjesztik ki valamennyi motoros kétkerekűre, így az uniós motorkerékpár-állomány nagyjából 70 százaléka továbbra is kívül marad a kötelező ellenőrzésre vonatkozó uniós szabályok hatókörén — miközben a motorosok teszik ki az uniós közúti halálesetek 21 százalékát. Akadt előrelépés is: a képviselők támogatták a kisteherautókra vonatkozó közúti ellenőrzések fokozatos bevezetését, igaz, korlátozottabb formában, mint ahogyan azt az Európai Bizottság eredetileg javasolta. Az ETSC üdvözli ezt a lépést, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a kezdeti lendületet lankadni látszik egy olyan időszakban, amikor a könnyű haszongépjárművekkel (kisteherautókkal) összefüggő halálesetek száma mára nagyjából megegyezik a nehéz tehergépjárművekével. A bizottság ráadásul két jelentős kiskaput is nyitott. Az egyik szerint a tagállamok teljes egészében eltekinthetnének a kisteherautók fizikai közúti ellenőrzésétől, ha vállalják, hogy a flotta 20 százalékát távoli emisszióméréssel vizsgálják. A távoli emissziómérés környezetvédelmi és ellenőrzési szempontból hasznos eszköz lehet, de nem mutatja ki azokat a mechanikai hibákat — például a fék, a futómű vagy más biztonságkritikus alkatrészek problémáit —, amelyek feltárására a fizikai közúti ellenőrzés szolgálna; az ETSC szerint tehát kiegészítenie kellene a közúti ellenőrzéseket, nem pedig helyettesítenie azokat. A másik kivétel azokat a kisteherautókat mentené fel a közúti ellenőrzés alól, amelyek az elmúlt egy évben már átestek időszakos műszaki vizsgán. Pozitívum viszont, hogy a bizottság néhány kisebb hiányosságot megszüntetett az eredeti bizottsági javaslatban: a vizsgálatok körébe vonta az olyan kötelező biztonsági rendszereket, mint a biztonságiöv becsatolására emlékeztető és más elindulást segítő információs rendszerek, továbbá gondoskodott arról, hogy valamennyi automatizált vezetési rendszerre kiterjedjen az ellenőrzés. Ezek üdvözlendő kiegészítések, bár fontos hézagok továbbra is maradnak — ilyen például annak biztosítása, hogy az asszisztált vezetési rendszerek, köztük az úgynevezett Level 2+ megoldások is bekerüljenek az ellenőrzési körbe. Ellen Townsend, az ETSC szakpolitikai igazgatója szerint a szavazás nem jelent olyan visszalépést, mint amilyet a szervezet más közelmúltbeli közlekedésbiztonsági ügyekben — például a vezetői engedélyek szabályozásánál — látott. Ugyanakkor szerinte ez nem is az az előrelépés, amelyre az Európai Uniónak most szüksége lenne. „A közúti halálesetek száma nem csökken elég gyorsan ahhoz, hogy teljesüljön a 2030-as cél, vagyis a közúti halálozás felezése, és ebben az összefüggésben egy olyan szavazás, amely lényegében fenntartja a jelenlegi helyzetet, nagy elszalasztott lehetőség" — fogalmazott. Townsend hozzátette: „A Bizottság hatásvizsgálata egyértelműen kimondta, hogy egy erős felülvizsgálat 2050-ig nagyjából 7000 halálesetet és 65 000 súlyos sérülést előzhetne meg. Azokat az intézkedéseket, amelyek a legnagyobb hasznot hozták volna — az öregebb járművek uniós szintű éves ellenőrzését és valamennyi motoros kétkerekű bevonását az ellenőrzési rendszerbe — kihagyták." Miért fontos ez Magyarország számára? A döntés tétje hazai szempontból sem elhanyagolható. Magyarországon az új személyautókat a forgalomba helyezést követő negyedik évben kell először műszaki vizsgára vinni, ezt követően pedig jellemzően kétévente. Egy uniós szintű éves ellenőrzési kötelezettség ezért közvetlenül érintette volna a hazai autósokat is, különösen az idősebb járművek tulajdonosait — annál is inkább, mert a magyar autópark átlagéletkora európai összevetésben magas, és a forgalomban lévő autók tetemes hányada bőven túl van a tízéves koron. A bizottsági álláspont egyelőre nem vinné tovább azt a kötelezettséget, amelyben sok hazai autós a többletköltségek terhét látta, ugyanakkor az ETSC szerint az ehhez kapcsolódó balesetikockázat-csökkentés is elmarad. A téma hazai hátteréhez érdemes felidézni a magyar és szakértői fogadtatást is azzal kapcsolatban, hogy éves műszaki vizsga várt volna a tíz évnél idősebb autókra, valamint azt, hogy kevesebben halnak meg az EU útjain, de a 2030-as cél továbbra is távoli — Magyarország egymillió lakosra vetített 48 fős halálozási rátája ugyanis még mindig az uniós átlag felett van. A szélesebb szabályozási környezetet pedig jól megvilágítja, hogy a vezetői engedélyre és az automatizált rendszerekre vonatkozó döntések kapcsán biztonsági aranykor után dereguláció jöhet az EU közlekedésbiztonságában. A jogalkotási folyamat ezzel nem zárult le: az Európai Parlament most tárgyalásokat kezd az Európai Unió Tanácsával a felülvizsgált irányelvek, illetve a szabályozási csomag végleges szövegéről. Az ETSC álláspontja szerint a mostani bizottsági szavazás nem visszalépés, de nem is áttörés: Európa továbbra sem halad azon az ütemen, amely a 2030-as közlekedésbiztonsági cél teljesítéséhez szükséges lenne. Hogy a most kihagyott intézkedések közül bármi visszakerül-e a végleges szövegbe, az a Parlament és a Tanács közötti tárgyalásokon dől majd el. Forrás: European Transport Safety Council (ETSC): „Roadworthiness vote a missed opportunity for EU road safety", 2026. május 5. A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.  

Ingyen lehet majd kipróbálni a Mol Bubi új generációját júliusban

2026.06.20.
Június 19-től újra megjelennek a jellegzetes zöld kerékpárok a főváros utcáin: a Budapesti Közlekedési Központ egy rövid, zárt tesztidőszakkal, majd július folyamán, a BudapestGO-ban érvényes bérlettel rendelkező felhasználók számára díjmentes kipróbálási lehetőséggel vezeti be a MOL Bubi új generációját. A Budapesti Közlekedési Központ idén nyáron több lépcsőben vezeti be a MOL Bubi közbringarendszer új generációját; már bárki találkozhat Budapest utcáin a jellegzetes zöld MOL Bubi kerékpárokkal. A társaság június 19-én zárt tesztet indít, amelynek célja, hogy valós használat mellett, közvetlen visszajelzések alapján finomhangolja az új rendszert. Ajándék a BudapestGO-bérleteseknek Az éles indulást megelőző időszakban, július folyamán a BKK BudapestGO alkalmazásban érvényes bérlettel rendelkező ügyfelei díjmentesen próbálhatják ki a szolgáltatást egy előregisztrációt követően. A használathoz szükséges tájékoztatást, a feltételeket és az applikáció elérését ezt követően e-mailben kapják meg a felhasználók. A szolgáltatás többlépcsős bevezetésének fázisairól a BKK folyamatosan tájékoztatja majd a felhasználókat és a közvéleményt. Nagyobb flottával és e-bringákkal jön az új MOL Bubi A MOL Bubi következő generációja minden szempontból előrelépést jelent a felhasználóknak: a mostaninál jóval nagyobb, rugalmasan bővíthető, új, köztük elektromos kerékpárokból álló flotta áll majd rendelkezésre és a kerékpárok száma is jelentősen emelkedik. Az éles induláskor az új rendszer összesen 3300 (ebből 2500 mechanikus és 800 elektromos rásegítésű) bringát biztosít. Idővel a tervek szerint legalább 5000 teljesen új kerékpár lesz elérhető. Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal a cél a szélesebb felhasználói kör kiszolgálása, olyan ügyfelek elérése, akiknek eddig valamilyen okból nem jelentett reális alternatívát a MOL Bubi szolgáltatása, de ezután biztonsággal választhatják. 12 évnyi tapasztalat A BKK Zrt. fenntartható mobilitási törekvéseinek zászlóshajója, a MOL Bubi közbringarendszer immár több mint egy évtizede biztosít környezetbarát közlekedési lehetőséget a fővárosban. A 2014-ben útjára indított szolgáltatás sokat fejlődött azóta, célja azonban változatlan: ösztönözni a városi közlekedés zöldebb alternatíváinak használatát, és mindenki számára elérhetővé tenni a kerékpározást, mint gyors, egészséges és klímabarát közlekedési formát. A szolgáltatás névadó szponzora és stratégiai partnere továbbra is a MOL, míg új, digitalizációs partnerként a Mastercard csatlakozik a rendszerhez. Fotó: BKK További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Teljesen kiégett egy magyar fiatalokat szállító turistabusz Ausztriában

2026.06.20.
Az osztrák rendőrség közlése szerint a busz Bruck an der Mur irányába haladt, amikor 15 óra körül tűz ütött ki a jármű hátsó részénél. Az elsődleges vizsgálatok alapján nagy valószínűséggel műszaki hiba okozhatta a tüzet – közölte az ORF Magyarok. A sofőrnek sikerült a leállósávban megállítania a buszt, így az utasok időben el tudták hagyni a járművet. A buszon 33 utas tartózkodott, köztük 27 fiatal, valamint a járművezető. A csoport tagjait a Vöröskereszt a helyszínen megvizsgálta és ellátta, sérülésről nem érkezett hír. A lángokat a langenwangi és a krieglachi önkéntes tűzoltók fékezték meg. A tűz főként a busz hátsó részét érintette, a jármű azonban teljesen kiégett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szilárdtest akksi gyártásba kezd a Dongfeng, méghozzá most

2026.06.20.
Már 2026 második felében tömeggyártási szakaszba léphet a Dongfeng saját fejlesztésű szilárdtest akkumulátora. Miután sikeres teszteket hajtottak végre az egységen, már semmi sem áll az útjukba, hogy megkezdjék az oxid-polimer összetételű akksik gyártását, amikkel akár 1000 km-es emissziómentes hatótáv is elérhető lehet, 350 Wh/kg energiasűrűség mellett. Azért ezt a technológiát választották, mert a Dongfeng szerint ezekhez a nyersanyagokhoz érhető el jelenleg a legstabilabb beszállítói útvonal, ráadásul kompatibilis, könnyen beszerelhető a mostani járműstruktúrákba. A tesztek során meggyőződtek róla, hogy akár -30 celsius fok alatt is megőrzik a kapacitásuk 74%-át a szilárdtest akkumulátorjaik, és akár 170 celsius fokos hőmérsékletnek is ellenállnak, arról nem is beszélve, hogy 30%-kal könnyebbek egy hagyományos lítium-ion akksihoz képest. Arról nem is beszélve, hogy mekkora verseny előnyt jelenthet, hogy a fejlesztés és gyártás is 100%-osan házon belül történik. Egyébként már a Geely is megkezdte a saját 400 Wh/kg energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorának tesztelését, és a BYD vagy a CATL is bejelentette, hogy már 2027-ben piacra léphetnek a saját megoldásaikkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hajsza a másodpercekért - a Toyota WEC hypercarja órán is megjelenik

2026.06.19.
A Casio aligha szorul bemutatásra: a japán elektronikai vállalat évtizedek óta a világ egyik legismertebb óramárkája, miközben az Edifice termékcsaládot kifejezetten az autóversenyzés ihlette formavilág és technikai megoldások köré építette. A márka jelmondata sem véletlenül „Sebesség és Intelligencia” – két fogalom, amely ugyanúgy jellemző a Toyota versenyprogramjára is. A Toyota Racing és a Casio együttműködését 2026 januárjában jelentették be, az EFK-200XPB-1A pedig az első olyan modell, amely közvetlenül ebből a partnerségből született. A kapcsolat azonban nem merül ki egy logó elhelyezésében a számlapon. A Casio és az Edifice emblémája a Toyota versenyautóin is megjelenik, így az óra és a pályán szereplő hypercar ugyanannak a marketingüzenetnek a két különböző megjelenési formája. Az időmérő különlegessége, hogy a Casio egyik legizgalmasabb műszaki irányváltását képviseli. A vállalat hosszú időn át elsősorban kvarcóráiról volt ismert, az első mechanikus Edifice csak 2025-ben jelent meg. Az EFK-200 már ennek a rövid, de annál érdekesebb fejlődési vonalnak a második generációja. A Toyota Racing Edition leglátványosabb eleme az úgynevezett kovácsolt karbon alkalmazása. Ugyanez az anyagtechnológia és vizuális világ köszön vissza a modern versenyautók és szupersportkocsik számos alkatrészén. A karbonból készült tok és számlap nemcsak könnyű és ellenálló, hanem minden egyes órán egyedi mintázatot hoz létre, így nincs két teljesen egyforma darab. A fekete karbonfelületeket rózsaarany színű mutatók és indexek egészítik ki, ami egyszerre teszi műszakivá és elegánssá az összhatást. A technikai tartalom sem puszta díszlet. Az óra automata szerkezetet kapott, mintegy 42 órás járástartalékkal, a hátlap pedig átlátszó, így működés közben is látható a mechanika. A zafírkristály üveg, a 100 méteres vízállóság és a kompakt, 38 milliméteres tokméret azt mutatja, hogy a Casio nem egyszerű relikviát akart készíteni a Toyota-rajongóknak, hanem valóban használható sportórát. A párhuzam a Toyota versenyprogramjával kézenfekvő. A Le Mans-i 24 óráson vagy a WEC-sorozat futamain a Toyota hypercarjai ugyancsak a könnyű szerkezet, az anyagtechnológia és a megbízhatóság hármasára építenek. A kovácsolt karbon az óra esetében sem csupán látványelem, hanem olyan anyag, amelynek alkalmazása a motorsport világából érkezett. Az óra így nem egyszerűen a Toyota Racing logóját viseli, hanem ugyanazt a mérnöki szemléletet próbálja csuklón hordható formában megjeleníteni. Ez teszi érdekessé az együttműködést. A Toyota számára a partnerség lehetőséget ad arra, hogy a versenypályák világát a hétköznapokba is átültesse, míg a Casio olyan hiteles kapcsolatot épít a motorsport csúcsszereplőjével, amely túlmutat a divaton vagy dekoráción. Az EFK-200XPB-1A annak a gondolatnak a megtestesülése, hogy a másodpercekért vívott küzdelem a pilótafülkében és a csuklón is ugyanarról szól: precizitásról, megbízhatóságról és a folyamatos fejlődés iránti megszállottságról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója