Szinte eltűnt az autó egyik oldala: két halott, több sérült a hajnali ütközésben

2021.06.26.
A közlemény szerint a Hegyalja út 50. szám előtt eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két autó. Az egyik járműben négyen utaztak, akik közül a vezető és az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik jármű két utasa szintén megsérült. A rendőrök a helyszínelés idejére a Hegyalja út Pest felé tartó forgalmát a BAH-csomóponttól, a Buda felé tartó forgalmát pedig az Avar utcától lezárták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Veterán Moszkvics vezette fel az autós ballagást Szegeden II. rész

2021.06.25.
Még indulás előtt megszólaltattuk a veterán Moszkvicsot követő két, már bukósisakot viselő motoros diákot is. Farkas Olivér és Bagi Balázs osztálytársként a 4. évet fejezték be az autószerelő szakon, de maradnak még plusz egy évet az iskolában. (Írásunk első részét itt olvashatják.) Azt már Győri Sándor szakoktatótól tudtuk meg, hogy az érettségizők 90 százaléka a középiskolai tanulmányok során megszerzi a B kategóriás jogosítványt is és 70-80 százalékuk marad még egy évet tanulni. Köztük Komócsin Krisztián is, akinek indulás előtt maga az igazgatónő segített az utolsó pillanatban feltenni az autóra az iskola matricáját. Komócsin Krisztián és Tóthné Bíró Zsuzsanna.  A konvoj indulását egy rövid ideig az is akadályozta, hogy a mozgóképesek kedvéért becsukták, majd újra kinyitották a távirásínyítású rácsos vaskaput, ám az utóbbi művelet sem villámgyors, sem zökkenőmentes nem volt. De azért sikerült 10 óra körül útnak indulni Elöl a rendőrök, mögöttük a vezterán Moszkvics, majd a motorkerékpárok folytatták a sort, utánuk pedig a diákok vezette családi autók következtek. A szoros követési távolságot nem mindenkinek sikerült tartani, így egy kicsit a kelleténél jobban megnyúlt a sor, s torlódott a forgalom a Temesvári körúton, de ez nem volt vészes. A Népkert sor – Belvárosi híd – Tisza Lajos körút – Huszár Mátyás rakpart – Tisza Lajos krt. – Dugonics tér – Somogyi utca – Oskola utca érintésével tértek vissza az iskolához az autók és a motorok. Természetesen végig rendőri felvezetéssel és zárással. Ahogy a seregben mondják, rendkívüli esemény nem történt. Közel 40 autó volt a konvojban. Rendkívüli mutatvány azonban igen, mégpedig Csizmazia Barnabásnak köszönhetően, aki a felvonulás során Szueged több pontján, így a Belvárosí hídon is látványos akciókal szórakoztatta a nagyérdeműt. A fotó és az autoszektor.hu kedvéért az indulás előtt is egy kerékre emelte a motort, némi riadalmat keltve ezzel a szűk kapubejáróba. - Nem kell érte aggódni, apjával lépcsőn járnak a motorral – mondta róla elismerően az igazgatónő. Barnabás körülbelül 7 éve triálozik aktívan, eredményei önmagukért beszélnek. Békeidőben hétvégente tudott a versenypályákhoz hasonló környezetben készülni, Arad mellé jártak, ám ezt a koronavírus-járványhelyzetben tavaly már nem tehették meg. Csizmazia Barnabás mutatványa. – A 2020-as legnagyobb tervünk az volt, hogy Barnabás megnyerje a szlovák bajnokságot, ami majdnem sikerült is. Csupán egy versenyző akadt, aki előrébb végzett, ő viszont főállású sportoló és Európa-bajnok – nyilatkozta elégedetten a versenyző édesapja és egyben edzője, Csizmazia Botond, tavaly októberben a Délmagyarországnak. Ezzel együtt a hazai bajnokság profi kategóriájában ő lett a bajnok, valamint szokásához hűen ismét minden versenyén dobogós helyen végzett, ahol elindult. Barnabás eltökélt szándéka, hogy érettségi után kijusson a triálozás elitjének számító Spanyolországba, hogy még komolyabban foglalkozhasson a motorozással, illetve édesapja nagy álma, hogy Szeged belvárosában rendezhessenek majd egy triálmotoros bemutatót. Az utolsó eligazítás - a képre kattinva videó indul. Az iskola a specializált gép- és járműgyártás ágazatban 5 éves gépjármű-mechatronikai technikusi képzést indít 2021 szeptembertől, a keretszám 64 diák. A 3 éves szakképző iskolai képzésben 28 karosszérialakatos, 16 járműfényező és 28 gépjármű-mechatronikusnak készülő fiatal tanulhat majd ősztől. Sajnos a pandémia időszakában csak online nyílt napokat szervezhetett az intézmény - novemberben, decemberben és januárban -, melyre előzetes regisztráció  alapján személyre szóló meghívót küldtek.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Neuville vezet az őrült Szafari-ralin

2021.06.25.
  Bár a Szafari-rali 2002-ben szerepelt utoljára a világbajnokság programjában, mégis igazi legendának számít az autóversenyzés világában. Régebben hihetetlenül hosszú szakaszokból állt ez a verseny, amely ráadásul nem lezárt közutakon zajlott, most viszont már a többi WRC-fordulóhoz hasonlóan ezt is a forgalom elől elzárt utakon rendezik meg, és az össztáv alig több 300 km-nél. Mindazonáltal igen kimerítő verseny várható az elhanyagolt és sziklás utakon, ahol bármikor előfordulhat, hogy a száraz és poros útfelületet pillanatok alatt mély sártengerré változtatja egy felhőszakadás, vagy, hogy egy vadállat keveredik az útra.    A másik nehézséget az jelenti, hogy a versenysorozat szabályai nem engedélyezik az Európán kívüli tesztelést, ezért a csapatok nem tudtak felkészülni arra, ami Kenyában várta őket. A futam csütörtök délben rajtolt Nairobiból a Kasaraniban kijelölt szuperspeciállal, a többi gyorsaságit a szervizparkhoz közelebb, a Naivasha-tó közelében, nagyjából 100 kilométerre észak-nyugatra kell teljesíteniük a versenyzőknek. Pénteken három szakasz következett a tótól délre, melyeket oda-vissza kellett teljesíteni.    Thierry Neuville hat gyorsaságiból hármat nyert meg, és az összetettet 18,8 másodperccel vezeti Kacuta Takamoto előtt. A belga elképesztő tempóban közlekedett a néhol lassú, néhol rendkívül gyors, autógyilkos pályákon, amelyeken többféle burkolat is megtalálható volt a puha homoktól az éles kövekig. Neuville sebességére jellemző, hogy még úgy is az élen zárta a napot, hogy két defektet kapott, és a végén a motor is rakoncátlankodott a Hyundai i20 WRC-ben.     „Kihívásokkal teli nap volt! Olyan gyorsan hajtottunk, ahogy csak tudtunk, mindig próbáltuk kerülni a kockázatokat. De voltak nagy sziklák néhány részen, és sok párszor kis híján fel is borultunk, de a végül is összességében elég jól sikerült ez a nyitány. Holnap egy újabb kemény nap vár ránk, de nagyon kényelmesen érzem magam a kocsiban. Ez nagyon fontos, megpróbáljuk megtartani a vezetést, még akkor is, ha tudjuk, hogy roppant nehéz lesz” - nyilatkozta a nap végén Neuville.   Sokáig úgy tűnt, hogy Kalle Rovanperä lesz a belga legfőbb kihívója, a 19 éves finn délután egy rövid ideig az összetett első helyet is megszerezte, de a reményei szertefoszlottak az utolsó gyorsaságin, ahol a Toyota Yaris WRC beragadt a puha homokba.     Kacuta meg azzal vesztett időt, hogy egyszer lefullasztotta a Toyota motorját, de az utolsó gyorsaságin így is képes volt a negyedikről a második helyre feljönni. Ez Rovanperä balszerencséje mellett annak is köszönhető volt, hogy Ott Tänak közel egy percet bukott egy defekt miatt. A 2019-es világbajnok azt nyilatkozta, hogy csak 60 százalékos tempóban autózott, de ezeken a nehéz pályákon helyenként még ez is soknak bizonyult. 37 másodperccel van lemaradva a második helytől.    A bajnokságot vezető Sébastien Ogier közel 2 perces hátrányban, a negyedik helyről várja a folytatást. A hétszeres világbajnokot a sérült hátsó futómű lassította le a második-harmadik gyorsaságin.      Mindkét M-Sport Ford állva maradt, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux áll az ötödik és a hatodik helyen. Megfontolt, óvatos tempójuk kifizetődni látszik, bár előbbi így is eltörte az egyik kanyarstabilizátorát a Fiesta WRC-nek. Elfyn Evans, a bajnokság második helyén álló pilóta a második szakasz célja előtt 300 méterrel törte ki a Toyota jobb első futóművét, amikor ráhajtott egy, a bokorban bujkáló hatalmas kőre. Dani Sordónak szintén egy kő rongálta meg az autóját, a Hyundai irányíthatatlanná vált: nagy tempónál megpördült, és az árokba sodródott.   Oliver Solbergnek a jobb hátsó futóműve sérült meg, de végül a sérült bukócső miatt nem mehetett tovább, Lorenzo Bertellinek a hűtőfolyadék szivárgott el a privát Fordjából.   Szombaton 132 km-t kell megtennie a mezőnynek, az sem lesz piskóta.   Az állás péntek este:   1. Thierry Neuville (Hyundai) 2. Takamoto Katsuta (Toyota) + 18.8 3. Ott Tänak (Hyundai) + 55.8 4. Sébastien Ogier (Toyota) + 1:49.4 5. Gus Greensmith (Ford) + 1:56.1 6. Adrien Fourmaux (Ford) + 2:19.1  

A halálba száguldott egy motoros

2021.06.25.
Az eddigi információk alapján 2021. június 25-én 16 óra 30 perc körül a 24-es számú főúton Egerbakta és Sirok között szalagkorlátnak ütközött egy motorkerékpáros férfi, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.   A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszínelést. Kerülni Egerszalók, illetve Szarvaskő irányába érdemes. Kérjük az arra közlekedők fokozott óvatosságát és türelmét! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Július 2-án elindul a nemzetközi vasúti forgalom az Adriára

2021.06.25.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az átoltottság növekedésével élénkül a külföldi idegenforgalom és újraindult a nemzetközi vonatforgalom is. Most minden eddiginél bizakodóbbak, és a nyári szezonban megnövekedett forgalomra számítanak - tette hozzá. Míg áprilisban még csak közel 14 ezer, májusban már majdnem 26 ezer utas váltott nemzetközi menetjegyet - ennél jóval magasabb lesz a júniusi szám. A statisztikák szerint a legfontosabb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia és Csehország - ismertette. Az Adria InterCity menetideje Budapestről Splitbe 14 óra, amelynek nagy része az éjszakai órákra esik. Idén a járat 5 darab új arculatos, légkondicionált fekvő- és hálókocsival fog közlekedik több mint 210 férőhellyel. A megújult Utasellátó minőségi szolgáltatást kínál. A hálókocsik utasai számára felszolgált reggeli is a szolgáltatás része. A vonat idén először a teljes szakaszon továbbít étkezőkocsit. A jegyértékesítést már megkezdték, a felnőtteké 48, a gyermekjegyek 25 eurótól érhetők el. Azt is közölték: július 2-től augusztus végéig heti rendszerességgel a Volánbusz is indít légkondicionált autóbuszokat Splitbe és Porecbe. A Dalmát expressz budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással közlekedik Zadar, Biograd, Vodice, ©ibenik, Primoąten, Trogir és Split városába. Az Adria expresszel - szintén budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással - Rijeka, Optija, Pula, Rovinj és Poreč érhetők el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Chiphiány: 33 ezer be nem fejezett autót tart raktáron a Skoda

2021.06.25.
Gillichová megerősítette, hogy az alkatrészek közül elsősorban a chipek hiányoznak, ezért jelenleg hetente mintegy ötezer személygépkocsit nem tudnak befejezni. Szerinte a chiphiány minden modellt érint. - Azzal számolunk, hogy a következő egy-két héten olyan akut lesz a csiphiány, hogy már nem tudjuk tartani a termelést - jelentette ki Gillichová. - Mladá Boleslavban és Vrchlabíban korlátozzuk a termelést, de Kvasinyban teljesen leállítjuk - tette hozzá a szóvivő. A közlést a cég szakszervezetei is megerősítették. A termelés korlátozása, illetve teljes leállás esetén az alkalmazottak bérük 85 százalékát fogják kapni - közölte Jaroslav Povsík szakszervezeti vezető. Michael Oeljeklaus termelési igazgató az iHned gazdasági hírportálnak elmondta, hogy a hiányzó alkatrészek, elsősorban chipek miatt jelenleg már eddig is mintegy 33 ezer be nem fejezett autót tart raktáron a vállalat. A kocsik többsége a Mladá Boleslavhoz közeli Hradec Králové város repülőterén parkol. A Skoda hetente mintegy 21 ezer személygépkocsit gyárt Csehországban. Az igazgató úgy látja, hogy a csiphiány várhatóan az év végéig eltart. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érzékelők, szenzorok 4. rész – Úton az önvezetés felé

2021.06.25.
Sok mindent tisztáztunk már a Volkswagen támogatásával készülő új, a járművek szenzoraival foglalkozó sorozatunkban: a fény- és esőszenzorokat, a parkolást segítő rendszerek érzékelőit és legutóbb a holttér felügyelet radarjait. Utóbbi rendszer által használt érzékelők, a radarok, amik 24 GHz-es frekvencián működnek és „látótávolságuk” 70-80 méter. De nem csak a jármű hátsó fertáján használnak radarokat, ma már előre is jut belőlük. Nem csak a jövőbeli önvezető autók, hanem már a jelenleg forgalomban lévő járművek is rendelkeznek radarokkal. A magyar nyelvben a radar sokszor, mint gyűjtőnév szerepel és ezt használjuk mindenre, ami objektumokat képes észlelni valamilyen távolságban. A korszerű autók önvezető képességeinek elérésére a radarok mellett a jármű elején többször úgy nevezett lidart is találhatunk, de mi is az a Lidar? Lidar Mielőtt belevágnánk tegyük tisztába, hogy a „radar” nem egy átvett szó, hanem a Radio Detection and Ranging angol kifejezésből kreált mozaikszó. Jelentése szabadfordításban rádióhullám alapú távolságérzékelés. 1960-ban azonban feltalálták azt az érzékelőt, amely nem hang, hanem fényhullámok kibocsátásán és visszaverődésén alapul. A „radio” szót „light”-ra, vagy is fény-re cserélve a Light Detection and Ranging kifejezésből alakult a LIDAR. A fényt egy lézernyaláb jelenti, ennek előállítása nem jelent nagy kihívást. Azonban a lézeres érzékelés működése eltérő a radarokétól. A lidarnak ugyanis forognia kell, hiszen így tud csak körülnézni. Óriási előnye, hogy a fénysebesség miatt az érzékelés sokkal gyorsabb, mint a radaroknál, ráadásul pontosabb is. A lidar pontossága tette lehetővé először, hogy a járművek képesek legyenek az érzékelt objektumok felismerésére, az első gyalogosfelismerő rendszerek is lidart használtak. Hátránya azonban éppen a forgómozgásból adódik, hiszen a jármű állandóan ki van téve dinamikus igénybevételnek, ha másért nem, hát az úthibák miatt. A precíz csapágyazás ezt a fajta igénybevételt nem sokáig tudja elviselni és az érzékelő tönkremegy, vagy pontossága jelentősen csökken. Emiatt, bár viszonylag sor lidart használó jármű fut ma is az utakon, az iparág a mozgó alkatrészeket nem tartalmazó radarok fejlesztésére koncentrál, így a lidar várhatóan teljesen eltűnik majd a járművekből. Manapság már a gyalogos-kerékpáros-személyautó-teherautó megkülönböztetésére is képesek az olcsóbban előállítható és üzemeltethető radarok. A végső cél a teljes önvezetés Nem kérdés, a XXI. század legnagyobb járműtechnológia vívmánya az önvezetés. A lehetőségeket ismerve általában 5 szintre szokták felosztani a fejlődés várható szakaszait. Ezt az 5 szintet a SAE (Society of Automotive Engineers – Járműmérnöki Egyesület, USA) a következőképpen definiálta: 0. szint: amikor nincs semmilyen önvezetési funkció 1. szint: kormányzási vagy fékezési támogatást nyújtó rendszerek 2. szint: együttes kormányzási és fékezési támogatást nyújtó rendszerek Az első három (1+2) szinten minden esetben a sofőrnek kell vezetnie, még akkor is, ha látszólag automata vezetés működik. A vezető folyamatosan felügyeli a rendszerek működését és készen áll arra, hogy bármikor beavatkozzon, vagyis az irányítást felülbírálva átvegye a vezetést. A jogi környezet néhány kivétellel világszerte jelenleg a 2. szintet engedélyezi, a járműgyártók is ezt szolgáltatják. 3. szint: bizonyos feltételek teljesülése esetén a rendszer aktív. A sofőrnek a rendszer utasítására kell átvennie az irányítást. Korlátozott feltételek esetén működik, mint például gyorsforgalmi útszakaszok, araszolás sűrű forgalomban. 4. szint: Ettől a szinttől nem lesz szükség sofőrre, nem feltétel a kezelőszervek (kormány és pedálok) megléte sem. A rendszer működési korlátjait az infrastruktúra megléte, illetve hiánya jelenti, ezért ez a szint egy erre felkészített városban vagy városrészben, autópálya szakaszon képzelhető el. 5. szint: A teljes önvezetés szintje, a rendszer minden körülmények között képes az önvezetésre. Mi kell még? Láttuk, hogy az eddig bemutatott eszközökkel, az ultrahangos szenzorokkal, a radarokkal és lidarokkal a járművek már elég jól érzékelik környezetüket, de ez még nem elég az önvezetéshez. Ahhoz, hogy idővel teljes biztonsággal működhessenek ezek a rendszerek, szükség van még a kamerák és éjjellátók alkalmazására is, ezekről sorozatunk további részeiben szólunk majd. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Hármas karambol történt az M1-esen, torlódás várható

2021.06.25.
Utoléréses baleset szenvedett két személyautó és egy teherautó az M1-es autópálya 39-es kilométere közelében, Bicske térségében, a Győr felé vezető oldalon. A balesethez a bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani.   HATÓSÁGI ÜGYEK SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓK KÖZÉRDEKŰ ADATOK GYIK Veszély esetén hívja a 112-t vagy a 105-öt!             Esemény részletei Tartalomjegyzék  Esemény részletei   Esemény részletei Hármas karambol az M1-esen 2021.06.25. 14:34 Közlekedési baleset Bicskénél, a Győr felé vezető oldalon forgalmi akadályra kell számítani. Utoléréses baleset szenvedett két személyautó és egy teherautó az M1-es autópálya 39-es kilométere közelében, Bicske térségében, a Győr felé vezető oldalon. A balesethez a bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani.  

Elkészült az AMTS 2021 nyereményautója!

2021.06.25.
Az impozáns sportkupét az AMTS bármely látogatója megnyerheti, aki felnőtt, vagy családi belépőt vásárol a rendezvényre. Az augusztus 27-29. között, a Hungexpón jelentkező show utolsó napján sorsolják ki autót. A szakavatott csapat egy hónapnyi munkáját követően mutatkozott be teljes pompájában a nagyközönségnek a Mini.   Az Mini Cooper Coupé számos típusazonos alkatrésszel, sportosabb kasztni-elemekkel, ültetett futóművel és nagyobb felnikkel, valamint design és multimédia terén is teljesen megújult utastérrel lett gazdagabb. A pontot az i-re az egyedi, háromárnyalatú fóliázás tette fel, de a majdani szerencsés új tulajdonosa első kilométereit is a szervezők állják, hiszen az autó mellé egy 50 ezer forint értékű üzemanyagutalvány is dukál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tűzoltóautók akkumulátorait lopták el

2021.06.25.
Az egyik szalkszentmártoni intézmény udvarába 2021. április 9-re virradóra ismeretlenek bementek, és az ott parkoló vonulós tűzoltóautóból két akkumulátort loptak el. Ezt követően egy másik telephelyre mentek be az elkövetők, ahol mezőgazdasági vontatóból, kisteherautóból és kerti kistraktorból tulajdonítottak el összesen 3 akkumulátort.   A kunszentmiklósi nyomozók, járőrök, valamint a helyi körzeti megbízott egy akció során őrizetbe vették a lopásokkal gyanúsítható 33 és 25 éves szalkszentmártoni lakosokat. Továbbá Kecskeméten fogtak el egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint a 25 éves elkövetővel az egyik szalkszentmártoni ház udvarába - a kerítést megbontva - bejutott. A zárt fáskamrát felfeszítették, és onnan szerszámokat loptak el.   Egy házkutatás során az ellopott szerszámok egy részét is megtalálták a rendőrök. A kunszentmiklósi nyomozók előterjesztést tettek a 33 és 30 éves gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt. Az ügy vizsgálatát befejezte a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság, és bíróság elé javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója