A VW bemutatta az elektromos ID.4 kompakt SUV-t

2020.03.03.
Az új ID.4 a tervek szerint még 2020-ban megérkezik, az ID.3 után így már az új moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő második modell számára ketyeg a visszaszámlálás. „Akárcsak az ID.3, az ID.4 szintén szén-dioxid-semleges mérlegű járműként jelenik meg a piacon” – jelentette be Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka ügyvezető igazgatója (COO). „ID.4 modellünket Európában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban gyártjuk, illetve értékesítjük majd.” Az ID.4 először hátsókerék-hajtással érkezik a piacra, amelyet elektromos összkerékhajtású változat is követ majd. A mélyre, a karosszéria padlózatába épített nagyfeszültségű akkumulátor alacsony, így menetdinamikai szempontból optimális az autó tömegközéppontja, emellett kiegyensúlyozott tengelyterhelés-eloszlásról gondoskodik. Mint minden MEB-modell, kompakt elektromos hajtástechnikájának köszönhetően az ID.4 is különösen tágas utastérrel szolgál. A nulla károsanyag-kibocsátású SUV-modell vezetőterét letisztult felépítés és következetes digitalizáció jellemzi, kezelése pedig messzemenőkig az érintőfelületeken, valamint az intelligens és intuitív hangvezérlésen keresztül zajlik. Az ID.4 és az ID.3 egyaránt jelentős mérföldkő a Volkswagen számára azon az úton, amely – a párizsi klímavédelmi célkitűzésekkel összhangban – a márka 2050-ig megvalósítandó teljes szén-dioxid-semlegessége felé vezet. A Volkswagen-paletta szén-dioxid-kibocsátását a tervek szerint már 2025-re harmadával kell csökkenteni. A Volkswagen jelenleg egymilliárd eurót invesztál kínálata elektromossá alakításába, illetve hibridmodelljei számának növelésébe, ugyanis a volumenmodellekben – mint például a nagysikerű Golf – alkalmazva, amint az elektromos hajtásrendszerek, úgy az új mild- és hálózatról tölthető (Plug-in Hybrid) hibridhajtások is nagymértékben hozzájárulnak a jövőben a flottaemisszió csökkentéséhez.

Visszavett a tempóból Juronics Tamás, a BMW márkanagykövete I. rész

2020.03.03.
– Az első motor egy félliteres Suzuki volt, ami akkor nagyon menőnek számított, különösen úgy hogy szinte teljesen átépíttettem, gyakorlatilag egy chopper lett belőle, amit nagyon szerettem – mondja Juronics Tamás, hozzátéve, hogy akkoriban 24 éves volt, de máig kedveli a túramotorokat. Ezt egy 1000-es követte, utána viszonylag sokáig nem volt nagyobb motorja, inkább kisebbekkel robogózott. Mostanában egy Piaggio  Beverly 500-ra ül fel, és teszi ezt azonnal, amikor egy kicsit is jobb az idő. – Nekem a motorozás a szabadságot, a parkolás mentességet, a nagyvárosi gyorsaságot jelenti, nagyon szeretem, mert számomra akkor nincs forgalmi dugó, akadály nélkül tudok haladni. És egyszer majd szeretnék építeni egy klasszikus cafe racert, egy igazi stílusgépet, természetesen BMW lenne, ezres boxermotorral és kardántengely-hajtással. Ez persze azzal kezdődik, hogy be kell szerezni egy ilyet alapnak, amit majd át lehet alakítani – mondja a rendező-koreográfus. Juronics Tamás rendező-koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas művészeti vezetője Első családi autójuk, amire ma is nagyon emlékszik, egy piros 1200-as Lada volt, rendszáma örökre beégett neki: ZP 81 90. Az akkori kornak megfelelően természetesen nagyon sokat kellett várni rá, és nem lehetett színt választani, azzal vették, ami éppen volt a Merkúrnál. Megtudtuk, valamivel korábban Trabantra tettek szert, egészen pontosan kihúzták a gépkocsi nyeremény-betétkönyvük számát. Kevés volt a két ajtó, így ezen viszonylag gyorsan túladtak, lett pénzük a vadonatúj, időben megrendelt négyajtós Ladára. 1989-ben lett jogosítványa személyautóra, elsőre sikeresen tette le a vizsgát. Szinte azonnal vettek neki az anyukájáék 25 ezer forintért egy Fiat 500-as bőrtetővel, olyan kicsi volt, hogy kilógott a feje belőle. – Műszakilag katasztrófa volt, mindene állandóan szétesett, de nagyon szerettem. Utána még hosszú ideig úgy volt, hogy minden kocsim szétesett. Nem is nagyon tudtam számon tartani az autókat, szinte félévente cseréltük, amit szó szerint kell venni. Megvizsgáltuk egymás kocsiját, mindkettőnknek voltak titkai a műszaki állapotot illetően, azután valamelyikünk ráfizetett némi készpénzt és ment az élet tovább – emlékszik vissza a hőskorra. A volán mögött És utána, közben folyamatosan hordták a járgányokat a maszek szerelőhöz. Vacak volt, de szerette Jockey-Mercedesét,  a 126-ost, a 8 hengeres 3800 köbcentis motorral szerelt autó különleges életérzést garantált. Nem nagyon nézték a fogyasztását, ahogy a nagy sikerű Dallas televíziós sorozatban sem volt erre szüksége a névadónak. Ahogy mosolyogva fogalmaz Juronics Tamás, mindig fix összegért tankoltak – és sosem tele – nem nézegették a benzin árát. A nem hétköznapi autók sorában volt egy Porsche 944-ese is, abban már nem biztos, hogy ezt cserélte a Mercedesre vagy a sportautó volt később. Akkoriban nagyon menőnek számított, tényleg látványos volt bukólámpáival, cserében viszont folyton beázott, s olyankor megállt a víz a padlólemezen. Nem ez volt az első ilyen márkájú autója, egy 924-essel kezdte, de az még csak 2000 köbcentis volt és Audi motorral szerelt. A 944-esben azonban már igaz Porsche erőforrás dolgozott, egy 2,5 literes benzines. A 944-esben már igazi Porsche motor dolgozott – Új kocsim, soha nem volt, az első rendes autóm egy BMW 740-es lett, V8-as benzinmotorral. Nem éppen fiatal évjárat, de műszakilag nagyon rendben volt és sokat is használtuk – mondja, hozzátéve, hajtotta a nagyobb testvért, a 750-est is, természetesen a V12-es motorral, ami ugyancsak nagyon ment. Utána élete legfiatalabb autója következett, egy BMW Z4-es, ami a márkajelzésen túl nem sok közöst mutatott a korábbi zászlóshajóval. Ahogy az első autója, ez sem volt igazából Juronics méret, a hosszú túrákon egy idő után bizony kényelmetlenül érezte magát benne. Meg is vált tőle viszonylag rövid úton, mondván, a szépség, a dizájn nem minden. Kényelmesen elfért viszont a 645-ös BMW-be, egészen pontosan ma is elfér, mert már több mint 10 éve hűséges hozzá. A most 16 éves autó kilométer számlálója 270 ezret mutat, lassan muzeális darab lesz. Az utóbbi időben keveset jár vele, eladnia nem érdemes, messze nem kapna annyit a kocsiért, amennyit ér. Jó műszaki állapotban van, de ebben a kategóriában érthetően óvatosak a vásárlók. Ha történik vele valami és hozzá kell nyúlni, akkor nem olcsó sem az alkatrész, sem a szakszerviz. 2007 óta márkanagykövete a BMW-nek, ilyen ötössel jár most Juronics Tamásnak autói kapcsán alakult ki jó kapcsolata, a Csongrád megyei BMW autószalonnal, a szegedi C-Mobillal. 2007 óta márkanagykövet, az első kocsi, amiben így beleült, az egy 520d volt, azóta is jellemzően az ötös sorozat újdonságaival közlekedik. – A kezdetek után azért voltak komoly nehézségek az autópiacon, a gazdasági válság Európában és itthon is padlóra küldte az újautó-eladásokat, de kapcsolatunk töretlen, a szándék is komoly, így jó az együttműködésünk – mondja. Szinte minden kiemelt rendezvényükön ott van, e sorok írója is több olyan szegedi autópremieren vett részt, amelyet a Szegedi Kortárs Balett művészeinek műsora színesített. Az idei esztendőre kiemelten is készülnek, kerek évfordulót ünnepelhet 2020-ban a C-Mobil.  

Túlterhelt lakóautók

2020.03.03.
A francia DREAL (Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság) számára ez az összejövetel kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy felhívja a kempingezők figyelmét egy kevésbé ismert veszélyre, a járművek túlterhelésére. Ennek ugyanis súlyos következményei lehetnek, különösen a fékezés, az úttartás, a szél hatása, a jármű és a gumiabroncsok idő előtti kopása szempontjából. A kampány résztvevői és egy lakóautó a mérlegen (kép: Securité Routiére) A kampányban nemcsak a járművek túlterhelésére, hanem a szabályismeretre, valamint az alkoholfogyasztás veszélyeinek bemutatására is nagy hangsúlyt fordítottak a szervezők.  

Közúti ellenőrzés, amikor semmi sincs rendben

2020.03.03.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nyírgelsei lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi személygépkocsival közlekedett Nyíradony külterületén 2020. február 24-én 22 óra 30 perc körül, amikor igazoltatták a rendőrök. Az egyenruhások ellenőrizték a sofőrt, amely során megállapították, hogy a 33 éves férfinek soha nem volt jogosítványa, a Nyírbátori Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta, továbbá az általa vezetett gépkocsinak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is ki van vonva. A járőrök alkoholszondát alkalmaztak a járművezetővel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Volkswagennel folytatja a Turán, Bagaméri páros

2020.03.03.
A duó autóbemutatóval egybekötött keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a versenygépet a Volkswagen Motorsport teljes támogatásával a Korda Racing biztosítja Turánék számára. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke elmondta, az idén várhatóan több mint húsz R5-ös autó vesz majd részt a hétfutamos országos bajnokságban, amelynek utolsó versenye - a tavalyi évhez hasonlóan - a nyíregyházi Európa-bajnoki viadal lesz. "Az elmúlt öt évben sok olyan döntést hoztunk és sok olyan lépést tettünk, amely összességében a hazai rali és a magyar autósport fejlődését szolgálta, a cél pedig az volt, hogy minőségben minél közelebb kerüljünk a nemzetközi sorozatokhoz" - mondta az MNASZ elnöke. Kiemelte, hogy tavaly Nyíregyházán a versenyzők, a nézők, és a rendezők szempontjából is sikeres volt az Eb-futam, amelyre 13 év szünet után került sor újra Magyarországon, és amelyet éppen Turánék nyertek meg. Oláh Gyárfás reményét fejezte ki, hogy idén tovább fejlődik a magyar bajnokság, amely így Közép-Európa egyik legszínvonalasabb ralis sorozata lesz. Turán Frigyes a tavalyi esztendőre visszatekintve úgy fogalmazott, nehéz évük volt, mert sok műszaki hiba hátráltatta őket, és bár az év végi Eb-siker nagy mértékű kárpótlást jelentett, az országos bajnokságban elért abszolút negyedik hellyel nem voltak elégedettek. "Ebben az évben is Forddal akartuk folytatni, ez azonban különböző okokból nem jött össze, de szerencsénk volt, hogy ekkor egymásra találtunk a Korda Racinggel, amely ezt a Volkswagen Polót biztosítani tudja nekünk" - mondta a Shell Helix Ultra csapatának pilótája, aki elérendő célnak az abszolút magyar bajnoki címet jelölte meg. "Azt gondolom, most nagyon jók a lehetőségeink, megvan a támogatói hátterünk is, ezért úgy vélem, csak rajtunk múlik, hogy végül bajnokok leszünk-e" - mondta Turán. Navigátora megerősítette az elmondottakat, hozzátéve, hogy bár több mint húsz éve ismerik egymást, az elmúlt három szezon, amelynek során együtt versenyeztek, meghatározó mindkettejük számára. "Erre az évre valóban minden összeállt körülöttünk, ezért mindenképpen a bajnoki címért akarunk harcba szállni" - jelentette ki Bagaméri László. Turánék a tervek szerint szombaton már tesztelik az autót, a bajnokság egri rajtjáig pedig összesen 80-100 kilométernyi gyakorlást terveznek az új autóval. A rali ob március végén kezdődik az Eger-ralival. MTI

Bemutatták a Concept i4-et

2020.03.03.
„A BMW Concept i4 tanulmányautó az elektromos mobilitást a BMW portfóliójának középpontjába emeli” – nyilatkozta Adrian van Hooydonk, a BMW Group vezető formatervezője. „A modell formanyelve egyszerre dinamikus, letisztult és elegáns. Röviden: a tökéletes BMW, zéró emisszióval” – tette hozzá. A hajtáslánc magával ragadó teljesítményadatai közül a 600 kilométer tisztán elektromos hatótávolság, az 530 lóerő maximális teljesítmény, a 4,0 másodperc alatt abszolvált nulla-százas gyorsulás és a 200 km/órát meghaladó végsebesség is kitűnik, miközben a számok közel sem adják vissza a BMW Concept i4 tanulmányautó nyújtotta vezetési élményt. A fejedelmi teljesítmény gyakorlatilag hangtalan jelenléte a menetdinamika élményének merőben új dimenzióját váltja valóra. „A BMW Concept i4 tanulmányautó formanyelve fantasztikus arányokat, egy erőteljes karaktert és rengeteg csodás részletet mutat. A BMW Ívelt Kijelzővel (BMW Curved Display) egészen extrém módon értelmeztük újra a BMW jellegzetes, vezetőre összpontosító műszerfal-kialakítását, miközben a BMW Concept i4 tanulmányautó minden porcikájából a vezetés hosszú távon fenntartható élményének ígérete árad” – fogalmazott Domagoj Dukec, a BMW márka vezető formatervezője. A koncepción megjelenő számos karosszériarészlet és utastéri stílusjegy a sorozatgyártásban elérhető BMW i4 modellen és a közeljövőben érkező hálózatról tölthető BMW modelleken is visszaköszön majd. A bajor prémiumgyártó a BMW Concept i4 tanulmányautó világpremierjével leplezi le új arculatát. A koncepción első ízben jelenik meg az átlátszó dizájn szerint megtervezett, kétdimenziós márkaembléma, amely még nagyobb teret enged a Frozen Light Copper karosszériafényezésnek. A BMW Concept i4 tanulmányautó nem csupán esztétikai, technológiai és innovációs szempontból enged idő előtti betekintést a jövőbe, hiszen a BMW által fémjelzett stílusjegyekben rejlő lehetőségeket is reflektorfénybe gurítja. A BMW Concept i4 tanulmányautót nem csupán egyedülálló megjelenése, de hamisítatlan hangzása is kiemeli a tömegből. A koncepció hangzásvilágát a világhírű zeneszerző, Hans Zimmer és Renzo Vitale zeneművész közösen komponálta meg, a BMW IconicSounds Electric márkanév égisze alatt. A BMW i4 sorozatgyártása 2021-ben kezdődik a BMW Group müncheni gyárában, ahol így a belsőégésű erőforrással, plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával és tisztán elektromos meghajtással szerelt modellek egyazon gyártósoron látnak napvilágot. A Münchenben működő gyártósorok 90 százalékban megfelelnek a BMW i4 sorozatgyártási követelményeinek, a tömegtermelés beindításához azonban az eltérő 10 százalékot – kiváltképp a modell hátsó kialakításának gyártóegységét – is fel kell építeniük a mérnököknek. A nagyfeszültségű akkumulátor beépítéséhez új gyártóegységet alakítanak ki: az energiatároló egységet alulról kell behelyezniük a készítőknek a BMW i4 karosszériavázába. A legnagyobb kihívást a zsúfolt üzemcsarnok átalakítása jelenti, amely során a régi gépek helyét új összeszerelő berendezések veszik át – mindezt ráadásul hat hét alatt. Egy ilyen mértékű átalakítás hosszú távú gondolkodást és precíz munkavégzést követel. A BMW Group mintegy 200 millió euró befektetésével készíti fel müncheni gyárát a BMW i4 érkezésére.

Nissan: 10 éves garanciacsomag minden új crossoverhez

2020.03.03.
A japán autóipari óriás nem először vállal nagyot. A Qashqai-jal megteremtette a crossover szegmenst, majd a Juke-kal a kompakt crossoverek azóta is töretlen népszerűségnek örvendő kategóriáját hozta létre. 2020-ban pedig az autós piacon egyedülálló módon 10 éves garanciacsomagot, azaz 3 év/100 ezer km gyártói garanciát és további 7 év/50 ezer km kiterjesztett garancia biztosítást ad valamennyi crossover modellje mellé – és itt nem áll meg: most 3 alkalmas, ingyenes éves karbantartást is biztosít crossovereihez, így lesz ingyenes az első három, éves szerviz a Nissan szakszervizeiben, képzett szerelőcsapat kezei között, kizárólag gyári alkatrészek és gyári motorolajok felhasználásával. Az új crossover tulajdonosok tehát egy teljes évtizedre minimalizálhatják az autóval kapcsolatos esetlegesen felmerülő váratlan költségeiket. További jó hír, hogy az autó eladásakor a garancia átruházható a későbbi tulajdonosra, így a Nissan modellek megnövelt piaci értéken, lényegesen magasabb áron értékesíthetők, mint a hasonló állapotú és futásteljesítményű modellek.
Címkék: 

Adblue Kérdezz-felelek 1. rész

2020.03.03.
Mi az AdBlue? Az AdBlue egy erősen tisztított színtelen folyadék. Ioncserélt vizet és karbamidot tartalmaz (32,5%).  SCR (szelektív katalitikus redukció) rendszerrel ellátott gépjárművekhez használják, Európán kívül Urea, DEF, ARLA 32 vagy AUS 32 néven is ismert. Az AdBlue hatóanyaga az ammónia. Ezt kémiai úton állítják elő az autóipari karbamid hirdolízisével, amely az AdBlue fő nyersanyaga. A karbamidot a műtrágyák előállításán kívül még számos területen felhasználják nyersanyagként, például a szépségiparban. A AdBlue-t SCR technológiával felszerelt dízelmotorokhoz használják. Ez a technológia (szelektív katalitikus redukció) csökkenti a nitrogén-oxid kibocsátást. Az AdBlue-t befecskendezik az SCR rendszer katalizátora elé, ahol kémiai reakcióba során az ammóniává alakul, ami elősegíti a mérgező nitrogén-oxidokat (NOx) nitrogénné (N2) és vízgőzzé (H2O) bontását (redukcióját). A vízgőz és a nitrogén is természetben előforduló gáz, így ártalmatlanok a környezetre. A reakció attól szelektív, hogy csak a nitrogén-oxidok reakciója megy végbe, a szén-dioxid érintetlenül távozik.     Szükség van AdBlue-re a kocsimban? Az Euro 6-os előírások bevezetésével szinte minden autógyártó rászorul az SCR-rendszer használatára, hogy teljesítse a NOx-emissziós határértéket. Haszongépjárműveknél már az Euro V volt a vízválasztó, de természetesen mindig vannak kivételek, például a Scania SCR nélküli Euro V-ös motorja vagy a Mazda Skyactiv D, ami Adblue nélkül teljesítette az Euro 6-os előírásokat. Ha fiatal dízelautója van, akkor szinte biztos, hogy rendelkezik AdBlue tartállyal. Annak érdekében, hogy megbizonyosodjon erről, egyszerűen csak ellenőriznie kell a felhasználói kézikönyvet.   Miért van szükség AdBlue-re a kocsimban? Azért, mert az AdBlue csökkenti a nitrogén-oxid kibocsátást. A szigorúbb károsanyag-kibocsátási jogszabályok miatt a dízelmotoroknak tisztább kipufogógázokat kell kibocsátania. A nitrogén-oxidok jelentős része savas esőt okoz. A dízelmotorok károsanyag-kibocsátására vonatkozó Euro 6-os szabályok teljesítéséhez az SCR technológiát, így az AdBlue-t is alkalmazni kell. Ezek a szabályok 2014. szeptemberétől léptek hatályba az új személygépkocsik esetében. Vannak más nitrogén-oxid kibocsátás csökkentő eljárások is, de azok nem olyan hatékonyak, mint az SCR.   Veszélyes az AdBlue? Nem, az AdBlue nem veszélyes anyag, nincsenek kritikus veszélyei az emberre nézve. A karbamid, mint nyersanyag, természetes módon fordul elő az emésztőrendszerünkben. Az allergiás reakció kockázata miatt azonban erőteljesen figyelmeztetjük az AdBlue lenyelésének, illetve a gőz belélegzésének veszélyességére. Az AdBlue bizonyos fémekre maró hatású így feloldhatja azokat az anyagokat, amelyek nem szerepelnek az ISO 22241 szabványban. Ezek az anyagok hibákat okozhatnak az SCR-katalizátorokban.   Hol tudom az AdBlue-t megvásárolni? Széles választékban kapható gallonos kiszerelésben, 10 és 20 literes kannákban, 200 literes hordókban és 1000 literes IBC-tartályokban vagy kijelölt AdBlue adagolórendszereken keresztül. A legtöbb teherautó pihenőben már megvásárolható az AdBlue kannás vagy tartályos kiszerelésben. Európában széleskörű hálózat épült ki az AdBlue értékesítésére. Keressen AdBlue logóval ellátott adagoló egységeket és töltse meg tankját, mintha csak üzemanyagot töltene.     Mennyi AdBlue-re van szükségem? Az AdBlue fogyasztása az üzemeltetés típusától függ. Egy egész tank AdBlue felhasználásával több tank dízel üzemanyagot használunk el. Becsült felhasználás teherautók számára: Az AdBlue átlagos felhasználása a dízelhez képest 4-8%. Helyi: megközelítőleg 500l egy évben Nemzeti: 1000l egy évben Nemzetközi: 2500 l egy évben Becsült felhasználás személygépkocsik számára: Középkategóriás dízel (Opel Insignia, Peugeot 508): 1 liter AdBlue 1000 km-en SUV/MPV osztályú dízel (Opel Zafira, VW Touran): 1,5 l AdBlue 1000 km-en Becsült felhasználás terepjárók számára: A terepjárók széles választéka miatt nehéz pontosan meghatározni a pontos felhasználást. Egy nagy teljesítményű traktor évi 2500l AdBlue-t is képes felhasználni. Az Adblue szükséges mennyiségének a kiszámításához a dízel felhasználás 2-8%-át kell alapul használni.     (Folytatjuk)   Pintér Dominika Őri Péter

Halálos baleset az 55-ös főúton

2020.03.03.
2020. március 3-án 7 óra 45 perc körül baleset történt az 55-ös számú főút 11-es kilométerszelvényében, ahol egy személyautó és egy tehergépjármű ütközött össze. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kamion Mórahalom irányába tartott, amikor eddig tisztázatlan körülmények közt a személyautó egy mellékútról kihajtott. A két jármű az ütközést nem tudta elkerülni. A személyautóban hárman utaztak, ketten megsérültek, egyikük életét vesztette. A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Domaszék belterületére terelik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója