5 tipp a biztonságos tavaszi vezetéshez

2025.04.19.
A nap, mint veszélyforrás? Illusztráció. Forrás: NÚSZ Érthető, ha elsőre furcsán hangzik. A Nap felkel és lenyugszik, világos van, ereje egyre erősebb, már csak reggelente kell fűteni, mi lehet ebben veszélyes? A Nap az év ezen időszakában még alacsony pályán halad, ami kockázatot jelenthet vezetés közben. Számos balesetet az okoz, hogy a szembe sütő Nap elvakítja a sofőrt.  A napszemüveg segít, de csak korlátozott mértékben. Mit tegyünk tehát? A lehajtható napellenző minden autóban megtalálható, de sok járművezető olyan alacsonyan ül, hogy a napellenző egyszerűen nem tudja kitakarni a Napot. Ne csússzunk le annyira, hogy ez megtörténhessen. Arra is ügyeljünk, hogy az ablakok kívül-belül tiszták legyenek, különösen azért, mert az alacsonyan álló Nap és az ablakokon lévő szennyeződés-csíkok kombinációja az álmoskönyv szerint nem ígér jó látási viszonyokat. Általános szabályként most is érvényes: ha korlátozott látási viszonyok között ülünk autóba, vezessünk előrelátóan, és tartsunk biztonságos távolságot az előttünk haladó járműtől. Pollenveszély A természet tavasszal a legszebb oldalát mutatja, de a szénanáthában szenvedők számára ez egy nehéz időszak. Tavasszal a pollenek megnehezítik a vezetést az allergiások számára, mivel a könnyező szem és a tüsszögési rohamok megzavarhatják a koncentrációt, és baleseteket okozhatnak. Az időjárástól függően a virágzó növények allergiát válthatnak ki. Ilyenkor az első lépés, hogy felkészüljünk a pollenekre. A netes időjárás-portálokon tájékozódhatunk arról, hogy hol, mikor, mi van a levegőben. Tartsuk csukva az ablakokat és cseréljük ki a pollenszűrőt! Ha allergiagyógyszert szedünk, vegyük figyelembe, hogy ezek fáradtságot, tompaságot okozhatnak. Ami a télből megmaradt Egy havas tél után gyakran marad az utakon szóróanyag, amelyet síkosságmentesítésre használtak. Az apró zeolit szemcsék vezetés közben a karosszériához és a szélvédőkhöz csapódhatnak, ami sérülésekhez és balesetekhez vezethet. Az utakon maradt szóróanyag csökkenti az autógumik tapadását is, megnöveli a fékutat és csökkenti a jármű stabilitását. Az irányíthatóság megőrzése érdekében fontos a lassú vezetés és az óvatos fékezés, illetve gyorsítás. A fokozott figyelem különösen fontos a kanyarokban. A tél másik mellékhatása a kátyúk elszaporodása, amelyeket az aszfaltfelület apró repedéseiben megfagyott víz okozhat. A keményebb téli hónapok alattomos nyomokat hagynak az utakon, amelyek károsíthatják a járműveket. A járművezetőknek az útviszonyokhoz kell igazítaniuk vezetési magatartásukat, így elkerülhetők a balesetek, és a felesleges kiadások. A vadon élő állatok vonulása növeli a baleseti kockázatot Tavasszal különös óvatosságra van szükség a szántóföldeken vagy erdős területeken áthaladó országutakon: ilyenkor sok vadállat indul el táplálékot keresni. Az esti és kora reggeli órákban nagyobb valószínűséggel találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel. Ezért fontos, hogy ezekben az időszakokban az úttest szélét is tartsuk szemmel - különösen a figyelmeztető táblákkal jelzett területeken. Ha csorda halad át előttünk, vegyük figyelembe, hogy egy-két állat lemaradhat ugyan, de követni fogja a többieket. Abban az esetben, ha vad szalad a járművünk elé, kapcsoljuk le az országúti (távolsági) fényt, lassítsunk, de vegyük figyelembe a mögöttünk haladókat is. Ne próbáljuk meg hirtelen manőverrel kikerülni a vadat, mert ez a szembejövő forgalommal való ütközéshez vagy a járműnek az úttestről való letéréséhez vezethet. Az autópályák ebből a szempontból is biztonságosabbak: kerítés védi a pályatestet a vonuló állatoktól. Az ő biztonságos áthaladásukat az autópályák felett átívelő vadátjárók biztosítják. Néhány helyen a tömegesen átkelő békák okozhatnak váratlan meglepetést, elütve síkossá teszik az útburkolatot.  Tavaszi takarítás Annak érdekében, hogy járművünk ugyanúgy ragyogjon, mint a tavaszi nap, elengedhetetlen a néhány pontos cheklist kipipálása: Tisztítsuk meg az ablaküvegeket, az ajtó- és ablaktömítéseket, a tükröket és a fényszórókat. Ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat, és szükség esetén cseréljük ki őket. Vessünk egy pillantást a fékfolyadék, az ablaktörlőfolyadék, a hűtőfolyadék és a motorolaj szintjére. Ne közlekedjünk téli abroncsokkal! Április második felétől már a nyári- vagy adott esetben a négyévszakos abroncsok valók az utakra. Erről bővebben itt és itt írtunk.  Az autónk a mi hűséges társunk, az életünk fontos része, megérdemli a törődést! Egy alapos alvázmosás gondoskodik arról, hogy járművünk védve legyen a szennyeződések, a sár és lerakódott útszóró só rozsdásodást kiváltó hatásaitól. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!    

A buszsofőr vezetés közben futballt nézett a mobiltelefonján

2025.04.19.
A NÖN cikke. Képernyőfotó "Ha a sofőr a munkájára koncentrált volna, a Hauptbahnhof Nord megállóhelyen egy utas nem esett volna el beszállás közben" - mesélte az utas a "NÖN" lapnak a St. Pölten-i Lup vonalon közlekedő buszsofőr viselkedéséről, aki futballmeccset nézett mobiltelefonján. Az üzemeltető szembesült a terhelő anyaggal, és megtette a megfelelő intézkedéseket. "Utasaink biztonsága a legfőbb prioritásunk – csakúgy, mint az összes belső előírás és jogszabály betartása. Minden sofőrünk aláírt utasításokat, amelyek többek között a mobiltelefon-használat szigorú tilalmát is tartalmazzák a pilótafülke területén – kivétel nélkül" – mondta Martin Mraz a Zuklinbus illetékese a "NÖN-nek".  

Folytatódik a Red Bull drámája, Cunoda-baleset a Szaúdi Nagydíj edzésén

2025.04.18.
Norris után csapattársa, az összetettben mögötte második Oscar Piastri autózta a második időt, míg a harmadik a világbajnoki címvédő Max Verstappen (Red Bull) volt. A gyakorlás érdemi része idő előtt véget ért, miután a japán Cunoda Juki balesetet szenvedett és az utolsó bő nyolc percben az autóját mentették a célegyenes bejáratánál. 2. szabadedzés (a formula1.com oldala alapján): 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:28.267 perc 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:28.430 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28.547 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:28.749 5. Carlos Sainz (spanyol, Williams) 1:28.942 6. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1:28.963 korábban: 1. szabadedzés, az élcsoport: 1. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:29:239 perc 2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:29:246 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:29:309 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:29:341 5. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:29:606 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:29:618 A további program: szombat: 3. szabadedzés 15.30 időmérő edzés 19.00 vasárnap: futam 19.00 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Űrszekerek a Marsra, magyar szereplőkkel

2025.04.18.
Nem mindegyik járt a Vörös bolygón, de kétségtelenül érdekes, mi több, látványos darabokból áll az űrszekér kollekció. A Marson közlekedő legújabb jármű folyamatosan gyűjtögeti a kilométereket és talajmintákat. A Curiosity 2012. augusztusi landolása óta a Gale kráter környékén 32 kilométert tett meg, a mélybe ereszkedve feltérképezte a Sharp-hegyet, ahol a talajrétegből mintákat gyűjtött. Ezek és a Yellowknife öbölnek nevezett terület leletei azt bizonyítják, hogy évmilliókon át víz boríthatta a jelenleg sivatagos területet. Curiosity  Forrás: NASA A Curiosity felfedezése után a NASA következő Mars-járója, a Perseverance különleges kőre bukkant, amelynek mintái arra engednek következtetni, hogy évmilliárdokkal korábban mikrobiális élet lehetett a bolygón, amit az egy méter hosszú, hatvan centi széles szikladarab is bizonyít. A Perseverance által bejárt lelőhely egy olyan térség az égitesten, ahol a számítások szerint évmilliárdokkal korábban folyékony víz volt, akkoriban a bolygó is melegebb volt, ezért feltételezhető, hogy ezen a területen lehet a legnagyobb eséllyel az élet egykori jelenlétére utaló bizonyítékokat találni. A Cheyava Falls szikla kalcium-szulfátot és hematitot is tartalmaz, ami hozzájárul a Mars vörös színéhez. A tervek szerint a NASA 2030-ban hozná vissza a Földre a Marson összegyűjtött mintákat. Perseverance Forrás: NASA A Jet Propulsion Laboratory által gyártott - kisebb személyautó méretű - Perseverance Rovert a Mars Jezero-kráterének felfedezésére tervezték. A NASA Cape Canaveral-i bázisáról 2020. július 30-án startolt a hordózó rakéta, az űrkomp 2021. február 18-án sikeresen landolt a Vörös bolygón. 2025. április 7-éig a Perseverance 1469-szor volt aktív. Az előd Curiosity roverhez hasonló Perseverance hét elsődleges hasznos eszközt, tizenkilenc kamerát és két mikrofont, valamint egy Ingenuity mini-helikoptert titt magával a Marsra. Perseverance Rover Hossza: 2,9 m Szélessége: 2,7 m Magassága: 2,2 m Tömege: 1025 kg Kommunikáció: UHF: ~400 MHz, 2 Mbit/s X sáv: 7–8 GHz, 800 bit/s Teljesítmény MMRTG; 110 watt Magyar szálak Az amerikai űrszekerek (LRV) fejlesztésében kulcsszerepe volt Pavlics Ferencnek, aki részt vett az űrautóprogramban. Pavlics dolgozott a NASA-nak, aktívan részt vett a Mars járműprogramban, a Pathfinderen, a Mars Exploration Roveren és a holdbázis építő Constellation-programban. Később a hibrid hajtású és üzemanyagcellás járművek, majd Kaliforniában a Santa Barbara-i elektromos hajtású buszhálózat fejlesztésében vett részt. 1997-ben a Pathfinder űrszonda szállította a helyszínre a távirányításos Sojournert, mely nyolcvan napon át működött. 2004-ben a Spirit és Opportunity szállt Marsra, utóbbi még napjainkban is gurul és adatokat szolgáltat. Pavlics Ferenc és űrszekere Filmszerepek Az izgalmas Hold és Mars küldetések nélkülözhetetlen szereplői az űrszekerek, melyek szállítójárműként és szállásként szolgálhatják az expedíciókat. Természetesen ennél népesebb a mezőny, melyben filmautó is megtalálható a kollekcióban. Igaz, eddig nem mindegyik járt a vörös bolygón, de kétségtelenül látványos darab mindegyik. Nem véletlenül, hiszen vannak kifejezetten filmszerepre szánt művek és show-modellek, némelyiket autentikus környezetben mutattak be. A NASA által bemutatott Mars Rover Az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) Kennedy Űrközpont Mars Nyara 2017-es rendezvénysorozatának megnyitóján láthatta először a nagyközönség azt a kijelölt 12 űrhajóst, aki megfelelt a próbákon és szigorú kiválasztás után esélyes lehet a következő űrexpedícióban való felkészülésben. A teammel együtt jelent még a színen az a hatkerekű jármű, mellyel a Marson közlekednének és szállítanák felszerelésüket, valamint az összegyűjtött mintákat. Elöl kapott helyet a négyszemélyes legénységi fülke, hátul pedig a teherszállító rész és labormodul. Villanymotorjainak 700 voltos akkumulátorait a jármű tetejére szerelt napelemek töltik. A prototípust, vagy inkább show-car-t a filmautókat is gyártó Parker Brothers és a SeaDek építette. A Mars Rover 8,5 méter hosszú, 3,3 méter magas, 127 centi átmérőjű kerekeit és különleges abroncsait a homokos terepen való haladásra optimalizálták. A villanymotoros hajtású, 2,7 tonna saját tömegű jármű 110 km/órás sebességre képes, de mint berendezett mobillaboratórium, inkább csak húszas tempóban halad majd a Marson. Made in Hungary: Tárnok Zsolt tervezésű űrjármű A filmes űrautók között van Made in Hungary változat is. A Vulca és Evantra szuper-sportkocsikat is tervező magyar Tárnok Zsoltnak speciális járművekhez is van kreítvítása: a Mentőexpedíció című filmhez megrajzolt Mars-járót a dakaros kamionpilóta Szalay Balázs műhelyében építették és bevetés előtt itthon is tesztelték, a legalkalmasabbnak látszó sivatagi terepet Fót közeli homokbányában találták meg, itt készültek az első próbafelvételek is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Kilencen sérültek meg a délutáni súlyos sztrádakarambolban

2025.04.18.
Mint arról korábban írtunk, nagy karambol történt az M7-es autópályán a délután. Az egyik gépkocsi az árokba sodródott, a baleset miatt az autópálya érintett szakaszát egy időre teljesen szélességében lezárták. A mentőszolgálat közlése szerint a helyszínre több mentőegységet, mentőhelikoptert is riasztottak. A sérülteket, köztük négy gyereket - jellemzően törések, zúzódások miatt - helyszíni ellátás után kórházba szállították. Ma több súlyos baleset is történt, reggel például két karambolban 9 jármű tört össze. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Német újrafegyverkezés – lesz „bogárhátú” tank?

2025.04.18.
Szerző: Heimer György Fotó: VW „A jelenlegi geopolitikai helyzetben többet kell beruháznunk, hogy újra biztonságban lehessünk” – hangoztatta Oliver Blume, a wolfsburgi óriásvállalat vezetője a brit The Telegraph napilapnak adott interjúban. Szavaiból ugyanakkor kitűnt: még nem kötelezték el magukat semmilyen konkrét gyártóterv mellett, de készek katonai járművek gyártására és együttműködni a nagy német hadimonopóliumokkal. Az egyik ilyen mostanában egyre gyakrabban emlegetett program, hogy a VW valamilyen formában átadja osnabrücki gyáregységét a harckocsigyártó Rheinmetall hadiipari nagyvállalatnak. A 2300 dolgozót foglalkoztató gyártómű – ahol a fölös gyártókapacitások miatt már a szakszervezet is belement az autógyártás megszüntetésébe – alkalmas lehet páncélosok előállítására, Rheinmetall-VW kooperációban. A Volkswagen már ma is a haszonjárművek széles választékát kínálja, azok gyorsan áttervezhetők katonai célokra. Másfelől a nemzetközi autókereskedelem bizonytalanságai és a VW megrendült versenyképessége miatt a katonai profil kiszélesítése mentsvárként szolgálhat a cégcsoport számára. Mindemellett a „civil” VW-nak van hadiipari múltja is – hívják fel a figyelmet az elemzők. Kevésbé ismert, hogy 1968 és 1983 között közel 100 ezer darab készült a Type 181 jelű terepjáróból, eredetileg a német hadsereg, a Bundeswehr számára. A spártai kivitelű, hátsókerék-hajtású, vászontetős kocsi – amely a VW Bogár, a Transporter és a Karmann Ghia típusok főegységeiből készült – később már nem igen felelt meg a mai hadseregek kívánalmainak, így az a polgári világban inkább hobbyautóként aratott sikert. Olyannyira, hogy ilyen formán sokfelé exportálták. A Thing, Trekker vagy Safari néven ismert Type 181 egyfajta próbálkozás volt a második világháborús Kübelwagen, illetve a kétéltű Schimmwagen terepjárók folytatásaként. Ez utóbbiakból mintegy 53 ezer darab készült és olyan sikeresek voltak, hogy a háború végeztével még a brit hadsereg is több ezret haza szállított hadizsákmányként. A háborús VW akkoriban páncélosokat is gyártott, de azon a téren kevésbé jeleskedett. Mint ahogy az Euronews írja, a Tigris-1 tervére kiírt pályázat elbírálása során a túlterhelt motor felrobbant, és a konkurens Henschel vitte el a pálmát. De azért a VW is kapott részfeladatokat a gyártásban, és ennek során sok tapasztalatot szerezhettek a nagy teherbírású járművek építésében. Emellett több kisebbfajta páncélos is lekerült a gyártósorokról, sőt a „népautó-gyártó” a Junkers Ju 88 repülőgép-projekt révén is szert tett hadigyártó ismeretekre. Így aztán Oliver Blume cégvezér alighanem jól kalkulál: Berlin hathatós anyagi támogatásával a VW üzemi ma is gyorsan átállíthatók az újrafegyverzés szolgálatában és nem mellesleg a márka újabb piaci lehetőségekhez juthat.  

A Kia EV3 elnyerte a 2025-ös Év Autója címet

2025.04.18.
„Óriási megtiszteltetés a Kia minden munkatársa számára, hogy az EV3 elnyerte a 2025-ös Év Autója címet. Ez a díj kiemeli a Kia globális vezető szerepét a dizájnközpontú, technológiailag fejlett és fenntartható mobilitási megoldások terén, valamint azt is, hogyan alakítja át az EV3 kategóriájának élvonalába tartozó tulajdonságaival a felhasználói élményt világszerte” – nyilatkozta Ho Sung Song, a Kia elnök vezérigazgatója. A 2025-ös World Car Awards díjazottjait egy 96 fős, nagyra becsült, 30 országból érkező nemzetközi autós újságírókból álló zsűri választotta ki. Az EV3 győzelme révén a Kia immár összesen hat alkalommal nyert a World Car Awards díjátadón 2020 óta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Videó: Suzuki Vitara 4. rész

2025.04.18.

Nagy baleset az M7-esen, mentőhelikopter szállt le a helyszínen

2025.04.18.
Összeütközött két személyautó az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Pázmánd közelében, a 39-es kilométerszelvénynél. A baleset következtében az egyik gépkocsi az árokba sodródott. A székesfehérvári hivatásos és a pázmándi önkéntes tűzoltók áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett sztrádaszakasz Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták, a Nagykanizsa felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

22 ezer tonna aszfaltbeton, 468 méter acél: számokban 18 kilométernyi út

2025.04.18.
Fotó: Magyar Közút A fejlesztés bruttó 3,9 milliárd forintos hazai forrásból valósult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Colas Út Zrt. kivitelezésében. A beruházásban közel 22 ezer tonna aszfaltbetont használtak fel, padkát és burkolt rázópadkát is építettek. Ezen kívül három hidat felújítottak és két nagy átmérőjű átereszt is kicseréltek. A munkálatok során a teljes forgalomtechnikai jelzésrendszert is felújították, 133 KRESZ táblát cseréltek ki, tartós burkolati jeleket festettek fel, és a biztonságosabb közlekedés érdekében 468 méter acél szalagkorlátot és 313 útszélesség-jelző oszlopot helyeztek ki. A közlemény szerint az útfejlesztés nemcsak a helyiek közlekedését teszi komfortosabbá, hanem a térség turisztikai megközelítését is elősegíti. A 3719 jelű út bonyolítja le a Zempléni térség és az M30 autópálya között forgalom zömét, ezért is kiemelt jelentőségű volt több szakaszának a felújítása. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója