A vámháború következtében eltűnhetnek a Corvettek és Mustangok a kínai piacról

2025.04.19.
A Washington által beharangozott pótvámokra adott válaszintézkedések az Egyesült Államokból importált autókra mér csapást, s emiatt Kínából például eltűnhetnek az olyan kultikus sportkocsik, mint a Corvette és a Mustang. A kínai kormány a minap bejelentette, hogy a Trump-kormányzat által nemrégiben bevezetett vámtarifákra válaszul további 34 százalékos importadót vet ki az összes amerikai importárura, beleértve a járműveket is. Kínai autópiaci elemzők szerint az április 10-én életbe lépő ellenintézkedés jelentősen megnöveli az amerikai gyártású sportautók, például a Corvette C8 és az új ötliteres Mustang árát Kínában. A Corvette C8 Z06-ra nehezedő teljes adóteher a carnewschina autós portál számítása szerint kétszáz százalék felé emelkedik, s ez 220 ezer dollár (75 mFt) fölé tolja az autó árát, amiben még nincs benne a kereskedői nyereség. Ide tartozik tartozik, hogy a kínai kormány még februárban vetett ki tízszázalékos pótvámot ki az összes, 2,5 liternél nagyobb motorral rendelkező behozott járműre. A pótvám nemcsak az amerikai, hanem a német luxusmodelleket is érintette, köztük a BMW X6 és X7-et, illetve a GLS-osztályú  Mercedeseket. Ezek a luxus SUV-ok a legkelendőbbek közé tartoznak a kínai piacon. Tavaly GLS-ből 13 985 darabot adtak el, a BMW X7-ből pedig 7331-et, s mindkét modell a hármas élbolyban volt eladások tekintetében. Az új kínai póttarifa jelentősen megdobja Ford F-150 pickup árát is, miközben Kínában már eddig is jelentősen csökken a kereslet ezekre az autókra: 2023-ban 4954 darabot adtak el belőle, tavaly már csak 2227-et, ami tetemes, több mint ötven százalékos csökkenés. A zsugorodó kereslet a külföldi luxusterepjárók iránt nagyrészt a kínai modellek, például a BYD Yangwang U8 és a GWM Shanhai Pao (a globális piacon GWM Cannon Alpha néven is ismert) térnyerésének tulajdonítható. Ezek a kínai modellek egyre népszerűbbek az ottani vásárlók körében. Az újonnan bevezetett 34 százalékos importvám jelentős hatással lesz a tiencsini kereskedelmi kikötő amúgy is apadó áruforgalmára. Tiencsin az importált luxusjárművek legnagyobb kereskedelmi csomópontja Kínában. A meredeken csökkenő tendencia már most is tapintható: 2019-ben a Tiencsinen keresztül 150 ezer importált jármű érkezett az országba. A hazai luxusmárkák térnyerésével azonban a kikötő forgalma meredeken visszaesett: 2023-ban már csak  39 300 impotált luxus SUV érkezett Tiencsinen keresztül, s a legújabb tarifák kétségtelenül újabb súlyos csapást mérnek az amúgy is gyengélkedő behozatalra.    
Címkék: 

Szaúdi Nagydíj - McLaren-fölény és Norris-elsőség a harmadik szabadedzésen

2025.04.19.
Norris mögött csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri végzett a második helyen, de hátránya minimális volt. A McLarenek fölényét jelzi, hogy a gyakorláson harmadikként záró George Russell, a Mercedes brit versenyzője már több mint hat tizedmásodperces hátrányban volt Norrisszal szemben. A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen a negyedik pozícióban végzett az edzésen. A program 19 órától a rajtsorrendről döntő időmérő edzéssel folytatódik Dzsiddában. Eredmények, 3. szabadedzés, az élcsoport (a sorozat honlapja alapján): 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:27.489 perc 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:27.513 3. George Russell (brit, Mercedes) 1:28.116 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28.334 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:28.372 6. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:28.389 MTI - nyitókép: MTI archív  

Las Vegasban debütál Mustangjával Gilyén Krisztián

2025.04.19.
Köztük egy 12 éves, kétszeres csapat Európa-bajnok, egyéni német bajnok magyar pilótával, Gilyén Krisztián, Krisz-el.  A fiatal magyar pilóta ráadásul - nem csak virtuális - álomautójával, egy Ford Mustanggal áll rajthoz, amit - zárt pályán - a valódi életben is tesztelt már idén.  - Igyekszem minél több sorozatban elindulni, hogy minél többet gyakoroljak és minél több tapasztalatot szerezzek - meséli Krisz, aki a Bükk Aqua magyar ásványvíz támogatásával, de állatvédelmi elkötelezettségből, az összes sorozat minden futamán a Szurkolók az állatokért, és a Macskaárvaház Alapítvány logójával a versenyautóján indul. Krisz hozzátette: büszke arra, hogy ma már sokszor “meghívják” egy-egy virtuális autóverseny sorozat szervezői a bajnokságukba. Jelenleg is két bajnokságban vitézkedik egyszerre, hiszen kétszeres csapat Európa-bajnokként,  idén egyéniben próbál szerencsét a jelenleg is zajló virtuális kamion Európa bajnokságban, és egy angol szervezésű túraautó szériában is, ahol már több futamgyőzelmet tudhat magáénak. Új - természetesen a szokások Bükk Aqua, Szurkolók, Macskaárvaház festésű - Ford Mustangjával pedig május 7-én este, Las Vegas (virtuális) versenypályáján debütál majd.     

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

2025.04.19.
A tájékoztatás szerint a Budai-hegység legnépszerűbb kirándulóhelyei könnyen elérhetőek a Gyermekvasút állomásaitól, és a tavaszias kirándulóidőben már megjelennek a szerelvényekben a kedvelt kilátókocsik is. Budapestre kiváló panoráma nyílik a vasútvonalhoz közeli kilátókból: a Szépjuhászné állomástól a Makovecz Imre- és a Kaán Károly-kilátó, a Jánoshegytől pedig az Erzsébet-kilátó található félórányi sétára. Fotó: Gyermekvasút Mint írják, áprilisban munkanapokon a vonatok Hűvösvölgyből 9:10 és 16:10 között, Széchenyihegyről pedig 10:03 és 17:03 között már óránként indulnak. A hétvégi menetrend szerint - a megnövekedett kirándulóforgalomra tekintettel - a hagyományos személyvonatok 40-50 percenként közlekednek, késő délután pedig Hűvösvölgyből 17 órakor, Széchenyihegyről 18:15-kor is indul vonat. A tavaszi szünetben a kisvasútbarátok örömére többféle nosztalgiajármű is forgalomba áll, így áprilisban minden hétvégén közlekedik a gőzös, de húsvétvasárnap és húsvéthétfőn délutánonként lehet utazni a lillafüredi motorvonattal is, szerdán és pénteken pedig a zöld C50-es kismozdony is útra kell nosztalgiavonatával - olvasható a közleményben. A menetrend elérhető a Gyermekvasút honlapján, a https://gyermekvasut.hu/menetrend/ oldalon. MTI  
Címkék: 

Szenzációs világítási újdonság a Continentaltól

2025.04.19.
„Teljes ökoszisztémát kínálunk a prémium autóipari világítási megoldásokhoz – az egyedi aktuátoroktól a digitális megoldásokig, beleértve az elektronikai és szoftveres integrációt is” – hangsúlyozta Jean-François Tarabbia, a Continental E/E architektúrákért és hálózati megoldásokért felelős vezetője. Lézeralapú technológia nyit új távlatokat a közeli vetítésekben A Continental új fejlesztésű LBS technológiája rugalmas, hatékony és precíz megoldást kínál a jármű közvetlen környezetébe vetített dinamikus képek és információk megjelenítésére. A nagy felbontású, fókuszmentes mélységélességgel rendelkező rendszer képes navigációs útmutatást, biztonsági figyelmeztetéseket vagy személyre szabott vezetői üzeneteket a talajra vetíteni – akár színes (RGB) formában is.              Fotó: Continental                     Kiemelkedő képélessége, gyors reakcióideje és különböző felületeken is stabil megjelenítési teljesítménye megkülönbözteti más közeli vetítési technológiáktól. Az autógyártók számára további előnyt jelent a rendszer rendkívül rugalmas integrálhatósága: az LBS modulok mindössze 40 x 50 x 30 mm méretűek, így kis helyigényüknek köszönhetően a jármű bármely sarkában könnyedén elhelyezhetők. „A Vision Zero iránti elkötelezettségünk azt jelenti, hogy nemcsak az utastérben ülők, hanem a jármű környezetében tartózkodók biztonságát is javítani szeretnénk. Ügyfeleink visszajelzései alapján ezért továbbfejlesztettük közeli vetítési rendszerünket, hogy még hatékonyabban csökkenthessük a balesetek és sérülések számát” – mondta Maximilian Austerer, a Continental világítástechnikai innovációs vezetője. Szoftveralapú újítások az intelligens világítási funkciókért A hardverek mellett a Continental a szükséges szoftveres megoldásokat is biztosítja – úgynevezett SaaP (Software as a Product) formájában –, amelyek lehetővé teszik az új világítási funkciók zökkenőmentes integrálását a járműrendszerekbe. Ilyen például a szenzorfúziós elven működő automatikus fényszóró-szintezés, amely 2027-től minden új típusú jármű esetében kötelező lesz Európában. A megoldás lehetővé teszi a gyártók számára, hogy csökkentsék az elektronikus vezérlőegységek és szenzorok számát a járműben. A funkció célja, hogy a jármű a lehető legnagyobb megvilágítási távolságot biztosítsa anélkül, hogy elvakítaná a többi közlekedőt. A Continental algoritmusa a gyorsulás- és giroszkópadatok alapján generál vezérlési jelet a fényszóró dőlésének szabályozásához. A megoldás a már meglévő szenzorok jeleit használja, így nincs szükség új kábelezésre vagy extra hardverre – ezzel pedig csökken a rendszer súlya és költsége. Emellett a Continental különálló vezérlőegységet is kínál, amely saját inerciális mérőegységgel működik. Új vezérlőegységek a rugalmasabb rendszerkialakításért Az aktuátorok és innovatív szoftverfunkciók mellett a Continental különböző világításvezérlő egységeket is bemutat. Az egyik ilyen az új HCM Air, amely optimalizált hőtervezésével és rugalmasabb csatornakiosztásával még jobban támogatja a könnyűszerkezetes kialakítást, miközben csökkenti a rendszerköltségeket is. A vezérlőegység a Continental saját fejlesztésű Celsius LED-meghajtó chipjét használja, amely többféle alkalmazási követelménynek is megfelel: több mint 90%-os energiahatékonyságot, kiváló hőelvezetést és rugalmasan konfigurálható áram- és feszültségszabályozási módokat kínál. A komplexebb igényekhez a Continental a Central Light Computer (CLC) intelligens központi egységet kínálja, amely egyfajta vezérlőközpontként működik: képes fogadni és feldolgozni a jármű különféle jeleit – például világítási utasításokat vagy szenzoradatokat –, valamint irányítani a hagyományos és nagy felbontású fényaktuátorokat, az interaktív külső kijelzőket, a dinamikus belső világítást és a közeli vetítőket. Az integrált szoftvermeghajtók zökkenőmentes kommunikációt biztosítanak az Edge típusú fényvezérlő egységekkel, így a rendszer prémium minőségű, rugalmasan skálázható és jövőbiztos világításvezérlést tesz lehetővé – a teljes körű, holisztikus fényélmény megvalósításához. Continental az Auto Shanghai 2025 kiállításon A Continental legújabb technológiai megoldásait öt fókuszterületen mutatja be: szoftveralapú járművek, autonóm mobilitás, biztonság, élményközpontú közlekedés, valamint fenntarthatóság. A vállalat standja a sanghaji National Exhibition and Convention Center 2.2-es csarnokában, a 2BC009-es standszámon látogatható 2025. április 23. és május 2. között.  
Címkék: 

Akkor és Most: ahol a múlt nem nosztalgia, hanem élmény

2025.04.19.
A kiállítás középpontjában továbbra is a múlt és a jelen járműcsodáinak találkozása áll: klasszikus autók, motorok, valamint modern modellek sorakoznak fel egymás mellett. A rendezvény főszponzora, a Magyar Suzuki Zrt. teljes termékportfóliójával vesz részt az expón. Az érdeklődők megtekinthetik a Vitara, S-CROSS és Swift modelleket, valamint a vállalat motorkerékpár- és hajómotor-üzletágának termékeit is. A Magyar Suzuki évek óta aktív szereplője az eseménynek – jelenlétével nemcsak a mobilitás különböző formáit mutatja be, hanem hozzájárul a közösség építéséhez is. A 2025-ös expo két különleges tematikus kiállítással bővül. Az egyik a rendőrségi fegyveres testületek történetét mutatja be 18. századi csendőrségi felszereléseken, valamint lovas, motoros és autós rendőri egységek relikviáin keresztül egészen napjainkig. A másik tárlat a halászat és horgászat eszköztörténetébe enged bepillantást. Emellett a katonai emléktárgyak is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak az idei programban. A kiállítás ingyenesen látogatható április 26-án szombaton 10:00 és 20:00, valamint április 27-én vasárnap 10:00 és 18:00 óra között. A zenei programok idén is szerves részét képezik a rendezvénynek: április 26-án 22 órakor a Bestiák adnak koncertet. Az idén is megrendezik a hagyományos lampionos felvonulást, április 30-án 20:30-tól a Kis-Dunán csorognak le a színes kishajók. A sötétedés után vízre bocsátott, feldíszített hajók különleges látványt nyújtanak a part mentén összegyűlt közönségnek, majd az estet 22:00 órakor a Bon-Bon együttes koncertje zárja. Ez a különleges vízi esemény már évek óta az expo egyik legnépszerűbb záróakkordja, amely méltó lezárása a város legnagyobb közösségi rendezvényének.    

Már mobiltelefonban is elég felmutatni a jogosítványt Szlovákiában

2025.04.19.
Ez azt jelenti, hogy a közúti ellenőrzések során a sofőr már elektronikus formában is felmutathatja a személyi igazolványt és a jogosítványt. Emellett a tárca lehetővé teszi a mobilos bejelentkezést a slovensko.sk portálra, illetve a személyazonosság ellenőrzését a kijelölt postákon. A jövőben ezek az alkalmazások a magánszektorral való kommunikáció eszközeivé is válhatnak. A mobilalkalmazások éles üzembe helyezése közel négy hónapos tesztelési fázist követően történt meg. Az eDoklady alkalmazás úgynevezett digitális pénztárcaként szolgál. Jelenleg elektronikus személyi igazolvány és jogosítvány funkciót tölt be, főként a rendőrséggel való kapcsolattartás során. A rendőrség jelenleg 700 leolvasókészülékkel rendelkezik. „A hitelesítés jelenleg online történik, tehát internetkapcsolat szükséges ahhoz, hogy az olvasó eszköz megerősítse a digitális identitást. Dolgozunk azon, hogy még az év végéig ez a megoldás offline, azaz internetkapcsolat nélkül is működjön” – mondta a miniszter. Kísérleti jelleggel az eDoklady segítségével a személyazonosság nyolc megyei jogú város főpostáin is ellenőrizhető. „Hamarosan a teljes hálózatban elérhető lesz ez a hitelesítési mód, tehát minden postán és minden kézbesítőnél is” – tette hozzá Vladislav Kupka, a Szlovák Posta vezérigazgatója. Patrik Krauspe, a belügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy a Szlovák Postán kívül a minisztérium együttműködési megállapodást írt alá a Szlovák Vasúttársasággal, a Szlovák Biztosítók Szövetségével és a Szlovákiai Biztosítók Irodájával is. Tárgyalások folynak a Szlovák Bankszövetséggel, a Mobilhálózat-üzemeltetők Szövetségével, a Tömegközlekedési Szervezők Szövetségével és a Szlovák Turisztikai Szövetséggel. „Célunk, hogy az alkalmazást mielőbb bevezessük a piacra, tehát olyan emberek számára, akik személyi igazolványt használnak például szállásfoglaláskor” – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez még néhány hónapot igénybe vesz. Az eIdentita mobilalkalmazás a már elérhető állami digitális szolgáltatásokba való bejelentkezésre szolgál. „A mai naptól kezdve be lehet jelentkezni a Központi Kormányzati Portál (slovensko.sk) postafiókjába ezen alkalmazáson keresztül hitelesítő eszközként, és dolgozunk azon, hogy más intézmények – nemcsak a közigazgatásban, hanem a magánszektorban is – használni tudják” – mondta Martin Hrachala, a belügyminisztérium informatikai szekciójának vezérigazgatója. Hozzátette: ez a kommunikáció akár bankokkal és biztosítókkal is megvalósulhat. Az alkalmazás segítségével lehetőség van elektronikus aláírással rendelkező érintésmentes személyi igazolvány használatával dokumentumokat is aláírni.  
Címkék: 

AI-vezérlést tesz az autóiba a Volkswagen Kínában

2025.04.19.
A Volkswagen nemrég jelentette be három új modelljét a kínai piacra az Auto Shanghai kíállításon. Az új autók mellett azonban azt is láthattuk a német gyártótól, hogy milyen szoftvereket tesznek beléjük. Az új generációs elektromos autókba ugyanis AI, azaz mesterséges intelligencia vezérelt rendszerek kerülnek, amik az utasok kényelméért, biztonságáért és jókedvéért felelnek. A rendszert a Volkswagen maga fejlesztette. Az elmúlt tizennyolc hónapban a Carizon fejlesztői - a kínai Horizon Robotics és a Volkswagen Cariad szoftveres részlegének közös csapata - a Gaia nevű platformon dolgoztak, amely hihetetlen gyorsasággal fogad be, dolgoz fel és aztán ad vissza hatalmas mennyiségű adatot AI ötlet és válasz formájában. A gyártó tesztjei szerint hússzor olyan gyors, mint más adatfeldolgozó szoftverek. Ez egy autó belső szoftverénél tényleg borzasztó sebesség. A 18 hónap alatt 62 ezer mérföldet tettek meg a Volkswagen elektromos autóival, amelyekben ezt a rendszert tesztelték. Az AI eközben beprogramozta az autókat, hogy összetett, vagy nehezen felfogható közlekedési helyzetekben is tudjanak alternatív utat és megoldást kínálni a sofőrnek, miközben az interakció is sokkal emberibb. Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyen helyzetekben az autó is elkezd dudálni, vagy előzgetni, mint azt a legtöbben sajnos teszik stresszes közlekedési helyzetekben, épp az ellenkezője. Az AI nyomás alatt is működik és segíti az autósokat, hogy minél hamarabb kikeveredjenek a problémából. A rendszert már most sikerült integrálni a Volkswagen és Audi EV modelljeibe, amelyek jövő évtől lesznek kaphatóak Kínában. Ha a rendszer sikeresnek bizonyul, a cég elvárása szerint az európai és észak-amerikai piacokon is elkezdik használni. Képek forrása: Volkswagen

Kevés ténylegesen kínai autó fut még a német utakon

2025.04.19.
A KBA (Kraftfahrt-Bundesamt) negyedéves leltára szerint a németországi 49,3 millió személygépkocsiból 70 046 kínai jármű közlekedett a német utakon a kínai márkák "szűk definíciója" szerint. A 70 ezer kínai autó 72 százaléka elektromos jármű. Ezek azonban a német elektromosautó-állománynak csak 3 százalékát teszik ki. Fotó: MG A listát az MG Roewe vezeti 49 557 járművel. A Lynk & Co és a Great Wall Motor (GWM) valamivel több mint 6 ezer autóval követi, a BYD pedig mintegy 4,5 ezer autóval. A Nio körülbelül 1700 járművel rendelkezik, és más márkák, mint az Aiways, a Xpeng, a Leapmotor és a Maxus százas nagyságrendben vannak jelen. Ha a kínai márkákat tágabb értelemben nézzük - beleértve a Polestar és a Volvo Cars-t, amelyek a kínai Geely csoporthoz tartoznak, valamint a Smartot, amely most a Mercedes-Benz és a Geely közös vállalkozása -, akkor a számok a magas százezres nagyságrendben, vagy akár 1 millió körül is lehetnek. A szűkebb értelemben vett kínai márkák többsége csak nemrég lépett be a német piacra. Egy évvel ezelőtt a Xpeng és a Leapmotor még külön-külön sem szerepelt a KBA statisztikáiban. A fennmaradó hét együttesen 2024. január 1-jén alig 57 ezret tett ki - számuk tehát tavaly 12 500-zal nőtt, ami meglehetősen csekély növekedés. A kínai márkák az új regisztrációknak csak mintegy egy százalékát tették ki az utóbbi időben. MTI  

5 tipp a biztonságos tavaszi vezetéshez

2025.04.19.
A nap, mint veszélyforrás? Illusztráció. Forrás: NÚSZ Érthető, ha elsőre furcsán hangzik. A Nap felkel és lenyugszik, világos van, ereje egyre erősebb, már csak reggelente kell fűteni, mi lehet ebben veszélyes? A Nap az év ezen időszakában még alacsony pályán halad, ami kockázatot jelenthet vezetés közben. Számos balesetet az okoz, hogy a szembe sütő Nap elvakítja a sofőrt.  A napszemüveg segít, de csak korlátozott mértékben. Mit tegyünk tehát? A lehajtható napellenző minden autóban megtalálható, de sok járművezető olyan alacsonyan ül, hogy a napellenző egyszerűen nem tudja kitakarni a Napot. Ne csússzunk le annyira, hogy ez megtörténhessen. Arra is ügyeljünk, hogy az ablakok kívül-belül tiszták legyenek, különösen azért, mert az alacsonyan álló Nap és az ablakokon lévő szennyeződés-csíkok kombinációja az álmoskönyv szerint nem ígér jó látási viszonyokat. Általános szabályként most is érvényes: ha korlátozott látási viszonyok között ülünk autóba, vezessünk előrelátóan, és tartsunk biztonságos távolságot az előttünk haladó járműtől. Pollenveszély A természet tavasszal a legszebb oldalát mutatja, de a szénanáthában szenvedők számára ez egy nehéz időszak. Tavasszal a pollenek megnehezítik a vezetést az allergiások számára, mivel a könnyező szem és a tüsszögési rohamok megzavarhatják a koncentrációt, és baleseteket okozhatnak. Az időjárástól függően a virágzó növények allergiát válthatnak ki. Ilyenkor az első lépés, hogy felkészüljünk a pollenekre. A netes időjárás-portálokon tájékozódhatunk arról, hogy hol, mikor, mi van a levegőben. Tartsuk csukva az ablakokat és cseréljük ki a pollenszűrőt! Ha allergiagyógyszert szedünk, vegyük figyelembe, hogy ezek fáradtságot, tompaságot okozhatnak. Ami a télből megmaradt Egy havas tél után gyakran marad az utakon szóróanyag, amelyet síkosságmentesítésre használtak. Az apró zeolit szemcsék vezetés közben a karosszériához és a szélvédőkhöz csapódhatnak, ami sérülésekhez és balesetekhez vezethet. Az utakon maradt szóróanyag csökkenti az autógumik tapadását is, megnöveli a fékutat és csökkenti a jármű stabilitását. Az irányíthatóság megőrzése érdekében fontos a lassú vezetés és az óvatos fékezés, illetve gyorsítás. A fokozott figyelem különösen fontos a kanyarokban. A tél másik mellékhatása a kátyúk elszaporodása, amelyeket az aszfaltfelület apró repedéseiben megfagyott víz okozhat. A keményebb téli hónapok alattomos nyomokat hagynak az utakon, amelyek károsíthatják a járműveket. A járművezetőknek az útviszonyokhoz kell igazítaniuk vezetési magatartásukat, így elkerülhetők a balesetek, és a felesleges kiadások. A vadon élő állatok vonulása növeli a baleseti kockázatot Tavasszal különös óvatosságra van szükség a szántóföldeken vagy erdős területeken áthaladó országutakon: ilyenkor sok vadállat indul el táplálékot keresni. Az esti és kora reggeli órákban nagyobb valószínűséggel találkozhatunk szarvasokkal, őzekkel. Ezért fontos, hogy ezekben az időszakokban az úttest szélét is tartsuk szemmel - különösen a figyelmeztető táblákkal jelzett területeken. Ha csorda halad át előttünk, vegyük figyelembe, hogy egy-két állat lemaradhat ugyan, de követni fogja a többieket. Abban az esetben, ha vad szalad a járművünk elé, kapcsoljuk le az országúti (távolsági) fényt, lassítsunk, de vegyük figyelembe a mögöttünk haladókat is. Ne próbáljuk meg hirtelen manőverrel kikerülni a vadat, mert ez a szembejövő forgalommal való ütközéshez vagy a járműnek az úttestről való letéréséhez vezethet. Az autópályák ebből a szempontból is biztonságosabbak: kerítés védi a pályatestet a vonuló állatoktól. Az ő biztonságos áthaladásukat az autópályák felett átívelő vadátjárók biztosítják. Néhány helyen a tömegesen átkelő békák okozhatnak váratlan meglepetést, elütve síkossá teszik az útburkolatot.  Tavaszi takarítás Annak érdekében, hogy járművünk ugyanúgy ragyogjon, mint a tavaszi nap, elengedhetetlen a néhány pontos cheklist kipipálása: Tisztítsuk meg az ablaküvegeket, az ajtó- és ablaktömítéseket, a tükröket és a fényszórókat. Ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat, és szükség esetén cseréljük ki őket. Vessünk egy pillantást a fékfolyadék, az ablaktörlőfolyadék, a hűtőfolyadék és a motorolaj szintjére. Ne közlekedjünk téli abroncsokkal! Április második felétől már a nyári- vagy adott esetben a négyévszakos abroncsok valók az utakra. Erről bővebben itt és itt írtunk.  Az autónk a mi hűséges társunk, az életünk fontos része, megérdemli a törődést! Egy alapos alvázmosás gondoskodik arról, hogy járművünk védve legyen a szennyeződések, a sár és lerakódott útszóró só rozsdásodást kiváltó hatásaitól. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója