Tóbiás és Balambér Kalandjai – Tóbiás biciklizik mese I. rész

2015.10.18.
Az első CD-n meghallgathatjátok ezt a történetet Tóbiás, a kutyakölyök nagyon szerette a barátait. Szeretett velük játszani, szeretett velük szaladgálni, szeretett velük beszélgetni, és azt is nagyon szerette, mikor csak ültek a tóparton, és csendben nézegették, milyen formájúak a felhők az égen. Tóbiásnak két barátja is volt: Egon, a béka és Léna, az egérke. Egonnal már óvodás koruk óta ismerték egymást, Léna pedig nem olyan régen költözött a Városba a családjával, és azóta ugyanabban az utcában laknak, mint Tóbiásék, a Tulipán utcában. Szóval, így voltak ők hárman az elválaszthatatlan jóbarátok: Tóbiás, a kutyakölyök, Egon, a béka, és Léna, az egérke. Tóbiás ezen a szép napon éppen azt tervezte, hogy elmegy a parkba biciklizni a barátaival. Odasettenkedett Édesanyjához, aki éppen a konyhában mosogatta az edényeket: - Édesanyám! Olyan szép idő van, süt a nap, kék az ég! Ez a délután pont arra való, hogy biciklizzek egy nagyot Egonnal és Lénával a parkban! Édesanyja mosolyogva nézett Tóbiásra: - Rendben van, Kölyköcském! Elmehetsz biciklizni a barátaiddal, ha… - Ha…? – kérdezte Tóbiás gyanakodva, mert tudta, hogy nem mindig végződnek jól azok a mondatok, amik úgy kezdődnek, hogy „ha”. - Ha elpakoltátok a szoba közepéről azt a rengeted építőkockát, amivel délelőtt játszottatok. - De azt nem is én pakoltam szét, hanem Balambér! – vakkantott sértődötten Tóbiás. Balambér Tóbiás kisöccse volt. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt.  Balambér nagyon szeretett játszani az építőkockákkal – és nagyon nem szerette elpakolni őket. - Tóbiás… - mondta az Édesanyja – Te is játszottál az építőkockákkal. Legyél példamutató nagy testvér, és segíts Balambérnak a pakolásban. - Nem bánom, segítek… - mormogta az orra alá Tóbiás, és már futott is rendet rakni. Szerencsére Balambér, a kisöccse, éppen a délutáni alvással volt elfoglalva, így sokkal könnyebben ment a pakolás. Mert Balambér – ha ébren van - úgy szokott segíteni, hogy azokat az építőkockákat, amiket Tóbiás szépen visszatett a dobozba, azt Balambér újra előszedte, és katonás rendben felsorakoztatta a szőnyegen. Tóbiás gyorsan bedobálta a kockákat a dobozba, feltette a polcra a mesekönyveket, és visszatolta a helyére a kisautókat – nehogy Édesapa hasra essen bennük… Tóbiás gyönyörű zöld biciklije - Édesanyám! Készen vagyok! Most már mehetek? – csóválta a farkát izgatottan Tóbiás. - Mehetsz, Kölyköcském! De ne feledd, csak a bicikliúton menj, és a zebránál mindig szállj le a bicikliről! És lassan menj! És vigyázz magadra! – intette Tóbiást az Édesanyja, de Tóbiás már futott is ki a kertbe, felpattant kis zöld biciklijére, és száguldott a park felé, ahol már várták a barátai: Egon, a béka, és Léna, az egérke. Az Tulipán utcában, ahol Tóbiásék laktak, szerencsére éppen volt bicikliút, Tóbiás tehát biztonságosan kerekezhetett. A Tulipán utca után a Szamóca tér következett, itt azonban már nem folytatódott a bicikliút, itt csak járda volt, amin a gyalogosok közlekedtek. Tóbiás jól emlékezett arra, mit tanított neki az Édesanyja: „A járdán nem szabad biciklizni! Ha véget ér a bicikliút, és kiérsz a Szamóca térre, mindig szállj le szépen a biciklidről, Kölyköcském. A járdán csak tolni szabad a biciklit!.” Tóbiás szépen le is szállt a bicikliről a Szamóca tér sarkán, ahogy Édesanyjától hallotta. Voltaképpen Tóbiás igencsak szófogadó kutyakölyök volt. A Szamóca tér közepén, egy padon ott ült már Egon és Léna. Biciklijüket a padnak támasztották, és Tóbiást várták. Tóbiás már messziről integetett feléjük: - Szervusztok barátaim! Jövök már, jövök már! Ám ebben a pillanatban valami villámgyorsan elsuhant Tóbiás mellett, aki ijedtében majdnem elesett – biciklistől-mindenestől. Roland volt az, a rókafiú, vadonatúj tűzvörös biciklijén. Roland volt a legrendetlenebb kisállat az egész Városban. Sohasem viselkedett illedelmesen, hangosan beszélt, és csúfolta a kisebbeket. Tóbiás arra gondolt, hogy ha egy szép napon már nem kis kutyakölyök lesz, hanem okos nagykutya, bizony egyszer jól megugatja majd ezt a szemtelen Rolandot… Roland most sem tartotta be a szabályokat. Ahelyett, hogy leszállt volna a biciklijéről, ahogy azt kell, a járdán száguldozott, hatalmas sebességgel. A járókelők riadtan ugrottak el előle, és ezen Roland, a rókafiú jót nevetett. Tóbiás eközben odaért a padhoz, ahol barátai vártak rá - Aztaaaaa! Micsoda klassz új biciklije van Rolandnak! – ámuldozott Egon, a béka. – Igazán gyorsan lehet vele hajtani, mint a villám! Vrmmmm-vrmmm! - Ja persze, mint a villám. – dohogott Léna, az egérke, és megigazította szemüvegét, ami kicsit félrecsúszott az orrán. – Aztán a nagy száguldozásból egyszer baj ne legyen! Még a végén nekimegy valaminek, vagy valakinek, mint a villám… Hadd lássa az egész város, hogy neki van a legmenőbb biciklije, chhh…. - Igazából szerintem Arankának akar tetszeni… - motyogta az orra alatt Tóbiás. A szomszéd padon ott sütkérezett Aranka, a cicalány. Ő volt a legeslegszebb cicalány az egész Városban. De talán az egész világon is! A bundácskája hófehér volt, a szeme pedig sötétkék. És valóban! Roland, a rókafiú éppen a körül a pad körül száguldozott vadonatúj tűzvörös biciklijével, amin Aranka sütkérezett. - Na és akkor mi van? – kérdezte Léna, az egérke. – Pont egymáshoz valók; ez a rendetlen rókafiú és ez a beképzelt cicalány. Chhhh…. Semmi közünk hozzá. - Hát, akkor az van… - kezdte Egon, a béka – az van, az vaaaaan, hogy Tóbiás féltékeny. - Mi? – vakkantott Tóbiás, és a feje búbjáig elpirult. - Tóbiááás szerelmeeees, Tóbiááás szerelmeeees! – kurjantgatott Egon, és körbeugrálta a padot. Léna először megrökönyödve bámult az ugrándozó békára, de aztán átragadt rá is a huncutság, és Egonnal együtt szabályos indiántáncot jártak a pad körül: - Tóbiááááás szerelmeeeeees, Tóbiááááás szerelmeeeees! – szegény Tóbiás feje már olyan vörös volt, mint egy szép, érett paradicsom. - No, menjünk már, hiszen a parkba indultunk biciklizni, vagy nem? – és fejét lehajtva gyorsan odébb tolta biciklijét. Igazából azért, mert végül is Egonnak igaza volt. Tóbiás valóban úgy gondolta, hogy Aranka a legeslegszebb cicalány az egész városban. De talán az egész világon is! Léna, a kisegér, aki Tóbiás jó barátja A mesét jövő héten folytatjuk, most pedig lássuk, milyen sok új és fontos dolgot tanultunk meg belőle: Ha biciklizni indulunk, mindig legyen rajtunk bukósisak, ez megvédi a buksinkat, ha esetleg elesnénk! Ha van bicikliút, mindig azon tekerjünk. A járdán és a zebrán tilos biciklizni! Ott csak tolni szabad a bringát, nehogy a járókelőket fellökjük, vagy balesetet okozzunk. Tilos száguldozni, ugyanis az utakon mindig találkozhatunk egy villámgyors autóval, vagy egy csigalassú gyalogossal. A köztünk lévő sebességkülönség miatt mindkettő veszélyes Mindig be kell tartani a közlekedési szabályokat, így például a táblák és az útburkolati jelek jelzéseit! IDE kattintva, elolvashatjátok azt az írást, amelyben Tóbiás biciklizni tanul. Kattintsatok IDE, hogy elolvassátok Tóbiás és Balambér tanácsait arról, hogy milyen biciklit válasszatok. IDE, pedig a tökéletes bukósisak kiválasztásáért. Ilyen egy igazi tudatosan közlekedő Nagyfiú! Reméljük, hogy most is sok újdonságot tanítottunk Nektek! Ha minden nap friss információra, játékra vágytok, akkor lájkoljátok Tóbiást és Balambért facebookon. És kövessetek minket itt, az Autószektor Tóbiás és Balambér Kalandjai rovatban! Még több meséért és dalért vásároljátok meg Tóbiás és Balambér CD-jének a 2. részét! 

AMTS 2015

2015.10.18.

Kolbászkészítéssel hangoltak a helyi fiatalok a Csabai Kolbászfesztiválra

2015.10.18.
Krivik András kolbászkészítő mester adja át az ismereteket a következő generációnak Kovács Nóra elmondta, céljuk a méltán híres hungarikum, a csabai kolbász készítésének elsajátítása, hagyományának továbbadása a következő korosztálynak, a közösségépítés, a kolbászklub életébe való betekintés volt, egyben felkészültek a Csabai Kolbászfesztivál október 22-ei ifjúsági kolbászkészítő versenyére is, melyen több csapattal vesz részt a békéscsabai evangélikus gimnázium. ű A fiatalok élvezték a folyamat minden egyes elemét További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált. Nemcsak kolbászt gyúrtak

Kétszáz gépjármű ragadt a sárba egy kalifornai autóúton pénteken

2015.10.18.
Az utat csütörtök délután hirtelen beborító sárréteg vastagsága meghaladta a másfél, sőt, egyes helyeken megközelítette a két métert. Több gépkocsivezetőt ki kellett menteni a járművéből. A megbénult autók sofőrjeinek többsége három menhelyen töltötték az éjszakát Mojaveben és Tehachapiban. Az elakadt járművek kiszabadítása pénteken is tartott. Az incidensnek szerencsére nem voltak sérültjei. Az áradások miatt Los Angeles közelében az I-5-ös autópálya egy 70 kilométeres szakaszát is le kellett zárni. A Hughes tó és Palmdale környékén golflabda nagyságú jég esett. Az Elizabeth tó környékén a fölcsuszamlások következtében hat embert tűzoltók létrával, további kettőt pedig helikopterrel szedtek le a lakóházuk tetejéről. Forrás: MTI

Brüsszeli gyártású lesz az Audi Q6 e-tron

2015.10.18.
A márka első sorozatgyártású elektromos modellje a nemrég bemutatott Tesla Model X-szel kívánja felvenni a harcot, ennek érdekében igencsak felgyorsultak az események az ingolstadti márkánál. A Q6-os, Frankfurti autó show-n történt leleplezését követően megtudtuk, hogy a hajtásláncot a már ismert e-tron quattro elemekből állítják össze, azonban a rendszer hatótávja az 500 km-t is meghaladhatja. A Brüsszel dél-nyugati részén található, erdei környezetben fekvő gyáregységében jelen pillanatban az A1-es gyártása zajlik, 2500 fő a foglalkoztatottak száma és a tavaly évben 115 ezer darab jármű gördült ki a gyártósorról. A lokációval kapcsolatos hírt az Audi hivatalosan még nem erősítette meg. Forrás: autonews.com

Ifjabb Tóth: Alkalmazkodásból jeles

2015.10.18.
Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős azonban kiválóan alkalmazkodott minden körülményhez (hiszen éppen ez a szép a raliban, az improvizáció), aminek köszönhetően  a Peugeot-páros nyolc gyorsasági szakasz után több mint másfél perces előnnyel vezet a versenyben. „Tényleg minden klappolt – erősítette meg a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János az előbb elmondottakat. – Szerencsénk is volt, meg a hetedik érzékünk is segített, úgyhogy a nap folyamán végig jól választottunk gumit, ami ezúttal kulcsfontosságúnak bizonyult. Próbáltam a lehető legjobban kihasználni a Peugeot nyújtotta lehetőségeket, és ezúttal egész jól ment. Az utolsó két szakasz azonban irreális körülmények között zajlott, az, hogy ránk esteledett, még nem lett volna baj, de olyan felhordásosak voltak az utak – és olyan helyeken is, ahol abszolút nem számítottunk rá –, hogy néhol elkelt volna a murvagumi. Az utolsó gyorsaságin volt két-három olyan féktáv, amelyen azt hittem, hogy nem tudunk megállni. Végül azonban mindig sikerült, úgyhogy szerintem elégedettek lehetünk.” A Peugeot 208 T16 R5 pilótájával egyetértett kétszeres abszolút bajnok navigátora, Szőke Tamás is, aki még elárulta, azon a bizonyos utolsó szakaszon jó néhányszor kellett türelemre intenie „Janikát”. „Arra kértem, hogy minden kanyart nagyon tiszteljünk meg, ne kapkodjunk, a lehető legkevesebb rizikót vállaljuk. Ez a pálya még az egyenesben is sáros volt, úgyhogy nagyon észnél kellett lenni. Ha összességében nézzük a napot, akkor azt mondhatom: hosszú és nehéz volt, de amennyire lehetett, megpróbáltunk a saját ritmusunkban autózni. A fiúk fantasztikus munkát végeztek az autóval, minden tökéletesen működött és mi is megtettük, amit lehetett – mosolygott Szőke Tamás. A Mecsek-rali vasárnap 3 gyorsasági szakasszal ér véget, s a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa 1:35.5 perces előnyből várja a folytatást.  49. MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után: 1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:23:21.7, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9 R4) 1:35.5 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo10) 2:22.8 p h.

Jóóó-jóó-jo-jo-dejó-nekünk! - Ocho Macho a Csabai Kolbászfesztiválon

2015.10.18.
Az Ocho Macho 2003-ban alakult, zenei stílusában a reggae, a ska, a punk és a latin találkozik – ez az általuk „hupogásnak” nevezett muzsika – neve pedig spanyolul annyit tesz, „nyolc hím” (a fordítás egyébként bájosan és szándékosan helytelen, a pontos változat Ocho Machos lenne). Hitvallásuk: Élő zenét és koncerteket mindenkinek! – ez az, amiért a srácok hangszert ragadtak. Vidám kis hupogásnak ígérkezik az Ocho Macho koncertje a Csabai Kolbászfesztiválon (forrás: ochomacho.hu) A több mint 10 éves, kétszeresen platinalemezes banda minden jelentős hazai fesztivál állandó szereplője. A Csabai Kolbászfesztiválon a kimondottan fiataloknak és fiatalos fesztiválozóknak létrehozott, idén háromnaposra bővült Sausage Party keretein belül lépnek fel október 24-én szombaton a Sportcsarnokban. A közönség nagyon oda fogja tenni magát További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált.

Kalapács alá kerül Janis Joplin Porschéja

2015.10.18.
Valamely korabeli híresség feltűnése egy jármű tulajdonosi körében szinte minden esetben emeli a jármű értékét, vagy legalábbis a felé irányuló figyelmet. Még akkor is – vagy különösen akkor? – ha nem éppen gyári állapotú veterán járműről van szó. Hiszen egy nagyon öreg autó értéke alapvetően éppen az eredetiségéből fakad, amit persze még tovább fokozhat néhai népszerű tulajdonosának személye is. A szóban forgó Porsche 356 viszont korántsem eredeti állapotú, ám már akkor ilyen megjelenést kapott, amikor Janis Joplin ült a kormánykereke mögött. Különc fényezése pedig egyáltalán nem graffitihuligánok műve, hanem valódi művészeti remekmű. Janis Joplin 1968-ban vásárolta ezt az 1964-es évjáratú Porsche 356 C 1600 SC Cabriolet-t. Bár ő egy másik stuttgartiról énekel, úgy látszik, dalbéli társai példáját követve, valójában, a szíve mélyén, mégis egy Porschéra vágyott igazán (persze, ki nem?). Miután megvette, azonnal megkérte együttese egyik barátját, Dave Richards-ot, hogy dobja fel az autó megjelenését valamilyen egyedi módon. Az autón a mai napig megcsodálható végeredmény az Univerzum történelme című mű lett, pillangókkal és medúzákkal, valamint Janis Joplin és együttese portréjával. Janis hirtelen halála után az autó a családja tulajdonában maradt, majd az 1990-es években felújították és két évtizeden át a clevelandi Rock and Roll Hall of Fame múzeumban pihent. A család azonban most megválik ettől a különleges Porsche 356 modelltől, amely így december 10-én kerül kalapács alá. Forrás: porscheforever.hu

Hölgyek, cicák, autók

2015.10.17.
Jól is hangzik és igaz is mindez, de ha őszinte akarok lenni, nyiltan be kell vallanom: nem a korszerű motorok, nem a tartósság, még csak nem is az átlagnál kellemesebb design volt az, ami elérte az Opellel kapcsolatos szimpátia-ingerküszöbömet. Női lelket ilyesmivel nem nagyon lehet meghódítani.  Nem a mérnökök precizitása, hanem sokkal inkább a marketingesek jóval autóipari átlag feletti női empátiája volt az, ami engem és valószínűleg Európa sok-sok hölgyét, asszonyát, ennek az önmagában inkább csak átlagosan kellemes autómárkának az irányába fordította.  Képre kattintva galéria nyílik! Minden, a Claudia Schifferes nemzetközi Opel kampánnyal kezdődött. Mert ugyan sokmindent lehet mondani Claudiáról, többek között azt is - autós szakzsargonnal élve - inmáron "kifutó modell". De azt elvitatni, hogy egy hosszú korszak meghatározó és példamutató, botrányoktól mentes, szimpatikus életet élő divatikonja volt, azt semmiképp sem lehet. Amikor ő lett az Opel nagykövete óhatatlanul is az éppen már design szempontból is felszálló ágban lévő márkára irányult a hölgyek figyelme.  Nyilvánvalóan nem csak a hölgyek, hanem az urak figyelmét is fel akarták hívni a márkára akkor, amikor a magyar importőr úgy döntött, hogy Kovács Ágnes olimpiai, világ és Európa bajnok úszónő lesz a márka hazai nagykövete. A férfiak nyilván egy rendkívűl csinos és nem mellesleg világhírű magyar sportolót látnak benne, egy nő számára viszont jó eséllyel vállhatott példaképpé.  Képre kattintva galéria nyílik!   Igazi érzelmi elgyengülést - nekem legalábbis - a nem rég bemutatott új és igen formás Opel Corsa reklámkampánya hozta meg. Georgo Armani mellett kedvenc divattervezőm Karl Lagerfeld szeretett hófehér kismacskáival készített egy fotósorozatot és kisfilmet. De valami ellenállhatatlan bájos, cuki módon. A mindenhol ösztönösen kényelmes búvóhelyet kereső cicák mutatják meg mennyi kis praktikus rakodóhely, rekesz van az új Corsában. Egy-két kedves kölyökmacska nyávogáson kívül igazából nem is kellenek szavak ahhoz, hogy elmondják milyen jó is ez az autó. Az a tény, hogy az Opel, amely évtizedekig inkább egy decens, korrekt, letisztult formákkal operáló, de a túlzott izgalmakat és érzelmeket inkább kerülő márkaként bevállalta Lagerfeldet és a cicáit, számomra egy csapásra átrendezte a bennem korábban kialakult márka képet.  Képre kattintva galéria nyílik! Miután divattal, bájos cicákkal sikerült felkeltenie az Opelnek az érdeklődésemet irántuk, akkor szembesültem azzal, hogy mindeközben készítettek egy igazán dögös, versenyautót is az új, most bemutatott Astrából. A nemzetközi TCR versenysorozatra készített sármos versenyautóból már csak egy valami hiányzik, vagyis inkább egy valaki. Egy igazán jó magyar versenyző aki a Szentgotthárdon korábban gyártott "magyar Astra" világhírét öregbíthetné. És mondjuk lehetne egy cicás versenyző, nem mellesleg a legjobb és legsikeresebb magyar. A kedvencem Kiss Norbi, aki a pályán mindenkit megver, azon kívül pedig minden árva macskát befogad.                    

Pascal Wehrlein a DTM 2015-ös bajnoka

2015.10.17.
A Forma-1-es tartalékpilóta Pascal Wehrlein ugyan csak nyolcadikként ért célba a Német Túraautó Bajnokság utolsó hétvégéjén Hockenheimben szombaton, de ez elég volt számára, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert az egyéni bajnokságban. Wehrlein a 13. helyről rajtolt, aztán visszaesett a 16. helyre, de remekül zárkózott fel a futam hátralévő részében, miközben hajmeresztő csatát vívott a BMW-s Martin Tomczykkal. A Mercedes versenyzője így egy nappal a 21. születésnapja előtt bajnok lett, ezzel a DTM valaha volt legfiatalabb bajnokának mondhatja magát. Ahhoz, hogy egy versennyel a szezon vége előtt már megszerezte a címet, nagyban hozzájárult, hogy az összes ellenfele rossz versenyt futott szombaton. Például a bajnoki címre szintén pályázó Mattias Ekström rosszul rajtolt a hetedik helyről, aztán a harmadik körben megpördítette őt Robert Wickens a hajtűkanyarban, így csak a kilencedik helyre tudott felzárkózni a leintésig. A másik bajnokaspiráns, Bruno Spengler gyorsan feljött a 18. pozícióból a kilencedikig, de aztán áthajtásos büntetést kapott egy ütközés miatt, aztán pedig feladta a futamot. Edoardo Mortara Miguel Molinával ütközött az első körben, aztán defekt miatt be kellett mennie a bokszba, utána Timo Glockkal is koccant, amiért ő is kapott egy bokszutca áthajtásos büntetést, végül pedig feladta a versenyt. A versenyt a második helyről indult Audi pilóta, Timo Schneider nyerte, aki gyorsan az élre állt, és végül 2,8 másodperces előnnyel elsőként ment át a célvonalon. Ez volt az első győzelme 2010 októbere óta. A második helyen Jamie Green, a harmadikon Maxime Martin végzett. Eredmények: 1 Timo Scheider Phoenix Audi 42p27.725s 2 Jamie Green Rosberg Audi 2.875s 3 Maxime Martin RMG BMW 3.756s 4 Paul Di Resta HWA Mercedes 4.865s 5 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 11.708s 6 Marco Wittmann RMG BMW 15.768s 7 Tom Blomqvist RBM BMW 16.972s 8 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 22.034s 9 Mattias Ekstrom Abt Audi 23.719s 10 Maximilian Gotz Mucke Mercedes 24.137s  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója