Az első CD-n meghallgathatjátok ezt a történetet Tóbiás, a kutyakölyök nagyon szerette a barátait. Szeretett velük játszani, szeretett velük szaladgálni, szeretett velük beszélgetni, és azt is nagyon szerette, mikor csak ültek a tóparton, és csendben nézegették, milyen formájúak a felhők az égen. Tóbiásnak két barátja is volt: Egon, a béka és Léna, az egérke. Egonnal már óvodás koruk óta ismerték egymást, Léna pedig nem olyan régen költözött a Városba a családjával, és azóta ugyanabban az utcában laknak, mint Tóbiásék, a Tulipán utcában. Szóval, így voltak ők hárman az elválaszthatatlan jóbarátok: Tóbiás, a kutyakölyök, Egon, a béka, és Léna, az egérke. Tóbiás ezen a szép napon éppen azt tervezte, hogy elmegy a parkba biciklizni a barátaival. Odasettenkedett Édesanyjához, aki éppen a konyhában mosogatta az edényeket: - Édesanyám! Olyan szép idő van, süt a nap, kék az ég! Ez a délután pont arra való, hogy biciklizzek egy nagyot Egonnal és Lénával a parkban! Édesanyja mosolyogva nézett Tóbiásra: - Rendben van, Kölyköcském! Elmehetsz biciklizni a barátaiddal, ha… - Ha…? – kérdezte Tóbiás gyanakodva, mert tudta, hogy nem mindig végződnek jól azok a mondatok, amik úgy kezdődnek, hogy „ha”. - Ha elpakoltátok a szoba közepéről azt a rengeted építőkockát, amivel délelőtt játszottatok. - De azt nem is én pakoltam szét, hanem Balambér! – vakkantott sértődötten Tóbiás. Balambér Tóbiás kisöccse volt. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt.  Balambér nagyon szeretett játszani az építőkockákkal – és nagyon nem szerette elpakolni őket. - Tóbiás… - mondta az Édesanyja – Te is játszottál az építőkockákkal. Legyél példamutató nagy testvér, és segíts Balambérnak a pakolásban. - Nem bánom, segítek… - mormogta az orra alá Tóbiás, és már futott is rendet rakni. Szerencsére Balambér, a kisöccse, éppen a délutáni alvással volt elfoglalva, így sokkal könnyebben ment a pakolás. Mert Balambér – ha ébren van - úgy szokott segíteni, hogy azokat az építőkockákat, amiket Tóbiás szépen visszatett a dobozba, azt Balambér újra előszedte, és katonás rendben felsorakoztatta a szőnyegen. Tóbiás gyorsan bedobálta a kockákat a dobozba, feltette a polcra a mesekönyveket, és visszatolta a helyére a kisautókat – nehogy Édesapa hasra essen bennük… Tóbiás gyönyörű zöld biciklije - Édesanyám! Készen vagyok! Most már mehetek? – csóválta a farkát izgatottan Tóbiás. - Mehetsz, Kölyköcském! De ne feledd, csak a bicikliúton menj, és a zebránál mindig szállj le a bicikliről! És lassan menj! És vigyázz magadra! – intette Tóbiást az Édesanyja, de Tóbiás már futott is ki a kertbe, felpattant kis zöld biciklijére, és száguldott a park felé, ahol már várták a barátai: Egon, a béka, és Léna, az egérke. Az Tulipán utcában, ahol Tóbiásék laktak, szerencsére éppen volt bicikliút, Tóbiás tehát biztonságosan kerekezhetett. A Tulipán utca után a Szamóca tér következett, itt azonban már nem folytatódott a bicikliút, itt csak járda volt, amin a gyalogosok közlekedtek. Tóbiás jól emlékezett arra, mit tanított neki az Édesanyja: „A járdán nem szabad biciklizni! Ha véget ér a bicikliút, és kiérsz a Szamóca térre, mindig szállj le szépen a biciklidről, Kölyköcském. A járdán csak tolni szabad a biciklit!.” Tóbiás szépen le is szállt a bicikliről a Szamóca tér sarkán, ahogy Édesanyjától hallotta. Voltaképpen Tóbiás igencsak szófogadó kutyakölyök volt. A Szamóca tér közepén, egy padon ott ült már Egon és Léna. Biciklijüket a padnak támasztották, és Tóbiást várták. Tóbiás már messziről integetett feléjük: - Szervusztok barátaim! Jövök már, jövök már! Ám ebben a pillanatban valami villámgyorsan elsuhant Tóbiás mellett, aki ijedtében majdnem elesett – biciklistől-mindenestől. Roland volt az, a rókafiú, vadonatúj tűzvörös biciklijén. Roland volt a legrendetlenebb kisállat az egész Városban. Sohasem viselkedett illedelmesen, hangosan beszélt, és csúfolta a kisebbeket. Tóbiás arra gondolt, hogy ha egy szép napon már nem kis kutyakölyök lesz, hanem okos nagykutya, bizony egyszer jól megugatja majd ezt a szemtelen Rolandot… Roland most sem tartotta be a szabályokat. Ahelyett, hogy leszállt volna a biciklijéről, ahogy azt kell, a járdán száguldozott, hatalmas sebességgel. A járókelők riadtan ugrottak el előle, és ezen Roland, a rókafiú jót nevetett. Tóbiás eközben odaért a padhoz, ahol barátai vártak rá - Aztaaaaa! Micsoda klassz új biciklije van Rolandnak! – ámuldozott Egon, a béka. – Igazán gyorsan lehet vele hajtani, mint a villám! Vrmmmm-vrmmm! - Ja persze, mint a villám. – dohogott Léna, az egérke, és megigazította szemüvegét, ami kicsit félrecsúszott az orrán. – Aztán a nagy száguldozásból egyszer baj ne legyen! Még a végén nekimegy valaminek, vagy valakinek, mint a villám… Hadd lássa az egész város, hogy neki van a legmenőbb biciklije, chhh…. - Igazából szerintem Arankának akar tetszeni… - motyogta az orra alatt Tóbiás. A szomszéd padon ott sütkérezett Aranka, a cicalány. Ő volt a legeslegszebb cicalány az egész Városban. De talán az egész világon is! A bundácskája hófehér volt, a szeme pedig sötétkék. És valóban! Roland, a rókafiú éppen a körül a pad körül száguldozott vadonatúj tűzvörös biciklijével, amin Aranka sütkérezett. - Na és akkor mi van? – kérdezte Léna, az egérke. – Pont egymáshoz valók; ez a rendetlen rókafiú és ez a beképzelt cicalány. Chhhh…. Semmi közünk hozzá. - Hát, akkor az van… - kezdte Egon, a béka – az van, az vaaaaan, hogy Tóbiás féltékeny. - Mi? – vakkantott Tóbiás, és a feje búbjáig elpirult. - Tóbiááás szerelmeeees, Tóbiááás szerelmeeees! – kurjantgatott Egon, és körbeugrálta a padot. Léna először megrökönyödve bámult az ugrándozó békára, de aztán átragadt rá is a huncutság, és Egonnal együtt szabályos indiántáncot jártak a pad körül: - Tóbiááááás szerelmeeeeees, Tóbiááááás szerelmeeeees! – szegény Tóbiás feje már olyan vörös volt, mint egy szép, érett paradicsom. - No, menjünk már, hiszen a parkba indultunk biciklizni, vagy nem? – és fejét lehajtva gyorsan odébb tolta biciklijét. Igazából azért, mert végül is Egonnak igaza volt. Tóbiás valóban úgy gondolta, hogy Aranka a legeslegszebb cicalány az egész városban. De talán az egész világon is! Léna, a kisegér, aki Tóbiás jó barátja A mesét jövő héten folytatjuk, most pedig lássuk, milyen sok új és fontos dolgot tanultunk meg belőle: Ha biciklizni indulunk, mindig legyen rajtunk bukósisak, ez megvédi a buksinkat, ha esetleg elesnénk! Ha van bicikliút, mindig azon tekerjünk. A járdán és a zebrán tilos biciklizni! Ott csak tolni szabad a bringát, nehogy a járókelőket fellökjük, vagy balesetet okozzunk. Tilos száguldozni, ugyanis az utakon mindig találkozhatunk egy villámgyors autóval, vagy egy csigalassú gyalogossal. A köztünk lévő sebességkülönség miatt mindkettő veszélyes Mindig be kell tartani a közlekedési szabályokat, így például a táblák és az útburkolati jelek jelzéseit! IDE kattintva, elolvashatjátok azt az írást, amelyben Tóbiás biciklizni tanul. Kattintsatok IDE, hogy elolvassátok Tóbiás és Balambér tanácsait arról, hogy milyen biciklit válasszatok. IDE, pedig a tökéletes bukósisak kiválasztásáért. Ilyen egy igazi tudatosan közlekedő Nagyfiú! Reméljük, hogy most is sok újdonságot tanítottunk Nektek! Ha minden nap friss információra, játékra vágytok, akkor lájkoljátok Tóbiást és Balambért facebookon. És kövessetek minket itt, az Autószektor Tóbiás és Balambér Kalandjai rovatban! Még több meséért és dalért vásároljátok meg Tóbiás és Balambér CD-jének a 2. részét!