Gépjármű-kereskedők: a műszaki vizsga adatai kerüljenek a lekérdező rendszerbe

2015.10.10.
Hozzátette: így rögzíteni lehetne egy 8-10 éves, többszöri tulajdonosváltáson átesett autónak részletesebb történetét is, ami hozzájárul a közlekedésbiztonság növeléséhez is. Az alelnök elmondta: egyelőre csak a Magyarországon forgalomba helyezett autókat lehet lekérdezni, a külföldről behozott autók adatait nem. Továbbá a vásárló a 2012-től regisztrált kilométeróra állást tudja ellenőrizni, ugyanis ekkortól kötelező tartalma az adásvételi szerződésnek ennek rögzítése – ismertette. Gulyás József kitért arra, hogy a fiatalabb, keveset futott autók ára emelkedett az utóbbi másfél évben, ami feljebb húzza a többi autó árát is. A devizaalapú hitelek kifutnak lassan, 600-700 milliárd forintnyi devizahitel-állomány forintosítására kerül most sor, a forintalapú hitelek jó kamattal elérhetőek ami szintén segíti az eladásokat – mondta. A szövetség alelnöke szerint idén várhatóan 120-130 ezer használt autó kerül az országba külföldről, valamint 70-80 ezer új autó érkezik. A teljes használt autó piac évi 500 ezerre tehető, ebben a magánszemélyek egymás közötti adásvétele is benne van – ismertette az MGE alelnöke.  
Címkék: 

Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai a kamionnal

2015.10.10.
  Tóbiás és Balambér megy KRESZ Parkot építeni Az NIT Hungary fuvarozói érdekképviselet idén harmadik alkalommal rendezte meg az „5 tengelyen – biztos kézzel!” elnevezésű kamionos közlekedésbiztonsági versenyt. A rendezvénysorozat célja idén is a kamionos szakma és a közlekedésbiztonság népszerűsítése volt. Az izgalmas elődöntők után következett az október 3-i került döntő, ahol az ország 10 legjobb kamion sofőrje versenyzett az 1.000.000 Ft-os fődíjért! Az indulók a DrivingCamp közlekedésbiztonsági centrum speciálisan kialakított moduljain, biztonságos körülmények között kialakított veszélyes közlekedési helyzetekben mérték össze tudásukat, és több olyan feladatot is elvégeztek (kicsit másképp), mellyel egy kamionsofőr a mindennapi munkája során is találkozhat. Idén megvédte címét a tavalyi győztes, a lánycsóki Szalai Gábor, aki már tavaly is diadalt aratott a NiT Hungary és az ORFK-OBB közös szervezésében megtartott versenyen.   A boldog nyertes! Gratulálunk! Miközben a kamionsofőr apukák kint küzdöttek a pályán a pontokért, a gyermekek többek között Tóbiás és Balambér közlekedésbiztonsági foglalkoztató programjában vehettek részt. Balambér személyesen is ott volt, és sokat segített a gyerkőcöknek a memóriajáték megfejtésében, vagy éppen a rajzok kiszínezésében, az idősebbeket pedig KRESZ teszt várta. „Na most melyiket tegyem!?” – gondolta magában Balambér Amikor több rendezvényen kell részt venniük, Tóbiás és Balambér KRESZ Parkját is van, hogy kiskamionnal szállítjuk, így az ország bármelyik városkájának iskolájában feltudjuk állítani a gokart pályát, a KRESZ Parkot és az ügyességi pályát. Az elengedhetetlen közös kép Tóbiással és Balambérral A kamion sofőrök munkája komoly hivatás és felelősségteljes munka. A kamion Tudtátok, hogy Magyarországon az élelmiszerek szállítását főként kamionok segítségével oldják meg? Sok szabályt be kell tartani a sofőrnek vezetés közben, ilyen például: nem vezethet egy napon 9 óránál többet, nem lehet túlterhelt a kamion és egy ilyen nagy gépezet vezetésekor sokkal több mindenre kell odafigyelni. A kamion vontatmányának hossza közel 15 méter is lehet, és tömege elérheti a 40 tonnát (ez 22 megtermett vízilónak felel meg).   Bringára fel! Tóbiásnak is sikerült végigmennie az ügyességi pályán! Ha mindennap friss információt szeretnétek kapni Tóbiásról és Balambérról, lájkoljátok Facebook oldalukat! Minden héten friss és izgalmas írással várunk ITT az autószektor Tóbiás és Balambér kalandjai rovatában. Vásárold meg MOST a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai 2. CD-jét! 

Autólopás! LTX-408 Nissan Qashaqai

2015.10.10.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LTX-408 -Gyártmány: Nissan -Típus: QUASHQAI J10 -Gyártási év: 2010 -Alvázszám: SJNFDAJ10U2125945 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 október 7 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XI. -Utca, házszám: MÁNYOKI ÚT 14.

Sikeres volt a BMW Golf Cup International magyar döntője

2015.10.10.
A BMW Group Magyarország immár kilencedik alkalommal rendezte meg BMW Golf Cup International 2015 magyarországi döntőjét a máriavölgyi Pannónia Golf & Country Club-ban. A nagy presztízsű verseny kiemelt érdeklődés közepette zajlott, a szervezők a túljelentkezés után 108 résztvevőt regisztráltak október első szombatján a pályán. A 2005-ben először megrendezett esemény az elsőrangú minőség, a makulátlan stílus és az életre szóló élmények értékeinek megőrzésével és egy nemzetközi hagyomány hazai megteremtésével indult el. Az október 3-án megrendezett magyarországi döntő méltó folytatása a nemzetközi sikersorozatnak. Az esemény fényét emelte, hogy hivatalosan itt mutatták be első alkalommal a BMW új zászlóshajóját, a vadonatúj 7-es Sorozatot, amely innovatív technikai megoldásaival ismét mérföldkövet állít a luxuskategóriában. Az új 7-es BMW mellett kiállították a BMW X1-es második generációját is, mely néhány héttel ezelőtt debütált a nagyközönségnek a Frankfurti Autószalonon, továbbá a BMW modellpalettájának számos egyéb képviselőjét, a teljesen elektromos meghajtású BMW i3-tól a lenyűgözően elegáns 640d Gran Coupé-ig. A játékosok a nyílt verseny során három kategóriában és egy kiegészítő kategóriában mérhették össze tudásukat a napfényes őszi hétvégén. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben megrendezett gálavacsorán került sor. Az est során Zoób Kati divattervező, a Bátor Tábor Alapítvány nagykövete is felszólalt, segítve az Alapítvány jótékony célú gyűjtését tartósan beteg gyermekek számára. Az est háziasszonya Osvárt Andrea színésznő, filmproducer, egykori modell volt. A BMW Group és a golfsport hosszú tradíciókra tekint vissza. A BMW Golf Cup International 1982-ben indult Angliából amatőr golfozóknak, a helyi BMW kereskedők meghívására. 1992-ben a korábban bejegyzett BMW Invitation Tournament integrálódott a Golf Cup International programba, majd több, mint 20 év elteltével, immár 50 ország 100 000 golfozója verseng a World Final nagy presztízsű címért. Három kategóriában, A/I Men, A/II Men és A/III Ladies hirdet győztest a résztvevő ország, hogy a legjobb golfjátékosait a nemzetközi World Final torna egy lenyűgözően exkluzív helyszínére kvalifikálja. A világ különböző pontjainak legszebb golfpályái adtak már otthon a döntőnek, úgy mint Argentína, Ausztrália, Portugália, Thaiföld, vagy az idei nyerteseket jövőre vendégül látó Dél-Afrika. A magyarországi verseny nyertesi: A/I. Férfi kategória: Rádonyi Kristóf, A/II. Férfi kategória: Kiss Ferenc, A/III. Női kategória: Mervóné Kaincz Katalin  
Címkék: 

Orosz Nagydíj - Rosberg nyerte az időmérőt

2015.10.10.
Mögötte csapattársa, a világbajnoki címvédő és összetettben éllovas brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája szerezte meg. A négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel a Ferrarival a negyedik időt futotta. A 30 éves Rosbergnek ez pályafutása 18., s idei harmadik pole pozíciója. Az 53 körös verseny az Orosz Nagydíjért az 5848 méter hosszú pályán vasárnap, magyar idő szerint 13 órakor kezdődik Szocsiban. A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján): 1. sor: Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. sor: Valtteri Bottas (finn, Williams) Sebastian Vettel (német, Ferrari) 3. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Nico Hülkenberg (német, Force India) 4. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Romain Grosjean (francia, Lotus) 5. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 6. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) Felipe Nasr (brazil, Sauber) 7. sor: Jenson Button (brit, McLaren) Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 8. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Will Stevens (brit, Manor Marussia) 10. sor: Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)

Elektronikus kolbászolás – Brains a Csabai Kolbászfesztiválon

2015.10.10.
Az albumok és az azt követő intenzív turnézás meghozta az eredményét: a korongról több dalt játszottak kiemelt rotációban a hazai rádiók, a Brains pedig megkerülhetetlen tényező lett a hazai koncertpiacon. 2012 tavaszán a szakma Fonogram-díjra jelölte a „a legjobb hazai elektronikuszenei album” kategóriájában a zenekart. Ők a Brains, és nagyon ott lesznek a Csabai Kolbászfesztiválon (forrás: facebook.com/brains) A kimondottan fiataloknak szóló Sausage Party háromnapos programsorozat keretében idén a Csabai Kolbászfesztiválon is fellép a zenekar, a rajongók október 22‐én, csütörtökön este 9‐kor találkozhatnak kedvenceikkel a Sportcsarnok küzdőterén. 

Fut az UPPP, a MOL egyetemisták számára kínált programja

2015.10.10.
A MOL-csoport második alkalommal indítja el UPPP tehetségfejlesztő programját. A hallgatók október 15-ig jelentkezhetnek az UPPP online szimulációs vetélkedőre. Ennek során az egyetemistáknak különböző, a MOL-csoport által kidolgozott iparági és stratégiai feladatokat kell megoldaniuk online, virtuális forgatókönyvek alapján. Az első három csapat összesen több mint 7 és fél millió forintot nyer (25 000 eurót), a legtehetségesebb résztvevőknek pedig lehetősége lesz arra, hogy a MOL-csoportnál kezdhessék el karrierjüket a 18 hónapos „UPPP Tehetségfejlesztő Program” keretében. Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója elmondta: „Rendkívül büszkék vagyunk díjnyertes tehetségfejlesztő programunkra, mely a hagyományos felvételi megoldások újragondolása, és egy teljesen egyedülálló megközelítést alkalmazva segíti a fiatal szakemberek szakmai fejlődését. Idén még nagyobb lelkesedéssel folytatjuk ezt a közös kalandot, amely során a legjobb képességű hallgatóknak életszerű kihívásokat kínálunk, valamint lehetőséget nyújtunk arra, hogy csatlakozzanak a MOL-csoport kutatás-termelés üzletágához. Az UPPP Program azokat az olaj- és gázipari karrierben gondolkodó hallgatókat célozza meg, akik keresik az új szakmai kihívásokat. Ahogy a program jelmondata is szól: „Új kaland vár...” Az UPPP Programmal kapcsolatos további információkat az alábbi oldalakon talál: www.uppp.info és www.facebook.com/moluppp oldalon.

Boriszov Dániel a BME Formula Racing Team csapatkapitánya

2015.10.10.
A BME Formula Racing Team és 2015-ös autója, jobbszélen a kapitány - Mondana valamit a kezdetekről? – 1992-ben születtem Budapesten, Kispesten jártam általános iskolába, ahol ének-zene tagozat is volt, de én csak a simát abszolváltam. Utána a kőbányai Szent László Gimnázium következett, az informatika tagozaton végeztem, de nem ragadott meg annyira ez a tudomány, hogy erre tegyem fel az életemet. Arra viszont jó volt, hogy erős matematikai és fizikai alapokat adjon a továbbtanuláshoz – A motorokkal mikor került kapcsolatba? - Gokartot már hat éves koromban vezettem, de sohasem robogóztam és nagymotorra sincs vizsgám, anyukám nagy örömére, aki viszont lelkesen szurkolt nekem egy másik műfajban. Távirányítós modellekket építettem, természetesen villanymotorosokat, amikkel többször nyertem versenyeket és magyar bajnoki címet, tizenkét évesen pedig második lettem a felnőttek mezőnyében egy Németroszágban rendezett nemzetközi RC versenyen. Végig vezettem, amit alig hittem el, de elkövettem a klasszikus hibát, megnéztem, hogy mennyire vannak mögöttem a többiek, vagyis nem figyeltem közben az autómra, ami borult, és aztán feltornáztam magam a dobogóra.  A futam után a hitetlenkedő bírák alaposan szétszedték az autómat, aztán gratuláltak, mert természetesen teljesen szabályos volt.      A gokart a Kesjár-iskolában nyári edzőtáborral és tanfolyammal indult, versenyeztünk, szereltünk, meg is szerettem, de profivá nem váltam ebben a sportágban sem, ez azért pénzigényes szabadidő-eltöltés volt akkoriban – ez is lehetett az egyik fék. Persze hobbiszinten időnként ma is beleülök a gokartba és akkor nagyon élvezem. A személyautó jogosítványt viszont nagyon hamar, már 17 évesen megszereztem, számoltam a napokat, hogy mikor engedi a törvény és amint lehetett, bele is vágtam. Amiről Dani szerényen hallgatott: gyorsabb időmérő kör után a gokart futamon is legyőzte Rob Huff WTCC világbajnokot – Az informatika nem igazán jött be, következett a Műszaki egyetem. – A BME-t 2011-ben Közlekedési és Járműmérnöki karon kezdtem el és idén júniusban végeztem, gépjárművek szakirányon. És lépek tovább, most kezdem a gazdaságtudományi karon a műszaki menedzserképzőt. – Akkor már értem, miért Boriszov Dániel a BME Formula Racing Team kapitánya. Hogyan kezdődött? – A harmadik félév után jelentkeztem a csapatba, 2013 januárja óta vagyok tag. Ma már szívesen fogadják az újoncokat – akkoriban is így volt –, aki önként vállalt feladatokat, hamar beilleszkedett a társaságba. Kompozit csoportba kerültem, ott volt tagfelvétel, a vázszerkezetet, burkolatokat, az elektronikai dobozokat készítettük – előtte természetesen megcsináltuk a szükséges szerszámokat. 2013-ra már szerelő lettem és lehetőséget kaptam a vezetésre is. Ott voltam az év augusztusában magyar versenyen Gönyűben, akkor a 22 kilométeres Endurance versenyszámban én voltam a második pilóta, a táv felénél váltottunk. A BME Formula Racing Team sorban nyolcadik autójában ültünk és a csapat elnyerte a leghatékonyabb jármű díját – ez már elektromos meghajtású autó volt. Szerelőként kezdte, pilótaként folyatta, majd ezután lett a Formula csapat kapitánya – Hogyan lett csapatkapitány, le kellett győznie az elődjét? – Mindig meetinggel kezdődik a szezon, így volt ez tavaly szeptemberben is. Megbeszétjük az előző év tanulságait, az előttünk álló célokat, ki miért felel, stb. Ezen az összejövetelen merült fel, hogy kell egy kapitány, előtte két évig nem volt klasszikus első embere a FRT-nek – vagyis, ilyen megközelítésből nem volt verseny. Úgy alakult, hogy engem választottak, ami óriási megtiszteltetés. Most 35-en kezdjük a szezont, de az elején mindig akadnak új jelentkezők, akik csatlakozhatnak. - Hol tartott a mostani, sorban a tizedik autó, amikor kapitánnyá emelték? - A legújabb autónak még csak a koncepciója volt meg, nagyon sokat dolgoztunk rajta. Rengeteg beszállítóval kellett együttműködni, de felvettük a kapcsolatot a kecskeméti GAMF-osokkal is. A Megalux csapattal és Kutasi Zolival nagyon jó együttműködés alakult ki, a közös terület a kompozit váz volt. Ez év augusztus 10-én volt az elkészült autó hivatalos sajtóbemutatója, ekkora került saját kerekeire a kocsi és már csak a legvégső rendszertesztek voltak hátra. Ezeken viszont a vártnál több hiba jött elő, így a gönyűi megmérettetést inkább tesztversenynek tekintettük. Nagyon új volt a csapat és az autó is – kicsit csúszásban is voltunk, de megyünk tovább előre. – A most induló szezonban csak erre az autóra koncentrálnak? - Igen, ide összpontosítunk minden energiát, ősszel minél többet tesztelünk, télen kijavítjuk a jelentkező hibákat, tavasszal újra tesztelünk, nem kerülhetünk időzavarba. És versenyen is indulunk majd, de nem a szokásos némettel kezdjük, mert az nagyon későn, csupán augusztus elején lesz, hanem a terveink szerint Angliában futunk először, július elején. Több mint száz féle autót vezetett eddig ... .....és nem csak hobbija a bringázás – Összefoglalná egészen röviden miben különleges ez az autó, mit érdemes róla tudni? - Az FREC-005-öst kerékagyba épített – egyenként 35 kilowattos és 21 newtonméteres nyomatékú – percenként 20,5 ezres fordulatú villanymotorok hajtják, és a szimulációk szerint a 230 kilogrammos menetkész tömegű versenyautó álló helyzetből három másodperc alatt éri el a száz kilométeres sebességet, ami már Forma–1-es gyorsulás. Ez a konstrukció az egyik első a kelet-európai térségben. A 432 cellából álló, 600 voltos lítium-polimer akkumulátor 6,2 kilowattórányi energiát tárol, maximális töltési teljesítménye 91 kW. A rendszer a fékezési energiát is visszanyeri és tárolja. Megdolgoztunk a beszállítókkal, a megrendelői táblázat hétszáz tételből állt, a gyártási lista 250 soros volt. A viszonylag egyszerű karbon lengőkar öt beszállítótól és gyártótól származik... (További részleteket itt talál.) – Édesapját, Boros Jenőt Boriszként ismeri a hazai autós világ, a sajtó, ő az ország egyik legismertebb szakújságírója. Zavarja, ha hozzá hasonlítják? – Egyáltalán nem zavar, büszke vagyok rá, én is szeretnék olyan ismert lenni a szakmámban, mint ő. Ha ezt elérem, akkor már tényleg nem panaszkodhatok. A bolgár nyelvet ugyan már nem beszélem, sajnos – és most már édesapám is azt mondja, sajnos. Az angolom van rendben és kicsit tanultam franciául is, de nem ártana ez az „egzotikus“ nyelv sem.   A csapat a legfontosabb      

Orosz Nagydíj - Sainz balesete miatt félbeszakították a szombati edzést

2015.10.10.
Jól van Carlos Sainz Jr., akinek a balesete miatt félbeszakították a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati szabadedzését. A verseny harmadik hivatalos tréningje közben a Toro Rosso 21 éves spanyol pilótája autójával nagy sebességnél kisodródott, majd a védőfalnak csapódott. Hordágyra szíjazva, mentőautóval szállították el, később azonban ő maga tudatta a kórházból, hogy megúszta az esetet. " - Minden rendben, ne aggódjatok értem - üzent "szelfivel" kórházi ágyáról a saját közösségi oldalára feltett fotóval a spanyol pilóta. Csapata, a Toro Rosso a délután két órára kiírt időmérő edzés előtt azt közölte, hogy Sainz teljesen öntudatánál van és tudott beszélni, amikor kiemelték a versenyautóból. Korábban írtuk: A leggyorsabbnak a német Nico Rosberg (Mercedes) bizonyult a finn Valtteri Bottast (Williams) és csapattársát, a világbajnoki pontversenyben vezető brit Lewis Hamiltont megelőzve. Eredmények (az espnf1.com alapján): 3. szabadedzés: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:38.561 2. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:39.287 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39.363 4. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:39.616 5. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:39.875 6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:39.917 pénteken: 2. szabadedzés: 1. Massa 2:00.458 perc 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 2:00.659 3. Bottas 2:00.688 4. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 2:00.806 5. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 2:01.077 6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 2:01.418 1. szabadedzés: 1. Hülkenberg 1:44.355 perc 2. Rosberg 1:44.407 3. Vettel 1:44.986 4. Perez 1:45.146 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:45.233 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:45.488.

Lázár: 7 év múlva 2x2 sávos autóút lesz Szeged és Debrecen között

2015.10.10.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője az ünnepségen kijelentette, Magyarországnak az útépítésekkel a közlekedésbiztonság és a települések közötti kapcsolat megteremtése mellett nemzetstratégiai céljai is vannak. - A legfontosabb nemzetstratégiai célunk, hogy minden autópályánk 2018-ig elérje Magyarország jelenlegi határait, és képes legyen magyart magyarral összekötni - mondta a miniszter. Hozzátette: legalább ilyen jelentőségű nemzeti célkitűzés, hogy minden megyei jogú város bekapcsolódjon a gyorsforgalmiút-hálózatba, ami hozzájárul a települések versenyképességének javításához, a munkahelyteremtéshez. A következő évek legfontosabb feladata a dél-alföldi régióban Kecskemét és Békéscsaba összekapcsolása - tette hozzá a politikus. Fotó: Antal Sándor - delmagyar.hu Lázár János régi elmaradt adósságnak nevezte az M9-es autópálya megépítését, amely kelet-nyugati irányba köti össze az ország különböző részeit. Emellett a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) előtt álló feladatként jelölte meg, hogy legkésőbb a következő választási ciklus végére, 2022-re Szegedet és Debrecent négysávos autóút kapcsolja össze. Hódmezővásárhelynek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy gazdasági értelemben összekapcsolódjon Szegeddel, és a két város egy agglomerációt jelentsen, de legalább ilyen fontos gazdasági és társadalompolitikai érdekek szólnak amellett, hogy Hódmezővásárhely és Békéscsaba is jobban kötődjön egymáshoz - hangsúlyozta Lázár János. Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója elmondta, a 47-es számú főút Hódmezővásárhely és Orosháza között, 11,5 tonnás tengelyterhelésre megerősített, 19,7 kilométeres szakaszának korszerűsítése 85 százalékban európai uniós és 15 százalékban hazai források felhasználásával valósult meg nettó 7,9 milliárd forintért, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében. Hozzátette: a főúttal párhuzamosan elkészült a Hódmezővásárhelyt Orosházával összekötő, 21,4 kilométeres kerékpárút is. A főút Algyő és Szeged közötti 7 kilométeres szakaszának felújítása még zajlik, de a kivitelező határidőre befejezi a munkát, és az autósok november közepétől már forgalomkorlátozások nélkül használhatják az utat - tudatta a vezérigazgató. A 2007-2013 uniós ciklusban Csongrád megyében nettó 140 milliárd forintból 110 kilométernyi útfejlesztés valósult meg - közölte a szakember, kiemelve ezek közül az M43-as autópálya második szakaszának megépítését és az 55-ös út mórahalmi elkerülő szakaszának kialakítását. Nagy Róbert reményei szerint jövőre elkezdődhet a hódmezővásárhelyi és a nagylaki elkerülő út építése, és a NIF Zrt. elkezdte a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekapcsoló elővárosi villamosvasút, a tramtrain tervezésének előkészítését.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója