2014.09.11.

Az új fejlesztésű, 16 százalékkal takarékosabb Dualjet benzinmotor hengerenként két befecskendezőt kap.

2014.09.10.

A BMW által 2001-ben feltámasztott, és márkává tett Mini Oxfordban 13 év alatt hárommillió autót gyártott, amiből kétmilliót exportáltak a világ több mint 110 országába.

2014.09.10.

A Honda kompakt szabadidő-autójának új nemzedéke a Párizsi Autószalonon debütál.

2014.09.10.

A Kolozsvár közelében fekvő Tordaszentlászlón (Savadisla) nyilvános árverésen keresnek vásárlót az amerikai Bechtel útépítő társaság több mint 650 Erdélyben hagyott munkagépére - közölte a Mediafax hírügynökség.

2014.09.10.

Luca Cordero di Montezemolo lemondott a Ferrari elnöki pozíciójáról, helyét a Fiat-csoport elnök vezérigazgatója, Sergio Marchionne veszi át.

2014.09.10.

Az SLS hagyományos ajtókkal szerelt utódját már nem a 6,2-es V8-asszívómotor, hanem egy négyliteres biturbó V8-as hajtja, a végsebesség eléri a 310 km/h-t.

2014.09.10.

Sanghajból Birminghambe mentek, hogy eljussanak abba a városba, ahol egykor minibuszukat tervezték.

2014.09.10.

Az alacsony kereslet, valamint az Oroszország és az Európai Unió közötti feszült viszony miatt öt napra leállt a termelés Kragujevacon.

2014.09.09.

A hétszeres világbajnok állapota lehetővé tette, hogy hazaszállítsák svájci otthonába.

2014.09.09.

A német prémiumgyártó az új formanyelvét szeretné bemutatni novemberben az A9 tanulmánnyal.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....