Többórás várakozás alakult ki a csanádpalotai és a röszkei autópálya-határátkelőhelyen vasárnap délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
- A tervek szerint július eleje és augusztus vége között hétvégente lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot az autóforgalom elől - jelentette be a Tisza-parti város Zöld város programért felelős tanácsnoka a helyszínen.
A tengeri áruszállítási szolgáltatások iránti kereslet korábban vártnál kedvezőbb második negyedévi alakulását jelezte a világ legnagyobb konténeres áruszállító vállalata.
A Nivust Brazíliában fejlesztették elsősorban a dél-amerikai piac számára, de 2021-től egyes európai országokban is forgalmazni fogják.
- Cseppfolyós szén-dioxid szivárog egy tehervonat egyik tartálykocsijából a bobai vasútállomáson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap.
Csehországban az első öt hónapban 399 861 személygépkocsit gyártottak, 35,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, májusban a koronavírus-járvány miatti visszaesés 52 százalékos volt - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken Prágában.
Saját járműelektronikai platform operációs rendszerének fejlesztésével kezdi meg július elsejétől működését a Volkswagen AG konszern önálló szoftverfejlesztő érdekeltsége - jelentette be pénteken Christian Senger, a konszern digitális járműelektronikai és szolgáltatásfejlesztési igazgatója.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai június 18-án közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a 84-es számú főúton.
Öt évtized elteltével a brit luxusterepes egyetlen modellből egész modellcsaláddá fejlődött.
Június közepétől 20 darab BMW i3-assal bővül a MOL Limo flottája, és bevezetik a napi díjas konstrukciót is.
