2019.12.25.

- Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja. 

2019.12.25.

- Azonnali hatállyal lemondott Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója, az új vezető David L. Calhoun lesz - közölte hét elején a chicagói székhelyű repülőgépgyártó óriáscég. Calhoun hivatalba lépéséig, amely január elsején várható, Greg Smith, a Boeing...

2019.12.24.

A nyugati part legjelentősebb és Amerika második legnagyobb autószalonjára látogattunk ki, hogy hozzájáruljunk a 980 ezres vendégszám növeléséhez. Pálmafák, napsütéses homokpart, általában koszos nagyvárosi utcák, legendás kaliforniai csajszik, 6 sávos dugók és persze sok-sok új autó fogadott...

2019.12.21.

A januári a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon átalakított belsejű i3-asok lesznek kiállítva a márka standján, és ezzel egy időben munkába állítva a város utcáin.

2019.12.21.

A ZOE új változatánál a francia gyártó növelte a hatótávolságot, a kocsit erősebb motorral és feljavított belsővel látta el. A kedvezményes alapár 8,35 millió forint. 

2019.12.21.

Mexikóváros öt éven belül 30 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.

2019.12.21.

Több kilométeres kocsisor araszol az M0-s autópálya déli szakaszán, az M5-ös autópálya felé - közölte az Útinform szombaton a honlapján.

2019.12.21.

Észak-Amerikában bemutatkozott a Highlander negyedik generációja. Bennfentes források szerint a hétszemélyes szabadidő-autót Európában is forgalmazni fogják.

2019.12.21.

Közúti forgalmi korlátozást vezettek be szombattól Tirol tartományban a síszezon idejére, és ez bosszúságot okoz nemcsak sok osztrák, de német és olasz autósnak is - jelentette a dpa hírügynökség.

2019.12.21.

Az elmúlt három évtizedben a SEAT különböző tanulmányautók megalkotásával jutott el az Ateca, Arona és Tarraco SUV modellek világához.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....