Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai
Elérkezett a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét, ami a hagyományok ápolása mellett különleges időszakot jelent a közlekedésben is. A négynapos hosszú hétvégén megváltozik a forgalom az utakon, sokan meglátogatják a rokonokat, családi és baráti összejövetelekre igyekeznek, de az is gyakori, hogy rövid nyaralás vagy kirándulás miatt kerekednek fel, hogy kikapcsolódjanak.
Húsvétkor a családi, baráti találkozók miatt a forgalom is megnő
Húsvétkor jelentősen megnő a közúti forgalom, ami több odafigyelést igényel, veszélyesebb ilyenkor közlekedni. Jól mutatják ezt a tavalyi baleseti statisztikák: 2024-ben a négynapos hosszú hétvégén 169 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyekből három halálos balesetben három ember vesztette életét, 51 baleset súlyos, 115 pedig könnyű sérüléssel végződött.
A hosszú hétvégéken, így húsvétkor is, alapvetően más céllal indulnak útnak az emberek, mint máskor, emiatt a forgalom is kicsit eltérő. Jellemzőek a hosszabb, vidéki utazások, és gyakori, hogy a sofőrök ismeretlen útvonalon autóznak. További tényező, hogy ebben az időszakban nagyobb számban jelennek meg az utakon a kevésbé tapasztalt sofőrök, akik ritkábban vezetnek, és ez fokozza a bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot a közlekedésben.
Ne feledkezzünk meg a pszichológiai tényezőkről sem: elfordulhat, hogy a járművezetők már a megérdemelt pihenésre koncentrálnak, kevésbé figyelnek a forgalomra, és könnyelműen vezetnek. De az ellenkezője is lehetséges, ha feszült hangulatban indult az utazás, esetleg késésben van a család, akkor a sofőrök idegesek, türelmetlenek lehetnek, a stressz pedig negatív hat a reakcióidőre, nagyobb a hibázás esélye, ami növeli a balesetek kockázatát.
Húsvétkor fokozott a rendőri ellenőrzés az utakon (Fotó: Police.hu)
A locsolkodás, családi és baráti találkozók gyakran együtt járnak az alkoholfogyasztással is, és sajnos még mindig jellemző, hogy ilyenkor megnő azoknak az autósoknak a száma, akik ittasan ülnek a volán mögé. Pedig már egyetlen pohár is sokat számít, hiszen az alkohol kis mennyiségben is rontja a vezetési képességeket: növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, megnő a reakcióidő. A rendőrség nyomatékosan kéri a járművezetőket, hogy a húsvéti ünnepek során még inkább tanúsítsanak önmérsékletet, és szeszes ital fogyasztását követően soha ne vegyenek részt a közúti forgalomban.
A fenti kockázatok miatt a húsvéti hosszú hétvége kissé más hozzáállást kíván a sofőröktől is, hogy elkerüljék a baleseteket – amellett természetesen, hogy mindig tartsák be a szabályokat, és vezessenek körültekintően.
Legyünk elnézőbbek másokkal, hiszen mindenki szeretne épségben eljutni valahová. Lehet, hogy azért halad lassabban, mert nem ismeri a környéket, vagy ritkábban vezet. Dühöngés helyett inkább figyeljünk a többi közlekedőre, maradjunk higgadtak, és máris kevesebb lesz a feszültség az utakon, hiszen a húsvét a családról, a hagyományokról és a pihenésről szól.
Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!