2019.04.02.

A Rallye2 első hétvégéjén Egerben megszerezte az abszolút és kategória győzelmet Tim Gábor. A többszörös bajnok versenyző futama azonban közel sem volt könnyű, hisz a verseny felénél közel állt a kiálláshoz.

2019.04.01.

Rendkívüli magyar siker a nemzetközi Forma-3-as kategóriában. A W Series bejelentette a rajtrácsot kiérdemlők listáját, melyből kiderül, hogy Keszthelyi Vivien a sorozat szerződtetett, hivatalos tesztpilótájaként folytatja pályafutását. Ezzel – mindössze 18 évesen – ő lesz a történelmi mezőny...

2019.04.01.

A 2019-es  szezon első versenye kisebb meglepetéssel zárult, hiszen a nagydíj előtt néhány héttel rendezett teszteken a Ferrari tűnt a legerősebb csapatnak, az ausztrál futamon mégis a Mercedes dominált, Sebastian Vettel pedig a dobogóra sem állhatott fel, ugyanis Max Verstappen egy bravúros...

2019.04.01.

- A nemzetközi sajtó alig ír a győztes Lewis Hamiltonról, inkább a Ferrari fiatal monacói pilótájával, a sokáig vezető, de a végén csak harmadik Charles Leclerc-rel foglalkozik a Forma-1-es Bahreini Nagydíj másnapján.

2019.04.01.

A Toyota Gazoo Racing versenypilótája, a Hosszútávú Világbajnokságban csapatával egy 1000 lóerős hibrid elektromos versenygéppel élen álló Fernando Alonso egy kétnapos tesztet bonyolított le a Dakar-győztes Toyota Hilux versenygéppel március végén.

2019.04.01.

A címvédő spanyol Marc Márquez meglepően nagy fölénnyel nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriája, a MotoGP versenyét a vasárnapi Argentin Nagydíjon.

2019.03.31.

Az M-Sport brit versenyzőjét egy defekt akadályozta meg abban, hogy győzelmet arasson a francia szigeten, így Neuville ölébe hullott a diadal.

2019.03.30.

A fordos britet feltartotta az egyik versenytársa az utolsó szakaszon, de aztán kárpótlást kapott.

2019.03.28.

A hétvégén Egerben és környékén kezdődik a rali országos bajnokság idei szezonja, amelynek kilencedik, záró versenyére Nyíregyházán és környékén kerül sor november elején az Európa-bajnoki futammal egy időben és helyszínen

2019.03.27.

Élete első kamionversenyén azonnal győzelemmel nyitott és elhozta a 10.000 dolláros fődíjat az OXXO Hungary Truck Racing Team pilótája, Molnár Bendegúz. Mindezt ráadásul az egyik legrangosabb amerikai kamionverseny-széria, a The Bandit Big Rig versenyén...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....