Az utolsó versenyhétvége következik a kamion Európa-bajnokság idei szezonja során, Spanyolországban rendezik a...
Rossi Moor tegnap sikeresen megkezdte az MMR csapat pilótájaként a hivatalos tesztet a Moto 2 es kategóriában. A Révész Racing amerikai-magyar tehetsége Aragon -ban próbálhatta ki az új motort, és ezzel megkezdte hivatalos felkészülését, az októberi JuniorGp Moto2 es kategóriájának aragoni...
Két kerék, tricikli, majd öt karika, autós portálon többnyire négykarikás játékokról olvashatnak, ez a cikk viszont nem az Audiról szól.
Csapatával bajnoki címet nyert Losonczy Levi a TCR Europe, azaz a túraautósok Európa-kupa sorozatának hétvégén, Valenciában rendezett zárófordulóján, amely a magyar versenyző számára balszerencsésen alakult, leginkább a vasárnapi második futam után kapott időbüntetés miatt.
A finn megszerezte negyedik győzelmét a 2024-es szezonban, a második helyen a csapattársa, Elfyn Evans végzett.
A kétszeres világbajnok akkor vette át a vezetést csapattársától, Elfyn Evanstől, amikor a szombat délutáni szakaszokon sűrű köd borította be a pályákat, és a feje tetejére állította a győzelemért folytatott küzdelmet. A nyolcszoros világbajnok pedig egy hatalmas kőre ment rá, amely...
A Rally1-es pilóták közül csak egy kiesés volt, az első öt helyezett 14 másodpercen belül van hat gyorsasági szakasz után.
Az idei szezonban a finn – saját kérésére – Sebastien Ogier mellett csak részmunkaidősként versenyez, míg Elfyn Evans és Kacuta Takamoto Katsuta teljes munkaidős a Toyotánál. A finnországi székhelyű alakulat sokkal rosszabbul is áll, mint tavaly, jó eséllyel mindkét vb-címet el fogja veszíteni a...
A túraautós Európa-kupában idén aratott két futamgyőzelme mellett immár az olasz bajnokságban, a TCR Italy-ban is diadalmaskodott egy versenyen Losonczy Levente, aki vasárnap a versenysorozat Vallelungában rendezett fordulójának második viadalát nyerte meg.
A győri Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy az autó-motor sportban is Magyarország első számú felsőoktatási intézménye legyen. Ennek jegyében jött létre az év elején az Uni Győr WMS gokartcsapat, amelynek versenyzője, ifj. Willisits Vilmos az olasz Easykart-bajnokág idei hat...
