2015.04.20.

Az 1994 és 2006 között gyártott Ikarusokra előzetes regisztrációt követően szállhattak fel a szentpéterváriak és vendégeik. A járművek az orosz nagyváros főutcáján, a Nyevszkij sugárúton közlekedtek egész nap expressz járatokként.

2015.04.13.

Száz év telt el a nagy hagyományokkal rendelkező amerikai abroncsmárka, a General Tire megalapítása óta. A centenáriumát ünneplő céget az Ohio állambeli Akronban alapították, ahol William F. O’Neill és partnere, Winfred E. Fouse elhatározták, hogy kiváló minőségű gumiabroncsok gyártásába...

2015.04.10.

Kemecsi Lajos A kocsi kocsi című művelődéstörténeti és néprajzi tanulmánya 2012-ben jelent meg, amelyben azt mutatja be, hogy az európai járműkultúra alakulásában fontos szerepe volt a Komárom-Esztergom megyében fekvő Kocs községnek. Ebből közlünk folytatásban részleteket.

2015.04.04.

Mától ismét közlekedik a Széchenyi Múzeumvasút a nagycenki Széchenyi-kastély és Fertőboz között – tájékoztatta a kisvasutat működtető GYSEV Zrt. szóvivője az MTI-t.

2015.04.03.

Kemecsi Lajos A kocsi kocsi című művelődéstörténeti és néprajzi tanulmánya 2012-ben jelent meg, amelyben azt mutatja be, hogy az európai járműkultúra alakulásában fontos szerepe volt a Komárom-Esztergom megyében fekvő Kocs községnek. Ebből közlünk folytatásban részleteket.

2015.03.19.

1950-ben kezdődött a legendás kisbusz gyártása Németországban.

2015.03.12.

A magyarországi városi autóbusz-közlekedés elindulása, az aradi buszvezetők kiképzésének története csupa izgalom, dráma és tragédia egyben, de mégis siker, példaadó szakmai hőstörténet.

2015.03.09.

A kétüléses roadster az 1955-ös Genfi Autószalonon mutatkozott be.

2015.03.07.

A harmadik generációs, 1977-es évjáratú kék Defendert nagyon rossz állapotúból alakították újszerűvé.

2015.03.05.

A múzeum (Museo Storico della Motorizzazione Militare) Róma Cecchignola városrészében – amelyet katonavárosnak is hívnak – a Viale dell’Esercito 170 szám alatti laktanyában található. Nyitva csak szombatonként 9 és 12 óra között van. Az út mindkét végén egy katonai ellenőrzőpont található, ahol...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....
2026.01.17
A teljesen elektromos és hibrid kivitelben gyártandó D99 minibuszának legnagyobb előnye az óriási....
2026.01.17
Az eddiginél szorosabbra fűzte együttműködését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a Skoda: a....
2026.01.17
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy vasúti mozdony Hamburgban, a mentést végző....
2026.01.17
Az autósoknál a katari pilóta, a motorosoknál pedig az argentin Luciano Benavides nyerte a....
2026.01.17
A Balaton a déli parton jelenleg teljesen, az északin korlátozottan alkalmas a jégen tartózkodásra....