2014.10.14.

A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Fejér megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrizte.

2014.10.13.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 184 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 12 balesetben 12 személy vesztette életét, 58 súlyos és 114 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.

2014.10.13.

Az őszi időszakban a legnagyobb baleseti veszélyt a csúszós út, a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy mindenki megfelelően készítse fel járművét - és természetesen saját magát - ezekre a körülményekre - hívja fel a figyelmet a rendőrség.

2014.10.11.

Szeptemberben huszonkilenc győri óvodában kezdődött meg a Kölyök-Kresz oktatása, amelynek keretében interaktív formában, játékos módon tanítják a legkisebbeket a biztonságos közlekedés szabályaira. A győri Audi Hungaria Motor Kft. újabb három évre, 2016-ig meghosszabbította a Kölyök-Kresz...

2014.10.09.

Vannak az alkalmiak és az állandó közlekedési parkok, melyekben a gyerekek idejében megtanulhatják a biztonságos közlekedést, mely olykor bekerül a politikai kampányokba is. Legalábbis választások idején.

2014.10.06.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 97 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 7 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, amelyben 8 személy vesztette életét, 35 súlyos és 95 könnyű sérüléssel végződött.

2014.10.06.

Nagy sikere volt a láthatóság jegyében Békés megyében megszervezett rendezvénynek. A példamutató, figyelemfelhívó lámpafényes kerékpározáson 889-en bicikliztek.

2014.10.04.

Október 3. és október 5. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők a rendőrség tájékoztatása alapján.

2014.09.27.

Fokozott ellenőrzést tartottak a megye közútjain a rendőrök és a polgárőrök.

2014.09.26.

Alapvető közlekedési szabályokkal ismerkedtek a kisgyermekek az egyik békéscsabai óvodában.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....
2026.09.22
A Geely a múlt héten nyitotta meg a Galaxy Cruiser 700 előrendelését Kínában, az érdeklődés nagy....
2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....