November utolsó hétvégéjén Ausztráliában több helyen is megemlékeztek az évtizedeken át dédelgetett nemzeti autómárka, a Holden 75. születésnapjáról. Sajnos a Holden ma már csak emlék.
Oroszország a kínai járműkivitel első számú célországává vált és éves szinten közel 500 százalékkal nőtt. A járműlogisztika, a költségek és a kapacitás azonban kihívást jelentenek, ami új szállítási módszerekhez, többek között a konténerekben szállított autókhoz vezet.
Folytassuk áttekintésünket, hogy milyen autótípusok érkezését érdemes várni a jövő esztendőben.
Az Osztrák Belügyminisztérium szerint csak az idén 19-en haltak meg közlekedési balesetben a magyar határral szomszédos Burgenland tartományban - Ausztria-szerte pedig 351-en. Rájuk emlékeztek a közúti közlekedés áldozatainak vasárnapi világnapján – írja az orf.at.
Nem kelt feltűnést, de mindent tud a Toyota 2022-ben frissített kombija. A Toyota Corolla Touring Sports legerősebb változatában, GR Sport felszereltséggel járt nálunk. Újfent bizonyította, mennyire étvágytalan.
Az új BMW 5-ös nemzetközi bemutatóját követően hamar megszereztük az Év Magyar Autója versenyben nevezett elektromos i5 legerősebb változatát. Ez minden ízében igazi M-es...
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők teljesen új szerepben találják magukat. Legalábbis egy ideig, mert egyre több próbálkozás fullad kudarcba.
Közel másfél tucat Volvója van Horváth Róbertnek, a szegedi Robtron Elektronik Trade Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének, ezek egyharmada napi használatú, érvényes forgalmi engedéllyel, céges, illetve magán autóként. Legkülönlegesebb talán a két éve vásárolt, több mint 50 éves Volvo P1800, a...
A Volkswagen támogatja a Vatikánvárost a fenntartható mobilitásra való átállásban. 2024 elején a cég csaknem 40 teljesen elektromos modellt fog szállítani az ID.3-tól az ID.4-ig az ID.5-ig – írja honlapján Európa legnagyobb autógyára.
Elengedhetetlen a jó láthatósághoz: Mindig időben töltse fel a tartályt fagyálló szélvédő mosóval – írja honlapján az ADAC, a német autóklub.