2017.10.21.

Magyarországon is összeszereltek Ford autókat! Az eseményre az 1930-as évek végén került sor, s a járműveket leginkább taxiként hasznosították.

2017.10.20.

Az autó a szabadság és mobilitás jelképe, a magyarok is mindig vágytak mindkettőre, de sokáig csak kevés valósult meg álmaikból.

2017.10.20.

Anno 1949-ben mutatták be a VW Typ2-t, azaz a Volkswagen Transporter kishaszon-járművet. Jóllehet a hadiipari tapasztalatok alapján kézenfekvő lett volna már akkor az összkerékhajtású modell megépítése is, de ez még sok-sok évet váratott magára

2017.10.19.

A politika egyértelműen megmutatta az irányt: villamosítás minden áron, minden szinten, kisautótól kamionig. Az autógyártók megvonták a vállukat, szerintük nem ez a helyes irány, de probléma nincs, jönnek a hibridek, jönnek a villanyautók. Jó nekünk ez?

2017.10.19.

A kolbászfesztiválon a Mokry-sátor a szárazkolbászok zsűrizésének helyszíne, a szakmai zsűri csütörtökön délelőtt már értékelte is a több mint száz benevezett versenymunkát, néhány szál Szlovákiából érkezett. 

2017.10.19.

Az az igazság, hogy először azt akartam írni: Az ördög maga. Mert ez a motor szerintem szinte alvilági jelenség. A Yamaha is így jellemzi: The dark side of Japan (Japán sötét oldala). Olyan fantasztikus erőcsomag, hogy megérdemli a szélsőséges jelzőket. Kezdjük egy adattal. Egy lóerőre 1,3 kg...

2017.10.18.

Használt autó vásárlás? Biztos kockázat, amit azért lehet minimalizálni.

 

2017.10.18.

A világtörténelem során mindig is híresek voltak a magyar forradalmárok bátorságukról, merészségükről. Szerencsére a XXI. században már nem a véres politikai forradalmak korát éljük, hanem az innovatívitásét és a designét. De ezekben a forradalmakban is gyakran élen járnak a magyarok.

2017.10.17.

Az ominózus 2008-as válság után újra talpra állt az autóipar. A kínálat nagy, a verseny óriási. Nem csoda, ha az értékesítés minden eddiginél fontosabb tényezőjévé vált az ágazatnak, ahol már nem pusztán csak adás-vételről beszélünk egy-egy ügylet kapcsán, hanem vevőgondozásról is. Hogy...

2017.10.17.

Ez a cikk azért készült el, mert korábbi DJI Phantom felhasználóként azt gondoltam, hogy legalább olyan egyszerű lesz átlátni mindent, mint a korábbi DJI drónommal, de ez csak részben igaz. A MAVIC PRO annyival komolyabb szerkezet a korábbi Phantom 2-es drónhoz képest, annyival több funkciót tud...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....