Érdekes történet érkezett egy autóvásárlásról és az azonnali javításokról
Biztató jövőképet és egy progresszív fejlődési utat mutatott be nekünk Zei Zoltán, a JLR hazai képviseletének novemberben kinevezett márkaigazgatója, akivel a múlt és a jelen kihívásairól, a befektetett munka gyümölcseiről, valamint a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.
Benzines turbómotort ünnepelt az idén negyedszázados szentgotthárdi Opel gyár kollektívája.
Pont olyan népszerű a motorok között, mint a dzsipeknek nevet adó Willys terepjáró, és mára az amerikai katonai motorkerékpár szinonimájává vált.
Török hódító dedikált világtúrája: Okan Altan sok mindent túlélt és imádja Budapestet, így ha lehet, mindig ellátogat hozzánk.
Jelentősen nőtt tavaly az import használt autók száma, ami azt is jelentheti: a kétes eredetű, manipulált múltú kocsiból is több lett a piacon. Azaz továbbra is elengedhetetlen a fokozott óvatosság használt autó vásárlása előtt.
A nemzetközi Generali Csoport bejelentette legújabb együttműködését a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Nest Labs-szel. A partnerkapcsolatnak köszönhetően a biztosító 2017. február végétől technológiai okosotthon-megoldásokkal egybekötött lakásbiztosítást fog nyújtani, elsőként a...
Úgy véljük, hogy nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk, hogy az autós ember két adatot mindenképpen tud az autójáról, azt, hogy mennyit fogyaszt és, hogy mennyi a végsebessége, és ez az utóbbi autógyártás hajnalán sem volt másként.
Komolyan veszi a kormány a Zalaegerszeg mellé tervezett járműipari tesztpálya megépítését, néhány hete már meg is jelent a közbeszerzési pályázat a tervezésre és a kiviteli tervekre. Az elektromos és vezető nélküli autók menet közbeni vizsgálatát lehetővé tévő komplexumnak az év végéig el kell...
Élelmiszer bolti eladónak tanult, de az építőiparban kötött ki, majd bő tíz évig asztalosüzemben dolgozott Daka Tibor, aki szűk másfél éve a szegedi Tempó taxi társaságát erősít – ahogy kollégái mondják, kopaszként. Édesanyjával váltják egymást a hamarosan csere érett, 300 ezer kilométeren túli...