Michelisz a második lett a marokkói időmérőn

2016.05.08.
Amikor a pénteki sajtótájékoztatón szóba került, hogy az új marokkói pályán nehézkesnek tűnik az előzés, Michelisz Norbertet arról faggatták, hogy milyenek lehetnek így a Honda esélyei a Citroënnel szemben. "Várjuk meg, hogy ki végez előrébb az időmérőn. Őszintén szólva nem hiszem, hogy ezen a pályán hasonló tempójú autót lehetséges megelőzni" - válaszolta Norbi, aki már a blogjában is fejtegette, hogy Marokkóban az időmérő kulcsfontosságú lesz. A pénteki teszten és a szombati két szabadedzésen dominált a Honda, és az időmérőn a Q1-ből való továbbjutás sem okozott problémát nekik. Az első gyors körök után Monteiro állt az élre a hondások leggyorsabb körét futva a hétvége során (1:21,934), de Huff és Michelisz követte őt a második, illetve a harmadik helyen. Ezután mindhárman begurultak a boxba, hiszen az akkor 13. helyezett Mehdi Bennani 1,3 másodpercre volt tőlük. A Q1 felénél López 1:21,818-cal, a hétvége leggyorsabb körével átvette a vezetést. Huff ekkor érezte úgy, hogy ideje újra odatenni egy jó kört, és az 1:21,750-nel vissza is helyezte a Hondát az első helyre. Négy perccel a vége előtt Norbi is kijött egy újabb gyors körre, és az első 1:22-n belüli idejét produkálva (1:21,950) a negyedik helyen pihent meg - aztán a Live Timing 1:22,059-re korrigálta az eredményét, így végül csak ötödik lett. A továbbjutás szempontjából ez nem osztott, nem szorzott. A Q2-ben kiderült, hogy mennyit tartalékoltak a pilóták - sokat. Monteiro és Michelisz az egész hétvége során kerülgették egymást, és ezúttal is csak négy ezredmásodperc volt köztük, most Norbi javára, aki az 1:21,463-mal rögtön az élre állt. Nem is jött ki többet, és a végén ugyan López még szűken, hat ezreddel megelőzte, de így is mindhárom Honda bejutott a Q3-ba a 2., a 3. és a 4. helyen. 2016-ban először fordult elő, hogy egy gyártónak három pilótája is ott legyen a végjátékban. A Q3-ban Rob Huff nem tudott javítani a korábbi körén, Monteiro pedig négy tizedet rontott is. Sajnos Norbi sem tudta megismételni a Q2-es eredményét, pedig azzal a pole is meglett volna. Így viszont Hufftól mindössze három századdal lemaradva a második helyen végzett.
Címkék: 

Veterán autók a pünkösdi hétvégén Balatonfüreden

2016.05.08.
Zoób Kati divattervező elmondta, hogy több mint 50 autóritkaság látható majd a versenyen, köztük muzeális BMW-k, melyek az autógyár centenáriumának tiszteletére vonulnak fel. Hozzátette: cseh, szlovák, osztrák és német gyűjtők jóvoltából olyan exkluzív márkák darabjaival is találkozhatnak a látogatók, mint a Farman, a Duesenberg, a Hispano Suiza és a Bugatti. Egy Ausztriából érkező Rolls-Royce ritkaságnak számít, hiszen az 1920-as években mindössze négy darab készült belőle - jegyezte meg a fővédnök. Színesíti a palettát egy magyar gyűjtő 1964-es Jaguar modellje. Az olasz autógyártást egy 1959-es Alfa Romeo képviseli, francia ritkaságként pedig egy Facel Vega látható majd - részletezte Zoób Kati, hozzáfűzve, hogy felvonul a versenyen Festetics Ernő gróf egykori versenyautója is, amelyet svájci tulajdonosa magyar nemzeti színekre festetett. A második világháború előtt készült járművek, az 1945 és 1985 között gyártott autók és az 1985 és 1995 között forgalomba került négykerekűek szépségversenye zajlik majd.  A fővédnök elmondta, hogy a péntek délután kezdődő Concours d'Elegance teret ad szakmai fórumoknak is, szombat délután pedig Katti Zoób minikollekciók színesítik a kínálatot, a ruhák stílusában is az autózás nagy korszakai köszönnek vissza. Az eredményhirdetés vasárnap délután lesz majd a közönség által legszebbnek ítélt autó vezetésével díszkörre indulnak a kiállított járművek Balatonfüred belvárosában. 
Címkék: 

Egy ló miatt kellett lezárni az autópályát

2016.05.07.
Az eset Ausztriában történt, Welsnél. Egy 35 éves nő lóvásárba vitte lovát, amelyet speciális lószállító utánfutóval szállított. A járműhöz feltehetőleg túl közel mehetett egy kamion, amitől a ló megijedt és megbokrosodott. Olyannyira, hogy idegességében elkezdte megbontani az utánfutó oldalát, s lógott ki a járműből. A nő érzékelve a veszélyt, megállt a leálló sávban, egyedül azonban nem tudta orvosolni a problémát, így értesítette az autópálya rendőrséget. Forrás: orf.at Az egyenruhások előbb lezárták az autópályát, tartva attól, hogy ha a lovat egy másik utánfutóra rakják át, a ló esetleg elszabadul, s a pályán haladó autók közé rohan, ami nem csak számára, az autósok számára is komoly veszélyt jelentett volna. Az ORF beszámolója szerint a rendőrök állatorvost kértek a helyszínre, aki megnyugtatta a lovat, s időközben megérkező másik lószállítóval folytatta útját a lóvásárba. A tudósításból nem derült ki, hogy vajon sikerült-e a lovat eladni a vásárba, a kaland mindenesetre a pályalezáráson kívül különösebb problémát nem okozott sem a lónak, sem pedig a gazdájának.  

Tóbiás és Balambér kalandjai – A nagy görkori buli

2016.05.07.
Tóbiás és Balambér, a két kutyakölyök kedvenc időtöltése közé tartozik, ha a szabadban játszhatnak. Imádják a napfényt, ezért májusban már a felkelés nem okoz gondot nekik. Reggelente, ahogy ma is, hamar kipattannak az ágyból, hogy élvezzék az ablakon besütő napsugarakat. Miután kinyitották az ablakot, jó nagyot szippantottak a friss levegőbe, majd gyorsan felöltöztek. A konyhába szaladtak, ahol Édesanya gondosan elkészített reggelijét is hamar behabzsolták, és már rohantak is, hogy előkapják a szekrényből és kipróbálhassák új görkorcsolyájukat. Anyukájuk utánuk kiáltott: - Drága kölyköcskéim, megálljatok egy pillanatra! Hová ez a nagy rohanás? Nem felejtettetek el valamit? - Ó, persze! – kapott a fejéhez Tóbiás. Ám kisöccse, Balambér még sosem görkorizott ezelőtt, így tágra nyílt szemekkel, kérdőn nézett bátyjára. Vajon mit felejtettek el? Tóbiás és Balambér – indul a nagy görkori buli! Tóbiás elmosolyodott, és visszalépett az öltözőszekrényhez, ahonnan egy csomagot vett ki. Balambér kíváncsian figyelte bátyját. A két kutyakölyök Édesanyától már megtanulta, hogy közlekedni mindig óvatosan és figyelmesen, megfelelő védőfelszerelésben kell, nehogy baleset történjen! Mivel Tóbiás már ügyes koris volt, most rajta a sor, hogy megtanítsa kisöccsének, hogyan kell szabályosan és biztonságosan görkorizni. A csomagból elővett néhány fura dolgot. Balambér érdeklődve lépett hozzá, és rámutatott az egyik különös tárgyra: - Tóbiás, ez micsoda és mire kell használni? - Ez egy térdvédő, ami megvéd, ha elesnél. Ezek itt pedig a könyök- és a csuklóvédők a mancsodra, hogy tompíthasd az esést, és ne sérülj meg! De hiányzik még valami… - A sisak! – vágott a szavába Balambér. - Igen, jól mondod, kicsikém! – mosolyodott el Édesanya, aki végig figyelte két csemetéjét. Kezükbe adta a sisakokat, majd ölébe ültette Balambért, és segített neki felvenni a könyökvédőt, majd a térdvédőt. - Fontos, hogy a korit megfelelően becsatold a lábadon! – szólt Édesanya a kiskutyához – Ha nem elég szoros, akkor a lábad mozogni fog a korcsolyában, és könnyen eleshetsz! Így ni! Ez meg is van. Most felvesszük a sisakot és a csuklóvédőt, és már készen is vagy! Görkorizáskor mindig legyen rajtad megfelelő védőfelszerelés! Balambér először kicsit furcsán érezte magát a szokatlan felszerelésben, de azért nagyon izgult és várta, hogy végre gurulhasson a szabadban! - Mielőtt elindulunk, az udvaron megmutatok neked pár technikát, hogy hogyan tudsz óvatosan elindulni, majd fékezni, hogy biztonságosan meg tudj állni, ha kell – mondta öccsének Tóbiás. - Jaj, de jó, menjünk! – ujjongott Balambér. Az udvaron Tóbiás gondosan elmondta Balambérnak, hogy a védőfelszerelés nagyon fontos, mert megóv a sérüléstől, a horzsolástól, és nem is olyan kényelmetlen, mert a belseje puha anyagból készült. Balambér is hamar hozzászokott, és már könnyedén mozgott az új szerelésben. Ezután Tóbiás megmutatta testvérének, hogyan tud ügyesen fékezni, ha túl gyorsnak érezné a tempóját: - Ha túl gyorsan mész, ne ijedj meg! A féket ne használd azonnal, mert könnyen orra eshetsz! Először a lábaid zárd kis terpeszbe úgy, hogy közben kicsit behajlítod a térded, és leengeded a mancsod a tested mellé. Így fokozatosan lassítani tudsz a sebességeden. - Rendben, megpróbálom – mondta Balambér, és ügyesen megcsinálta, amit bátyja tanított neki. - Ha pedig úgy érzed, nem tudod elkerülni, hogy orra ess, csak tedd magad elé a kezed, mert a csuklóvédő jó erős, és nyugodtan támaszkodj rá, mert megvédi a tenyered, és könnyen elkerülheted, hogy fejre bukj! - Oké. Magam elé engedem a kezem, és megelőzöm az esést – ismételte a kisebbik kutyakölyök. Ha túl gyorsan haladsz, hajlítsd be a térded, és engedd magad elé a kezed, így biztonságosan tudsz lassítani! Tóbiás és Balambér kicsit még gyakorolta a fékezést az udvaron, majd Édesanya adott nekik egy-egy puszit búcsúzóul, és útnak indultak a közeli parkba, ahol találkoztak barátaikkal. Kedvükre görkoriztak, sokat nevettek, tréfálkoztak, míg el nem jött az ebédidő. Görkorival is tudunk száguldozni, ezért mindig figyeljünk a körülöttünk lévő járókelőre! Örömtől kipirult arccal, korgó gyomorral indultak haza, ahol kimerülten huppantak le az asztal mellé. Édesanya finom levesétől azonban hamar felélénkültek, és egymás szavába vágva mesélték a vidám görkori bulit szüleiknek! Együtt a legjobb móka görkorizni! Jó időben igazán jó móka a családnak egy közös görkorizás! Próbáljátok ki, és töltsetek el együtt egy szuper napot! Ha még sosem koriztatok ezelőtt, akkor fogadjátok meg a tanácsunkat: kezdőknek és gyermekeknek, amíg nem alakult ki a megfelelő technika és stabil mozgás, olyan görkorit vegyetek, amely kerekének átmérője nem nagyobb mint 76mm, mert így kényelmes és biztonságos lesz számukra a kori használata. Érdekel Tóbiás és Balambér többi kalandja? Vásároljátok meg a hangoskönyveket, amelyekkel játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedés szabályait! Naponta friss játékokért és hírekért lájkoljátok a Tóbiás és Balambér Facebook oldalt! Hetente friss írásainkat kövessétek itt, az Autószektoron!

Ikarusok és rajongóik nosztalgiáztak Tapolcán

2016.05.07.
Egy érdeklődő nézi az autóbuszokat a Tapolcán megrendezett nemzetközi Ikarus márkatalálkozón 2016. május 7-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Címkék: 

NGM: mindenki nyerhet az elektromos járművek elterjedésével

2016.05.07.
Az idén április 29. és május 8. között rendezik a 16 várost érintő, egész Európát átszelő elektromos autós túrát és versenyt. A magyarországi töltésre szombaton érkeztek a versenyzők a WestEnd tetőteraszára, az eseményről a minisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t. A verseny célja bemutatni, hogy az elektromos járművek ma már hosszú út megtételére is képesek, és hogy Európa-szerte már rendelkezésre áll a főutak mentén az az infrastruktúra, melynek segítségével az autók útközben gyorsan feltölthetők. Az eTourEurope Európa legnagyobb elektromosjármű-versenye, amelyen átlagosan napi 430 kilométert, összesen pedig 3900 kilométert tesznek meg a versenyzők.     Az NGM közleménye szerint az eseményen Nikoletti Antal helyettes államtitkár beszédében kiemelte: a kormány elkötelezte magát, hogy a régió vezető államává váljon az elektromobilitás területén, és ez nem korlátozódhat csupán a járművek és a töltőinfrastruktúra elterjedésének ösztönzésére. A következő években, évtizedben szemünk láttára alakul majd át az energetika, megjelennek az önvezető járművek, és a közlekedésben is erősödik a "sharing economy", a megosztáson alapuló gazdaság szerepe. Úgy vélte, ez az átalakulás Magyarországnak nagy lehetőséget jelent, amennyiben a geopolitikai helyzetünket és a járműiparban betöltött szerepünket kihasználva, helyzetbe tudjuk hozni a magyar beszállítókat, illetve kellően vonzóak leszünk a lehetséges iparági befektetők körében. "Bízom benne, hogy e törekvésünk révén nem csak a közlekedés válik tisztábba, melynek révén egészségesebbé és élhetőbbé válnak településeink, de számos új munka- és kutatóhely létesül" - tette hozzá a minisztérium képviselője. Magyarországon kifejezetten az e-mobilitás elterjesztését célozza a Jedlik Ányos Terv, amely azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra 50 ezer környezetbarát, elektromos hajtású személy- és kishaszonjármű fusson a magyar utakon. Jelenleg már több mint 600 zöld rendszámos autó közlekedik. Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja a közlemény szerint elmondta: az elektromos autók széles körű elterjedését ma még lassítja azok viszonylag magas ára, ugyanakkor ezeknek a járműveknek az üzemeltetési költsége lényegesen alacsonyabb, mint a hagyományos, robbanómotoros autóké. Szakértői vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok a teljes élettartamra vetített összköltséget tekintve támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal. MTI
Címkék: 

Az Omega együttes népszerűsíti a hungarikum Csabai Kolbászt

2016.05.07.
  Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának gazdasági alpolgármestere, Hanó Miklós Úr, sokat fáradozott a Csabai Kolbász hírnevének erősítésén az elmúlt években. Hanó Miklós alpolgármester a város nevében, a hungarikum minősített Csabai Kolbász nagykövetének felkérte az Omega együttest. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rock legenda örömmel elvállalta ezt a felkérést. Az együttműködési megállapodás aláírására 2016. április 20-án került sor Budapesten.  A dal megindít egy érzelmi láncot..." - mondta Benkő László, az Omega együttes frontembere abból az alkalomból, hogy Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere felkérte őket a hungarikum Csabai Kolbász nagykövetének. Talán a Csabai Kolbász illata lesz a folytatása az érzelmi láncnak? A sajtótájékoztató alapján minden bizonnyal...

Közlekedik a család: Nógrád megyében a Csábi család győzött

2016.05.07.
Kilenc család vett részt a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság május 7-én Salgótarjánban megrendezett „Közlekedik a család” elnevezésű verseny megyei döntőjén. A több éves múlttal rendelkező versenyt Ferencsik Raymond r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg. Ezt követően a versenyzőknek a „B” járműkategóriában összeállított KRESZ tesztlapon huszonöt kérdésre kellett válaszolniuk, illetve elsősegély-nyújtási tesztlapot töltöttek ki. A családoknak egy kerékpáros- és autós ügyességi pályán, valamint elsősegélynyújtás gyakorlati feladatban is össze kellett mérni tudásukat. Nem maradt el az idén sem a közúti jelzőtáblák ismeretét felmérő kockakirakó és részeg szemüveggel történő feladatok végrehajtása sem. A rendezvényen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is képviseltette magát egy feladattal, illetve a Skoda márkakereskedés jóvoltából a  résztvevő családok tesztautó vezetést is kipróbálhattak. A verseny támogatóinak jóvoltából minden résztvevő ajándékkal térhetett haza. Az első három helyezett oklevelet, ajándékcsomagot és vásárlási utalványt vehetett át. Harmadik helyen a Nagy család, míg második helyen a Fodor család végzett. Első helyezést a Csábi család érte el, akik a budapesti INN Holiday Hotelben megrendezésre kerülő „Közlekedik a család” országos versenyén képviselhetik Nógrád megyét.

Megkezdődött a balatoni vitorlás és turisztikai szezon

2016.05.07.
Balatonfüreden megtartották a nagy hagyományú vitorlabontó eseményt is, amelyen a magyar vitorlássport élő ereklyéjének, a Kishamisnak a 120. születésnapját ünnepelték - tudatta szombati sajtóközleményében a Magyar Vitorlás Szövetség. Az elegáns cirkáló a legidősebb, máig vitorlázott hajó a Balatonon, melyet 1896-ban a füredi hajógyárban építettek.      Forrás: onlinebalaton.hu Az ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kiemelte, hogy a vitorlázás komoly szerepet játszik a balatoni turizmus életében. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta az elmúlt időszak eredményeit a sportágban, külön kitérve arra, hogy a riói olimpián a vitorlássportot - a szörfösökkel együtt - öt induló képviseli, míg Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elsősorban a sportágban elért sikerekről beszélt. Az első ünnepélyes balatoni vitorlafelhúzót 1935. június 9-én rendezték. Az effajta ünnepség is fontos szerepet játszott az akkoriban csak júliusban és augusztusban aktív balatoni idény bővítésében. Manapság már jelentősen hosszabb a versenyszezon, szinte nincs is igazán téli leállás. A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt - áll a szövetségi közleményben. Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjon 160 hajó állt rajthoz. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója