Indulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya fejlesztésének második üteme

2023.10.25.
A sportvezető a szerdai, pályabejárással egybekötött sajtóbeszélgetésen elmondta: ezzel párhuzamosan zajlik a stratégiai fejlesztési program első üteme, amelynek keretében a közművek javítására, cseréjére kerül sor. "A Hungaroring hamarosan megújult külsővel várja a rajongókat" - mondta el videóüzenetében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. - "Több mint harmincöt éve Magyarország sporteseménye a Formula 1-es Magyar Nagydíj. Az első futam óta eltelt években nemcsak a rajongók kedvence, de a világ autóversenyzőinek egyik élvonalbeli eseménye is lett. A miniszter hangsúlyozta, a Formula 1-es futamok a nyáron megkötött szerződésnek köszönhetően 2032-ig biztosan eljönnek Magyarországra, "ezért most nekünk is tenni kell". "A pálya felújításának első üteme már folyamatban van, megújul a műveleti operatív központ, a versenyek agya. Most örömmel jelenthetem be, hogy a kormány döntött a régóta húzódó fejlesztés második ütemének megvalósulásáról is, amelynek keretében megújul a főépület, a paddock és a tízezer férőhelyes főlelátó is." - jelentette ki. Ennek kapcsán Gyulay Zsolt elmondta: jelenleg az eredeti, 1985-ös közműveket cserélik, mivel a sok csőtöréssel és a középfeszültségű hálózat teherbíró képességével rengeteg problémájuk volt. Kiemelte, a pálya teljes hosszát érintő felújítás, valamint a bejáratnál lévő épület átépítése még az idén befejeződik, utóbbiban látogatóközpont és kávézó is kialakításra kerül. "Jövő évig el kell készülnie a paddock régóta húzódó kiszélesítésének, emellett, ha minden a tervek szerint alakul, akkor elbontásra kerül a főlelátó, aminek a helyén a jövő évi futamon ideiglenes főlelátó lesz. A Forma-1 vezetőségével kötött megállapodás értelmében a versenyeken nem lehet félkész épület, építkezésre utaló tevékenység" - beszélt az ütemezés nehézségeiről Gyulay Zsolt. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte: a helyzetet kellemesen nehezíti, hogy gyakorlatilag az összes jegyet eladták a jövő évi futamra. "A fedett, napelemekkel borított főlelátó és a mögötte lévő, tízezer négyzetméteresre tervezett rendezvénytér 2025-re biztosan elkészül. Hét éve ígérjük a sajtónak, a jogtulajdonosnak a megújulást, az építési engedély és a tervek mellé most már nagy örömünkre a közbeszerzésnek is van győztese, illetve megvan az építkezéshez szükséges kormányhatározat is" - fogalmazott Gyulay Zsolt. A főépület megújulásáról elmondta: a mínusz első szintig eltűnik a teljes épület, ami alá két alagutat építenek az átjáráshoz, a mostani gyalogos híd pedig megszűnik. A sajtóközpont a tervek szerint a megújuló főlelátóba költözik, 2025-re pedig a paddock úgy fog kinézni, mintha teljesen kész lenne, de ez csak 2026-ra, a pálya átadásának 40. évfordulójára lesz így. "Négy technikai és 36 versenyboxot alakítanak ki, a főépülethez tartozó versenyirányítási központtal, vendéglátási és VIP-területekkel, illetve a paddock-terület kibővítésével. A közbeszerzési eljárás ajánlata tartalékkeret nélkül 78 973 138 924 forint, amely ár-érték arányban a legalacsonyabb volt a pályázatok közül. Elbontanak körülbelül 57 ezer négyzetméternyi épületet, megmozgatnak 125 ezer köbméter földet, és beépítenek 34 300 méter vasbeton-szerkezetet. Várhatóan kilenc telepített toronydaru dolgozik majd az építkezésen, és az új főépület pedig 42 700 négyzetméteres lesz" - sorolta az adatokat Gyulay Zsolt. Fotók: Hungaroring, hirado.hu "Önfenntartó, multifunkcionális rendezvényközpont jön majd létre, amely az év 365 napján rendelkezésre áll, ezzel is segítve a megtérülést. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőivel beszélgetve úgy gondolom, jó kezekben lesz a Hungaroring, nagyon várjuk, hogy elkezdődhessen a fejlesztés második üteme" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy 9000 ember dolgozik majd a 120 hektáros mogyoródi pálya területén. A Magyar Nagydíjnak 2032-ig van szerződése a Forma-1-gyel, de amint azt Gyulay közölte, "ha jól viselkednek", a futam jövője 2037-ig biztosított. Az esetleges gyorsaságimotoros világbajnoki futam rendezéséről azt mondta: a pálya a Forma-1-re lett tervezve, és ez most is "mindent felülír", de kaptak arra vonatkozó felkérést, hogy vizsgálják felül, át lehet-e úgy alakítani a terveket, hogy a mogyoródi aszfaltcsík alkalmas legyen MotoGP futam rendezésére is. "Év végéig meg fogjuk vizsgálni ennek a lehetőségét is" - jelezte Gyulay, aki szerint ugyanakkor van pár, nehezen áthidalható nehézség: például a depó támfalát át kellene tervezni, hogy nagyobb bukóteret tudjanak kialakítani, illetve "a 14-es kanyarnál egy fél hegyet el kellene bontani". A jövő évi Forma-1-es Magyar Nagydíjat július 19-én rendezik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Száguld a Porsche: növelte eladásait és működési eredményét is

2023.10.25.
A Porsche 30,13 milliárd euró értékesítési árbevételre tett szert, 12,6 százalékkal az előző évi, 26,75 milliárd eurós bázis felett. A működési eredmény 9,0 százalékkal emelkedett 5,50 milliárd euróra 5,05 milliárd euróról. A bevételarányos jövedelmezőség azonban 18,3 százalékra csökkent 18,9 százalékról. A beszámolási időszakban a Porsche 242,7 ezer autót szállított le ügyfeleinek, 9,6 százalékkal többet a 2022 első kilenc havi 221,5 ezernél. A Porsche a teljes évben 40-42 milliárd eurós értékesítési bevételre és 17-19 százalék közötti bevételarányos jövedelmezőségre számít. Oliver Blume, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke a beszámolóhoz fűzött kommentárjában a cég eredményének javulását termékei "exkluzivitása és individualitása folyamatos növekedésének" tulajdonította, amelynek köszönhetően "valamennyi termékcsaládban világszerte nagy kereslet mutatkozik a Porsche termékei iránt". Elmondta, hogy a Porsche erős pozíciót élvez a kulcsfontosságú globális piacokon és hogy átlagon felüli növekedést ért el Európában, Észak-Amerikában, valamint a feltörekvő régiókban. A Porsche üzleti modellje az autóiparban elfoglalt egyedülálló pozícióján alapul - mutatott rá -, mondván "A niche luxusgyártókkal ellentétben mi a Porschén belüli méretgazdaságossági hatásokból és a Volkswagen-csoporttal való együttműködésnek köszönhető költségelőnyökből is profitálunk." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

AMG-re buknak a gazdag magyarok

2023.10.25.
Alapáron 50 millió forintnál drágább modellek (április/2023 összesen) Mercedes-Benz G-osztály AMG 8/43 autó Mercedes-Benz S Maybach 5/13 autó Mercedes-Benz SL AMG 3/9 autó   Bentley Continental 3/4 autó Mercedes-Benz GLS Maybach 1/10 autó Bentley Bentayga 1/5 autó BMW M760e 1/2 autó Ferrari 812 GTS 1/2 autó Audi S8 1/1 autó Aston Martin DB11 1/1 autó   (forrás: Datahouse)  

Frissül a Volkswagen zászlóshajója, ilyen lesz az új Touareg

2023.10.25.
Közúti és terepes mindenes. Eddig már több mint 1,13 millió Touareg SUV-t értékesítettek, most pedig bemutatkozik a prémium-szabadidőautó műszakilag és optikailag továbbfejlesztett új evolúciós állomása. Imelda Labbé, a Volkswagen igazgatótanácsának értékesítésért, marketingért és az értékesítés utáni szolgáltatásokért felelős tagja kifejtette: „Lenyűgöző az új Touareg csúcsminősége és kimagasló kényelme. Ismét szisztematikusan megvalósítottuk ügyfeleink kívánságait ebben a típusban – kiéleztük a formatervét, még logikusabbá tettük a kezelését és tovább javítottuk kiváló menettulajdonságait. Az eredmény egy igazi mindenes, amely izgalmas közúton, terepen és persze első osztályú vontatójárműként is.” Úttörő műszaki tartalom. A jövőbe mutató műszaki megoldások mindig a Touareg típusban jelentek meg elsőként – tudás, amelynek a kisebb járműkategóriák is hasznát veszik. Kai Grünitz, a Volkswagen igazgatótanácsának a fejlesztésért felelős tagja hozzátette: „A Touareg mindig is műszaki úttörő volt számunkra, lehetővé téve, hogy az új fejlesztéseket más márkáink járműveibe is átültessük egy fentről lefelé irányuló stratégia részeként. Ugyanezt a szemléletet követjük az új Touareg esetében is. Ebben a Volkswagen típusban mutatkozik be elsőként az új fejlesztésű HD – Matrix fényszóró – a világ egyik legjobb világításrendszere. A több mint 38 000 multipixeles LED pontosan a forgalmi sávra vetíti a fényszőnyeget, és minden eddiginél pontosabban világítja meg az utat. A Touareg után az új Tiguan, vagyis az eggyel kisebb szabadidőautónk is megkapja a HD – Matrix fényszórót.” Műszaki rendszerek összeolvadása. A Touareg egy új tetőterhelés-érzékelővel rendelkezik, amely szorosan együttműködik a futómű elektronikájával, így a nagyobb mozgékonyság előnyét kínálja. Ha felszerelnek egy tetőboxot, az érzékelő észleli és továbbítja az információt a vezetéstámogató rendszereknek, például az elektronikus menetstabilizálónak. Ez a rendszer pedig ennek hatására korábban beavatkozik, hogy fokozza a menetstabilitást. Ezzel szemben a rendszerek a korábbinál sportosabb menetteljesítményt engednek meg, ha nincs terhelés a tetőn. Jochen Reichel, a menetdinamikáért, a kormányzásért és a vezérlőrendszerekért felelős vezetője szerint az összes technika ilyen együttműködése az új Touareg kimagasló jellemzője: „A tetőterhelés-érzékelőnek köszönhetően tovább növelhettük az „átjárhatóságot” a maximális kényelem és az optimális menetteljesítmény között. Ennek részeként a futómű és a vezérlőrendszerek tovább javított hangolása nagyobb stabilitást és pontosságot biztosít dinamikus és kényelemre törekvő menethelyzetekben egyaránt. Különösen a futóművezérlő-rendszerekkel - mint például az aktív dőléskiegyenlítéssel és az összkerékkormányzással - együtt a Touareg mostantól még jobb menetdinamikát kínál, mint korábban.” Vezetéstámogató rendszerek széles választéka. Számos vezetéstámogató rendszer biztosít még nagyobb kényelmet és biztonságot a Touareg utasainak. Ezek közé olyan alapfelszerelések tartoznak, mint az adaptív sebességtartó automatika (ACC stop & go), az automatikus vészfékrendszer (Front Assist), a tolatássegítő kamera, a sávelhagyásra figyelmeztető (Lane Assist), a táblafelismerő és a radaros parkolássegítővel (Park Distance Control). Extrafelszerelés: aktív sávtartó (Travel Assist) (aktívan tartja a sávot és a követési távolságot a legnagyobb sebességig), környezetfigyelő (Area View) (mutatja a jármű környezetét az információs és szórakoztatórendszer kijelzőjén), automatikus parkolássegítő (Park Assist Pro) a távvezérelt beparkolás lehetőségével (okostelefon használatával alkalmazáson keresztül automatikus be- és kiparkolás a parkolóhelynél), vontatássegítő (Trailer Assist) (vontatmánnyal manőverezés támogatása) és hőkamerás éjjellátó (Night Vision). A formaterv ütős frissítése. A prémium-szabadidőautó új generációja Touareg alapváltozatban (alapmodell), a két egyenértékű, de eltérően pozicionált Elegance (kifinomult stílus) és R-Line (sportos) exkluzív kivitelben, valamint a Touareg R eHybrid független csúcsmodellként szerepel majd a kínálatban. A Touareg Elegance, Touareg R-Line és Touareg R eHybrid modelleket új tervezésű orr jellemzi, új megjelenésű a hűtőrács és a fényszórók egysége, valamint a köténylemez. Kifejezetten megragadják a figyelmet az új IQ.LIGHT HD – Matrix fényszórók. Az oldalanként három világítómodul és ezáltal három fénykéve révén összetéveszthetetlen nappali és éjszakai fénydizájnt nyújtanak. Az új, csúcsszínvonalú fényszóró szériafelszerelés a Touareg Elegance, Touareg R-Line és Touareg R eHybrid esetében. A Touareg esetében most először a hűtőrács közepén húzódó vízszintes sáv is világít. A Touareg összes változatának másik egyedülálló jellegzetessége az áttervezett hátsó rész, amelynél mostantól folyamatos, vízszintes, LED-es sáv köti össze a hátsó lámpatesteket. Az IQ.LIGHT HD – Matrix fényszóróval együtt a Volkswagen embléma most először kap vörös megvilágítást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Huszonnégyen megsérültek, egy ember meghalt a reggeli buszbalesetben

2023.10.25.
Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett - tette hozzá a szóvivő. A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházba szállították - mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette. Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb szomszédunk állította vissza az ellenőrzéseket a magyar határon

2023.10.25.
Szlovénia biztonsági okokból 14 ellenőrző pontot hozott létre a horvát és a magyar határon, előbbin 12-őt, utóbbin kettőt. Az uniós állampolgárok továbbra is minden határátkelőhelyet használhatnak, harmadik országok állampolgárai viszont kizárólag ezen a 14 ponton léphetik át a határt. Az intézkedést a hatóságok a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni fellépéssel indokolják, és első lépésben legalább 10 naposra tervezik. Határellenőrzésre váró gépjárművek a szlovéniai MOL-benzinkúton Pince közelében a hétvégén. Fotó: MTI/Varga György A szlovén-magyar határon két közúti határátkelőhely működik állandó rendőri jelenlét mellett, Pince és Hosszúfalu. Az ellenőrzések ott sem folyamatosak, de Pincénél nagyjából félóra is lehet a várakozási idő. Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a szlovén-horvát és a szlovén-magyar közös schengeni határokon eddig probléma nélkül zajlott a határellenőrzés. "Szeretném, ha nem lennének torlódások, azonban bizonyos forgalmas napokon ezek lehetségesek" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a rendőrség eddig csak néhány illegális határátlépést észlelt, ami szerinte nem szokatlan. Október 5-től ideiglenesen visszaállította az ellenőrzéseket a magyar határon Szlovákia is, az intézkedés első lépésben október 14-ig volt hatályos. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Legalizálják a Lowridereket Californiában

2023.10.25.
Kép: Joe Mabel - Wikipedia Miközben az európai autóipar a kvótákon és a villanyautókon feszeng, Amerikában épp egy komplett autós szubkultúrát szabadítanak fel egy új törvénynek köszönhetően. Mintegy 30 év után először, újra legális lesz a „cruising”, azaz szabad fordításban autókázás, bemutatózás Californiában, 2024-től. Persze a cruising egy elég tág fogalom, de nyilvánvaló, hogy a szó eredeti értelmére utalnak itt. A Lowriderek és egyéb átalakított, a Chicano kultúrához köthető járművek 80-as évekbeli tilalmáról van szó. Legalábbis a Lowrider irányzat ellen irányult a legtöbb akció, amikor a városoknak lehetővé tették, hogy kitiltsák a hidraulikus futóművel ugráló, fényesre krómozott, díszes mintával és élénk színekkel feldíszített, régi amerikai vasakat. Kép: Gozamos - Wikipedia Noha még mindig élénken része a Lowrider kultúra az Amerikában élő mexikói közösségnek, mostanra valamelyest leszűkült ez a közeg (még így is nagyobb, mint akármelyik európai autós szubkultúra), így érthető, hogy most lépik ezt meg a döntéshozók, miközben egyfajta gesztusként is tekinthető ez a mexikói lakosság felé. 2024 január 1-től tehát szabadon pattoghatnak a fényes kis felnis, hidraulikus futóműves Impalák California utcáin. Hogy elkapjuk a hangulatot, álljon itt az örök klasszikus:   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Súlyos autópálya-balesetekkel, teljes útzárral, torlódással kezdődött a nap

2023.10.25.
Frissítés: Az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, Győr elkerülő szakaszán a 105-ös km-nél újra megindult a forgalom, így lassan a torlódás is elkezd feloszlani, azonban még mindig jelentős, 10 km-es. Aki teheti, legkésőbb a 123-as km-nél lehajtva, Győrön keresztül kerülhet - írta negyed 8-kor az Útimform. Korábban írtuk: Közlekedési balesetek történtek 2023. október 25-én 4 óra 50 perc körüli időben az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Győr külterületén - írta a police.hu. A katasztrófavédelem azt írta, hogy egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze az M1-es autópálya 105-ös kilométerszelvényénél, Nagyszentjános térségében, a Tatabánya felé vezető irányban. Az ütközés következtében a kisteherautó egy terelőkúpnak ütközött, majd felborult. A győri hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett végzik a műszaki mentési munkákat. Útinform azt írta, az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, a 123-as km-nél, Győr elkerülő szakaszán összeütközött egy személyautó és egy kamion és elfoglalják a terelt szakasz külső sávját, ami a leállósávon halad. A torlódás itt már meghaladta az 5 km-t. Az Útinform is beszámol arról, hogy kicsivel távolabb, a 105-ös km-nél szintén baleset történt. A Budapest felé vezető oldalon, a 105-ös km-nél sávzárásra számítsanak! A katasztrófavédelem, majd nem sokkal utána a rendőrség egy másik balesetről is beszámolt még 6 óra előtt. Oldalával az árokba csapódott egy autóbusz a Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerszelvényénél. Az ötven utasból harmincan elhagyták a járművet, a többit a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, feszítővágó segítségével szabadították ki. A helyszínre tartanak a veszprémi hivatásos tűzoltók, valamint egy másik autóbusz is, amelyet melegedő járműnek használhatnak majd az utasok. Az egységek teljes útlezárás mellett végzik a munkálatokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

6 millió kelt el belőle és már húsz éves ez a Mazda modell

2023.10.24.
1999-ben a Mazda elkezdte lecserélni a régi Familia, 323 és Protegé modellek designját, ekkor születtek meg az új hatchback és szedán modellek. Ezt az munkát Hideki Suzuki vezető formatervező irányította, és a Mazda amerikai, németországi, valamint japán tervezőközpontjainak együttműködésével valósult meg. 2001-ben Hasip Girgin terve került kiválasztásra, aki hat hónapot töltött Hirosimában a tervek finomításával, mielőtt a gyártást engedélyezték. A végleges terméket 2003-ban mutatták be a 60. IAA Cars Frankfurti Autószalonon, majd az első generációs Mazda3 egy hónappal később Japánban is megjelent. A modell hamar népszerűvé vált, mert jó felépítésű volt, megfizethető áron lehetett hozzájutni, és öröm volt vezetni. 2006-ban a Mazda a Genfi Autószalonon mutatta be a teljesítményorientált Mazda3 MPS-t (Mazda Performance Series). Az új modell egy olyan részlegesen önzáró differenciálművel és erős, 2.3-literes turbófeltöltéses motorral érkezett, amelyet a Mazda6 MPS-ben is használtak. Az autót pozitívan fogadta mind a média, mind a vásárlók. Evolúció és innováció A Mazda3 második generációját 2008-ban mutatták be, premierje a Los Angeles-i Autószalonon és a Bolognai Autószalonon volt. Bár továbbra is a Ford, a Mazda és a Volvo által közösen kifejlesztett "C1" architektúrát használta, élete során ez a modell további frissítéseken ment át, amelyekkel a Mazda3 kínálatába bekerült a Skyactiv technológia és a különböző teljesítményváltozatok. A teljesítményorientált MPS modell visszatért a második generációhoz, és olyan fejlesztéseket vonultatott fel, mint az elektronikus vezérlőegység beállításai, a sebességfokozatok finomítása, a fékek és a felfüggesztés továbbfejlesztése, a dugattyúk finomhangolása, a kormányrendszer tökéletesítése és a designfejlesztések. Az MPS ismét nagy népszerűségre tett szert a média és a vásárlók körében egyaránt. 2013 közepén érkezett meg a Mazda3 harmadik generációja, a Skyactiv technológiák teljesebb készletével, és eltávolodva a közösen fejlesztett "C1" platformtól, egy újonnan kifejlesztett Mazda Skyactiv alvázra épült, amely az első generációs CX-5-tel közös. Ez a Mazda3 volt az első, amely a Kodo formatervezési nyelvet alkalmazta, és olyan újításokat vezetett be, mint a GVC (kanyarstabilitás szabályozó rendszer), illetve a Skyactiv sebességváltók és motorok. Elköteleződve a fenntartható Zoom Zoom szemlélet és a Mazda többmegoldásos megközelítése mellett, a Mazda3 "Skyactiv-CNG" koncepciójának alapját a harmadik generációs Mazda3 képezte, amely sűrített földgázzal működik, és a Skyactiv-G motor sokoldalúságát példázza. A Toyota Hybrid Synergy Drive rendszerével közös technológiát alkalmazó "Skyacitv-Hybrid" hajtásláncot szintén gyártották és a japán vásárlóknak értékesítették, ami jól mutatja a Mazda elkötelezettségét modellkínálatának elektrifikációja iránt. A Kai koncepcióautót formatervezési alapként használva, a Mazda3 negyedik, jelenlegi generációja 2018 novemberében mutatkozott be a Los Angeles-i Autószalonon, és a Mazda első olyan járműve volt, amely a "prémium felé vezető út" ambícióját képviselte. Ez a generáció volt az első Mazda3, amely vizuálisan is alapvetően megkülönböztette a hatchback és a szedán változatot. A feltűnő formaterv számos iparági díjat nyert - köztük a 2020 World Car Design of the Year díjat -, akárcsak az újonnan bevezetett Skyactiv-X gyertya által vezérelt kompressziós gyújtású benzinmotor (most e-Skyactiv X), amely az új 24 voltos mild-hibrid rendszerrel kombinálva a dízel és benzines teljesítményjellemzők ideális kombinációját kínálja. A Mazda3 negyedik generációja több nagyszilárdságú acélt épített be a szerkezetébe, amivel a nemzetközi hatósági teszteken során kiváló biztonsági eredményeket produkált. Emellett bevezette a GVC Plus-t, amely a harmadik generáció GVC-rendszerének továbbfejlesztett változata. Special edition modell a 100. évfordulóra A Mazda Motor Corporation 2020-ban ünnepelt 100. évfordulójának alkalmából megjelent a Mazda3 special edition modellje. A különleges kiadás a csúcsfelszereltségre épült, és olyan designelemeket tartalmaz, amelyeket a Mazda első személyautója, az R360 Coupe inspirált. A Snowflake White gyöngyházfényű fényezéssel, a pazar burgundi árnyalatú belső térrel és az évfordulót ünneplő emblémával, ez a limitált szériás modell valóban kiemelkedett a tömegből. Hatása a Mazdára Bevezetése óta a Mazda3 jelentős szerepet játszott a Mazda márka imázsának kialakításában, és a világszerte több mint 6 millió darabos eladással a Mazda egyik legkelendőbb modellje lett. Most, hogy a Mazda3 a 20. születésnapját ünnepli, izgalmas látni, hogy mit tartogat a jövő a számára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszten a Suzuki Jimny teherautó

2023.10.24.
Erre a kocsira mondják, hogy páratlan. A Suzuki Jimnyt négy kompromisszummentes tulajdonsága teszi komoly haszongépjárművé: masszív létraalváz, kiváló terepszögek, háromkaros merev hidas felfüggesztés tekercsrugókkal és összkerékhajtás felezővel ellátott osztóművel. Az aszfalton és a terepen való nyugodt vezetés érdekében a haszongépjármű Jimnyt ugyanazokkal a biztonsági funkciókkal látták el, mint a személygépjármű változatot. Ilyen a kombinált érzékelős vészfékasszisztens, amely automatikusan lefékezi a járművet az ütközések elkerülése érdekében, a visszagurulás-gátló és a lejtmenetvezérlő. Ezen kívül újdonság az eCall segélyhívó-rendszer, amely baleset esetén automatikusan vészjelzést küld egy előre megadott telefonszámra. Hogy néz ki? A személyautóhoz képest a legnagyobb változást az első ülések mögött találjuk. Több ülést ne keressünk, mert a rácsos elválasztó után csak a raktér van. Bizony, ennek a Jimnynek van csomagtartója. Nem is kicsi. Az erdész, a vadász, a halász, a földmérő, a kertész, a szőlész, a borász és minden más szakma simán tárolhatja a cuccait. A hokis azonban bajban van, de csak addig, amíg megtalálja a rács mellett a rést, ahová beúsztathatja a hokiütőt, a táska, illetve két táska simán befér. Raktere 863 literes, ez 33 literrel több, mint a személygépjármű változatban a hátsó ülések lehajtásával. A poggyászok, szerszámok vagy felszerelések praktikus elhelyezését és biztonságos szállítását elválasztó rácsok és lapos padló segítik. Sok cuccot ne pakoljunk be, a kocsi hasznos terhelhetősége 150 kiló, így egy-egy nagyobb szarvas csak feldolgozva vihető. Hossza 3,645 méter (pótkerékkel a hátán…, anélkül csupán 3,48 méter), szélessége 1,645 méter, magassága 1,720 méter, tengelytávja 2,25 méter, fordulókörének sugara 4,9 méter, bárhol könnyedén megfordul, tolatókamera nincs, de nem is kell. Légzsákból kettő van, USB-csatlakozóból egy, a telefonunkat Bluetooth-on csatlakoztathatjuk (megfellelő kijelző híján nincs Car Play), hifi nem kell, hadd szóljanak gyönyörű hangjukon az erdei pintyek és a mezei pacsirták. Az utastérben enyhén katonai a hangulat, jók a markolatok, férfias méretűek a gombok, tekerők, nem unalmas, a menetzaj hangos. Hogy megy? Motorfronton nincs választék, eddig sem volt, a jól bevált 102 lóerős (75 kilowatt) ezerötös (legnagyobb forgatónyomatéka 130 Nm) könnyedén mozgatja a 11 mázsás kisautót. Az extralista szintén korlátozott, egyféle felszereltség van, az ügyfél leginkább színt választhat. A legtöbben a dzsungelzöld fényezést kérik, valószínűleg ezért is volt ilyen a tesztautó – könnyebben el lehet majd adni. Elöl és hátul egyaránt merevtengelyes (a hátsó tengelyt Panhard rúddal erősítették meg), hagyományos létraváz gurul alattunk, két-két hosszanti merevítő rögzíti a tengelyeket. Ha valamilyen akadály felnyomja az egyik kereket, a tengely a másik kereket lenyomja, növelve ezzel a gumiabroncs kapcsolatát a talajjal, egyenetlen útviszonyok közepette is. Az ötsebességes manuális váltó patent, határozott kapcsolási érzetet ad, a hatodik fokozat hiányzott, főleg autópályán. Legnagyobb sebessége 140-145 kilométer/óra – nem volt kedvem kipróbálni, egyszer korábban Tokajból ezzel jöttem haza, elég volt a nyekergés nyélgázon. Álló helyzetből 100 kilométer/órára állítólag 12-14 másodperc alatt gyorsul fel, nem volt időm kivárni… A közel 300 kilométeres tesztelés során nem kért sok benzint, megelégedett 6,5 literrel 100 kilométerenként. Terepen nagyobb az étvágya, ott 8-10 litert is bekajál az erőlködés függvényében. Milyen vezetni? Ott vezettem, ahová való: mély ingoványban, őznyomos erdőszélen, margarétás mezőn, dunai ártérben, szűk ösvényeken, a lehető legextrémebb körülmények között. Jó volt a szabadban érezni a gyógynövények illatát, belélegezni a napsütötte nyugalom friss ízét, hallgatni a tetőre felcsapódó sárcsimbókok koppanását, közelről figyelni a reggeliző vacsorázó szarvasokat. A hazaúton már Halászteleknél letértem a szilárd burkolatról, hogy a hátralévő 25 kilométert a Duna menti erdőkben tegyem meg. Sikerült jól besaraznom a kocsit, de okoztam magamnak egy kis pánikot is. Nem akadtam el, mindenütt elfértem, ahol nem, ott feladtam és másik ösvényt kerestem. A mezőn, a mezőgazdasági utakon bele-bele tapicskoltam a traktorárkokban összegyűlt sáros vízbe. Mint a gyerekek. Egyszer azonban sűrű füstre lettem figyelmes. Hoppá, ez engem követ, sőt, belőlem, alólam jön. Leálltam, kiugrottam a kocsiból és felkészültem a legrosszabbra. Sosem jó jel, ha füstöl egy autó. Nézem, nem a motorból jön, nem is szakadt le a kipufogó, az osztómű se sült be (szép is lenne egy 2000 kilométert futott Jimnyben 100 méter tengerszint feletti magasságon, mezőn, pocsolyatúra után…). Vártam, hogy lehűljék a katalizátor, mert onnan jött a kék füst. Talán olajsárba léptem, az tapadt rá a forró vasra, az éghet – gondoltam. Gyanúmat megerősítette egy tapasztaltabb kolléga, akitől telefonos segítséget kértem. A kocsinak nem volt baja, de a kedvemet elvette a terepezéstől, így falum közelében az eredeti tervet feladva visszatértem a szilárd burkolatra. A füst azonban velem maradt, le is lassítottak mögöttem a kocsik, nem lehetett barátságos látvány. Otthon megfürdettem a kocsit, különös tekintettel az alsó fertályra. Miután megszáradt nem füstölt többé, valószínűleg a sár volt az oka. A Jimmy igazából bárhol elmegy, ahol a gumik ezt engedik. A tesztautókon utcai gumik voltak, amint a keskeny futófelületet mattolta a vastag és zsíros sár, a terepváltón kapcsoltam az összkerékhajtást (4H), de a felezőhöz egyszer sem nyúltam (4L). A Suzuki Jimny terepszögei: elöl 37 fok, hátul 49 fok, átlépőszöge 28 fok, szabad hasmagassága 210 milliméter, gázlómélysége gázlómélysége 320 milliméter. Diffizár nincs, ezen meghökkent egy samuraios kolléga, akivel az erdőben összefutottam. Az sose baj, ha van – mondta. A Suzuki allgrip 4x4 hajtása ezzel szemben a nem tapadó, például levegőben himbálózó kereket megfékezi az ESP-vel, a nyomatékot pedig átirányítja a tapadó kerekekre. A golyós kormánymű hidraulikus rásegítést kapott és hogy kiküszöböljék a merev tengely okozta rángásokat külön lengéscsillapítóval mérséklik a behatásokat, ami kemény terepen jól jön. Közúton ez a puhaság kevésbé előnyös: a kormányt két kézzel kell fogni, nagyon virgonc, sokat kell korrigálni, hogy a kívánt irányban maradjon. Terhelésváltáskor rendesen billeg a Suzuki Jimny, ezt mérsékli, hogy alapból hátul hajt és a menetstabilizáló is résen van. Hátul dobfék lassít – nem túl hatékonyan. Mennyibe kerül? A kedvezménnyel (2023 júniusa) nettó 7,283 millió forintba kerülő kishaszonjármű Jimnyre az általános három év garancia érvényes, jogi személyek esetében pedig három év vagy 100 ezer kilométer jótállás (amelyik előbb bekövetkezik). Jó tudni, hogy töréstesztje háromcsillagos. Kép és szöveg: Biró Csongor  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója