Halálos balesetekkel indult a nap: négyes karambol a 7-esen, autóbusz gázolt egy 80 éves asszonyt,

2020.10.07.
A baleset következtében az idős asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A helyszínelés ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett, folyamatosan halad. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán - Négy személyautó ütközöt a 7-es úton, Tárnok és Martonvásár között. A főutat a 28-as kilométernél lezárták, a forgalmat elterelik - közölte szerda reggel honlapján az Útinform. A balesetben egy ember meghalt - tudatta a katasztrófavédelem. Az egyik gépkocsi az árokba borult. A járművekben csak a sofőrök utaztak, az érdi hivatásos és a martonvásári önkéntes tűzoltók feszítővágóval dolgoznak egyikük kiszabadításán - írták korábban.    

Ez lehet a Mitsubishi utolsó európai modellje?

2020.10.07.
Nem volt rég, hogy a Mitsubishi bejelentette végleges kivonulását az európai autópiacról, hogy kizárólag a hazai piacára fókuszálhasson Japánban. A döntésben nagyban közrejátszottak az alacsony eladások, az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normák, és persze a koronavírus okozta leállás sem tett jót a gyárnak. Viszont az európai importőrök addig győzködték a gyártót, hogy úgy döntöttek, adnak még egy esélyt az öreg kontinensnek, és még hozzánk is jut majd az Eclipse Cross faceliftes változatából. Ami nem csak azért fontos a gyár életében, mert a meglehetősen aktív kompakt crossover szegmensben verseng, hanem azért is, mert ez lesz a Mitsubishi második plug-in hibrid SUV-ja az Outlander után, ami megkérdőjelezhetetlen siker volt fénykorában, és a mai napig rengeteg akív modell fut belőle. Így a várhatóan jövő év elején debütáló frissített Eclipse Crosstól érthetően sokat vár a gyár. Formavilágát a Mitsubishi e-Evolution Concepttől örökli majd, és igyekszik kupé-SUV létére is elegáns maradni. Mi több, állítólag ez lesz az első Mitsubishi modell, ami az új generációs formavilágot felvonultatja. Ami viszont még izgalmasabb, az persze a konnektorról is tölthető félelektromos hibrid hajtás, amiről egyelőre sajnos nem árultak el részleteket, és azt sem, hogy egészen pontosan mely piacok kapnak majd belőle. Hamarosan meglátjuk.  

Akciófilmbe illő jelenetek: bedrogozott autóst üldöztek Pécsen – videóval!

2020.10.06.
Mint írták, a rendőrök délelőtt akarták megállítani az autóst gyorshajtás miatt, sikertelenül. Üldözése során előbb egy járőrkocsinak ütközött, majd egy másik rendőrautó miatt jelzőlámpának ment, végül egy harmadik autóval karambolozott; kocsijából kiugrott és futva próbált menekülni, de a rendőrök elfogták. A fiatalemberről kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a vele szemben elvégzett drogteszt pedig pozitív lett. A hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének tényét az ügyészség vizsgálja. Az üldözésről készült videó itt látható. A BMRFK szintén kedden közölte, hogy Mohácson is hasonló eset játszódott le hétfő este, miután a Duna-parti városban egy 37 éves férfi hajtott tovább közúti ellenőrzéskor. A járőrök követni kezdték az autóst, aki pár perccel később belehajtott egy parkoló autóba, majd kiszállt a járműjéből, és ő is futva próbált menekülni. A vezetéstől már korábban eltiltott férfi autójában kábítószergyanús anyagot találtak és a vele szemben alkalmazott drogteszt szintén pozitív lett. MTI

Teszten a hibrid Ignis

2020.10.06.
Hogy néz ki? Nehezen érhető tetten a frissítés, de aki nem laikus, annak egyből feltűnik az új, jeepes hűtőmaszk. Módosult az első lökhárító és a hűtőrács, de még a hátsó lökhárító is. A beltéri újdonságokat az átdolgozott műszeregység, illetve új színkombinációk megjelenése jelenti. A kicsi kocsi hossza 3700 milliméter, szélessége 1660-1690 (felszereltségtől függően) milliméter, magassága 1595 milliméter, tengelytávolsága 2435 milliméter. A minimum 4,7 méter fordulási sugárral az Ignis könnyen manőverezhető és kormányozható szűk utcákban és parkolókban is. A nagy átmérőjű kerék és nagy hasmagasság megkönnyíti a vezetést az egyenetlen és kátyús utakon. Terepszögei: hátul 38,8 fok, elöl 22 fok, átlépőszöge 18 fok. Szabad hasmagassága 180 milliméter. Összkerék-meghajtással is rendelhető. A Suzuki Ignist Japánban Szagarában, valamint az indiai Gurgaonban gyártják. A négyszemélyes kiviteleknél a bal és jobb hátsó ülés külön előre-hátra gördülhet (19 centis a mozgástér), amivel könnyen beállítható a kívánt lábtér, vagy az ideális pozíció a csomagok elhelyezéséhez. A hátsó ülések könnyen mozgathatók az üléstámlák tetején vagy az ülések alatt levő karokkal. Alapból 267 liter, előretolt ledöntött ülésekkel pedig maximum 514 liter a csomagtartó mérete, ledöntött ülésekkel pedig akár 1100 liter is lehet (attól függően, hogy fix, vagy tologatható a hátsó üléspad). Az 50:50 arányban osztott hátsó ülések (felszereltségfüggő) a csomagtér felől is lehajthatók. Sokat fejlődött az Ignis biztonsága, mintha csak az autónak szemei lennének, két kamera figyeli az előtte haladó járműveket, gyalogosokat és a sávok vonalát. A kameráktól kapott különféle információk alapján segít a rendszer elkerülni az ütközéseket, és enyhíteni az ütközés miatt keletkező károkat figyelmeztetések és automatikus fékezés révén. Amikor a rendszer ütközés veszélyét észleli, csipogó jelzést ad, és a műszerfalon egy fényjelzés is megjelenik. Ha fokozódik az ütközés veszélye, az autó automatikusan enyhén fékezni kezd a figyelmeztetések mellett, hogy a vezetőt segítse az ütközés elkerülésében. Ha a vezető a fékre lép, miközben működik a figyelmeztető fék funkció, akkor a rásegítő funkció még erősebben fog fékezni. Amikor a rendszer azt észleli, hogy elkerülhetetlen az ütközés, akkor automatikusan erősen fékez, hogy megelőzze az ütközést vagy enyhítse a károkat. Amikor a jármű hozzávetőleg 60 kilométer/óra fölött halad, és elhagyja a sávot anélkül, hogy a vezető indexelne, a rendszer megrezgeti a kormányt, és a műszerfalon fényjelzéssel figyelmeztet a sávelhagyásra. Ha a kocsi a sávon belül egyik széltől a másikig beleng, a rendszer csipogó figyelmeztető jelzést ad, és a műszerfalon fényjelzés is jelez. Ez felhívja a vezető figyelmét az álmosság vagy más tényező miatti kóválygásra.   a hirtelen rálépünk a fékre, miközben 55 kilométer/óránál gyorsabban haladunk, a féklámpákon kívül a kocsi vészvillogója is automatikusan gyorsan villogni kezd, hogy figyelmeztesse a mögötte haladókat a veszélyre. Hogy megy? A ráncfelvarrással az igazi változások a motorfedél alatt történtek: állítható szívóoldali szelepemelést, terhelés függvényében változó kapacitású olajszivattyút, továbbá dugattyúhűtő olajfúvókát kapott az 1,2 literes egység. A fogyasztáscsökkentés és a helytakarékosság ötvözetét nyújtó Hybrid 12V enyhe hibrid rendszernél a benzinmotor működését az integrált indítógenerátor (ISG) és egy immár 10 Ah-s lítiumion akkumulátor segíti. A korábbi, 90 lovas, K12C típusjelű 1242 köbcentiméteres négyhengeres szívó benzinmotor helyét az 1197 köbcentiméteres, 82 lóerős (6000-es fordulaton) K12D egység vette át. 107 Nm-es szerény nyomatékcsúcsát 2800-as fordulaton adja le. Tömege 860 kilogramm, álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 12,7 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 165 kilométer/óra. A hajtásláncra amúgy a Suzuki 3+7 év garanciát vállal. Megállás után a motor automatikusan leáll, az elektromos berendezések pedig az akkumulátorokról működnek tovább, ami üzemanyag- megtakarítást jelent. Elinduláskor az integrált villanymotor (ISG) indítómotorként működve halkan és simán indítja újra a benzinmotort. Amikor az autó elindul vagy gyorsít, az ISG besegít a benzinmotornak, csökkentve az üzemanyag-fogyasztást. A rásegítés működése bizonyos feltételektől, például az akkumulátor állapotától függ. Lassításkor az ISG az autó mozgási energiáját elektromos árammá alakítja, amivel hatékonyan tölti az akkumulátort. Milyen vezetni? Kormányműve fogasléces, elöl hűtött tárcsafékek, hátul dobfékek lassítanak. A futómű elöl MacPherson rugóstag tekercsrugóval, hátul torziós futómű tekercsrugóval. Meglepően jó volt vezetni az új Ignist. A vezetőülésben kényelmesen elférünk, sőt magam mögött még akár 190 centis utasnak is volt elegendő hely, az Ignis valóban négyszemélyes. A hátsó sorban ülők azonban már rövid távon is panaszkodhatnak a szűkösségre és a futómű keménységére, ugyanakkor elöl ezt a véleményt nem tudtam megerősíteni. Tapasztalataim szerint a csúcsfelszereltségű Ignis kifejezetten jó kisautó, a beltér modern kialakítású, a felhasznált anyagok kemények és kopogósak, de legalább a formatervük igényes. A Bosch által gyártott, a Vitarában és az S-Crossban is alkalmazott érintőképernyős rendszer kiválóan kiszolgálja az igényeket, fut rajta az Apple CarPlay. Motorja elég erős a könnyű vázhoz, az autó jól tapad az úthoz, nem imbolyog nagyobb tempónál sem, a kormány egy kissé érzéketlen, a váltó pontos, de a hatodik fokozat hiányzik. 110 kilométer/óránál háromezret forog a főtengely, a menet- és szélzaj nem jelentős, a rugózás kényelmes. A magas üléspozíciónak köszönhetően jó a kilátás, bár a vaskos C oszlopok sokat kitakarnak. Az Ignis karosszériájának tervezésekor a Suzuki TECT módszerét használták, amely ütközés esetén hatékonyan elnyeli és szétszórja az energiát. Az Ignis alapkiépítésben 6 légzsákot tartalmaz. A felszereltség része az elülső, az oldalsó és a függönylégzsák is. A sávelhagyásra figyelmeztető időben jelez, a parkolásban tolatókamera volt a segítségünkre. Biztonsága GLX felszereltséggel ötcsillagos. Az alapfelszereltségű modell 3 csillagot ért el. Az Ignis esetében az alapfelszereltségű és az extrákkal ellátott modellek közötti különbség elsősorban a kettős kamerás technológiának köszönhető. Mennyibe kerül? Alapáron, importőri kedvezménnyel 3 945 000 forint a kisautó ára, a tesztelt változat GLX felszereltséggel 4 735 000 forintba kerül (júliusi adatok). Kép és szöveg: Biró Csongor

Elektromos törpetank moszkvai utakra

2020.10.06.
A KAMAZ egyértelművé tette, hogy a vállalat prioritása továbbra is a nagyméretű teher- és személyszállító közlekedési eszközök gyártása marad. A kompakt city car csupán kirándulás a lehetséges jövőbe.   A fotón látható makett egy moszkvai autómegosztó cégek igényeinek elébe menő városi elektromos autó terve melyet a Szentpétervári Műszaki Egyetemmel közösen fejlesztik, kifejezetten vállalati ügyfelek számára. A megrendelők között nagyvárosi – mindenekelőtt moszkvai – autómegosztó cégekre számítanak. Az előzetes információk szerint a városi elektromos jármű egyetlen feltöltéssel akár 300 kilométert is képes lesz megtenni, és körülbelül 1,9 millió rubelbe (7,5 – 8 millió forintba) kerül majd. A piacra lépés várható időpontja 2024. Az orosz city car dizájnja szembetűnően bumfordi, kis méretéhez képest robusztus. Egyfajta városi tanknak is nevezhetnénk, és nem állnánk messze a valóságtól. A kocsi külső paneljei kompozitból készülnek. A tervezők egyik legfontosabb szempontja ugyanis az volt, hogy a jármű viszonylag nagyobb károsodás nélkül kibírja a moszkvai forgalomban gyakran előforduló koccanásokat és kisebb ütközéseket. Az autómegosztó cégek esetében a nagy igénybevétel miatt ez alapvető szempont. A virtuális tesztek reménykeltőek. Az egyelőre név nélküli city car mellett más projektek is zajlanak az elektromos járművek fejlesztésére Oroszországban. A sorozatgyártáshoz a legközelebb a Zetta nevű ferdehátú áll, amelyet a tervek szerint Togliattiban gyártanak majd, és 550 ezer rubeles (kb. 2,5 millió forintos) áron kerül forgalomba.

Zárt kapus lesz a Super Racing Festival a Hungaroringen

2020.10.06.
"A versenypálya vezetősége az elmúlt hetekben és napokban egyeztetett az illetékes hatóságokkal, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján hozta meg döntését" - olvasható a Hungaroring keddi közleményében, amelyben hangsúlyozták, a versenyzők mellett mindig is a szurkolók voltak a legfontosabbak. "A Hungaroring ezért is várt ki az utolsó pillanatig, és a döntést végül a versenyzők, a közreműködők és a nézők egészségének megóvása motiválta." A hungaroring.hu-n olvasható közlemény szerint a hétvége történéseit a televíziók képernyőjén keresztül tudják majd követni a szurkolók, a Sport TV az összes futamot élőben közvetíti. A Super Racing Festivalra eredetileg áprilisban került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett. A WTCR-ben a címvédő Michelisz Norbert (Hyundai) mellett Tassi Attila (Honda), Boldizs Bence (Cupra) és Kismarty-Lechner Gábor (Cupra) szerepel magyar részről, valamint utóbbi kettő csapatában, a Zengő Motorsport színeiben indul a spanyol Mikel Azcona is. A kamion Eb mezőnyében a kétszeres kontinensbajnok Kiss Norbert a Révész Truck Racing Team színeiben áll majd rajthoz a Hungaroringen. MTI

Elkészült a 75 milliomodik önindító a Sega konszern miskolci gyárában

2020.10.06.
A 75 milliomodik önindító a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (Sega) globális autóipari beszállító miskolci gyárában 2020. október 5-én. MTI/Vajda János A szaktárca vezetője úgy fogalmazott: ma már nem képzelhető el versenyképesség anélkül, hogy a technológiai forradalomhoz ne alkalmazkodjon az ország, "egyértelmű, hogy a korszerű tudás alkalmazása a versenyképesség kulcsa, a jövő magyar, high-tech és zöld". Mint mondta: az ipari termelés területén ma már digitalizált termelési láncok működnek, kiber-fizikai rendszerek jönnek létre, ahol a gépek és az emberek munkája egymást egészíti ki, gyors ütemben terjed a robotika és az automatizáció. Palkovics László szólt arról is: a kormány határozott törekvése a járványveszély alatt is, hogy a digitalizációval több új, magas hozzáadott értéket termelő munkahely jöjjön létre, mint amennyi megszűnik. A Sega konszernről szólva azt mondta: a régió egyik legnagyobb munkáltatója, több, mint 15 éve működik a miskolci gyára, a cégcsoport a térség legnagyobb logisztikai központját és legnagyobb európai gyárát működteti Miskolcon. A következő években a társaság további innovatív beruházásokkal és telephelyépítéssel járul hozzá a város fejlődéséhez. Arról is szólt, hogy a kormány "éppen olyan stratégiai partnerekkel kíván szövetséget köti mint a Sega, Magyarország egyik kitörési pontja a Segaéhoz hasonló high-tech gyártás meghonosítása". A rendezvényen gratulált a cégnek miskolciként Varga Judit igazságügyi miniszter is. A nyilvános cégadatok alapján a kft. összes árbevétele 2019-ben meghaladta a 394 millió eurót, 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A cég termékeinek túlnyomó részét EU-tagországokba exportálja. Adózás előtti eredménye 2019-ben csaknem 8,2 millió euró (2,697 milliárd forint) volt, 12 százalékkal haladta meg az előző évit. Dolgozóinak száma mintegy 1500 volt. A Sega 14 országban működtet gyártóüzemet, mintegy hétezer embert foglalkoztat, Miskolcon van a legnagyobb európai gyára, az összes munkavállaló ötöde itt dolgozik. A globális cégcsoport árbevétele 2019-ben 1,64 milliárd euró volt. MTI

Életveszélyes buhera az M5-ösön, avagy egy kerékkel kevesebb

2020.10.06.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai folyamatosan ellenőrzik az M5-ös sztrádát, és haladéktalanul kiszűrik a szabálytalan, esetleg életveszélyes járműveket a forgalomból. A főkapitányság közlekedésrendészeti járőrei 2020. október 5-én 16 óra 10 perckor az M5-ös autópálya kecskeméti szakaszán intézkedés alá vontak egy járműszerelvényt, mert annak az egyik kereke láthatóan szabálytalanul volt felszerelve – írta a police.hu. A román állampolgárságú sofőr azzal védekezett, hogy egymás után két defektet kapott, ám csak egy pótkereke volt. Így a második alkalommal a járművezető egy olyan kereket szerelt fel, amely nem a pótkocsihoz való. Ráadásul azt is fordítva, a szükségesnél jóval kevesebb csavarral rögzítette. Az intézkedő rendőrök a sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, illetve a szerelvény addig nem közlekedhetett tovább, amíg a szabálytalanságot meg nem szüntették.

Húszéves az új MINI, a prémium kisautó-szegmens úttörője

2020.10.06.
A prémium kisautó-szegmens úttörője történelmi mérföldkőhöz érkezett. Húsz év telt el azóta, hogy a MINI első ízben bemutatkozott a nagyközönség előtt a Párizsi Nemzetközi Autószalonon. A BMW Group a MINI One és a MINI Cooper piaci premierjével olyan sikerrel élesztette fel a tradicionális brit márkát, amely egyedülálló az autóiparban. A néhány nappal több, mint 41 évig gyártott klasszikus Mini utódjaként debütált második generáció valósággal forradalmasította a kisautók mezőnyét, hiszen az újkori MINI a szegmens első prémium képviselőjeként érkezett meg az utakra. Műszaki alapjául szolgáló, úttörő koncepcióját mind a mai napig módszeresen fejlesztik a mérnökök, egy modellbe sűrítve a vezetési élmény, a hatékonyság, a kényelem, a biztonság, a járműkapcsolati megoldások és a sokoldalúság esszenciáját. A MINI Cooper legelső példányainak egyikével megtett időutazás ideális lehetőséget teremt arra, hogy a márka rajongói visszatekintsenek a második generáció által képviselt, iránymutató karakterre. Az emléket egy olyan modell segít feleleveníteni, amely 2001 októberében, hat hónappal az Oxfordban beindított sorozatgyártás után gurult le a gyártósorról, három tulajdonosa pedig azóta összesen 175 000 kilométernyi vezetési élményt köszönhet neki. És ahogy minden MINI, ő is egyedi elnevezést kapott: a négykerekű kedvenc „Sunny” nevét a ritkaságként fújt Liquid Yellow karosszériafényezés ihlette. Németországban az újkori MINI értékesítésének első évében csupán minden tizenötödik modellt kérték az ügyfelek ezzel a fényezéssel, a feketére fújt tető és külső visszapillantó-házak színkombinációja pedig emellett még ritkábbnak számított. Az újkori MINI fejlesztési munkálatai már 1994 júliusában megkezdődtek. 1997 őszén néhány kiváltságos újságíró lehetőséget kapott arra, hogy idő előtt betekintést nyerjen az újkori MINI koncepciójába, a márka felélesztéséről és a sorozatgyártásban készülő újdonság kvalitásairól szóló hírek pedig folyamatos lázban tartották a rajongókat. A párizsi világpremierrel egy időben elindultak a MINI brit és nemzetközi weboldalai is, amelyek az újkori MINI iránt rövid idő alatt több mint 100 000 leendő tulajdonos érdeklődését regisztrálták. Az Egyesült Királyságban 2001. július 7-én, Németországban pedig két hónappal később kezdődött meg a MINI értékesítése. Az Egyesült Államokban az újkori MINI első példányai 2002. március 22-én értek partot. A tengerentúli márkakereskedők ekkorra már mintegy 20 000 darab új MINI modellre vettek fel rendelést. 2003 elején bemutatkozott a MINI dízelmotorral szerelt második generációja, egy évvel később pedig az első MINI Cabrio. 2006-ban a MINI harmadik nemzedékének piaci premierje ezt követően a márka valaha kínált legszélesebb modellportfólióját hozta el, a MINI Clubman, a MINI Coupé és a MINI Roadster bevezetésével. Nem sokkal később a brit márka a prémium kompakt szegmensbe is sikeresen megérkezett, ahol ma is a MINI Countryman és az új MINI Clubman váltja valóra a vezetés gokartos, ám eggyel nagyobb méretű élményét. A MINI negyedik generációjával a brit prémiummárka egy újabb célcsoportot is meghódított, hiszen a paletta az ötajtós MINI-vel bővült.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója