Kamatmentes hitellel lendítené fel a villanyautózást Skócia

2020.10.04.
Sokan, sokféleképpen igyekeztek támogatni a villanyautók piacra lépését, minden országnak, piacnak megvolt a maga intézkedése, hogy elmozduljanak egy zöldebb jövő felé, és lenyomják az elektromos autók jelenlegi lényeges árkülönbségét a hagyományos modellekhez képest. Skócia a kamatmentes hitelek útvonalát választotta, egy ideje 35 000 fontos hitelt vehetnek fel a lakosok, amikor új elektromos autót vásárolnak, illetve 10 000 fontot, amikor elektromos motort vagy mopedet. A visszafizetésre hat év áll rendelkezésre. Ami viszont újdonság, és egyáltalán nem bevett szokás egyelőre, hogy a kamatmentes hitel konstrukcióját mostantól kiterjesztik a használt villanyautókra is. Összesen 20 000 fontos hitellel számolhatnak azok, akik használt elektromos autó vásárlásban gondolkoznak, amit öt éven belül kell visszafizetni. Ezenfelül a skót kormány állítólag több mint 85 millió fontot költött arra, hogy elősegítség a plug-in hibrid járművekre való váltást. Az intézkedések hatására állítólag nem csak a cégek, de a magánszemélyek is nagy számban váltottak fél vagy teljesen villanyos modellekre. Végső céljuk, hogy 2032-re visszaszorítsák az új benzines és dízel eladásokat.  

Hideglelős videó a forgalmas útra gurult babakocsiról

2020.10.04.
A bevásárlóközpont kamerája vette fel a jelenetet: a kocsijába pakoló édesanya nem vette észre, amint a magára hagyott babakocsi begurult a többsávos forgalomba.   A videón jól látszik, amint a babakocsi először keresztülgurul a parkolón, majd a száguldó járművek közé érkezik. A több, hirtelen fékező autó mögött érkező busz vezetője azonban nem láthatta, mi történik, és teljes sebességgel közeledik az elszabadult babakocsi felé.   Szerencsére a jármű nem gyűrte maga alá a babakocsit, csupán az oldalával csapta meg. A kisbaba életét megmentették az őrangyalai, szerencsés mdon komolyabb sérülés nélkül megúszta a kalandot.      kattintson a videóra: https://www.youtube.com/watch?v=60KeyL2lbp8  

Súlyos balesettel zárult a szombat

2020.10.04.
Az M0 autóút M3 autópálya felé vezető oldalán, Csömör térségében - egyelőre tisztázatlan okból - két személygépjármű ütközött szombat este. A baleset következtében egy ember súlyosan megsérült. A mentési munkálatok és a helyszínelés idejére a rendőrök a balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A forgalmat ideiglenesen a 3. számú főút irányába terelték.

Itthon otthon: Vártúrák - Ide kirándulj autóval ősszel - 1. rész

2020.10.03.
Életre szóló élményekkel gazdagodhat az ember ősszel is: nekem speciel az egyik kedvenc évszakom. Most nincs Párizs, így be kell érni a belföldi kiruccanásokkal. De ez rendjén van, arról nem is beszélve, hogy minél többet járom a világot, annál inkább ráeszmélek, hogy milyen gyönyörű ez a Magyarország és hogy mennyi mindent kell még felfedeznem benne. 1. rész. Az úticél a több mint 700 esztendős Cseszneki Vár, amely önmagában is szép, azonban a vonzáskörzetében is sok-sok érdekesség található. Miért éri meg közel két órát levezetni? Alább a válasz. Hogyan készülj? 270 kilométer tisztán az út oda-vissza. Tankolj rendesen, ellenőrizd a folyadékszinteket, az olajszintet és a gumiabroncsok nyomását is. Legyen B terv defekt esetére. Van assistance szolgáltatásod vagy melyik autómentő céget hívod vész esetén? Ugye kéznél van a láthatósági mellény, praktikusan a könyöklőben vagy az ajtózsebben, hogy még véletlenül se csapjanak el, amikor vadat gázolva nuku világítás nélkül éppen kikászálódtál az autóból? Forrás: Google Maps Merre menj? Én inkább a kertek alatt autóztam szemben a Google Maps javaslatával. A 811-es úttal kezdve Székesfehérvárig. Ott a körgyűrűn irányt változtatva a 81-es főutat választottam, Bodajk, Dudar, majd Csesznek. Óvatosan tessék botorkálni bármely kisebb falu felé, mert némelyik út elég rossz és a 40-es tempó sok rajtuk. Olaszfalu térsége mély nyomot hagyott bennem ilyen szempontból, de a változó karakterisztikájú, gáztöltésű lengéscsillapítókban is. Hogyan vezess? Csak lazán, semmi sietség. Sok a baleset. Legyél előzékeny! Előre készülj, hogy lassú teherautók, idióta előzők borzolják a kedélyedet. De erős maradsz, hiszen pontosan tudjuk, hogy a pofátlanító akciók nagyban zajlanak, radaroznak agyba-főbe. A fehérvári körgyűrűnek nagy a vendégszeretete, úgy vannak hangolva a lámpák, hogy mindegyiknél megállhass. Az eddig csodás átlagfogyasztás értéke sajnos itt elkezd majd romlani.  Az úticél és vonzáskörzete A Cseszneki Várban nagyjából minimum fél órát lehet eltölteni. Két felnőtt részére nem volt drága a belépő, (talán összesen 1500-2000 forint?) cserébe gyönyörű panorámát, tiszta mosdót, kicsi kiállítást is kaptunk. A helyieket és a KRESZ-t tiszteletben tartva az ingyenes várparkolóban tettem le az autót, ahonnan 2 perc a vár maga, amely egész évben nyitva áll reggeltől sötétedésig. Aki esetleg meg akarna aludni, annak javaslom Zircen a Rézkakas fogadót, amely egész évben kedvező árakon áll nyitva a vendégek előtt. Könnyű olcsó szobához jutni. Innen nincs messze Csesznek, helyben természettudományi múzeum és arborétum is található, illetve apátság és zirci sör egészíti ki a listát. Bakonybél, Cuha-völgy, Várpalota, Veszprém, Pannonhalma, Herend, Csopak és Tihany sem egy nagy távolság, mindenhol programokkal – nyilván ősszel azért szerényebb felhozatallal.   Autózz örömből is! A kiruccanás értéke autós szemszögből is igen nagy. A 82-es és 73-s főutak Veszprém és Csopak felé jó állapotban vannak. Jóizűen lehet autózni 90-es tempóval. Fontos kimozdulni a városból, mert ilyenkor lehet ráérezni az autózás tényleges mivoltára: nem arra van tervezve a járgányod, hogy egész nap araszolj vele a városban. Azt fogod észrevenni, hogy szépen leesik a fogyasztás – jééé, hogy mégsem csalnak annyit a gyártók ezzel? -, jó haladni, és egy komolyabb autó esetében itt tudsz igazán szembesülni azzal, hogy milyen élmény suhanni. Nem a pesti gödrökben érzed hasznát a sok szilentnek otthont adó, bonyolult és drága fenntartású kettős keresztlengőkaros felfüggesztésnek, se nem a dízeled részecskeszűrőjének, ami sosem tud kitisztulni. De az ötméteres, parkoláskor nehézkes kocsitest és a masszív felépítés sem nyer értelmet városban, azonban pikk-pakk ráébredsz, itt nagyon is otthon érzi magát a járgányod.   Manapság ezt fontosnak tartom kihangsúlyozni, mert szeretünk vagy kénytelenek vagyunk puritán autókat is megvenni. Elvisz A-ból B-be, és városban tényleg baromi kicsi a különbség bármelyik típus között. Pedig ha minden felhasználó tudná, hogy a városi használat 3-szor, 4-szer jobban igénybe veszi a kocsit... Nem erre lett kitalálva. De akkor mire? A válasz: például arra, amit az alábbi két főúton, tisztán vezetve átélsz. Itt előjönnek a különbségek, megjelenik az élményfaktor, és hirtelen értelmet nyer az esetleg drágább típusod. Van sebesség, peregnek a kilométerek. Ajánlom! A Vártúrák cikksorozatban Somló, Döbrönte, Sümeg, Szigliget, Csobánc, Nagyvázsony, Veszprém és Várpalota állomásokat is megemlítjük azoknak, akik rákaptak az autós kiruccanásra és várnézésre. Folytatás következik!

Magyar fülnek pikánsan csengenek az új Lada egyes névváltozatai

2020.10.03.
Az AvtoVAZ bejelentette, hogy lezárta a hamarosan megjelenő új Lada fantázianevére kiírt pályázatát. Az orosz autóipari óriás egy hónappal ezelőtt hirdette meg hivatalos webwes felületein a versenyt azzal a céllal, hogy aktivizálja a közösségi háló népét.  A most lezárult versenyben négy nyertest választottak. Vagyis egyet-egyet az Oroszországban legnépszerűbb négy közösségi platformról. Ezek a VKontakte, Instagram, Facebook és Odnoklassniki. A fantázianévvel kapcsolatban a fő követelmények a következők voltak: Végződjön „a” betűre, legyen kellemes hangzású, egyszerűen kiejthető és könnyen megjegyezhető. A sokezernyi variánsból a következő négyre esett a választás: Onega, Alta, Slava, Lika. A cég egyelőre titokban tartja, pontosan melyik jövendőbeli modelljének keresett így nevet. Támpontot nyújthat, hogy a versenykiíráshoz csatolt illuisztráción a Lada XCode koncepció látható, amelyet még 2016-ban mutattak be. Az elmúlt évek során az AvtoVAZ számos olyan nevet levédetett, amelyeket még nem használtak fel Lada-modellekhez. Az autógyár 2012-ben lefoglalta a Fortuna, Ladoga, Svoboda, Slavia és Quanta neveket. Három évvel később az AvtoVAZ bejegyezte a Binar, Antiga, XRave, Xcite, Excite, X Path, Expira és Intriga neveket. Az orosz autógyártó rendelkezik a Kvest, Onega, Kam4atka és XRay X nevekkelis. A Volgai Autógyár ebben az évben már szabadalmaztatta a Tensa, a Forta és a Kayna neveket.
Címkék: 

A Hyundai elhozza végre Európába az üzemanyagcellás rendszerét

2020.10.03.
A Hyundai Motor Company a mai napon megkezdte saját fejlesztésű üzemanyagcellás rendszerének európai szállítását olyan, nem autóipari ügyfelek számára, mint a hidrogén megoldások svájci specialistájának számító GRZ Technologies Ltd. A kezdeményezéssel a Hyundai megerősíti az autóipari és más szegmensekben történő felhasználásra szánt üzemanyagcellás rendszerek fejlesztése és sorozatgyártása terén elért vezető pozícióját. A Hyundai Motor autóipari gyártóként üzemanyagcellás rendszereket és üzemanyagcellás elektromos gépkocsikat egyaránt forgalmaz. Az üzemanyagcellás rendszer exportálásával a Hyundai egyfelől látványosan demonstrálja, hogy rendelkezik azzal a technológiai kompetenciával és gyártási kapacitással, amellyel hatékonyan támogathatja a környezetbarát energiafelhasználású vállalkozásokat, másfelől közelebb lép azon stratégiájának megvalósításához, hogy az üzemanyagcellát kulcsfontosságú technológiaként alkalmazó, intelligens mobilitási szolgáltatóvá váljék. A Hyundai Motor üzemanyagcellás rendszere több évtizednyi tapasztalatot sűrít magába. A vállalat 2000-ben mutatta be első üzemanyagcellás gépkocsiját, a Santa Fe FCEV-t. Ezt 2013-ban követte a világ első, sorozatban gyártott FCEV járműve, az ix35, majd 2018-ban a vállalat második generációs üzemanyagcellás szabadidőjárműve, a NEXO. A vállalat a közelmúltban szállította le egy svájci ügyfele által megrendelt XCIENT Fuel Cell teherjárművek első tíz példányát. (Az XCIENT a világ első sorozatgyártású, hidrogén üzemanyagcellás nehéz haszonjárműve.) A Hyundai Motor és a GRZ Technologies a tavalyi év végén léptek együttműködésre a hidrogéntároló technológiák terén. A GRZ technológiája a korábbinál öt-tízszer több hidrogén tárolására alkalmas, méghozzá a hagyományos hidrogén tartályok tárolási nyomásánál (200-500 bar) nagyságrendekkel alacsonyabb, 30 bar alatti nyomáson. A várakozások szerint a két vállalat közötti együttműködés révén a technológiát a legkülönfélébb területeken hasznosíthatják a jövőben. A Hyundai üzemanyagcellás rendszerét felhasználva a vállalat olyan telepített energiaellátó rendszert kíván fejleszteni, amelyet csúcsidőszakokban áramfejlesztésre lehet használni. Az üzemanyagcellás rendszer a Hyundai NEXO fedélzetén alkalmazott technológiára épül. Ezen kívül a Hyundai megkezdte üzemanyagcellás rendszerének szállítását egy áramfejlesztő berendezések gyártásával foglalkozó, energetikai start-up vállalkozás számára. Az induló vállalkozás a Hyundai rendszerét felhasználva készít hidrogén üzemű mobil generátorokat. „A Hyundai üzemanyagcellás rendszerei sokrétűen felhasználhatók és rugalmasan átméretezhetők, így alkalmazási területük jócskán meghaladja a zéró károsanyag-kibocsátású járművekét.” – mondta Dr. Sae Hoon Kim, a Hyundai Motor Group alelnöke, az üzemanyagcella központ igazgatója. „Rendszerünk jóvoltából mobilitási, infrastruktúra-üzemeltető és energiaszolgáltató partnereink tovább erősíthetik az átfogó hidrogén ökoszisztéma megvalósulásának a lehetőségét.” A Hyundai 2030-ra 700 ezer darabos éves gyártókapacitást kíván biztosítani olyan üzemanyagcellás rendszerek előállításához, amelyeket egyrészt gépjárművekben, másrészt nem autóipari területeken – például a hajózásban, a vasúti közlekedésben, a drónok vagy az áramfejlesztők piacán – kíván felhasználni.  

Tíz pozitív eset volt egy hét alatt a Forma-1-ben

2020.10.03.
Az összegzés szerint az autós gyorsasági vb szereplői között a múlt hét közepétől most csütörtökig 1822 vizsgálatot végeztek el, és a tíz fertőzött mindegyike a stábtagok közül került ki, míg a pilóták között nincs beteg. Utóbbiak közül július végén a mexikói Sergio Perez (Racing Point) kapta el a vírust, de meggyógyult, és augusztus közepétől visszatérhetett a versenyzéshez.
Címkék: 

Frontális karambol történt Tihanynál

2020.10.03.
A Deltahírek Facebook oldala szerint Aradi-Pogány Virág rendőrségi szóvivő elmondta, hogy egy Balatonfüred felől Aszófő irányába közlekedő autó a Lepkesor felé kívánt kanyarodni, emiatt megállt. A mögötte érkező autós azonban nem vette észre az előtte álló kocsisort, elrántotta a kormányt és frontálisan ütközött egy szemből érkező kocsival. A balatonfüredi tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki egy embert az egyik autóból - tudtuk meg Csondor Henrietta katasztrófavédelmi szóvivőtől. A balesetben összesen hárman sérültek meg, egyikük súlyosan. A mentők valamennyiüket kórházba szállították. A helyszínen teljes útzár mellett dolgoztak, a balesetet a környező utcán terelték. Fotók: balaton0-24automento
Címkék: 

Kapkodva készültek Herczigék a portugál EB-futamra

2020.10.03.
Herczig Norbert és Ferencz Ramón szeptember közepén az Azori-szigeteken készült pályára lépni, ám azt a versenyt törölték, és a versenynaptárba bekerült október 2-4 között a portugáliai futam, ahol ott lesz a MOL Racing Team párosa. Murvás verseny helyett tehát aszfaltos futammal folytatódik a Rali Európa-bajnokság, de talán ez okozta a legkisebb gondot Herczig Norbertéknak, hiszen a pilóta kedveli az aszfaltos pályákat. A versenyfutás ezúttal az idővel zajlott, hiszen a versenykiírás csak a verseny előtti hét hétfőjén jelent meg, akkor is késő este, így a csapat csak ekkor kezdhetett neki az érdemi munkának. „Természetesen előzőleg is kaptunk információkat, és lehetett nevezni a versenyre, de nem könnyű úgy nevezni, hogy nem tudjuk, hogy pontosan mire is nevezünk” – kezdte Herczig Norbert a szervezés történetét. „A lényeg, hogy időben felszállt a füst, a csapatvezetésünk azonnal áttanulmányozta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy részt vegyünk ezen a futamon. Rohamtempóban foglaltuk a szállást, a repülőjegyet, szerveztük a koronavírus teszteket, és intéztük azt a számtalan feladatot, amire normál esetben több hétnyi időnk van.” A Fafe elnevezés hallatán a ralirajongók szíve nagyot dobban, a legendás világbajnoki gyorsasági szakasz ugyan nem szerepel a versenyen, hiszen ez a futam aszfaltos pályákon zajlik, de ugyanabban a régióban, ahol a nevezetes gyorsasági található. Ez garancia arra, hogy a hangulatra nem lesz panasz, arrafelé ralibarát és rali értő emberek élnek. „Az ERC promótere és a portugál verseny szervezői remek munkát végeztek, kibővítették a programot úgy, hogy Eb szintű futamot rendezhessenek, és ez nagyon jól sikerült. Közel 200 kilométernyi gyorsasági vár ránk, kevés etappal, aminek nagyon örülünk. Mindenkinek új lesz a verseny, kivéve a portugál versenyzőket, így különösen fontos, hogy tesztelni tudjunk a helyszínen, aminek a szervezése újabb nagy logisztikai feladat. Szerencsére a BRR csapat felkészült, ezért abban biztosak vagyunk, hogy újra egy tökéletesen felkészített Volkswagen Polo GTI R5 vár minket Portugáliában.” – mondta Herczig Norbert. A Rally Fafe Montelongo két napján 18 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni a párosoknak. Mindkét napon 3-3 gyorsasági ismétlődik három körben. A pályákon többféle minőségű az aszfalt, és a gyors, tempós szakaszokat hajtűkanyarok tarkítják. Bár Herczig Norbert jobban szereti a hosszabb gyorsaságikat, a verseny igazi nehézségét nem a rövid szakaszokban látja. „Sajnos ebben az évben nagyon keveset ültünk versenyautóban, és ebben látok némi veszélyt is, mert hiányzik az a folyamatosság, amire nagy szükségünk lenne. Ez más sportolóknál is így van, a hosszú szünet után például könnyebben jön egy sérülés, és könnyű abba a hibába esni, hogy nagyon akarjon a versenyző. Felismertük ezt a veszélyt, készülünk rá mentálisan, de nem lesz könnyű megtalálni az arany középutat, és folyamatosan belelendülni a versenyzésbe.” Az október a tervek szerint sűrű lesz a pilóta életében. Ha az élet nem szól közbe, nem a portugáliai futam céldobogójával ér véget a hónap. Október második hétvégéjén hazai Ob futam következik, ahol Herczig Patrik is pályára lép, így Herczig Norbert a verseny után mindent megtesz majd, hogy az éppen aktuális járványügyi előírásoknak megfelelve ott lehessen a versenyen, reményeink szerint egy szép portugáliai eredménnyel a háta mögött. A Rally Fafe Montelongo programja: 10.02. péntek: 16:00     Shakedown 10.03. szombat: 09:00      SS1 Montim 1 – 6.92 km 10:00     SS2 Anjos 1 – 14.13 km 10:30     SS3 Queimadela/Travassós 1 – 10.88 km 12:30      SS4 Montim 2 – 6.92 km 13:30     SS5 Anjos 2 – 14.13 km 14:00     SS6 Queimadela/Travassós 2 – 10.88 km 16:00      SS7 Montim 3 – 6.92 km 17:00     SS8 Anjos 3 – 14.13 km 17:30     SS9 Queimadela/Travassós 3 – 10.88 km 10.04. vasárnap: 09:30     SS10 Varzea Cova 1 – 6.60 km 10:00     SS11 Monte 1 – 11.72 km 10:35     SS12 Guilhofrei 1 – 10.73 km 12:55     SS13 Varzea Cova 2 – 6.60 km 13:25     SS14 Monte 2 – 11.72 km 14:00     SS15 Guilhofrei 2 – 10.73 km 16:20     SS16 Varzea Cova 3 – 6.60 km 16:50     SS17 Monte 3 – 11.72 km 17:25     SS18 Guilhofrei 3 – 10.73 km 18:55     Céldobogó   A Rali Európa-bajnokság 2020-as versenynaptára: július 24-26.: Rally di Roma Capitale, aszfalt augusztus 14-16..: Rally Liepaja, aszfalt október 2-4.: Rally Fafe Montelongo, aszfalt november 6-8.: Rally Hungary, aszfalt november 26-28.: Rally Islas Canarias, aszfalt december 11-13.: Spa Rally kép: MOL Racing Team

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója