Letartóztatták a forgalommal szemben haladó román nőt

2020.01.03.
A nőt hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Szentendrei Rendőrkapitányság. Kifejtették: december 31-én 1 óra 45 perckor a gyanúsított, aki egy román rendszámú járművel Diósd térségében autózott az M0-s autóúton, ismeretlen okból megfordult és a forgalommal szemben, Diósd irányából Csepel felé tartott. "A gyanúsított ezzel az ott szabályosan közlekedőket - tekintettel az autóúton érvényben lévő megengedett legnagyobb sebességre is - közvetlen balesetveszélynek tette ki" - emelték ki. A gyanúsított miatt egy szemből érkező autó vezetőjének az ütközés elkerülése érdekében irányt kellett változtatnia, emitt autójával nekiütközött egy másik járműnek. A rendőrök a szolgálati autójukkal, megkülönböztető fényjelzés használata mellett, a gépjárműből kiszállva, elemlámpával és kézi jelzéssel megállásra szólították fel a nőt, aki mindezt figyelmen kívül hagyva kikerülte a járőröket és továbbhaladt a forgalommal szemben. A járőrök a szolgálati járművel utánamentek, megelőzték és hangosbeszélő készüléken, több nyelven is megállásra szólították fel, de a nő továbbra sem állt meg. Ezt követően a gyanúsított a járművével hátulról meglökte, majd oldalról is nekiütközött az előtte haladó rendőrautónak. A gyanúsított az általa okozott és észlelt balesetek helyszínét megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta. A balesetek során senki nem sérült meg. Az M0-s autóút és a 11-es főút csomópontjában 2 óra 35 perckor a rendőröknek sikerült feltartóztatniuk a járművet és intézkedtek a gyanúsítottal szemben. Az alkoholszonda alkalmazásának eredménye a helyszínen negatív volt; ezután a járőrök a nőt bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt előállították vér- és vizelet-mintavételre. Mivel a gyanúsított román állampolgár, nincs magyarországi lakhelye, tartózkodási helye, magyarországi kötődése, és a cselekmény során folyamatosan kivonta magát a rendőrök intézkedése alól, feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Ezért a bíróság a nő meghallgatása után elrendelte letartóztatását addig, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot nem hoz, de legfeljebb február 2-ig. A döntés ellen a gyanúsított és a védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.
Címkék: 

Fontos változás a fővárosi közlekedésben: szombattól kitiltják a Lánchídról a turistabuszokat és a teherautókat

2020.01.03.
A tilalom alól kizárólag a BKK menetrend szerint közlekedő járművei képeznek kivételt. A kerékpárok, személygépkocsik, kisbuszok, furgonok továbbra is áthaladhatnak a hídon, amelynek szerkezete folyamatos, napi rendszerességű hídüzemeltetői ellenőrzés alatt van. A híd állapotát az üzemeltető Budapest Közút az előírt hídvizsgálati rendben folyamatosan ellenőrzi. A közelmúltban elrendelt hídvizsgálati állapotjelentés is elkészült, amely megállapította, hogy az eddigieknél szigorúbban kell betartani a hídon meglévő súlykorlátozásokat.

15,6 százalékkal nőtt tavaly az új autók eladása

2020.01.03.
A Carinfo adatai alapján 2017-hez képest még nagyobb, 35,8 százalékos a különbség. Az év végén különösen sok, 16 139 új autó állt forgalomba, vagyis 66,6 százalékkal több, mint 2018 decemberében, de 2017 utolsó hónapjához képest is 48,9 százalék a bővülés. Ilyen mértéket 2019 egyik hónapjában sem ért el a növekedés. Éves alapon visszaesést csak júniusban mértek, 4,4 százalékot. Az év vége hozta a legjelentősebb növekedést a negyedéves összevetések alapján is. 2019 utolsó három hónapjában 42 802 új személygépjármű állt forgalomba, meghaladva nemcsak az előző két év azonos időszakát, hanem a tavalyi előző negyedéveket is. A gyártók közül 2019 decemberében és az éves összesítésben egyaránt a Suzuki érte el a legnagyobb, 16 százalékot meghaladó piaci részesedést. A japán gyártó utolsó havi értékesítése 2627 darab, a tavalyi egész éves 25 766 darab volt Magyarországon. A második helyet a Ford érte el 10 százalék körüli, illetve azt kissé meghaladó eredménnyel. A tavalyi rangsor következő helyeit értékesítési részarány alapján sorrendben a Skoda, az Opel, a Toyota és a Volkswagen szerezte meg. A motorkerékpárok eladása decemberben 38,7 százalékkal, az előző 12 hónap alatt 34,9 százalékkal bővült 2018 azonos időszakához képest. Éves összesítésben a forgalomba helyezett darabszám 3022-ről 4078-ra nőtt.   A kis haszongépjárművek értékesítése 2019 decemberében visszaesett ugyan 4,4 százalékkal, az év egészében viszont 15,3 százalékot bővült, miután 22 723-ról 26 203-ra nőtt az éves forgalomba helyezett darabszám.     A nagy haszongépjárművek értékesítése a decemberi és az egész éves összesítés alapján is visszaesett. A tavalyi utolsó hónapra 406-ról 321-re, az összes hónapot tekintve pedig 6241-ről 5274-re csökkent a forgalomba helyezések száma egy év alatt - derül ki a közleményből.

Dakar-rali - Az indulók két százaléka lesz nő

2020.01.03.
A viadalon 572-en rajtolnak, 560 férfi és 12 nő, utóbbi öttel marad el az eddigi részvételi rekordtól, amely tavaly Peruban született. A Dakar-ralit 1979 és 2007 között Afrikában, míg az utóbbi tíz évben Dél-Amerikában rendezték meg, ezúttal pedig első alkalommal   Szaúd-Arábia lesz a házigazda. A közel-keleti országban másfél évvel ezelőttig tilos volt nőknek a volán mögé ülniük. A szaúdi férfiakat 18-an képviselik, hazai női induló nem lesz. Négy spanyol, két dél-afrikai, illetve egy-egy német, olasz, holland, japán, cseh és perui nő vág neki a január 17-i befutóig tartó eseménynek, amely során 12 szakaszon mintegy 9000 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A legismertebb női versenyző a spanyol Laia Sanz (képünkön), aki 2015-ben a gyengébbik nem legjobb Dakar-helyezését érte el a motorosok között azzal, hogy kilencedikként zárt. Fotó: Dakar.com
Címkék: 

Tovább szigorodhatnak a CO2-kvóták

2020.01.02.
Európa igyekszik zöldebb lenni, és a rostát természetesen ott kezdték meg, ami a leginkább szembetűnő. Az autóknál. Noha könnyen lehet, hogy a személyautózás csak töredéke az Európai Unió károsanyag-kibocsátásának, mégis itt tapasztalhattuk a legkomolyabb szigorításokat. Pedig a törekvéseik, és az egyre szigorodó CO2-kvóták már most is komoly fejtörést okoznak a gyártóknak. 2021-től ugyanis 95 g/km-ben állapították meg a flottára vetített széndioxid-kibocsátás megengedett mértékét. Ezt természetesen a legtöbb gyártó nem teljesítette korábban, így új módszerekhez kellett nyúlniuk a g/km értékek csökkentése érdekében. Többek között ennek is tudható be, hogy a villanyautó-boom korát éljük, és ezért kerülnek a legkülönbözőbb fogysztáscsökkentő rendszerek az autók motorterébe. Valahol a tisztán elektromos hajtás, míg máshol a különböző hibrid rendszerekhez (plug-in hibrid, öntöltő hibrid, mild hibrid) voltak kénytelenek nyúlni. Olyan példa is létezik az európai autógyártás egén, hogy kvótát vásároltak egy kizárólag villanyautókat forgalmazó, amerikai autógyártól. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy biztosan ez a járandó út? Tényleg azzal leszünk környezettudosabbak, ha fejlesztési órák millióit öntjük az egyre kihegyezetebb, egyre zöldebb motorokba? Annyi biztos, hogy nem az európai autógyártás javát szolgálja, ha Amerikától veszünk CO2-kvótát. Tehát a helyzet már most is szorongató, elsősorban az európai márkák találták olyan helyzetben magukat, amilyenben még soha előtte. Ám a dolog itt, úgy tűnik, hogy nem áll meg. Az Európai Bizottság ugyanis további szigorításokat vetít elő. Állításuk szerint újra átvizsgálják azt a kvótát, amit maguk állítottak 2030-ra. A vizsgálatokat 2021 júniusában kezdik, hogy – ahogy ők fogalmaznak – elősegítsék a karbonsemlegesség elérését 2025-től. 2030 egyébként azért érdekes dátum, ugyanis erre az évre tervezik a 37,5 g/km-es kvótát bevezetni. Ezt a számot vizsgálják felül most. Mindeközben az autógyártók flottaátlaga nem hogy csökkent, de növekedett 2018-ban, már 120,4 g/km-re. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke viszont hozzátette: a klímaakciók a teendőik listájának legtetején foglal helyet az elkövetkezendő 5 évre tekintettel. Azt egyelőre nem részletezték, hogy 2025-re tervezett azonnali 15%-os CO2 javulást felülvizsgálnák-e. Arra lehet számítani, hogy az autógyártók kénytelenek lesznek még többet befektetni a villanyautózásba, hogy elkerüljék a kvótahatár átlépéséért járó büntetéseket. A tisztán elektromos és plug-in hibrid autók eladásaiban 35%-os növekedést várnak 2020 első 9 hónapjában, ami messze magasabb szám, mint Kína vagy Észak-Amerika esetében. További csavar a történetben, hogy megfontolják annak a lehetőségét, hogy a szállítási terhelést is belevonják egy adott autó öko-lábnyomának meghatározásába, ahogy azt teszik a fém vagy cement iparban. Ezzel tovább csökkenthetnék a CO2-kibocsátást, ám még nehezebb helyzetbe hoznák az autógyárakat. A német VDA autóipari lobbitársaság természetesen ellenez minden hasonló intézkedést. Félelmüket fejezték ki, hogy a kvótákat tovább szigoríthatják, annak ellenére, hogy a jelenleg meghatározottakat is csak tavaly határozták meg. Ellenben a korábban említett, a szállítási kibocsátást is belevonó számítást támogatják, hiszen állításuk szerint ez tényleg érdemben csökkentheti a környezeti terhelést. Többek között a PSA vezére, és az ACEA európai autógyártók egyesülésének elnöke, Carlos Tavares is kritizálta az Európai Unió által előre vetített egyre szigorodó elvárásokat, hiszen meglehetősen költséges az ipar számára, hogy betartsák azokat. Tavares még tovább ment: szerinte ezek az intézkedések a polgárokat személyesen érintik. „A szabad mobilitás a demokrácia egyik kulcsfontosságú alapköve.” – mondta Tavares szeptemberben. „Számtalan dolgot fontolóra kell vennünk, és számtalan területen kell vizsgálatokat folytatnunk, hogy fenntarthatóan és megfizethetően fejlődhessen a mobilitás.”  

Különadót vetnek ki a szén-dioxidot kibocsátó járművekre Katalóniában

2020.01.02.
A barcelonai parlament módosította az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló törvényt. Ennek lényege, hogy külön környezetvédelmi adót vetnek ki a mechanikai vontatású, szén-dioxidot kibocsátó járművekre. A törvénymódosítás már 2020-tól vonatkozik a személyautókat, illetve az áruszállításra használt kishaszongépjárműveket. Egy év múlva, azaz 2021-ben a törvényt kiterjesztik a motorkerékpárokra is. A törvény nem előzmények nélküli Katalóniában, hisz a tartományi parlament egy jogszabályt már 2017-ben elfogadott a klíma védelmében. Az adó mértéke a járművek által a légkörbe kibocsátott káros anyagok mennyiségétől függ. Természetesen leginkább azokat sújtja, akik a legelavultabb, leginkább környezetszennyező gépjárművekkel közlekednek. A törvényhozók ezzel is az alternatív meghajtású járművek vásárlására akarják ösztönözni a katalán autósokat. Az adóalapot a kilométerenként kibocsátott szén-dioxid grammban mért mennyisége jelenti, amit az adott jármű gyárilag megadott műszaki paraméterei alapján határoznak majd meg. Az új környezeti adó 4,1 millió járművet érint: 3,6 millió személygépkocsit és kisteherautót, valamint 500 ezer motorkerékpárt. A katalán kormány évente 150 millió eurós plusz bevétellel tervez, aminek egy részét az éghajlatváltozási elleni küzdelemre fordítják, a másik része pedig a Természeti Örökség és Biodiverzitás Alapba kerül.

Mi az? Olasz, de nem Ferrari és többet ér, mint 1 millió euró?

2020.01.02.
Artcurial aukciósháznál most 1.1 és 1.3 millió euró közötti áron hozzájuthatunk egy 1953-as Fiat Otto Vu Tipo 106 Sport Berlinetta sportautóhoz. A vérbeli kis sportkocsi története az 1950-es évek elején kezdődött, amikor a Fiat meg akarta mutatni a világnak, hogy a 2 literes kategóriában ők is tudnának a Ferrarik és a Maseratik ellen versenyezni, ha akarnának. Egy könnyű és fürge, 200 km/órás sebessége képes autót akartak, melynek karosszériáját a Fiat vezető tervezője, Fabio Luigi Rapi szélcsatornában csiszolgatta tökéletesre. A parányi szörny alumínium erőforrása Dante Giacosa munkáját dicséri. Giacosa két soros 4 hengeres motort gyúrt egymásba oly módon, hogy a hengerek 70 fokos szöget zárnak. A Fiat 8V-nek nevezte el az erőforrását, mert aggódtak azért, hogy a Ford levédette a V8-as elnevezést.     A kis méregzsák hamarosan Otto Vu néven vált ismerté és beváltotta a hozzáfűzőt reményeket, hiszen 1954-ben megnyerte az olasz bajnokságot a 2 literes kategóriában. A Fiat végül csak 114 autót épített, mert elfogyott a pénzük és hosszú időre feladták a verseny álmaikat.     „Nagyon sok elveszett, elpusztult, összetört” – nyilatkozta Matthieu Lamoure az Artcurial Motorcars ügyvezető igazgatója arra utalva, hogy a Rapi-féle szélcsatornás karosszériájú modellből 16 megmaradt példányról tudnak a szakemberek. „Ennek a példánynak eredeti a karosszériája, a motorja és az alváza, valamint az autó teljes története meg van, ami szintén nagyon fontos.” (miférfiak.hu)

Átlagosan 32 banival lettek olcsóbbak az üzemanyagok Romániában

2020.01.02.
Így a Petrom román nemzeti kőolajtársaság töltőállomásainál jelenleg átlagosan 5,26 lejt (363 forint) kell fizetni egy liter benzinért, és 5,45 lejt (377 forint) egy liter gázolajért. Hasonlóak az árak a többi kőolajtársaság kútjainál is. Az árcsökkenés két ellentétes hatású törvénymódosítás együttes eredménye. A parlament decemberben törvényi úton eltörölte a Ponta-kormány által bevezetett többletadót, de a Pénzügyminisztérium meg is emelte a tavalyi infláció mértékével az üzemanyagok jövedéki adóját. Amint a Pénzügyminisztérium illetékesei magyarázták, a többletadó eltörlésével az EU által megszabott alsó határa alá csökkent volna az üzemanyagok jövedéki adója. Így a forgalmazóknak jelenleg ezer liter benzin után 1773,46 lej (122723 forint), ezer liter gázolaj után 1625,37 lej (112475 forint) jövedéki adót kell fizetniük. Az üzemanyagra kivetett 7 eurócentes többletadót 2014-ben ideiglenes jelleggel vezette be Victor Ponta szociáldemokrata kormánya arra hivatkozva, hogy az így keletkező többletbevételt autópályák építésére fordítják. Az ideiglenes intézkedést 2016-ban nem hosszabbította meg a Dacian Ciolos által vezetett technokrata kabinet, de 2017-ben a szociáldemokrata Mihai Tudose vezette kormány megerősítette az előző szociáldemokrata kabinet döntését. A többletadó eltörlését a novemberben kormányra került liberálisok kezdeményezték, miután megállapították, hogy a baloldali kormányok nem rendeltetésszerűen, hanem az adócsökkentések, valamint a bér- és nyugdíjemelések fedezésére használták a többletbevételeket. (mti)

Új logóval ünnepel az F1

2020.01.02.
A 70-est formáló új logót az újév első napján mutatták be a közönségnek, használatba pedig jövő hétfőn veszik majd: az F1 hivatalos közleménye szerint ettől az időponttól kezdődően minden digitális platformon megjelenik majd. Minden valószínűség szerint később, az évad során a versenypályákon, a közvetítésekben és az autókon is találkozhatunk majd vele. A logó tökéletesen illik a 2018-ban bevezetett új arculathoz (ennek bevezetésekor cserélték le az előző évtizedekben használt emblémát is), a cél pedig a hivatalos közlemény szerint ezzel is az, hogy jó felismerhető, valamint minden csapat által használható, saját dizájnhoz illeszthető legyen. Közleményében a Liberty Media ígéretet tett, az új logó bevezetése csak a kezdete egy nagyobb szabású ünnepségsorozatnak, ami végigvonul majd a 2020-as szezonon, és amivel a Forma–1 immáron hét évtizedes múltja előtt szeretnének tisztelegni. Arról viszont egyelőre nem közöltek részleteket, egészen pontosan milyen eseményekre kell számítanunk.   Annyi azonban sejthető (ha másból nem is, a tavaly esedékes 1000. világbajnoki futam ünnepléséből), hogy több, a sportág történelmével kapcsolatos információ, esetleg videós anyag várható, valamint néhány helyszínen klasszikus autókkal is parádéznak majd. (Forma 1 Media, Telesport.hu)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója