Jön Magyarország első elektromos csuklós autóbusza

2024.08.02.
Közülük a szóló busz 166,5, míg a csuklós 192,9 millió forintba került, a harmadik jármű egy midi busz pedig a későbbiekben, a jövő évben állhat majd forgalomba. Az új beszerzésekkel együtt nyolc olyan helyi járatú autóbusz - a flotta 16 százaléka - szolgálhatja a veszprémi utasokat, amelyek lokálisan nem bocsátanak ki szén-dioxidot, és más gázokat - írták. Az augusztusban forgalomba álló MAN Lion's City 18E csuklós autóbusz nemcsak a V-Busz flottájában az első elektromos csuklós autóbusz, hanem Magyarországon is az első ilyen helyi járat - áll a közleményben. A több mint 18 méter hosszú, 2,5 méter széles és csaknem 3,4 méter magas, alacsonypadlós, klimatizált csuklós busz hatótávolsága 451,8 kilométer. Befogadóképessége 125 utas, ülőhelyeinek száma 51. Idézték Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki a próbaúttal egybekötött csütörtöki bemutató után azt mondta: az e-buszok terjedése is segíti, hogy Veszprém a legélhetőbb európai városok élmezőnyébe kerüljön. Ovádi Péter a térség fideszes országgyűlési képviselője rámutatott: 2021 decembere óta, a forgalomba állított új autóbuszoknak köszönhetően teljesen megújult a közösségi közlekedés Veszprémben, amelyet a lakosság aktívan használ. Az elektromos autóbuszok már nem a jövőt, hanem a jelent jelentik - fogalmazott Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke. Hozzátette: a városi elektromos közösségi közlekedés fejlesztése segíti annak a célnak az elérését is, hogy Magyarország 2050-re nettó klímasemleges országgá válhasson. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Ne akarjon az út szélén maradni, ne terhelje túl a jármű elektromos rendszerét

2024.08.02.
Kell rá valami Megvan az az érzés, amikor már egyben a motor, leszervizelve, stabilan működik, de a motorosnak mindig kell valami, amivel még elbíbelődhet, kiválaszthatja, felszereltetheti, és akkor megint jön egy kis újdonság? Így kerülnek a virtuális kosárba Kínából származó kétes eredetű alkatrészek. Emelt fényű izzó? Veszélyes autónál, motornál egyaránt Jobban akarok látni vele a sötétben, mondja a gazda. Pedig alig megy napnyugta után, hiszen mindenki tudja, hogy a motorosra a legveszélyesebb időszak a sötét, mivel olyankor kevesebbet lát, és nagyobb eséllyel találkozik éjjel mozgó nagyvaddal. Azt az időszakot jobb elfelejteni, és a nappal együtt útra kelni, majd koraeste hazaérni. Persze, van, amikor ez nem kivitelezhető. De ilyenkor sem kell a foglaltba 10-20 wattal nagyobb teljesítményű izzó, mert sem a foglalat, sem a vezetékek, sem a generátor nem erre a teljesítményre van kitalálva. Tehát a rendszer folyamatosan túlterhelten fog üzemelni, ami motoroknál a feszültség szabályozó korai meghibásodását is előidézheti. Azt is jó tudni, hogy csak a gyár által meghatározott erősségű izzót szerelhetünk a járművünkbe! Egy alapos igazoltatásnál, ha kiderül a turpisság, akár egy rendkívüli műszaki műszaki vizsgát is magával hozhat a meggondolatlan tett. Egyébként pedig soha nem értettem meg, hogy amit tucatnyi mérnök kitalált, lemodellezett, letesztelt, és beépített, azt miért is kell felülbírálni? Tudom, vannak gyárilag is rosszul világító járművek, de először érdemes megnézni a foncsort, ránézni a búrára, és ha kell, akkor elvinni egy autókozmetikai céghez, aki újjá varázsolja azt, és máris működik a gyári teljesítményű izzóval is. Léteznek utólagos (általában fészlifttel megjelent) jobb minőségű gyári fényszóróházak, ha a méret engedi, akkor ilyenből is találhatunk akár gyárilag projektoros kivitelt, aminek valóban összehasonlíthatatlanul jobb a vetítési képe egy hagyományos tükrös lámpatestek foncsoros kiviteléhez képest. Ha a kialakítás engedi a komplett új fényszóró beépítését a meglévő helyére, én biztosan előbb indulnék ebbe az irányba. Akkubaj Szintén mindkét járműfajtánál okozhat gondot az akkumulátor is. Motoroknál nagyobb eséllyel, hiszen ott pár hónap kényszerpihenő van, ami alatt, ha a tulajdonos csak eldobja a sarokba járművét, és az első meleg tavaszi délutánig rá sem néz, akkor ezt az akkumulátor biztosan megbosszulja. Szulfátosodni fog, ami kapacitásvesztéssel jár. Érdemes megnézni a pozitív, és negatív pólusokat is, és kitakarítani az érintkezési felületeket, a fehéres por azt jelzi, hogy oxidálódott a felület, és nem teljeskörűen biztosított az energiaátadás, átvétel. Egy kis csiszolópapír csodát fog tenni vele. Ha azt akarjuk, hogy a motorkerékpárunk akkumulátora hosszú életű legyen, akkor érdemes kiszerelni, és a holtszezonban csepptöltőre "akasztva" tárolni. Autónál is érdemes figyelni, mert ha sok a rövid városi üzem, akkor bizony külön töltést igényel az akku. Mindig az a baj, ha túlterheljük Egy combos markolatfűtés, szúrófények, telefontöltők, kiegészítő világítás, és még ezernyi kínai weboldalról rendelhető kütyü, amit imádnak a motorosok, de az autósok is. Arra viszont már nem gondolnak, hogy ezek semmiféle európai típusbizonyítvánnyal nem rendelkeznek, így a beépítésük sem minden esetben legális, legalábbis közúti használatban nem. A beépítésükhöz minimum elektronikai, de inkább autóvillamossági szakember segítségét kellene kérni, de mégis, legtöbben otthon állnak neki bütykölni, aztán jobb esetben csak nem működik, de rosszabb esetben elektromos tüzet is okozhat. Ha ilyen történik menet közben, azért az tud meglepetéseket okozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem kísérleteztem annak idején ilyenekkel, de sosem lett olyan, mint a gyári állapot. Így inkább kerestem egy olyan autót, vagy motort, amiben gyárilag benne volt a vágyott extra. Ezt a tákolást pedig meghagytam a fiatalkori botladozások emlékeinek. De ha nem bírjuk megállni, akkor legalább olyan emberre bízzuk a beépítést, aki rendelkezik ehhez megfelelő tudással, és tapasztalattal, válasszunk európai típusigazolással rendelkező utángyártott alkatrészt (tudom, hogy drágább, de a minősége is legalább annyival jobb), és ne legyenünk okosabbak, mint azok a mérnökök, szakemberek, akik kitalálták a jármű elektromos rendszerét.  

20 éves, de ma is ütős a Peugeot őrült, kétmotoros, dízel homokjárója

2024.08.02.
Tanulmányautó és tanulmányautó között hatalmas különbségek lehetnek. Vannak olyanok – s talán ilyenekből születik több -, amelyekkel a gyártók szondázzák a közönség reakcióit, visszajelzéseit, illetve a közeli jövő technológiai fejlesztéseit vonultatják fel bennük. A Peugeot esetében ilyen például az Inception nevű tanulmány, amelyről a francia márka el is mondta, hogy a fedélzetén bemutatott technológiák egy része akár már néhány éven belül bekerülhet a nagy sorozatban gyártott, széles körben elérhető Peugeot modellekbe. S aztán vannak az olyanok, mint például a Hoggar. Már bemutatásakor, azaz húsz évvel ezelőtt is alaposan kilógott a sorból. Deklaráltan nem is az ezredforduló mindennapjainak közlekedési problémáira próbált megoldást nyújtani, hiszen erre sem formája, sem műszaki megoldásai, sem használati értéke nem teszik alkalmassá. Az avantgárd Hoggart lehetetlen beskatulyázni. Kétüléses, mégsem telivér sportkocsi. Szélvészgyors, ugyanakkor takarékos dízelmotort szereltek bele (rögtön kettőt is). Nem hagyományos értelemben vett terepjáró, mégis igényes összkerékhajtást kapott. A Hoggar legjobban talán egy túlméretezett homokjáróra hasonlít, ám annak is különleges. A Peugeot Hoggarnak két motorja van, s mind a két erőgéphez tartozik egy-egy hatfokozatú automatikus váltó is. A rendszer különlegességéből következik, hogy némelyik műszert meg kellett duplázni a műszerfalon. A Hoggarba a Peugeot népszerű, 2,2 literes HDI erőforrása került be két példányban. A motoronkénti 180 lóerős teljesítmény így összesen 360 lóerőt ad ki, és mivel egy modern dízelről volt szó, nyomatékból sem volt hiány. A Hoggar teljes vonóereje 800 Nm volt. Arról azonban szó sem volt, hogy a vezetőnek két váltókarral kelljen megküzdenie a Hoggar terelgetése során. A teljes erőátviteli egységet egy elektronikus agy felügyelte, így amikor mindkét motor működött, akkor mindkettő váltóműve az éppen megfelelő fokozatban volt. A volán mögött elhelyezett váltófülekkel a vezető is kapcsolgathatott a hat rendelkezésre álló fokozat közül, de volt teljesen automatikus üzemmód is. A Peugeot mérnökei még arra is figyeltek, hogy részterhelésen csak az egyik motor működjön, hiszen az 1,3 tonnás Hoggar mozgatásához bőven elegendő volt az egyik 2.2 HDI 180 lóereje és 400 Nm nyomatéka, miközben az aktuális emissziót és fogyasztást az egyik motor pihentetésével gyakorlatilag meg lehetett felezni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nyolc ember volt érintett az 51-esen történt súlyos balesetben – több mentőegységet riasztottak

2024.08.02.
Egymásba rohant egy furgon, egy kisteherautó és egy személykocsi az 51-es főút 142-es kilométerénél, Sükösd és Dusnok között. Az egyik jármű árokba is csapódott. A bajai hivatásos tűzoltók áramtalanították a kocsikat és két embert kiszabadítottak az összeroncsolódott kisteherautóból. A balesetben nyolc ember volt érintett, hozzájuk mentőhelikopter és mentőautó is érkezett. Az 51-es főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

2024.08.02.
Könnyebben megsérült az a fiatal lány, akit egy személyautó ütött el 2024. május 14-én 7 óra 15 perc körül Békéscsabán, a Gyulai úton. A lány szabályosan ment át, az autó vezetője mégsem észlelte időben. Az ütközés után a lány a földre esett, ahonnan önerőből felállt, az autós pedig továbbhajtott. Járókelők siettek a fiatal segítségére, akinek vérző sérülései voltak és nagyon megijedt. A telefonja is összetört, így nem tudta értesíteni a családját a történtekről. A bejelentést követően a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonnal információt gyűjtöttek és meghallgatták a szemtanúkat is. Alig négy órával az eset után már tudták az autó rendszámát és azt is, hogy a történtek idején ki vezette a kocsit. A 47 éves mezőkovácsházi férfi feleségével és másik három kolléganőjével utazott az autóban, amikor a baleset történt. Mind az öten látták, hogy elütötték a lányt, és azt is, hogy nehezen tudott felkelni a földről. Ennek ellenére nem hívtak segítséget hozzá, pedig mindannyiuknál volt mobiltelefon. Mint mondták, abban bíztak, hogy nem történt komolyabb baja a lánynak és az eset után továbbment. Két órával később – immár gyalog – ismét a baleset helyszínén jártak, és látták a helyszínelő rendőröket, de még ekkor sem jelezték, hogy közük van a történtekhez. A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított az autót vezető férfi és négy utasa ellen is. Az ügy vizsgálata a napokban befejeződött és az a rendőrség az iratokat vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Bezár az Audi brüsszeli gyára?

2024.08.02.
Szerző: Heimer György Az Audi brüsszeli gyára. Fotó: Audi A gyárbezárást, vagy legalábbis a gyártómű termelésének átszabását az elektromos autók iránti keresletcsökkenéssel magyarázzák. E visszaesés érzékenyen érinti az Audit is, miután a cégcsoport jelentős összegeket fordított a brüsszeli gyártókapacitások bővítésére és a technológiai megújításra. A 2018-ban bemutatott Q8 e-tron luxusmodell iránti kereslet annyira elapadt, hogy jövőre állítólag gyártásának leállítását fontolgatják. Az Audi már az év elején alarmírozott: az idei eladások csökkenek, miközben új modellek bemutatásán és a költségek leszorításán dolgozik. Mindennek nyomán a nem várt kiadások összege akár a 2,6 milliárd eurót is elérheti az idei pénzügyi évben. A 2023-ban 50 ezer autót kibocsátó brüsszeli gyár ugyanakkor régóta fennálló „strukturális kihívásokkal” küszködik: gondok vannak azzal, hogy túl közel fekszik a városhoz és magasra rúgnak a logisztikai költségek is. A VW csoport üzemi profitjai konszernszinten 20 százalékkal csökkentek az év első negyedében, részben amiatt, hogy az brüsszeli gyár termelését alkatrészhiány miatt februárban két hétre le kellett állítani. A Reuters közlése szerint most konzultációs folyamat kezdődik (a szakszerveztekkel), és ha nem találnak alternatív megoldásokat, szóba kerülhet a 3 ezer főt foglalkoztató gyártómű bezárása is.  
Címkék: 

Podcast - Büntethet a rendőr lassú haladásért?

2024.08.01.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.          

A Honda 0 Series modellcsalád tagja, a SALOON folytatja a Honda sikertörténetét

2024.08.01.
Mind a kettő méltó folytatása a korábbi Red Dot sikereknek, hiszen az EM1 e: elektromos moped, az ultrakompakt Motocompacto e-robogó, a BF350 nagyteljesítményű külső csónakmotor és a Miimo robotfűnyíró idén áprilisban érdemelt ki négy terméktervezési díjat. Toshinobu Minami, ügyvezető igazgató, Design Centre, Honda R&D Co. Ltd: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a világhírű Red Dot-díjat a Formatervezés koncepció kategóriában is elnyertük, az áprilisi terméktervezési versenyben kapott kitüntetések mellett. Úgy terveztük a Saloont, - a „Legjobbak legjobbjá”-t -, mint a Honda jelentős átalakulásának megtestesítőjét, amelynek témája a „Rezonancia a környezettel, a társadalommal és az ügyfelekkel”, olyan eredeti formatervvel, amely már első pillantásra megkülönbözteti a többi modelltől. Úgy gondoljuk, hogy ezek a díjak köszönhetőek annak, hogy mind a formatervezés, mind a Honda által kínált új értékek tekintetében magas szintű elismerést kaptunk. Továbbra is olyan mobilitási termékeket fogunk létrehozni és kínálni, amelyek meglepetést és izgalmat hoznak az emberek mindennapjaiba”.” A Honda 0 Series modellcsaládot a januárban megrendezett Consumer Electronics Show (CES®) 2024-en mutatta be a japán gyártó, a márka globális villamosítási megközelítésének legújabb lépéseként. A Saloon és a Space-Hub tanulmánymodellek a „Karcsú, könnyű és bölcs” formatervezési elgondolást testesítik meg, amely a Honda jövőbeli EV-fejlesztéseinek alapját képezi majd: A Saloon külső formavilága, amelyet az elölről hátrafelé egyenletesen emelkedő vonal és az alacsony, széles kialakítás jellemez, a jármű hajlékonyságát és dinamizmusát tükrözi. Az oldalüvegek függőleges kialakítása kiterjedt oldalsó panelt hoz létre, miközben maga a forma a küszöbök felé keskenyedik, így kiemelve a gumiabroncsokat. Alacsony karosszériája és sportos formavilága már első pillantásra megkülönbözteti a Saloont a többi járműtől, és sokkal tágasabb belső teret rejt, mint azt a külső megjelenés alapján képzelnék az emberek. Tetszetős műszerfalának középpontjában az ösztönösen kezelhető „ember-gép interfész (HMI) áll, amely kifinomult és zökkenőmentes felhasználói felületet (UI) biztosít. A Red Dot Design Awards-ról további információkért látogasson el a következő oldalra: red-dot.org    

Függetlenítené magát a beszállítóktól a Stellantis

2024.08.01.
Emlékszünk azokra az időkre, amikor a Fiat még alkatrészei nagy részét saját maga préselte, gyártotta, alkotta torinói gyártósorán? A mai autógyártási trendek irányából tekintve, amikor a legtöbb autót már beszállítóktól összeollózott alkatrészekből rakják össze, máris messzinek tűnik a 80-as évek. Talán épp a PSA és az FCA egyesülés okozta beszélgetések alapján jött az ötlet Carlos Tavaresnek, a Stellantis cégcsoport vezérigazgatójának, hogy érdemes lenne minél több gyártási funkciót újra tető alá hozni. Tavares szerint ezzel nem csak a költségeket tudnák csökkenteni, de az alkatrészek fejlesztési idejét is, ami jól jöhet a mostani rohanó villanyos átállásban. Számtalanszor téma manapság, hogy a friss startup autógyártók lépés előnyben vannak, hiszen kisebb a bürokrácia, és az alkatrészeik nagy részét maguk gyártják. Talán épp a Tesla példája is imponált Tavaresnek, hogy függetlenítsék magukat a beszállítóiktól, akik között ott van jelenleg a Valeo, a Continental, a Magna, a Forvia és az Aptiv is. Együttműködést kötöttek például a Mercedesszel is, hogy együtt gyártsanak akkumulátorcellákat. 2030-ra mintegy 75 akkumulátoros, villanyosított vagy tisztán elektromos modellt szeretnének a márkáik kínálatában látni, és 5 millió BEV-et eladni évente. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A BMW debreceni csapata látványos közösségi térrel és egy prémium standdal várt mindenkit a Campus Fesztiválon

2024.08.01.
Az érdeklődők megismerhették a vállalat kultúráját, betekintést nyerhettek a gyár mindennapjaiba és értesülhettek a legfrissebb álláslehetőségekről. Emellett választ kaphattak a jelentkezés menetéről, illetve mindazon lehetőségekről, amelyek a BMW Group Gyár Debrecen munkatársait megilletik. Fotó: BMW Népszerűek voltak a standnál az idei aktivitások is. A BMW csapata egy egyedi autóversenyzős játékkal és két, mesterséges intelligencián alapuló lehetőséggel is készült: a fesztiválozók kipróbálhatták, hogyan állna rajtuk a BMW-s kabát és egy önéletrajzhoz szükséges üzleti portréfotót is készíthettek magukról. A látogatók beülhettek a helyszínen kiállított elektromos BMW modellekbe és egy, a BMW Group vállalati kultúrájának ismeretét felmérő teszten is részt vehettek. Az aktivitásokon résztvevőket egy frissítő limonádéval is vendégül látták a közösségi téren, amely szintén nagyon népszerű volt a nagy nyári melegben.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója